Paradoxon

Korunk paradoxonja, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk. Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink, de kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk. Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de rosszabb az egészségünk.

Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk, és túl ritkán imádkozunk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket. Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.

Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek. Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.

Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet. Meghódítottuk az atomot, de az előítéleteket nem. Többet írunk, de kevesebbet tanulunk. Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk. Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.

Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka. A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka. A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egyéjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek. Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban. Olyan időszak, amelyben a technika eljuttathatja hozzád ezt az írást, te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyod.

Ügyelj rá, hogy szánj némi időt a szeretteidre is, mert nem lesznek melletted örökké. Gondolj rá, hogy legyen egy kedves szavad ahhoz, aki tisztelettel tekint rád, mert ez a kis ember hamarosan felcseperedik és odébbáll. Legyen gondod rá, hogy magadhoz öleld azt, aki közel áll hozzád, mert ez az egyetlen kincs, amit jó szívvel adhatsz, és egy fillérbe sem kerül.

Mondd a párodnak és a szeretteidnek, hogy ,,szeretlek'', de leginkább éreztesd velük. Egy csók és egy ölelés helyrehozza a sérelmeket, ha mélyen a bensődből jön. Fogd meg a kezét, és őrizd meg ezt a pillanatot arra az időre, amikor ő többé már nem lesz itt. Szánj időt arra, hogy szeress, szánj időt arra, hogy beszélgess, és szánj időt arra, hogy átadhasd a fejedben lévő értékes gondolatokat.