Bejegyzések
(részletek a könyvből)
" Kína, Perzsia, India és Japán művészete még a kereszténységgel való érintkezést követően is virágzott. Az ősi amerikai civilizációra viszont a spanyol hódítás erőszakos halált hozott. Jelenkorunk és az ősi amerikai kultúra eleven megnyilvánulásai között 400 éves szakadék van. És itt nem akadt Platón, hogy megírja e művészet filozófiáját, sem Vasari hogy feljegyezze kortársai tetteit. A Kolumbusz előtti művészet ezért örökre torzó marad. A mélységes titoktól, ami körülveszi, így még elbűvölőbb. Technikáját és lélektanát tekintve pedig több szempontból teljesen egyedülálló. "
Az andesi terület
"Észak-Kolumbiában a Panama földszorostól észak-keletre van egy több mint 900 méter magas Tairona néven ismert fennsík. Itt egy elszigetelt kultúra romjait találták meg. Az andesi terület régi romjainak többsége Peruban van, de átnyúlnak északon Ecuadorba és délen Bolíviába is. Az itt feltárt kultúrális körkép igen összetett, és még az időrend sem tisztázott teljesen. Az Andok magas földjei sok Kolumbusz előtti kultúrának adtak otthont. Az északi chavíni kultúra már az időszámítás előtti 10. században kimutatható. Erős hatása nem csak a mai Bolíviára, hanem különböző tengerparti településekre is kiterjedt. Jóval később az inkák jutottak hatalomra a Cuzco körüli széles, gazdag völgyben, mely közel 3600 m magasan fekszik. Peru északi tengerpartján az egyik legrégebbi kultúra valószínűleg az i.e. 900 után felismerhető kupisnike kultúra. A mochikák ugyanazt a völgyet lakták körülbelül az i.sz. 1. századtól nagyjából 900 tájáig. Utána a parti-tiahuanacoi vagy parti-wari kultúra jelenik meg, ezt követték a chimuk. Akik 1200 és 1300 között érték el fejlődésük tetőpontját. A tengerpart középső részén Cerro Sechín lelőhely az i.e. 9. századra datálható. Valamivel távolabb, délebbre az anchoni kultúra volt uralkodó mintegy 2000 éven keresztül, de i.sz. 1300 táján átadta helyét a chancay-i kultúrának. A déli 
tengerparton a paracasi (kb. i.sz. 600-700-tól), a nascai (i.sz. 1-800 között) és az Ica-völgyi (kb. 1200-tól) kultúrák emelkednek ki. A Moche folyó bal partján sík térségben egy hatalmas, közel 40 m magas vályog templom épület állt: az huaca (tumulus) del Sol. 
Mint Copánban az alépítmény egyik oldalát itt is kimosta a víz, felfedve a lapos vályogtéglák egymást követő rétegeit. A meredek építmény 5 teraszból áll, tetősíkjából 7 lépcsős piramis emelkedik ki. Kb 400 méterre tőle áll egy másik építmény, amelyet Hold-halomnak neveznek. A közöttük elterülő település maga a város."
tengerparton a paracasi (kb. i.sz. 600-700-tól), a nascai (i.sz. 1-800 között) és az Ica-völgyi (kb. 1200-tól) kultúrák emelkednek ki. A Moche folyó bal partján sík térségben egy hatalmas, közel 40 m magas vályog templom épület állt: az huaca (tumulus) del Sol. Mint Copánban az alépítmény egyik oldalát itt is kimosta a víz, felfedve a lapos vályogtéglák egymást követő rétegeit. A meredek építmény 5 teraszból áll, tetősíkjából 7 lépcsős piramis emelkedik ki. Kb 400 méterre tőle áll egy másik építmény, amelyet Hold-halomnak neveznek. A közöttük elterülő település maga a város." Machu Picchu
"A látványos erődváros Machu Picchu több mint 2400 m magasan fekszik az Urubamba folyó által leválasztott hegynyúlványok egyikén, 600 m magasan terül ela folyóágy felett, két csúcs között egy hegy nyergén. A vívezetékek, a fürdőépületek, az egyenletesen legömbölyített falak, a festői lépcsőfordulók - mindez gránitból - az inka építészet lenyűgöző példái. A falazatba természetes sziklatömböket és szirteket foglaltak bele. Az épületek körüli földet teraszosították a földműveléshez. A szertartási központ magaslaton áll; innen az egész település áttekinthető. Falak övezik, de az ég felé nyitott.
Természetes sziklaszirt csúcsát faragták ki oltárrá, tetején kinyúló tömb magasodik, ezt napórának, intihuatanának nevezték el ("hely, ahol a Napot megkötötték"). Néhányan úgy vélik, hogy az ilyen típusú emlékek csillagászati megfigyelésekre szolgáltak. A feltevés annál is inkább kézenfekvő, mert újabban az angliai Stonehenge-ben a körben álló nagy monolitcsoportokkal kapcsolatban is hasonló megállapításra jutottak. Ennek az emléknek a hatását még környezete is fokozza - a Sangre de Cristo-ként ismert hófödte hegyvonulattal a hátterében.
Néhány régész a Machu Picchu-t a preinka időkre, néhányan a 8. sz. tájára teszik; mások úgy vélik, hogy nem sokkal a spanyol hódítás előtt építették. Van olyan feltevés is, hogy ez volt az inkák utolsó menedéke, amikor Cuzco a spanyolok kezér került. Hatalmas sziklafala és a környező buja növényzet védte a helyet a felfedezéstől egészen 1911-ig, amikor dinamit nyitott utat a folyó meredek völgyén át egy keskeny vágányú vasútnak.Az inka birodalom térhódításával e nép képítkezésének egységes stílusa is sok területre eljutott. Tipikus inka települések találhatók oly messzi vidéken is, mint Ecuador, például Ingapircában. Az országot széles és jól alapozott, tervszerűen elrendezett, kövezett utak hálózták be. Hidakat építettek és tartottak karban. Tanpu-kat (út menti menedék helyeket) létesítettek egymástól egy napi járásra, ahol az utazó szállást és élelmet találhatott. Az összeköttetés annyira zökkenőmentes volt, hogy váltott futárok rendszeresen szállítottak friss halat a CSendes-óceántól Cuzcóba, az inka asztalára. Ahogy a európai középkor népei a római utakat, úgy használták a hódítók és később a spanyol gyarmati képviselők az inka utakat. Hosszú szakaszokat találtak, amelyek még viszonylag jó állapotban vannak. Az újabb ásatások Huanucoban - ebben a Cajamarcától észak-keletre fekvő városban, a középső magas földeken - fényt derítettek arra, hogyan uralkodtak az inkák a provinciákban. Egy jelentékeny, tipikusan inka épületcsoport itt kétségtelenül közigazgatási és szertartási központ volt. Az adóként beszolgáltaott termékeket az egyik közeli dombon álló házakban tárolták. Úgy tűnik, hogy az adónak szánt agyagedényeket és szöveteket szigorú követelmények szerint formálták meg. A helyi közemberek lakásaira és háztartási eszközeire viszont, úgy tűnik, kevéssé hatott az inka stílus, ezt támasztja alá, a késői tengerparti textíliák tanulmányozása is."
Természetes sziklaszirt csúcsát faragták ki oltárrá, tetején kinyúló tömb magasodik, ezt napórának, intihuatanának nevezték el ("hely, ahol a Napot megkötötték"). Néhányan úgy vélik, hogy az ilyen típusú emlékek csillagászati megfigyelésekre szolgáltak. A feltevés annál is inkább kézenfekvő, mert újabban az angliai Stonehenge-ben a körben álló nagy monolitcsoportokkal kapcsolatban is hasonló megállapításra jutottak. Ennek az emléknek a hatását még környezete is fokozza - a Sangre de Cristo-ként ismert hófödte hegyvonulattal a hátterében.Néhány régész a Machu Picchu-t a preinka időkre, néhányan a 8. sz. tájára teszik; mások úgy vélik, hogy nem sokkal a spanyol hódítás előtt építették. Van olyan feltevés is, hogy ez volt az inkák utolsó menedéke, amikor Cuzco a spanyolok kezér került. Hatalmas sziklafala és a környező buja növényzet védte a helyet a felfedezéstől egészen 1911-ig, amikor dinamit nyitott utat a folyó meredek völgyén át egy keskeny vágányú vasútnak.Az inka birodalom térhódításával e nép képítkezésének egységes stílusa is sok területre eljutott. Tipikus inka települések találhatók oly messzi vidéken is, mint Ecuador, például Ingapircában. Az országot széles és jól alapozott, tervszerűen elrendezett, kövezett utak hálózták be. Hidakat építettek és tartottak karban. Tanpu-kat (út menti menedék helyeket) létesítettek egymástól egy napi járásra, ahol az utazó szállást és élelmet találhatott. Az összeköttetés annyira zökkenőmentes volt, hogy váltott futárok rendszeresen szállítottak friss halat a CSendes-óceántól Cuzcóba, az inka asztalára. Ahogy a európai középkor népei a római utakat, úgy használták a hódítók és később a spanyol gyarmati képviselők az inka utakat. Hosszú szakaszokat találtak, amelyek még viszonylag jó állapotban vannak. Az újabb ásatások Huanucoban - ebben a Cajamarcától észak-keletre fekvő városban, a középső magas földeken - fényt derítettek arra, hogyan uralkodtak az inkák a provinciákban. Egy jelentékeny, tipikusan inka épületcsoport itt kétségtelenül közigazgatási és szertartási központ volt. Az adóként beszolgáltaott termékeket az egyik közeli dombon álló házakban tárolták. Úgy tűnik, hogy az adónak szánt agyagedényeket és szöveteket szigorú követelmények szerint formálták meg. A helyi közemberek lakásaira és háztartási eszközeire viszont, úgy tűnik, kevéssé hatott az inka stílus, ezt támasztja alá, a késői tengerparti textíliák tanulmányozása is."
Az Inkák
"Az inkák nem jövevények voltak, mint az aztékok a Mexikói-völgyben, hanem az Urubamba folyó mentén, az Andok bő vízellátású keleti lejtőjén élő egyik magasföldi törzshöz tartoztak. Alapvető élelemként kukoricát és burgonyát teremesztettek és lámapásztorkodást folytattak. Fő telephelyük a termékeny völgyben több mint 3300 m magasan fekvő 
Cuzco volt. Ez a nép fokozatosan vált hatalmassá a spanyol hódítást megelőző három évszázadban, és a 15. sz. közepe táján szilárdította meg birodalmát.
Az inka birodalom a fénykorában nem csak a mai Perut és Equadort ölelte fel, hanem Bolíviát, Chile és Argentína egyes részeit is. A különböző területek kultúráit jól megszervezett kormányzat tartotta össze, csúcsán a jószándékú, de egyeduralkodó inka állt. A hatalmas terület igazgatásának bonyolultsága miatt később egy második fővárost alapítottak, Quitót, Észak-Equadorban. Itt halt mg az utolsó "szerencsés" uralkodó - a 11. Inka - 1525 körül, s mialatt két fia az örökségért vívott testvérháborúval volt elfoglalva, a spanyolok felfedezték Peru partjait. Miként Cortés a tlaxcalaiak és aztékok közötti ellenséges viszonyt fordította előnyre Mexikó meghódításakor, Pizarro is a birodalmat megosztó viszályt használta fel saját győzelmének elősegítésére. 1533-ban vonult be Cuzco-ba, és ez az inka uralom végét jelentette.
A dél-amerikai népek az írás semmilyen formájával nem rendelkeztek, de egyik-másik számszerű feljegyzést vezetett például a learatott termények mennyiségéről, a lámanyájak állományáról, a népesség számáról.
Számolásra rekeszes osztásokkal ellátott táblák szolgáltak - valószínűleg az antik abakuszhoz hasonlóan - , s számoló egységként babot vagy kavicsokat használtak. Az összegeket a kvipu segítségével rögzítették és adták tovább. Ez egy vastag zsinórból állt, amelyhez egy sor kisebb kötelet erősítettek. A csomók a köteleken tízes egységeket képviseltek, s különféle színekkel pedig különféle kategóriákat jelöltek.
Az inka naptár a Nap-éven alapult, a holdfázisokat úgy tűnik nem jelezték.
Az inkák kiemelkedő teljesítményre voltak képesek a mondák és a szájhagyományon alapuló történelem továbbadásában, memóriájuk valóban káprázatos volt. Ebből a szájhagyományból egyes spanyolul író indián és mesztic írástudók már jócskán a gyarmatosítás után hosszú, történelmi témájú színdarabokat és modákat jegyeztek le. A nyelv zengzetes, a költészetben fennköltség és drámai erő van. E sorok írója három
évtizeddel ezelőtt részt vett a cuzcói egyetemen, egy egykori kápolnában tartott zenés szavaló esten. Részleteket adtak elő az "Ollantaitambo" hőseposzból. Az előadók szövegmondásának és testtartásának méltósága - jóllehet rosszul tápláltak és rongyosak
voltak - olyan élmény volt, amelyet senki sem felejt el életében a meghívott szűkkörű hallgatóságból.
Az inka építmények tartósak és hatalmasak. Szakértelemmel megmunkált, gyakran változó méretű kövekből készültek, és habarcs nélkül illeszkedtek össze. Aleggyakoribb a kövek egymásra helyezése átkötésekkel. Néhol megfelelő szilárdságot értek el olya módon, hogy
horonyt vágtak az egyik tömbbe, s ez pontosan ráilleszkedett a másik tömb megfelelő formájú kiszögellésére. Néhány kisebb építményt és teraszfalat szabálytalan, többszögű terméskövekből építették, durvább, de szintén tartós falazással. Ezek a módszerek, mint például a habarcs hiány is, különösen jól megállják a helyüket egy földrengésveszélyes vidéken, és megmagyarázhatják, hogy miért olyan meglepően jó számos rom állapota még ma is.
A gyarmati Cuzcót földrengés pusztította el 1650-ben, és ugyanez történt a modern várossal pontosan háromszáz évvel később 1950-ben. A sok évszázados inka falak mindkét alkalomal mozdulatlanul álltak, míg a gyarmati és a modern korszak épületei összeomlottak. Az ősi inka főváros mértani terv szerint készült, egyenes, keskeny utcákkal.A templom és a palota komor kőfalait - mint mondják - valaha finom szövetekkel díszítették, arannyal és ezüsttel burkolták be. Az aranyat a Kolumbusz előtti népek nem csereértéknek, nem kincsnek, hanem az istenek ajándékának, a Nap jótékony fénye jelképének tartották."
Cuzco volt. Ez a nép fokozatosan vált hatalmassá a spanyol hódítást megelőző három évszázadban, és a 15. sz. közepe táján szilárdította meg birodalmát.Az inka birodalom a fénykorában nem csak a mai Perut és Equadort ölelte fel, hanem Bolíviát, Chile és Argentína egyes részeit is. A különböző területek kultúráit jól megszervezett kormányzat tartotta össze, csúcsán a jószándékú, de egyeduralkodó inka állt. A hatalmas terület igazgatásának bonyolultsága miatt később egy második fővárost alapítottak, Quitót, Észak-Equadorban. Itt halt mg az utolsó "szerencsés" uralkodó - a 11. Inka - 1525 körül, s mialatt két fia az örökségért vívott testvérháborúval volt elfoglalva, a spanyolok felfedezték Peru partjait. Miként Cortés a tlaxcalaiak és aztékok közötti ellenséges viszonyt fordította előnyre Mexikó meghódításakor, Pizarro is a birodalmat megosztó viszályt használta fel saját győzelmének elősegítésére. 1533-ban vonult be Cuzco-ba, és ez az inka uralom végét jelentette.
A dél-amerikai népek az írás semmilyen formájával nem rendelkeztek, de egyik-másik számszerű feljegyzést vezetett például a learatott termények mennyiségéről, a lámanyájak állományáról, a népesség számáról.
Számolásra rekeszes osztásokkal ellátott táblák szolgáltak - valószínűleg az antik abakuszhoz hasonlóan - , s számoló egységként babot vagy kavicsokat használtak. Az összegeket a kvipu segítségével rögzítették és adták tovább. Ez egy vastag zsinórból állt, amelyhez egy sor kisebb kötelet erősítettek. A csomók a köteleken tízes egységeket képviseltek, s különféle színekkel pedig különféle kategóriákat jelöltek.Az inka naptár a Nap-éven alapult, a holdfázisokat úgy tűnik nem jelezték.
Az inkák kiemelkedő teljesítményre voltak képesek a mondák és a szájhagyományon alapuló történelem továbbadásában, memóriájuk valóban káprázatos volt. Ebből a szájhagyományból egyes spanyolul író indián és mesztic írástudók már jócskán a gyarmatosítás után hosszú, történelmi témájú színdarabokat és modákat jegyeztek le. A nyelv zengzetes, a költészetben fennköltség és drámai erő van. E sorok írója három
évtizeddel ezelőtt részt vett a cuzcói egyetemen, egy egykori kápolnában tartott zenés szavaló esten. Részleteket adtak elő az "Ollantaitambo" hőseposzból. Az előadók szövegmondásának és testtartásának méltósága - jóllehet rosszul tápláltak és rongyosak
voltak - olyan élmény volt, amelyet senki sem felejt el életében a meghívott szűkkörű hallgatóságból.
Az inka építmények tartósak és hatalmasak. Szakértelemmel megmunkált, gyakran változó méretű kövekből készültek, és habarcs nélkül illeszkedtek össze. Aleggyakoribb a kövek egymásra helyezése átkötésekkel. Néhol megfelelő szilárdságot értek el olya módon, hogy
horonyt vágtak az egyik tömbbe, s ez pontosan ráilleszkedett a másik tömb megfelelő formájú kiszögellésére. Néhány kisebb építményt és teraszfalat szabálytalan, többszögű terméskövekből építették, durvább, de szintén tartós falazással. Ezek a módszerek, mint például a habarcs hiány is, különösen jól megállják a helyüket egy földrengésveszélyes vidéken, és megmagyarázhatják, hogy miért olyan meglepően jó számos rom állapota még ma is.
A gyarmati Cuzcót földrengés pusztította el 1650-ben, és ugyanez történt a modern várossal pontosan háromszáz évvel később 1950-ben. A sok évszázados inka falak mindkét alkalomal mozdulatlanul álltak, míg a gyarmati és a modern korszak épületei összeomlottak. Az ősi inka főváros mértani terv szerint készült, egyenes, keskeny utcákkal.A templom és a palota komor kőfalait - mint mondják - valaha finom szövetekkel díszítették, arannyal és ezüsttel burkolták be. Az aranyat a Kolumbusz előtti népek nem csereértéknek, nem kincsnek, hanem az istenek ajándékának, a Nap jótékony fénye jelképének tartották."Titicaca-tó
"A Bolíviában, a Titicaca-tótól délre fekvő - hosszú időn keresztül épített - Tiahuanaco lelőhelyről, úgy vélik hogy a kultúra vallási központja volt, fontos zarándokhely. A falazás itt nagy szakértelemre valló és bonyolult. A köveket már az építés korai szakaszaiban is gyakran rézkapcsokkal rögzítették egymáshoz. A lelőhely jellegzetessége négy nagy, szögletes, az építmény maradványait tartalmazó mesterséges domb. Enyhe, természetes lejtőn épült, feltehetően erődítmény volt, víztárolóval. A legfeltűnőbb és művész 
szempontból is jelentős rom a Napkapuként is ismert hatalmas kőtömb. Egyetlen darab rendkívül kemény trachitból faragták ki, mely az idők folyamán megsötétedett. Több mint 210 cm magas, 390 cm széles és csak 46 cm vastag. A felső részt laposreliefben kidolgozott faragvány díszíti, alatta pedig sima a falfelület, eltekintve két kissé bemélyedő fülkétől. A fő alak a frízen Virracocha, a teremtő isten. Nagy, szögletes fejét sugaras fejdísz veszi körül, és maszkos arcán a bevésett jelképek között a könnyek valószínűleg esőt jeleznek.
Emelvényen áll, lábánál tekerődző kígyók, gondosan kidolgozott tunikát visel puma fejekkel ékesített övvel. Egyik kezében dárdahajítót, másikban dárdákat tartalmazó tegezt tart. Az istenhez 48 kisebb méretű figura csatlakozik. Botot, illetve dárdát hordozó szárnyas emberek, s olyam benyomást keltenek mintha futnának, valószínűleg térdet hajtanak.
Az alattuk lévő sorban megszemélyesített, köpenyt viselő madarak jelennek meg. Jelentős mennyiségű egyéb szobor is található a lelőhelyen: lapos domborművű frízek, csapokkal, összeillesztett emberi és állati fejek és ember alakúra faragott magas kőoszlopok. A gyarmati évszázadokban azonban sok anyagot hordtak el és használtak fel világi és egyházi építkezésekhez. A Napkapu néhány figurája - a stilizált pumákkal és kondorkeselyűkkel együtt - mindenütt előfordul a Tiahuanacói stílusú művszeti termékeken, gyakran absztrakt formában is.
Az Andok magas földjei közül Peru dél-nyugati része a legjobban feltárt. A spanyolok öszvérutat építettek kierrefelé, amely az ezüstben gazdag Potosít kötötte össze a Csendes-óceán partjával. Néhány bánya már évszázadokkal a hódítás előtt működött.
A Vízcachani közelében
levő terület a perui - bolíviai határon, a Titicaca-tótól valamelyest északra még mindig aranybányászati körzet. Nem messze a külszíni fejtéssel tönkretett tájtól, az ember lélegzetelállítóan szép, 4500 m-rel a tengerszint felett fekvő síkságra érkezik. Még tiszta időben is feltűnik egy-egy mélyen járó fekete felleg a Queuo-hegy gleccserei fölött, ami festői környezetet ad a tundraszerű fennsíkon legelő guanaco nyájaknak. Gyapjukat ősi idők óta sokra tartották. A vidék bővelkedik az igen értékes prémű vikunyában is. Kis barna gyíkok és félénk perui nyulak vízcachák szökellnek a szirtek között, múlékony létük a hegytömb állandóságának ellentéte."
szempontból is jelentős rom a Napkapuként is ismert hatalmas kőtömb. Egyetlen darab rendkívül kemény trachitból faragták ki, mely az idők folyamán megsötétedett. Több mint 210 cm magas, 390 cm széles és csak 46 cm vastag. A felső részt laposreliefben kidolgozott faragvány díszíti, alatta pedig sima a falfelület, eltekintve két kissé bemélyedő fülkétől. A fő alak a frízen Virracocha, a teremtő isten. Nagy, szögletes fejét sugaras fejdísz veszi körül, és maszkos arcán a bevésett jelképek között a könnyek valószínűleg esőt jeleznek. Emelvényen áll, lábánál tekerődző kígyók, gondosan kidolgozott tunikát visel puma fejekkel ékesített övvel. Egyik kezében dárdahajítót, másikban dárdákat tartalmazó tegezt tart. Az istenhez 48 kisebb méretű figura csatlakozik. Botot, illetve dárdát hordozó szárnyas emberek, s olyam benyomást keltenek mintha futnának, valószínűleg térdet hajtanak.
Az alattuk lévő sorban megszemélyesített, köpenyt viselő madarak jelennek meg. Jelentős mennyiségű egyéb szobor is található a lelőhelyen: lapos domborművű frízek, csapokkal, összeillesztett emberi és állati fejek és ember alakúra faragott magas kőoszlopok. A gyarmati évszázadokban azonban sok anyagot hordtak el és használtak fel világi és egyházi építkezésekhez. A Napkapu néhány figurája - a stilizált pumákkal és kondorkeselyűkkel együtt - mindenütt előfordul a Tiahuanacói stílusú művszeti termékeken, gyakran absztrakt formában is.
Az Andok magas földjei közül Peru dél-nyugati része a legjobban feltárt. A spanyolok öszvérutat építettek kierrefelé, amely az ezüstben gazdag Potosít kötötte össze a Csendes-óceán partjával. Néhány bánya már évszázadokkal a hódítás előtt működött.
A Vízcachani közelében
levő terület a perui - bolíviai határon, a Titicaca-tótól valamelyest északra még mindig aranybányászati körzet. Nem messze a külszíni fejtéssel tönkretett tájtól, az ember lélegzetelállítóan szép, 4500 m-rel a tengerszint felett fekvő síkságra érkezik. Még tiszta időben is feltűnik egy-egy mélyen járó fekete felleg a Queuo-hegy gleccserei fölött, ami festői környezetet ad a tundraszerű fennsíkon legelő guanaco nyájaknak. Gyapjukat ősi idők óta sokra tartották. A vidék bővelkedik az igen értékes prémű vikunyában is. Kis barna gyíkok és félénk perui nyulak vízcachák szökellnek a szirtek között, múlékony létük a hegytömb állandóságának ellentéte." 
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése