Pancsatantra - Hindu tanmesék 3.rész

Dantila és Górambha

Volt egyszer egy pompás város, Burdvan. Gyönyörű épületei voltak: aranyos csillogású templomai, smaragdzöld erdői, tarka piacai. Nagy pompában élt a város királya. Különböző városokkal, államokkal virágzó kereskedelmet folytatott s ezeket a nagy hasznokat jelentő üzleteket Dantila ügyes keze, a dúsgazdag brahman bonyolította le. Mert nemcsak ügyes, de eszes is volt, intézkedései egyformán jót hoztak királynak, polgárnak, sőt még az idegen államoknak is. Hozzá hasonló szakember nem volt több a király udvarában. S ez nem volt könnyű feladat, hiszen helyes a szólás:

Ha a király javát nézed, vigyázz! meggyűlöl a nép.

Ha a nép érdekét véded, kiderül az ellentét.

Megtalálni nagyon nehéz az arany középutat

Hát még akit király és nép becsül s keresve kutat.

Pedig ez így volt hosszú éveken át. Burdván városának kereskedelmét Dantila bölcsen irányította. Nem is volt már fiatal abban az évben, amikor nagyobbik leányát férjhez adta.

A fényes, pompás városban fényes és pompás volt ez a nagy esemény. Hivatalos volt az esküvőre az egész város nemes polgársága s egész udvarával együtt maga a király is megtisztelte ügyes, hűséges alattvalóját azzal, hogy a szertartáson részt vett.

Mikor a szertartás végetért, Dantila házába vezette a királyt és boldog büszkeséggel mutogatta kincseit. Ezalatt a vendégek helyet foglaltak az asztaloknál. A legelőkelőbbeknek terített asztalok egyikénél a király szolgája - Górambha terpeszkedett. Dantila - amikor meglátta - haragra gerjedt és gallérjánál fogva kilökte a házából.

Górambha megalázottan, szégyenkezve ballagott haza és bosszút forralt. Nem volt nyugalma. Mindig azon törte a fejét: hogyan árthatna Dantilának. Egy éjszaka jó ötlete született, úgy érezte, ha ezt végre tudja hajtani, Dantila ragyogó ege egyszerre beborul. Alig várta, hogy megvirradjon.

A király még ágyán szendergett, ő ott tett-vett az ágy körül s mintha magában beszélne, halkan motyogni kezdett.

- A király se aludna ilyen nyugodtan, ha tudná, hogy a királynét Dantila ölelgeti... A király szeméből kiröppent az álom, megragadta a szolga torkát és rákiáltott.

- Mit mondtál? Dantila a királynét ölelgeti?!

Górambha erre is felkészült s most úgy tett, mintha álmos és ijedt lenne, dadogva válaszolt.

- Fenséges királyom! Életem is halálom is a kezedben van... Szenvedélyesen szeretem a kockajátékot! Egész éjjel játszottam! Sokat veszítettem... most félig alszom még, azt sem tudom, mit beszélek! Kegyelmezz, uram!

A király elengedte a szolgát, de a fullánk benne maradt. Tudta jól, hogy Dantila szabadon jár-kél a palotában s azt is, hogy a szolgák mindent látnak és hallanak. Valószínűnek tartotta, hogy Górambha nem álmában beszélt, hanem az igazat mondta. Hiszen a részeg és az álomlátó könnyen kikotyogja titkait... s hogy milyenek a nők - nagyon jól tudta. S nemcsak tapasztalásból, hanem mert helyes a szólás:

Óh, te nő, te állhatatlan! Ide kacsint, oda szól!

Kit választ hát? Hová gondol? Tudja ő ezt nagyon jól!

Kedves szíves valahánya, ha alkalom másra nincs,

Erényes is tisztességes! Valóságos drága kincs!

A király szíve beteg lett, gondolatait megmérgezte a hajnalban elsuttogott rosszindulat. Nem bírt beszélni Dantilával s néhány keserves nap után látni sem akarta, kitiltotta a palotából.

Dantila nem tudta, mire vélje a dolgot. Megdöbbent a király kegyének elvesztésén s mintha a lába is gyökeret eresztett volna, úgy állt a kapu előtt. Ám Górambha nem bírt kárörömével, nevetve odarikkantotta a kapuőrnek.

- Hej! Hallottátok-e? Dantila a király kegyeltje volt éveken át. Büntetett és ajándékozott! Jó lesz, ha vigyáztok és nem utasítjátok el, mert ti is úgy jártok, mint én! Megfogja gallérotokat és kipenderít!

Dantila mindjárt tudta, honnan fúj a szél.

- Ki más okozhatta az egészet? - gondolta - Górambha! Becstelen, hitvány szolga! Ez a bosszúja. De ha én most bosszúra bosszúval válaszolok, ő ismét kieszel valamit...

Amíg hazaért, azon törte a fejét, hogyan hozza helyre a történteket. S amint leszállt az est, elküldött Górambháért és házába invitálta.

- Óh, te kedves Górambha! - szólt hozzá.- Hallottam megjegyzésedből, hogy neheztelsz rám. Úgy látszik, nem értettél meg! Én nem azért dobtalak ki akkor a házamból, mert a rangodat kifogásoltam, hanem mert a tanácsadók asztalához ültél, hol királyi titkok hangoztak el. Nézd, szeretetem és megbecsülésem, - no meg a jóvátételem - jeléül, neked ajándékozom ezeket a szép ruhákat. Teljék bennük örömöd...

Górambha szívét is, arcát is öröm ragyogta át. Ilyen szép ruhái még sohasem voltak. Lelkesedéssel és vidáman kiáltotta.

- Uram! Dantila! Ne haragudjunk egymásra! Ezzel a megtiszteléssel jóvátetted azt a nagy szégyent, melyet rám hoztál... Én is jót teszek veled. Tudod, okos és használható vagyok. Bebizonyítom előtted, hogy így van, azzal, hogy a király kegyét visszaszerzem számodra.

Még meg is ölelték egymást s a szolga büszkén, elégedetten távozott. A palotában szobáról szobára járt. Nem bírt aludni, alig várta a reggelt. Amikor aztán ott rakosgatott a még szunnyadó király ágya mellett, mintha magában beszélne, halkan motyogta.

- Érthetetlen előttem, mért eszik az uralkodó uborkát, ha az illemhelyre megy...

A király pedig azóta mindig figyelte, mit beszél a szolga, most tüstént felugrott, torkon ragadta Górambhát és rákiálltott.

- Ostoba szolga! Micsoda szemtelenséget beszélsz?! Mikor láttál te engem uborkával illem-helyre menni?!

Górambha erre is felkészült. Alázatosan, kétségbeesést színlelve rogyott térdre a király előtt.

- Fenséges királyom! Életem is, halálom is kezedben van! Szenvedélyesen szeretem a kockajátékot. Egész éjjel játszottam és sokat nyertem... Most félig vagyok csak fenn, félig aluszom! Azt sem tudom, mit beszélek...

A király megvetően elfordult. Visszafeküdt az ágyára s így elmélkedett.

- Még ilyet! Hogy én uborkát eszem az illemhelyen! Ha ez ilyen képtelen hazugságokat beszél össze, akkor az sem lehet igaz, hogy Dantila a királynét ölelgeti! S én emiatt az ostoba beszéd miatt leghasználhatóbb miniszterem űztem el magam mellől! Elűztem. Igazságtalan voltam és még kárát is vallottam, mert máris rosszabbul mennek ügyeim.

Mikor felkelt, új rendelkezéseket adott ki. Dantilát visszahívta és engesztelésül saját királyi ruhatárából drága ruhákat és kincses házából értékes ékszereket választott számára. Visszahelyezte régi méltóságába s közben egyre mondogatta magának, hogy helyes a szólás:

Bárkinek is vagy fia, bárki vagy az udvarnál

Nem biztos, hogy okosabb vagy egy fecsegő szolgánál.

*

A sakál elhallgatott, Szandsivaka is csendben maradt és kérődzött, aztán morogva, dörmögve szólt. - Értettem, Damanaka! Értettem! Legyen úgy, ahogyan akarod!

A sakál máris sarkon fordult és intett a bikának, hogy kövesse. Úttalan utakon csörtetett végig a hatalmas állat a kicsi után. Nemsokára megérkeztek a tisztásra s ebben a pillanatban Szandsivaka hátán a szőr ijedtében égnek meredt. Ott állt a király a fügefa alatt s kissé tágabb körben az udvari nép...

Sok idő azonban nem maradt a félelemre, Damanaka az uralkodó elé ült. - Uram, királyom! Teljesítettem parancsodat!

Szandsivaka tisztelete jeléül a földet kaparta és meghajolt. Pingalaka félelmetes karmokkal ékes jobbját a bika felé nyújtotta és barátságosan megkérdezte.

- Elmesélnéd, barátom, hogyan kerültél ide a birodalmamba, hol ember sem jár?

A bika röviden elmondta, hogy mi történt vele. Elbeszélése közben Pingalaka, a "gazdám" megnevezés alatt mindig Siva istenre gondolt, ezért jóindulata cseppet sem halványodott.

- Itt mellettem biztonságban élhetsz - mondta végül. - Szabadon járhatsz-kelhetsz, mert védelmem alatt tudhatod magad. Csak nagyon messze ne távozz tőlem, mert tudod, alattvalóim hússal táplálkoznak...

Szandsivaka megelégedése jeléül elbömbölte magát, erre meg Pingalaka idegesen megrán-dult, szőre felborzolódott, ám csak egy pillanatig. Mikor aztán félelmét legyőzte, a bikával együtt ügetve, udvara kíséretében lementek a folyóhoz, hogy szomjukat oltsák. Megnyugodva és megkönnyebbülve hozta Pingalaka újabb intézkedéseit. Az uralkodás nehéz terhéből Damanaka és Karataka hátára rakta át a rendfenntartás és büntetés jogát, ő pedig az új és méltó barátjával együtt heverészett és jóízűen beszélgetett. Lassanként kicserélték bölcsességüket.

Szandsivaka nagyon okos, tanult bika volt. Nem hiába forgatta az életbölcsesség könyveinek lapjait. Ezért aztán már néhány nap múltán észre lehetett venni, hogy Pingalaka mennyit tanult tőle. Kezdte levetkőzni erdei szokásait és művelt, felsőbbrendű szokásokat vett át. Mindig kettesben voltak, alattvalóit távol tartotta a király és még Damanakát és Karatakát sem engedte közelükbe.

Ebből különböző hátrányok keletkeztek. Az állatok elégedetlenkedni kezdtek, hiányzott a király ereje, tekintélye, kevesebb élelem került eléjük s ami azelőtt elő sem fordulhatott - most széthúztak az állatok. Külön utakon jártak és marakodtak egy-egy jó falatért. Csavargásaik során előfordult, hogy egymást is megsebezték. Mert helyes a szólás:

Tőle ha már semmit sem vár, elhagyja erős urát

szolganépség, mint madarak lombfahullott száraz fát.

A két sakál is sokat éhezett. Lesoványodtak, elszomorodtak és sunyin villogó szemükkel lopva az oroszlán felé sandítottak.

- Hát ezt nem gondoltam! - mondta Damanaka. - Nézd mennyire érvényesül Szandsivaka tanítása. Ha ez sokáig tart még, királyunk megeszi a füvet. Udvara máris elcsavargott. Itt tenni kell valamit!

- Igen, valamit tenni kell - ismételte Karataka. - Szólnod kellene a király előtt, mert így minden felelősség bennünket terhel. Mert helyes a szólás:

Elefántok és tevék a jó útról letérnek,

Ha gazdájuk másra figyel, vagy sátorban henyélget.

- Te is hibás vagy, Mért kellett ide hoznod? Mért avatkoztál a király dolgába?

- Igazad van! - felelte Damanaka. - Hibás vagyok. Úgy jártam, mint az egyszeri sakál, hát helyes a szólás:

Sakálnak az lett a veszte - kosok közé bemászott

Borbélyné meg: megjárta, hogy Takácsnéval komázott.

- Hogyan is volt az? - kérdezte Karataka.

Damanaka behúzta vékonyát, leereszkedett az avarra, úgy kezdte el a mesét.

Forrás: Mesefolyamok Óceánja - Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból I. kötet (24-29. oldal) Európa Könyvkiadó, 1982