A bölcs király

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát.

Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába.

Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.

Egy nap egy kisfiú toppant be hozzá és azt mondta:
- Uram én is olyan boldog szeretnék lenni mint Te. Megmutatod nekem hogyan érjem el a boldogságot?

A bölcs a gyermek tisztaságát és egyszerűségét látva így szólt:

- Neked megmutatom a boldoggá válás titkát! Gyere velem és nagyon figyelj!!!

Valójában két ládában őrzöm a boldogság titkát: a szívemben és az eszemben.

A nagy titok pedig nem más, mint egy lépésekből álló sorozat, amit követned kell egész életedben.

Az első lépés ez:
- Tudd, hogy a Gondviselés mindig veled van és ezért szeretned kell Őt és hálát adnod neki, mindazért amid van.

A második lépés:
- Szeretned kell önmagad és minden lefekvéskor és felkeléskor ki kell jelentened:
"Én fontos vagyok, képes vagyok, értékes vagyok, okos vagyok, kedves vagyok. Sokat várok magamtól. Nincs olyan akadály, amit le ne tudnék győzni."
Ezt hívják: magas önbecsülésnek.

A harmadik lépés:
- Gyakorlatban is megvalósítod, amit magadról állítasz.
Vagyis: ha azt gondolod okos vagy, viselkedj okosan.
Ha azt gondolod képes vagy, tedd meg, amit kitűzöl magad elé.
Ha azt gondolod nincs akadály, amit le ne tudnál győzni, akkor tűzzél ki célokat és valósítsd meg őket.
Ezt hívják: motivációnak.

A negyedik lépés:
- Ne irigyelj senkit azért amije van, vagy ami ő maga.
Ő elérte célját, Te érd el a sajátjaidat!!!

Ötödik lépés:
- Ne őrizz a szívedben haragot senki iránt, mert ez az érzés nem engedi, hogy boldog légy! Hagyd, hogy Isten törvényei tegyenek igazságot, te bocsáss meg és felejts!!!

Hatodik lépés:
- Ne vedd el azt, ami nem a tiéd, mert a természet törvénye szerint, ha valakitől elveszel valamit, akkor holnap elvesznek tőled valami értékesebbet, mint amit te elvettél mástól. Fizesd meg a tartozásodat, add vissza, ami nem a tiéd! Kérj bocsánatot, add oda mindenkinek azt, ami megilleti.
Így biztosítod a békédet.

Hetedik lépés:
- Ne bánj rosszul senkivel! A világ minden élőlényének joga van arra, hogy szeressék és tiszteljék.

Nyolcadik lépés:
- Mindig mosolyogva kelj fel, fedezd fel a szépséget és a jót a téged körülvevő dolgokban. Döntsd el, hogy csodás napod lesz !

Gondolj bele, hogy milyen szerencsés vagy, amiért annyi mindened van.

Segíts a többieknek anélkül, hogy arra gondolnál, semmit sem kapsz cserébe.

Figyeld meg az embereket és fedezd fel bennük a jó tulajdonságaikat.
Nekik is add át a titkot, hogy győztessé váljanak és így boldogok legyenek!!

Forrás:AATE.HU

Illusztráció: Szigeti Gyönyi munkája
Indiai bölcs / Hindu wise man
21x30 cm
Grafika / Graphic

Az adventi koszorú -- katolikus szimbolika

Szinte mindannyiunk otthonába kerül díszként adventi koszorú. A négy gyertyával díszített fenyőkoszorú nemcsak hangulatos karácsony előtti dísz, de spirituális szimbólum is. Lássuk, mit jelképez a koszorú és a négy gyertya.


Az adventi koszorú négy gyertyája egy-egy fogalomkört testesít meg a katolikus szimbolika szerint. A hagyomány szerint a négyből három gyertya lila, ez a szín a bűnbánatot és a lelki előkészületet jelenti katolikus értelmezésben. Az ezoterikus tanok szerint az ibolyaszín a spiritualitás, az ezoterikus képességek színe. A negyedik gyertya rózsaszín, ha hagyományos koszorút készítünk. Ez az örömöt és a szeretetet, a boldogságot jelképezi.

Az első gyertya


Advent első vasárnapjának fogalomköre a hithez kapcsolódik. Ezen a vasárnapon a gyertyagyújtás közben érdemes végiggondolni hitünket, azt, hogy miben, mikben hiszünk, s hogy hiszünk-e egyáltalán, vagy pusztán kiüresedett rítusként gyújtjuk meg az adventi koszorú gyertyáit. Hiszünk-e abban, hogy van egy spirituális, felsőbb erő? Hitünk szerint mit ünneplünk karácsonykor? A kis Jézust? A szeretetet? A fenyőfákat? Az ajándékozást? A vásárlást? A családot?

A második gyertya



A bronzvasárnap üzenete: a remény. Miben reménykedünk? S mit teszünk meg reményeink, vágyaink valósággá váltásáért? Érdemes gyertyagyújtás után végiggondolni álmainkat, vágyainkat és céljainkat. Ezen a napon nagyobb spirituális energiát adhatunk a megvalósulásuknak, persze csak akkor, ha tiszta szívből kívánjuk a valóra válásukat! Kérdés, hogy reményeid megvalósulnak-e? Vagy pont ellenkezőleg, reménytelenségben éled az életedet? – A második gyertya meggyújtásával talán változtathatsz ezen is!

Koszorútörténelem Az adventi koszorú készítésének szokása mindössze a XIX. század végén terjedt el. Egy német evangélikus lelkész, Johan H. Wichern készítette az elsőt, amelyen 23 gyertyát helyezett el. December elsejétől karácsonyig mindennap meggyújtott egy gyertyát, s később ebből a koszorúból egyszerűsödött a ma megszokott négygyertyás változat.

A harmadik gyertya

Ezüstvasárnapon teológiai szempontból az öröm kerül a középpontba. Ekkor gyújtjuk meg a rózsaszín gyertyát, amely egy kis szünetet jelent a lila bűnbánatban. Ezen a vasárnapon már előre lehet örülni karácsony eljövetelének. A gyertyagyújtás után pedig ne csak azon gondolkodjunk el, mi okoz nekünk örömet, és minek örülnénk karácsonykor. De ahogy a katolikusok ilyenkor Szűz Máriára irányítják a figyelmüket, ugyanúgy mi is gondolkodjunk az isteni erő női oldalán, az anyaságon, a teremtésen és a nőiességen!

A negyedik gyertya

Aranyvasárnap jelmondata a szeretet. S nem csak azért, mert ezen a vasárnapon lehet szaladgálni a szeretteinknek ajándékot keresni a karácsonyi vásárokban! Természetesen ilyenkor már mind a négy gyertyát meggyújtjuk, s elgondolkodhatunk azon, hogyan van jelen az életünkben a szeretet, mint az elmúlt három vasárnap fogalmait egyesítő erő. Tudják-e a szeretteink, hogy mit érzünk irántuk? Képesek vagyunk szeretetet adni és elfogadni is?



Forrás: Nők Lapja Café

A hang hatalma

.

Most a mántrának azt a típusát figyelhetjük meg, amelyik kizárólag a hangzásával hat. Az a rezgés, amelyet a ha

ng indít meg, lökést ád az ember különböző testeinek, és igyekszik azokat a testeket vele összha

ngzásba hozni. A hang elsősorban a levegőben végbemenő hullámzás, és minden zenei hangnak van több felhangja, amelyeket szintén rezgésbe hoz. Négy vagy öt, vagy több ilyen felhangot fedezt

ek fel, és ismertek el a zenében, de a rezgések nagyon sokkal messzebb terjednek, mint amennyire fülünkkel követni képesek vagyunk. Megfelelő hullámok indulnak el a magasabb és finomabb anyagban is, és azért egy kottának vagy egész kottasoroknak eléneklése hatást kelt a magasabb testekben. Vannak olyan hangok (azt hiszem, még hangoknak nevezhetők), azaz felhangok, amelyek nagyon is finomak arra, hogy a levegőre hathassanak; mégis megmozgatják az éteranyagot, és ez az éteranyag közli hullámzásait avval az emberrel, aki a mántrát elmondja, és másokkal is, akik körülötte vannak; és ha a mántrá elmondója az aka

ratát külön valamelyik személyre irányítja, bizonyos, hogy ahhoz eljut a rezgés. Ilyképpen a hangzásával ható mántrá határozott anyagi eredményeket hozhat létre a fizikai világban, emellett azonban az egyidejűleg kibocsátott más, finomabb hullámok a magasabb testekre hathatnak.

Az ilyen mántrá szokás szerint több rendezett hangból áll, amelyek nagyon hangzatosak és jól hangzók. Néha egyetlen szótag használatos, mint például a Szent Szóban: Om. Ezt azonban sokféleképpen lehet kimondani, és a hang magasságának és a kiejtés különféleségének megfelelően mind más-más eredményűek. Némely célra kiemeljük, és hosszabban hangoztatjuk a magánhangzóját; az A U hangokat egyesítjük O hangba, megerősítjük és elnyújtjuk a hangoztatási időnek körülbelül feléig, és azután térünk át az M hangra. Más célokra pedig az O hang egészen rövid és az M-et kell elnyújtani, amelynek a fejben és a központokban végbemenő zengése igen nagy erejű. E két módszer eredménye egymástól nagyon eltérő. Mikor az O hangot nyújtjuk meg, egymásra és a minket környező világra hatunk; a megnyújtott M hanggal előidézett hatás pedig csaknem egészében önmagunkra hárul. Néha mind a három hangot, az A, U, M hangokat egyenként hangoztatjuk. Vagy pedig egymás után különböző hangon énekelhetjük, olyan arpeggio–féleképpen. Úgy hallottam, hogy az indiai könyvek szerint azt hiszik, körülbelül százhetven módja van e Szó kimondásának, és mindenik módnak megvan a saját külön hatása, és ezt a mántrát valamennyi közül a legerőteljesebbnek tartják.

Ez a hindu Szent Szó megfelel az egyiptomi Amen-nek. A görögök aion szava, és a latin aivum szó is ebből lett. Az aeon ennek származéka. Azt mondják, hogy Om képviseli a Logosz nevét, a Kimondhatatlan Nevet a mi ötödik gyökérfajunkban; és hogy a hasonló módon használt szó a negyedik gyökérfajban Tau volt. Swami T. Subba Row azt mondta nekünk egyszer, hogy ezek a helyettesítő szavak, melyek mindenik gyökérfajnak külön-külön adattak, mind egy-egy szótagját képezik egy nagy szónak, amely a hetedik gyökérfajnál fog teljessé válni.

E szónak, ha kellőképpen hangoztatjuk a meditálás, vagy egy összejövetel elején, a különös hatása mindig katonai jelszóra, felhívásra hasonlít. A finom testek részecskéit olyanféleképpen rendezi el, amint az elektromos áram hat egy vasrúdnak atomjaira. Mielőtt az ilyen áram átmegy, a fém atomjai különböző irányok felé dőlnek; de amint a rudat a villamos áram megdelejezi, mind megfordulnak, és egy irányba helyezkednek. Ugyanígy történik az, hogy a szent szót hangoztatva, minden részecskénk válaszol reá, és akkor vagyunk legalkalmasabbak arra, hogy hasznát vegyük az azt követő meditálásnak vagy tanulmánynak. Ugyanakkor hívásképpen hat e szó más lényekre – emberi és nem emberi lényekre –, akik azonnal odasereglenek; némelyek közülük értik a szó jelentését és erejét, másokat pedig annak sajátságosan vonzó hangja hoz oda.

Ez a hangnak nevezett valami nagyon mélyreható. Elsősorban „A Logosz Szava teremtette a mennyeket”. A Logosz vagy az Ige a Végtelenből jött legelső kiáramlás, ez pedig egész bizonyosan sokkal többet jelent puszta szóképnél. Ez megtörtént eseményt képvisel, noha a Kiáramlás olyan színvonalon történik, ahol lehetetlen az, amit mi hang alatt értünk, mert nem volna ott levegő, ami továbbítsa. Ami azonban a hangnak megfelel és aszerint cselekszik, az az erő, amelyet a Mindenség teremtésére használnak fel.

Nem hiszem, hogy remélhetnők, hogy ezen a világon, itt alant lehetne némi megértésünk arra nézve, mit jelent ez a Teremtő Ige. „Ő szólt és meglett”. Mondá Isten: „Legyen világosság, és lőn világosság!” Ez volt az Istenség első kifejezése; a sötétségbe rejtett Örök Gondolat, mint a Teremtő Ige lép elő. Talán ez a nagy Igazság az oka annak, hogy az idelent elmondott vagy elénekelt szavak magasabb erőt hívnak elő, olyan erőt, amely semmiféle arányban nem áll avval a síkkal, melyhez a szavak maguk tartoznak. Bizonyos vagyok abban, hogy van ennek a hangkérdésnek egy másik oldala is, amit a mi elménk most még nem képes felfogni, csak halványan sejthetjük. De legalább láthatjuk, hogy a hang hatalma nagyon nagy és csodálatos valami.

A hang hatalmán alapuló minden mántrá csakis azon a nyelven értékes, amely nyelven rendezték. Ha lefordítjuk más nyelvre az ilyet, akkor egészen más hangcsoportot kapunk. Általában azt mondhatjuk, a jó mantra, amely a testnek összhangba hozatalára van szánva, és jótevő eredmények teremtésére, nagyrészt hosszú, nyílt magánhangzókból áll. Ezt tapasztaljuk a mi Szent Szavunkon, s ugyanez áll az egyiptomiak Amenjára nézve is, amit átadtak a Keresztény Egyháznak. Legjobb körülbelül a két hangon való hangoztatása. Az Egyház a maga hagyományos módja szerint két – egymástól félhang távolságban lévő – hangon, a Fis és G hangokon mondja.

A rossz célra használt mantrák csaknem mindig rövid magánhangzókból és tört és szakadozott jellegű mássalhangzókból állanak, amilyenek: hrim, kshrang , vagy phut . Ezeket az esetlen felkiáltásokat dühös erővel és haraggal szokták hangoztatni, ami egész bizonyosan szörnyű erőt ád nekik a rossz hatásra. Néha a magánhangzókat is beleékelik, felváltva ezekbe a rossz hangzású mássalhangzó-összetételekbe, amiknek kimondása különösen romboló hatású átkokban végződik, amilyet lehetetlennek látszik kifejezni a közönséges betűrendsorok bármelyikével is. Attól tartok, hogy a keleti országokban, ahol tudnak egyet-mást ezekről a dolgokról, a mantrát gyakran használják rossz célokra. Ugyanígy van ez a négerek között is. Én jó csomó ilyesmivel találkoztam a Voodoo és az Obeak szertartásokkal kapcsolatban, amelyekből láttam valamit úgy Nyugat-Indiában, mint Dél-Amerikában, és tudom, hogy sok gyűlöletet öntenek az ilyen mondásokba és varázsigékbe.

Mi csak a jótékonyan ható és barátságos természetű mántrákkal leszünk összeköttetésben, nem pedig a rosszakaratúakkal. Működési módszerük azonban egyenlő a jó és a rossz mántráknak; mindeniknek célja rezgéseket előidézni azoknak finom testeiben, akik a mántrát mondják, vagy azokéban, akikre a mántrá irányul. Néha egészen új rezgéssebességet akarnának általuk kierőszakolni. A nyugatiak elméje különösnek tartja, hogy azt ajánlják az embereknek, mondjanak el egymás után háromezerszer egy mántrát. Első érzésünk az: „Hogyan érjünk rá?” Mi azt mondjuk, az idő pénz; a keleti ember azt mondja, az idő semmi; ez felfogáskülönbség. A keleti módszerek és fogalmak sokszor nem illenek hozzá a mi nyugati életmódjainkhoz; mindamellett értékesek azoknak, akiknek szánva vannak. Némelyek úgy érezték, hogy a mi Benső Iskolánk tagjai számára előírt tanulmány és meditáció nehéz teher azoknak, akiknek szokatlanok az ilyen gyakorlatok; a keletiek közül azonban senki sem vélekednék így.

A Bráhmáná úgyszólván egész életét vallásos mondások ismétlésével tölti el, mert egész napon minden cselekvését egy-egy szentírási mondattal, vagy áhítatos gondolattal kíséri. Kizárólag a vallásban eltöltött élet az, legalább is annak kellene lennie. Ma már sok esetben csak külső forma, olyan burokféle az, de az emberek még mindig mondogatják a szókat, ha nem önthetik beléjük a régi életet és hatóerőt. Idejük bőven van erre; egész jól megismételhetnek egy mondatot napjában száznyolcszor; teljesen világos, hogy miért teszik ezt.

Krisztusról mondják, hogy óvta a tanítványait az üres szavak ismétlésétől, mikor imádkoznak; nehogy a pogányok szokását kövessék; és ebből a mondásból azt a következtetést vonták le, hogy minden szóismétlés hiábavaló. Mindenesetre hiábavaló, mikor az Istenséghez fohászkodunk, mert akkor csak azt akarnók ráfogni az ismétléssel, hogy az első kérésünket nem hallotta! Szükségtelen – vagy legalább szükségtelennek kellene lennie – ez a tanítványok részére, azokra nézve, akik már valamennyit haladtak a fejlődés ösvényén; ezek számára teljesen elegendőnek kell lenni, világosan célt kitűzni, és azt egyszer erőteljesen kifejezni. A világ közönséges embere azonban semmi esetre sem érte még el ezt a fokot; nagyon hosszú időbe telik, amíg egy újabb rezgést lehet belekalapálni, s így neki távolról sem hiábavalók az ismétlések, mert jól meggondolt szándékuk az, hogy határozott eredményeket hozzanak létre. Azok a folytonos lökések, melyek a különböző testeket e hangok részéről érik (valamint a hangoktól megindított különféle hullámok részéről), állandóan arra törekszenek, hogy összhangzásba hozzák e testeket egy bizonyos gondolat-csoporttal.

A rezgéseknek ez a felhangolása azonos avval a munkával, amit az indiai Guru végez a tanítványain, melyet már említettem a IV. fejezetben. A Guru asztrál testéből kiragyogó hullámok mindig az ő asztrál testeiket hozzák hullámzásba, a mentál és kauzál testéből kiinduló hullámok pedig az ő mentál és kauzál testeiket; és ennek az az eredménye, hogy mivel a Guru rezgései a feltevés alapján erősebbek a tanítványai rezgéseinél, tehát ő lassanként mind szorosabb összhangba hozza őket önmagával, ha megvan bennük az arravalóság, hogy valamiképp felhangolhatók. A mántrának folytonos ismétlése azt a célt szolgálja, hogy a mentál és asztrál testnek azt a bizonyos részét hangolja fel, amelyikre irányítják, és ez minden kétség nélkül hatásos eredményt hozhat és hoz is.

Ugyanilyen módszerek vannak előírva a keresztény országokban is. Gyakran láthatjuk a római katholikust, amint ismételve mondja el „Üdvözlégy”-eit és „Miatyánk”-jait. Rendesen csak halkan mormolja, tehát nem sok haszna van belőle, kivéve azt, hogy bizonyos gondolatokat ébresztett fel benne. Indiában a mántrákat mindig éneklik, és az énekelt mántrának van hatása. Ez egyik oka annak, hogy erre a célra jobbak a régi nyelvek, mint a maiak. A jelenkori nyelveken az emberek gyorsan és szaggatottan beszélnek, és úgy látszik, csak az olasz, a spanyol és a görög parasztok beszélnek régi módon, hosszú dallamos hanglejtéssel. A Szabad Katholikus Egyházban azonban különösen ajánljuk, hogy mindig az ország nyelvén végezzék az Istentiszteletet, mert úgy találjuk, hogy sokkal nagyobb odaadást lehet felkelteni az emberekben, ha tisztán megértik az elmondottakat, és ha értelmesen részt vehetnek a szertartásokban. Nem tagadhatjuk azonban, hogy a latin sokkal zengzetesebb. Sok ilyen természetű mántrának nincsen semmi különös értelme, puszta magánhangzó-gyűjteménynél alig többek. A Pistis Sophiában, a jól ismert gnosztikus értekezésben, számos ilyen értelmetlen mántrá van olyanképpen megjelölve, mely arra mutat, hogy énekelve kell elmondani.

Az olyan gördülékeny, zengzetes hangok, amilyeneket az indiai mántrákban találunk, rezgéssebességeiket fokozatosan bocsátják a különböző testekre, és így arra használhatók, hogy erőt takarítsunk meg. Amit a mántrá segítségével lehet megtenni, mindazt mántrá nélkül is megtehetjük a saját akaratunkkal; de a mántrá olyan, mint valami munka-megtakarító gépezet. Megindítja a kívánt rezgéseket, és így könnyít a munkánkon, amennyiben annak egy részét megcselekszi; tehát erőmegtakarító eszköznek tekinthetjük.

A mántrákra vonatkozóan az indiai könyvek még egy más dolgot hangsúlyoznak; hogy t. i. a tanulóknak tilos azokat durva és gonosz gondolkozású emberek jelenlétében elmondaniok, mert a mántrá hatalma sokszor éppen úgy megerősíti a rosszat, mint a jót. Ha ugyanis olyasvalaki volna jelen, aki nem tudna a magasabb rendű rezgésekre válaszolni, könnyen egy alsóbb oktávját kapná meg, ami azután a benne levő rosszat erősíthetné meg. Sohasem volna szabad mántrát használnunk olyanok jelenlétében, akikben kárt tehet.

Emlékszem, hogy Mme Blavatsky azt mondta, hogy mondhatunk mántrát nem magunkért is, hanem külön tekintettel olyasvalakire, akin segíthetünk vele. Így mi a Szent Szót vagy a Gáyátri-t vagy akármelyik szép buddhista mántrát használhatjuk, amelyek oly kedves zengésűek, és közben erősen gondolhatunk egy bizonyos személyre, feléje irányítván a mántrá erejét. Arra intett azonban, hogy óvatosan használjuk ezeket a dolgokat. Ugyancsak óvott attól, hogy valaki olyan mántrát használjon, ami neki nagyon magas. Tanítóink ilyet nem adnak nekünk; de én ezt óvásképpen mondom az újoncoknak, hogy ha mindjárt a Szent Szót mondanák is, és valamiképpen fejfájást, hányási ingert vagy aléltságot éreznének, azonnal hagyják abba. Jellembeli tulajdonságaink fejlesztésén kell akkor tovább dolgoznunk, és néhány hónap múlva újra megkísérlenünk a mántrá használatát. Amikor a Szót kimondjuk, nagy erőket hívunk; és ha magunk még nem vagyunk velük egy színvonalon, azok nem lehetnek összhangzók, s ennek az eredménye nem lehet változatlanul jó.

Az énekelt hang rezgésének hatásán kívül e mántrák közül sok hasonló a mi harmadik típusunkhoz, amennyiben erők társulnak vele. Például bizonyos Angyalok a Gáyátri-val és a Tisáráná-val vannak összeköttetésben, noha ők nagyon különböző típusokhoz tartoznak. A Gáyátri talán a legnagyszerűbb és a legszebb valamennyi ősi mántrá közül. Egész Indiában már az emlékezetet meghaladó idők óta énekelik, és a Déva-világ megtanulta megérteni, és nagyon megkapó módon válaszolni reá; olyan módon, amely már magában véve igen jelentőségteljes, mert mutatja, hogy ily távol eső ókorban, amely szók emléke is feledésbe ment már, az ilyen mántráknak önzetlen célra való használását teljesen értették és gyakorolták. Mindig az Om szent szóval kezdődik, valamint azoknak a világoknak elsorolásával, amelyeken való hatása kívánatos – a három világ elsorolásával, melyben az ember él, t. i. a fizikai, az asztrál és a mentál világéval –, és amint az egyes világokat felemlítik, az azokhoz tartozó Dévák örvendő lelkesedéssel körülsereglik az éneklőt, hogy végrehajtsák azt a munkát, amit az a mántrá elmondásával rájuk akar bízni. A tanulmányozók emlékezhetnek arra, hogy Indiában Shivát néha Nilákánthá néven említik, ami annyi, mint Kéktorkú; és hogy ehhez a címhez egy legenda fűződik. Érdekes megjegyeznünk, hogy azok közül az Angyalok közül, akik a Gáyátri eléneklésére válaszolnak, némelyeknek kék torkuk van, és típusukra nézve világosan az első sugárhoz tartoznak.

Ez a csodálatos mántrá a Naphoz intézett fohász, azaz valósággal a Naprendszer Logoszához, aki a jelképek ama legnagyszerűbbje mögött rejlik; és az óriási fénycsóva, mely azonnal leáramlik és bele a mántrá mondójába, úgy jön le, mintha a fizikai Napból áramlanék ki, akármelyik irányban van is éppen akkor a Nap. Az a fénycsóva arannyal keverten fehér, és avval a villamos kékkel tarkítva, amit oly gyakran láthatunk az Első Sugár erejének megnyilvánulásával kapcsolatban; de mikor már betöltötte a szólónak lelkét, hírtelen ismét hét nagy sugárban vagy kúpban, a spektrum színeit viselve, lövell ki belőle. Olyan ez, mintha az éneklő prizmaképpen működnék, és az előtörő színsugarak alakja mégis a fordítottja annak, amit ilyen esetben rendesen látni szoktunk. Amikor szellemi erőnek sugarait árasztjuk ki, azok rendesen testünknek egy pontjából indulnak ki, pl. a szívből, az agyból vagy más erőközpontból; és amint kilövellenek, legyezőszerűen szélesednek folyton, mint a világítótoronyból eredő fénysugarak. Ezek a sugarak azonban az embernél magánál szélesebb alapból indulnak ki, t. i. az ember aurájának körfelületéből; és tágulás helyett egy pontban csúcsosodnak össze, mint valami rajzolt csillag ágai, avval a különbséggel, hogy magától értetően ezek a sugarak világító kúpok, s nem puszta háromszögek.

Más nevezetessége e hét sugárnak az, hogy nem köralakban, minden irányban sugárzanak széjjel, hanem csak félkör alakban arra, amellyel a mántrá mondója szemben áll. Továbbá különös megszilárduló látszatuk van e sugaraknak, amint összeszűkülnek, míg csak egy vakító fényű pontban nem egyesülnek. Még különösebb jelenség az, hogy úgy hatnak ezek a csúcsok, mintha élők volnának; ha esetleg valaki ezek egyikének útjába akad, a csúcs hihetetlen gyorsasággal elhajlik, és az illetőnek szívét és agyát érinti, s pillanatnyilag izzóvá teszi válaszként. Mindenik sugár úgy látszik, képes ilyen eredményt létrehozni egymás után számos emberen; kipróbálván egy összeszorított tömegen, azt tapasztaltuk, hogy a sugarak látszólag felosztották maguk között a tömeget, s mindenik a vele szembeeső csoporton munkálkodott, nem avatkozván bele egyetlen másba sem.

Ami a mántrá nyelvét illeti, úgy látszik, az kisebb jelentőségű. Ugyanezek a szavak angolul elmondva, határozott szándékkal, teljes hatást eredményeztek. (E híres versecskének szó szerint való angol fordítása magyarul ez: „Om: Mi imádjuk SZÁVITRI Urunknak ragyogó dicsőségét; inspirálja Ő a mi odaadásunkat és megértésünket”. A korszakok folyamán azonban az odaadó hindu számára sokkal többet kifejezővé lett ez, mint amit a puszta szavak jelentenek.)

(Egy szanszkrit tanuló mondja nekem, hogy míg a Napnak közönséges neve SURYA, addig ezt a külön címet, SZÁVITRI, mindig, mint inspirálóra és bátorítóra alkalmazzák a Napra /vagyis a Naprendszer Logoszára/. Úgy látszik, a Paraclitus szóval szoros kapcsolatban levő jelentése van, amit gyakran, bár nagyon is nem kielégítően, Vigasztalónak fordítanak. /Lásd: The Hidden Side of Christian Festivals p. 202. A Keresztény Ünnepek Rejtett oldala./ Barátom azt is hangsúlyozza, hogy ez nem könyörgés, hogy adjon a Logosz bölcsességet és odaadást nekünk; hanem komoly törekvésnek és elhatározásnak kifejezése arra nézve, hogy úgy hasson reánk az Ő befolyása, hogy ami már megvan bennünk, azt előhívja és megerősítse.)

Ugyanannak szánszkrit nyelven való elmondása azonos hatást mutatott, de amellett még hangformát is épített a sugárzó csóvák köré, amely hangforma hasonlított valami csodálatos, bonyolultan kidolgozott fafaragáshoz; olyasmit tárt elénk, amit hétlövetű puskának nézhetnénk, melyből a sugarak lövellenek ki. Ez a hangforma csak rövid távolságra terjedt ki, és úgy látszik, semmi különbséget sem okozott a sugarak erejére és tömegére nézve.

Mikor a buddhista Tisáránát éneklik, akkor a megjelenő Angyalok különösen azok, akik a Sárga Ruhával társultak; és ők csodálatos békét s örömteljességet hoznak magukkal, mert mindamellett, hogy annyira békések, ők a világ legörvendezőbbjei között vannak.

Mikor arról beszélünk, hogy az Angyalok „megjelennek”, a térség mindenik kiterjedését számba kell vennünk. Nekik nem kell „jönniök” olyan értelemben, hogy valahonnan nagyon messziről elindulnak, mint például valami távol eső mennyből, mert az egyes síkok anyagai áthatják egymást finomságuk szerint (pl. tea cukorral). Nem tudom, nem okozok-e kétségbeejtő zavart, ha mondom, hogy a Logoszt képviselő nagy erők nyilvánulnak meg azokban a bizonyos alakokban, válaszul a fohászra. Ők mindig ott vannak, és mindig készenlétben, de a hívásra fordulnak kifelé válaszul.

(Az ilyenfajta imának, s a reá való válaszolásnak ez a rövid leírása.)

Csak erősen kell rágondolnunk valamely eszmére, és ami azt meglelkesíti vagy képviseli, megnyilvánul előttünk. Az odaadásnak minden erős gondolata hoz egy rögtöni választ; holt volna a Mindenség, ha ez nem történnék. Benne van a természetes törvényben, hogy kell feleletnek jönnie; a könyörgés meg a válasz az érem két különböző oldala; a válasz csupán másik oldala a kérésnek, éppen úgy, mint a karmára nézve mondjuk, hogy az okozat, vagyis a hatás csupán másik oldala az oknak. A természetben csodálatos egység van, de az emberek olyan vastagon körülburkolják magukat a személyiségeikkel, hogy mit sem tudnak erről. Csak ki kell bontakoznunk. Egész könnyen láthatjuk, hogy úgyszólván parancsolhatunk a Természetnek, ha átengedjük magunkat neki; mert a magunk tartásánál fogva előhívhatjuk annak erőit, és minden velünk munkálkodik. Ennek világos magyarázata megvan a Light on the Path (Világosság az Ösvényen) című könyvben. Fel kell ismernünk a természet erőit, és ki kell tárnunk magunkat számukra; és mivel ezek az erők velünk haladnak, minden sokkal könnyebbé válik, ami azelőtt nehéz volt.

A mántrák kérdésének van még egy csoportja, amelyről én magam nagyon keveset tudok. Nemcsak a hangoknak van erejük, hanem a szavaknak, mint olyanoknak, mint számoknak, sőt, a betűknek is. Mi ma nem törődünk az ilyen dolgokkal, de a szánszkrit és a héber nyelvben minden betűnek megvan a maga kijelölt értéke, úgy számban, mint erőben és színben. Ismertem olyan tisztánlátókat, akik az ilyen közönséges latin betűket, amilyenek könyveinkben nyomtatva láthatók, mind más-más színben látják. Mondjuk, hogy A mindig piros, a B mindig kék, a C sárga, a D zöld, és így tovább. Nekem magamnak soha efféle tapasztalatom nem volt; azt hiszem, az én elmém nem ebben az irányban működik. Hasonlóképpen vannak, akik mindig a hétnek napjait látják különböző színekben. Nekem nincs ilyen tapasztalatom; én sem érzékeny nem vagyok ebben az irányban, sem ennek jelentését nem tudom. Talán az asztrológiai befolyásokkal kapcsolatos; nem tudom. A dolgoknak ez az oldala is mántrákkal van összeköttetésben, és van iskolájuk is a mántrikusoknak, akik minden betűnek számértéket adnak, az abc-ben való helyzetüktől függetlenül; ezek azt fogják mondani, hogyha egy szót vagy mondatot alkotó betűknek értékét összeadva, bizonyos összeget kapnak, s ha egy másik szó vagy szócsoport betűit összeadva ugyanazt az összeget kapjuk, a két mondat azonos mántrikus hatást eredményez. Erről azonban én nem tudok semmit.

A mántrá rendesen rövid, erős képlet, és ha bármi célra határozott hatást akarunk teremteni, akkor kimondásához ezt a formát kell betartanunk. Ha beszédünkkel mélyen és gyorsan akarunk hatni az emberekre, rövid és erős mondatokat kell használnunk, nem hosszúakat és tekervényeseket; katonai parancs, vagyis a mántrá szabályai szerint kell haladniok; és határozott tetőpontnak is kell lenni bennük. Tegyük fel, hogy olyanon akarunk segíteni, aki meg van félemlítve. Magunkban ilyen szókat mondunk: „Erős, erős, erős vagyok; Isten egy része vagyok, Isten pedig az erő, én hát telve vagyok evvel az erővel”; és ennek a gondolatnak ismétlése a bennünk lévő isteni erőt felszínre hozza, mi pedig képesek leszünk a magunk bátorságával másokat bátorítani. Itt és minden más irányban a tudás erő; ha a legjobban akarunk dolgozni, értenünk kell, ha pedig érteni akarunk, tanulnunk kell. A bölcs ember tudja, miképpen élhet békében és boldogan, mert élete összhangban van Isten életével. Mindent értve, mindennel együtt érez; minden önzést maga mögött hagyott, és csak azért él, hogy segítsen és áldjon.

/részlet: C. W. LEADBEATER: A MESTEREK ÉS AZ ÖSVÉNYc. könyből/

Reinkarnáció

Tudjuk, hogy bármilyen nehéz is egy új igazságnak érvényesülnie a hadakozó ellentábori vélemények között, még ennél is sokkal nehezebb egy olyan igazságnak érvényesülnie, mely csupán az elmúlt egy-két generáció számára új, azaz mindössze ez az egy-két generáció utasítja el.

Az ember saját faji-, vallási szokásai, hagyományai olyanok, mint amikor színes üvegen (netán kaleidoszkópon) keresztül nézzük - figyeljük - az "igazság megjelenési formáit". Minden egyes üveg a saját színeivel festi meg a nap sugarait és e fehér sugarat pirosan, kéken és sárgán közvetíti - kívánság szerint -, amilyen üveget tartunk elé. Mivel gyakorlatilag sohasem szabadulhatunk meg saját "üvegünktől", ez által sohasem foghatjuk fel a tiszta, színmentes sugárzást. A legbölcsebben akkor cselekszünk, ha összegyűjtjük a különféle színes sugarakat, és így állítjuk elő a fehéret.

Véleményünk szerint az újraszületés (reinkarnáció) olyan igazság, mely az emberi faj sok millió tagjának uralta elméjét, ezzel formálva a nagy többség gondolkodását gyakorlatilag megszámlálhatatlan évszázadok óta. Az ún. "sötét korszak" (a Keresztes háborúktól az I., majd a II. világháborún keresztül) majd az ezt követő "gazdasági csoda" alatt, teljes mértékben eltűnt az európai gondolkodásból, és ez által megszűnt befolyásolni szellemi és erkölcsi fejlődésünket. Ugyan még az I. világháború kezdeti szakaszában időről-időre fel-felvillant néhány nagyobb nyugati gondolkodó elméjében (pl. Edgar Cayce), hogy ezzel talán megmagyarázható lenne az élet több rejtélyes problémája, de egészen a legutóbbi évekig - amióta az ezoterikus tanítás alapvető részévé nyilvánították -, folyamatos vita tárgyát képezte.

Kétség sem férhet ahhoz, hogy az újraszületés tana kelet (India, Egyiptom) történelmi vallásaiban alapvető tételként szerepel, de megtalálható a messzi északon az eszkimók közösségében is. A benne való hit általános volt az ősegyház atyái között és a zsidóknál - pl. a farizeusok között -, valamint az e népszerű hitre való utalás kiolvasható az Új Testamentum jó néhány sorából:

[Ján 1,27] Ő az, a ki utánam jő, a ki előttem lett, a kinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.

Ha figyelembe vesszük, hogy (Keresztelő Szt.) János volt az idősebb, akkor "csak" arról lehet szó, hogy Jézus ugyan később született le fizikai testébe - tehát fiatalabb - mint (Keresztelő Szt.) János, de valójában sokkal előbb létezett, mint (Keresztelő Szt.) János, hisz Jézus, Isten fia.

[Ján 3,3] Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.

[Ján 3,4] Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?

[Ján 3,5] Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

[Ján 3,6] A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.

[Ján 3,7] Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.

[Ján 3,8] A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.

[Ján 3,9] Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?

[Ján 3,10] Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?

[Ján 3,11] Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.

[Ján 3,12] Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?

Számunkra úgy tűnik, hogy éppen az újraszületés lehetőségeit vitatják meg, s ezt annyira nyíltan teszik, hogy még különösebb kiegészítésre sem szorul.

[Ján 8,56] Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.

[Ján 8,57] Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad?

[Ján 8,58] Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.

E paradoxon csak a reinkarnációban elismert, a lélek halhatatlanságára vonatkozó tétellel oldható fel.

[Ján 9,1] És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétől fogva vak vala.

[Ján 9,2] És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?

[Ján 9,3] Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.

Ha vakon született, akkor csak valamelyik előző életében elkövetett vétkért bűnhődhet! De elegendő mindössze csak a reinkarnációra való utalást figyelembe venni, hisz ha nem létezne reinkarnáció, a kérdés el sem hangozhatott volna. Végeredményben beszélni csak a létezőről lehet!

[Ján 20,11] Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;

[Ján 20,12] És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.

[Ján 20,13] És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.

[Ján 20,14] És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.

Vajon miért nem ismerte fel saját anyja (tanítványai, sőt ellenségei sem)? Hogyan lehetséges az, hogy Mária a szülőanyja nem ismerte fel? Hogyan lehetséges az, hogy tanítványai, kik éveken keresztül minden nap a szavait lesték, nem ismerték fel? Hogyan lehetséges az, hogy az elkövetkezendő negyven napban nyugodtan sétálgathatott ellenségei előtt, s azok nem ismerték fel? Lehet, hogy azért, mert új testben született újra? Lehet, hogy az ún. feltámadás maga nem más, mint az újraszületés?

[Luk 1,13] Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak.

[Luk 1,17] És ez <Ő> előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.

Utalás arra, hogy Keresztelő János nem más, mint Illés (Éliás) reinkarnációja.

Mi is az újraszületés? Mi úgy gondoljuk, hogy általános értelemben - eltekintve az ezotéria tanításaitól -, az újraszületés (reinkarnáció) és a lélekvándorlás elnevezések olyan lételméletre utalnak, mely szerint a látható anyagnak egy formájában (fizikai test) egy finomabb forma (a lélek, ha úgy tetszik spirituális test) lakik. Ez túléli a fizikai burok (test) halálát, s azonnal - vagy egy bizonyos idő múltával - továbbmegy, hogy valamely más burokban (testben) lakjék.

Talán nézzük meg, hogy elképzeléseink szerint általános, azaz elvi síkon, hogyan is mehet végbe a halál utáni újraszületés. A halál órájának elérkeztekor egyedül az éterikus test foszlik szerte a fizikaival. Az elmúlt élet eredménye - a gondolat test -, még jelentős ideig megmarad. Ez idő alatt az általa tárolt tapasztalatok feldolgozásának, és azok szétválogatásának folyamatán megy keresztül, majd közvetlenül felbomlása előtt, átadja az így nyert (kiértékelt) eredményeket a spirituális testnek. Amint az újraszületés ciklusa eléri (elérkezik az idő) a spirituális testet, az megformál egy új mentális, és egy új asztrális testet. Ekkor Urunk biztosítja számára a legmegfelelőbb öntőformát - ami a számára a legalkalmasabb a ledolgozandó karmája megvalósításához -, majd ezt követően épül fel az ún. éterikus hasonmás. Amint e megfelelően előkészített "fizikai eszköz" alkalmassá válik képességei begyakorlására, lehetővé válik számára a fizikai síkon való megnyilvánulás, azaz újraszülethetik.

Vegyünk alapul, például egy önző személyt, ki állandóan az önzés, a kizárólagosan csak önmagára vonatkozó vágyak, remények, tervek gondolatformáit hozza létre. E formák elkerülhetetlenül körülötte csoportosulnak, újra és újra visszahatnak rá, és ő - egy aránylag rövid idő alatt - arra kezd hajlani, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül szolgálja önmagát, anélkül, hogy mások igényeit figyelembe venné. Amikor eljön az idő meghal, és mivel jelleme már önző formátumúvá keményedett, ez szolgáltatja majd a mintát a megfelelő időpontban a következő fizikai test számára. Ezért leginkább ilyen, vagy ehhez hasonló típusú családhoz vonzódik, olyan szülőkhöz, akik fizikailag képesek számára olyan - teremtő - anyagot biztosítani, ami hasonló tulajdonságokkal rendelkezik. A fizikai test ebbe az éteri mintába épül be - hisz nincs más választása -, az agy pedig felveszi azt az alakzatot és formát, mely fizikailag a legalkalmasabb e durva módon megnyilvánuló vágyak kielégítésére, ugyanakkor teljes mértékben hiányzik belőle a közösségi értékrend elfogadására irányuló készség. Véleményünk szerint szélsőséges esetben hasonló módon jöhet létre az ún. bűnöző típusú agy.

Vagy vegyünk alapul, például egy olyan embert, ki folyamatosan az állandó önzetlenség, a másokat megsegítő, a mások jólétére vonatkozó, a mások javát célzó gondolatformákat hozza létre. Mivel ezek a gondolatok állandóan körülveszik őt, így visszahatnak rá. Rövid időn belül szokásává kezd válni az önzetlenség, megszokja, hogy mások jólétét a magáé elé helyezze és így, amikor meghal, jelleme lényegileg önzetlenné vált. Visszatérve a földi életbe olyan családhoz vonzódik, mely képes számára olyan tiszta minőségű - teremtő - anyagot szolgáltatni, mely beépülve az éteri mintába, önfeláldozó hajlamok megnyilvánítására alkalmas fizikai agyat adnak. Ebben az esetben a durva ösztönök megnyilvánítására alkalmas fizikai alapok teljes mértékben hiányoznak. A születendő gyermek pedig a leggyengédebb érintésre is megrezzen, de folyamatosan szeretetet áraszt magából.

Így jöhet létre lépésről lépésre a lélek fejlődése; egyik személyiségen keresztül a másikig formálódik. Az e közben bekövetkezett nyereségek és veszteségek eltávolíthatatlanul rögzülnek az asztrális és a mentális formákban, és ezek igénye irányítja a következő fizikai megnyilvánulásokat. Ne feledjük, hogy mivel az utoljára leélt élet uralkodó irányultsága a döntő, a fejlődés negatív irányú is lehet!

Természetesen e fenti "sablonos" újraszületéseken kívül létezhetnek ettől eltérőek is:

Előfordulhat, hogy az újra leszületés nem csecsemő-testbe valósul meg. Véleményünk szerint ez történhetett Jézus lelkével is, a fizikai testének halálát követő harmadik napon. Mivel a feltámadás - véleményünk szerint újraszületés - egy másik, de felnőtt testben jött létre, így nem is ismerhették fel azonnal. A felismerést az is nehezítette, hogy az új testnek kezén, lábán, sem testén nem volt felfedezhető a megfeszítés egyik jellemző sérülése - stigmája - sem:

[Luk 24,36] És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!

[Luk 24,37] Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak.

[Luk 24,38] És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?

[Luk 24,39] Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!

[Luk 24,40] És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.

Így csak később azonosíthatták rá jellemző mozdulatai (pl. kenyérmegszegés, stb.), viselkedései, valamint beszédeinek tartalma alapján.

De az is előfordulhat, hogy az illető lélek a fizikai test halála nélkül, ugyanabban a fizikai testben - a gondolattestet megtartva -, születik újjá. Ennek nagy valószínűséggel karmikus oka lehet, mégpedig az, hogy a lélek elérte az e fizikai létre vállalt fejlődési szintet, azaz maradéktalanul teljesítette vállalt feladatát. De ebben az esetben már nem reinkarnációról (újraszületésről), hanem újjászületésről beszélünk.

[Mát 19,28] Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.

Mivel többen születnek, mint amennyien meghalnak, sokan ebből azt a téves következtetést vonják le, hogy létezniük kell lélek nélküli emberi testeknek. Szó sincs erről! Véleményünk szerint lélek nélkül emberi élet nem létezhet! Urunk jóvoltából a szükséges mennyiségű lélek minden esetben rendelkezésre áll. Következésképp - egyes elképzelésekkel szemben - nincs megszabva (lekorlátozva) a szabad lelkek száma. Azt, hogy léteznek újszülött lelkek, a napjainkban igen elterjedt, előző életek kutatásával foglalkozók is bizonyíthatják, ugyanis vizsgálataik alkalmával nap, mint nap találkoznak igen fiatal, akár első leszületéses lelkekkel is. Ezek azok a bárki által könnyen befolyásolható, gyenge egyéniséggel rendelkező személyek, kik gyakorlatilag állandó jelleggel irányítást, ha úgy tetszik oktatást, igényelnek.

Forrás: Őserő - Az élet titka

Kínai Öt elem – A Fa

A Fa Elem ereje a reggelben, a születésben és minden újrakezdésben, valamint a tavaszban nyilvánul meg. A természeti hatások közül a szél, az ízek közül a savanyú társítható hozzá. Ez a gyermekkor, a tanulás és a megismerés időszaka. Neve az ifjú Yang, színe a zöld, érzékszerve a látás. Testünk alkotóelemei közül az izmok és inak tartoznak hozzá. A tigrissel szimbolizálják (áldozatát elszántan képes megragadni).
E Változó Állapot megértéséhez a fa (növényi értelemben) tanulmányozása elengedhetetlen. A fa olyan mélyen gyökerezik, mint amilyen magasan az ágai az égbe nyúlnak. Gyökereivel felemeli a fejlődéséhez szükséges vizet és ásványi anyagokat, melyeket az ágain keresztül a magasban minden irányba szétterjeszt. Ahogyan a természetben a fa fejlődéséhez, életéhez elengedhetetlen az egészséges, mélyen rejtező gyökérzet, mely a talajhoz köti, úgy a Fa típusú ember stabilitásához is nélkülözhetetlen az a táptalaj, amiből az erejét meríti. Ez lehet például a család, barátok, munkahely vagy egy vallás. A természetben a gyökerét vesztett fa táplálék híján kiszárad, elpusztul. Hasonlóan, ha egy emberi élet gyökerei sérülnek, azt igen nehezen éli meg, ekkor a Fa típusú ember hamar „befásulhat”, depresszióba eshet, könnyen nyúlhat különböző drogokhoz, alkoholhoz vagy gyógyszerekhez. Mint ahogyan a növények sem szeretik a túl gyakori átültetéseket, úgy a Fa típusú emberek sem szeretik a nem követhető, hirtelen változásokat. Egy váratlan munkahelyi változás alapjaiban rengetheti meg biztonságérzetüket.
Amikor terveinket, elképzeléseinket nem tudjuk megvalósítani, frusztrálva érezhetjük magunkat, mely a végén dühbe és agresszióba torkolhat. A hagyományos kínai felfogás szerint a Fa Elemhez az említetteken túl a harag és az ingerlékenység kapcsolódik, melyek több okból eredhetnek, mint pl. az illetőnek nincs elég mozgástere, nem képes önmagát kifejezni, vagy nem látja a problémáit tisztán, „nem lát a haragtól”. (részlet)

Varga István

Hamvas Béla: A káromkodásról

"A dolog fölött való uralom elveszett, az emberi kapcsolatok dolog-világa, a privát és a kollektív emberi élet viszonylatainak sokszerűségében. Az ember a viszonylatainak sem ura többé, és valójában sejtelme sincs arról, hogy mi történik. Újabb ok a káromkodásra." Ha az ember káromkodik, nemcsak azért teszi, mert a dolgok engedetlenek. A káromkodás kielégítő magyarázata fölött egyenlőre nem rendelkezünk. Mindenesetre és biztosan a „mantra” (mágikus formula), hatalmakat idéz meg, és ha már nem tud segítséget nyújtani, legalább bosszút áll, és az engedetlen dolgot azzal, hogy átok alá helyezi, megbünteti. A káromkodás démoni erőt szabadít fel. A dolgoknak engedelmeskedniük kellene, és az ember nagyon jól emlékszik a létre, amelyben a dolgok tényleg engedelmeskedtek; amelyen az ember még birtokában volt egy hatalomnak, amely a dolgok fölött való korlátlan uralmát számára biztosította. Az ember a legkevésbé a dolgok engedetlenségét viseli el. Elviselhetetlen, hogyha valamit elereszt, az leesik, ha forró vashoz nyúlkezét megégeti. Az ember kolosszális erőfeszítéseket tesz, hogy hatalmát visszaállítsa, és a civilizáció, a tudomány, a technika végül is nem egyéb, mit az eredetileg megvolt, de elvesztett hatalom visszaszerzésére tett kísérlet. Abban a létben, melyre az ember emlékszik, a humánum és a dolgok rendje között a szó (nyelv) olyan közvetítő szerepet játszott, hogy a kimondott szót a dolgok teljesítették. A nyelv eredetileg „mantra” természetű lehetett, de ez minden bizonnyal törvényes volt. Mivel valamely vetülete volt az embernek adományozott teremtő erőknek. Később (korrupció – bukás következtében) az ember a dolgokat törvénytelenül akarta felhasználni, s ezért a dolgok nem engedelmeskedtek. A civilizáció, a tudomány, a technika pedig nem a dolgok törvényes alkalmazását keresi, hanem azért tesz erőfeszítést, hogy megtalálja a módszert, miképpen tudja a dolgokat törvénytelen céljaira felhasználni. Ebben a folyamatban a mágikus mantráknak (nyelv, és a matematikai képletekbe foglalt varázsformulák) célja nem az általános rend – elv szerint való használata, hanem a dolgok teljes leigázása. A dolgok ez ellen nem szűnnek megtiltakozni, és ellenállnak. Magasabb fokon, a leigázásra az ember mindig újabb formulákat eszel ki, alacsonyabb fokon, ha a dolog ellenáll, káromkodik. Többnyire Istent szidalmazza, (egy másik visszaélő mágikus formula Isten támogatását kéri), abban a hiszemben, hogy a dolgok fölött való hatalomról Isten fosztotta meg. A kezdeti korrupció következtében az ember a hatalmat a maga hibájából vesztette el, és végül is azt csak egyetlenegy esetben tudja visszaszerezni, ha korrupcióját felszámolja, az emberi normalitást helyreállítja, és a világ általános rendjébe visszatér. A dolog fölött való uralom elveszett, az emberi kapcsolatok dolog-világa, a privát és a kollektív emberi élet viszonylatainak sokszerűségében. Az ember a viszonylatainak sem ura többé, és valójában sejtelme sincs arról, hogy mi történik. Újabb ok a káromkodásra. A dolgok engedetlenek. A saját törvényeiket követik, és az ember parancsát nem teljesítik. Minden valószínűség szerint az ember nem törvényesen követel. Nem a rend követel, hanem az önkény. Ezért az ember nem azt keresi, hogy a maga követeléseinek törvényességét hogyan tudja helyreállítani, hanem önkényét akarja érvényesíteni, éspedig mindenáron. Ez az amit erőszaknak hívnak. A káromkodás a démoni erőszak varázsformulája. Tökéletesen értelmetlen és céltalan, mint ahogy minden démoni megnyilatkozás az.


HamvasBéla.org

Szepes Mária: Kirándulás az Örökkévalóságba

.

Szeretném, ha velem jönnének arra a mitikus tájra, az örök élet forrásához, ahová minden este ellátogatok és magammal viszem Barátaimat, Útitársaimat fénnyel, emberfeletti erőkkel, szépséggel, derűvel feltöltődni, hogy képesek legyenek anyagban való átutazásuk feladatait véghezvinni, ha visszatérnek saját nehéz beavatásaik színhelyére.

Fogadják el szavaimat, amelyek nem csak szavak, hanem gyógyító varázsigék. Lehunyt szemük mögött idézzék fel magukban a kigyulladó színeket, illatokat, érintéseket, hogy emlékezni kezdjenek rá: ez a csodálatos valóság, a lélek valósága volt valamikor, és az ma is, ha befogadják. Létünket az anyagban is képzeteink, szorongásaink, hiányérzeteink, indulataink, sérelmeink befolyásolják, idézik, teremtik. Ugyanez a képzelet azonban megteremtheti a boldogság, gyógyítás égi erejét az elmúlhatatlanban, ahol minden igaz, mert örökkévaló.

Figyeljenek. Hunyják le szemüket

Kényelmes, széles bárkánk már ott ringatózik az Örökkévalóság partján. Világoskék vitorlája mélykék égbe rajzolódik. Rúdján kék szalag leng. A bárka fölött a magasban hófehér lélekmadár szálldos. Amint a bárkába lépnek, a mulandóból az elmúlhatatlanba kerülnek, ahol minden élet egyetemes egy, a szétszaggatott isten eggyé válik bennünk, összeforr. A madár - hófehér lélekmadarunk - széttárt szárnnyal csapong, torkából ezüstös örömhimnusz szakad ki. Boldog, mert felszabadult. S mi, akik kilépünk most anyagi burkunk, földi átutazásunk terhei közül, s a tüneményes szépségű kirándulást tesszük - szintén boldogok vagyunk, mert szabadok lettünk. Nincs rajtunk semmi súly. Otthagytuk a relatív időben, hogyha visszatérünk jelen életünk feladatait betölteni, újra magunkra vegyük terheinket, de gyógyultan, felfrissülten, emberfeletti erőkkel, Isteni Fénnyel színültig töltve. Kivételes ajándékban van részünk. Magam is ezért vagyok mérhetetlenül hálás érte. Mert csak e segítséggel tudok még emberként dolgozni, szolgálni és élni.

Lépjenek be tehát Hajnali Bárkánkba, amely az öröklét Egyetlen Forrásához visz bennünket. Könnyűek vagyunk, mint a pehely. Lassú, egyenletes légzésünkkel már e mitikus, transzcendens táj Égi Ózonját szívjuk be. Ez az aranyló atmoszféra eltüntet belőlünk minden szorongást, bizonytalanságot. Nem félünk. Nem aggódunk. Hiszen egyedül itt vagyunk otthon. A végtelenbe indulunk, és tudjuk a halhatatlanságot.

Helyezkedjenek el kényelmesen, lazán. Idézzék fel a fordított törvényt, amely csak itt érvényes. Az elmúlhatatlanban minden lehetséges, és létünk természetes állapota a Csoda!

Indulunk Barátaim, hogy amit nehéznek éreznek, könnyűvé váljék, s a homály, árnyék eltűnjön lényükből.

Világoskék vitorlánkat langyos, sós szellő dagasztja. Isten lélegzete ez. Érezzük, ahogy simogatja az arcunkat, bőrünket, borzolja a hajunkat. Elindulunk a csillagóceán sima, selymes, áttetsző magzatvizén - a lélekmadár ott lebeg fölöttünk széttárt szárnnyal, mozdulatlanul és énekel. Örömhimnusza már belőlünk szakad ki, hiszen derűsek, boldogok és szabadok vagyunk e mitikus, örök tájban. Látjuk, amint az áttetsző víz mélyén a tengeri növények hajladozva integetnek nekünk. Velük is egyek vagyunk most. A rebbenő halrajokkal, tengeri csikókkal, virágzó korallokkal, színes medúzákkal, tengeri csillagokkal is, amelyek mása az égen ragyog: mint lent, úgy fent. Persze delfinek is kísérnek bennünket, mosolygó, kedves társaink, amelyek megnyomorított, halandó mivoltunkban is értőn, gyöngéden szeretnek bennünket. Akármilyen szörnyűségeket tesznek velük az emberek, mintha egyik legfőbb lehasadt tulajdonságunk - az önzetlen szeretet - lennének. Homlokuk közepéből, a lélegzetükkel együtt anyagi érzékszervekkel nem hallható, és nem érthető ultrahangon erről beszélnek, és mi értjük most hajnali bárkánkban. Megrendítő eposz ez a szeretetről, amelynek hiánya az embert érzelmileg nyomorékká és amnéziássá tette, gyűlölködővé és értetlenné a másik élőlénnyel szemben. Ezért nem ismeri önmagát sem. A delfinek csillogó teste kecsesen a magasba ugrik, azután visszasiklik világoskék vitorlájú bárkánk mellé. Testünket hűs vízcseppek érintik.

Nyílegyenesen haladunk célunk, az asztrálóceánból kiemelkedő, a relatív idő fölött örökkön-örökké gyógyerőt és derűt sugárzó Kos szigete felé. Már látjuk kikötőjét, amelynek partján bennünket vár a sugárzó, aranyló Lánglény a Messiások Messiása, Krisztosz Szotér, Jézus, Buddha, Mózes, Hermész, Krisna, valamennyi Avatár és Próféta: egyek ők mind, a Megváltónk, Szabadítónk, akit Kos szigetén Isteni Gyógyítónak, Aszklépiosznak neveznek.

Amint bárkánk besiklik Kos szigetének kikötőjébe, az Isteni Gyógyító megfordul és elindul a sziget belseje felé. Mi követjük őt. Aszklépiosz Szentélye nyitott, görög templom. Négy oszlopon nyugszik. Közepén oltár. Márványának vakító fehérsége mélykék hellászi égbe rajzolódik. Körülötte virágos mező, s azon túl a mitikus babérliget. Bokrainak, fáinak tavaszi, aranyzöld levelei rezegnek, szinte halkan csengnek a fényben és Isteni Ózont árasztanak. Ezt az ózont szívjuk be most mély lélegzettel.

Mi megállunk a Szentély előtt elterülő nagy, világoskék medence innenső partján, amelybe mohos sziklákon át a végtelenből az Élet Vize, az örökélet Elixírje, a minden lelki-testi betegséget gyógyító szattvikus arkánum ömlik be fonadékosan, fehér habosan, zuhogva.

Lassan lelépkedünk hét lépcsőfokot. A víz már a nyakunkig ér. Érezzük, hogy a pórusainkon is behatolva, kimos belőlünk minden árnyat és ártalmat. Hanyatt fekve lebegünk egy ideig az Élet Vizében. Megfordulunk, az arcunkat is megmártjuk benne, azután odaúszunk a zuhogóhoz. Vállunkra, fejünkre, hajunkra, arcunkra ömlik a minden bántalmat gyógyító, szattvikus arkánum. Két tenyerünkből csészét formálva, nagy kortyokban iszunk belőle. Átmossa egész bensőnket, beleinket, májunkat, epénket, vesénket, szívünket. Tudatosítjuk a fejtetőszervünkben lévő Égi Infúziót. Most már nemcsak kívülről fürdünk az Élet Vizében, nemcsak külső zuhanyát érezzük, hanem a bensőnkbe is ömlik a hűs, Isteni Gyógyáram. Agysejtjeinket kigyújtja, izzanak tőle. Tudatunk kitágul, hatalmas dimenziókat nyit meg Képzeletünk szárnyat bont. Számtalan vénánk nyílik meg a Fény felé. Harmadik Szemünk felpattan. Nem csak nézünk, látunk is! Határtalan, emberfeletti erők ömlenek belénk. Kimosnak agyunkból minden szorongást, mérgező gondolatot, depressziót. Teljesen kirekesztik a képzetárnyakat, a halálfélelmet is, mert most itt, az örökkévalóságban, valóban tudjuk a halhatatlanságot! Minden képességünk hatványozódik, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a nehéz emberlét feladatait betöltsük, dolgozni és szolgálni tudjunk.

Az örök élet Elixírje most nagy sodrással leömlik tudattalanunk mind a kilenc rétegébe és felszínre mos minden elfojtást, sérelmet, gátlást, görcsöt, s ezek feloldódnak, eltűnnek az örök Forrásban. Tiszták vagyunk és boldogok. Az Élet Vize leömlik a Szívünkbe, hűsen elárasztja, mint egy égi borogatás. Ritmusát lenyugtatja, gyengeségét egyenletes, egészséges erővé változtatja. Felgyújtja benső napunkat. Már sugárzók, mágnesesek, védettek vagyunk. Átmossa érrendszerünket, csontjainkat. Megtisztítja szerveinket a mésztől, lerakódásoktól, idegrendszerünket szorongásaink szűkületétől, nyirokrendszerünket minden fertőzéstől, rosszindulatú vírusoktól, fellobbanásra képes ártalmas sejtektől. Riadóztatja egész immunrendszerünket, T-sejtjeinket, interferonjainkat. Testünk, lelkünk, szellemünk ragyog. Felfrissültünk. Megfiatalodtunk. Újjászülettünk!

Most fellépdelünk hét lépcsőfokot a medence másik oldalán. A bőrünkön lefutó cseppeket langyos, hűs, tengeri szellő szárítja meg. Sorra lefekszünk a szentély melletti, kényelmes, fehér kerevetekre. Aszklepiosz minden kerevethez odalép és gyógyító naperőt és naphőt árasztó tenyerét lassan végighúzza testünk fölött. Ahol árnyat, ártalmat lát, azt megtisztítja, fénnyé oldja. Érezzük e hőt. Csupa derű és ragyogás bennünk és körülöttünk e csodálatos, időtlen, mitikus táj. Pihenünk.

Azután felállunk fekhelyünkről és felmegyünk a templom három lépcsőfokán. Az oltár elé lépünk, ahol annyi csukott kelyhű lótusz áll, ahányan vagyunk. Tudjuk, melyik a miénk. Ráirányítjuk figyelmünket, ettől szirmai szélesen szétnyílnak. Közepéből rezzenéstelen, hosszú láng nyúlik fel. Ez a mi Isteni Önvalónk, létünk gyökere.

Feloldódunk e lángban, kiistenítve sorsunkból - és teljesen elnyugszunk benne.

Szepes Mária: Az áldozat mágiája - Szakrális beavatás - Esoteric Portal

Ép testben, ép lélek! ...

Ép testben, ép lélek! – Ép léleknek egészséges a teste!

A testi és lelki tényezők együttes harmóniája hívja életre az egészséget, azonban amikor ez a harmónia megbomlik, különféle betegségek jelzik az egyensúly felborulását. Aki egészséges fizikai testtel rendelkezik, annak a lelke is egészséges. Nincsenek gyötrő negatív energiát generáló gondolatai. Bármilyen betegség, testi fizikai tünet, fájdalom azonban a test, és lélek harmóniájának felborulásáról tanúskodik. A betegségek kialakulása kortól független, hiszen egy pici csecsemő is születhet rákkal, ha az anyaméhben olyan lelki sérülések érik, melyeket nem tud feldolgozni. Ugyanakkor egy idős ember is lehet fitt, és egészséges, ha az élete folyamán felmerülő problémákat lelkileg fel tudta dolgozni. A gondolataink és a fizikai testünk, sőt aurák, csakráink betegségei, tünetei nem elválaszthatóak. Gondolataink ereje óriási, és csak kétféle képen tudjuk használni. Pozitív gondolatokkal, elfogadással, megértéssel gyógyítani tudjuk testünk. De amikor elutasítunk valamit, negatív gondolataink vannak, akkor romboljuk energia rendszerünket és ezen keresztül testünket is. Aminek a következménye a fizikai testen nyilvánul meg betegség formájában. A keleti és görög filozófiában, orvoslásban évezredek óta jelen van ez az elképzelés. Platón szerint„Először és legfőképpen tehát a lelket kell ápolni, ha azt akarjuk, hogy a fej is, meg az egész test is egészséges legyen." Ha valaki önmagát figyeli, könnyedén észreveheti a kialakuló jeleket. Pl.: herpesz kialakulása - a ki nem mondott szavak, indulatok, visszafojtására utal, és ha később többszöri alkalommal előjön ez a tünet, mert az illető még mindig nem meri kimondani gondolatait, érzéseit – esetenként az akkut tünet, krónikussá is válhat. A nemi szerv bármilyen betegsége, nőknél és férfiaknál egyaránt összefügg a nemiséggel, önmagunk szeretetéve, elfogadásával, és a partner, szexuális helyzet elfogadásával. Amikor sikerül felismerni egy-egy fizikai testi probléma okát, akkor már a gyógyulás útjára lépett az illető. Lehetősége van a választásra, változtatásra. A régi hitrendszerek, hiedelmek, rossz beidegződések, akadályozó szokásoktól való megszabadulásra. Ilyenkor a negatív energiák kicserélődnek pozitívakká és elindul a gyógyulási folyamat. A problémáid megszüntetéséhez, önmagad mélyebb megismerésén keresztül vezet az út.


Forrás: Ezoterikus Tanácsok Portál

A jellem műveltségéről

Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet, gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetről vagy az emberi szellem tűnődéseiről? Úgy érzed, "művelt" vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak arra, milyen végtelen tömegű ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és olvasni még? Gondolj a British Museum könyvtárának körbefutó

vasállványaira, milyen hosszan kellene élned, hogy valamit is megismerj a gondolkozás anyagából, melyet az ott felhalmozott könyvek magukba zárnak! De maradj csak könyves szobádban, s valld meg, mily sokféle könyvet nem olvastál azok közül, melyek könyvespolcaidon sorakoznak, s még az olv

asottak között is hány akad olyan, melyet teljesen megértettél, s minden figyelemmel követtél. Nem, a "műveltség", mikor farkasszemet néz az emberi szellem világegyetemével, meddő és hiú magatartás csak. Inkább gondolj arra, hogy egyetlen ismeretet megérteni, felfogni, átérezni már az élet erőfeszítéseinek teljességét követeli. És gondolj arra is, mennyi mindent írtak, gondoltak előtted, a gondolatoknak micsoda óceánjai pihennek a múltban, s miféle zuhanással árad minden új korban az emberi gondolatok bősége a jelenségek és tünemények összegéből. Erre gondolj, s elszégyelled magad. Agyad műveltsége véges és gyermekes. De jellemed és szíved műveltsége lehet teljes és emberhez méltó, akkor is, ha szellemi ismereteid korlátozottak.

/Márai Sándor, Füveskönyv/

A rózsa - a szeretet virága

NEMCSAK A KERESZT IDÉZ FEL SZÁMTALAN KÉPZETTÁRSÍTÁST, A RÓZSÁT IS GYAKRAN HASZNÁLJÁK MINDENFÉLE GONDOLAT ÉS ÉRZÉS JELKÉPEKÉNT. A LEGMÉLYEBB ÉRTELEMBEN A RÓZSA AZ IGAZI, TISZTA, ISTENEMBERI SZERETETRŐL TANÚSKODIK.

A RÓZSA MINT NÖVÉNY

A rózsa a rózsafélék (Rosaceae) szerteágazó családjához tartozik, mint sok hazai gyümölcsfánk is, például az alma-, a körte-, a cseresznyefa. A rózsa eredetileg Ázsiából származik, és a keresztes lovagok hozták Európába. A hat ősi fajtából időközben 20000-nél is több tenyészrózsát neveltek.

Arányait tekintve a rózsa egészen az ötös szám jegyében áll. Legegyszerűbb formája öt szirommal rendelkezik, melyet ugyancsak öt csészelevél tart. Ezek pentagramot alkotnak. A virág maga ötszögbe helyezhető. Egy ágon gyakran öt levél található. Ezen kívül a levelek spirálalakban helyezkednek el a rózsán. A hatodik ismét az első alatt van.

A rózsában, amely virágból és tövises szárból áll, a kettősség elvét fedezhetjük fel: egyrészről az illatos, színpompás virág, másrészről a hegyes, sebző tövisek. Közmondásunk azt mondja: »Nincsen rózsa tövis nélkül«. Hiszen a tövises szár tartja a virágot. A rózsabimbó csak azután pattan fel, miután a szár és a levélzet kialakult. Tehát: előbb vannak a tövisek, és csak azután a rózsa. Sok mese igazolja ezt a régi életbölcsességet.


VIRÁG ISTEN KERTJÉBEN

Dante Isteni Színjátékában az üdvözültek rózsaszirom elrendezésben ülnek. Minden egyes szirom egy felébredt lélekhez tartozik. Együttesen égi rózsát, erőteret képeznek. Egy élő test csak az egyesítő Krisztuserő segítségével jöhet létre. Ebben a közösségben a Szeressétek egymást parancsolata valóság.

Jézus Krisztust világi otthona után Názáreti Jézusnak nevezték. Názáret virágot jelent. Ez a falu a Karmel hegy lejtőjén feküdt, ami annyit tesz, mint az Isten kertje vagy szőlőskertje. Jézus tehát az, aki virágként lakik Isten kertjében.

Rózsakereszt Keresztély is négy rózsával a kalapján közeledik a templomhoz. »A rózsakertben virágként kinyíltál«, így köszönti egy imában a Szellem a felkészült jelöltet. Felkészítette magát, ragyogóan fehér (candidus) lett; a gnosztikus világosság fehér rózsáját nyújtják át neki. A felkészült jelölt helyét Mária veszi át. Odaadással beleegyezik, hogy a rózsák rózsájának, Krisztusnak táptalajaként szolgáljon.

A. Gadal írja a Szűz Mária jelképről: »A katárok egyháza az igazi szűzies és érintetlen, tiszta töredelmesség, ami istenfiakat hoz a világra.«

A rózsakertben, Noverosában, ahol korábban a Rózsakereszt Szellemi Iskolája első templomszolgálatait tartották templomsátorban, van egy ötszög alakú rózsaültetvény, melynek közepén szökőkút található.

Így megtaláljuk a rózsát a tiszta lélek ismertetőjeleként, vagy mint magát az újjászületett lelket, vagy a Szellemben újjászületett közösség tagjait, akik »Isten kertjében nyílnak«.


A RÓZSAÖSVÉNY, VAGY A RÓZSA ELSZÍNEZÉSE

Mint minden utazásnak, minden tapasztalati útnak, a rózsakert bejárásának is különböző állomásai, szakaszai vannak.

A szívben kezdődik egy szelíd, tétova érintéssel, ott, ahol a szellemi rózsa magja rejlik. A sugárzó atyanap és a szaporodásra kész anyanövény mindent megtesz azért, hogy a csíramagnak jó növekedési feltételeket biztosítson. Végül felpattan a bimbó. Megjelenik egy fehér, törékeny kis rózsa. Ez még tiszta fehér, azaz színtelen.

Ennek a virágnak azonban színt kell kapnia, ha magát az érés folyamatának hajlandó alávetni. Először a hajnal pírjának rózsaszínű fényében színeződik el. Rendkívül finom, kedves ragyogás árad belőle. De a reggelt a dél követi. A rózsaszín helyet ad a tevékeny, erőteljes vörösnek.

A feladatot végre kell hajtani, éppen a személyes életnedv áramlásával és áramlásán keresztül. Féktelenül árad a vörös nedv a rendszeren át, és a vörösre festett embervirágot visszajelzésre kényszeríti. Végül is az erők kimerülnek. A vérösztön tolakodó vörös színe megsápad. Új, letisztult rózsapi-ros szín mutatkozik. Ez már az egyetemes szeretetre képes jelölthöz tartozó rózsaszín, az új rózsa színe.

Ekkor – ó csoda – áttetszővé vált szirmain aranyos csillogás simít végig. Egy sugárzó fény pompás, erős aranyba burkolja. Az arany rózsa. Az ember a szívében lakó kincsét napvilágra hozta.


A RÓZSA ÉS A KERESZT ELVÁLASZTHATATLAN

A rózsa feláldozza magát a világért, magát a keresztre szegezteti. Nem lebeg a légüres térben, hanem szilárd, megkötő talajban gyökerezik.

A rózsa és a kereszt összetartozik, egységet képez. A rózsának és a keresztnek csak ezzel az egyesülésével, menyegzőjével jöhet létre az emberi lény újjáalakulása.

Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri Az új jel II. fejezetében ezt írja:

»A rózsán a Szerzet az ember auráját vagy lélegzőterét érti. És ebben a rózsá-ban áll a személyiség, a kereszt, vele elválaszthatatlanul összekapcsolva.«

A fehér rózsa a kereszt köré fonódik. A kereszt hordozása színezi vörösre. Az átváltozás után koronázzák meg a szellemi királyság aranyával.

Most már világos, mi rejtőzik a »Rózsakereszt Keresztély« rejtélynév mögött. Az alkémiai menyegzőben az első nap végén a következőket olvashatjuk: »Ekkor felvettem fehér gyolcsruhámat, ágyékomat felöveztem egy vérvörös szalaggal, melyet keresztben átvetettem mindkét vállamon. Kalapomra négy rózsát tűztem...«

Rózsakereszt Keresztély – aki rózsáját a keresztre erősíti, mielőtt rálépne a rózsaösvényre –, minden igazi rózsakeresztesnek szellemi atyja. Keresztneve - Keresztély – közvetlenül utal Jézus Krisztusra, a szellemből újjászületett lélekre.

További utalást találunk a német nyelvben a Blüte és Blut szó nyelvi rokonságában. (Blüte = virág, Blut = vér.) A középfelnémet Bluot szó egyaránt jelenthet virágot és vért is. Ha a rózsaszirmokat vércseppeknek tekintjük, és a csészeleveleket mint egy kelyhet, mely felfogja a vért, akkor kikerekedik előttünk ennek a - rózsa, vér - szimbolikának a képe.

A keresztnek is megvan a maga erőteljesen tanúskodó jelentése. Jézust, a kivirágzott fehér rózsát keresztre feszítették. Ezáltal a rózsa vörösre színeződik. Kiontott vérének rózsaereje mindannyiunk üdvére szolgál mind a mai napig. A vérfelfogó kelyhet, a Grálkelyhet újra és újra átnyújtják nekünk, hogy a rózsaösvény járásában megerősítsen.


AZ ISTENI SZERETET ÉS AZ ÚJ RÓZSA

A rózsa a szeretet általános jelképe. A szeretet legmagasabb formája – mely mentes minden dialektikus ellentéttől – az isteni szeretet, Isten és ember eggyé válása. A rózsát, azaz ezt a szeretetet virágzásba hozni, ez a modern Szellemi Iskola kifejezett célja.

Oscar Wilde (1856–1900) A rózsa és a csalogány című művészi meséjében megkapóan fejezi ki ezt a gondolatot. A mesének az itt következő részlete elmondja, hogyan áldozza fel magát egy csalogány, hogy szíve vére révén egy rózsabokor kivirulhasson.

»Amikor pedig a Hold fönn ragyogott az égen, a csalogány odarepült a rózsafához, és a tövisnek feszítette keblét. Egész éjszaka énekelt tövissel a keblében, és a hideg, dermedt Hold lehajolt hozzá, úgy hallgatta. Egész éjszaka énekelt, s a tövis egyre mélyebben és mélyebben fúródott keblébe, és a szíve vére egyre apadozott... És a rózsafa legfelső ágán virágba szökkent egy csodálatos rózsaszál... Mint a rózsa árnyéka az ezüsttükörben, mint a rózsa árnyéka a víz színén, olyan volt ez a rózsaszál, amely a fa legfelső ágán virágba szökkent. De a fa rákiáltott a csalogányra, hogy szegezze mellét erősebben a tövisnek. – Szorosabban, kis csalogány – kiáltott a fa –, vagy megvirrad, mielőtt elkészülne a rózsa! S így a csalogány még erősebben nekifeszítette keblét a tövisnek, és egyre hangosabban és hangosabban énekelt... És enyhe pír öntötte el a rózsa szirmait, ahogyan a vőlegény arca elpirul, amikor megcsókolja menyasszonya ajkát.

De a tövis még nem hatolt be a csalogány szívébe, s így a rózsa bimbós belseje fehér maradt, mert csak egy csalogány szíve vére festheti karmazsinpirosra egy feslő rózsa szirmait. És a fa rákiáltott a csalogányra, szorítsa magát jobban a tövishez. – Szorosabban, kis csalogány – kiáltott a fa –, vagy megvirrad, mielőtt elkészülne a rózsa!

S így a csalogány még erősebben feszítette keblét a tövisnek, és a tövis belefúródott a szívébe, és szegény madarat gyötrelmes kín járta át. Keservesen, egyre keservesebben fájt a seb, vadul, egyre vadabbul szállt az ének, mert a csalogány szerelemről dalolt, amelyet beteljesít a halál, a szerelemről, amely nem hal meg a sírban. És a csodálatos rózsaszál karmazsinpiros lett, mint a keleti égbolt rózsája...

–Nézd, nézd – kiáltott a fa –, kivirult a rózsa! De a csalogány nem válaszolt, mert már holtan feküdt a magas fű között, tövissel a szívében.«

Aki beleénekel az éjszakába, és a sötétséget a kétségbeesés éles, vad kiáltásával áttöri, az egy csalogány. Ha éneke igaz, akkor a rózsánál meghallgatásra talál.

A rózsa csillapítja a szerelmes csalogány vágyakozását, de egyidejűleg a szenvedések útját követeli meg tőle.

Itt a tövisnek hasonló szerepe van, mint a keresztnek. Eszköz az önlegyőzésben, ő hozza a csalogánynak a halált és a rózsának az új életet. A csalogány halála az önmegtagadó odaadás utolsó koronázó tette. Az úttörés megtörtént, most már a rózsa teljesen ki tud bontakozni.

Az új létezés érdekében történő teljes odaadás hasonló példáját látjuk a természetben, a rózsanemesítéssel. Egy nemes rózsának egy szemét (alvó rügy) vadrózsatőbe plántálják, talajközelben. Néhány héten belül a szemből új hajtás fakad. A vadrózsa most már anyanövénnyé válik, az új hajtás viselőjévé.

Amikor a hajtás már eléggé megnőtt, az anyanövény régi ágát röviddel az új hajtás fölött lemetszik. Ettől kezdve a lemetszett vadrózsa minden életnedve az új sarjba megy át, és a nemes rózsa kifejlődik.

Ez a példa is jól szemlélteti, hogyan válik lehetségessé az egészen másik keletkezése a nem nemesnek az odaadása által.

Ezt a folyamatot az isteni szeretet szabaddá válásához lehet hasonlítani, azáltal, hogy a régi ember az új emberben feloldódik, szabaddá válik a rózsaerő, a lélekerő.

Megjelent: 2008. június 16.

Rózsakereszt

A rózsakereszt az önmagát feláldozó ember szívében, a kereszt függőleges és vízszintes gerendájának metszéspontjában megszülető Isten jelképe.

Forrás: Lectorium Rosicrucianum - Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája


Kapcsolódó cikk: Napjaink gnózisa

Az a bizonyos 7. év! Tudd meg, mit jelent!

Születésünktől számítva minden hetedik évben életünk kardinálisan megváltozik. Az asztrológusok ezt a változást a Szaturnusz hatásának tudják be.

A pszichológusok pedig a szellemi fejlődés természetes velejárójának tartják. Tehát minden hetedik évben teljesedik be a ciklus, azaz 7, 14, 21, 28, 35, 42, 49 stb. 7 és 14 éves korban a nehézségeken a szülők segítik át a gyermekeiket. Viszont 21 éves kortól mindenki kezébe veszi a sorsát, és csak saját magán múlik, hogyan éli meg a következő ciklust.
Az átmenet egyik periódusból a másikba szinte sosem megy gyorsan vagy fájdalommentesen, ám ugyanakkor meg lehet könnyíteni a nehéz időszakot, és ami a legfontosabb, hogy megteremthetjük a stabil alapot a következő ciklusra.

21- 27: „Itt az idő, hogy kezünkbe vegyük saját életünket, és a saját dolgainkkal foglalkozzunk.”

21 évesen többé már nem vagy kamasz, hanem egy fiatal ember. Elmúlt a lázadás időszaka, és vége a próbák és a hibák elkövetésének. Sok lány/fiú 21 éves korban házasodik, vagy elszánja magát arra, hogy külön költözik a családjától, de olyan is előfordul, aki úgy dönt, hogy egyelőre nem akar a saját életével foglalkozni. Tipp: A 21.-ik szülinapodon (de sosem késő) gondold át alaposan, hogy mit is akarsz az élettől és tedd azt. Az elkövetkezendő hét éved, pedig azon múlik, hogy hallgatsz-e önmagadra, vagy valakinek a befolyása fog hatni rád megint. Ne félj attól, hogy valamilyen butaságot követsz el, mert ha tévedsz is, az életed nem fog véget érni, és legalább tanulsz belőle, ami pedig csak előnyödre válhat. Ha viszont semmit sem teszel, akkor bizony át fog csúszni a feladat a következő 7 éves ciklusra.
28 – 34: „Vedd el, amit akarsz, és fizess is érte.”

28 éves korodra meg kell értened, hogy minden tettedért felelősséget kell vállalnod. Akik ezt nem értik meg, azokra igen nehéz időszak vár. Például: ha van egy férjezett asszony, egy gyermekkel aki elhagyja a férjét, utána pedig fél éven belül elveszíti a munkáját, meghal az apukája, elhagyja az új szerelme és végül a gyermeke is megbetegszik. Bár tragikus véletleneknek tűnnek, mégsem azok. Tipp: Gyakran előfordul, hogy az ember 28 évesen úgy látja, hogy az élete nem úgy alakul, ahogy azt szeretné, és mindenáron változtatni akar rajta: teherbe esik párja megkérdezése nélkül, megmondja a barátnőjének, hogy halálosan untatja, vagy munkát vált. Ez az, amit nem szabad tenni. Ebben az időszakban konstruktívnak kell lenni és vigyázni arra, amink van, bármiről is legyen szó. Keress olyan valakit, akivel mindent meg tudsz beszélni, emellett olvass sokat, akár pszichológiai témájú könyveket is.

35 – 41: „Eljött a teljesség és a harmónia ideje”

A kezdet ebben a korban általában igen nehézkes. Előfordul, ilyenkor az is előfordul, hogy egy házasság válással végződik, ám utána garantáltan mindenkinek csak jobb lesz. A lényeg, hogy ilyenkor sem szabad az igényeinkből lejjebb adni. Hiába van karrierünk, ha közben felszedtünk 20kg-t és eltávolodtunk a férjünktől. Hogy megtartsuk, amit eddig elértünk, azért is dolgozni kell. Tipp: Ha 35 évesen még nincsen gyereked, akkor éppen itt az ideje belevágnod az anyaságba. Ha nincsen még szakmád, vagy diplomád, akkor itt az alkalom, hogy elkezdj tanulni. Aki pedig eddig elkerülte a konyhát, jól teszi, ha meg tanul végre főzni. A háziasszonyoknak pedig ideje keresniük valamilyen munkát, legalább heti pár órában. Egyszóval meg kell teremteni a harmóniát az életben, különben az életed lefelé fog elindulni a lejtőn.
42- 48: „A nagy változások ideje.”
Hát igen, megjelennek azok a ráncok, amiket már nem lehet nem észrevenni, és már senki sem nevez fiatal nőnek/férfinak. Ha az elmúlt hét évben nem alapoztad meg a harmóniát, bizony most rettentően rémisztő a közeledő öregedés. Ilyenkor vannak, akik kifordulnak önmagukból, és olyan ruhákat húznak magukra, ami még 20 évesen is merész, így nevetség tárgyává válhat. A másik véglet pedig, amikor átesik a ló túl oldalára, azaz a teljes igénytelenségbe. Tipp: Tulajdonképpen úgy érzed, hogy a második kamaszkori krízisedet éled, csak éppen most nem a gyerekkortól búcsúzol, hanem a fiatalságodtól. Ilyenkor alkalmas az idő, hogy megváltoztasd az életedet és önmagadat is. Például most végre megtanulhatsz zongorázni, vagy vedd meg végre álmaid fényképezőgépét és fotózz naplementéket. Ha esetleg a válás jön szóba, ne kapkodj, inkább gondolj arra, hogy a férjednek sem könnyű. Ha kiegyensúlyozottan éltél eddig, és beteljesítetted minden ciklus feladatát, most egy új életszemléletre tehetsz szert. Lényegében ki kell nyitnod a kaput egy új világ felé, ahol eltöltheted életed további éveit.

49: „Megváltoztam.”

Ha nem sikerült megváltoznod, akkor egy hosszú és sok szenvedéssel járó klimax és depressziós időszak vár rád. A gyerekek ilyenkor már felnőnek és a saját életüket élik, nincs szükségük a szülői tanácsokra, a munkahelyeken is egyre több a fiatal és az aktív kolléga, Te pedig egyre jobban elkeseredsz. Tipp: Az elkeseredésedet, nem is olyan nehéz legyőzni, mint ahogy azt gondolod. Egyszerűen csak kényeztesd magad mindenféle jóval, hiszen megérdemled, legyen szó egy üveg francia parfümről, vagy egy wellness hétvégéről. Azoktól az emberektől pedig szabadulj meg, akik azt mondogatják neked, hogy nem vagy normális, hogy a Te korodban nem így kell viselkedni. Keress olyan barátokat, akik támogatnak és megértenek és meglátod, hogy az élet továbbra szép és izgalmas.

Zelenij Linda
Ezoterikus.hu