SHAKESPEARE SZONETTEK a szerelemről... 11.

101. William Shakespeare: CI. szonett

Renyhe Múzsa, hogy pótlod a mulasztást, Fested-e már az Igazat a Szépben? Kedvesemé a Szépség s az Igazság; Ahogy te is: rangodra ez az érdem. Felelj, Múzsa! Vagy - mondod - színigaznak Nem kell színezés, mert színével egy? A szép nem ón műve, de igaz alkat, S legjobb a legjobb, ha nem kevered? Mert nem szorul rád, maradj néma? - Ne Mentsd így csönded; hisz neked van erőd, Hogy aranyos sírt túléless vele És őt ragyogtasd minden kor előtt! Múzsa, tedd tiszted: megtanít e penna, Hogy úgy fesd s úgy őrizd meg, amilyen ma.

102. William Shakespeare: CII. szonett

Szerelmem, bár gyengült látszatra, nőtt; Csak modora változott, ő soha; Árú az érzés, melynek nagy becsét Folyton zengi tulajdonosa. Új volt szerelmünk, s még csak tavaszán, Hogy annyit köszöntötte a dalom: Így csattog nyárelőn a csalogány S elhallgat az érettebb napokon; Nem mintha nem volna oly szép a nyár, Mint mikor a gyászdalt leste az éj, De vad zenéje kertünk terhe már S mézét veszti a túlgyakori kéj. Kihagyok hát, mint a fülemile: Fél dalom, hogy fárasztalak vele.

103. William Shakespeare: CIII. szonett

Ah! be hitvány, amit Múzsám elér, Hogy, mikor ily cél hívja rímeit, A puszta tárgy magában többet ér, Mint ha dicséretembe öltözik! Ne szidj, hogy a toll áll költőd kezében! Nézz tükrödbe, s amely megjelenik, Az arc legyőzi lankadt leleményem S fakó versemmel csak megszégyenít. Nem volna bűn, emelni vágyva, csak Rontani szépségét a tartalomnak? Hisz kimeríti minden vágyamat, Hogy, szépség, s szellem, neked udvaroljanak, S versemnél mégis sokkal többet érsz el, Kedves, ha pusztán a tükrödbe nézel.

104. William Shakespeare: CIV. szonett

Nem öregedsz szememben, szép barátom: Amilyennek először láttalak, Ma is oly szép vagy: fagyával a fákról Három tél szórt le három dús nyarat, Három szép tavaszt kevert sárga őszbe A gyors idő, balzsamos április, Háromszor lett vad, júniusi hő, s te Ma is az vagy, mi akkor, üde-friss. Pedig suhan a szépség, észrevétlen, Ahogy óralapon a mutató: Arcod színe is, mely látszatra tétlen, Illan, s talán az én szemem csaló. Ezt félve, halld, jövendő távola: Előtted meghalt a szépség nyara!

105. William Shakespeare: CV. szonett

Ne mondd, hogy szerelmem bálványozás S ne mutasd bálványnak kedvesemet, Noha dalom s himnuszom sose más: Róla, neki, mindig s örökre egy. Jó ma szerelmem, holnap újra jó, Állhatatosság, csodásan szilárd; Ez versem korlátja is, ez a szó: Egyet fejez ki s minden mást kizár. Szép, jó s igaz: én csak ezt tudom, érzem, Szép, jó s igaz: ezer a változat; Szócserékben merül ki leleményem, Három tárgy egyben: be szent cél, be nagy! Szép, jó s igaz élt, már, külön, gyakorta; Soha, mint most, hármasban egybeforrva.

Forrás: Gondolkodó