Bartók Béla: Ravelről

Magyarország, mint köztudomású, századokon át Németország szomszédságát sínylette, politikai és kulturális téren egyaránt. Művelt embereink java azonban mindig lázongott ez ellen az egészségtelen helyzet ellen, és felismerte, hogy a latin -- elsősorban a francia -- szellem sokkal, de sokkal közelebb áll a magyarsághoz, mint a németeké. Ez vezette a magyar értelmiség legjobbjait a francia kultúrához, amelyet a maga hajlamainak legmegfelelőbbnek ítélt. Érthető és nyilvánvaló, hogy ez az irányzat zenei téren is érvényesült és beleütközött a német zenének a XIX. század végéig tartó háromévszázados egyeduralmába. Ekkor indul az új áramlat: fellép Debussy és a német zene hegemóniáját a franciáké váltja fel. Századunk kezdetének fiatal magyar muzsikusait, köztük magamat is, a francia kultúra egyéb területei régóta vonzották már. Elképzelhető, milyen nagy jelentőséget láttak Debussy fellépésében. Az ő művészetének felfedezése tette számukra lehetővé, hogy a franciáktól zenei téren tanuljanak. A francia zenével való kapcsolatot Ravel művészetének megismerése tette még mélyebbé és nagyobb hatásúvá. Most már szó sem lehetett elszigetelt és esetleges jelenségről. Az egy időben kibontakozó Debussy és Ravel zene, mindkettejük nagy jelentősége mindazzal ami közös és ami egyéni bennük, a század első harmadában végérvényesen eldöntötte a francia zene vezető szerepét. Egy-egy magányos művészzseni megjelenése -- bármekkora legyen is a jelentősége -- nem mindig meggyőző híradás egy nemzet zenei állapotáról, tulajdonítható a véletlennek is. De ha két, hasonló jellegű magatartást ismerünk meg, minden bizonnyal úgy tekinthetjük őket, mint a nemzeti légkörben született mondanivaló kiteljesedését. Ezért van magyar szempontból olyan nagy jelentősége Debussy mellett Ravel művészetének.

Forrás: Bartók Béla válogatott írásai (276-277. oldal) - Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó Budapest, 1956