Bejegyzések
A takács és a királyleány
Élt valahol egy nagy városban két jó barát, a takács és a bognár. Barátságuk még gyermekkorukban kezdődöt
t s férfikorukban sok közös munkában, mulatságban eltéphetetlenné edződött. Egyszer mindketten egy nagy ünnepségen vettek részt, melyet Visnu isten tiszteletére rendeztek. Sok idegen volt a városban s a nagy forgalomban egyszerre megláttak egy hatalmas, sötét bőrű elefántot. Az elefánt hátán, selymek, bársonyok és gyöngyös függönyök közt, csodálatosan szép lány utazott a templom felé a zarándoklók sorában. A lányt és elefántját díszes ruhákba öltözött nagyurak kisérték és ksatriják (harcosok) tartották tőle távol a tömeget. A király lánya volt s mikor a takács meglátta, Káma isten szerelem-tüzétől lángra lobbant a szíve. Mintha villám sújtotta volna le, úgy terült el barátja lába előtt, remegett, sápadozott, alig bírt lábra állni.
A bognár nagyon szerette barátját s most aggodalommal telve kérdezte tőle, mi lelte? A takács szomorú volt s így válaszolt.
- Mindig a barátom voltál! Most nagy szolgálatra kérlek! Rakass máglyát számomra és bocsáss meg nekem, ha valaha ellenedre tettem valamit...
A bognár szeme könnybe lábadt.
- Mi az oka ennek, barátom? Mondd el nekem őszintén, s ha mód van rá, segítek rajtad...
- Rajtam senki sem segíthet! Rakass máglyát, hadd pusztuljak el!
A jó barát nem tágított.
- Öntsd ki előttem szíved bánatát, S ha úgy látom, valóban nem lehet segíteni rajtad, akkor veled együtt én is meghalok!
A takács legott elmondta szívfájdalmát.
- Az a lány az oka és a delfin-jelvényű Káma isten végzetes akarata. Azóta sajog a szívem annyira, hogy ezt már nem is tudom elviselni.
A bognár előbb megijedt, aztán hamar megtalálta a vigasztaló megoldást.
- A király lánya! De még ha így is áll a dolog, még mindig jobb, mintha nagyobb baj lenne. Bízzál bennem s még a mai napon megláthatod szerelmedet...
A takács lehetetlennek tartotta ezt és elkeseredetten legyintett.
- Csak áltatsz engem. Hiszen lehetetlen számunkra, hogy bejussunk a palotába! Őrök állnak mindenütt, s a királylány lakosztályához még a szellő is csak lopakodva jár!
- Megfogadtam, hogy segítek rajtad - mondta konokul a bognár.
Aztán máris munkához látott. Könnyű, száraz ardsuna fából gyönyörű Garuda-madarat ácsolt. Kereket is készített hozzá, mellyel a fagarudát mozgatni lehetett. Emberi karokat helyezett szárnya alá. melyek buzogányt, kagylót, korongot és lótuszvirágot tartottak. Mellére ragyogó dia-démot illesztett. Mindez Visnu isten és szent madarának jelvénye volt. Amikor elkészült, olyan szép lett, hogy elállt a lélegzetük. Aztán megtanította a takácsot arra miként kell felülni rá, miként kell a kerekét mozgásba hozni, hogy a madár repüljön. Tanácsot is adott:
- Eredj a lányhoz Visnu isten alakjában. A hetedik emelet nagyon magasan van, el sem lehet hinni, hogy földi ember fölrepülhet oda. Azt gondolja majd, Visnu vagy és engedelmes lesz... Nagy volt a kockázat, de a takács életét adta volna a lányért. Mikor leszállt az éj fölrepült a madárral és beszállt az ablakán.
- Ébredj, lányka! - szólította megejtő hangon -, a tengerből keltem ki, hogy hozzád jöjjek. Elhagytam Laksmi istennőt, a feleségemet, mert fölfedeztelek a tiszteletemre rendezett mai ünnepen. Megszerettelek! Eljöttem, hogy szerethesselek...
A lány csodálkozva kelt ki az ágyából és megilletődötten állt előtte. Alig bírt megszólalni.
- Óh, Magasztos! Hogyan illenék én Tehozzád?!
A takács nagyon boldog volt a lánnyal. Ettől kezdve minden éjszaka fölrepült ablakába s oly gyorsan suhantak az éjszakák, mint az álom.
De semmi sem maradhat titokban ott, ahol sok ember lakik együtt. Egy napon észrevette egy szolga, másnap már többen tudtak róla, míg végül a király fülébe is eljutott. Felháborodva küldte a királynét, hogy kérje számon lányától, ki jár hozzá. Anyja kérdésére a lány pirulva vallotta be nagy szerelmét Visnuval.
Ezen az estén a palota minden ablakában lesben álltak és úgy figyelték a Garuda-madár hátán érkező Visnut. Mikor meglátták, a király öröme és büszkesége leírhatatlan lett.
- Nincs boldogabb ország a világon az én országomnál! Nincs boldogabb ember nálam! - kiáltott fel és megölelte feleségét. - Isteni vőm hatalmával uralmam alá vonom az egész világot! Ettől kezdve napirenden voltak a határsértések keleten, nyugaton, északon és délen minden szomszéd állammal. Ennek nem is lehetett más vége, mint ami lett. A szomszédos uralkodók szövetséget kötöttek egymással és nagy hadakkal támadták meg a királyt. Csakhogy a király nem is akart mást, tehát nem esett kétségbe. A királynét kéréssel küldte lányához.
- Leányom vagy s Visnu a vőm. Ellenségek támadtak birodalmamra, panaszold el férjednek szorongattatásomat. Kérd, hogy ellenségeimet, melyek a te ellenségeid is, semmisítse meg.
A lány elmondta atyja üzenetét, mire a takács eképpen válaszolt.
- Te, feleségek legszebbje... ne nyugtalankodjék szíved! Atyád parányi ellenségeit egyetlen kardcsapásommal szétzúzom.
Ezt mondta és tovább szerette a lányt, másra nem is tudott gondolni. A harc tehát tovább dúlt, az ellenségek az országba özönlöttek. Nem maradt többje a királynak, mint a magas falakkal körülvett királyi város. S bár isteni vejét szemtől szembe még nem látta, áldozatait mindig felküldte lánya szobájába: a pézsmát, mirhát, kámfort, aloét, különböző illatszereket. Ruhákat is a legszebbekből, ételek legjavát és az italok legnemesebbikét.
Egy napon az áldozatok mellé jött a legrettentőbb üzenet, aminek hallatára a takács fehér lett mint a fal.
- Elfogyott az élelem. A ksatriják nemzetségének fiai ezernyi sebből véreznek! Ha nem segítesz rajtam, Uram, a város holnap elesik...
A takács gondolataiba mint a villám, úgy hasított bele a felismerés.
- Ha a város elesik, szerelmesemet nem látom soha többé. Ki tudja, milyen sors vár mindkettőnkre. Ezt pedig nem élném túl. Famadarammal, fegyveremmel a harcolók fölött meg kell jelennem. Talán csodának tartanak, Visnu isten jelenlététől megretten az ellen s a király ksat-rijái legyőzhetik a győzőt... mert helyes a szólás:
Kígyót mérgesnek gondolják, ha jól felfújja magát:
Rémülettel kikerülik a fogatlan vén kobrát.
- Ha pedig elpusztulok s betelik végzetem, akkor sem járok rosszul. Következő életemben látom majd önfeláldozásom eredményét.
Elhatározása után megnyugodott s a reszkető lány fejét a mellére vonta. Egyetlen szerelmes sóhajtásnak tűnt a búcsú éjszakája. Hajnalban aztán az utolsó keserves csók után így szólt:
- Jól figyelj, szerelmem. Atyádnak azt üzenem, ha felkél a nap, nyissa ki a város kapuit és rontson az ellenségre. Garuda-madarammal elrepülök felettük és harci erejüket megbénítom. Azért teszek így, mert ha villámmal sújtanám atyád ellenségeit, valamennyi lelke az én egembe szállna. Ezért úgy rendezem majd, hogy menekülés közben érje őket a halál. Tehát atyád ne féljen, mert vele leszek. Reggel megindult a harc.
A király hitt az üzenetnek, maradék hadával kirohant az ellenségre, a takács pedig felkészült a halálra. Lelkét Visnu istennek ajánlotta és íjával - Garuda-madara hátán - készen állt, hogy a legalkalmasabb pillanatban elszálljon a harcolók felett.
Ám ezalatt mi történt az égben?
A magasztos Visnu isten előtt nincs titok. Ismeri a múltat és a jövendőt. Ismeri az emberben élő lelket, mely belőle, az örökéletből való. Látta azt a lelket is, aki most a takács testében él s azt is tudta, miért közeledett ilyen fondorlatosan szerelméhez...
Maga elé rendelte valóságos - élő - Garuda-madarát.
- Tudod-e, mi történik kettőnk nevében a király birodalmában? - Óh, Uram! Félszemmel figyeltem őket!
A Magasztos jóságosan elmosolyodott.
- Takácsunk ma bizonyságát adta önfeláldozásának.
Most halálra készen, megtisztulva áll és alkalmas pillanatra vár. Nézz előre és lásd, mi történne, ha mi nem segítenénk. Kiváló harcosok rohanják meg a maroknyi - kapukat kitáró - védekezőket. Nyilaktól találva a takács is lezuhanna! És ha elesik, annak mi is kárát valljuk, ma-daram, mert azt látják odalenn lelkem gyermekei, hogy Visnu isten és Garuda-madár a ksatrijákkal folytatott küzdelemben elvesztek...
- Uram! Istenem! Óh, ez valóban így lenne! S ha így lenne, ki fordulna hozzád imájával, kérelmével, szeretetével, ki borulna le előtted ezután?...
- Eredj hát! Szálld meg a famadarat! Én pedig megerősítem a takácsot, hogy az ellent legyőzze! Dicsőségünk csak így maradhat meg az emberek előtt!
A takács állt a vártán!
Nézte a harcoló sereget s egész testében reszketett. Ám egyszerre hős bátorság és erő áramától bősz haragra gerjedt, s elszántan indította el famadarát.
S a madár - mintha megelevenedett volna - zúgva hasította a levegőt. Az oroszlánként harcolók kezéből kiesett az íj, bénultan hullottak a földre. A király maroknyi serege aztán gyorsan elbánt velük.
Talán még vége sem volt az ütközetnek, máris szállt az áldozati füst. Illatával megtelt a levegő, a város minden épkézláb ember Visnu istennek vitte ajándékát.
A takács is leszállt a város főterén. Nappal még senki sem látta madarát, most tüstént felismerték és a király elé vezették. Ott töredelmesen bevallotta vétkét és halálra váltan várta az ítéletet. Az uralkodónak megtetszett a leleményes, bátor ifjú, a lánya jó híre is veszélyben volt, mit tehetett mást, hozzáadta a leányát.
A két ifjú szerelmes pedig boldogan élt nagy szerelemben, míg meg nem halt.
- Hát ezért mondtam, hogy helyes a szólás:
Visnu isten is lépre ment, oly csalárd volt a takács
Istent játszott a szerelmes s nyergelt Garuda-madárt.
*
Karataka megnyalta a száját, nagyon éhes volt. Szomorúan sóhajtotta. - Nekünk is ki kellene valamit találnunk...
- Majd kitalálok valamit - mondta Damanaka. - Tudod, milyen okos sakál vagyok. Ne félj! Miként megszereztem Szandsivakának királyunk kegyét, úgy el is veszem tőle. Mert nagyon is helyes a szólás:
Harcos nyila egyszerre csak egy élőlényt ölhet meg,
egy Jó gondolat lenyilazhat királyt, kormányt, szerelmet.
- Nagyobb okosság kellene ahhoz, hogy ezeket széjjel szakítsd, mint amennyi neked van. Hogyan tudnád őket egymástól elidegeníteni?!
- Nem tanultad meg apánktól, hogy sokszor erősebb a gyenge az erősnél? Mert helyes a szólás:
Ravaszsággal sokra mehetsz, erőd hogyha nem is nagy.
Álnok kígyó elpusztulhat, ha körmönfont varjú vagy.
- Hogyan is volt az? - kérdezte Karataka. Damanaka pedig új mesét mondott.
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése