Lesznai Anna és művészi világa

Asszonysorsok a 20. században Szerkesztette Balogh Margit és S. Nagy Katalin BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, 2000 A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Asszonysorsok a 20. században címmel konferenciát rendeztek 1999-ben. A kötetet, amely mintegy huszonöt magyar tudós, művész, politikus és politikusfeleség életét mutatja be az egyes fejezeteket indító tanulmányok után, a konferencián elhangzott előadások anyagából válogatták. Ízelítőül Vezér Erzsébet Lesznai Anna és művészi világa című munkájából idézünk. Lesznai Anna (1885-1966) Ritka szerencsés körülmények közt induló művész volt. Gazdag földbirtokos családban látta meg a napvilágot a régi Magyarország egyik festői szép vidékén, Zemplén vármegyében. A századfordulón 15 éves. Unokabátyja, Hatvany Lajos viszi el első verseit a Nyugathoz már 1908-ban. Itt egyszeriben bekapcsolódik a legszínvonalasabb és legkorszerűbb irodalom áramába, Ady bűvkörébe. Gyermekkori pajtása, később 1913-tól 1920-ig férje, Jászi Oszkár révén bekerül a leghaladóbb társadalmi törekvések harcosainak, a magyar szociológusoknak társaságába. S mivel a Nyugat és a Huszadik Század körül szerveződött az új képzőművészet is, Lesznai Anna egyszersmind a Nyolcak körében is otthonra lelt. Balázs Bélával egy közös mesevilág megteremtésére kötött szövetsége pedig magával hozta aktív részvételét abban az elméleti vitakörben és baráti társaságban, melyet Vasárnapi Kör néven tart számon a kultúratörténet. (Tagjai többek közt olyan világhírű tudósok, mint Mannheim Károly [Karl Mannheim], Tolnay Károly [Charles de Tolnay], a firenzei Michelangelo múzeum későbbi igazgatója, Hauser Arnold, Fülep Lajos és nem utolsósorban Lukács György.) Ady-párna (hímzés) (http://www.hung-art.hu/) A századelő legjelentősebb mozgalmainak, a különböző utakon is egy célra, a modern Magyarország megvalósítására törekvő magyar progressziónak páratlanul produktív, lehető legkedvezőbb légkörében indult Lesznai Anna művészi pályája. Lírikusként kezdte. Első verseinek borongós hangulata még a századvég romantikus vágylírájára emlékeztet, de a költői szituáció nála már gyökeresen más: inkább egy újfajta életérzés formakeresése, egy különös magányérzet feloldási kísérlete, a természeti és mesemítosz ősi azonosságának megsejtése. Mert ez a líra tele van mesemotívumokkal, sőt egész szerves mesevilág kerekedik ki belőle, és meseszerű egész idő- és térdimenziója is. Ezért ha Lesznai Anna nem mindennapi költői világát meg akarjuk ismerni, talán legcélszerűbb a mese felől megközelíteni. A mesének mint irodalmi műfajnak az alapja a mesei látás, a mesehit az emberiség legősibb tudatformáinak egyike. Innen van, hogy a térben egymástól legtávolabb élő népek és az időben legtávolabbra nyúló korok meséiben is sok az azonos mesemag és mesemotívum. Minden igazi mese összefügg a másikkal oly módon, hogy mindegyik azon a valóságsíkon játszódik, mely gyökeresen különbözik a tapasztalati valóságtól. Ezt a mesevalóságot kell átélnünk ahhoz, hogy eljussunk a mesék forrásához. "Ősrégi, egy közös lélekben és lényegben hívő világból származik a mese” - írja Lesznai Anna, és itt a közös lélekre és lényegre legalább akkora hangsúly esik, mint a régiségre. Ezért hitte szilárdan, hogy "a mese az emberiség köztulajdona, és a meséket nem kell költeni, hanem az ember kinyújtja a kezét és kifogja őket a levegőből". Ugyanígy látja Balázs Béla és Lukács György is. Bőségesen megtárgyalhatták a témát a vasárnapi összejöveteleken. Lukács szerint "a mese megtalálásnak és nem kitalálásnak az eredménye". Őszi kert (http://www.hung-art.hu/) A magyar századfordulón valóban fellazult az eddig szilárdnak hitt valóság, a felszínen változatlanul megmaradtak a régi formák, de a mélyben már ott kavarogtak azok az erők, melyek hamarosan kifordítják sarkaiból a régi világot. A valóságnak ez a megingása természetesen Lesznai Anna világán is tükröződött. "...valamikor a középkorban kezdtem, elmaradt felvidéki faluban, mégpedig egy kastélynak nevezett kedves, öreg házban, amely már akkor is kacsalábon forgott elavult illúziók kellős közepén..." - írja egy későbbi önéletrajzában. A kastélyt és a birtokot Lesznai Anna orvos nagyapja szerezte, aki az 1831-es nagy kolerajárvány idejében óriási tekintélyre és nagy vagyonra tett szert Zemplén vármegyében. A vagyonnal és tekintéllyel együtt izzó függetlenségi magyar érzést is hagyott fiára Moscovitz úr, aki kezdő orvos korában Sátoraljaújhelyen megosztotta rendelőjét egy fiatal ügyvéddel, Kossuth Lajossal. A köztiszteletben álló zsidó orvos az Andrássy grófok bizalmát is megnyerte, s így fia karrierje együtt indult ifj. Andrássy Gyuláéval. Rövid közéleti pályája Andrássy mellett egész életére meghatározta Lesznai Anna apjának, zempléni Moscovitz Geyzának politikai állásfoglalását, ellenzékiségét, Tisza István iránti gyűlöletét. De a közszerepléstől már fiatalon visszavonult Zemplén megyei birtokára, Alsó-Körtvélyesre. Ezt a vidéket nagyon szegény szlovák parasztnép lakta, a környék birtokosai pedig töretlenül őrizték feudális jogaikat, köztük "az első éjszaka" jogát is: Még ma is mennek, mennek (a hold tekint le rájuk) Parancsoló urukhoz A szűz fehér leányok (Úri jogon) Zempléni Moscovitz Geyza, aki egyébként a Nemzeti Kaszinó egyetlen zsidó tagja volt, falujának kegyúri jogait is gyakorolta, ami meghittebb kapcsolatot jelentett a falu népével. A plébános mindennapos vendég volt a háznál. Ő tanította elemi ismeretekre a kis Moscovitz Amáliát, aki a szomszéd falu, Leszna után vette fel a Lesznai Anna művésznevet. Valóban középkor volt, ami az eszmélődő gyermeket körülvette. Középkori volt a nép tudatában burjánzó babona és az urak előtt meghunyászkodó alázat. Nem csoda, hogy a kislány képzelete mesealakokat, óriásokat, kísérteteket és varázslókat látott maga körül. Az óriás az édesapa volt, a legendásan szép férfi, asszonyok bálványa, az életöröm szobra, ugyanakkor Justitia is az ő makulátlan mérlegével. Apám örökké élsz, mert erősen álltál Szétvetett lábbal a dobbanó földön. Kedvedet vésted sok termékeny női ajakba Kebleden érlelt szívek magba szöktek. (Apám dicsérete) A kísértetek a megyei nagybirtokos oligarchák, akik gőgösen bezárkóztak saját előkelőségük rideg falai közé. A varázslók pedig azok a többnyire lecsúszott dzsentri vendégek voltak, akik őrizték ugyan az ősi szokásokat, de akikre a kislány mégis felnézett, mert - a régi nemesi portákon ez sem ment ritkaságszámba - valami különös képességük vagy éppen műveltségük tiszteletre méltóvá tette őket. Körtefa (http://www.hung-art.hu/) A koraérett, túlérzékeny gyermek hamar észrevette, hogy az őt körülvevő valóságban valami nincsen rendjén. Hogy ő más, mint a parasztgyerekek, de a környékbeli úrilányoktól is különbözik. Minden idilli látszat ellenére idegenséget, otthontalanságot érez. Csendőrök, betegségek, babonák árnyékolják be a falut, de az alázatos parasztok itt-ott már felszegik a fejüket, és aratáskor leteszik a kaszát. Aztán tovább ábrándoznak Amerikáról. Az apa-óriás nagyúri tempóihoz feleségének lenézett pesti nagyiparos családja (Hatvany lány volt, Hatvany Lajos unokatestvére) adja a pénzt, és még így is adósságok, anyagi ügyletek gondja felhőzi be az otthon derűjét. A kényeztetett, gondtalan gyermek félelmet érez, az Éden elvesztésének baljós jeleit. "Nálunk Liszkán [Körtvélyes neve életrajzi regényében - V E.] olyan, mintha ezer éve volnánk egy tündérkertben, ahol mindig vasárnap van. De ha egyszer egy gonosz boszorkány ránk eresztené a hétfőt, akkor el muszájna menekülni innét. Ezért mindig féltem is Liszkát, amióta csak emlékszem, még evés közben is eszembe jut. Ha nem kellene félni, én volnék a legboldogabb lány a világon." A látszólag vidám kislány magányos volt, és félt a külvilág kiismerhetetlen erőitől. A félelem ellen pedig csak egyetlen menedéket ismert, a kertet. A kert A kert a maga titokzatosságával az a hely volt, ahol a kis Lesznai Anna gyermekmagánya feloldódott. A kert a saját birodalma volt, melyen képzelete mágiájával uralkodhatott. Elvarázsolhatta, és akkor csodálatos mesevilág támadt a fák és virágok helyén, mely megvédte a külső világ félelmetes káoszától. "Lizó [saját regénybeli neve - V E.] markában egy egész falu bújt el. Kis kunyhók, kastély, piros templomtorony, olyan, mint a liszkai, de szebb. És egy kis Lizó is, aki egészen olyan, mint Lizó, de sohase fél: az volt a legjobb pajtása. Persze, ha kinyitotta a markát, mind eltűntek, de ha becsukta, megint ott voltak. Ha az ember kislány, fél, amikor a dolgok megváltoznak; a képek a falon forgatják a szemüket, az orruk betörött, mint Csicsavszki bácsié. A kislány fél; de ha tündér, már nem kell félnie; Lizó tündér volt." A mese teremtette új valóságban minden olyan, mint a külvilágban, de mégis egészen más. Sajátos törvényei vannak, dimenziói tágabbak, csaknem korlátlanok, az ernberi lélek vágyai tükröződnek benne. A lélek vágya a valódi belső értékek után, melyeket még nem zavart össze a félelmetes külső világ. A kert a még el nem idegenedett múlt, a gyermeki lét ártatlansága, és a kerten kívül minden valóság idegen. Mert elűz a bölcső, a tavasz, a kezdet, a forrás: Idegen kedves tárja ki karját a szűznek, Idegen mennybe érik minden gyümölcs. A tettek lehullnak a fáról, a csókok az ágról, Ki hazulról indul: száműzött céljai házán... (A kert III.) ... Az Éden elvesztése A harmincas években itthon kezdi el nagy regényét (Kezdetben volt a kert). Emléket akar állítani ifjúsága elsüllyedt világának, a kertnek, amely visszatekintve rá, minden szép emberi törekvésnek a szimbólumává válik, mely a forradalmak után megsemmisült. Mindez azonban nem feledteti, sőt még inkább ébren tartja a politikai horizont egyre reménytelenebb elborulását, az Éden végleges elvesztésének előjelét. 1938 végén még utoljára magához öleli gyermeksége tájait, most már abban a biztos tudatban, hogy sohasem látja többé. Aztán elindul utolsó száműzetésébe. Ezért hát ebben a bucsus alkonyi percben szegezzük le gyorsan, véssük elomló habokba, rójuk könnyű homokba siető ujjal szőjük be illó tündéri magyar szóba Siessünk, írjuk, mert máris késő leírni: Itthon vagyunk együtt, itthon az Ondova partján! Közvetlenül a második világháború kitörése előtt, Jászi Oszkár segítségével, Amerikába költözik Gergely Tiborral együtt. Ekkor már két fia is ott élt, mégis nehezen bírta az emigrációt. "Itt művészileg elsorvadok, emberileg nagyon szenvedek, és eladtam sokat, ami boldogság volt egy tál lencséért, mint Ézsau nevű ősöm” - írja Jászinak. Az állandó aggodalom az itthonmaradtakért, az ország sorsáért - sokszor úgy érzi - rosszabb, mint ami itthon várt volna rá. Pedig rendszeres kenyérkereső munkát is végez: képzőművészeti oktatást vállal egy női egyetemen, majd magántanítványokat tanít festeni, New York-i otthonából pedig valóságos kis Körtvélyest varázsol népművészeti tárgyakból, saját hímzéseiből és képeiből. Ezt az utolsó és legteljesebb hazátlanságot nem enyhíti semmi. A "szűz szavak" nem jönnek segítségére, ahogy valószínűtlenné távolodó mesevilága is szétesett. Az otthonunk a holdba költözött, minden távol van, mert a tér törött. (Lelkem, ne vesztegelj) A háború befejezése a sok új gyász mellett új reményt is fakasztott. Bár legidősebb fia mártírhalálának, sok régi barát elvesztésének hírére már-már megkövül fájdalmában. Mi fájna még, ha elveszett az elsőszülött gyermeked, szülőhazád, házad, hited. (Napló) Ám aki olyan szilárdan hitt a szeretet teremtő erejében, aki emberségét olyan töretlen hűséggel mentette át egy hosszú életen, annak szívében mindig újra sarjad az életkedv, újra fészket rak a vágy. Egyszer, még egyszer Uram engedd, hogy lássam - Úgy szeretett nézni és keveset látott a lányod - Az otthoni táj vásznán vonuló évadok rendjét. Élete utolsó két évében kétszer egymás után hazalátogat. Itthon jelenik meg nagy regénye, a Kezdetben volt a kert. Maga rendezi sajtó alá összegyűjtött verseinek kötetét. Aztán legfőbb vágya betelvén, dolga végeztével, 1966-ban abban a boldog tudatban megy vissza New Yorkba meghalni, hogy ami életében szép volt, azt műveiben megörökítette és hazahozta, szíve melegét szétosztotta közöttünk, a Kertet átadta az öröklétnek. Forrás: Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok