Anatole Baju: A holnap irodalma

Mivel nem egyértelmű többé a Dekadens szó, amelyet a zászlónkra írtunk, elvetjük hát, többé semmi közünk azokhoz, akiket a sajtó eleddig ezzel az üres jelzővel illetett. Szocialisták vagyunk, és ha a művészetet az élet legfőbb céljának tekintjük, akkor ezt a célt a tudományban akarjuk keresni, és nem kinyilatkoztatásban.
Számunkra a művészet a Mindent-tudás, olyan numerikus, számszerű kapcsolat, amelyet az intuíció elfed néha, de amelyet a feltárandó matematikai törvények határoznak meg. Szemünkre vetették, hogy a művészetet a tudatlan tömegek színvonalára akarjuk lesüllyeszteni: tévedés ez, vagy előítélet. Ellenkezőleg, a tömegeket fel akarjuk emelni a legnemesebb művészeti koncepciókhoz, szerintünk ugyanis nincsenek felsőbbrendű emberek...
Az esztétikai érzés az élvezet legemelkedettebb módja, s része az összes többi érzékek szabályos működésének, miből az következik, hogy ha minden ember számára biztosítani akarjuk a komplex fejlődést, akkor minden egyes egyén esetében igényelnünk kell a materiális élvezés teljességét. Az egész emberiség számára meg akarjuk valósítani a régi latin mondást: "mens suna in corpore sano". Ily módon a szocializmus, amely egy általános érvényű előítélet szerint a l'art pur l'art tagadása, valójában a művészet egyenes útja, eszköze, igazolása. Íme, ezek a mi irodalmi és filozófiai elméleteink, amelyeket minden haladó ember megért és elismer; mert Zola, Bourget és mások ellenére a holnap irodalma nem lesz sem naturalista, sem pszichológiai, sem szimbolista, sem román: hanem szociális lesz. A szimbolizmus tehát anakronizmus, olyasmi, mint a buddhizmus, melyet a századunkkal elégedetlen, rosszmájú szellemek úgy dobnak kortársaik arcába, mint valami nevetséges és gúnyos kihívást. A haladás nem veheti figyelembe ezt a regresszív gondolatot, amely a civilizáció felfelé haladó menetéhez képest még olyasminek sem mondható, mint a hegyoldalt megszakító apró szakadékok. Ernest Raynaud műve, a Faun szarva, vagy Moréas Szenvedélyes zarándoka nem téríthetik le útjáról az emberiséget, és nem szabhatnak neki új irányt. A szimbolisták hiába szerveztek a maguk érdekében reklámhadjáratot, semmire nem valók, és semmiféle hatást nem fognak gyakorolni korukra. A jövő a tudományé, a kisérletezésé, a számoké. A szociális művészet tehát a legvégső stáció, amely felé minden irodalom halad. Sok író megértette már ezt, és a rejtett költők légiója kész velük együtt igazolni az új iskola létezését.

(Nagy Géza)

Forrás: Pók Lajos: A szecesszió (205-206. oldal) - Gondolat Kiadó Budapest, 1977