A sámánok kiválasztásáról, beavatásáról

A sámánná válásról kétféle elképzelés ismert, a "passzív", és az "aktív". A magyar, a szibériai, a török néphitben "passzív" módon történik a sámánok kiválasztása, itt a jelölt semmit nem tesz annak érdekében, hogy sámán legyen, inkább tiltakozik ellene, míg a többi közép- és kelet- európai népeknél (tehát a német, lengyel, román, bolgár, horvát, szerb népeknél) "aktív" módon történik a sámánná válás, az egyén saját maga akar emberfeletti erejű, tudású lénnyé válni, és ennek érdekében tanul. A "passzív" módon történő sámánná válás elemei a következők: 1. "Fölös számú csont". A kiválasztódás már a születés pillanatában nyilvánvaló, erre a foggal, illetve tizenegy vagy még több ujjal való születés ténye utal. Akinek nincs fölös számú csontja, e hiedelem szerint nem lehet sámán. Ha a gyerek foggal születik és a bába kitudja venni a fogát, akkor nem lesz a gyerekből táltos, ezáltal sok kíntól, szenvedéstől megmenekül. A sámánokra nemcsak az jellemző, hogy egy, vagy több foggal (sőt több fogsorral) születik, hanem az is, hogy később is több foga van, mint a közönséges embernek. Egy szibériai hit szerint, az a sámán, aki elveszíti fogait nem tud tovább sámánkodni. 2. A leendő sámán gyermekkorában a többi gyermektől eltérő módon viselkedik, emberkerülő, nyugtalan. Veszprém megyében azt tartották, hogy a leendő táltosnak "hét esztendeig - azaz hét éves koráig - mindig bolyongani kell." A darvász történetében ez állt: "ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc esztendeig nem vesz a szájába tejnél egyebet." A magyar néphit szerint a táltos, és a táltos lova egyaránt tejen él. (Ez a felsőbb tudást, a beavatottságot jelképezi. A tej, mint az életben tartó anyatej, az "életvize", a halhatatlanság itala, szellemi táplálék, az égi világgal való kapcsolat záloga. Ezzel szemben a boszorkány, aki az ártó hatalmat jelképezi elapasztja a tehén tejét.) 3. A sámán jelölt és a környezete is ellenszegül a kiválasztásnak, az ellenszegülés azonban hiábavaló. Az ellenszegülés már a vihartól való félelemben is megnyilvánulhat, ilyenkor a kiválasztott attól fél, hogy elviszik a halott sámánok szellemei. Ha a jelölt és a hozzátartozói végleg ellenszegülnek a többi sámán, táltos akaratának, akkor a táltosok a jelöltet megnyomoríthatják, vagy testileg válik nyomorékká, vagy eszelős lesz. A szibériai, ill. a török törzsek sámánhitében a sámán hivatás tehát magán viseli a kényszer és a kínzás jellemvonásait. 4. "Huzamos alvás". Az alvás, vagy elrejtőzés során a sámán jelölt teste mozdulatlanul, élettelenül fekszik, három napon át. Míg teste eszméletlenül fekszik, a lelkét természetfölötti lények, általában a halott sámánok lelkei elrabolják és ekkor kapja tudományát. Hogyan? Mi történik ilyenkor a leendő sámánnal? 5. "Szétdarabolás" élménye. A feldarabolás egyik célja, hogy csontjait megszámlálhassák. A vadásztársadalmakban a csontok az élet lényegét jelentik. A sámánná váláskor utazása során azt élheti át, hogy a szellemek megkínozzák, testét csontvázig lecsupaszítják, feldarabolják, majd ismét összerakják. A sámánokat gyakran ábrázolják csontváz formájában, ami a beavatási szertartás során lejátszódó rituális feldarabolódásra utal. Szibéria és Mongólia területének legnagyobb részén a sámán és a kovács között különös kapcsolatot tételeztek fel. A sámánavatás halálmotívuma az újjászületéssel egészül ki. A szétdarabolt testet a természetfeletti lények, sámánok lelkei összerakják, a jelölt újra éled, és a tudomány birtokosa lesz. Az újbóli összerakás, összeragasztás egyes leírásokban nyállal történik. A magyar népmesékben is megtalálható a mesehős testének feldarabolásával kapcsolatos mesemotívum. A mesehős feldarabolásának funkciója megegyezik a nem magyar mesék varázskönyvből való tanulásának motívumával. A nem magyar népmesék mesehőse a varázskönyvből való tanulás által nyeri el az emberfeletti képességeket. Az előbb említettekkel még közel sem zárult le a sámánná válás időszaka, még sámánavató szertartás is szükséges hozzá. Ez a rítus abból áll, hogy a jelöltnek az ég lakóinak való bemutatkozása céljából fára, hágcsóra, létrára vagy hegyre kell felmásznia. A legtöbb helyen ez kiegészült a jelöltnek vér által történő megtisztításával. (Talán azért, mert a vér az élet, az életet adó meleg szimbóluma. Az ősi törzsek a napra istenként tekintettek, a nap és a vér között soros kapcsolatot tételeztek fel, erre utal az a hiedelem is, miszerint az aranyat a nap megalvadt vérének tartották.) A sámánavatáskor megmászandó létra, fa a sámánfa. A szibériai sámánoknál minden sámánnak van egy saját sámánfája a kunyhójánál, ami a sámán életfája. A sámánfa akkor kezd el nőni, amikor a sámánjelölt elhivatott lesz a sámánságra és csak a sámán halálával pusztul el. A sámán halála után egy éven belül elszárad. Megsemmisítése, vagy épségének megsértése a sámán halált vonta maga után. Azonban a hiedelem szerint, ha valaki a sámán fáját ki akarná vágni, és fejszével belevág a fába, a saját lábát sebzi meg vele. A szibériai népek sámánlétráin általában kilenc fok található és kilenc féle fenyőből készítik. A sámánfa azt az utat is szimbolizálja, amelyen a sámán, vagy az imádsága az égbe megy. A sámánlétra, sámánfa tetejére érve a vizsgázó a szellemeknél jelentkezik. Azokhoz a szellemekhez imádkozik, akik oltalmazzák őt. Az oltalmazó szellemeket nem a sámán választja ki, hanem a szellem választja ki a sámánt. A sámán természetfeletti ereje nem őbenne magában, hanem a segítő szellemeiben rejlik. A sámán szellemek nélkül erőtlen, az a sámán, aki elveszíti a szellemeit, megszűnik sámánná lenni, sőt néha meg is hal. "Kapsz egy szellemet, aki mindig veled lesz - második éneddé válik." - tartják Észak-Amerikában. A segítő szellemek a sámán pszichéjének tükröződései. Pszichikus síkon a sámán belső alteregóinak is felfoghatjuk a segítő szellemeket, a szimbolikus segítőket. A sámán utazásai során gyakran eggyé vált szellemi segítőivel. Az archaikus ember - az animizmus szemlélete ebben támogatta -, könnyen átélte a növények, állatok tulajdonságaival való azonosság érzését. Az azonosulást az adott állat bőréből származó ruhák, tollából készített fejdíszek használatával mélyítették. Forrás: Horváthné Schmidt Ilona, A sámánisztikus világkép alapszimbólumai

Az élet fejlődése a naprendszerben - A harmadik atlantiszi alfaj: a Tolték

Ez az alfaj Atlantisz nyugati partvidékéről, valahol a az Északi szélesség 30. foka körzetéből indult útjára. Az e körüli területek, továbbá a nyugati partvidék nagyobbik része az ő fennhatóságuk alá tartozott. Később aztán még tovább terjeszkedtek, keresztülszelve az egész szárazföldet míg végül a keleti partvidéken levő fővárosukból a császár kis híján az egész akkori világra kiterjesztette uralmát.

Ezek az emberek élénk vöröses barna bőrűek voltak, vörösebbek, mint a Tlavatlik, már inkább réz-színűek. Az első három alfajt "vörös", a négy utánuk következőt pedig mint "sárga" fajokat szokás említeni.

A Toltékok felemelkedésük idején magas - jellemzően 2.5 méter körüli - termetűek voltak, ami később a ma közöttünk megszokott magasságra zsugorodott. A típus a megelőző két alfajjal összevetve jelentősen javult, vonásai jól formáltak és kiegyensúlyozottak voltak, meglehetősen hasonlóak az ókori görögökéhez.

Ez az alfaj hatalmas előrelépés volt, a legnagyszerűbb és leginkább uralomra termett az atlantiszi népek közül. Anyagi bőség és pompa közepette uralkodtak egész Atlantisz felett évezredeken át. Dominanciájuk és életerejük olyan fokú volt, hogy a későbbi alfajok embereinek a velük kötött vegyes házasságokból született gyermekei is gyakorlatilag Toltékok maradtak. Az az igazság, hogy még sok százezer évvel később is őket ismerhetjük fel a Mexikót és Perut nagyszerűen kormányzó uralkodókban (ám még jóval azelőtt, hogy leromlott utódaikat az északról betörő vad aztékok leigázták volna).

Kezdetben népük sok apró királyságra aprózódott szét, melyek állandó harcban álltak egymással, és a délen élő lemuriai-Rmoahal keverék néppel. Végül úgy egymillió évvel ezelőtt egy nagy háborút követően az elkülönült királyságok szövetséget kötöttek és egyesültek egy közös uralkodó vezetése alatt.

Ezen uralkodók sorában a második maga a Manu volt, aki ekkor lerakta az Arany Kapuk Városának alapjait is, az elsőt a később e nevet viselő városok hosszú sorában. Arról is gondoskodott, hogy ez idő tájt a Hold Lánc D bolygójáról származó, teljesen megformált kauzális testtel bíró egyedek is testet öltsenek.

Kiváló tulajdonságaiknak köszönhetően akkoriban a Toltékok voltak az uralkodó faj. Leigázták valamennyi népet, és uralmuk alá hajtották az egész ilágot. Az alacsonyabb osztályok viszont nem voltak tiszta Toltékok. Még magában az Arany Kapuk Városában is csak az arisztokrácia és a középosztály tagjai voltak tisztán Tolték származásúak, míg a többieknek változatos felmenőik voltak, általában a háborúk idején foglyul ejtett és elhurcolt, majd szolgasorba kényszerített nőktől és férfiaktól származtak.

Ekkoriban érkezett meg a "Szolgálók" egy csoportja is (lásd a XXV. fejezetet), akik között a Lives of Alcyone (Alcyone életei) c. műben megismert alakok közül megtaláljuk Szíriuszt, Oriont és Leót. Néhányat közülük jövőbeli terveire gondolva mindjárt "megjelölt" magának az Ötödik Gyökérfaj Manuja (Vaivasvata Urunk).

Ezért teszi H. P. Blavatsky az Ötödik Gyökérfaj megalapításának kezdeteit egymillió évvel ezelőtti időpontra, noha e legfiatalabb faj őseinek Atlantiszról kivándorlására csak Kr.e. 79 997-ben került sort.

Az említett Szolgálók csoportja később két csoportra oszlott, az egyik tagjai 1200, míg a másik kb. 700 évenként öltöttek testet.

Az 1200 éves ciklusú csoportban volt két olyan egyed, akik később angol testekben érték el a Mester fokozatot: Sir Thomas More és "Philalethes" avagy Thomas Vaughan.

A 700 éves ciklusú csoport csak 400 000 évvel később kezdte meg működését itt a Földön.

Az Isteni dinasztia évezredek során át uralta Atlantisz nyugati területeinek szigeteit és a földrész déli részét egészen a keleti partvidékig. A megszokott rend szerint az uralkodó hatalmát fiának adta át, és ha erre szükség volt, a dinasztiát kiegészítették új tagokkal a Beavatottak Közösségéből.

Ez volt a Tolték uralkodók aranykora, az időszak, mikor a birodalmat az Okkult Hierarchiával összhangban kormányozták. A kormányzati rendszer ehhez illeszkedően mindenki számára előnyös volt. Virágzott a művészet és a tudomány is, ez utóbbi ráadásul az okkult tudás birtokában hallatlan eredményeket ért el. A vallásos érzület és rituálék ekkor még viszonylag tiszták voltak. Mindent figyelembe véve ez az időszak az atlantiszi civilizáció fénykora is volt.

Mintegy 100 000 ilyen év eltelte után megkezdődött a hanyatlás. A császárnak alárendelt uralkodók némelyike, valamint a papok és a nép fiai közül is sokan személyes előnyökért - vagyon, befolyás megszerzése, ellenségeik megalázása és tönkretétele és általában a legkülönfélébb önző, ártó szándékú célok érdekében - felhasználni adottságaikat. Mindez végül az "boszorkányságban" csúcsosodott ki, és az Okkult Hierarchiával fenntartott kapcsolat megszakadásához vezetett.

A tudományos eredmények eme megszentségtelenítése, e tudásnak a fizikai világban önző célok érdekében történő, végül az "boszorkányságban" és "fekete művészetben" kiteljesedő felhasználása futótűz gyorsasággal terjedt. A magasabb rendű szellemi irányítás visszavonulásával a Negyedik Gyökérfaj emberében elsődleges szerepkört betölteni hivatott káma (vágy) összetevő egyre jobban eluralkodott.

A bujaság, brutalitás, erőszakosság mindinkább általánossá vált, ami visszahatva elősegítette, hogy az állati természet annak legalantasabb formájában fejeződhessen ki.

Végül a "fekete művészet" követői felkelést szítottak és saját soraikból választottak uralkodót. Ez hosszú küzdelem és súlyos harcok után elűzte a Fehér Császárt az Arany Kapuk Városából azaz a birodalom fővárosából, és saját magát emelte a trónra.

A Fehér Császár északra vonult, rendezte sorait, és egy a hegyes vidéktől délre eső városban, egy hozzá hű Tolték királynál rendezte be székhelyét. A szemben álló felek állandó harcai és a hadseregek pusztító erejének boszorkánysággal tetézése miatt a Fehér Császár támogatói egyre fogyatkoztak.

Így érkeztünk el a körülbelül 850 000 évvel ezelőtti állapotokig, mikor már az emberek jelentős része ismerte és aktívan használta a "fekete művészeteket". Az Arany Kapuk Városa ekkor már a romlottság fészkévé vált, és a dolgok állása rosszról rettenetesre változott.

Az északon uralkodó császár és a Beavatott papok már jó ideje tökéletesen tudatában voltak a közelgő katasztrófának. Ezért mindegyikük prófétai figyelmeztetéseket hirdetett, majd egy-egy kivándorlási hullám vezetőjévé vált. A későbbiek során az országok urai heves ellenérzéseket tápláltak e papok által szervezett kivándorlások iránt mert úgy vélték, ezeknek az a célja, hogy országaikat szegénységbe döntse, területeiket elnéptelenítse. Ezért végül már éjjelente kellett a hajókra felszállni.

Mintegy 800 000 éve jött el az első nagy katasztrófa ideje, ami a földrészt darabokra szaggatta. Szökőárak egész tartományokat söpörtek el és változtattak néptelen mocsárvidékké, még az Arany Kapuk Városa is elenyészett. A fekete uralkodó és dinasztiájának sorsa megpecsételtetett, és többé nem is tértek vissza.

Ez a kegyetlen lecke hatott, és a boszorkányság visszaszorult - egy időre. Mert mindezek ellenére általános igyekezetként fennmaradt a boszorkányságra való törekvés, ami idő haladtával egyre erősebbé vált.

Ebben az időszakban történt, hogy a később Julius Caesar néven ismertté vált Corona az Arany Kapuk Városából érkezvén meghódította azt a Tlavatli törzset, amelyben a Szolgálók korábban említett csoportjainak tagjai megszülettek. Kegyesen bánva velük és segítve őket, végül beolvasztotta a törzset a Tolték birodalomba.

Egyedek újabb szállítmányai érkeztek sűrű egymásutánban, melyek között a különbség a jelek szerint az egyéniesülés módja volt (lásd A kauzális test c. munka 14. fejezetét), melynek következménye a testet öltések közti időtartamok eltérése. Ugyancsak elkülönültek egymástól a Holdi emberek, Állat-emberek valamint kosárfonatúak csoportjai is.

Amint már tudjuk, a 700 éves születési periódusúak első csoportja Kr.e. 600 000 körül érkezett, és a Tlavatlik körében öltött testet. Közöttük volt a törzs főnöke Surya, felesége Merkúr, idősebb fiuk Mars, és leányuk Herkules. Később Mars lett a törzs főnöke, és ekkor szerezte itt a Földön első uralkodói tapasztalatait.

Ugyanekkor a Hierarchia feje úgy rendezte, hogy testet öltsön 105 olyan egyed is, akik a Vénuszon a Láng Urainak kedvenc állatai voltak, majd gazdáik iránti erős vonzalmuk által a Vénuszon egyéniesültek és valamennyien az első vagy második sugárhoz tartoztak.

Korábban egy a harmadik körből származó, kis létszámú csoport útja az Ötödik Gyökérfajjal kapcsolatos teendőkkel kapcsolatos különleges előkészületek céljából a Merkúrra vezetett. Számukra is ez idő tájt érkezett el az idő visszatérni a Földre - rájuk utalt H. P. Blavatsky amikor a Merkúrról a Földre érkezettekről beszélt.

Ettől kezdve a 700 és 1200 éves születési periódusú csoport egy "Klánnak" nevezett formációba tömörült, és általában együtt maradt. Amikor Mars volt a király, az egész Klán egyszerre öltött testet az Arany Kapuk Városában, és így történt az ősi Peruban is amikor ő volt az Uralkodó, a Fehér Sziget közelében elterülő szárazföldön a Manu szolgálatában, valamint a második és harmadik alfaj nagy kivándorlásai idején hogy csak néhányat említsünk a számos alkalomból. A Teozófiai Társulat ma 36 a Klán tagjainak egy újabb találkozási pontja.

Úgy 220 000 évvel ezelőtt az Arany Kapuk Városában Mars viselte a megelőző korszakok Beavatottjaitól örökölt "Isteni Uralkodó" címet, és Merkúr volt a Főpap. Ők ketten minden alkalommal együtt érkeztek - egyikük az Uralkodó másikuk a Főpap vagy Tanító feladatát látta el. Úgy látszik, hogy Mars mindig férfi volt, míg Merkúr néhány alkalommal nőnek született.

Ebben az életben történt, hogy Ulysses saját élete feláldozásával megmentette Vajra, Mars fiának életét. Mars a következő szavakkal búcsúzott el a haldokló Ulysses-től: "A vér erejénél fogva, melyet én értem és fiamért ontottál, a közöttünk fennálló kötelék soha sem fog elszakadni. Költözz el békességben, hű szolga és barát". Ez a Mester és tanítványa közötti kötelékké vált, mely eltéphetetlen marad az idők végezetéig.

A Toltékok fénykorának idején Atlantisz szárazföldje valószínűleg olyan sűrűn lakott lehetett, mint Anglia vagy Belgium, mivel a világ népessége akkoriban 2 milliárd körül mozgott, szemben a mai 1.2 - 1.5 milliárd 37 lélekkel.

Főként nyugati irányú hódításaiknak köszönhetően a Toltékok szétszóródtak és virágzó kultúrákat teremtettek a mai Dél- és Észak Amerika területein. A mintegy 14 000 évvel ezelőtti, az Inka uralkodók időszakában tündöklő Perui Birodalomra úgy tekinthetünk, mint az atlantiszi kontinens egykori Tolték birodalma aranykorának pontos, ám halovány mására.

A Toltékok legközelebbi ma élő rokonai Észak és Dél Amerika vörös bőrű indiánjai, de természetesen össze sem lehet hasonlítani őket a Tolték fénykor emberével.

A Toltékok adták az Egyiptom őslakóival elkeveredő, majd az országot befolyásuk alá vonó kivándorlók első hullámát. Mintegy 400 000 évvel ezelőtt - a saját hazájukban egyre terjedő "fekete művészet" térhódítása miatt - az addig elszigetelt és gyéren lakott - Egyiptom földjére vándorolt a Beavatottak Közösségének egy csoportja, és ott közel 200 000 éven át végezte munkáját.

Körülbelül 210 000 évvel ezelőtt az Okkult Közösség megalapította Egyiptom első Isteni Dinasztiáját és a birodalmat, majd ennek kezdeti lépéseként behívta a telepesek első nagy csoportját.

Ettől kezdve úgy 200 000 évvel ezelőttig épült meg a két nagy Gizehi piramis, amiket egyrészt állandó beavatási helyszínként és kincstárként használtak, továbbá szentélyként is bizonyos talizmánok őrzéséhez, amelyeknek erejére az országnak a Beavatottak által tudott, hamarosan bekövetkező víz alá merülése idején lesz szükség.

Joggal feltételezhető, hogy a Nagy Piramis hatalmas kőtömbjeinek mozgatásához és helyre emeléséhez okkult erőket használtak fel. Sok ezer évvel később Kheopsz rávésette a nevét az egyik piramisra.

Körülbelül 200 000 évvel ezelőtt Egyiptom víz alá merült, és hosszú ideig tenger borította. Mikor aztán újra kiemelkedett a vízből, egykor Abesszínia hegyei közé menekült régi lakóinak leszármazottai népesítették be, és érkeztek új atlantiszi telepesek is az akkori világ különböző vidékeiről. A betelepülők jelentős részét a hatodik (Akkád) alfajból származók adták, és ez sokban hozzájárult az egyiptomi típus átformálásához. Ez volt Egyiptom második Isteni Dinasztiájának időszaka, melyben az uralkodók ismét a Beavatottak Közösségének Adeptusai közül kerültek ki.

A fekete mágia terjedése végül elvezetett a Kr.e. 200 000 körül bekövetkezett második nagy katasztrófához, és a hatalmas kontinens két földdarabbá, Daitya és Ruta szigetévé zsugorodott.

Az ezt követő 100 000 évben Atlantisz virágzásnak indult, és népei lenyűgöző, ám végletekig fényűző civilizációkat építettek fel. A főváros újra az Arany Kapuk Városa volt, és Ruta szigetének nagy részén ismét a Tolték uralkodóház gyakorolta a hatalmat, melynek tagjait szintén megfertőzte a fekete mágia.

Meg kell említeni viszont, hogy a Kr.e. 9 564-ben történt, Poseidonis pusztulásával lezárult végkifejletig mindig volt egy Beavatott uralkodó, egy király, de legalább a sziget kisebb-nagyobb részére befolyással bíró valaki, aki a "jó törvényt" képviselte, irányította a "fehér" kisebbséget és amennyire lehetett, ellensúlyozta a gonosz boszorkány-praktikákat. A későbbi korokban e "fehér" királyokat törvény alapján a papok választották meg.

A Klán tagjai időnként "fekete művészettel" fertőzött családokba születtek, és néha maguk is flörtöltek, máskor pedig szakítottak azzal. Az alábbiakban röviden felidézünk egy ilyen különösen figyelemre méltó esetet.

Úgy 100 000 évvel ezelőtt Corona volt a fővárosban a Fehér Császár , Mars az egyik hadvezére, akinek pedig Herkules volt a felesége. Nagyszabású lázadás előkészületei folytak, melynek vezetője Oduarpa volt, egy különös, nagy tudású, de gonosz ember, a "Sötét Arc Ura", aki "Pan birodalmából" (ez a görög mitológiából ismert szatírok eredetijének tekinthető) félig ember, félig állat támogatókat szerzett. Oduarpa mint az Éjféli Nap Császára hatalmas hadsereget gyűjtött maga köré. Olyan vallást alapított, melynek központi bálványa ő maga volt, és amely az érzékiséget, a kicsapongást istenítette és az embereket az állatias kielégülés rabjaivá alacsonyította. Az Arany Kapuk Városának Fehér Beavatási Barlangja ellenében ők létrehozták mélyen a föld alatt Pán, a Föld Istene sötét misztériumainak barlangját. A fortélyos és nagyravágyó Oduarpa állott a Fehér Császárral szembeszálló, a birodalom peremvidékein elterülő királyságok szövetsége élén. Az alvilág lakóival kötött egyezsége révén sikerül természetellenesen meghosszabbítani saját életét, és teste köré egy fémes védőburkolatot materializálnia, mely sebezhetetlenné tette őt lándzsa vagy kard döfésekkel szemben.

A fekete praktikáktól ösztönösen viszolygó Alcyone-t egy Cygnus nevű leány csábításával mégis sikerült rávenni, hogy egy ilyen alkalomba mégis bekapcsolódjon. Részeges, eszeveszett tivornya következett. A föld gyomrából vad külsejű, szőrös, két karmos lábon járó, hosszú karú, állatfejű és sörényes szörnyetegek sorjáztak elő - nem emberi lények, és mégis rémísztően emberiek. A tivornyázók ezektől italokat és valami kenetet kaptak, melytől kábultan és érzéketlenül a földre roskadtak.

Az összekuporodott ember-halmokból ekkor állati formák pattantak ki, asztrális materializációk, vadak és gátlástalanok mint az állat, kegyetlenek és ravaszak mint az ember, melyek szennyes vágyakkal telve vicsorogva és tombolva rászabadultak a külső világra, és orgiájuk végeztével visszatértek emberi formáikhoz.

Az ilyen szertartásokkal Oduarpa keményen kézben tartotta az embereket, és hatalmas befolyást szerzett az ember alatti birodalomban is. A saját testőrségének tagjai is ilyen fizikai testté materializált vágy-formák voltak, melyeket a csatában rászabadított az ellenségeire, ahol aztán azok foggal és karmokkal harcolva rémülettel töltötték el a harcoló ellenfél tömegeit, és az elesettek tetemeiből lakmároztak.

A Fehér Erők elleni döntő ütközetet az Arany Kapuk Városa mellett vívták meg, melyben Marsot maga Oduarpa ölte meg, míg Herkulest elfogták és darabokra tépték a szörnyűséges állatok.

Oduarpa lett az Arany Kapuk Városában a Császár, ám nem sokáig. Vaivasvata Manu hatalmas sereggel támadott rá, elpusztította a mesterséges teremtmény Pán-állatokat, szétszórta Oduarpa hadait majd a saját kezével végzett vele.

A Fehér Császár uralmát helyreállítoták a megtisztított Arany Kapuk Városában, ám a gonosz lassan új erőre kapott, és az újraszületett Oduarpa ismét megtámadta és legyőzte a Fehér erőket, és újra a trónra lépett. Ekkor a Hierarchia Feje kimondta az Okkult Kommentárból idézett végzetes szavakat, amiket a 'Vakító Arc Nagy Királya' - a Fehér Császár - küldött testvér uralkodóihoz: "Készüljetek. Ti, a Jó Törvény követői, kerekedjetek fel és vágjatok át a földrészen, amíg még száraz." A 'Négyek Pálcája' - a Kumarák - felemelkedett. Ütött az óra, a sötét éj készen áll." A 'Dicső Négy' szolgái figyelmeztették az ő embereiket, és közülük sokan megmenekültek. Királyaik Vimana-ikon (repülőgépeiken) elérték és a tűz és fém földjére (értsd: keletre és északra) vezették őket.

Gázrobbanások, áradások és földrengések elpusztították Daitya és Ruta szigeteit, csak Poseidonis maradt meg. Ez volt a Kr.e. 75 025-ben bekövetkezett katasztrófa.

Ekkor Egyiptom ismét víz alá merült, de ez alkalommal csak egy átmeneti időre. Az emberek a piramisok tetején próbáltak menedéket lelni, de az oldalak simasága miatt ez sikertelen próbálkozás volt. Mikor aztán a víz visszahúzódott, a Manetho 38 által is említett harmadik Isteni Dinasztia megkezdte uralkodását, melynek első királyai idejéből a Karnaki Templom és sok más, az ősi Egyiptomtól ránk maradt, még ma is álló építmény származik. A két nagy Piramis kivételével Egyiptom egyetlen építménye sem idősebb 80 000 évesnél.

Az előbb leírt katasztrófa következtében a Himalája valamivel magasabbra emelkedett, az Indiától délre elterülő területek Egyiptommal együtt a víz alá merültek, ez utóbbiból csak a Piramisok maradtak meg. Az Egyiptomot a mai Algériával és Marokkóval összekötő földnyelv eltűnt, és a két terület szigetként emelkedett ki a partjaikat mosó Földközi és Szahara tengerből. A Góbi tenger kör formájúvá vált, és a mai Szibéria területe kiemelkedvén elválasztotta azt a északon elterülő Sarki Óceántól. Közép Ázsia megemelkedett, és az özönvízszerű esőzések okozta vízfolyások mély árkokat vájtak a puha talajba.

Egyiptomot újabb szökőár sújtotta, mikor Kr.e. 9 564-ben Poseidonis is a hullámokba veszett. Ez a víz alá merülés is csak átmeneti volt, ám Egyiptom Isteni Dinasztiáinak a végét jelentette, mert a Beavatottak Közössége ekkor más vidékre tette át székhelyét.

Posidonis népessége vegyes volt, két királyság és egy kis köztársaság osztozott a sziget területén, amelynek északi részén egy Beavatott király uralkodott. Az egykori örökösödésen alapuló uralkodó-kiválasztást a sziget déli részén is felváltotta az emberek általi választás. A kizárólagos fajú dinasztiák napja leáldozott ugyan, de királyok ereikben Tolték vérrel azért időről időre még mindig hatalomra kerültek mind az északi, mind a déli részen, ámbár a déli királyság folyamatosan növelte területét az északiak rovására.

36 A könyvet Powell az 1920-as évek végén írta. ( A ford. )

37 Az 1920-as évekre vonatkozó adat. ( A ford. )

38 Manetho a Kr.e. 3. században, I. és II. Ptolemaios fáraók uralkodása idején élt pap volt. Neve Aegyptica (Egyiptom története) c. műve által maradt fenn.

Forrás

Sába királynője

A Sába királynőjeként ismert rejtélyes nő már szerepel az Ótestamentumban, és a Királyok Első Könyvében is. Az ott olvashatók szerint az i.e. 10. század környékén - egy gazdag kereskedő nemzet királynője volt Sába, aki úgy döntött, hogy személyesen szeretne találkozni a nagy Salamon királlyal. Nem hitt a Salamon bölcsességéről szóló történeteknek, és nagyon nehéz kérdéseket vitt magával, hogy próbára tegye a királyt! Mivel a válaszok kedvére valóak voltak, bőségesen megajándékozta a királyt: aranyat, fűszereket, drágaköveket adott neki. Ezt a történetet újra olvashatjuk a Krónikák Második Könyvében, és még maga Krisztus is beszél a délről jött királynőről, aki kíváncsi volt Salamon bölcsességére. Ezen kívül nagyon kevés értékelhető történelmi bizonyíték maradt fenn, ám ez nem szabta gátját a mítoszoknak, legendáknak.

Ki is volt igazából Sába királynője?

Történetének talán leghíresebb és legfontosabb eleme az, ami Etiópiához kapcsolja a királynőt. 1320-ban egy etióp szerzetes – Yetshak - összeállított egy legendagyűjteményt - A Királyok dicsősége címmel. Ebben az áll, hogy amikor Sába királynője - etióp nyelven Makeda - meglátogatta Salamont, és a nagy király elcsábította. Salamon azt mondta, hogy örömmel látja a királynőt, de ne nyúljon semmihez anélkül, hogy kérné. Éjszaka a királynő megszomjazott a fűszeres ételektől, melyekkel Salamon kínálta, és ivott az ágya mellett álló vizes kancsóból. A király azt mondta, hogy Sába ezzel megszegte a szabályt…és ezért vele kell aludnia. Kilenc hónappal később Sába életet adott egy fiúnak, akit Meneliknek neveztek el. Az etiópok szerint a királynő és fia is áttért a zsidó vallásra, és Menelik alapította Etiópiában, Aksumban a Salamon zsidó, majd keresztény dinasztiát. Nagyjából abban az időben, amikor Yetshak nagyszabású munkáján dolgozott, Európában más legendák születtek. A Legenda Aureaban szereplő tizenharmadik századi történet szerint Sába prófétanő volt, és élete valamiképpen kapcsolódik Jézus Krisztus keresztre feszítéséhez. Sába királynője idővel szerves része lett a vallásos művészeti tárgyaknak. Gyakran ábrázolták varázslónőként, aztán csábítóként. Furcsamód francia gótikus szobrokon az látható, hogy a lábán úszóhártya van. Gustave Flaubert - Szent Antal megkísértése című művében vágytól fűtött, mindenre elszánt, csábító nőként ábrázolja, akinek elsorvadt a lába. Ez a testi fogyatékosság talán a korábbi zsidó és iszlám utalásokkal függ össze. A Koránban és a zsidó Targum Sheniben a királynő találkozik Salamon királlyal, és felfedi előtte, hogy szőrös a lába. A zsidó hagyományban később démoni nőnek ábrázolják, egy iszlám legenda szerint pedig Salamon a varázserejével távolítja el a szőrt a királynő lábáról, aztán feleségül veszi. A muszlimok Balkisnak nevezik Sába királynőjét, és úgy hiszik, országa Jemenben alakult ki. A Koránban Sába két kert, amit egy hatalmas vízgát öntöz, ahol magas színvonalú mezőgazdasági munka folyt. Az ország közel helyezkedett el a vörös-tengeri hajózási útvonalakhoz és az arab tevekaraván-utakhoz: mindezeknek köszönhetően a nemzet épült, fejlődött. Dél-Arábiában felfedeztek olyan régészeti bizonyítékokat, melyek megerősítik a fentieket. Jemen - Mareb körzetében, amit az ősi Sába nemzet fővárosának tartanak, ma is láthatóak a nagy vízgát maradványai. A vízgát i.sz. 543-ban omlott össze, de a tudósoknak sikerült megállapítani, hogy körülbelül kétszáz hektárnyi területet öntözött. Néhány évvel ezelőtt a régészek befejezték a Mareb körzetben lévő, Balkis trónja nevet viselő ősi templom visszaállítását. Az építmény az i.e. tizedik századból származik, ez alapján tehát - legalábbis eddigi tudásunk szerint - kapcsolható a királynőhöz. A Mareb körzettől három kilométernyire keletre áll egy másik épület, a Holdisten temploma, ami szintén intenzív kutatások tárgya. Radarkészülékek segítségével sikerült megállapítani, hogy rendkívül nagy és bonyolult szerkezet, és talán választ is ad a Sába rejtéllyel összefüggő kérdésekre. Sajnálatos módon a kutatásokat jelentősen gátolja a zavaros politikai helyzet, és amíg a terület nem válik biztonságosabbá a kutatók számára, könnyen lehet, hogy Sába igaz történetét továbbra is elhomályosítják a mítoszok és legendák.




André Malraux után 75 évvel Marek Halter francia író elindult Etiópiába Sába királynőjének nyomdokain: legújabb regényének az etióp birodalom alapítója lett a hőse.

"Ez a személyiség azért érdekel, mert olyan nő, aki nem a harcmezőn, hanem az értelem mezején hívja ki Salamon királyt" - mondja az író, akinek immár ez a harmadik regénye bibliai nőkről: először Sárát, Ábrahám feleségét támasztotta fel, majd Cippórát, Mózes asszonyát. "Azok számára, akik, mint én, a rasszizmus ellen harcolnak, Sába királynője az első színes bőrű, aki a fehér világ mítikus világába a főbejáraton keresztül lépett be" - tette hozzá Halter. Sába királynője egy rövid szakaszban jelenik meg a Bibliában, amikor látogatást tesz Salamon királynál Jeruzsálemben. E találkozást Etiópiában a császárok dinasztiájának megalapozásaként tartják számon, mert az afrikai ország történetírói szerint a két uralkodónak született egy gyermeke, Menelik, és ő lett Etiópia első, törvényalkotó királya. "Sába királynőjének története része örökségünknek, genealógiánknak. Elment tanulni Salamon királyhoz, a kor legbölcsebb királyához, hogy hazavigye e tudást Etiópiába. Ez számunkra nem mítosz" - mondja Mariam Senna, a néhai Hailé Szelasszié császár unokája. Halter felkereste az etióp királyság híres helyeit, ahol egymásra találnak a mítoszok és a történelem: ezek Gondár, Akszúm és Lalibela voltak. A közelmúltban Akszúmban német régészek állítólag megtalálták Sába királynője palotájának romjait. Az i.e. 10. századi maradványok az ásatásokat végző hamburgi egyetem kutatói szerint egy keresztény király palotájának romjai alatt rejtőztek. Ezzel a véleménnyel azonban nem minden archeológus ért egyet. Francois Xavier Fauvelle, az addisz-abebai francia intézet vezetője szerint egyelőre semmi bizonyíték nincs arra, hogy valóban Sába királynőjének palotáját találták volna meg. A tudós egyúttal emlékeztet arra, hogy az eddigi régészeti és epigráfiai kutatások arra utalnak, hogy Sába királynőjének legendája Szaúd-Arábiában született meg, ráadásul Sába királyságára vonatkozólag vannak dokumentumok az ókori Jemenből. "Legendák keringtek a Vörös-tenger mindkét partján, ugyanúgy, ahogyan nyelvek és vallások is. Etiópia, a világ egyik legrégibb keresztény országa, ősi bibliamagyarázatok alapján tette magáévá Sába királynőjét" - hangsúlyozta Fauvelle. Marek Haltert mindez nem zavarja. "Mesélő vagyok. Álmot viszek az embereknek, és megosztok velük néhány ismeretet. Úgy gondolom, hogy azok, akik elolvassák ezt a könyvet, nem úgy fognak fekete szomszédukra tekinteni, mint eddig. Rehabilitálni akartam a nő imázsát a három nagy monoteista vallásban: ma Franciaországban a bevándorlóknak szüksége van olyan modellekre, amelyek saját kultúrájukból erednek" - mondja az író, aki egyben a külvárosokban élő nők jogaiért harcoló "Sem kurvák, sem alávetettek" (Ni Putes, Ni Soumises) nevű szervezet patrónusa. Számára fontos emlékeztetni arra, hogy Afrika "a törvénytáblák őre."Sába királynőjének történetével a máról is beszélek: védőbeszéd ez a rasszizmus ellen" - mondta a lengyelországi zsidó szülőktől származó Marek Halter.

(MTI)

Kabbala: Misztikus-tudomány, titkos bölcsesség

Mi a kabbala?

A kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez, de jobban megértheti a világot és önmagát is. Elvégre, az Isten által teremtett világban minden mindennel összefügg, az ember teste a fizikai világmindenség kicsinyített mása (mikrokozmosz), lelke pedig Isten ajándéka, szellemi világának egy-egy cseppje. Isten a tíz szefira közvetítésével tart kapcsolatot az érzékelhető valósággal, általuk juthatunk el Hozzá, és egyúttal önmagunkhoz. A kabbala ugyanis elevenen élő hagyomány; ma elsősorban az önanalízis és az önfejlesztés eszközeként alkalmazzák (álomelemzés, pszichoterápia stb.).

Mindig is működtek, ma is működnek kabbalista körök, ahol megismerkedhetünk ezzel az ősi tudásanyaggal, de szakavatott vezető, mester nélkül nem ajánlatos foglalkozni vele, mert a járatlan érdeklődő egykönnyen megzavarodhat, vagy tévútra kerülhet.

A kabbala napjainkban egyre inkább terjed a sztárok világában, elsősorban Hollywoodban.

• Madonna és filmrendező férje, Guy Ritchie ingatlant vásárolt Londonban azzal a céllal, hogy központot létesítsenek a kabbala azon hívei számára , akik az élet értelmét, a beteljesülést a Szentírásban elrejtett tanok elemzése és követése által kívánják elérni. Számos film- és popsztár csatlakozott ehhez az – egyre nagyobb népszerűségnek örvendő – ezoterikus tanításhoz (pl.: Goldie Hawn, Diane Keaton, Mick Jagger, Demi Moore, Liz Taylor stb.). Hiszik és hirdetik, hogy semmi nem történik véletlenül a világban, és mindnyájan felelősek vagyunk tetteinkért.

A modern kabbala bizonyos elemei fellelhetők az ősi egyiptomi vallás, a kaldeus hitvilág és a püthagoreusok tanításai között. Egyes modern források szerint a kabbala különféle irányzatai a szó írásmódjával különböztethetőek meg. Ezek szerint a

• Quabalah = ezoterikus,

• Kabalah = zsidó,

• Cabala = keresztény rendszerre vonatkozó írásmód.

A valóságban azonban ez nem az írásmódon múlik, viszont kétségtelen, hogy a kabbala, vagyis a zsidó misztika mindig is virágzott és hódított a zsidóságon kívül. Az európai humanizmus korában (a 13. századtól) például oly népszerű volt, hogy az itáliai Velencébe egész hajórakománynyi könyvet, kéziratot és tárgyi eszközöket hoztak be a Közel-Keletről, hogy alaposabban tanulmányozzák, jobban megismerhessék a kabbalát. Ebben az időben több keresztény teológus (Raymundus Martinus, Raymundus Lullus és mások) is előszeretettel foglalkozott kabbalával, illetve alkalmazta annak módszereit a Szentírás magyarázatainál.

A reneszánsz több kiváló mestere (Pico della Mirandola, Johannes Reuchlin) élt a kabbalista módszerekkel, és azokat bevezette az egyetemes művelődéstörténetbe, illetve a világirodalomba. A korai magyar humanisták és teológusok tanításaiban is több elemét megtaláljuk a kabbala módszertanának és tanításainak.

A keresztény és a humanista kabbala mellett beszélhetünk gnosztikus kabbaláról is, hiszen több misztikát kedvelő filozófus (elsősorban az újplatonikusok) művei tükrözik a kabbala hatását. Az iszlám misztika (a szúfí) is erős kölcsönhatásban állt a zsidó kabbalával.

A zsidó kabbala két nagyobb területre osztható, az elméleti és a gyakorlati kabbalára. (Héber szóval kabbala ijunit és kabbala maaszit ). Amíg az elméleti kabbala elsősorban a Tóra misztikus értelmezésével, Isten és a világ, valamint önmagunk (a mikrokozmosz) jobb megismerésével foglalkozik, a praktikus kabbala konkrét módszerek alkalmazásával szeretne segíteni embertársainkon, az élhetőbb élet és az önmegvalósítás érdekében. Az elméleti kabbalának 32 szövegértelmező módszere van, ezek közül a legismertebb az úgynevezett gematria (a betű- és számmisztika), amely arra épít, hogy minden héber betűnek számértéke van, és ezek segítségével értelmezi a szavakat és a szentírási szövegeket. Fontos módszere még a kabbalának az úgynevezett notarikon (a kezdőbetűkből alkotott rövidítésekkel való manipuláció), a temura (a betűcsere), továbbá a betűcserét alkalmazó titkosírások stb. Akad olyan módszer is ( dilug otijot , = betűugrasztás), amelyre csak a számítógépes vizsgálat derített fényt (ez a Biblia úgynevezett kódja.).

A kabbala két szigorúan titkos területe a világ teremtésének jobb megértésével, illetve Isten megismerésével foglalkozik. Az előbbi neve maaszé brésit (= teremtéstörténet, a Biblia első fejezetével foglalkozik, ez valójában kozmogónia), a másiké maaszé merkavá (= trónszekér-történet, Ezékiel próféta trónszekér-látomása a tárgya, valójában theophánia). A Talmud szerint az előbbi témát a mester egyszerre legfeljebb két tanítványának oktathatja, s azok is legalább harminc évesek kell legyenek, míg a másodikra csak egyetlen, minimum ötven éves érdeklődőt szabad tanítani. Nem meglepő tehát, ha több kabbalista bölcsesség elveszett az idők folyamán, különösképp a közép- és az újkorban, amikor az emberi életkor meglehetősen alacsony volt.

A kabbala három főműve:

• Széfer Jecira (Az alkotás könyve), amelyet a hagyomány valamennyi mű közül a legrégibbnek tart, de valószínűleg a 6. vagy a 10. században keletkezett.

• Széfer Hazóhár , vagy röviden Zóhár (A ragyogás könyve), amely a Tóra és néhány más bibliai könyv misztikus magyarázata. A hagyomány szerint Simon bar Joháj (2. század első fele) műve, aki ezt akkor írta, amikor a rómaiak üldözése elől, fiával együtt az észak-izraeli Cfát fölött, Méronban, egy barlangban rejtőzködött 13 éven át. Sokan úgy vélik; a mű valójában a 13. századi Spanyolországban keletkezett.

• Széfer Habahír (A világosság könyve), amelyet Jichák Szagí-Nehor, vagyis a Nagyfényű (= Vak) Izsák írt a 11. században.

A kabbala szava héber eredetű; jelentése hagyomány. Csakhogy a héber nyelv kétféle szót ismer a vallási és a kulturális hagyományok meghatározására. Az egyik neve maszóret , amely az M-SZ-R (= átad) gyökből ered, ez tehát az olyan hagyományt jelöli, amelyet apa ad át a fiának, mester a tanítványának (ezt nevezzük tradicionális hagyománynak). Ezzel szemben a kabbala a héber Q-B-L gyök (= átvesz, kap) származéka, vagyis olyan hagyományra utal, amelyben az ember ihlet, elmélyülés révén, mondhatni Isten kegyelméből részesül. Ily módon vette át a Tórát (nem csupán az írott, hanem a szóbeli Tant is) Mózes, a zsidóság nagy tanítómestere. Ezért olvassuk így a Talmudban a „ hagyomány láncolatáról” (héberül salselet hakabbala ) szóló leírást: MOSE KIBÉL TORÁ MISZINÁJ (= Mózes átvette a Tórát a Szináj hegyéről), folytatásában azonban forrásunk már a másik igét használják: UMSZÁREHÁ LIJHOSÚÁ (= és átadta azt Jósuának). Ilyen, isteni eredetű, szent ihleten alapul a misztikus zsidó hagyomány, a kabbala.

Mivel minden héber betűnek számértéke van, bármely szó betűszám-összegét, gematriáját meg lehet állapítani. Ha pedig kiszámoljuk a kabbala (QBLH) szó gemátriáját, meglepő eredményre jutunk: Q kof = 100, B bét = 2, L lamed = 30, H hé = 5. Együttes összegük 100 + 2 + 30 + 5 = 137. Tehát a zsidó misztika legfontosabb szavának számértéke épp az általunk tárgyalt különös számnak felel meg!

A kabbala héber szavának (QBLH) minden egyes betűje külön jelentéssel bír a zsidó misztika tanítása szerint. Az első betű, a kof ( Q ) a földi élet nehézségeit jelképezi. Lefelé, a föld felé nyúlik, sőt, ezzel a betűvel kezdődik Káin neve, valamint a héber klalá és a kever (= sírgödör) szavai. A legenda szerint ez a Káin-bélyeg, vagyis ez a betű volt a gyilkos testvér homlokára írva. A kabbala azonban lehetőséget nyújt az embernek arra, hogy ebből a röghöz kötött, olykor bűnös állapotból, a kof ( Q ) betűtől eljusson a hé ( H ) betűig, vagyis a Mindenható Isten által adott legfőbb jutalomig. (Ne feledjük, hogy a Biblia szerint Ábrahám és Sára is a „ hé” betűt nyerte isteni ajándékként, így lett Ábrámból Ábrahám, Szárájból Szárá, illetve Sára ).

Ám hogyan juthatunk el ebbe vagy akár az ezt megközelítő magasságba? A választ – így tanítja a kabbala – a fent említett két héber betű között elhelyezkedő további két héber írásjel adja meg, a bét ( B ) és a lamed ( L ). A kabbalisták ugyanis felfigyeltek arra, hogy a Biblia első és legfontosabb egysége, a Tóra (Mózes öt könyve) a bét betűvel kezdődik, és a lamed betűvel zárul. (A Tóra első mondata, mint tudjuk, a brésit = “kezdetben” szóval indul, utolsó szava pedig nem más, mint Jiszraél = Izrael) Tehát a mózesi tanítás, a Tóra mutatja meg számunkra azt az utat, amelyen földi halandókként elérhetünk a példamutató ábrahámi élet szintjére, hogy „ magad is áldássá légy” (Mózes I. könyve, 12. fejezet 2. vers).

Az sem véletlen, hogy a Tóra utolsó és a kabbala szó harmadik betűje lamed , amelynek jelentése a tanulással rokon. (Ennek LMD gyökéből származik a talmid = tanuló, a melamed = tanító, a limudim = tanítás, sőt, a Talmud = tanulás is). Elvégre, önmagunk fejlesztése érdekében a Tórát és a kabbalát egyaránt tanulmányozni kell, s ez a folyamatos tanulás vezet el minket az annyira kívánatos, magasabb régióba.

Ha a kabbala szó két köztes (a Tóra első és utolsó) betűjét, a lamedot és a bétet összeolvassuk, egy értelmes héber szó kerekedik ki belőlük: LB (olvasd: lév ), ami ennyit tesz: szív. Hiszen mi más volna a Tóra tanításainak lényege, mint éppen az érző, segíteni kész emberi szív? Ahogyan a Talmud is (történetesen arámi nyelven, a kabbala szent nyelvén) megfogalmazta: Rahamaná libá baé — „Isten a szívet kívánja”.

Még egy érdekes számmisztikai példát is szeretnénk itt bemutatni:

• Ábrahám eredeti nevének ( ABRM – Ábrám ) betűszámértéke: alef A = 1, bét B = 2, rés R = 200, mem M = 40, és 1 + 2 + 200 + 40 = 243. Miután azonban Ábrahám neve (a körülmetélés után) kiegészült az Isten által adományozott hé ( H ) betűvel, amelynek számértéke 5, a pátriárka nevének számösszege a zsidó vallási előírások számával (243 + 5 = 248) lett azonos.

Raj Tamás KABBALA