2015. február 28., szombat

Visszatér Budapestre a világhírű magyar zongoraművész



.


György Ádámot a nemzetközi szaksajtókorunk egyik legjobb Liszt játékosaként tartja számon. A New York-i Carnegie Hall koncerttermét háromszor töltötte meg szóló zongoraestjével, a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság nyitóünnepségén 300 millióan kísérték figyelemmel játékát. Amerikát, Délkelet-Ázsiát és Európát is meghódította, ennek ellenére - vagy éppen ezért - Magyarországon kevésbé ismert. Február 14-én a Zeneakadémián adott teltházas koncertet.

György Ádám magyar népdalokra épülő improvizációival, valamint a klasszikus repertoár legösszetettebb műveivel bejárta már a világot: Európa nagyobb fővárosai mellett adott már koncertet többek között Kínában, Thaiföldön, Malajziában, Japánban, Szingapúrban, Indonéziában, Brazíliában, Izlandon és az Egyesült Államokban.
Rendkívül izgalmas helyekre juthattam el az elmúlt években, amiért nagyon hálás vagyok. Felléptem Teheránban és Iszfáhánban, ahol kitapintható volt a falakon, a tereken, a levegőben a több ezer éves kulturális örökség lenyomata.  Indonéziában a Prambanan hindu templomban zongorázhattam, Ottawában pedig mínusz 35 fokban érkeztem a fellépésemre. Medanba a Steinway zongoragyár repülővel szállított hangszert, mert Indonéziának azon a részén nem volt megfelelő zongora a koncert megrendezéséhez"- mesélteÁdám.
A fiatal zongoraművész négyéves korában kezdett el zongorázni, és tizenkét évesen kiemelt tehetségként vették fel a budapesti Bartók Béla Konzervatórium zongora-előadóművész szakára. ALiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) zongora-előadóművész szakán diplomázott, és ugyanebben az évben kezdte meg doktori tanulmányait a Zeneakadémián. A mára világhírű zongoraművész immáron tizenöt éve szerepel a világ nagyszínpadain. Jelenleg New Yorkban éli mindennapjait, de februárban a magyar közönséget is megörvendeztette egy hangversennyel a Zeneakadémián.
Újabb mérföldkő munkásságában a "The Carnegie Hall Concert" című lemezének megjelenése, amelyet a legutóbbi New York-i koncertjén rögzített, és a szakma mellett a több százezres rajongótábora is nagy várakozással fogad.
A lemezről bővebben:
A "The Carnegie Hall Concert" György Ádám 30. születésnapján készült koncertjének felvétele. Ezen a hangversenyen improvizálta először az azóta már három kontinensen bemutatott "A Day in New York - Egy nap New York-ban" című saját szerzeményét. A több tételes mű bemutatója után csaknem egy évvel a New York-i Grand Central Terminálban adott koncertjén a mű videoklipjét is rögzítették.
A koncerten Liszt Ferenc h-moll szonátáját virtuóz ráadások követték. Rimszkij-Korszakov Dongója és Moritz Moszkowsky Szikrák című darabja után György Ádám, testvére, László szerzeményét adta elő utolsó ráadásnak. A Keresem című dal köszönetnyilvánításként hangzott el Ádámtól, hiszen testvére menedzselte pályája kezdetén hosszú évekig.
A 30. születésnapi koncert a Carnegie Hall-ban március 5-től letölthető az iTunes-ról.

Forrás: EuroAtra
 

2015. február 27., péntek

Bodza – az influenza ellen





 

Magyarországon tombol az influenzajárvány, és bár a tünetek kezelésére világszerte használják a bodzát, itthon ritkán hallani jótékony hatásairól. A bodza gyümölcse a betegség megelőzésében és kezelésében is segítségünkre lehet. Ráadásul hazánk Európa egyik fő nemesbodza ellátója, így aki a bogyós gyümölccsel gyógyulna, bármelyik boltban könnyen hozzájuthat.

Nem csak a népgyógyászati utalások szólnak a bodzafogyasztás előnyeiről - világszerte egyre több tudományos vizsgálat is foglalkozik az egészségre gyakorolt pozitív hatásaival. Az Aarhus-i, a Missouri és a Freiburg-i Egyetem szakértőinek egymástól független kutatásai és cikkei alapján kijelenthető: a bodza vírusellenes, antibakteriális, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, immunerősítő és antiproliferatív (sejtszaporodást gátló), pozitív hatásait ráadásul úgy fejti ki, hogy közben védi a gyomor nyálkahártyáját, a májat és a hasnyálmirigyet is.

A tudósok abban is egyetértenek, hogy a bodza hatékony az influenza tüneteinek enyhítésében, mert blokkolja a vírusok szaporodását, és az első tünetek jelentkezésétől számított 3-4 nap alatt meggyógyíthatja a beteget. Pozitív hatásai miatt a bodza az egyik legnépszerűbb, gyermekgyógyászatban is használt gyógynövény: étrend-kiegészítők, hagyományos növényi gyógyszerek és egyéb természetes kivonatokat tartalmazó egészségügyi termékek, gyümölcslevek és szirupok formájában segít a megfázás és az influenza tüneteinek enyhítésében.

Az erős antioxidáns hatása miatt hatásos lehet olyan betegségek kezelésében, mint például az érelmeszesedés, a 2-es típusú cukorbetegség, vagy a magas vérnyomás.
A hígítatlan bodzalé 100 ml-es napi adagja a megelőzésben játszik szerepet, míg a 200 ml-es, terápiás napi dózisa a már kialakult betegség kezelésében segíthet. Vírusos fertőzés esetén nagy mennyiségű hatóanyagra van szükség: a javaslat 2 x 200 ml bodzalé fogyasztása az első és a második napon, majd egy héten belül fokozatosan kell csökkenteni 100 ml-es napi adagra.

Klinikai adatok szerint a bodzának nincs toxikus hatása: sem kémiai összetétele, sem élelmiszerként való széles körű és hosszú távú használata sem sugallja, hogy a különféle készítmények fogyasztása bármilyen kockázattal járna. Bátran javasolható az influenzás tünetek enyhítésére.

Lantai József - EuroAstra

2015. február 26., csütörtök

Tiszteletvacsorát adott Kányádi Sándornak az államfő








Irodalmi munkásságának elismeréséért tiszteletvacsorát adott Áder János köztársasági elnök Kányádi Sándornak február 24-én este a Sándor-palotában a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő első könyve megjelenésének 60. évfordulója alkalmából.
A 85 éves Kányádi Sándor, Kossuth-díjas költő, író, műfordító, az erdélyi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Első verseskötete Virágzik a cseresznyefa címmel 1955-ben jelent meg. Életművének fontos részét képezik az esszék és műfordítások, de írt drámát és forgatókönyvet is.
Több vers- és mesekötete szól a gyermekeknek, számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg. Kányádi saját műveinek avatott előadója, több nagylemeze is megjelent. Műveit számos nyelvre lefordították, művészetéért több rangos elismerést kapott.

A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János azzal a szándékkal teremtette meg, hogy időről időre felhívja a figyelmet a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek öregbítik. Ezen alkalmak során Áder János körbevezeti vendégeit a Sándor-palota történelmi termein, és megtekintik az épület teraszáról Budapest panorámáját is.

Az államfő tudósokat, művészeket, sportolókat, de Európa-bajnokságot nyert szakmunkásokat is meghívott már tiszteletvacsorára. Mások mellett Kobajasi Kenicsiro karmestert, Rubik Ernő feltalálót, Polgár Judit nemzetközi sakknagymestert, olimpiai bajnokot és Buzánszky Jenő válogatott labdarúgót, az Aranycsapat nemrég elhunyt tagját is vendégül látta már az elnök az elmúlt két és fél évben.

Forrás: MTI   


2015. február 25., szerda

Mit eszünk az idén





Sült szöcske, paradicsomos fagylalt és alga? Azért kevésbé sokkoló, egészséges ételeket is jósol bőven a nemzetközi sajtó a 2015-ös év étkezési trendjeiről. A Falatozz.hu kigyűjtötte, hogy mit mondanak a külföldi lapok az idei gasztronómiai divatokról. Az új jelige a kókuszcukor, a matcha tea, a gluténmentes gabonák és zöldségek, de akadnak vad elképzelések is.
Kedveznek az ételallergiásoknak és cukorbetegeknek
Kara Nielsen
kulináris szakértő - aki már 8 éve tanulmányozza az ételtrendeket - a CBS News-nak foglalta össze a 2015-re vonatkozó jóslatait. Mivel az emberek egy jelentős része diabétesztől vagy más krónikus betegségektől szenved, a fehér cukrot mostanra egyenesen a sátánnak kiáltották ki, és egyre népszerűbbé válnak az alternatív, természetes édesítőszerek. Ilyen alacsony glikémiás indexű cukorfajta például a kókuszcukor, azaz a pálmacukor. Nielsen szerint Japán egyik egészséges csodaszere, a zöld matcha tea is több figyelmet kap majd: kevesebb koffeint tartalmaz, mint a hagyományos zöld tea, viszont tele van antioxidánssal, rosttal és béta-karotinnal. Továbbá egyre divatosabbak lesznek a gluténmentes gabonák, mint a rizs, kukorica, zab, köles, amaránt vagy hajdina. A népesség 2%-a erősen, 40%-a pedig enyhén gluténérzékeny, amely arány már nem elhanyagolható.

Karfiolrizs és zöldségjoghurt?A Daily Mail is a gluténmentes gabonákat vizionálja az idei év egyik slágerének, de a lap szerint olyan bizarr dolgok is népszerűvé válhatnak, mint a nassolható rovarok (popcorn helyett sült sáska, szöcske és kukac jeligére) és a friss alga, elsősorban levesekben és salátákban szervírozva. További feltörekvő népeledel a maláj marha curry, ami legalább biztosan finom is, bár az előző ételek terén is érhetnek minket meglepetések, ha nyitottak vagyunk. A zöldségmánia is tetőződni látszik: reflektorfényt kap a savanyú káposzta, a zeller és a karfiol is, utóbbit rizs változatban is megismerhetjük majd - mint a hagyományos rizs szénhidrátszegény, rostban és vitaminokban gazdag alternatíváját -, ha beválik a jóslat. Megjelennek továbbá a zöldség ízesítésű joghurtok és fagylaltok is. Például Japánban a Haagen-Dazs már paradicsomos és répás-narancsos fagylaltot is piacra dobott, de Rómában kapható gorgonzolás, articsókás, sőt, füstölt lazacos ízben is.
Erjesztés, füstölés és tudatosságA népszerű amerikai szupermarket láncolat, a Hy-Vee is közzétette honlapján, hogy mely ételek piedesztálra emelését várják 2015-ben. Megnő az érdeklődés az erjesztéssel tartósított élelmiszerek iránt (például joghurt, savanyú káposzta, kimchi, kombucha vagy kefír), mivel kiemelt hangsúlyt kap az egészséges emésztés. Ugyanakkor a füstölt termékekre is nagy lesz a kereslet. Kiemelkedő szerepe lesz a helyi szakácsoknak, pékeknek és sörfőzőknek, mivel divatossá válik a lokális termesztés és kereskedelem. Ők is kiemelik a matcha tea és a kókuszcukor felértékelődését, valamint előrevetítik a tudatos étkezést segítő telefonos applikációk térnyerését.

Forrás: EuroAstra

Elindult a Müpa Rádió




Online rádiót indított február 23-án a tizedik, jubileumi évadát ünneplő Művészetek Palotája. A Müpa Rádió két csatornájának zenei arculata az intézmény sokszínű kínálatához illeszkedik: a Müpa Symphony a komolyzene, míg a Müpa Easy a jazz, pop, rock, világ- és népzene kedvelőit várja. A műsorfolyamban a hallgatók tájékozódhatnak a jövőbeni programokról és fellépőkről, esténként pedig korábbi, nagy sikerű koncertek felvételeit hallgathatják meg. 

 A régió egyik legfontosabb előadó-művészeti intézményeként a Művészetek Palotája számára az innováció és a fiatalabb korosztály megszólítása különösen fontos, ezért a magyar kulturális piacon egyedülálló módon elindította a Müpa Rádiót. A két, egymással párhuzamosan, 24 órában szolgáltató csatorna, a Müpa Symphony és a Müpa Easy egyelőre webes felületen, a mupa.hu oldalon keresztül hallgatható, de hamarosan Android és iOS platformra szabott alkalmazás formájában is elérhetővé válik. A zenei arculat alapját a Müpa eddigi és jövőbeni fellépői adják, este nyolc órától pedig egy-egy koncertfelvétel hallgatható meg az intézmény immár tíz éves történetéből. Az első hónapban a könnyedebb műfajok kedvelőit többek között a David Hodek Group, Lajkó Félix, a Vad Fruttik, a Yellowjackets és az Akkezdet Phiai koncertjei, míg a komolyzene rajongóit Ramón Vargas áriaestje, Cameron Carpenter orgonakoncertje, a Stuttgarti Kamarakórus és a Stuttgarti Barokk Zenekar, Kobajasi Kenicsiró, Perényi Miklós és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara hangversenyei várják.

A Müpa Rádió elindulása is jelzi, hogy a párbeszéd szerves részét képezi a Müpa hosszú távú marketing- és kommunikációs stratégiájának. Mindezt jól mutatja, hogy az elmúlt hónapokban a Müpa Facebook-látogatóinak száma több mint 50 ezerre nőtt. Az intézmény összesen hat közösségi média csatornán - Facebook, Instagram, Twitter, Pinterest, YouTube, Google+ - van jelen. A múlt évben elindult a digitális Müpa Magazin, amely nemcsak a nyomtatott Müpa Magazin online archívuma, hanem extra tartalmakkal kiegészített felület. Mindezek mellett a Müpa a honlapján rendszeresen közvetíti az előadásait élőben is.

2015. február 24., kedd

Naptárreform - gregorián naptár




430 éve, XIII. Gergely pápa(ur. 1572-85) 1582. február 14-én kelt rendelete nyomán hajtották végre a naptárreformot.


 Európában Julius Caesar – pontosabban az általa megbízott Szoszigenész egyiptomi csillagász – Kr. e. 45-ös naptárreformja óta 365 napos évvel számoltak, melyhez minden negyedik esztendőben egy szökőnapot kapcsoltak. Ez azt jelenti, hogy az átlagos évet 365 és ¼ napban határozták meg, ami nagyjából meg is felelt a valóságnak; a valódi napév ettől mindössze 11 perccel tért el, ami egy-egy alkalommal elhanyagolható különbséget adott, évszázadok alatt viszont a késés több napra duzzadt. Az eltolódásnak főként az egyházi ünnepek kapcsán volt jelentősége, hiszen azokat a nevezetes nap- és holdállások nyomán határozták meg, de a 16. századra kialakuló 10 napos eltérés néha már a mezőgazdasági munkákban is zavart okozott.

Gergely naptár egy lapja 1614-ből


A naptár korrekciójával és az időszámítás reformjával legelőször III. Pál pápa és az általa összehívott nevezetes tridenti zsinat (1545-63) foglalkozott, V. Pius pedig az által kiadatott Breviáriumon és Missalén keresztül már a holdnaptárban és a szökőévek rendszerében is kieszközölt kisebb változtatásokat. A több évtizeden át húzódó naptárvitában XIII. Gergely pápa pontifikátusa idején született megoldás, aki végül is a kiváló matematikus és csillagász, Cristopher Clavius javaslatát tette magáévá.

Az egyházfő az 1582. február 24-én kiadott Inter gravissimas kezdetű bullában vezette be új naptárát, amit később csak gregorián-, vagy szimplán Gergely-kalendárium néven emlegettek. A pápa – vagyis Clavius – annyiban módosított Szoszigenész rendszerén, hogy a kerek százas évek közül csupán a négyszázzal oszthatókat hagyta meg szökőévnek, így mindig sikerült behozni azt a késést, ami egy évszázad alatt felhalmozódott. A bulla másik fontos rendelkezése a naptár korrekciója volt: XIII. Gergely kalendáriumában 1582. október 4-ét rögtön 15-e követte, így „eltűntek” a Caesar kora óta felhalmozódott felesleges napok.

Felmerül persze a kérdés: mennyiben tekinthetjük tökéletesnek az új naptárat? A 16. századi lehetőségeket figyelembe véve abszolút pozitívan értékelhetjük Gergely pápa reformját, miután pedig a pontos napév a percek mellett „maradék” másodperceket is ad, ennél a kalendáriumnál jobbat a modern kor sem tudott kitalálni. Az eltérés persze idővel újabb korrekciót igényel majd, ám Clavius zsenijét mutatja, hogy a kiigazítás várhatóan a 4800 körül élő emberek feladata lesz

A Gergely-naptár ma már gyakorlatilag kinőtt az európai kultúrkörből, így aztán sokan nem csak arról feledkeztek el, hogy az 1582. évi reform elsősorban a keresztények között számított fontosnak, hanem arról is, hogy elterjedése több évszázados folyamat volt. XIII. Gergely pápa bullája ugyanis éppen egy olyan korban született, amikor Európa az oszmánok térhódítása mellett a kibontakozó reformáció, a kontinensen dúló vallásháborúk miatt is számos részre szakadt. A Gergely-naptár bevezetése tehát lényegében nem tudományos, hanem ideológiai kérdés volt, így az Inter gravissimas bulla azonnali végrehajtására csak Itáliában, Lengyelországban és Portugáliában került sor. Ezeken a területeken 1582. október 4-ét valóban 15-e követte. 1585-ben aztán a Német-Római Birodalom több tartománya is áttért az új kalendáriumra, majd 1587-ben Magyarország, 1610-ben pedig a lutheránus Poroszország is elfogadta a Gergely-naptárat.

A 18. század második felében a nyugati keresztény államok túlnyomó többsége már XIII. Gergely bullája szerint számolta a napok múlását, a 19. században pedig a nemzeti öntudatra ébredő balkáni nemzetek is felzárkóztak Európához. A modern kor hajnalán a Gergely-naptár már nem a kereszténység, hanem a nyugati kultúra, a civilizáltság szimbólumának számított, így aztán 1918-ban – majd egy szovjet forradalmi kísérlet bukása után 1940-ben – Oroszországban is feladták a Julián-naptárat, idővel pedig a világ legtöbb országa bevezette a mára szabvánnyá vált időszámítási rendszert.

2015. február 23., hétfő

Papparazzik




A történet két konkurens kaliforniai bulvárlapról szól. Az USA Today korrekt módon dolgozott, a fotózásokhoz mindig engedélyt kért, ellenben a National Enquirer lesifotósokat foglalkoztatott. Vállalták a pereket is, a büntetést játszva kifizették, az eladott magas példányszám bőven fedezte a többlet kiadásokat..

  Nicole, a sikeres, fiatal színésznő, korábban topmodell és Miss America harmadik helyezett,  imádta a természetet. Beverly Hills-i házának kertjében szeretett kikapcsolódni a nehéz forgatások után. Pátyolgatta a virágokat, bokrokat, hallgatta a madarak hangját. Forrónadrágban, pólóban és kertészsapkában. De pihenését, életét megkeserítették a National Enquirer papparazzijai.

  A kertből kikergette őket a biztonsági őr, de a kerítés, vagy  a környező villák tetejéről, magas fákról, helikopterről állandóan fényképezték, méteres teleobjektívekkel. Különösen amióta a színésznő egy éve megkapta a Grammy-dijat és Oscar-díjra is jelölték. Könyörgött menedzserének, hogy csináljon már valamit a vérszívók ellen.

  Néhány nap múltán a menedzser titokzatos arccal lépett be Nicolehoz. Van egy ötletem művésznő, valószínűleg beválik. És a fülébe súgott valamit. Nem lesz ebből baj? Már hogy lenne! Még fizet is érte az USA Today  főszerkesztője, egyeztettem vele. Ha a művésznő egyetért, megrendelem a kellékeket, egy nap alatt szállítják. 
          *               
  Sikerült, Jack? - kérdezte  a rovatvezető. Igen, főnök, készítettem a kis Nicoleról negyven képet. A kertben szöszmötöl forró nadrágban, pólóban.. Az olvasók el lesznek bűvölve. A rovatvezető rápillantott a képekre. Figyelj, Jack! Meg vagy bolondulva? Miért főnők, nem tetszenek? Borotbaélesek. És ezek az idomok.... Hát ha borotvaélesek, nézd meg még egyszer kisfiam. Uramisten főnök, erre nem számítottam!
                                                                              *
  A képeken a gyönyörú színésznő volt látható. Valóban forró nadrágban, sildes sapkában és polóban. A sapkán, a póló mindkét oldalán, még a nadrág hátsó felén is hatalmas betükkel ez állt: USA Today. Amerika legnépszerübb képeslapja. Megvette már az e hetit?

Láng Róbert -EuroAstra


2015. február 22., vasárnap

Gyökvonás




Apa, ma a gyökvonást tanultuk matekból, ennél feleslegesebb dolgot nem tudok elképzelni. A Bandinak is ez a véleménye, pedig ő az osztály legjobb tanulója. Mondd, miért tanítanak ilyen butaságot, amit soha senki nem fog hasznosítani?
   A pitagoreusok, az ókori Görögország tudósai, Pitagoraszt tekintették  példaképüknek. Filozófiával, orvostudománnyal, csillagászattal, pedagógiával, lélekvándorlással és más tudományokkal foglalkoztak, matematikával is. Egyik alaptételük volt, hogy természetes számokkal, egész és tört értékekkel minden megmérhető.

   Ám akadt egy Hippaszosz nevű pitagoreus, aki felrajzolt egy négyzetet, amelynek minden oldala  egy méter volt és megpróbálta az átlóját pontosan megmérni. De nem talált olyan mérőeszközt, bármilyen  finom is volt a beosztása, amelynek segítségével az átlót pontosan megmérhette volna. Természetesen ismerte Pitagorasz híres tételét. Ebből vezette le, hogy az átló pontosan megmérhetetlen.

 Így is nevezte el az átló hosszát: mérhetetlennek, irracionálisnek, mert nem fejezhető ki természetes számokkal. Az ilyen négyzet átlójának hosszát csak a négyzetgyökvonás segítségével lehet bizonyos határok között meghatározni.

  Hippaszosz sokáig nem merte felfedezését nyilvánosságra hozni. Félt attól, hogy az alapelv - minden pontosan megmérhető - tagadása kiváltja tudós társainak haragját A legenda szerint végül is felfedezését nem tudta titokban tartani, ezért az istenek megharagudtak rá és belefullasztották a tengerbe. Vagy talán tudós társai.
             _
     De tényleg, mire jó ez a gyökvonás? Sok mindenre. Hippaszosz felfedezése, az irracionális szám nélkül a matematika tudománya megrekedt volna a négy alapműveletnél. Nem lenne analitikai geometria, differenciál- és integrálszámítás, relativitás elmélet, kvantummechanika. Nem lenne autó, vasút, repülőgép, elektromos áram, rádió, televízió, tranzisztor, űrhajózás,,okos telefon, notebook, iPad. Keveset tudnánk a kémiai, élettani folyamatokról, megmaradtunk volna az egyszerű gépeknél, az éknél, keréknél, csigánál. Vagyis az ókor technikai színvonalánál. És az ember átlagos életkora még mindig harmincöt-negyven év lenne. 

Láng Róbert - EuroAstra

Playboy Man of the Year 2015





Sikert sikerre halmoznak, egy ország ismeri a nevüket, és ma már sokak számára példaképek: zeneszerző és sportlegenda a férfimagazin jelöltjei között. Presser Gábor és Kemény Dénes idén a Playboy Man of The Year Ikon kategóriájának jelöltjei.


A két legenda a jelölés kapcsán arról vallott, hogy őket ki inspirálta pályájuk elején. Presser Gábor elárulta, melyik 20. századi zeneszerző volt rá a legnagyobb hatással, Kemény Dénes pedig élete legjobb pillanatait elevenítette fel.
Presser Gábor a magyar zenei élet kiemelkedő alakja, akire saját bevallása szerint Leonard Bernstein munkássága hatott leginkább. Hozzá hasonlóan Dr. Kemény Dénes is minden olyat elért, amiről valaha álmodott, és ehhez édesapja is nagyban hozzájárult.
Presser Gábor és Kemény Dénes ma már mások számára példaképek, és Kovács „Kokó" Istvánnal, Reviczky Gáborral, valamint Szervét Tiborral együtt a Playboy Man of the Year Ikon kategóriájának jelöltjei.
Presser Gábor három éves korától a zene szerelmese - Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Érdemes Művész, az LGT alapító tagja, a Vígszínház zenei vezetője.
A művészt karrierje során számtalan személy inspirálta, de azt vallja, hogy példaképeinket sem szabad túlzottan idealizálni.
„Már egészen fiatal koromban tudtam, hogy a zene érdekel a világon a legjobban, és ez így is maradt. Életem során rengeteg ember inspirált, de talán Leonard Bernstein zeneszerző, pedagógus, karmester az a személy, aki a legnagyobb hatással volt rám. Úgy vélem ő volt a 20. század egyik legmeghatározóbb zenésze, a West Side Story pedig talán a legjobb XX. századi zenés színházi darab" - kezdte Presser Gábor. „Én sem vagyok mindentudó, nincs receptem arra, hogyan legyen valaki sikeres zenész. A szakmai életemben nagyon sok szerencsés pillanat is volt, jó pár felkérés úgy talált meg, hogy szinte félreugrani sem volt időm...  Csak azt tudom ajánlani mindenkinek: ne kérjen tanácsokat,  vágjon bele, ha meg akarja magát mutatni" - mondta el a művész, aki jelenleg két filmzenén dolgozik, tavasszal pedig ismét „egyzongorás" szerzői estjével turnézik országszerte.
Kemény Dénes számára édesapja szolgált mintaként, sokat tanult azonban a Koncz Gáborral töltött időből is. A három olimpiai aranyat szerző magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint minden olyan ember munkássága példaértékű, aki nemzetközi szinten népszerűsíti az országot.
„Világéletemben sikeres sportoló szerettem volna lenni, de sohasem volt egy olyan konkrét példaképem, akire mindenben hasonlítani akartam. Gyerekként rajongtam a fociért, a stadionban ülve, egy-egy sorsdöntő meccs közben mégsem az járt a fejemben, hogy olyan akarok lenni, mint Albert Flórián, Farkas János vagy Törőcsik András. Inkább arra vágytam, hogy én is hasonló sikereket érjek el az uszodában"- kezdte a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki számára édesapja életfelfogása meghatározó volt. „Édesapám tömör megfogalmazása és világlátása sok mindenben iránymutató volt számomra. Játékosként ő volt az egyik legnagyobb kritikusom, miután azonban én is edző lettem sokkal megértőbb lett, és engem is arra biztatott, hogy ne legyek olyan szigorú magamhoz. Fiatalkorom másik meghatározó személye a szomszédunkban lakó Koncz Gábor volt, aki elfoglaltságai ellenére mindig szakított időt arra, hogy beszélgessen velem, és sokszor szerveztünk közös programokat is" - folytatta Kemény Dénes, aki elismerően nyilatkozott a mai generációról.
„Rengeteg fiatal tehetség él Magyarországon, legyen szó tudományos munkáról, művészetről vagy sportról. Szerintem azonban nagyon fontos, hogy ezt nemzetközi szinten is megmutassuk. Életem legjobb pillanatai közé tartozik a három olimpiai döntő, amikor az egész világ látta, mire képes a magyar csapat" - mondta el a vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki hozzátette az elért sikerek minden esetben a játékosok tehetségének és alázatának köszönhetőek, hiszen egy edző erőfeszítései semmit sem érnek a csapat nélkül.
A Playboy Man of the Year jelöltjeire március 15-ig szavazhatnak.
http://www.playboy.hu/manoftheyear

Lantai József - EuroAstra

2015. február 21., szombat

Egy igazán jó kávé bearanyozza a napunkat





A kávé igazi szerelmeseinek nem kell külön okot találniuk, hogy miért szakítsanak pár percet a legnagyobb rohanás közben is arra, hogy egy csésze feketét elkortyolva félretegyék a mindennapok gondjait, és kicsit feltöltődjenek, aztán újult erővel folytassák aznapi teendőiket. Ez különösen igaz akkor, ha autóvezetés közben szeretnénk magunkat felfrissíteni.  Ezért fordít kiemelt figyelmet a Shell arra, hogy töltőállomásain képzett személyzet által felszolgált, frissen főzött, minőségi olasz kávékülönlegességekkel várja az úton lévőket.

Mivel a kávé fokozza a szívműködést, tágítja az agyi ereket, és serkentő hatással van a központi idegrendszerre, segít összpontosítani és elűzi az álmosságot. Élénkítő hatása, amely évezredek óta ismert, különösen hasznos lehet olyan helyzetekben, amikor fokozott figyelemre van szükség. Nem véletlenül állunk meg egy-egy csészére, ha úton vagyunk. Az igazi ínyenceknek azonban természetesen ilyenkor sem mindegy, hogy milyen kávét fogyasztanak.
Jó hír, hogy a magyarországi Shell töltőállomások több mint felén eredeti olasz, főzött kávé várja a felfrissülni vágyókat a Caffé Perté egyedi kínálatának köszönhetően. „Odafigyelünk arra, hogy vásárlóinknak ne kelljen kompromisszumot kötniük, ha minőségi felfrissülésre vágynak egy rövid vagy hosszú út során. Ezért most országszerte 107 töltőállomásunkon kínálunk minőségi, friss kávékat, és különös gondot fordítunk arra, hogy ezt hozzáértő személyzet szolgálja fel az utazók számára" - tudtuk meg Juhász Pétertől, a Shell Hungary Zrt. kiskereskedelmi üzemeltetési igazgatójától.
De honnan ismerhetjük fel a valódi minőségi kávét? „A minőségi kávé titka természetesen a kiváló alapanyagokban rejlik. A legjobb ízhatást akkor érhetjük el, ha hét gramm megfelelő finomságúra őrölt, erősen tömörített kávéból készítjük az italt, amely kilenc bár nyomással körülbelül 25 másodperc alatt folyik le a kávégépből. Krémje 2-4 mm vastag, egységes, mogyoróbarna színű" - tudtuk meg Boda Andreától, a Caffé Perté kávészakértőjétől.
Erről pedig országszerte meggyőződhetünk a kiemelt Shell töltőállomásokon,* , ahol egyedi olasz családi recept alapján, egyenként válogatott és tisztított nyerskávé alapanyagokból készül a kávé, amely Dél-Amerika leghíresebb ültetvényeiről érkezik. A teljes élmény a képzett személyzet hozzáértésével lesz teljes, akiknek köszönhetően tökéletes tálalásban várja a felfrissülni vágyó utazókat egyik kedvenc italuk. A praktikus papírpohárnak köszönhetően pedig azok is könnyedén elkortyolhatnak egy kellemes eszpresszót, akik nem szeretnék utazásukat egy rövidebb szünettel sem megszakítani.
Ahogy arra számos tudományos kutatás rávilágított, a kávéfogyasztás mellett szóló további érv, hogy egy-egy kellemes fekete elkortyolgatásával akár egészségünk védelméért is tehetünk, hiszen a benne található koffein felgyorsítja az anyagcserét, és a zsírégetést is segíti. Antioxidáns hatásának köszönhetően csökkentheti a májbetegségek és a veserák kialakulásának kockázatát, egyes kutatások szerint még a cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések elleni védekezésben is segítségünkre lehet. Vegyük azonban figyelembe, hogy számos kedvező hatása mellett sem ajánlott napi két-három csészénél többet fogyasztani belőle. Mint mindennel, a kávéval is bánjunk mértékkel, és élvezzük ki minden cseppjét.
*A Caffé Perté termékeket kínáló Shell töltőállomások listáját megtekintheti az alábbi honlapon:

 http://www.shell.hu/products-services/on-the-road/promotions/cup-of-coffee.html

2015. február 20., péntek

Feszl Frigyes építész





194 évvel ezelőtt született Feszl Frigyes építész, a pesti Vigadó tervezője.



 

Sterio Károly festménye
Feszl Frigyes (Pest, 1821. febr. 20. – Bp. 1884. júl. 25.): építész. A magyar, sőt az európai romantikus építészet egyik legjelesebb mestere. Tanulmányait állítólag Hild Józsefnél kezdte. 1839–41-ben a müncheni akadémián Klenze, Gärtner és Burklein tanítványa volt. Többször járt Olaszországban és Németországban. 1845 táján telepedett le végleg Pesten. 1845-ben a pesti Országháza pályázatán újszerű romantikus tervével általános elismerést és első díjat nyert, a terv azonban nem valósult meg. 1851-től Kauser Lipóttal és Gerster Károllyal társulva építette Budán a vízivárosi volt kapucinus templomot és kolostort, az alagút krisztinavárosi bejáratát, és Pesten a Nádor utcai Oszwald-házat (Nádor u. 22., 1846–51) és Pán Józseffel a kiskörúti volt London Szállót. Fő műve a hosszú és küzdelmes tárgyalások után 1859–64 között épített pesti Vigadó, a romantika egyik jelentős alkotása, amely az 1849-ben Hentzi ágyúival elpusztított, Pollack Mihály által készített Redut alapfalaira épült. ~ az építtető hatóságokkal való komoly összeütközései és a romantikától elforduló közízlés miatt a Vigadó felépítése után jelentősebb feladathoz már nem jutott.


 – Irod. Vámos Ferenc: F. F. és kora (Magy. Műv., Bp., 1925).

Kapcsolódó tartalmak: A Pesti Vigadó története, „150 éves a Pesti Vigadó”, Séta a Pesti Vigadóban



A fény nemzetközi éve






Fekete György és Balog Zoltán
A természettudományok fontosságára is felhívják a figyelmet A fény nemzetközi éve programjai, amelyeknek egyik támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

Az ENSZ az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére, az UNESCO támogatásával nyilvánította 2015-öt A fény nemzetközi évének. A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott. A nemzetközi év programbizottsága által szervezett rendezvénysorozat öt fő pillére a tudomány, az oktatás, az ipar, a művészet és a nemzetközi kapcsolatok – jelentették be a Magyar Tudományos Akadémián február 19-én tartott sajtótájékoztatón.
„A kormány a Nemzeti Tehetség Programból 10 millió forinttal támogatja a fény nemzetközi éve magyarországi programsorozatát, a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből pedig 30 millióval" - mondta a programokról tartott sajtótájékoztatón Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere
Mint elmondta A fény nemzetközi éve azért fontos a kormány és a minisztérium számára, mert egybevág azzal a törekvésükkel, hogy minél népszerűbb legyen Magyarországon a természettudomány és minél többen tanuljanak az ezt megismertető képzésen.
A tudománynépszerűsítő programsorozat egyik támogatója és házigazdája a Magyar Tudományos Akadémia. Lovász László, az MTA elnöke hangsúlyozta: nemcsak előadások, bemutatók lesznek az akadémián a fény éve alkalmából a következő hónapokban, hanem iskolákat, diákokat, tanárokat is mozgósítani akarnak, hogy használják ki a lehetőséget.
„A tudomány népszerűsítését célzó újfajta hazai elképzelések találkoztak A fény nemzetközi éve kezdeményezéssel. A fény témájának alapos körbejárása nemcsak a tudomány, hanem a művészetek, de az egész társadalom számára lehetőségeket biztosít, és jó alkalom az emberi kultúrával megismerkedni a fizikában, a biológiában, az orvostudományban, a művészetekben és más területeken" - mondta Lovász László.
Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke a fényt életünk központi tényezőjének nevezte, amely lehetővé teszi és serkenti az oktatást. Elmondása szerint idén több jelentős, fényhez kötődő felfedezés évfordulójára is emlékezik a világ: 50 éve fedezték fel például a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, illetve fektették le a száloptika alapjait, Einstein 90 éve fogalmazta meg a fényelektromos jelenséget, 80 éve pedig az általános relativitáselméletet.
Rendkívüli alkalom ez a rendezvénysorozat arra, hogy a téma természettudományos kutatói találkozzanak a művészekkel, társadalomtudósokkal és a teológusokkal is – mutatott rá a kezdeményezés jelentőségére Réthelyi Miklós.
Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a programsorozatot fontos állomásnak nevezte az MMA és az MTA kapcsolatában. Minden természeti jelenségnek van művészeti és minden művészeti tevékenységnek természettudományos háttere – emlékeztetett Fekete György, majd hozzátette, hogy a képzőművészet, a fotográfia és a filmművészet alapját egyaránt a fény képezi. Az MMA által támogatott programok között megemlítette többek között Csáji Attila márciusban, a Műcsarnokban nyíló életmű-kiállítását, de segítik anyagilag a Kepes Intézet könyvsorozatát, a vidéki fényműhelyek kiállításait és kísérleti fotókiállítást is.
Kroó Norbert, A fény nemzetközi éve programbizottságának elnöke elmondta: a rendezvénysorozat fő pillérei a tudomány, az oktatás, az ipar, a művészet és a nemzetközi kapcsolatok lesznek.
A programok között említette a Sokszínű Fizika Autóbusza országjáró előadásait és bemutatóit, a Csáji Attila kiállításához kapcsolódó nemzetközi fényszimpóziumot, valamint a március 20-i részleges napfogyatkozás megfigyelését az MTA székháza előtt. Március végén Debrecenben rendeznek nemzetközi konferenciát, novemberben pedig ismét Budapesten ülésezik a Tudomány Világfóruma, amelyen külön szimpóziumot tartanak a fényről.
Az MTA által is jelentős összeggel támogatott rendezvénysorozat részletes programja a http://fenyeve.hu honlapon érhető el.

Forrás: MTI 

2015. február 19., csütörtök

Három bemutató a Nemzeti Színházban




A Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai a Körhinta című darab próbáján Fotó: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház Három bemutatót tart februárban: a Körhinta című nagyszabású produkciót, Csiky Gergely Ingyenélők és Ibsen Brand című darabját is láthatja a közönség.
A 2014/2015-ös évad grandiózus nagyszínpadi előadását, a Körhinta című produkciót a Magyar Nemzeti Táncegyüttes részvételével és Cserhalmi György szereplésével február 20-án mutatja be a Nemzeti Színház. A legendás film nyomán készülő produkciót Vidnyánszky Attila állítja színpadra. Az előadás szövegkönyvét Sarkadi Imre novellája, valamint Fábri Zoltán és Nádasy László forgatókönyve alapján Vincze Zsuzsa írta, a produkciót Zsuráfszky Zoltán társrendezésében és koreográfiájával mutatják be. A Körhinta egyik ikonikus jelenete a lagzi, ahol a két fiatal szerelmes végleg egymásba szeret. Ezt a jelentet idézte meg február 14-én, a szerelmesek napján, délután fél háromkor a Nemzeti Színház hajóorrában száz táncos. A profi táncosokhoz sok tucatnyi amatőr táncos csatlakozott, akik a színház felhívására jelentkezve videofelvétel alapján tanulták meg a koreográfiát. A közös tánchoz bárki csatlakozhatott, a produkció alkotói örömmel láttak minden kezdő, haladó vagy akár profi táncost. A résztvevőket a produkció színészei meleg teával várták.
A Körhinta főszerepeiben a Nemzeti Színházban másodszor játszó Cserhalmi György mellett Szűcs Nelli, Farkas Dénes, Kiss Andrea és ifj. Vidnyánszky Attila látható. Az előadásban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) 40 táncosa valamint egy hattagú élőzenekar is szerepel.
„Szívbemarkoló, gyönyörűséges mesét szeretnénk csinálni" – fogalmazott Vidnyánszky Attila az előadás korábbi sajtótájékoztatóján.
A Nemzeti Színház február 21-én, szombaton a Gobbi Hilda Színpadon mutatja be Csiky Gergely Ingyenélők című vígjátékát, Lendvai Zoltán rendezésében. Az 1870-es években Pest-Budán játszódó vígjáték a Nemzeti Színházban debütált 1880-ban. Csiky Gergelynek ezt a darabját csak a Nemzetiben 137-szer játszották, ezzel a belépővel a magyar színpad első igazi sikerszerzője lett. A vígjáték most visszatér születése helyszínére, a Nemzeti Színházba.
Február 22-én, vasárnap a Kaszás Attila Teremben Henrik Ibsen Brand című darabjának premierjét láthatja a közönség, a művet Zsótér Sándor állítja színpadra. Zsótér Sándor nem az ismert és sokat játszott Ibsen-darabok közül választott, hogy azt új értelmezésben vigye színre, hanem az életmű egyik fontos és nagyszerű drámáját, a Brandot (1866), amelyet magyar színpadokon eddig még nem játszottak – olvasható az előadás ismertetőjében.



Forrás: MTI 


2015. február 18., szerda

Meningococcus, a torkunkban élő veszélyforrás




„Fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy szentgotthárdi óvodás". Ez a hír borzolta a kedélyeket országszerte októberben. A hat éves Hanna tragikus hirtelenséggel, 24 óra alatt halt meg a meningococcus B baktérium által okozott betegségben. Egy olyan kórban, amely megelőzhető lenne. Ehhez azonban időben meg kell hozni néhány fontos döntést.
„A gennyes meningitiszt, vagyis az agyhártyagyulladást a meningococcus baktérium okozza, aminek az a tulajdonsága, hogy nagyon sok emberben jelen van, de nagyon kevés megbetegedést okoz." - mondja dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ főosztályvezetője. A meningococcus baktériumnak több típusa van. Magyarországon a B és a C szerocsoport fordul elő leggyakrabban. Az Országos Epidemiológiai Központ jelentése szerint 2013-ban összesen 54 esetben fordult elő meningococcus okozta megbetegedés. A laboratóriumilag igazolt estek 73,3%-áért a meningococcus B baktérium volt felelős1. A C típus az estek 20%-ban fordult elő, ez a típus időnként területi halmozódást mutat. Akár elszigetelt esetről, akár területi halmozódásról van szó, egy ilyen súlyos megbetegedés esetén a hatóságoknak azonnal reagálniuk kell. Szentgotthárdon ugyan csak egyetlen megbetegedés történt, de a protokoll a beteg környezetének azonnali kezelését írja elő. „A kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve gyorsan reagált az eseményre, mindenki megkapta a kellő antibiotikumot, ehhez a kellő tájékoztatást, és mindenki be is szedte az antibiotikumot." - teszi hozzá dr. Ócsai Lajos.
Mit kell tudnunk a baktériumról?
„Az antibiotikum kúra azt a célt szolgálja, hogyha valakinek ott van a torkában a baktérium, akkor azt nem tudja továbbadni." Ezt már Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója mondja, aki infektológusként közel 30 éve foglalkozik fertőző betegségekkel és az ellenük kifejlesztett védőoltásokkal. „Ez egy ritka fertőzés. Nem minden esetben, és nem minden fertőzött egyénnél vált ki valóban betegséget. Lehet tünetmentesen is hordozni. A meningococcusok úgynevezett tokos baktériumok, a térszerkezetük alapján különböztetjük meg, és az ABC különböző betűivel jelöljük őket. Európában, így Magyarországon is a B és a C törzs előfordulása a leggyakoribb." Mivel a fertőzést egy hordozó egyén nagyon könnyen át tudja adni egy vele szoros közelségben lévő másik embernek, így a megbetegedés egy időzített bomba.
A megoldás: védőoltás
A meningococcus fertőzéseknek összesen öt fajtája ellen lehet ma már vakcinával védekezni.
A Magyarországon előforduló C törzs ellen már régóta van elérhető vakcina, a B ellen pedig egy éve került gyógyszertári forgalomba egy receptköteles védőoltás. „A megbetegedettek zöme egy éves kor alatti. Ebben a korcsoportban hathónapos kor alatt van a legtöbb meningococcus fertőzés. Ezért már két hónapos csecsemők esetében javasolt a védőoltás beadása." - mondja Dr. Kulcsár Andrea, infektológus, védőoltási szaktanácsadó. „Minél hamarabb, minél gyorsabban, minél erősebb védelmet kell kialakítani. És ez igaz sajnos a többi, súlyos megbetegedést okozó baktériumra is, mint például a pneumococcus baktériumra..." - teszi hozzá a doktornő.

Kötelező és kötelezően ajánlott oltások
A gyermekorvosok segítségével programozható, hogy a csecsemőkorban kapható kötelező védőoltások mellett mikor érdemes beadatni a kicsiknek az ajánlott oltásokat. A meningococcus fertőzés C csoportjánál kettő, a B szerotípusnál három oltás ajánlott, majd a C-típus ellen 3-5 évente egy-egy emlékeztető oltás.  „A B típus elleni oltás még nagyon új, vele kapcsolatban még nincs sok tapasztalatunk, de reményeink szerint a normál oltási rend szerint ennél is tartós védettség várható." - mondja Dr. Mészner Zsófia, infektológus. „A védőoltásokkal megszerezhető védettség mindenkiben olyan erős, amilyenre Ő képes, hiszen itt aktív immunizációról beszélünk, ami azt jelenti, hogy a kórokozó immunválaszért felelős részecskéjét juttatjuk a szervezetbe a védőoltással és a szervezet maga fog ellene védettséget kialakítani." - teszi hozzá a szakember.
Nemcsak csecsemőknek
A másik veszélyeztetett korosztály a serdülőkorban lévő gyerekek és a fiatal felnőttek, akik a középiskolákban, egyetemeken legalább olyan komoly veszélynek vannak kitéve, mint a csecsemők és az óvodás korosztály. „A baktérium mikrobiológiai tulajdonsága, hogy ezen életkorúak torokváladékában gyakrabban megtalálható. Átadhatják, amikor csókolóznak, amikor egymáshoz közel beszélgetnek, amikor poharat cserélnek, vagy egy pohárból isznak, amikor egész nap egymás mellett ülnek és ráköhintenek a másikra." - hívja fel a figyelmet a veszélyekre dr. Kulcsár Andrea, infektológus. Ezért ennek a korosztálynak is kiemelten ajánlott a megelőző védelem az oltás formájában. Fontos lenne felhívni a fiatalok figyelmét arra is, hogy a zárt közösségek - iskola, kollégiumok, diszkó, szórakozóhelyek - kedvező feltételei a járványos terjedésnek. A dohányosok kockázata is nagyobb, mivel a dohányzás károsítja a nyálkahártyákat, így a kórokozó könnyebben lép be a szervezetbe.

Hatás, ellenhatás, mellékhatás, ráhatás
„Sosem a védőoltások vélt mellékhatásaitól kell félteni a gyerekeinket, vagy magunkat, hanem magától a betegségtől." - véli dr. Mészner Zsófia. Pedig a szülők sokszor azért nem adatják be gyermekeiknek az oltásokat, mert attól félnek, hogy azok komoly mellékhatásokat váltanak ki. Pedig egy ilyen súlyos betegség esetében, mint a gennyes agyhártyagyulladás, a szövődmények és a következmények sokkal nagyobbak, mint az oltási reakciók, amelyeket át kell élnie a gyermeknek. „Mi az oltási reakció? Az oltás napján láz. Az oltás másnapján láz. Az oltás helyén fájdalom, duzzanat. Ilyenkor mit csinál egy baba?Sír. Többet alszik, vagy éppen kevesebbet alszik. Nyugtalan, vagy éppen túl nyugodt. Ezt tudom ajánlani ahelyett, hogy valaki egy halálos megbetegedést kapjon." -javasolja dr Kulcsár Andrea főorvosnő.
Súlyos betegség, komoly következményekkel
Akármennyire gyors, profi és komplex betegellátásban részesül a páciens, a meningococcus fertőzések közel húsz százaléka halállal végződik. „Aki egy agyhártyagyulladást átvészel, az sose lesz maradandóan egészséges, ami az agyfunkciókat illeti.  Biztos, hogy lesz egy kis koordinációs zavara, de nagyon sok esetben végtag deformitás alakul ki, vagy végtagcsonkolás szükségeltetik, hallászavar, látászavar marad vissza, tehát egy nagyon súlyos maradványtünetekkel járó megbetegedés ez." - összegzi Dr. Ócsai Lajos a következményeket.
Beszéljünk róla!
A meningococcus fertőzés a lakosság körében kevésbé ismert, elvétve akadnak, akik tisztában vannak a betegség alattomos terjedésével, gyors lefolyásával és súlyos szövődményeivel. A prevencióval foglalkozó orvosok, a túlélők és a betegségben elhunytakat gyászoló hozzátartozók egyetértenek abban, hogy társadalmi összefogásra van szükség a széles körű tájékoztatás érdekében. Minden érintettnek - elsősorban a kisgyermekes szülőknek és a fiatal felnőtteknek - tudomást kell szereznie a meningococcus okozta gennyes agyhártyagyulladás létezéséről, lehetséges következményeiről és a megelőzés lehetőségéről. A felvilágosításnak ki kell terjednie a fertőzés terjedésének módjára, a betegség tüneteire és a korai felismerés fontosságára. Fel kell hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a gyors diagnózis a beteg életét mentheti meg, a késlekedés pedig tragikus következménnyel járhat. Időben történő orvosi beavatkozással a betegnek jó esélye van a teljes gyógyulásra. Azonban minden tízedik eset, a szakszerű ellátás ellenére is halálos kimenetelű. Éppen ezért van különösen nagy jelentősége a megelőzésnek, amelynek egyetlen lehetséges eszköze a védőoltás.

középiskolás diákoknak szóló magazin - éjjel-nappal



.

Szerelempartyval nyitott a középiskolás diákoknak szóló magazin. Élettel teli, sokszínű, könnyen fogyasztható és egyedi - így jellemezhető röviden a középsuli.hu.


Az oldal folyamatosan, éjjel-nappal szolgáltatja a friss híreket, - tájékoztattak a szervezők - melyek elsősorban a 14-19 éves korosztálynak nyújtanak up-to-date informáltságot az őket leginkább érdeklő témákban. A fiatalokból álló újságírógárda, Divat/Életmód, Pszicho/Szex, Suli, Környezetvédelem, Utazás és Zsebpénz rovatokban számol be az aktualitásokról. A különleges hírek mellett pályázati lehetőségekkel is folyamatosan aktivizálják a diákokat, aki szemfüles és elég frekventáltan látogatja az oldalt, az megnyerheti az érettségi buliját vagy az idei osztálykirándulását, de akár tanárát is benevezheti egy jó kis versenyre!
„Régóta gondolkodtunk azon, hogy létrehozunk egy olyan magazint, amely ténylegesen a középiskolásoknak szól, és ahol tartalmilag is, mindenféle töltelékinformáció nélkül megtalálja ez a korosztály azokat a témákat, amelyek lázba hozzák őket. Mostanra érett meg az idő és állt össze az a komoly létszámú, lelkes csapat, amely tagjai nap mint nap azon dolgoznak, hogy minél színesebb, érdekesebb és informatívabb legyen az oldal, mindemellett jó néhány olyan támogató és együttműködő partner állt mellénk, akik nemcsak baráti de anyagi téren is segítik a munkánkat." - mondta Sárosi Kinga, a középsuli.hu lapigazgatója.
A február 14-ei rendhagyó nyitóbulin a szerencsés jelenlévők megismerkedhettek a középsuli.hu  szellemiségével élőben is. A program során divatbemutatóval, játékos vetélkedőkkel, sminktanácsadással, Valentin-napi fotófallal, Szabyest klippremierrel,  valamint különleges Children of Distance és Mary PopKids koncerttel várták a nagyérdeműt.
Aki ezúttal egyedül érkezett a szerelemnapi ünnepségre, az a jelenlévő szerelemangyalok áldásával - és közös fotójával - vághatott bele az idei párkeresésbe.

http://kozepsuli.hu

Lantai József -EuroAstra

2015. február 17., kedd

Wass Albert emlékezete




17 évvel ezelőtt hunyt el Wass Albert erdélyi magyar író és költő.


Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

Wass Albert: Egységes magyarság

Ahhoz, hogy valamit szólhassunk magunkról s arról, ami bennünket összeköt,
meg kell vizsgáljuk előbb becsületesen magyarságunk fogalmát, az egység jelentését és tisztáznunk kell az akadályokat, melyek előttünk állanak.
Mindenki önmagán keresztül méri le a fogalmakat. Számomra magyarságom ezt jelenti: mint ember tartozom vérség és lelki alkat szerint egy családhoz s ezt a családot szeretem erényeivel és bűneivel együtt, s javáért munkálkodni életem értelme ezen a földön. Tehát ember vagyok s ezáltal magyar. Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz a magyarságom is. Ha csak magyar volnék s nem ember, olyan lenne ez, mintha gyalogosan vágnék neki a tengernek, hogy élelmet vigyek testvéreimnek a tulsó partra. Ostoba volnék, elfogult, egyoldalú és kártékony. Emberségem az, mely a magyarsághoz, mint családomhoz való viszonyomat szabályozza. De szabályozza egyúttal magyarságom viszonyát a többi népek irányában is, ha nem is mentesen az önzéstől, de mindig törekedve az igazságra. Magyarságom a gyökér, mely hozzáköt földhöz s nemzethez. Emberségem a korona, mely a fa törzsét egyenesen nőni tanítja, s mindig fölfele. Hogy amellett a magyarságom helyhez kötött, abban nincsen semmi meglepő. Ha sehova-sem-való magyarnak tudnám magamat, akkor már gyökértelen lenne bennem a magyarság. Regionális a magyarságom, mint ahogy emberségem is az, midőn azt mondom, hogy magyar vagyok. Magyarország a hazám, de Erdély otthonom, s ezt nem is akarom soha elfeledni.
Mi az egység? Ha mindannyian egyet akarunk. Ha mindannyian másképpen is akarjuk azt az egyet, már akkor is egység az. A különböző felfogás vitát virágzik, s a vita felismerések és tisztázások gyümölcsét érleli. Csak jóindulat kell hozzá és megértés egymás irányában. Tudni és megérteni azt, hogy az is jót akar, aki másképpen akarja a jót, mint én. Ehhez még csak az szükséges, hogy mindenki igazán jót akarjon.
Itt érkeztem el az akadályokhoz, amiket elhallgatni nem szabad. Minden egységnek veszedelme a tagozódás. De csak az olyan tagozódás, mely nem közös gyökérből indul és nem közös irányba nő. Tudom, elnyomás alól szabadult népünket kétféle betegség veszedelme fenyegeti, mint behozatali cikk az anyaország felől: a politikai pártosodás, s az osztályellentétek. Minálunk Erdélyben voltak eddig gazdák, iparosok, kereskedők, papok, tanítók, tanárok, munkások és tisztviselők. Ezek együtt mind magyarok voltak. Ennyi volt közöttünk a párt és az osztály. Legalább is én így látom ezt. Különböző foglalkozásokat űző magyarok voltunk, s bár apró érdekeink vékony ágacskái néha keresztezték is egymást, a vezérágak közös irányba nőttek, s ez az irány magyarságunk iránya volt. Igaz, hogy mind szegények voltunk, s a szegénység közelebb hozza egymáshoz az embereket. De talán szeret bennünket egy kicsit az Isten, s ezentúl sem fulladunk bele a tejfölbe. A bacillusok pedig csak a kövéreket szeretik.
Ezeknek az egységet megrontó betegségeknek a leküzdésében jut az írókra elsőrendű feladat. Ha külön utakon indulnak emberek közös kincset keresni, kiáltókat kell vigyenek magukkal, kik a sűrűségen át egymásnak megkiáltják az eredményt, a felfedezett titkot, s ha kell, a veszedelmet. De aki egyszer kiáltónak szegődött, jól nézze meg, hogy mit tart a kezében, s a sárga agyagot aranynak ne kiáltsa.
És most, hogy idáig eljutottam, már felelhetek őszintén és becsületesen: egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé lenni igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon. Otthonán keresztül szolgálja hazáját, s minden akadályon keresztül igaz jószándékkal törekszik a közös cél felé.
És a cél ugyebár egyszerű: hogy békességben, s igazságban éljünk mindnyájan egy födél alatt. S kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a nap is.

Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 12. szám · / · Egységes magyarság

2015. február 16., hétfő

Országos Étterem Hét



.


3 fogásos menük 3.300 Ft-tól Magyarország TOP éttermeiben. Idén tavasszal folytatódik az Országos Étterem Hét rendezvénysorozat. A rendezvényre előzetesen február 25-től lehet on-line asztalt foglalniuk az érdeklődőknek a www.etteremhet.hu weboldalon. A legutóbbi, 2014-es őszi Étterem Hét ismét nagyon sikeres volt, összesen 23.000 vendég jelent meg a résztvevő éttermekben.


Mi is az az Étterem Hét?
Magyarország TOP vendéglátóhelyei az Étterem Héten rendkívül barátságos áron, 3.300.- forinttól kínálják a háromfogásos ebéd- és vacsoramenüiket, a résztvevő közép- és felsőkategóriás éttermek országszerte, március 16. és 22. között - FIX 3.300 Ft-tól (szervízdíjjal együtt). A résztvevő éttermek mindegyike igyekszik saját konyhájának legjavát bemutatni, a vendégeknek ínyenc és változatos ételeket felszolgálni.

A 2015. tavaszi Étterem Hét újdonsága: a vendégek részéről régóta nagy igény van arra, hogy a legdrágább, csúcskategóriájú alapanyagokkal dolgozó éttermek kiemelt minőségű menüt kínáljanak. Ez most megvalósul: az ún. Prémium menük ára: 4.900.- Ft lesz. A programban résztvevő éttermek kb. 20-25 százaléka kínál majd Prémium menüt, a többi étterem továbbra is a 3.300.- forintos kategóriában indul.

Néhány érdekes és hasznos tudnivaló:
- A kedvező ár a szervízdíjat is tartalmazza.
- Az éttermek kínálatuk legjavát ajánlják vendégeiknek: többnyire 3-4 féle előételből,
  főételből és desszertből választhatnak az ízek kedvelői.
- A programban több olyan étterem is részt vesz, amely szerepel 'Az 50 legjobb
  magyarországi étterem' listájában (több hazai gasztro kiadvány alapján).
- A magas színvonalat Michelin ajánlással rendelkező éttermek is garantálják
  (pl.: Aranyszarvas bisztró, ARAZ étterem, La Perle Noire étterem, Le Bourbon étterem - Le
  Meridien, Paris-Budapest étterem, Pesti Disznó bisztró, Rickshaw étterem).
- Az alkalomhoz olyan éttermek is csatlakoztak, amelyek az év folyamán semmilyen más
  gasztronómiai eseményen nem szerepelnek.
- A rendezvény népszerűségét jelzi, hogy az elmúlt években megsokszorozódott az
  érdeklődők száma: a legutóbb rekordszámú, 23.000 látogató választott a magas szintű
  kínálatból (2011-ben még csak 4.427 volt a vendégek száma).
- A résztvevő vendégek többsége azt nyilatkozta: azért választották a program kínálatát, hogy
  új vendéglátóhelyeket ismerjenek meg, így gazdagodjanak új élményekkel, tapasztalatokkal.
- A válaszok szerint a vendégek kb. 90 százaléka a kedvezményes időszakon kívül is
  visszalátogatna az általa választott éttermekbe.
- A minőségi vendéglátás miatt az Étterem Hét programjára kialakított szabad helyek száma
  limitált, így az elmúlt évek tapasztalatai szerint az érdeklődőknek érdemes minél hamarabb
  asztalt foglalniuk a www.etteremhet.hu weboldalon.
- A vendég az asztalfoglalás elküldése után azonnali visszaigazolást kap e-mailben a foglalás
  sikerességéről. Személyes, illetve telefonos megkeresés útján nem lehet asztalt foglalni, a
  rendszer csak az online foglalásokat regisztrálja a fenti weboldalon.
- Az Országos Étterem Hét jó alkalom arra, hogy bárki megismerhesse a vendéglátás emelt
  szintjét, amelybe a legtöbben ritkán kóstolnak bele.

A magasabb menüárral induló éttermek szigorú rostán esnek át.
Elsődleges szempont a minőség, az étterem helyezése különböző gasztro szaklapok alapján és persze egy olyan 3 fogásos menü kialakítása, ami arányaiban véve legalább akkora előnyt biztosít a vendégek számára, mint a 3.300 Ft-os kategóriában induló éttermeké.

„A legutóbbi Étterem Hét végén 1.600 vendég küldte vissza a kérdőívünket, melyben azt is megkérdeztük, hogy mely éttermeket látnák Önök szívesen a programban. A válaszaikat maximálisan figyelembe véve további új éttermek jelennek meg márciusban, melyek közül néhányan az új, illetve néhányan a régi árkategóriában indulnak." (DiningCity)

Néhány új résztvevő (eddig) 2015-ben:
Barabás étterem (Debrecen), FIRE Churrascaria étterem, Fricska étterem, Hachapuri grúz étterem, Jókai Bisztró (Pécs), Itoshii japán étterem, Locavore étterem, Olíva étterem, Rickshaw étterem (Corinthia Hotel Bp.), Rudas étterem, Vár: a Speiz étterem...stb.

A 2015. tavaszi Étterem Héten az új résztvevők mellett továbbra is megjelennek majd az olyan nagy kedvencek, mint:
La Perle Noire étterem, Manna étterem, ARAZ étterem, Trattoria Mamma, Spoon és Vogue hajó, VakVarjú éttermek, nU bisztró, Fuji japán étterem, Kistücsök étterem (Balatonszemes), IKON étterem (Debrecen)...stb.

FIGYELEM!
Asztalfoglalás CSAK a www.etteremhet.hu weboldalon lehetséges!
A minőségi vendéglátás érdekében helyek korlátozott számban lesznek elérhetőek.

www.etteremhet.hu

„Pénzügyünk és irodalom"





Egy  másodéves bölcsészhallgató különleges feladatot kapott az ELTE Irodalomtörténeti Tanszékétől. Szakdolgozatot kellett írnia „Pénzügyünk és irodalom" címmel. Először elcsodálkozott (hogy kerül a csizma az asztalra?), de aztán eszébe jutott: annyi furcsaság történik manapság a felsőoktatásban, hogy ez is belefér. Azonnal hozzálátott a feladat elvégzéséhez. Íme a dolgozat:

   Pénzügyünk irodalmi összefüggéseivel eddig csak keveset és felületesen foglalkoztak a kutatók, jóllehet napnál világosabb a kapcsolat. Pénzre van szükségük az irodalom művelőinek, és az írók gyakran hivatkoznak a pénzre. De nézzük a tényeket.
   Mély bölcsesség lakik Seneca, római államférfi és író szavaiban: „A pénz senkit sem tesz gazdaggá." Érdekesen kapcsolja össze a pénzt a tudással Petronius Titus szatíraíró, Nero császár udvarmestere. Satyricon c. művéből egy mondat: „Hamarosan megtudod, hogy apád a tandíjat elfecsérelte. (Valószínűleg ez ihlette Karinthy Frigyest a „Visszakérem az iskolapénzt" remek egyfelvonásosának megírására.)  Zárjuk az ókort Juvenalis soraival: „Senki sem kérdi a pénz honnét, csak meglegyen egyszer."
   „A pénz olvasva jó" - írja Lope de Vega és tanácsát tovább fejleszti: „A pénzt keresd, barátom, mert a becsület, az már rég a pénz." Heine, német költőfejedelem panaszkodik: „Itt csak annak van joga élni, kit a pénz fölvet." Továbbá így fohászkodik: „Uram! A legjobbnak találom, hogy itt a földön élni hagyj; ó, csak segíts a nyavalyámon, és valami kis pénzt is adj!" (A gondolatot  megtaláljuk Stein-Bock: Hegedűs a háztetőn c. musicaljében a „Ha én gazdag lennék..." befejező soraiban.)
   A francia irodalom művelői is sokat foglalkoztak a pénzzel. „Flastrom a pénz, minden hibára" írja La Fontaine, „Pénz nélkül a rang nyavalya" - teszi hozzá szókimondóan Racine. Balzac viszont úgy véli, hogy „Minden az érzelem, hiszen a pénzből is csak ez csinál valamit." Schopenhauer a legpesszimistább filozófus így vélekedik: „Semmiféle pénzt nem használhatunk fel jobban, mint azt, amellyel megcsalattuk magunkat: mert közvetlen tapasztalást vásárolhatunk rajta."
   A sort Katona József Bánk Bánjával, Tiborc bölcs mondataival zárnám: „Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik szűkölködőnek? Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy zsivány tömött erszényeddel együtt ne lopja el nagylelkűségedet!"
A dolgozat javítását végző adjunktus megjegyzése: Látszik, hogy a témát alaposan tanulmányozta, de a bevezetés-tárgyalás-befejezés szerkezete némi aránytalanságot tükröz. A néhány felületes megfogalmazás ellenére „jó" minősítést adok.


Láng Róbert - EuroAstra

Egy állampárt vezette ország megalapítója




56 évvel ezelőtt Fidel Castro lett Kuba vezetője, miután elűzte a jobboldali Fulgencio Batista jobboldali diktátort.


Fidel Alejandro Castro Ruz (Mayarí, 1926. augusztus 13. –) kubai kommunista politikus, 1965–2008 között az ország diktátora (elnök, miniszterelnök, a kubai hadsereg parancsnoka, pártvezető).

Fulgencio Batista rezsimjének megdöntése után 1959-től 1976-ig az ország miniszterelnöke volt, amikor is az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett.

1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. 2008-ban lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, 2011-ben pedig megvált első titkári posztjától is.

Fidel Castro 2003-ban

Castro kulcsszerepet játszott az 1959-es kubai forradalomban, amely megdöntötte az amerikaiak által támogatott diktátor, Fulgencio Batista uralmát. Két évvel később bejelentette, hogy országa kommunista pártállammá vált, az első ilyenné az amerikai kontinensen. A vele szövetséges európai államokkal ellentétben, mindmáig megőrizte kommunista berendezkedését.


Hivatali idő: 1976. december 2. – 2008. február 24.