Cs. Szabó László: A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

Cs. Szabó László: A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ
Hunyadi Sándor novellái - Athenaeum

Aki nem harapott erdélyi gyümölcsbe, nem tudja, mi a jó íz. A szilva húsa Erdélyben a legjobb, az almának ott a legdúsabb a levese, a dió ott a legzsirosabb. Túl a gyalui havasokon sötétebb a lomb, a sötét lombokba megfontolt gyümölcs bujik: erős a héja, tüzes a levese, minden falatja rábeszél, hogy ne hagyd abba s a torzsából is fehér vére serked. Hitele van ennek az íznek, Isten is ilyennek képzelte a zamatot, amikor kitalálta.

Hunyady szava is ilyen hiteles, ilyen ízes. Ez a folyékony, könnyed elbeszélő sokat tanult, de igazában csak egyetlen forrása ellenőrizhető. Az erdélyi gyümölcs. Éppen olyan előkelően, ősziesen zamatos s a szó zamata éppen olyan hiteles. Mert nem minden szó hiteles, ami szép, irodalmi és tökéletes. Az irodalom néha bonyolult szóvarázslat és szópárlat: órákig lehet csillogó asztráltesteket eregetni a tollból. De az olvasó idő multán mégis csak eltikkad a gyönyörű mutatványtól, ég a szájpadlása, hűsítő harapásra áhít. Tele szájjal harapna a jó gyümölcs-szavakba. Hunyady egész kosárral kínálja őket, nincs köztük férges.

Új elbeszéléskötetének valamennyi története mulatságos. De azt már kevesen veszik észre, hogy a legtöbbje mennyire kényes. A jó író a szeméremmel kezdődik - ha jól emlékszem Mauriac egész könyvet írt a vakmerő szeméremről - s Hunyady írói nagysága ebben a szókimondó tapintatban a legszembetűnőbb. Mert az írói szemérem sohasem a tárgyon múlik - Baudelaire, Flaubert s Wilde együgyű bírái hiába próbáltak különbséget tenni illendő és illetlen tárgy között - hanem a szeplőtlenítő s szinte fertőtlenítő stíluson. Minden nagy moralista egyúttal nagy stiliszta, a bűnt a stílus puszta erejével pellengérezi ki, az írás kel át száraz lábbal a bűnön, az írás ítélkezik. A legocsmányabb történetet, a legsivárabb esettséget nyugodtan magához engedi, mert a stílus megóvja a gonosztól. A múlt század végén nagy divat volt a sebész-primadonnák közt, hogy frakkra öltött kötényben végezték el a műtétet, aztán ledobták a véres elől kötőt s ragyogó ingmellel, folt nélküli ruhában hajtattak egy estélyre. A moralista író ma is ilyen sebész, a betegség jobban érdekli az egészségnél, de a műtét után ragyog a tisztaságtól. Micsoda alávaló emberekhez ereszkedik le néha Hunyady! (Persze ezt a leereszkedést erkölcsi s nem társadalmi értelemben véve.) De a legaljasabb ember is megenyhül a tiszta irodalom könyörületes tekintetétől s addig a pillanatig, amíg az író egy kíváncsi pillantásra méltatja, visszaszerzi szűzi szemérmét.

De a szemérem édes-kevés, ha nincs benne kacér báj. Az irodalom nem katonás szűz, nem akar királyt koronázni, erénye csak kacérságon át fénylik. Hunyadyban annyi báj van, hogy legesettebb alakjának is jut belőle egy novellára való: a szerencsétlen szerelmi pária nem romlottabb, mint egy érett őszi barack, a detektív züllött felesége csak annyira érzéki, mint egy sejtően érzéki kislány. Ebben az emberséges alvilágban igazán csak azok az ünnepelt nagy nők fenékig romlottak, akiknek van lélekjelenlétük és aljas képük, hogy alku közben csillagászati számot kérjenek az ágyukért. Rossz rá gondolni, hogy egy durva kéz milyen szörnyűségeket ugratott volna ki ezekből a kínos ügyekből. De Hunyadynál csak a téma a nyers életé, a hang egy költőé, tele bársony hamvassággal. Mint a szivartűz: pihés hamu alatt izzik a sokféle szenvedély, amely sohasem olyan aljas, hogy egy percnyi ellágyulást meg ne érdemelne.

Nem minden tanulást lehet egyformán ellenőrizni. A hibátlan csevegő rendszerint éppen annyit tanul, mint a tudós író, a doctus poeta, csak nehezebben derül ki róla. Tedd lupa alá a szövegét: nincs rajta repedés, tartsd a fénybe: nem szorult levegőhólyag a tömör üvegbe. Ehhez a hibátlansághoz legalább annyira föl kell készülni, mint a tekintélyes nyersanyag-gyűjtéshez.

Amellett úgy hozta magával a pályája, hogy jó ízlését állandó kísértésektől kellett megóvnia; évtizedekig koptatta a szerkesztőségi robot s körömszakadtáig író maradt a nemzetközi színház-iparban. Már pedig csak Isten a megmondhatója, hogy mennyi tragikomikus megalázást vállal az efféle irodalmi helytállás a magyar színpadon. Aztán megjelent a Családi Album s egyszerre kiderült, hogy a színfalak mögött egy egészen más bemutatóért izgult. Hiteles, jó magyar prózát akar írni, ez a szívügye. Egész életében erre készült, ehhez tanult, egészséges szép magyar prózát írt a lapjainak, meg a dögleheletű színpadnak s mire rászánta magát a prózai műfajokra, amelyeket eddig annyi jó írással kerülgetett, jóformán hibátlanul szólalt meg, a sok kísértés nemhogy megmételyezte, sőt hitelessé s tömörré tette a hangját. Hol és mikor tanult meg ilyen tökéletesen elbeszélni? Megkímélt az előkészülettől; az ünnepelt színpadi szerző a díszletek közt ezekre a halkabb, de talán neki is zavartalanabb bemutatókra készült.

Azt hiszem, valahol meg is írta, hogyan vágta ki az ablakon egy magyar író orosz tárgyú lélekelemzését az első oldal közepén. A regény hőse leakasztja a fogasról bolhaszínű kabátját. A bolhaszín Anatole France egyik hősének a ruhakelléke s remekül talál a Latin Negyed elmosódott légköréhez. De orosz lélek-kukac nem viselhet bolhaszín-kabátot s aki Anatole Franceot ösztönszerű irodalmi emlékeiben Dosztojevszkijjel párosítja, ízléstelen, rossz író. A született jó ízlés, a későbbi kiforrott ízlésű prózaíró mozdult meg a fiatal Hunyadyban, mikor a bolhaszín ál-oroszt kihajította az ablakon.

Az élő magyar irodalom néhány óriás kivételével az európai átlagot kényelmesen pótolja, társadalmi szándékú népi íróink ízesebbek, gazdagabbak, de egyetemesen emberibbek is, mint a külföldiek, urbánusaink kalandosabbak, káprázatosabbak s majdnem olyan okosak, mint nyugat-európai pályatársaik. Hunyady példája mutatja, hogy ráadásul a legjobb értelemben vett boulevard-irodalmat is átfinomítottuk a nyelvünkre. Pár hete halt meg Henri Duvernois, a legkitűnőbb párizsi elbeszélők egyike s talán az utolsó ebből a jó fajtából. A franciákat komoly veszteség érte, a mienket már előre pótolta Hunyady. Azzal a kedves különbséggel, hogy ő hazai. Áttetsző, könnyed, ízléses és tapintatos, mint a régi párizsiak, de keletiesen tüzes és zamatos is, mint az erdélyi gyümölcs, amit hajdan annyira szerettek a szultánok.

Nyugat · / · 1937 · / · 1937. 3. szám · / · FIGYELŐ

Illusztráció: Hunyady Sándor A vöröslámpás ház című regényéből Makk Károly rendezett filmet. Az Egy erkölcsös éjszaka (1977) főszereplője Cserhalmi György.