Egy magyar festő a világ galériáiban – Anton Molnár

Párizs, Genf, Tokió, New York és Szingapúr… Helyek, melyet meghódított egy magyar festő- és életművész. Anton Molnár, akinek festményeit szerte a világon neves cégek, szállodák és magángyűjtők tudhatják magukénak. Műveit az utazásai során megélt és átélt élmények ihlették: kultúrák, ízek, illatok, gyönyörű nők és a távoli helyek varázslatos pillanatai. Szíve magyar, otthona francia, élete és munkái világra szólóak. És hogy idehaza mikor találkozhattak vele? 2002-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül, első kiállításán.

A legcsodálatosabb érzés számára, amikor vászonra viheti a világról kialakított gondolatait. Ez indította el a pályán. Őt nem az mozgatta, hogy majd egyszer híres és gazdag legyen. A festői palettáján szinte minden megtalálható. Vidámságot, életérzést, romantikát sugároz minden egyes képe. Tiszteli a képeit, és az a legfontosabb számára, hogy a segítségükkel kommunikálhasson az emberekkel. Pályája elején a képei még kevésbé összetettek voltak. Általában egy témát vagy hangulatot ábrázoltak. Első sikereit követően pedig egyre többször hívták galériákból és egyre több elismerő visszajelzést kapott.

Franciaország

A harmincas évei elején költözött családjával Párizsba, de kapcsolata Franciaországgal jóval korábbra nyúlik vissza. Édesapja, aki az ELTE tanszékvezetője volt, amikor kiküldték Afrikába, ahova a család útja mindig Párizson keresztül vezetett. Ekkor még gyermekként szeretett bele a városba, majd amikor már művészként visszatért oda, sorra járta a múzeumokat és a kiállításokat. Teljesen elvarázsolta és magával ragadta a leírhatatlan miliő, az az igazi művészváros, ahova a földkerekség minden pontjáról érkeznek tehetségek.

Randevú a nagyközönséggel


Festményeivel a világ különböző tájain sikert sikerre halmoz. Annyi meghívást kap, hogy sokszor évekkel előre kell kiállításait leegyeztetnie, majd nagyjából fél évvel előtte kezd el dolgozni az oda szánt műveken. Neki nincsenek „raktáron” képei. Minden elkészült műve galériák, tárlatok vagy műgyűjtők falait ékesíti, mely szintén azt bizonyítja, hogy mennyire közkedvelt művész. Kezdetekben a galeristák még ragaszkodtak volna sikeres és közkedvelt témáihoz, de Anton nem akart skatulyába bújni. Ő egy szabad művész, akit az éltet, ha a gondolatai szabadon szárnyalhatnak és megmutathatja a benne rejtőző egyéniséget. Képeivel utazásra viszi az embereket, mindig valami mást, valami elbűvölőt tár a látogatók elé. Ezzel nem csak a műkedvelőket, hanem saját magát is folyamatosan felcsigázza, így mind a művész, mind a rajongói alig várják következő randevút.

Egy kép születése

A fogantatás pillanata az, amikor belehasít egy érzés, egy gondolat, majd a magzati korban vázlatokká és tanulmányokká fejlődnek. Ezen felfokozott időszakot megkoronázva születik meg újabb remekműve. Amikor dolgozik, akkor csak az az egyetlen kép létezik számára, teljesen átadja magát az érzéseinek és hagyja hogy a belső hang irányítsa ecsetvonásait. Soha nem foglalkozik egyszerre több művel, vagy kiállítással, mert így tudja teljes szívvel biztosítani, hogy felejthetetlen élményt nyújtson a művészetét kedvelőknek.

Szegény és mágnás műkedvelő


Volt, hogy nagy cégek kérték fel, hogy fessen részükre freskókat, vagy készítsen egy-egy képeket. Bár megrendelői a ranglétra széles skáláján mozognak, de ő mindentől függetlenül örömmel veti bele magát az alkotó munkába. Az első kiállításán történt, hogy egy asszony – aki bolti alkalmazott volt – odalépett hozzá azzal a kéréssel, hogy az egyik képét szeretné megvásárolni, de egy összegben nem tudja kifizetni. Anton Molnár boldogan egyezet bele az „alkuba”, hogy a hölgy részletekben rendezze a számlát. Franciaországban nem ritka, hogy az emberek számukra kedves műalkotásokba fektetik összekuporgatott vagyonukat. Ezt főként nem az anyagi előrelépés reményében teszik, mind inkább a művészi értékek ápolásáért. „Soha nem szabad egy növendéknek, vagy egy fiatalembernek azt mondani, hogy te nagyon tehetséges vagy, esetleg, hogy mekkora zseni vagy, mert az nem jó. Elszáll és az fiatalon nagyon veszélyes! Hagyni kell, hogy szabadon érvényesüljön.” Molnár Antal 1957-ben született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait Magyarországon és Afrikában folytatta. 1983-ban kapott festőművész, továbbá rajz-, anatómia-, művészettörténet és ábrázoló geometria tanári diplomát a Képző és Iparművészeti Főiskolán, melynek mesterképzését is elvégezte. 1981 és 1986 között művei magyar és külföldi tárlatokon szerepeltek. Az ENSZ genfi irodájában kapott grafikus munkát 1986-ban, majd 1988-ban családjával Franciaországba költözött.


Szabó Noémi - Képes Újság