Az etruszk–római művészet II.

Az etruszk festészet

A föld alatti sírkamrák védelmében a festmények nagy része épen megmaradt. A freskótechnikával készült falfestmények az archaikus görög festészetben is uralkodó hagyományokat követnek. Az archaikus korban (Kr.e.6. sz) sötét vöröset alkalmaztak a férfiak arcánál, testénél; a nőknél fehéret. Eleinte körülrajzolták a motívumokat egy folyamatos, sötét vonallal, s csak azután töltötték ki azokat festékkel. A későbbiekben (Kr.e.4. sz.) eltűnik körvonalazás, az árnyalás és a rövidülés lehetőségeivel gazdagodik a színezés új technikája; az ábrázolás egyre testszerűbbé vált.

Az ábrázolás témái között (Kr.e.6–5. sz.) előszeretettel festettek a mindennapi élettel kapcsolatos jeleneteket (a tarquiniai Halász- és Vadász-síremlék, Kr.e.530–520). Gyakoriak a halotti tort, táncot ábrázoló síremlékek (Oroszlános síremlék freskója, Tarquinia); majd a 4.századtól kezdve egyre nőtt a síron a túlvilággal és a mitológiával kapcsolatos ábrázolások súlya. A portrék és a feliratok által egyénivé tett elhunytakat immáron isteni és pokolbéli lények, mitológiai hősök kísérték utolsó útjukra (II.Orcus síremléke Tarquiniában, Kr.e.350 körül). Festett terrakottalapokkal a megszentelt épületek falait díszítették.

Kétségtelen, hogy az etruszkok művészetét a görög művészet hosszú ideig befolyásolta. Csaknem hét évszázadon keresztül hatottak az etruszkokra a kis-ázsiai ión, majd a korinthoszi és az attikai, végül pedig a hellénisztikus alkotók. A görög művészetnek mindezek a megnyilvánulási formái termékeny megoldásokat adtak át az etruszkoknak, elsősorban az építészetben, a kerámiaművészetben és a plasztikában. Ugyanakkor az etruszk művészet teljesen egyéni vonásokkal is bír. Figyelemre méltó a stilizálásra való törekvés, az élénk színek alkalmazása, a dinamikus ábrázolásmód.

A római építészet

A hét dombon megtelepedett kis nép világkarriert futott be. A műveltebbektől nem szégyellt tanulni, azután a szintetizálás, integrálás és a gyakorlati hasznosítás már az övé. A kezdetekkor az etruszk hatás emelendő ki, tőlük egyes istenek tiszteletét, a templomformát, az íves boltozást, a családi tűzhely és az ősök szellemének vallásos tiszteletét vették át. A későbbiekben a görögök tudását használták fel, akiktől az istenvilágot, a műveltség és művészetek számos alapvető területét, elemét vették át.

A Kr.e.510-től Kr.e.31-ig tartó köztársasági időszak első századaiban a templomépítés bizonyult a fő építészeti feladatnak. Ekkor fejlődtek ki a városi középületek típusai, a bazilika, ami háromhajós, megemelt

középhajójú törvény- és kereskedelmi épületek eredetileg. Kiváló mérnökeik gyakorlati célokat valósítottak meg a fórumok (közterek), fürdők (termák), cirkuszok, színházak, paloták, városházak (kúriák), levéltárak (tabuláriumok), bérházak (insulák), villák, árkádos vízvezetékek (aquaeductusok), díszkutak, /hadi/utak (Via Appia; Kr.e.146), csatornák, vásárcsarnokok, diadaloszlopok, emlékművek, diadalívek, emlékoszlopok; de „kitalálták” a városrendezés művészetét is. Téralakításukra jellemzőek a négyszög alaprajzú hosszanti terek és szabályos sokszög, valamint a kör alaprajzú központos terek; az egyszerű tereket téregyüttesekké alakítják. Kisebb fesztávolságot síkfödémmel, nagyobbat donga-, kereszt-, gömb- és kolostorboltozattal hidalnak át; támaszgerendás, támaszos és íves teherhordó szerkezeteket alkalmaznak. Mindehhez felhasználnak tufát, követ, betont (puzzolán föld), égetett agyagtéglát, falazóhabarcsot (homok, oltott mész), vakolóhabarcsot téglapor és gipsz elegyítésével.

A tervszerűség és a gyakorlati követelmények szempontjai kerültek előtérbe. Korszakos jelentőségű Pollio Vitruvius: Tíz könyv az építészetről c. kötete, amelyet a reneszánsz fog ihletetten olvasni és megvalósítani.

Amfiteátrum, színház

Nero hatalmas szobrának, latinul colossusának a helyére került a Vespasianus és Titus által emeltetett Amphitheatrum Flavium, vagyis a Colosseum (Kr.u.1.sz. második fele). Elliptikus küzdőterével az amfiteátrumot eredeti római épülettípusnak tartják, de mint épületforma, a görög színház származéka: nem más, mint két összekapcsolt színház. Az új épülettípus lépcsősorai teljesen körbeveszik a küzdőteret, és több emeletre oszlanak.

Az épület négyszintes; a legfelső szintet fal veszi körül. A Colosseum csaknem kizárólagosan faragott kövekből épült, de a boltívek kötőanyaga már habarcs. Az emeletekre vezető lépcsők a földszin

t monumentális oszlopcsarnokából indultak. A befogadóképesség kb. 40-50 000 néző. A Flavius-amfiteátrum külsőleg a Marcellus-színház (Kr.u.13 körül) monumentális típusát követi. Mint azt, ezt is három építészeti rend elegáns egymásra helyezése élénkíti: alsó szintjén dór, a másodikon ión, a két felsőn pedig korinthoszi féloszlopok, illetve pilaszterek veszik körül. A három alsó szintet íves nyílásokkal tagolták, ami által a hatalmas tömegű építmény könnyedebbnek tűnik.

A fórumok

A Colosseummal szemben, és azzal mintegy ellentétet alkotva, egy kecses diadalív emelkedik: Titus zsidó háborújának emlékműve (Kr.u.80–85), a Forum Romanum (Kr.e.6.sz.–Kr.u.4.sz.) bejárati kapujának tűnik. A kisméretű, rendkívül egyszerű vonalú diadalív külső díszítését mindössze architektonikus elemek és a frízen és a kapunyílás felső sarkaiban néhány dombormű képezi, a kapu belsejében lévő két relief viszont a kor római művészetének legeredetibb alkotásai közül való. Mindkettő a történeti relief típusához tartozik. Külön érdekességük az előtérben elhelyezkedő alakok rendkívül plasztikus kidolgozása, amelyet a művész a háttérben lévők lapos reliefjeivel kombinált; az előtér és a háttér közötti eltérés a távlat rendkívül hű benyomását kelti; nyilván festve is voltak, s a színek még inkább hangsúlyozták perspektivikus hatásukat. Ez az új technika először a hellenisztikus korban jelentkezett, de teljesen csak a Flaviusok korának alkotásaiban fejlődött ki.

Egy Constantinus által emeltetett, de régebbi anyagokat felhasználó diadalív falaiba illesztve fennmaradt néhány, a Flaviusok korából származó medalion. A kör alakú reliefek vadász- és áldozati jeleneteket ábrázolnak. Ma még nem tudjuk, eredetileg milyen építményt díszíthettek. Sokáig általános volt az a feltételezés, hogy Traianus vagy esetleg Hadrianus egy diadalívéről származnak, sőt, az ábrázolásokon felismerni vélték Hadrianus családtagjait is. Újabban azonban a Flaviusok korára teszik a reliefek keletkezési idejét. Kidolgozásukban az Augustus kori klasszicizmus a térbeli ábrázolással egészül ki.

A Flavius-ház építtette a Titus thermái néven ismert fürdőt. Domitianus tiszteletére lovas szobrot állítottak a Forumon. Helyreállították a capitoliumi templomot, és az Esquilinuson családi temetkezőhelyet, pantheont emeltek.

A rövid ideig hatalmon

lévő Nerva egy új császárfórumot emeltetett, fogadott fia, Traianus, uralkodásának húsz éve alatt (98–117) az egész birodalmat és elsősorban Rómát fényűző épületekkel gazdagította. Ezek egyik jellegzetes példája Traianus beneventói diadalíve 114-ből, valószínűleg Appollodórosz tervei szerint épült a parthusok és a dákok elleni hadjáratainak emlékére. A Capitolium lábánál épült fel a császár fóruma. A munkálatokat vezető építész a szír, damaszkuszi Apollodórosz volt, és irányítása alatt nyilván sok kiváló szobrászművész dolgozott, akik a monumentális teret nagyszerű domborművekkel és mellvédekkel díszítették. Traianus fórumáról rengeteg töredék került Róma különböző templomaiba és múzeumaiba; ilyen például a Santi Apostoli-templom sasa, vagy a Constantinus-diadalívet díszítő két másik medalion.

A Forum Traiani együttese szinte keletiesen monumentális volt. A tulajdonképpeni fórumot alkotó, oszlopokkal szegélyezett térre egy diadalíven át lehetett belépni. A tér közepén a császár lovas szobra állt. Az udvar széleihez egy-egy félkör alakú építmény csatlakozott, a diadalívvel szembeni oldalát pedig a Basilica Ulpia öthajós, kétapszisos épülete zárta le. A bazilika mögött két könyvtár kapott helyet, és a köztük nyíló udvaron állt Traianus győzelmi oszlopa. Az oszlop alapjában található sírkamra, amely valaha az uralkodó szarkofágját őrizte. Az oszlop mögött a császár temploma magasodott. Ez az egész együttes még érintetlenül állt a barbár betörések korában.

Traianus fórumán áll a császár sírja fölé emelt oszlop, azzal a spirálisan rátekeredő domborműszalaggal, amely a Duna-vidéki hadjáratokat örökíti meg. Az oszlop kocka alakú talapzatát háborús trófeák reliefes ábrázolásai borítják. Az egyszerű bázis után kezdődik a domborműszalag spirálja. Az események ábrázolása rendkívül részletes, hiszen Apollodórosz elkísérte a császárt hadjárataira, sőt ő irányította a híres dunai hídverést. Még a terepviszonyok ábrázolása is valós lehet, és az alakok között sok a tényleges képmás. Az uralkodó hetvenszer van jelen az oszlopra csigavonalban felkúszó frízen, ami nem más, mint a hadjáratok képes krónikája, egy márványba vésett könyv.

Traianust a szintén hispániai Hadrianus követte a császári trónon. A 117-től 138-ig uralkodó Hadrianus az építészet szerelmese volt. Fennmaradt róla, hogy ő maga készítette az uralkodása alatt emelt legjelentősebb épületek terveit, és kivitelezésükben is részt vett. Görögország iránti vonzódását ma is tanúsítja Athénban a Hadrianus-ív, amely annak az új városnak lett a kapuja, amelyet a császár az akkor már teljesen jelentőségét vesztett régi Athén mellett kezdett felépíteni.

Hadrianus Róma közelében, Tiburban épített nagyszabású villáján érezhető vonzódása az egzotikumhoz; egyes részei egyenesen egyiptomi, illetve keleti stílusúak. A Hadrianus-villa maradványai még romjaiban is hatalmasak, a stukkórétegtől megfosztott boltívek óriási tereket fednek. A villa területén könyvtárak, színházak, fürdők, vendégházak, latin és keleti isteneknek szentelt templomok álltak, tele szobrokkal és a legkülönbözőbb műtárgyakkal.

Forrás: Fazekas Project - Kulturális Enciklopédia