2018. december 31., hétfő

Szilveszteri nagy durranás, avagy védjük meg gyermekeinket, kisállatainkat!




A Fiatal Családosok Klubja idén is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy az év végéhez közeledve fokozottan figyeljük egymás, gyermekeink, környezetünk védelmére.

Sajnos minden évben sérülnek meg gyermekek és felnőttek a felelőtlen lövöldözésnek, robbantásoknak, „nagy durranásoknak” köszönhetően. A petárda egyaránt okozhat úgynevezett mechanikai és égési sérüléseket. Minden anya rémálma egy csonkolt ujj, megégett arc, vagy kilőtt szem. Nemcsak a testrészek, de a gyermekek lelki épsége is sérülhet, hiszen hallhattunk már hirtelen, hangos zaj okozta dadogásról, vagy hosszan gyógyuló traumatikus élményről is.
Ne feledkezzünk meg a kertes házak „négylábú családtagjairól” sem, akik a kíméletlen durranásoktól kétségbeesve keresnek menedéket a gazdájuk lábához bújva, vagy ösztönösen, fejvesztve menekülnek utcáról-utcára, míg végleg el nem tévednek, vagy súlyos baleset nem éri az úttesten. Jobb esetben a robaj elcsitulásakor reszkető lábbal hazatalál a bundás házi kedvenc, de sokszor napokig az utcán csavarog, ahol egyrészt kiszámíthatatlanul viselkedhet, másrészt balesetet okozhat, amelyben nemcsak az állat, de a járművekben utazók is megsérülhetnek. Sajnos minden újévben teltházasak az egyébként is zsúfolt menhelyek, amelyek jelentős részét alapítvány vagy állatvédő szervezet üzemelteti.
A petárdák, hangos tűzijátékok tehát nemcsak a gyermekeinkre nézve lehetnek ártalmasak, de azokat is meg kell óvnunk ettől, akiket megszelídítettünk, hiszen értük is felelősséggel tartozunk!
Hivatalosan az 1998. évi XXVIII. állatvédelmi törvény 5 § és kormányrendelet írja elő, hogy az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásról.” azonban ahhoz, hogy mindannyiunk számára – kicsiknek és nagyoknak is – felhőtlen legyen ez a különleges este, szükséges, hogy figyelemmel legyünk egymásra!
Ne feledkezzünk meg róla, hogy ma Magyarországon magánszemélyeknek tilos petárdát birtokolni, illetőleg felhasználni. A 155/2003. (X. 1.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről kimondja, hogy az úgynevezett bomba-tűzijátékokat, petárdákat sem megvásárolni, sem birtokolni, sem felhasználni nem szabad.
A pirotechnikai eszközöket összesen négy kategóriába sorolja a 173/2011 (VIII. 24.) új pirotechnikai törvény. Az egyes és kettes kategóriába tartozókat egész évben meg lehet vásárolni. A hármas kategóriába tartozó tűzijátékok korlátozás alatt állnak: ezeket december 28. és 31. között lehet megvásárolni, használni őket csak december 31-én este 6 óra és január elseje reggel 6 óra között lehet. A négyes kategóriába tartozó tűzijátékokat nem lehet még ezen időszakban sem megvásárolni és használni.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szankcionálja a pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértések elkövetését. Aki a pirotechnikai termékek előállítására, forgalmára, tárolására, szállítására, felhasználására, megsemmisítésére, birtoklására vonatkozó előírásokat megszegi, szabálysértést követ el.
Akár 150 ezer forintba is kerülhet egy nagy durranás!
A lövöldözéssel, petárdák dobálásával - bármilyen jól “hangzik” is - nemcsak másoknak okozhatunk kárt, hanem magunknak is!
A FICSAK – idén is tudatosítani szeretné minden ünneplésre készülő állampolgárban, hogy a kollektív és hangos, fülsiketítő ünneplés, vidám szórakozás másoknak, így többek között a kisgyerekeknek, négylábúaknak maga a földre szállt pokol. Egy Szilveszteri kiskátéban gyűjtöttük össze a legfontosabb, leghasznosabb tanácsokat mind az állattartóknak, mind a hangos ünneplésre készülők számára.
Arra kérünk tehát minden ünneplőt, hogy gondoljanak másokra is, hiszen az általuk, hagyományos eszközökkel keltett hangok olyan helyekre is eljutnak, ahol nem szívesen fogadják őket.
A tűzijáték nagyon szép és mára szinte az újév köszöntésének szimbóluma, azonban arra kérünk mindenkit, hogy vásárláskor fontolja meg a fentieket és döntsön az ún. „kutya-, és gyermekbarát”, csendes verzió mellett!
Figyeljünk egymásra! Legyen az ünnep mindenkinek ÜNNEP! 

Forrás: EuroAstra
 

2018. december 30., vasárnap

Rohanók és fáradtak szakácskönyve




.

Rohanóknak és fáradtan hazaesőknek írt szakácskönyvet Kárai Dávid. Az otthonfőzés művészetébe avat be a #HÁZIKOSZT. Megjelent Kárai Dávid, az ízHUSZÁR magazin alapító szerzőjének legújabb könyve, amelyben a mindennapi főzés népszerűsítését tűzte ki céljául.


A #HÁZIKOSZT – Az otthonfőzés művészete több mint 75 új és klasszikus recepttel kínál megoldásokat olyan élethelyzetekre, amelyekkel nap mint nap szembesülünk.

Sietős, de teljes értékű reggelik, csomagolható, szállításkompatibilis ebédek a melóba, egyszerűen összedobható kanapévacsorák és stresszmentes ünnepi fogások. A népszerű gasztroblogger több mint 75 olyan új és klasszikus receptet gyűjtött össze, ahol nem jövünk zavarba a hozzávalók láttán, amikből gyorsan alkothatunk isteni kajákat, és amelyek könnyen a mai modern konyha alapreceptjeivé válhatnak.

„Ezzel a könyvvel szeretném bebizonyítani, hogy a házikosztnak nincsen párja!
Hogy a mindennapi főzésnek nem kell nyűgnek lennie, hanem igenis kreatív, játékos és élvezetes, na meg persze a legfinomabb. Ezzel a több mint 75 recepttel sikerült egy olyan kötetet alkotnunk, amelyben megmutathattam, milyen az én konyhám: nincsenek beszerezhetetlen hozzávalók, vagy bonyolult, macerás kaják, hanem igazi örömfőzés ez olyan receptekkel, amelyekből gyorsan alkothatsz isteni ételeket, és amelyek könnyen a mai modern konyha alapreceptjeivé válhatnak” – mondta el Kárai Dávid a könyv bemutatóján.

A decemberben megjelent #HÁZIKOSZT – Az otthonfőzés művészete azoknak szól, akik a reggeli rohanásban inkább beérik egy kávéval valódi reggeli helyett, akik nem akarnak minden nap a menzán ebédelni, akik munka után fáradtan hazaesnek, és nincs erejük órákat a konyhában tölteni a vacsorakészítéssel. Azoknak, akik sokszor tanácstalanul állnak a nyitott hűtőajtó előtt, majd konstatálják, hogy ebből aztán nem lesz semmi. Akik pánikban töltik az összes karácsony délelőttjüket, hogy időben elkészüljön az ünnepi menüsor. Akik hétvégén ráérősen elkészítenének egy igazi vasárnapi ebédet, hogy végre belassuljanak egy kicsit. Akik a mindennapi főzésben inspiratív, épkézláb válaszokat keresnek arra a kérdésre, hogy "Mit ennétek?".


Kárai Dávid: #HÁZIKOSZT
Central Könyvek 2018
180 oldal
Keménytáblás kötés
ISBN: 9789633246054



https://animuscentral.hu/konyv/-hazikoszt
 

Leláncolt Prométheusz - a Katona József Színház Sufnijában




.

Aiszkhülosz (Kr. e. 525-456), athéni polgár idejében – Periklész kora – a drámai trilógiákat és komédiákat a szentélyek papjai adták elő ünnepi alkalmakkor, tehát három estén át. Közülük Euripidésztől és Szophoklésztől is néhány mű fennmaradt, a többi a bizánci fennhatóság alatt megsemmisült Egyesek később Egyiptomból kerültek elő. A görög tragédia megteremtőjének az utókor Aiszkhüloszt tartja. Nyomokban tartalmaz kórust, de inkább párbeszédet, azaz drámai dialógusokat. Valamennyi az istenek mítoszaiból táplálkozik Homéroszig. Irodalomkutatók valószínűsítik, hogy a Leláncolt Prométheusz is egy trilógia középső darabja lehet (a Tűzhozó Prométheusz és a Feloldozott Prométheusz között). Aiszkhülosz apja tehetős földbirtokos volt, tehát fia jó iskolákat látogathatott. Kb. 68 éves korában a marathóni csatában vesztette életét, ezt őrzi a sírfelirata. 93 drámájából mindössze hat maradt fenn, holott 13 ünnepen lett győztes a műveivel Kr. e. 484-től, sőt, Szicíliában is többször bemutatkozott.


A történetben Zeusz uralkodásának kezdetén vagyunk, amikor az istenek felosztják maguk között a hatalmat. A teljhatalommal rendelkező főisten nem titkolt célja az emberek elpusztítása és minden szinten a hatalommal való visszaélés. Addig nem ismeri a félelmet, amíg Prométheusz el nem lopja a fényességes égiek tüzét, hogy az emberiséget világossággal és őket életben tartó mesterségekkel ajándékozza meg. Zeusz bosszújában egy pusztában lévő sziklához láncoltatja a lázadót, és állandóan kinövő máját keselyűkkel tépeti szét. Prométheusz szenved, mégis dacol vele, mert sejti, hogy kínjai nem tartanak örökké, egyszer véget érnek, akárcsak Zeusz sátáni uralmának, ő pedig hősként szabadul. Alakját Dér Zsolt kiválóan idézi meg.

A többi három remek színész: Bodnár Erika (az Erő és az Ókeániszok kara), Vizi Dávid (Héphaisztosz, Ókeánisz, Hermész képében), valamint a korcsolyacipőben botladozó, Zeusz által elcsábított Tóth Zsófia (tehén, ló) és Józsa Bettina (bögöly, e. h.) szintén több szerepben fordul elő a kerek történet szolgálatában.
Varga Zsófia dramaturg Trencsényi-Waldapfel Imre fordítását használta fel a darabhoz. A rendező, Tarnóczi Jakab (e. h.) bizonyára a legfiatalabb (16 éven felüli) korosztály ízlését akarta kiszolgálni az üvegkalitkába zárt, teljesen meztelen Prométheusz figurájával, holott az ókorban is viseltek ágyékkötőt. A pőreség amúgy a teljes kiszolgáltatottság jelképe. Giliga Ilka jelmezei és díszletei ezek után említésre alig méltóak, Matisz Flóra Lili zenei aláfestése pedig túlzottan hangos, idegesítő. A zavaros képernyőjű televíziós készülékek cipelése nélkül is érthető volna, hogy pusztaságban vagyunk. Kevesebb hanggal és eszközzel legalább ilyen jól érvényesülne Aiszkhülosz sokat sejtető szövege.

Senkit sem beszélnék le a ritkán játszott mű élvezetéről! A decemberi bemutató után sorra kerül január 3-án, 4-én, 10-én, 11-én, 19-én és 23-án, aztán február 4-én és 5-én.

Dobi Ildikó - EuroAstra

2018. december 29., szombat

Jövőre folytatódnak a Liget Budapest beruházásai




.

Jövőre több beruházás is elkészül a Liget Budapest projekt keretében és elkezdődik egyebek mellett az Új Nemzeti Galéria építése is - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

A Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős cég vezetője kiemelte: 2019-ben elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), valamint befejeződik az Olof Palme Ház rekonstrukciója és a komáromi Csillagerőd renoválása. Hozzátette: jövőre kezdődhetnek a Magyar Innováció Háza és a Új Nemzeti Galéria munkálatai, emellett folytatódik a parkfejlesztés második üteme.
A részletekről szólva kifejtette: az OMRRK-ban végre minden körülmény adott lesz ahhoz, hogy a műtárgyak kezelését, tárolását, állagmegőrzését a lehető legjobb körülmények között, a lehető legkorszerűbb eszközökkel tegyék meg.
„Szintén megnyitja kapuit a komáromi Csillagerőd, ahol felújítás mellett izgalmas kiállítótereket is létrehoztunk, ezekben a Szépművészeti Múzeum impozáns gipsz-szoborgyűjteménye lesz látható. Az év első felében befejeződik az Olof Palme Ház rekonstrukciója is, amely 2019 nyarán a Millennium Házaként nyit majd, ahol először egy időszaki majd egy állandó kiállítás idézi meg Budapest és a Városliget első aranykorát" - fogalmazott Gyorgyevics Benedek.
2019-ben megindulhatnak az Új Nemzeti Galéria munkálatai is. „Óriási élmény a világ egyik legjobb építészirodája, a SANAA csapatával együtt dolgozni a galéria tervein" - jegyezte meg a vezérigazgató. Az épület jogerős építési engedéllyel rendelkezik, hamarosan kiírják a kivitelezési közbeszerzést, így a tervek szerint a jövő év elején elindulhatnak a munkálatok.
Gyorgyevics Benedek beszámolt arról, hogy jövőre indulhat a Liget Projekt egyik izgalmas eleme, a Magyar Innováció Háza. Az épület modern megfogalmazásban, de Pfaff Ferenc 1896-os eredeti tervei alapján épül újjá ikonikus kupolájával együtt, amely kilátóként működik majd.
A parkfejlesztés második üteme is a jövő év elején kezdődik a Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út által határolt terület délkeleti harmadán. „Igazi családbarát újdonságokkal készülünk itt: felépítjük a főváros egyik legnagyobb, de egész biztosan legjobb játszóterét integrált és korosztályokra lebontott különleges játszóelemekkel, az aktív pihenést kedvelők számára pedig létrehozunk egy két kilométeres, teljes hosszán kivilágított futókört, mely mellett új sportpályák is helyet kapnak." A terület teljes növényzete is megújul és egy hatalmas rózsakertet is létesítenek a Millennium Háza bejáratához.
Az elmúlt év eredményeiről Gyorgyevics Benedek kiemelte: 2018 volt az első év, amikor a Városligetbe látogatók a már elkészült projektelemeket birtokba is vehették. „Az Állatkerti körúton átadott Pavilonkert, a Vakok Kertje, az Ifjúsági Sportpályák vagy a Kutyás Élménypark mind nagyon népszerűek, utóbbi látogatottsága már átlépte a 100 ezer főt. Megnyílt a történetének legnagyobb megújulásán átesett Szépművészeti Múzeum is" - sorolta a példákat.
Beszámolt arról, hogy pozitív visszajelzéseket kapnak mind a kutyás szervezetektől, a tanároktól vagy a látássérülteket képviselő szervezetektől. „Az eddig elvégzett parkrehabilitációnak köszönhetően több ezer négyzetméterrel növeltük a Liget zöldfelületét, létrehoztuk a főváros legkomplexebb kutyás élményparkját, futókörrel körbevett sportpályákat a környékbeli iskolák igényei szerint, de újjávarázsoltuk a Szépművészeti Múzeum környezetét és megújítottuk Magyarország első, speciálisan a vakok pihenését szolgáló parkrészletét is" - mondta.
Hozzátette: előrehaladott a kivitelezés az Ötvenhatosok terén, ahol a Néprajzi Múzeum épülete, valamint a parkolási gondok megoldására egy nyolcszáz autó befogadására alkalmas mélygarázs is épül és a világhírű japán tervező, Fudzsimoto Szu tervei alapján a Magyar Zene Háza beruházás is elkezdődött. A fővárosi Állat- és Növénykert nagyszabású bővítése szintén jó ütemben halad előre.
Gyorgyevics Benedek kiemelte, hogy a Szépművészeti Múzeumot október végi újranyitása óta több mint 70 ezren látogatták meg.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben befolyásolja a Néprajzi Múzeum építését az építési engedély hatályon kívül helyezése, úgy fogalmazott: az elsőfokú építéshatósági eljárás megismétlése nem okoz érdemi időveszteséget, mert mindez épp akkor történt, amikor amúgy is leálltak a munkálatok, hiszen befejeződött a mélyépítési szakasz és előkészület alatt áll a magasépítés. Így az építkezés az előre meghatározott ütemben folytatódik 2019 januárjában.
Arról, hogy a Néprajzi Múzeum nemrég International Property Awards elismerést nyert, kifejtette: „óriási büszkeség számunkra a Néprajzi Múzeum rangos elismerése, hiszen nemcsak a világ legjobb középülete lett, hanem egyben World's Best Architecture különdíjat is elnyerte." Hozzátette: az, hogy nem először részesülünk nemzetközi díjban - 2017-ben a MIPIM kiállításon a Liget Budapest Projekt lett Európa legjobb kulturális beruházása - nagy elismerés a projektben közreműködő több száz szakembernek. Ez a hazai építész társadalomnak is nagy siker, hiszen a Néprajzi Múzeum új épületének megtervezésére kiírt nemzetközi tervpályázatot egy magyar tervezőiroda, a Ferencz Marcel vezette Napur Architect nyerte el.
„Az International Property Awards által megszavazott rangos nemzetközi elismerésből Budapest is profitál, hiszen a nemzetközi figyelmet ráirányítja a Városligetben megvalósuló épületekre, mindez pedig hatással lesz a turizmusra, befektetésekre is" - vélekedett Gyorgyevics Benedek.
(Forrás: MTI, látványterv: SANAA/Pelaga)


Az állatorvos segít – tippek és tanácsok félős négylábúaknak




.

A szilveszter a féktelen szórakozás, az öröm éjszakája! De vajon mindenkinek? Sok állattartó rettegve várja az év utolsó napját, mert kedvence számára az maga a rémálom. Dr. Mátray Árpád állatorvos minden négylábú páciensének szeretné megkönnyíteni ezt az időszakot, most pedig mindenkinek elárulja, hogyan vészeljük át a leghangosabb estét egy érzékeny kiskedvenccel.


Az év utolsó éjszakája rendszerint a leghangosabb is.
Sok négylábú azonban nem örül a tűzijátékokkal tarkított ünnepnek, hiszen a kutyák bármilyen hirtelen hanghatást akár ezerszer hangosabbnak élnek meg, mint az emberek.

„Legyen szó viharról, vagy tűzijátékról, amikor minden durrog, villódzik, sistereg, akkor az állatban kialakul egyfajta menekülési kényszer, azonban bárhová megy, nem tud elbújni előle. Ilyenkor a pánik egyre csak fokozódik, egy gyenge idegrendszerű állatnál ez akár teljes idegösszeomláshoz is vezethet. Amennyiben ijedtében elkóborol, és nem talál haza, ez a pánik csak fokozódik” – magyarázta az állatorvos a helyzet kialakulásának okait. „Egy vihart természetesen nehéz kiszámítani, ám az augusztus 20., vagy a szilveszter minden évben ugyanakkor van, azokra egy gazdának fel lehet, sőt fel kell, készülni. Az állatot biztonságos helyre kell bezárni, ahonnan nem tud megszökni, és azon belül is biztosítani kell számára egy búvóhelyet, ahol máskor is biztonságban érzi magát. Lehet például a garázsba bezárni és bevinni oda a házát. Ezen a napon a félős kutyát inkább délután, vagy egyáltalán ne sétáltassuk, ha viszont muszáj, akkor is kizárólag pórázon” – magyarázta Dr. Mátray, aki azt is hozzátette, hogy súlyos esetekben az állatorvossal konzultálva nyugtatók adagolásának sincs akadálya.

„Amennyiben nincs más megoldás az állatorvos nyugtató anyagot adhat az állatoknak, elsősorban különféle természetes hatóanyagú szereket javaslok. Ilyenek például a feromonokat tartalmazó illóolajok. A feromonok természetes kémiai anyagok, az élővilágban megtalálhatóak mindenfelé, ezek mind változást váltanak ki a viselkedésben, ilyen elven működnek a különböző rovarcsapdák is. Az ilyen szerek nyugtató hatású feromonokat tartalmaznak. A természet kincsestára kifogyhatatlan: macskáknak macskagyökér és citromfű kivonatot tartalmazó tablettát, kutyáknak Bach féle virágterápiás szereket is alkalmazhatunk. Homeopátiás gyógyszerek is hatékonyak lehetnek: ilyen a phosphorus, a rhododendron vagy a borax alapanyagból készült szer. Ezek nyugtatólag hatnak.” – javasolta az állatorvos, és arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a kutyák falkaállatok, a falkavezér viselkedése nagyon fontos. Az állatainkat ilyenkor ne hagyjuk magára, sugározzunk nyugalmat, viselkedjünk természetesen, mutassuk azt, hogy nincs semmi gond. Amennyiben nyitott erre, akkor próbáljuk meg az élményt néhány finom falattal pozitívvá tenni kedvenceink számára.

 

2018. december 28., péntek

2004. december 28-án halt meg Susan Sontag




„Korunk aggodalmainak java része, hogy a valódi világot a képek világa pótolja.”
„Tizenhét könyv, ezen belül négy regény, egy elbeszéléscsokor, tizenkét esszékötet. Egyik legsikeresebb könyve – A betegség mint metafora – azt üzeni, hogy szembeszállhatsz a csapással – amely régebben a tüdővész volt, aztán a rák –, ha nem fested át ördögi-romantikus mítosszá, mert te is játszol, nemcsak a könyörtelen sors. És ő játszott, még három évtizeden át. Élte a saját életét, és nem a rákbetegét, esze ágában sem volt megadni magát.
Ha eszményképük felől érdeklődtem amerikai diáklányoktól, a többség őt említette, lenyűgözte őket, hogy szép, okos, nagy tudású, hogy olyan kitűnően ír és beszél. Egy önálló nő, aki kiskutyává kezesítette a sikert.

"Ha a nézőtérről figyelem a színpadot, ahol egy hosszú asztal mögött neves írókoszorú jött össze, akkor nem lehet levennem a szememet a középen ülő, hosszú hajú, mély hangú, nagy szemű asszonyról, aki a helyére teszi a dolgokat, szót ad. fegyelmeztet, megnyit és lezár, aki a komolyat és a vidáman elméset nagyszerűen vegyíti, aki többé-kevésbé mindenkit ismer, és ha nem, akkor pusmog és kérdezősködik, és olyan tekintéllyel elnököl, mintha megválasztották volna az írók köztársaságának elnöknőjévé, aki mintha már az elemiben arra készült volna, hogy hazájában az elsőként említett írónő legyen.
Igen, írónő, és nemcsak esszéírónő, noha az esszé műfajában kétségtelen az első volt, de ő úgy szeretett volna élménydús regényíró lenni, ahogy Tolsztoj volt az. Kislánykorában még azt mondta, hogy nagy értelmiségi akar lenni. Tizenöt éves korában érettségizett, húszéves korára túl volt a chicagói egyetemen, a házasságkötésen, a gyerekszülésen, és hogy doktoráljon, a Harvardon és Oxfordon. Tizenötezer kötetes könyvtára volt a legnagyobb teher rajta, számukra elég téres lakást bérelni New Yorkban, nem olcsó mulatság; más írók könyveire keres, mondta.”
 
Forrás:  József Attila Künyvtár - Dunaújváros


2018. december 27., csütörtök

Fonó év vége: Ami belefér!




.

Koncertek, táncházak, év végi mulatság a Fonóban: 2018. december 27-31. Népzene, világzene, jazz és minden jó, “ami belefér” szerepel a Fonó év végi minifesztiváljának programválogatásában. A budai zeneház hagyományosan megrendezi év végi sorozatát, amelyben tematikusan egy-egy zenei műfaj köré szerveződnek a koncertek, így lesz idén is Jazz Előszilveszter és Folk Szilveszter, valamint számos izgalmas világzenei koncert.


“Azok közül a produkciók közül válogattunk szubjektíven, amiket idén a legfrissebbnek éreztünk, vagy amik nem tudnak elavulni bennünk” – mondták a szervezők – “így velünk lesz Barabás Lőrinc a kvartettjével, Kollár-Klemencz László a Rengeteggel, a Kerekes Band, a Góbé, akik karácsonyi koncertet és táncházat muzsikálnak, énekel nekünk Szeder és kimaradhatatlan az Ágoston Béla által vezetett Zuboly is. Örülünk, hogy elhívhattuk a Muzsik és Volkova fiatal formációját, és hogy ismét visszatér hozzánk a Jü is. A szilveszteri menetet az egyik legnépszerűbb táncházi zenekar, az Erdőfű húzza felváltva a Kalotaszegi zenekarral” Egy biztos a két ünnep között minden este kurrens és jó zenéket fog hallani a Fonóban, amikkel öröm lesz zárni az évet!

December 27. 20.00
Kollár-Klemencz László: Rengeteg, Terra Profonda, Muzsik és Volkova
Kollár-Klemencz László klasszikus kamarazenéből és népzenei hagyományokból is táplálkozó új lemeze az elmúlt időszak egyik legegyénibb hangú albuma, amely a Fonó kiadásában látott napvilágot.
A Rengeteg zenéjével és szövegeivel Kollár-Kelemncz elsősorban a természetben mélyül el, keresve a tiszta, egyszerű kapcsolatot ember és természet között, valamint ember és a saját természete között. Olyan hozzáállással, amely szembe mer nézni a valósággal, mégis meggyőződéssel hisz az eszmékben. A melankolikus, balladisztikus hangvételű szerzemények alapját klasszikus dalok képezik, amelyek vonós kamarazenekarral, különleges hangszerelésben szólalnak meg.
A Terra Profonda jelentése mély föld. Látomásos szövegek köré csavarodó, sokszor repetitív, az amerikai blues, máskor a szabadzene határain megszólaló drámai szerzemények születnek a hármasfogat műhelyében, melyek improvizatív jellegük ellenére hagyományos értelemben vett dalok. Ahogyan a zenekar neve is sugallja, a zene fontos eleme a föld, a föld-közeli megszólalás. Mivel az élő előadások sokkal inkább hasonlítanak egyfajta három szereplős tematikus zenefolyamhoz, színházi perfomance-hoz, mint zenei koncertekhez, talán a drámai blues a leghelytállóbb körülírása a trió muzsikájának. A dalokban többek között szerelemtől elnyűtt matrózok, riadt lovak, sebhelyes, eldurvult vándorok, rossz, ideges kelet-európai családfők veselkednek neki az éjszakának. S mint lepkék a kifeszített vásznon, mind a Terra Profonda világában rajzanak.
Muzsik és Volkova – magyar-orosz dalszerző testvérpár, akik Magyarország keleti csücskéből, Záhonyból származnak. 10 éve zenélnek együtt, a Muzsik és Volkova duót pedig 2016-ban alapították. Zenéjüket az indiefolkos/akusztikus hangzásvilág jellemzi, amit ők greengrassnek neveztek el. Magyar nyelvű dalszövegeikben a személyesség, valamint a társadalmi reflexió dominál. Tavaly júliusban megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díját, idén tavasszal pedig bekerültek a Szimpla Lemming Program 12 díjazott zenekara közé.

December 28. 20.00
Fonó év vége: Ami belefér! Góbé karácsonyi koncert, és táncház
Lüktető, pörgős world music, magyar népzenei gyökerekkel. A Góbés fiúk Kodály és Bartók örökségét tiszteletben tartva és továbbgondolva lendületes világzenét, egyfajta “népi popzenét” játszanak. „A saját elképzeléseinkhez ragaszkodni, önmagunkhoz hűnek, önazonosnak maradni szép és jó, bár néha beláthatatlanul veszélyes, mint maffiózóra nézve az igazmondás. Ezzel együtt a Góbé következetesen a saját útját járja, mi pedig így jártunk jól!” (riff.hu) Igy járunk jól a karácsonyi koncerten és táncházban is a Góbéval, akik húzzák, ameddig bírjuk!

December 29. 20.00
Fonó év vége: Ami belefér! Kerekes Band, Zuboly, Szeder
A kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band útja a fülledt hangulatú moldvai, gyimesi táncházaktól a világzenei nagyszínpadokig több mint 20 évet ölel fel. Ezalatt hozták létre azt a hangzást, amely összetéveszthetetlen a hazai és nemzetközi világzenei színtéren. A moldvai zene pulzálását idéző tempó kiegészülve a riffközpontú furulya és koboz témákkal, másnéven Ethno Funk. A kezdetektől kísérletező ötösfogat hangzása azonban legalább annyira ered a rockzenéből, mint a hagyományos pásztorzenéből. A furulyahangzás spektrumát kitágító Fehér Zsombor, nemcsak a gyimesi népzenét, hanem Jimi Hendrix gitárhangzását is hosszasan tanulmányozta, hogy egy olyan sajátos pszichedélikus, riffes játékot fejlesszen ki, ami a zenekar egyedi soundját adja. A táncházakban edződött, de a rockzene energiáiból táplálkozó koboz és brácsa lüktetése, Námor Csaba és Csarnó Ákos kezében tovább erősíti a hagyományos zene béklyóitól megszabadult ethno funkot, ami végül a hazai stoner nagyágyú, Sohajda Péter, és a kettő-négy specialista, Fehér Viktor kezében formálódik egésszé. “Naprakész, okosan felépített, újító zene.” (Songlines Magazine, 2017)
A Zubolyt a zenei zseni és kifogyhatatlan ötletember, Ágoston Béla alapította. Broken etno - a Zuboly így határozza meg saját zenéjét, de nevezhetnénk sufnifolknak is. MC Busa hiphop-beatboxára páratlan humorral és ötletességgel illesztenek népzenei töredékeket és a popszemétdomb roncsait. Így fordulhat elő, hogy egy számon belül találkozik a Muzsikás és Chis Isaac. Mindehhez fűszálfújás, bőgő, duda, szaxofon, doromb, harmonika biztosítja a garantáltan szórakoztató hangszerelést.
Szeder, a Junior Artisjus díjas énekes, dalszerző sajátos humora, szókimondó, őszinte szövegei, szórakoztató belső utazást jelentenek egy izgalmas Univerzumba, ahol croissantból van a félhold, és a kávéscsészében rajzolódik a tejút. A zenei játékosság, és sokszínűség épp úgy sajátja előadóként, mint dalszerzőként. Második albuma, a Táncolj velem élet megjelenésével zenei világa újabb színekkel, hangulatokkal bővült. „A második album, a Táncolj velem élet bár sok mindenben követi az első lemez hangulatát, stílusát, én úgy érzem vagányabb, bátrabb lett, ami a nagyzenekaribb hangzásnak, és talán az elektromos gitárnak is köszönhető, amit most elég sok dalban használtam ellentétben az eddigi kizárólagos akusztikus gitáros kísérettel. Persze teljesen nem szakadtunk el attól az akusztikus világtól, amit tőlünk megszoktak, csak Fenyvesi Márton társ producerrel vittünk bele még egy nagy adag spirituszt, és így új távlatok nyíltak meg. Én is sokkal merészebben nyúltam nem csak a zenéhez, de a szövegekhez is. A lemez minden sora belőlem fakad, valahogy egyre mélyebbről engedtem feltörni az érzéseket, amelyek aztán dalok formájában öltöttek testek. Nehéz időszakon vagyok túl, így sok a drámával teli, szomorú, vagy inkább mélyen megérintő, elgondolkoztató dal is, de remélem megnyugvást tudnak nyújtani másoknak is, ahogy nekem is segített kiénekelnem magamból.”

December 30. 20.00
Fonó év vége: Ami belefér! Jazz Előszilveszter: Barabás Lőrinc Quartet, Canarro, Jü
Barabás Lőrinc a hazi zenei élet egyik legsokoldalúbb alakja,, trombitásként és dalszerzőként egyaránt. Zenekara jelenleg a második, Other Than Unusual című lemezzel turnézik. „Talán most a népzenei vonal kicsit háttérbe került, de megmaradt az a fajta monoton transzjazz vonal, ami a Beardance-t jellemezte. Alapvetően elég sok zenei stílust ötvöz az anyag: kicsit programzenés, film- és színházi zenés hangulatot is hordoznak a szerzemények, amelyet egyebek mellett az is megerősít, hogy Nagy Zsolt vibrafonon és üstdobokon is játszik, de vannak benne rockosabb elemek is.” – mondja Barabás Lőrinc a lemezről.
Barabás Lőrinc – trombita
Cséry Zoltán – billentyűk
Herr Attila – basszusgitár
Mihalik Ábel - dobok
A Canarro igazán különleges hangzásában ismert dallamokat dolgoz sajátosan fel a swing, a tango, a bossa-nova stílusával ötvözve a jazzre jellemző zenei szabadsággal. Virtuóz manouche swing Budapest múltszázadi szalonzenéivel fűszerezve, egy csipetnyi Párizzsal, a jazz zenei szabadságával.
hegedû - Szakál Tamás
gitár - Sidoo Attila
gitár - Jakab Viktor
bõgõ - Soós Márton
harmonika - Marosi Zoltán
“A Jü az elragadtatás zenéjét játssza: sokszor szigorúnak tetsző, néha kifejezetten repetitív örvénylésből kibontakozó, kinyíló témáik a pszichedelikus és noise rockból, némi folkból és telivér, power dzsesszből egyszerre táplálkozó kompozícióik hihetetlen energiákat hordoznak.” (Barotányi Zoltán ) A Berlin-Budapest tengelyen létező trió közel félév után mutatja meg magát újra szülővárosában. Az itthoni egyre bővülő rajongótárboruk mellett nemzetközi szinten is többször bizonyítottak már, komoly sikereket értek el nagyobb fesztiválokon (Saalfelden Jazz Fest, Ljubljana Jazz Fest, Match & Fuse London), 2014 novemberében pedig a patinás RareNoise Recordsnál jelent meg lemezük Kjetil Møster szaxofonossal, és a keverést nem más készítette, mint a legendás Bill Laswell. A lemezről elismerő kritikák jelentek meg olyan fontos lapokban és oldalakon, mint a Jazzwise, a Nextbop, a Jazz Journal, vagy az Allaboutjazz. Az új lemezüket 2016 márciusában veszik fel, melyről hallhatunk majd pár számot.
Mészáros Ádám – gitár
Hock Ernő – basszusgitár
Halmos András – dob

December 31. 20.00
Fonó év vége: Ami belefér! Fonó Folk Szilveszter
Évek óta a népzenei és táncházas közeg egyik legnagyobb eseménye a Fonó Folk Szilveszter, ahol reggelig szól a muzsika. Igazi falusi mulatságba csöppenünk, házias ízekkel, remek táncházi zenekarokkal, akik egyik táncrendet húzzák a másik után. Idén az Erdőfű zenekar és a Kalotaszegi zenekar (Czilika Gyula, Toni Rudolf, Berki Béla ‘Árus’) húzza a muzsikát. Tánctanárok segítik a bekapcsolódást, akár már kezdő szinttől is: Linczenbold Maximilian és Szabó Rubinka. Az Erdőfű zenekar tagjai, Kiss B. Ádám, Maruzsenszki Andor, Éri Kati és Éri Márton mindannyian sok-sok éve hazai népzenei közeg kiemelkedő képviselői. Több formációból ismerhetjük őket, közöt zenekarukat 5 éve alapították, jelenleg az egyik legsikeresebb, legkedveletebb táncházi banda az ővék. A Dob utcai RÁCSKERTben játszanak minden pénteken, de most már három éve hétfőnként a Szimplakertben is muzsikálnak. Táncházakat és koncerteket tartanak, sokat utaznak, idén elég sok helyen megfordultak: Üzbegisztánban, Szentpétervárott, két hete jöttek haza az első Észak-Amerikai miniturnéjukról (Boston, New York, Sarasota). A hétvégén mennek Madridba. A Fonóban is rendszeres vendégek.


Forrás: EuroAstra
 

Titkos tanácsok a tökéletes pulykasülthöz




.

Álmodozol róla, mégsem teszed meg? Mi lenne, ha idén megpróbálkoznál a karácsonyi pulykával? Esetleg utólag átvezetésként Szilveszterhez? Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya elárulja neked legféltettebb titkait, hogyan is kerülhet illatos, omlós, ropogós fogás a karácsonyi asztalra.


A megfelelő hús
A finom eredményhez elengedhetetlen a jó minőségű, friss pulykahús. Nem muszáj nekigyürkőzni az egészben sült állatnak, választhatsz mellet, combot, amikkel változatos fogásokat készíthetsz.

A sütés fortélyai
A húst időben ki kell venni a hűtőből. A pulykának sütés előtt érdemes szobahőmérsékletűre melegednie. Ez garantálja, hogy a hús egyenletesen süljön át, ne maradjon nyers a közepe. A biztos eredményhez használj tűpróbát: az ellenőrzéssel elkerülheted, hogy kiszáradjon a hús, vagy nyers maradjon a közepe.

A ropogós bőr titka
A szárnyas barnára és ropogósra sült bőrét egyszerű trükk garantálja: az utolsó tíz percben tekerd a sütőt 180 fokról 220 fokra! Így a pulyka jól átsül, a bőre pedig finom, roppanós rétegre változik.  Fontos, hogy sütés közben negyed óránként locsolgasd a pulykát: így lesz igazán szaftos a hús, elkerülhető a kiszáradás, a bőr pedig zamatos ízt kap.

Fontos apróságok
Az ördög a részletekben rejlik, ezért ha megfelelő eredményt szeretnél, fordíts figyelmet a többi hozzávalóra is. Mit ér a Gallicoop pulykahús, ha ízetlen a húslé, kevés a töltelék, sótlan a köret. A szárnyas jól variálható édes gyümölcsökkel, gesztenyével, májas töltelékkel egyaránt.  Karácsonykor ünnepelj szívből, ne spórolj se az időn, se az alapanyagokon, se a kalóriákon!

Engedd el!
A karácsony a búcsúzás és az elengedés ideje is. Ha minden igyekezeted ellenére nem sikerült elkápráztatni a nagyit vagy az anyóst, akkor sem érdemes felhúzni magad! Legyen kéznél egy B terv, ha túl nehéz fába vágtad a fejszéd, és kifogott rajtad az ünnepi menü. Hidd el, a családtagok jobban örülnek majd egy mosolygós, kedves háziasszonynak, mint egy siránkozónak.

Receptajánló:
Gesztenyével töltött hosszúcomb
Hozzávalók:
2 db pulyka hosszúcomb, 50 dkg főtt, hámozott gesztenye, 40 dkg aszalt szilva, 1 nagy cukkini, 4-6 szál zöldhagyma, 2 szikkadt zsemle vagy kifli, 2 tojás, só, bors, őrölt római kömény, 2 dl olaj

Elkészítés:
A combot előző este alaposan bedörzsöljük sóval, borssal. Az aszalt szilvát és a szikkadt zsemlét külön-külön kevés vízbe beáztatjuk, majd lecsöpögtetjük. A főtt gesztenyét felaprítjuk, és egy keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk az apróra vágott zöldhagymát, a lereszelt cukkinit, a kicsavart, elmorzsolt zsemlét, a tojást és a fűszereket. Alaposan összedolgozzuk és a bőr alá betöltjük. Ha marad ki töltelék, gombócokká formázzuk, és egy mélyebb tepsiben a hús mellé helyezzük. Az olajat felforrósítjuk és a megtöltött combot leöntjük vele. Öntünk alá kevés vizet és letakarva 180 fokos sütőbe toljuk 1,5 órára. Ezután levesszük a fedőt róla, és további 30 percig pirítjuk. A pulykacombot sütőtálra tesszük, s bekenjük a páccal.

 

2018. december 26., szerda

Szökjön el a tél elől a mesés Lisszabonba




.

Sok városra mondják, hogy az életben legalább egyszer látni kell, Lisszabon viszont tényleg ebbe a kategóriába tartozik. A Tejo folyó partján valóban mesés élmények várnak a lélegzetelállító óvárostól az Ócenáriumig, ráadásul télen is kellemes, tavaszias az idő, így akár már most foglalhatod a repjegyet.

Rengeteg olyan történetet hallani, hogy valaki mindent hátrahagyva a portugál fővárosba költözött, mert annyira beleszeretett az atmoszférába. Nemrég például Madonna is Lisszabon környékét választotta lakhelyéül (fia itt kezdte meg focistakarrierjét a Benfica futballakadémiáján). Nem csoda, hiszen Európa egyik legélhetőbb városa színes csempével borított házakkal, imádnivaló utcácskákkal, buja növényzettel és isteni ételekkel csábít. Köztük a kihagyhatatlan, cukrászkrémmel töltött, omlós leveles kosárkával, a Pastéis de Natával, amiből valahogy sosem elég.
Élmények a bolhapiactól a rooftop bárokig
Ha valahol megéri elveszni, az Lisszabon: bárhol is kezdjük a felfedezést, nem dönthetünk rosszul. A város egykori mór negyede a meredek lépcsőkkel és zegzugos utcákkal tarkított Alfama, ahol számtalan történelmi épület és terasz kínál lélegzetelállító panorámát. Persze a hét dombra épült városban nem csak itt lehet részünk páratlan kilátásban: nem győzünk válogatni a rooftop bárok és magaslati kávézók közül. Aki szívesen vegyülne a helyiekkel, ne hagyja ki a Campo de Santa Clarán keddenként és szombatonként megrendezett Feira da Ladra bolhapiacot, ahol elég sok a kacat, viszont a hangulat semmihez sem fogható.
Amerre járunk, a házak falát színpompás csempék díszítik, amelyek történetét behatóbban is megismerhetjük a város egyik legizgalmasabb múzeumában: a Museu Nacional do Azulejo a 15. századtól mostanáig készült gyönyörű portugál csempéket vonultatja fel. Kevésbé kifinomult, de annál látványosabb része Lisszabon életének a pazar graffitikultúra, így a kötelező látványosságokon túl is garantáltan lesz mit fotózni.
Kalandok a Tejo folyó partján
Ha kuriózumra vágyunk, mindenképp nézzük meg az LX Factory komplexumot. A 19. század közepén ide, a folyó menti Alcântara városrészbe helyezte ipari központját a Companhia de Fiação e Tecidos Lisbonense textilvállalat, ami aztán sokáig virágzott és tele volt élettel. Bár hosszú évtizedekig lepusztultan állt, 2008-ban újjáélesztették: jelenleg Lisszabon egyik legmenőbb helye, amely egyfajta minivárosként működik. Az építészirodáktól kezdve a designüzleteken és galériákon át az éttermekig mindent találunk itt, vasárnaponként pedig a telep kis utcái bolhapiaccá alakulnak, ahol a helyiek maguk kínálják süteményeiket.
A város elegánsabb arcával a Chiadón találkozhatunk, amelyet egy tűzvészt követően Álvaro Siza Vieira épített újjá. A Rossio térről a Baixán át hangulatos boltocskák és nemzetközi márkák üzletei között sétálhatunk le a Tejo partjára. Érdemes felülni egy kompra vagy sétahajóra is, ami a lehető legkellemesebb módja annak, hogy eljussunk a Torre de Belémhez, azaz a manuelita stílusban épült belémi őrtoronyhoz. Az igazán modern Lisszabont a Gare do Oriente környékén keressük: az egykori világkiállítás helyszínén, a Nemzetek Parkjában hatalmas épületek és szobrok nyűgöznek le, az Ócenárium pedig varázslatos módon tárja elénk az óceánok páratlan élővilágát.
Portugál gasztronómia a javából
A portugáloknál semmiképp sem érdemes kihagyni a reggelit, hiszen külön élmény kiülni a hangulatos kávézók teraszára, és végigkóstolni a finomabbnál finomabb süteményeket – a már említett Pastéis de Nata például örök kedvenc. (Házias sütikért irány a Pastelaria Alfama Doce!) A Portugáliába özönlő brazil trópusi gyümölcsöknek is nehéz ellenállni, akárcsak a tenger gyümölcseinek, hiszen Portugália éléskamrája az Atlanti-óceán. Nemzeti ételük a szárított tőkehal, de a ropogósra sült szopós malac (leitão assado) is erősen ajánlott. Ha igazán sokszínű és minőségi kínálatra vágyunk, érdemes betérnünk az 1892 óta üzemelő Mercado do Ribeira piacra, amelynek vasszerkezetes épülete már önmagában is megér egy látogatást. 2014-ben itt nyílt meg a Time Out Market, ahol a város legjobb éttermei, köztük több Michelin-csillagos hely is képviselteti magát. 24 étterem, 8 bár és rengeteg gourmet-üzlet között válogathatunk 10-től éjfélig, hétvégén éjjel 2 óráig, este pedig akár bulizhatunk is.
A nap lezárásaként kóstoljunk bele a legendás lisszaboni éjszakai életbe, és látogassunk el a Bairro Alto negyedbe, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb kocsmák, szórakozóhelyek, bárok és éttermek váltják egymást. Az is jó helyen jár, aki hallgatna egy kis portugál muzsikát, azaz fadót, hiszen számtalan helyen egy finom vacsora vagy egy pohár bor mellett élvezhetjük a zenészek meghitt koncertjét.
Mivel utazzunk?
Semmiképp se költsünk taxira, inkább fedezzük fel a várost gyalog, vagy a szűk, lejtős utcákon közlekedő legendás 28-as villamossal! Ideális erre a célra a tuk-tuk (háromkerekű taxi) is, ha pedig tömegközlekednénk, vásároljunk feltölthető Viva Viagem kártyát, ami a metrótól a kompig szinte mindenre érvényes. Persze az sem mindegy, hogy mivel utazunk oda a Budapest Airportról. A TAP Air Portugal légitársaság az egyik legjobb választás, abban az esetben is, ha a tengerentúlra készülünk. Ugyanis Lisszabonon keresztül az ő járataikkal lehet eljutni a legtöbb brazíliai célállomásra: São Paulóba például naponta három, Rio de Janeiróba pedig két járatuk indul hetente, ami kiemelkedik a többi légitársaság ajánlatai közül. A megnövekedett igényeket szem előtt tartva New York, Miami, Boston és Torontó után 2019. június 1-től Washingtonnal és Chicagóval bővül a palettájuk, ahova heti ötször közlekednek majd.
Sőt, a kiváló minőségű, kényelmes repülőiről híres portugál légitársaság november végén bejelentette, hogy a világon elsőként állítja flottájába a vadonatúj Airbus 330neo (339) repülőgépet. Az első útján São Paulóba szállítja az utasokat, de az észak-amerikai útvonalakon is találkozhatunk majd az új repülőkkel, amelyekből 2019 végéig további 19-et helyez forgalomba a TAP.
Indulhatunk? A TAP Budapest Airportról induló járataiért kattintson ide
 

Tűzbiztos karácsony




.

Adventi koszorú, gyertya, csillagszóró, égősor… ezek az ünnepek alatt előszeretettel használt díszítő elemek. Közös azonban mindegyikben, hogy fokozottan tűzveszélyes eszközök. A karácsony közeledtével az alábbi pár tippel szeretnének a ROCKWOOL szakemberei segítséget nyújtani az év legtűzveszélyesebb időszakában a tűzesetek megelőzésére.


Az adventi koszorú első gyertyáját hagyományaink szerint december első vasárnapján kell meggyújtani. Nyílt láng használatakor pedig sokkal nagyobb esély van egy esetleges tűz kialakulására, ezért az adventi koszorúkat fém tálcán (a terítővel való érintkezés elkerülése érdekében) tartsuk. Ugyanis ha véletlenül felborul, vagy a gyertya leesik a koszorúról, fém tálcára esve nem keletkezik tűz, ezzel szemben a terítő könnyen meggyulladhat. Gyertyával pedig semmiképpen ne díszítsük karácsonyfánkat.

Csillagszóró használatakor csakugyan nyílt lángot használunk, amely ráadásul még „pattog is”. Ezért ezeket ne karácsonyfa, függöny, vagy egyéb textíliák közelében alkalmazzuk, mert könnyen lángra kaphatnak.

Mivel a legtöbb díszítő elem műanyagból, a csomagolóanyagok gyúlékony anyagból készülnek, ezért semmiképp se tartsuk különféle hőforrások közelében, például gyertya, kandalló, fűtőberendezések.

A karácsonyfa díszítését előszeretettel dobjuk fel égősorral, így hangulatosabb világítást kapva élvezhetjük a szeretet ünnepét. Az égősor vezetékek kopott, vagy rossz minőségű szigetelése rendkívül tűzveszélyes, ezért a ROCKWOOL szakemberei azt tanácsolják, hogy csak megbízható helyen vásároljunk, bevizsgált terméket. Éjszakára illetve a lakás elhagyásakor mindig kapcsoljuk le a fényeket.

Az ünnepi menü elkészítése során sok időt töltünk a konyhában, folyamatosan sütünk-főzünk valamit. Fokozottan figyeljünk arra, hogy ne hagyjuk felügyelet nélkül a készülő ételt, a forró étolajt tartsuk távolt vízforrástól. Ha esetlegesen lángra kap a forró olaj, tegyünk rá fedőt, így oxigén hiányában elalszik a tűz.

Szilveszterkor, illetve szilveszter előtt és még utána is sokan használnak az utcán petárdát, tűzijátékot, ezzel köszöntve az újesztendőt. Ha esetlegesen égő petárda esne az erkélyünkre, kertünkbe, semmiképp sem fogjuk meg, várjuk meg míg elalszik, csak ez után dobjuk ki.

A ROCKWOOL szakemberei által javasolt óvintézkedések betartásával megóvhatjuk egymás és szeretteink biztonságát az ünnepek alatt is.

Forrás: EuroAstra
 

2018. december 25., kedd

Íme, a legjobb bor-étel párosítások karácsonyra!




.

Elérkezett a karácsony, ideje összeállítani a vendégváró étlapot! A klasszikus ünnepi fogásokhoz leginkább illő borokat azonban nem olyan könnyű feladat kiválasztani. Dr. Podmaniczky Péter, a Bognár Pincészet borászati vezetője az alábbi borajánlóval segít eligazodni, milyen italt válasszunk a különböző karácsonyi ételekhez.   


Előételek
Sokan elfeledkeznek az előételekről, pedig nagyszerűen előkészítik a gyomrot és az ízlelőbimbókat a karácsonyi lakomára. A pogácsákhoz és egyéb sós ropogtatnivalókhoz könnyed, alacsony alkoholtartalmú fehérborokat érdemes fogyasztani. A pástétomok esetében azonban más a helyzet: itt – kiemelten a libamáj-pástétom esetében – kiváló választás lehet a tokaji száraz szamorodni.
Levesek
A leves a karácsonyi menüsor első, igen meghatározó alappillére, így fontos, hogy egyensúlyban legyen vele a kiválasztott bor. A kihagyhatatlan karácsonyi fogáshoz, a halászléhez egy könnyed, gyümölcsös vörösbor illik, mint például a Portugieser vagy a Kadarka, de jó választás lehet egy schiller- vagy rozébor is. Krémlevesekhez inkább könnyed fehérbort vagy primőr rozét ajánlott fogyasztani.
Húsos főételek
Karácsonykor számtalan jobbnál jobb főétel közül válogathatunk. A magyar gasztrokultúra egyik fő elemének tekinthető töltött káposztánál érdemes odafigyelni arra, hogy a zsírossága és fűszerezettsége miatt egy nem túl savas fehérbort válasszunk hozzá: egy balatoni Olaszrizlinget vagy egy primőr Chardonnay-t. A hagyományos kacsasültek és pulykasültek mellé pedig kiválóan illik egy könnyedebb Merlot.
Halas főételek
A halas főételek – sült pisztráng, rántott ponty – esetében nagyon sok minden múlik a fűszerezésen. Ha egy kevésbé fűszeres halételről van szó, akkor egy könnyű, illatos fehérbort ajánlott beszerezni, mint például az Irsai Olivér vagy a Sauvignon blanc. Ha azonban erőteljesebb a fűszerezés, egy tokaji, somlói száraz fehérbor vagy egy Chardonnay tökéletes választás lehet.
Vegetáriánus főételek
A vegetáriánus ünnepi fogásoknál érdemes odafigyelni arra, hogy a kiválasztott bor ne legyen túl testes, ellenben egyensúlyban legyen az adott étellel. A zöldséges gnocchi és a rántott cukkini ízvilágához egy nem túl savas fehérbor, például egy balatoni Olaszrizling illik.


Desszertek
A karácsonyi desszertek a világ minden táján nagy hangsúlyt kapnak. Legyen az akár mákos vagy diós bejgli, flódni vagy hókifli; egy édes szamorodnival vagy aszúval nem lehet mellélőni. Fontos azonban, hogy a bor egyensúlyban legyen az étellel, azaz, hogy megfelelő sav-cukor aránnyal rendelkezzen. 
A Bognár Pincészet széles palettájáról minden karácsonyi fogáshoz kiválaszthatjuk a tökéletesen passzoló borokat. A töltött káposzta kiváló kiegészítője lehet a Bognár Borbirtok Irsai Olivér 2018, a vegetáriánus ételek ízét a Balaton750 Balatoni Olaszrizling emeli ki legjobban, a különleges karácsonyi desszertek mellé pedig a Corvus Tokaji Szamorodnit ajánljuk.

Forrás: EuroAstra