RÁGALOMBLOGOK TÉRNYERÉSE

A sufni-szófabrikálók becsületsértései

Egy évtizede, amikor az ún. weblogok, azaz internetes naplók felütötték a fejüket, még mindenki örült. Ezentúl nem kell elmesélni mindenkinek, hogy milyen ciki volt az anyóséknál, vagy hogy látta Balázs Palit, ahogy túrja az orrát – csak megadjuk az ismerősöknek a blog címünket, és akit érdekel, bőszen görgeti fel-alá a kötetlen tematikájú és frissítésű oldalunkat. A kétkedő, illetve velejükig rettegő újságírók pedig hiába mormogták a sokat látott bajszuk alatt, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem csak azért, mert innentől kezdve senki nem nézi, hogy a hörcsögalom minőségéről, vagy a Főnök látens homoszexualitásáról írunk-e, ezért az újságíró titulust immáron minden sufni-szófabrikáló bitorolhatja. A liberalizmust ugyanis nálunk mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, azaz mindenki azt csinál, amit akar. Elindult tehát a bloggerek nagyrészt dilettáns bejegyzés-árvize, ahol egyes oldalak valóban jó és friss észrevételekkel, hírekkel szolgálnak – kihasználva, hogy nem sújt le rájuk a cenzúra nagy bütykös lábujja.

Steve Champagne illusztrációja

Úgy tűnik azonban, a blogokban rejlő alternatívák kiaknázása – évtizedes történelme alatt – hamar meghaladta az eredeti naiv elképzeléseket, és kezdi elérni az emberi természet egyik sarkalatos pontját, a rosszindulatú szemétkedést. Ez általában komplexusokra vagy sanyarú gyermekkorra utalhat, de leginkább a magánélet és a munkahelyi- és egyéb (igen, ARRA gondolok) sikerélmények ordító hiányára vezethető vissza. Ami a legszomorúbb, hogy ezen blogok, a sajtószabadságra hivatkozva, boldogan és büntetlenül száguldoznak az információs szupersztrádán, sót: rengeteg látogatót vonzanak, akikre a fent említett körülmények szintúgy illeszkednek. A cikk apropójául szolgáló oldalakat direkt nem említem név és cím szerint, mivel tartok attól, hogy egy másik emberi tulajdonság, a kíváncsiság kerekedne felül, és kedves olvasóim csak növelnék eme blogok olvasottságát – ami a fizetett hirdetésekből következően a szerkesztőknek jelentene pénztöbbletet. A kattintásra ugyanis nincs ráírva, hogy élvezkedni vagy hőbörögni tértünk-e rá az oldalra.

Vegyük tehát a névvel előre megfontolt szándékkal nem illetett, Voldemort-kategóriás blogok tartalomelemzését. A bejegyzések témája rendszerint egy-egy közösségi oldalról levadászott kép vagy videó, amelyhez lehetőség nyílik kommentárokat is fűzni, egy gyors regisztráció után. Az önmagában is degradáló domainnevek és öndefiniálások alatt megjelenő bejegyzéseket láthatólag hatalmas és folyamatos kutatómunka előzi meg, ami az interneten fellelhető, teljesen szubjektív szűrőn keresztül vizsgált szánalmakra terjed ki és kerül közszemlére. Vannak megalapozatlan politikai lejáratásokkal foglalkozó oldalak, ahol a delikvensek tényfeltárósdit játszva próbálnak meg virtuális glóriát fonni a fejük fölé, de akad olyan is, ahol a „főszerkesztő” azzal tölti a fél életét, hogy általa gagyinak vélt tetoválásokról gyűjt dokumentációkat, majd verbálisan lefröcsögi azokat. A leggyakoribb tematika ezen oldalak közt az, ahol az Iwiw, Myspace és más hasonló oldalakról levadászott képeket vagy adatlapokat lógatják ki – gyalázkodás és röhögés céljából – a társadalom fregolijára. Ide kerülnek azok a fotók, ahol a romák pénzzel, a melegek pedig tangával pózolnak, vagy ahol egyszerűen csak annyi a vétke szegény célpontnak, hogy a magasított spanyolfal áll neki a legjobban. Akadnak azonban teljesen félreértelmezett, kiforgatott tartalmak is, de egy biztos: a gyakran több száz hozzászólást generáló képekhez, videókhoz illesztett címek és aláírások külön-külön is kimerítik a rágalmazás és becsületsértés jogi kategóriáit.

A bloggerek arra hivatkozva, hogy az internetre feltöltött képek és videók szabad felhasználást jelentenek, olyan kontextusba helyezik azokat, amelyek egy pellengérre állított ember életében komoly lelki törésekhez, traumákhoz, de munkahelyi és magánéleti szankciókhoz is vezethetnek. Holott a magyar jogszabályok és törvények értelmében „bűnösnek számít az, aki más ellen meggyalázó kifejezést használ, vagy meggyalázó cselekményt elkövet” (Btkv. 261. §). Ugyanebben a rendőrbibliában feketén-fehéren olvasható, hogy rágalmazásnak minősül az, ha az adott személy valakirõl, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el. A bűncselekmény védett jogi tárgya a sértett emberi méltósága és becsülete, azaz a róla a környezetében, illetve a társadalomban kialakult kedvező értékítélet. Elkövetési magatartása pedig a tényállítás, a híresztelés, valamint az e tényre közvetlenül utaló kifejezés használata. Súlyosbító körülménynek számít továbbá az – ebben az esetben nyilvánvaló – nagy nyilvánosság előtti rágalmazás. A becsületsértés bűnébe is esnek az ilyen oldalak készítői, mivel (pl. egy olyan eset, amikor valakinek a képe fölé írják, hogy ’a nap buzija’, majd a kommentárok ízekre szedve alázzák meg) tökéletesen ráillik arra a definícióra, hogy „nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el”. Ez egyébként kiegészítő jellegű bűncselekmény a rágalmazáshoz képest, azaz abban az esetben kerül megállapításra, ha a rágalmazás valamely feltétele hiányzik. Így bármilyen kifejezés vagy cselekedet, ami a sértett emberi méltóságát célozza meg, tehát lealacsonyító értékítéletet tartalmaz, büntethető.

A lényeg nem csupán azon van, hogy ezek az oldalak léteznek jogellenességük ellenére is, tekintve a hatalmas igényt – hanem hogy nem értékteremtésre fordítják az időt és a lehetőségeket. Avagy hogy mindig van, akikkel ki lehet tölteni ezen oldalakat (figyelem, szemlézzük kritikusan képeinket: csak semmi csücsörítõs-playboycukiság, vagy részegen hány feles tudok egyensúlyozni az orrnyergemen). Meg a több száz kommentelő, akik ehhez asszisztálnak. Nem mintha róluk mind nem lehetne vérciki képeket és videókat készíteni – de a fényképezőkkel inkább a természetet, az internettel pedig inkább az információkat vegyük górcső alá.

Tóth Noémi (1988, Budapest) E-mail: toth.noemi@prherald.hu

Forrás: PR Herald