2014. április 30., szerda

A jazz világnapja: április 30.




2011-ben Herbie Hancock javaslatára az UNESCO április 30-át Nemzetközi Jazznappá nyilvánította. A magyar szerepvállalás ebben a folyamatosan fejlődő kezdeményezésben idén különleges formát ölt, amikor az országban és határon túli városokban a világon egyedülálló módon fogják megünnepelni a
 Nemzetközi Jazznapot.
Herbie Hancock


2011-ben Herbie Hancock javaslatára az UNESCO április 30-át Nemzetközi Jazznappá nyilvánította. A világszervezet akkori parlamenti elnöke a Magyarországot képviselő Bogyay Katalin volt, és az UNESCO közgyűlése előtt Párizsban a tavaly elhunyt Kossuth- és Erkel-díjas zongorista, Vukán György adott koncertet. 2012-ben Isztambulban tartották, idén Osakában rendezik a központi gálát a leghíresebb amerikai muzsikusok fellépésével.

A magyar szerepvállalás ebben a folyamatosan fejlődő kezdeményezésben idén különleges formát ölt, amikor az országban és határon túli városokban a világon egyedülálló módon fogják megünnepelni a Nemzetközi Jazznapot. Az összes fővárosi jazzklub, sok kocsma, étterem és kávézó, ahol jazzt is lehet hallani, valamint fél tucat város klubjai Debrecentől Nagykanizsáig kitárják kapuikat és ingyen várják közönségüket. A Komáromban zajló Mediawave, valamint a MÜPA Pesten egy egész fesztiválra való produkciót sorakoztat fel, Erdélyből és a Felvidékről három város koncertrendezői is örömmel csatlakoztak.

Az ötlet a Művészetek Palotájában tartott Jazz Showcase szakmai fórumán született az év elején, ahol több külföldi résztvevő kifogásolta, hogy Isztanbulban tavaly a Nemzetközi Jazznap központi gálája túlságosan reprezentatívra sikeredett, a meghívottak nagy része protokollvendég volt, a helyi zenészközösséget nem vonták be eléggé. A beszélgetés során a jazzújságíró és kritikus, Zipernovszky Kornél példaként említette a Múzeumok Hosszú Éjszakáját, amikor egyszer egy évben bárki ingyen látogathatja ezeket az épületeket. A beszélgetésben a Harmónia Jazzműhelyt képviselő Pallai Péter rögtön felkérte a jelenlevőket, hogy hamar fogjanak össze, hogy egy ilyen kezdeményezés nálunk már idén megvalósulhasson. Hála a klubtulajdonosok és koncertszervezők elkötelezettségének és anyagi áldozatvállalásának, no meg annak, hogy Magyarországon rengetegen szeretik a jazzt, a terv valóra vált. A média is azonnal felkarolta az eseményt, a Fidelio vállalta, hogy az esemény stratégiai és médiapartnere lesz, míg többek között az InfoRadio, a Klub Rádió, a Bartók Rádió és a Civil Rádió médiapartnerként hirdeti az aznapi eseményeket.

A Harmónia Jazzműhely által összefogott akcióban - ami hetek alatt, civil kezdeményezésre, szigorúan non-profit alapon jött létre - előzetesen összesítve körülbelül nyolcvan zenészt, nem csak magyarokat, közel 30 különböző produkciót, 6 magyar és 3 határon túli városban, 21 helyszínen láthatnak és hallhatnak ingyen az érdeklődők. A kiegészítő programok között található közéleti kvíz középiskolásoknak, verskötet-bemutató, egy teljes összművészeti fesztivál, és természetesen több helyszínen jam session, azaz kötetlen, próba nélküli örömzenélés, éjszakába nyúlóan. Ideje tehát elfelejteni a közhelyet, hogy Magyarországon a jazz rétegműfaj volna, mert mind társadalmi, mind földrajzi felosztásban, mind kor szerint nézve népszerű, sokan szeretik, sokan művelik és sokan hajlandók áldozni érte.

A Jazznap.hu célja ennek felmutatása mellett az, hogy az ingyenességgel azokat is megszólítsa, akik eddig még nem voltak jazzklubban, jazzkoncerten, nem kóstoltak bele ebbe az izgalmas és hihetetlenül sokarcú műfajba - most jött el erre a legjobb alkalom.

Forrás: inforadio.hu

 

Lyka Károly




Lyka Károly (Pest, 1869. január 4. – Budapest, 1965. április 30.) magyar művészettörténész, kritikus, festő.


Lyka Károly portréja -1925




Magyar művészettörténész (Pest, 1869- Budapest, 1965). 1914-1936 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára, 1921-1922-ben rektora. Újszerű módszerekkel, szociológiai megközelítésben dolgozta fel a XIX-XX. századi magyar művészet történetét. Nagy hatású kritikus és a tudomány népszerűsítője volt. Főbb művei: A táblabíró-világ művészete, 1800-1850, 1922;A művészetek története, 1931; Nemzeti romantika, 1942; Festészetünk a két világháború között (1920-1940, 1956.

Forrás: Magyar Larousse Enciklopédia 2.kötet - 744. oldal

2014. április 29., kedd

A katolikus egyház kialakulása




.
Péter apostol
Jézus Krisztus tanításából kiolvasni is, abba belemagyarázni is nehéz a későbbi katolicizmust. Az ütközőpont az, hogy Jézus -- szemben áll egy szervezett egyházzal s annak kialakult intézményeivel. Jézus nem szertartásokat alkot, hanem ceremóniákat kritizál, az az új tartalom pedig, amit ő ad az evangéliumban, nemcsak a zsidó vallás formáit robbantja szét, hanem minden másét is. Pál apostol már egész más jellegű működést fejt ki. Az ő élete művében az egyházi gondolat, a szervezés gondolata sokkal inkább előtérbe nyomul. Az általa hirdetett új evangélium már alkalmasabb volt arra, hogy egyházi bázis legyen s az első zsidó zsinagógai mintára szervezett keresztény egyházak az ő működése nyomán sarjadtak. Ezek az egyházak azonban alig hasonlítottak a későbbi keresztény egyházra. Szerény, szinte mondhatni: földalatti gyülekezetek voltak, melyek közt kevés és laza kapcsolat volt, vezetőik egyszerű kézműves és egyéb emberek, szertartásaik belső hittől átfűtött egyszerű cselekmények (keresztelés, agapé = szeretetvendégség és úrvacsora), istentiszteleteiket a zsidó zsinagógai istentiszteletben megszokott s onnan átvett formák közt tartották, bibliamagyarázatokból és imádságokból állottak, szervezetük nem volt kiépítve. Az első keresztény gyülekezetek episzkoposai (= vezető, felügyelő) és a későbbi katolikus püspökök között édes kevés a hasonlóság, az apostolokat meg éppen nehéz a mai egyházfejedelmek mintájára elképzelni. Az egyházi fejlődésnek nem az a legnagyobb érdeme, hogy híven és töretlenül megőrizte Jézus Krisztus tanítását és az őskeresztény egyház szokásait, hanem az, hogy ezen szerény alapon olyan hatalmas épületet emelt ...!

A monarchisztikus gondolat

 A hatalmas katolikus egyház kiépülését Róma történeti helyzetének és az igen korán hozzákapcsolódott monarchisztikus gondolatnak köszönheti. A kereszténység a római birodalom perifériáján keletkezett. Hagyományai a birodalom keleti részén levő nagy városokhoz kapcsolódnak. Jézus Krisztus közvetlen tanítványai Antiochián, Alexandrián,Caesarián, Epheuson és Smyrnán túl túl nem igen jutottak. Az egyetlen Pál apostol látott nagyobb világot. De azért a római gyülekezet kiváltságos helyzete a keresztény egyházban már megalakulásakor (40-50 körül) biztosítva volt. A birodalom fővárosának a keresztény egyháza puszta keletkezésével kimagaslott a többiek közül. Kezdetben Rómában is több gyülekezet alakult, amelyek egységes vezetés alá csak a 2. század közepén kerültek.
Az egységes vezetés szükséges követelmény lett abban a pillanatban, mikor Máté evangéliuma révén gyökeret vert az a legenda, hogy Jézus Krisztus az egyház vezetését Péter apostolra bízta s mikor a római gyülekezet eredetének kiemelésére és tekintélyének növelésére egyre meggyőzőbben hangoztatta, hogy Rómát nem csak Pál apostol szentelte meg vére hullásával, hanem Péter apostol is, akinek Rómában természetesen az egyház fejének kellett lennie. Péter római püspöksége nagyon vitás. A róla szóló legenda azonban megtette hatását. Az a gondolat, hogy Jézus Krisztus Pétert tette meg utódjának, bele került az újszövetségbe. Az a másik, hogy Péter Róma első püspöke volt s hogy ez alapon a keresztény egyházban Rómát elsőség illeti, a római püspök pedig Péter utóda, végeredményben tehát Krisztus isteni jogán hivatott az egyház kormányzására, a keresztény egyházi fejlődés egyik leghatalmasabb irányító eszméje lett.

Írta: Szimonidesz Lajos - A Világ Vallásai (530-531. oldal)
Illusztráció: Fenyvesi András ikonfestő alkotása


2014. április 28., hétfő

Szórakozás




A szórakozás fogalmát sajnos világszerte félreértik, vagy legalábbis félreértelmezik: mert ahelyett, hogy a szórakozást testileg és lelkileg is, az elveszett energiák pótlására és a kifáradt szervek pihentetésére használnánk fel, ennek rendszerint az ellenkezőjét követjük el. Ezért a szórakozás éppúgy hozzátartozzék a napi programhoz, mint a mindennapi munka.


Ennél azonban teljesen az egyéni kedvtelés és alkalmasság legyen az irányadó.
A szórakozásnak kettős célja van. A test pihentetése és a szellemi kikapcsolódás a mindennapi munka alól. A szórakozásnak ezek szerint játékosan könnyednek kell lennie, nem szabad olyan komolyan venni, amint ezt sokan csinálják. Ezért a szórakozások tekintetében is ajánlatos a mérséklet. Amennyiben tehát a szórakozás helyet kap a mindennapi időbeosztásban, úgy itt is jó a helyes mértéket szem előtt tartani.
A mindennapi szórakozást és szellemi pihenést legjobban valamely ártatlan passzió szolgálja. Ha ez a passzió sport, legyen tenisz, úszás, evezés, lovaglás, vagy golf; nyáron tánc, télen korcsolyázás, sí, vagy hocki. Egyiket sem szabad túlzottan gyakorolni.
A szórakoztató sportok általában a meleg évszakokban űzhetők. Különösen veszélyes a tavasz ideje, amikor a szervezet már némileg elszokott a szabad levegőn való mozgástól. Az első szép napon azután kirohannak az az emberek a szabadba és mindjárt első alkalommal ugyanannyit akarnak sportolni, mint a múlt szezonban. Az eredmény: a napokig tartó izomláz, nem beszélve a szív hirtelen és káros túlterheléséről. Különösen áll ez az egyik legnépszerűbb sportra, az úszásra. Az első szép napon az illető sietve beugrik a vízbe, kicsit bennmarad, utána kifekszik a napra, sütteti magát, visszamegy a vízbe, újra kijön a napra, és ezt napnyugtáig ismétli. A következmény: hólyagos, vörös, hámló bőr, gyakran napszúrás, néha a hirtelen lehűlés miatt influenza, vagy tüdőgyulladás. Ennek elkerülésére elsősorban a vízbemenés előtt kell napfürdőt venni. Első alkalommal csak öt percre. Utána menjünk be a vízbe, majd ha nem öltöztünk fel, üljünk árnyékba. A vízben se maradjunk addig, amíg kilel a hideg. Nem szabad a testtől hirtelen túl sok meleget elvonni.
Az itt elmondottak az összes sportokra vonatkoznak.
A szórakozásnak másik formája a passzív, amikor is testünk semmiféle energiát nem fejt ki. Nagyon sokan hangoztatják, hogy kedvenc sportjuk a kártya. Ezek azonban nem tudják, hogy kártyázás közben gyakran sokkal több energiát használnak el, mint a legmegerőltetőbb sportnál.
 Meg kell itt még említeni az úgynevezett könyvmolyokat, akik minden szabadidejüket olvasással töltik. Ha ez az alvással eltöltendő idő rovására megy, vagy megerőlteti a szemet, úgy az olvasás nem szórakozás, hanem az egészségre káros időtöltés. Itt sem szabad túlozni.
A sportok jótékony hatása tulajdonképpen elsősorban a szellemi kikapcsolódásban nyilvánul meg. Ezért egyiket sem szabad annyira túlzásba vinni, hogy határozott fáradtságérzet álljon be, mert akkor legalább is annyit ártunk magunknak, mint amennyit használunk; sokszor azonban még rosszabb a helyzet.

Írta Hatvany Lili írónő az 1986-ban, a cikk illusztrációjaként felhasznált Ételművészet - életművészet című könyvében

 

2014. április 27., vasárnap

II. János Pál pápa imáiból




Új Ég és Új Föld

II. János Pál papi imája a 2000. év nagy jubileumára


Légy áldott, ó, Atyánk, ki mérhetetlen szeretetedben egyszülött fiadat ajándékozta nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább
méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, s új értelmet

adott a történelemnek, közös utunknak az Új Ég és Új Föld felé, melyet szorongás és szenvedés, hűség és szeretet kísér. Ennek végén Te, a halált legyőzve, minden leszel mindenben.

Dicséret és dicsőség Néked, Legszentebb Háromság, egyedüli és legfőbb Isten!

Kegyelmedből, ó, Atyánk, a jubileumi Szentév legyen a teljes megtérés és a hozzád való örömteli visszaérkezés éve, legyen az emberek közti megbékélés és a nemzetek között újra megtalált harmónia ideje. Olyan idő, melyben a lándzsát sarlóvá olvasztják, a fegyverek zörgését pedig a béke dala váltja fel. Add meg, ó, Atyánk, hogy a jubileumi Szentévet a Lélek harangjára figyelmesen, Krisztus követésében hűségesen, az Ige hallgatásában szorgosan, a szentségek vételében buzgón élhessük meg.

Dicséret és dicsőség Néked, Legszentebb Háromság, egyedüli és legfőbb Isten!

Tartsd meg, ó, Atyánk, a Lélek erejében egyházad, mely az új evangelizáción fáradozik. Vezesd lépteinket a világ útjain, hogy életünkkel hirdessük Krisztust. Irányítsd földi zarándoklatunkat az örök világosság Városába. Jézus tanítványai ismét szeretettel forduljanak a szegények és elnyomottak felé, legyenek szolidárisak a szükséget szenvedőkkel, készek az irgalmasság cselekedeteire, s bocsássanak meg a testvéreknek, hogy maguk is elnyerjék bocsánatod.

Dicséret és dicsőség Néked, Legszentebb Háromság, egyedüli és legfőbb Isten!

Tisztítsd meg, Atyánk, Fiad tanítványainak emlékezetét, és add, hogy elismerjék bűneiket. Add, hogy egyek legyenek, s hogy a világ higgyen. A nagy vallások követői folytassák a párbeszédet, és minden ember örvendezzék azon, hogy gyermekeid vagyunk. Mária, a nemzetek Anyja könyörgő hangjára egyesüljön az apostolok és keresztény vértanúk kórusa, minden egyes népnek és minden idők igaz embereinek imája, hogy a Szentév mindenki számára, és az egyház számára is a megújult reménység és a Lélekben való ujjongás éve lehessen.

Dicséret és dicsőség Néked, Legszentebb Háromság, egyedüli és legfőbb Isten!

Néked, Mindenható Atyánk, a világmindenség és az emberiség Teremtője, az idők és a történelem Ura, az Élő Krisztus által, az egész világot megszentelő Lélekben legyen dicséret, tisztelet és dicsőség, ma és mindörökké. Ámen.


II. János Pál pápa imája az Atya évére

Istenünk, mennynek és földnek Teremtője,
Jézus Atyja és a mi Atyánk!

Áldott légy Urunk,
Atyánk, ki a mennyekben vagy,
mert végtelen jóságodban
lehajoltál emberi nyomorúságunkra
és nekünk adtad Fiadat, Jézust, aki asszonytól született,
aki üdvözítőnk és barátunk, testvérünk és megváltónk.

Hála Neked, jóságos Atyánk,
a jubileumi év nagy ajándékáért:
add, hogy az a kegyelmek éve legyen,
nagy hazatérésünk éve az atyai házba,
ahová visszavárod tévelygő gyermekeidet,
hogy szeretettel eltelve megbocsátón átölelj
és menyegzői öltözetben
asztalhoz ültess minket.

Atyánk, szüntelen dicsérünk Téged!

Könyörület Atyja,
a Szentévbenvirágozzék fel szeretetünk Irántad és felebarátaink iránt:
Krisztus tanítványai azon fáradozzanak,
hogy igazságosság és béke legyen,
hogy a szegényeknek hirdessék az Örömhírt;
Anyánk, az Egyház pedig forduljon
megkülönböztetett szeretettel
a kicsinyek és a kitaszítottak felé.

Atyánk, szüntelen dicsérünk Téged!

Igazság Atyja,
a nagy Jubileum legyen kedvező alkalom,
hogy a katolikus hívek újra felfedezzék azt az örömet,
amit csak igéd hallgatása nyújthat
és az akaratodra való ráhagyatkozás.
Tapasztalják meg a testvéri közösség értékét,
amikor megtörik a kenyeret,
a lelki énekekkel, himnuszokkal dicsérnek Téged.

Atyánk, szüntelen dicsérünk Téged!

Irgalomban gazdag Atyánk,
a Szent Jubileum legyen a megnyílás,
a párbeszéd és a találkozás ideje,
mind a keresztények között,
mint pedig a különféle vallások követői között:
mérhetetlen szeretetedben
áraszd ki bőkezűen irgalmadat mindenkire.

Atyánk, szüntelen dicsérünk Téged!

Istenünk, mindenható Atyánk,
add, hogy minden gyermeked megtapasztalja,
hogy a Hozzád, végső célunkhoz vezető úton,
van jóságos társunk: a Szent Szűz,
a tiszta szeretet képmása,
akit Krisztus és az Egyház anyjául választottál.

Atyánk, szüntelen dicsérünk Téged!

Neked, élet Atyja,
kezdet nélküli kezdet,
legteljesebb jóság és örök világosság,
a Fiúval és a Szentlélekkel,
legyen tisztelet és dicsőség, dicséret és hála,
mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: Virtuális Plébánia

2014. április 26., szombat

Magyar Állami Népi Együttes: Kincses Felvidék




.

2014. május 31. szombat, 19:00

Korunkat a változás jellemzi. Változik gazdasági környezetünk, a társadalom, amiben élünk, változnak szokásaink, a kultúránk, változunk mi magunk is. Ebben az átalakuló világban nehéz kapaszkodót találni, mert – az állandónak és változatlannak hitt – hagyományhoz való viszonyunk is átalakulóban van. Nem elégszünk már meg a személyes tapasztalatok, közvetítők által vagy filmről, hangszalagról megismert folklór reprodukálásával. Keressük és megmutatjuk, amit ebből a kultúrából ma aktuálisnak, magunkra nézve érvényesnek, értékesnek tartunk, keressük, meghatározzuk és elhelyezzük magunkat a saját nyelvünkön, a mi világunkban.

A Kincses Felvidék című műsorával a Magyar Állami Népi Együttes a magyarországi hivatásos együttesek között először foglalja össze a Felvidék etnikailag sokszínű tánc- és zenekultúráját. Kiindulásként azon tájegységek anyagából merítettünk, ahol Bartók népzenekutatói munkássága is elindult (Gömör, Zoborvidék, Felső-Garam mente stb.), ám az igazi szándék nem egy leltár bemutatása volt, hanem inkább Bartók Kárpát-medence-koncepciójának érzékeltetése.

A Bartók-évforduló jó alkalmat kínál Bartók Béla géniuszának újbóli felfedezésére. Ráirányítja figyelmünket arra az életműre és gondolkodásmódra, mely mintaként szolgál számunkra is. Eszerint a népzene és néptánc minél tökéletesebb megismerése után, abból kiindulva, saját, mai, aktuális nyelvünket kell megalkotnunk.

A Kincses Felvidék a Bartók-trilógia első része, melyben az együttes a forráshoz legközelebbi, ahhoz leginkább hasonlító formában mutatja be az „eredetit”. Az ezt követő részek, melyek a közeljövőben kerülnek színre, az absztrakció egyre magasabb szintjén követik Bartók útját, és jutnak el az inspiráló mintától a kortárs nyelvig.

Képgaléria

Forrás: Hagyományok Háza

Szentté avatják II. János Pál pápát





Szentté avatás: érkeznek a magyar zarándokok Rómába


Szervezett csoportban és egyénileg több száz magyar zarándok érkezett már Rómába XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatására, a Szent Péter tér felé vezető sugárúton már pénteken óriási magyar zászló lobogott – írja az MTI.



Egy kétgyermekes magyar család babakocsival igyekezett a római napsütésben a Szent Péter tér felé. „Nem tudjuk, bejutunk-e a vasárnapi szentmisére, de a gyerekeket elhoztuk, és előre megmutatjuk nekik, hol lesz a szertartás, áldás lesz ez rájuk!” – mondta az édesanya.

Háromszázötvenen a Makrovilág szervezésében érkeztek hat busszal, repülővel és saját gépkocsival is.

„Egész Magyarországot képviselik” – mondta a népes csoportot kísérő Madari Gyula, a zarándok utazási iroda igazgatója. A Balogh Tamás váci piarista szerzetes vezette magyar hívők felsorolták, honnan indultak: Hercegszántó-Baja, Győr, Peresznye, Kőszeg, Mohács, Budapest, Vác, Pécs-Magócs, Siófok, Balatonszentgyörgy, Nagykanizsa, Ceglédbercel, Mátészalka, Nyíregyháza, Miskolc, Székesfehérvár, Csorna, Makó, Szeged, Felsőpetény, Ópályi, Dunavarsány, Kunszentmiklós.

A zarándokok elmondták, elsősorban II. János Pálért jöttek, rá emlékeznek, és Ferenc pápáért is, akihez minél közelebb szeretnének kerülni a vasárnapi szentté avatási szentmisén.

„Amikor 1991-ben II. János Pál Magyarországra látogatott, eljött Pogányba is. A vele való találkozás nagy hatással volt rám: közgazdász voltam, látogatása után hitoktató lettem” – mondta el egy asszony. „Én szintén 1991-ben Máriapócson találkoztam II. János Pállal. Az ottani kórussal énekeltem neki. Húsz évvel ezelőtt voltam utoljára Rómában, most miatta visszajöttem, és most ültem először repülőn” – mesélte egy másik. „Én Rómáért is jöttem” – mondta egy harmadik zarándok.

A fiatalabbak úgy tervezik, már szombat éjszaka megközelítik a Vatikán környékét, hogy vasárnap hajnalban az elsők között juthassanak be a Szent Péter térre. „Ha már életében nem volt alkalmam II. János Pállal találkozni, legalább most itt akartam lenni” – jelentette ki egy fiatal lány. Sokan nem tartanak sem a tömegtől, sem a kialvatlanságtól. A magyarok egy csoportja a szombat éjszakát virrasztással tölti, így készülve a szentté avatásra.

Addig is a magyar zarándokok bejárják a keresztény Rómát: már imádkoztak a Szent Péter- és a Lateráni Szent János-bazilikában is.

Egész Róma zarándokfolyamtól hömpölyög. A legtöbben az olaszok és II. János Pál honfitársai, a lengyelek vannak (Róma külvárosi utcáin egymás mellett sorakoznak a lengyel rendszámú autók), de lobognak francia, libanoni és Costa Rica-i zászlók is. A latin-amerikai országban él Floribeth Mora Díaz, akit a II. János Pálhoz intézett fohász gyógyított meg betegségéből.

Magyar Kurír


2014. április 25., péntek

Szent Márk evangélista - április 25.




Márk a négy evangélista egyike, a hagyomány szerint Szent Péter apostol segítője volt. A római hívek megkérték, hogy jegyezze le a Péter által hirdetett örömhírt a hívők örök
emlékezetére. A kereszténység egyiptomi elterjedése is az ő nevéhez fűződik. Alexandria első püspöke lett, ott szenvedett mártírhalált. Ünnepe április 25-ére került a liturgikus naptárban.

Áron főpap nemzetségéből származott, Kirenaika tartományban született. Eredetileg Johanannak (János) hívták, de mivel nem zsidók között térített, latin nevén (Marcus) vált ismertté. Márk, Marcus jelentése nehéz kalapács.

Ifjú volt, amikor Keresztelő János föllépett, és Jeruzsálemben Jézus meghalt, majd föltámadt. A hagyomány szerint Jézus hetvenkét tanítványának egyike volt; más források alapján Jézus Krisztus feltámadása után tért meg. Az Apostolok Cselekedeteiben a következőket olvashatjuk róla: Péter, miután csodálatosan kiszabadult Heródes börtönéből, „elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának házába, ahol sokan együtt voltak és imádkoztak”. Márk édesanyja házát az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló, Rodé a hangjáról ráismert (ApCsel 12,11–17).

Egyes szakértők szerint ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az apostolok pünkösd ünnepére is. Így talán a Getszemáni-kert is Márk édesanyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben. Amikor az Urat elfogták, és minden tanítványa elmenekült, „egy ifjú követte, meztelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és meztelenül elfutott” (Mk 14,51-52) – e részlet a szerzőre, Márkra vall.

Jézus feltámadása után Márk anyjának háza lett Péter szállása. Az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek. Péter ezért mondhatja őt a fiának (1Pét 5,13). 44-ben, amikor Júdeában éhínség támadt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett, és Pál apostol Barnabás együtt vitt nekik adományt. Márk anyjának házában szálltak meg. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot is, akit alkalmasnak tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában. Barnabással Ciprus szigetére ment.

Később Péter apostollal együtt Rómában tartózkodott. A hagyomány úgy beszél Márkról, mint „Péter tolmácsáról”. A rómaiak, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, hogy jegyezze le Péter tanításait. Mestere hithirdetései alapján 50 és 60 között latin nyelven írta meg az evangéliumot, melyet Péter alaposan átvizsgált, s a teljes igazságot találván benne, minden hívőnek elfogadásra ajánlotta.

Az apostolfejedelmek vértanúsága után Péter tanácsára Egyiptomba ment, hogy az ottani pogányokat a kerésztény hitre térítse. Márk nevéhez fűződik a kereszténység egyiptomi elterjedése; ő az egyiptomi kopt ortodox egyház megalapítója. Alexandria első püspöke lett,  tizenkét éven át szolgált az egyiptomi keresztények közösségében.

A pogányok az életére törtek; liturgia közben az oltárnál támadták meg és fogták el. Nyakára kötelet kötözve, sziklás ösvényeken vonszolták és halálra kínozták. Április 25-én szenvedett mártírhalált, Traianus császár idejében (98–117). A keresztény hívek Bukolesben temették el az apostolt.

Márk ereklyéi Velencébe kerültek a IX. században, azóta ő a „tenger királynőjének” védőszentje. A velenceiek mint védőszentjüket tisztelik, és székesegyházuk Szent Márk nevét viseli.

Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a XI. századtól április 25-én üli meg.

Márk evangélista keresztény ikonográfiai attribútuma a szárnyas oroszlán. Ezekiel próféta jövendölése alapján ábrázolják így, mert Keresztelő Szent János sivatagi életével kezdi evangéliumát: „A pusztába kiáltó szava: Készítsétek az Úr útját!”. E szimbólum román és barokk ábrázolásokon tűnik fel, főként szószékeken.

A latin szertartásban Szent Márk napján, április 25-én történik búzaszentelés (latinul litaniae maiores), a határ, a búza- és gabonaföldek megáldása. A búzaszentelő körmeneten a keresztutaknál és az ott elhelyezett határkeresztnél a megszentelt búzavetésből minden hívő kitépett egy szálat, melyet a férfiak a kalapjuk mellé tűztek, a nők pedig sok helyütt imádságos könyveikbe rejtettek.

A szentelt búza régóta megbecsült népi szentelmény. Tápén búzaszenteléskor sok koszorút szoktak készíteni a templom zászlóira, keresztjeire. Sok helyütt a kenyérkosárba is tesznek belőle. Csíkszentkirályon az ablak keresztjére kötik. Csíkdelnén minden letépett szentelt búzaszálra egy Miatyánkot kell elmondani. Andrásfalva bukovinai székelysége a búzaszentelést a Márk napját követő vasárnap ünnepelte: szépen felöltözve ott volt az egész falu; a megszentelt búzából zászlókra, keresztekre koszorút kötöttek.

Budaörsi német hagyomány szerint Márk napja után már mezítláb is lehet járni, mert a földet szentelés érte, és így nem kell a fölfázástól tartani.

Márk dunántúli névváltozata Márok, Székelyföldön Márkos. Nevéből képzett helyneveink között szerepel: Márkháza (Nógrád), Kézdimárkosfalva (Marcusa), Márkusháza (Vas, Zemplén), Márok (Bereg), Hercegmárok (Baranya), Németmárok (Baranya), Püspökmárok (Baranya), Márokföld (Zala), Márokháza (Komárom), Marokháza (Marochaza), Márokpuszta (Baranya), Szentmárkúr (Veszprém, elenyészett), Márkó (Veszprém).

A középkori Székesfehérváron kolostor állt (1376) Márk tiszteletére.

Már nem élő szegedi hagyomány szerint a papok Márk napján könyörögnek a teljes búcsú kegyelméért mindazok számára, akik húsvétra gyóntak és áldoztak.

Források: Magyar Kurír, MEK- OSZK

2014. április 24., csütörtök

Aranybulla




Az Aranybulla szűkebb értelemben II. András magyar király 1222-ben, Székesfehérvárott kiadott, aranypecséttel ellátott királyi dekrétuma. Tágabb értelemben az aranybulla szó azt az arany pecsétet jelenti, mellyel a magyar királyok – III. Bélától kezdődően – megerősítették fontosabb okmányaikat.


1222. április 24. | II. András kiadja az Aranybullát Fehérváron


Az Aranybulla 1222-ből

 1222. április 24-én adta ki II. András Fehérváron az Aranybullát, a rendi állam magyar jogrendszerének legfőbb tartóoszlopává váló oklevelet.

Nevét a rajta függő hitelesítő pecsétről, az aranyból készült díszes bulláról kapta, aminek révén gyakran szoktak párhuzamot vonni közte és más „aranybullák” között, például a Magna Charta Libertatumot (1215), vagy a Német Aranybullát (1356) említve. Az Aranybulla kiadásának előzménye a II. András (ur. 1205-1235) kormányzása által kiváltott általános elégedetlenség kirobbanása volt, mely szinte minden joggal bíró társadalmi réteget érintett. A bárók körében az váltott ki feszültséget, hogy András velük szemben külföldi bizalmasainak juttatott számos pozíciót, illetve, hogy szorult anyagi helyzetében a szaracénoktól és a zsidóktól kért pénzügyi segítséget, akik az uzsora révén jelentős befolyást szereztek a magyarországi sókereskedelemben. A szervienseket a királyi befolyás hanyatlása más oldalról érintette negatívan, ők elsősorban jogaik sérelmét, a bárók hatalmaskodását rótták fel Andrásnak, aki a királyi vármegye gyengülése, a birtokok elosztogatása után egyes vidékeken már semmilyen befolyással nem rendelkezett.
Az Aranybulla pecsétje


A sérelmekből eredő feszültség eredményeként az érdekszövetségre lépő különböző társadalmi csoportok az 1222. évi törvénylátó napokon rákényszerítették II. Andrást követeléseik elfogadására és törvénybe iktatására, ezeket összegezte a kiadott Aranybulla. A Fehérváron kelt oklevélben András ünnepélyesen megfogadta, hogy a vámhelyeket és főbb tisztségeket ezentúl az ország főnemeseinek juttatja majd, illetőleg, hogy szakít addigi politikájával és anyagi helyzetét nem egész megyék eladományozásával próbálja meg stabilizálni. Szintén a királyi gazdaságpolitika kritikája volt az a szakasz is, melyben II. András ígéretet tett arra, hogy egy évnél nem gyakrabban fog új pénzt veretni (Az ún. kamarahaszna ugyanis fontos kincstári bevétel volt: a király bevonta a forgalomban lévő érméket és újakat adott ki, melyek nemesfémtartalma alacsonyabb volt. A különbözet lett a kamara haszna, amivel a szorult helyzetben lévő királyok túl gyakran éltek.).

Ami a szervienseket illeti, az uralkodó biztosította birtokaik adómentességét (a beszállásolás alól is mentesültek) és személyi szabadságukat, illetve katonáskodásukat a határokon túl csak az uralkodó költségén tette kötelezővé. Nekik kedvezett az a pont is, mely kötelezővé tette a sérelmek előadására alkalmas fehérvári törvénylátó napok évenkénti megrendezését. A szervienseket érintő 11 pontban biztosított kiváltságokból eredtek a későbbiek során a Werbőczy István által 1514-ben készített Tripartitum sarkalatos nemesi jogai.

Az Aranybulla szabályozta a földbirtokok öröklődését is, létrehozta a leánynegyedet, melyet a fiúutód nélkül elhalálozó birtokosok leánygyermekei kaptak meg. Az oklevél egyik leghíresebb pontja a 31. szakasz, az ellenállási záradék volt, mely a törvényeket meg nem tartó uralkodó elleni fellépést engedélyezte Magyarország egyházi és világi méltóságai számára. Az Aranybulla 1222. évi formája ugyanakkor korántsem tekinthető véglegesnek: kilenc esztendővel később, fokozott egyházi nyomásra II. András az oklevél megújítására kényszerült, komoly kiváltságokat adományozva az új változatban a klerikusoknak (pl. haszon a sókereskedelemből). Az Aranybullát IV. Béla király is megújította az 1267-es esztendőben, majd 1351-ben I. (Nagy) Lajos is, aki az ősiség (aviticitas) törvényének beiktatásával évszázadokra meghatározta az öröklési rendszert. Mária királyné 1384-ben, Hunyadi Mátyás 1464-ben cselekedett hasonló módon, de koronázási esküjében valamennyi magyar király fogadalmat tett az oklevél jogi rendelkezéseinek megtartására.

Némi változást csak az 1687-es soproni országgyűlés hozott, ahol a rendek Buda visszafoglalása után eltörölték az ellenállási záradékot. Az 1222. évi Aranybulla egyfelől modernizálta a késő Árpád-kor jogrendszerét, másfelől lerakta a rendi társadalom jogi alapjait, szabályozva a kiváltságokat és kötelességeket, évszázadokon keresztül. Az Aranybullát nagyon gyakran az I. (Földnélküli) János (ur. 1199-1216) által 1215-ben kiadott angol Magna Chartához hasonlítják, ám a két dokumentum közötti hasonlóságok feltételezhetően inkább az azonos jellegű orvosolandó problémákból erednek, mint az angol és magyar jogi gyakorlat közötti esetleges kölcsönhatásokból.


Szerző: Tarján M. Tamás - RUBICONline


2014. április 23., szerda

Nemzet Színésze - Gera Zoltán




 Nemzet Színésze/Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek.

 Részlet az alapító okiratból:

„A címet, amely a halálig szól, legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig havonta 500 ezer forint juttatásban részesülnek. Ha ez a létszám bármely okból csökken, a megüresedett helyre a címben részesülők egyhangú szavazással tehetnek javaslatot.

A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott; betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.”


Gera Zoltán (Szeged, 1923. augusztus 19. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Életpályája

Gera Zoltán 1923. augusztus 19-én született Szegeden Hosszú Zoltán és Gera Julianna gyermekeként. 1939-ben kezdett játszani a Belvárosi Színházban, majd 1940-ben Inke Rezső vándortársulatához került, de 1942–1944 között dolgozott Rév István bábszínházánál is. 1944-től Szegeden szerepelt, előbb a Városi Színház, majd az Ifjúsági Színház társaságában. 1945-ben Magyar Néphadsereg Színház, majd a Vígszínház tagja lett.

1947–1950 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1964-ben Angliába írt leveleit a postán felbontották, és ennek következményeként 10 hónapi börtönbüntetésre ítélték izgatás címén. Szabadulása után 1966-ban 1 évadot töltött a szolnoki Szigligeti Színházban, majd 1967-ben Mikroszkóp Színpad alakuló társaságába szerződött, ahol 1980-ig játszott. 1980–1987 között a Mafilm tagja volt, majd 1987-1992 között a Radnóti Miklós Színház művésze. 1992-től szabadfoglalkozású.
Sokat szinkronizált. Többször kölcsönözte Walter Matthau és Lino Ventura magyar hangját. A piszkos tizenkettő-ben Ernest Borgnine-t, a Ragtime című Miloš Forman-filmben James Cagney-t szólaltatta meg. Legemlékezetesebb szinkronalakítása a Dallas című telenovellához kötődik, melyben éveken keresztül kölcsönözte Jock (Jim Davis) hangját. (Davist az 1971-es A nagy Jake című John Wayne-westernben is szinkronizálta.)

2014-ben Szabó Gyula helyére a Nemzet Színészévé választották.

Színpadi szerepei


    Molnár Ferenc: Úri divat....Fülöp úr
    Molière: Dandin György....Dandin György
    Shelagh Delaney: Egy csepp méz....Peter
    Vasziljev: Csendesek a hajnalok....Őrmester
    George Bernard Shaw: Szent Johanna....Cauchon püspök
    Plautus: A hetvenkedő katona....Periplectomenes
    Bíró Lajos: Hotel Imperial....Juskievics, tábornok
    Zsolt Béla: Erzsébetváros....Kardos
    Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Dvornitsek
    Csurka István: Szájhős....A nyelvtanár
    Zsolt Béla: Oktogon....Tolmács
    John Chapman–Anthony Marriott: Hunyd be a szemed és gondolj Angliára....Arthur Pullen
    Fejes Endre: Cserepes Margit házassága....Horváth úr
    Karinthy Ferenc: Gőz
    Henrik Ibsen: A vadkacsa....Ekdal
    John Steinbeck: Egerek és emberek....Crooka
    Spiró György: Honderű....Pukánszky
    Verebes István: Üzenet....Balogh
    Glagolin–Ljubimov: Csendesek a hajnalok
    Vaszary Gábor: Az ördög nem alszik....Gergely, a gróf ügyvédje
    William Shakespeare: Lear király....Kent
    Johann Strauss: Mesél a bécsi erdő....Strohmayer, pékmester
    Csehov: Cseresznyéskert....Gajev
    Marcel Achard: A bolond lány....Benjamin Beaurevers
    Shakespeare: Rómeó és Júlia....Capulet
    Gyárfás Miklós: Egérút....Orbók István

    Thurzó Gábor: Hátsó ajtó....Kovalik
    Jevgenyij Svarc: Az árnyék....Hóhér
    Eduardo De Filippo: Filuména házassága....Alfredo Amoroso
    Sean O'Casey: Az ezüst kupa....Látogató
    Szimonov: A lázadó lelkiismeret....Guicciardi
    Majakovszkij: Poloska....Vagány
    Kolozsvári Andor–Brand István: Rendkívüli kiadás....Munkatárs
    Szergej Aljosin: Egyedül....Ignatyev
    Sándor Kálmán: A harag napja....Bognár Béla
    Calderon: Huncut kísértet....Cosme
    Hollós Korvin Lajos: Hunyadi....Bastida zsoldoskapitány
    Barnassin Anna: Idegen partok előtt....Breznai Károly, rádiós tiszt
    Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága....Jakab
    Arisztophanész: Lysistraté....Philurgos
    Shakespeare: A makrancos hölgy....Curtis
    Heltai Jenő: Menazséria....Az igazgató
    Hauptmann: Naplemente előtt....Dr. Wuttke
    Heltai Jenő: Az orvos és a halál....Az öreg kegyelmes úr
    Mesterházi Lajos: Pesti emberek....Tamás
    Sheridan: A rágalom iskolája....Mr. Jack Pondrough
    George James: Robin Hood....III. Henrik király
    Lev Tolsztoj: Szellemesek....Negyedik muzsik
    Illés Béla: Szivárvány....Ügyvéd
    Friedrich Schiller: Tell Vilmos....Stüssi
    Pagnol: Topáz....Tamise, tanár úr
    Kárpáthy Gyula: Zrínyi....Balogh Zsiga
    Devecseri Gábor: Odüsszeusz szerelmei....Antinoosz

Díjai


    1985 – Érdemes művész
    1993 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
    2002 – A Magyar Filmszemle Életműdíja
    2004 – Kiváló művész
    2012 – A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal
    2013 – Kossuth-díj[2]
    2014 - A Nemzet Színésze

Forrás: Wikipédia


Mednyánszky László festőművész




Báró Mednyánszky László (Beczkó, 1852. április 23. – Bécs, 1919. április 17.) magyar festő és grafikus

A századforduló jelentős mestere. Münchenben és Párizsban tanult. 1873-1877-ig Párizsban tartózkodott, majd 1878-ban nagyobb utazást tett Itáliában. 1879-ben hazatért. Felváltva tartózkodott Beczkón és Bécsben. Korai ködös, borongós hangulatú tájképeinek stílusa a barbizoni iskola hatását érezteti. A század vége felé az alakos ábrázolások felé fordult. Drámai erővel ábrázolta a társadalom elesettjeinek, a csavargóknak, ágról szakadt szegény embereknek a nyomorúságait ( Ülő csavargó, 1908-1910). Az I. világháború idejénrajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát. Nagyszámú háborús képén megrázó erővel ábrázolja az emberi tragikumot (Szerbiában, 1914). Műveinek többsége a Magyar Nemzeti Galériában található. Naplójegyzetei humánus gondolkodásának, panteisztikus világszemléletének tanúi (Mednyánszky László naplója, (1960).


Forrás: Magyar Larousse Enciklopédia
 

2014. április 22., kedd

Kosztolányi Dezső: „Szépség”




De mi is az a szép?- Ami érdek nélkül tetszik - fújtuk hajdan az iskolában Kant szavait.
Ez a meghatározás hosszú, szívós harc eredménye, melyben a legnagyobb gondolkodók és bölcselők tevékeny részt vettek. Arisztotelésztől és Aquinói Szent Tamástól kezdve

Schellingig és Schopenhauerig mindenki azt igyekezett megértetni a csökönyösen önző, birtoklásra hajlamos emberiséggel, hogy a szépség káprázat és öncél, a véges dolog végtelen visszfénye, mely többet ér,  mint maga az a dolog, melyből kiárad, s a csendélet akkor is szép, ha nem ehetjük meg azt a fácánt és nyulat, melyet ábrázol, a költemény akkor is szép, ha nem visszhangozza meggyőződésünket, és nem mozdítja elő közvetlen érdekeinket. A szépség hősi szabadságharca volt ez. Végül az emberiség belátta, hogy így is van. De ekkor se jutott közelebb a szépség rejtélyes mivoltához. Nem tudott számot adni, hogy miért is tetszik neki valami, vagy nem tetszik. Az újabb széptudomány  már nem is meghatározásokat, fogalmi megkülönböztetéseket keres, hanem lélektani úton igyekszik belehatolni a művészi teremtés s a művészi élvezés titkaiba. Miért szép például valamilyen szín? Ezt   gondolattársulásokkal, régi emlékek fölidézésével próbálták magyarázgatni. A magyarázat azonban mindig egyéni, sohasem általános. A mi gyerekeink általában a pirost tartják a legszebb színnek, talán azért, mert ez a legélénkebb szín, talán azért, mert a vérre emlékezteti őket. Japánban és Kínában azonban a legszebb szín a sárga, az a sárga, amely a mi lélekbúváraink szerint elszomorítólag hat ránk, s a halottak sápadtságát, a kicsépelt szalmát, az elmúlást juttatja eszünkbe.
Nem lehet tehát eldönteni általános érvénnyel azt sem, hogy melyik szín a vidám, és melyik a szomorú. Gyászunk színe a fekete. Ellenben egyes néger törzsek pirosban gyászolnak, a japánok fehérben, a kínaiak halványlilában, az egyiptomiak sötétsárgában, az abesszíniaiak szürkében. Az az egykor elterjedt hiedelem is megbukott, hogy a szépség tulajdonképpen az épség, a testi és szellemi egészség, s ép testben okvetlenül ép lélek lakik. Ha ez így volna, akkor labdarúgóbajnokaink vezethetnék az emberiséget. De nincs így. A púpos Leopárdinak, a sánta Byronnak, a nyavalyatörős Dosztojevszkijnek, az iszákos Poe-nak, a rögeszmés Tolsztojnak, az   idegbajos Nietzschének, az asztmás Proustnak mégis többet köszönhetünk, mint nekik. Be kell érnünk azzal, hogy a szépség fogalma egyénenként és népenként nagyon viszonylagos, amit egy újabb kori tudós abban a kétségbeesett mondatban fejezett ki, hogy a szépség tudatos önámítás.



Forrás: Kosztolányi Dezső emlékoldal


Kapcsolódó tartalom: Az égi és a földi szépről
 

Makovecz Imre, a „nemzet építésze”






Makovecz – „…összekötni az eget és a földet…" címmel 2014. március 16-án, vasárnap este hatkor kiállítás nyílt Makovecz Imre műveiből a Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia alapító- és örökös tiszteleti elnöke, Ybl-, Kossuth‑, és Prima Primissima díjas, Magyar 

Corvin-lánccal kitüntetett építész rajzai, tervei és megépült épületeinek kiváló fényképei mellett alkotásainak exkluzív, nagy méretű makettjeit is megcsodálhatja a közönség.

Makovecz Imre (Budapest, 1935. november 20. – Budapest, 2011. szeptember 27.) Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke.

„Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.” (Makovecz Imre, 2002)

Életrajz

1935 November 20-án született Budapesten.

Gyermekkorának nyarait apai nagyszülei házában, Nagykapornakon töltötte, amely kitörölhetetlen emlékként kísérte végig életét.

Iskoláit a Németvölgyi úti általános iskolában, a Petőfi Gimnáziumban, és a Műszaki Egyetemen végezte.

Már gimnazistaként aktív sportoló volt, első osztályú kézilabda-játékosként magyar bajnoki címet szerzett. Az egyetem kezdetén felhagyott az élsporttal, de kedvtelésből még néhány évig alacsonyabb osztályban folytatta.

Meghatározó esemény volt életében az 56-os forradalom. Az egyetemi ifjúság tagjaként aktív forradalmi tevékenysége miatt egyetemi tanulmányait felfüggesztették, így csak 1959-ben szerzett diplomát.

Ebben az évben a BUVÁTI tervezőirodában kapott állást.

1962-től a SZÖVTERV alkalmazottja lett, ahol az iroda profiljának megfelelően főként vendéglőket, csárdákat tervezhet. Ebből az időszakból származik pl. a velencei „Cápa vendéglő” és a szekszárdi „Sió-csárda”

1964-ben Svájcban járt, hogy meglátogathassa a Goetheanumot, és közelebbről megismerkedjen Rudolf Steiner munkásságával és szellemiségével.

1969-ben Ybl-díjat kapott.

1970-ben végezte nagy hatású mozgás-kísérletek tanulmányát, amely később saját munkásságára is jelentős hatást gyakorolt. Ekkoriban látogatta meg első ízben Kós Károlyt otthonában.

1971-től a VÁTI-ban dolgozott. Itt tervezte 1972-ben a nemzetközi elismerést kiváltó Sárospataki Művelődés Házát. Éppen ezen épület minőségének érdekében végzett hajthatatlan munkája miatt került konfliktusba feletteseivel, amelynek 1977-ben a Pilisi Parkerdőgazdasághoz való távozása vetett véget. A fenti épület kivitelezési munkáiban a Parkerdőgazdaság is részt vett, így volt alkalma a ház kivitelezését a Váti utáni időkben is felügyelni.

1974-től elmélyült a népművészeti minták tanulmányozásában, különböző kultúrák szimbolikájának azonosságait keresve. (jang-jin, triskell, stb.)

1981-ben került sor első külföldi kiállítására, Finnországban. (A későbbiekben még számtalan országba kapott kiállítási anyagaival meghívást)

Ebben az évben szervezte meg első ízben a „Visegrádi tábort” fiatal építész-hallgatók részére.

1983-ban megalakult a MAKONA tervezőiroda.

1985-ben az Építészeti Kritikusok Nemzetközi Társaságának kairói konferenciáján a Sárospataki Művelődés Házát az elmúlt évek tíz legjelentősebb épülete közé választották.

1989-ben az „American Institute of Architects” tiszteletbeli tagjává avatta. Kálmán Istvánnal és Kampis Miklóssal együttműködésben megalapította a Kós Károly Egyesülést, amely később a Vándoriskolát is elindította.

1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. A MAKONA több önálló, kisebb tervezőirodára oszlott, amelyek továbbra is szoros szövetségben végezték munkájukat. Ebben az évben indult útjára az Országépítő folyóirat. Budapesti látogatása során Charles, Wales hercege saját lakásán látogatta meg Makovecz Imrét.

1992-ben hatalmas nemzetközi sikert aratott a Sevillai Világkiállítás magyar pavilonja.

1993-ban megalakult a Magyar Művészeti Akadémia. Ugyanebben az évben oktatási együttműködést kötött a „Prince of Wales Institute of Architecture”-val, valamint meghívást kapott a windsori királyi kastély tűzvész utáni helyreállítási pályázatára.

1996-ban felépült a Kecske utcai irodaház, amely a MAKONA, valamint több „szövetséges” építészirodának ad otthont a mai napig. Itt működött köztestületté válásáig a Magyar Művészeti Akadémia.

1997-ben a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmét kapta.

1998-ban a Brit Építésszövetség tiszteletbeli tagja lett.

2001-ben Corvin-lánccal tüntették ki. A beregi árvíz helyreállítási munkájához munkatársaival ingyen készített terveket.

2005-ben tervezte a felső-krisztinavárosi „Feltámadás templomát”

2010-ben a felsőzsolcai árvíz által sújtottakat, majd a vörösiszap-katasztrófa károsultjait segítette terveivel.

2011-ben XVI. Benedek pápa pappá szentelésének 60. évfordulóján Vatikán kiállítást szervezett az általa legjelentősebbnek tartott 60 keresztény művész alkotásaiból. Meghívást kapott erre a kiállításra Makovecz Imre is, aki a felső-krisztinavárosi  „Feltámadás temploma” terveit vitte bemutatni. A Szentatya megáldotta a terveket és tervezőjét is.

2011. szeptember 27-én meghalt.


 

Forrás: Makovecz Imre honlapja, Magyar Larousse Enciklopédia

Kapcsolódó tartalom

2014. április 21., hétfő

Alfred, Lord Tennyson - Anglia egyik legnépszerűbb költője






 
Született 1809-ben Sommersbyben (Lincolnshire)
Atyja lelkész. 1850-ben poeta laureatus lesz. A Wright-szigeten telepedik le és nyugodt, előkelő életet él. 1884-ben Lord Tennyson lesz. Meghal 1892-ben.

A Viktória-kor legünnepeltebb és legjellegzetesebb költője Tennyson. Szerencsés, harmonikus és személyisége is a kor derűjét, kiegyensúlyozottságát fejezi ki. Aranykori ember, stílusa, valamint alakja és helye korának életében legfőbb mesterére, Vergiliusra emlékeztet. Ő is poeta laureatus, úgy emeli költészetté Viktória uralkodói eszményeit, mint

Vergilius Augustus császáréit.

A kor költője

 Tennyson a Viktória-kori kompromisszum, az arisztokrata-nagypolgári  nyugalom költője. Kezdettől fogva jómód és siker veszi körül; azt írja, ösztönösen, önmagának megtagadása, vagy felhígulása nélkül, amit pártfogói és közönsége várnak tőle. Eszméi azonosak osztályának eszméivel: átérzi a kor bensőséges, csendes erkölcsi megújulását és verseivel nyomon követi az angol imperializmus lassú kibontakozását; a királynőben és férjében, Albert hercegben csakugyan eszményi alakokat lát. Nem érzéketlen a kor fájó társadalmi sebei iránt sem, de azok hangfogón át jutnak el költészetébe, éppúgy mint a személyes fájdalom. Örökli a romantika gyönyörű fegyvertárát. de lázadás és anarchia nélkül, megszelídült, viktoriánus áttételben, -- nem a vihart, csak a vihar utáni szép naplementét.

Tárgyai

Csak igazán "költői" témákról "énekelt": fiatal lányok játszi szeszélyéről, hamvas szépségéről és megható hervadásáról; az angol táj örökzöld mélabújáról, és főképp a dekoratív mese-középkorról, amelyet a romantikától kapott a századközép polgára. A Scott és Byron által teremtett elbeszélő költemény nagy mestere. Remekműve az Idylls of the King (1859); a halott Albert herceg emlékére és a királynő vigasztalására írta. A kelta mondák emberfölöttien tiszta és nemes és mégis emberi szenvedélyekkel felszántott mesevilágába veezet. A történetek közül legszebb az Elaine, az angol Szép Ilonka.Az Idylls of of the King népszerűségét is felülmúlta az Enoch Arden (1864) , szentimentális történet a halottnak hitt aki visszatér, de csendben elvonul ismét, nehogy megzavarja övéinek boldogságát. A The Princess (1847) a Shakespeare-vígjáték mese-reneissance-ában játszódik és egy nők számára való egyetem történetét mondja el;Tennyson az egyetemre járó nőt még annyira fantasztikumnak tartjahogy csak a mesében tudja elképzelni. Maud (1855) kísérlet egy meghasonlott lélek ábrázolására;nem nagyon sikerült és a közönség nem vette jó néven ezt a kilengést. Személyes lírai költeményt keveset írt; fiatalon meghalt barátját gyászoló ciklusa, In Memoriam, kissé hideg és merev.


Írta Szerb Antal - A Világirodalom Története

2014. április 20., vasárnap

F. M. Dosztojevszkij: Krisztusról





Elmélkedések a ravatal előtt


Van Dosztojevszkij jegyzőkönyvei között négy keresztül-kasul tele írott zsebbeli füzet, melyekben a költő minden még oly pillanatnyi gondolatát keletkezése pillanatában

megrögzítette; odavetett szavakat, melyek lelkében új ideákat ébresztettek, mindig nyomban beléjük jegyzett. Sok kínzó gondolatától igyekezett Dosztojevszkij ezekben a följegyzéseiben megszabadulni, közben pedig irodalmi és politikai ellenfeleivel folytatott bennük képzeletbeli párbeszédeket. Némelyiküket ceruzával írta, részben áthúzta, másokat meg csak töredékesen jegyzett le, többjükben befejezett irodalmi és filozófiai elmélkedések maradtak ránk, melyek Dosztojevszkij legszebb alkotásai közé tartoznak.

Nagy a jelentősége annak, hogy mindezek a jegyzetek abban a korszakban keletkeztek, melyet maga Dosztojevszkij "szellemi újjászületés"-e korszakának nevezett; abban az idejében, amelyben nagy regényei érlelődni kezdtek és amelyben az "új Krisztus" ideája egyre láthatóbbá alakult benne.

Dosztojevszkij jegyzőkönyvei első nyomait mutatják annak az örökkévalóság felé irányuló új szellemi életnek és először tartalmazzák azokat a gondolatokat, melyeket írójuk közvetlenül első feleségének halála után feljegyzett. Már akkor előtte lebegett a "Raszkolnyikov" terve, amelyben az egyénnek és ellentétének a mindenséghez való viszonya problémája, valamint a probléma Krisztus útján való megoldásának módja első ízben mutatkozik meg teljes mélysége szerint. De csak egy évvel utóbb került megírásra az elbeszélő mű. Azoknak a gondolatoknak első megrögzítése, melyek utóbb egész szellemi életét eltöltendők voltak, e följegyzéseiben található meg, azért ezek a jegyzetei Dosztojevszkij minden későbbi műve - a "Raszkolnyikov"-tól a "Karamazov testvérekig"-ig és "Egy író naplójá"-ig - világnézeti képéhez készült alaptervezetnek tekinthetők.

Külső életében akkoriban érték a költőt a legnagyobb válságok. Éppen Olaszországban utazgatott, mikor utolérte a hír, hogy felesége veszélyesen megbetegedett. Nyomban hazatért és a következő esztendő Moszkvában töltötte. Ott, az elsorvadó Dimitrijevna Marja betegágya előtt írta le új regényének terv vázlatait.

1864 április 16.-án meghalt Dimitrijevna Marja. Ezeknek a nehéz napoknak szenvedéseit pontosan visszatükrözi Dosztojevszkij egy levele, amelyet hitvese halála után barátjának, Wrangel bárónak írt.

"Feleségem Moszkvában, ahová egy évvel ezelőtt költözött, meghalt tuberkulózisban. Én is Moszkvába mentem és 1864 egész telén át el sem mozdultam ágya mellől; teljes eszméleten volt, mikor tavaly április tizenhatodikán elhunyt és mikor mindenkitől elbúcsúzott és mindenkiről megemlékezett, kiknek végső üdvözletet kívánt küldeni. Önt is megemlítette...Íme átadom Önnek az üdvözletét, kedves, jó öreg barátom. Tartsa meg szegényt jó és baráti emlékében! Óh barátom, határtalanul szeretett Ő engem és én is mérhetetlenül szerettem; de nem éltünk egymással boldogan. Ha viszontlátjuk egymást, majd mindent elbeszélek, most csak annyit akarnék mondani, hogy noha az Ő különös, gyanakvó és betegesen fantasztikus jelleme miatt nagyon boldogtalanul éltünk, egymást szeretni soha meg nem szűntünk. De sőt minél boldogtalanabbak voltunk, annál jobban szerettük egymást. Bármilyen furcsának tessék is, mégis így volt.

Ő volt a legbecsületesebb, a legnemesebb és legnagylelkűbb mind a nők között, kikkel életemben dolgom akadt. Akármilyen mély volt is bánkódásom a halála előtt való évben és haldoklásának láttára, bármennyire tudtam és keserű fájdalommal éreztem, mit temettem el vele, mégsem volt semmi tekintetben képzetem arról, hogy milyen üres és sivár lesz az életem attól a pillanattól fogva, hogy a földet koporsójára hányták."

Akkoriban a halott hitves ravatal előtt, írta Dosztojevszkij az itt következő "Elmélkedéseket" is, melyben új krisztusi hitének első híradása foglaltatik. [*]

Utánnyomás joga fenntartva.

*

"Április 16.-án: Masa a ravatalon fekszik. Viszontlátom-e Masát, fogok-e még embert úgy szeretni, mint magamat? Krisztus tanításának értelmében lehetetlen az. Megköt az egyéniség földhöz tartozásának törvénye, megakadályoz benne az Én. Krisztus az egyedül való, aki képes volt rá. De Krisztus örök időktől fogva az idők végtelenéig élő ideál volt, aki felé mindenki igyekszik és aki felé az embernek, természete törtvénye szerint igyekeznie kell. Amióta azonban Krisztus, mint az emberiség testet öltött ideálja megjelent, napnál világosabb lett, hogy az egyéniség legmagasabb rendű, végső kifejlésének határán és elért céljának tetőpontján arra a megismerésre kell jutnia és annak természetéről önmagát minden erejével meggyőznie , hogy a végső követelés, melyet az ember az egyénisége, az Én-je kifejlésének teljessége elé tarthat, mintegy megsemmisítése annak az Én-nek, amelyet egész teljességében, megosztatlanul és vissza szerezhetetlenül a mindennek és mindenkinek oda kell adnia. És ez a legfölségesebb boldogság. Ilyen módon az "Én" törvénye egybetorkollik az emberiség törvényével és ebben az egybetorkolásban az "Én"-nek és a mindenségnek egymással látszólag annyira megférhetetlen ellentéte - miközben egymást kölcsönösen megsemmisítik - eléri egyéni fejlődésének legvégső célját, egyidejűleg mindegyiket külön-külön is.

Ez éppen a keresztények ideálja. Az egész emberiség története csak úgy, mint minden egyes emberé, nem egyéb fejlődésnél, harcnál és amaz egy cél felé való törekvésnél, amelyhez végre el is jut.

Ha azonban ez a végleges célja az emberiségnek, amelyhez ha eljutott, nincsen már további fejlődésre szükséges, tehát arra, hogy még valamit elérjen, hogy minden vereség ellenére tovább küzdjön, hogy az ideálokhoz érlelődjék és örökké feléjük törjön: vagyis ha nincs már szüksége arra, hogy éljen, akkor az ember, ehhez a célhoz eljutva, következésszerűen befejezi földi létét; így tehát az ember a földön nem egyéb fejlődőben lévő, tehát nem kész, hanem átmeneti állapotban élő teremtménynél.

De teljesen értelem nélkül való volna felfogásom szerint, hogy olyan magas cél felé törekedjen az ember, ha a cél elérése után, minden kialudna és eltűnne, ha a célhoz jutás után nem létezne többé élet az ember számára. Következésképpen kell, hogy jövendő élet, hogy paradicsomkerti élet létezzen.

Hogy hogyan lesz és hol, melyik planétán és hogy melyik középponton fog lejátszódni, hogy valami végleges életben-e, valami végtelen szintézis, tehát Isten keblében, azt nem tudjuk. Mi annak az eljövendő teremtménynek, mely bajosan lesz embernek nevezhető (sejtelmünk sincs róla, hogy minő teremtmények leszünk,) csak egy tulajdonságát ismerjük. Azt a tulajdonságot megjövendölte és kitalálta Krisztus, ama magasrendű és végső ideálja az egész emberi nem fejlődésének, aki történelmünk törvényének megfelelően, testté válva lépett elénk.

Az a tulajdonság: "Se nősülni, se fajtalankodni nem fognak, hanem úgy élnek majd, mint az Isten angyalai a mennyben (mély és jelentőséges tulajdonság.)

1. Se nősülni nem fognak, sem fajtalankodni, mert annak immár semmi értelme sem lenne; nincs már szükség arra, hogy valamely cél a nemzedékek váltakozása útján érjék el és

2. A házasság s a nővel való fajtalankodás bizonyos tekintetben az emberiségtől való legteljesebb elfordulást jelenti, a párok teljes elkülönülését a mindenségtől (a mindenség számára kevés marad.) A család, a természet törvénye azonban még is csak normális valami, teljes értelme szerint önös állapota az embernek. Legnagyobb szentsége az embernek a földön, mert ennek a természeti törvénynek közvetítésével jut el az ember a fejlődéséhez és (a nemzedékek váltakozása útján) a célhoz. Ugyanakkor éppen annak a természeti törvénynek értelmében, céljának, a végleges ideálnak nevében kénytelen az ember éppen annak az ideálnak megtagadására.

Krisztus ellenségei tévednek, ha azt hiszik, hogy a kereszténységet megdönthetik következő fő érvükkel: "Ha a kereszténység valódi valami, akkor miért nem uralkodik a földön, miért szenved az ember mind e mai napig és miért nem lesz felebarátja testvérévé?"

Nagyon érthető, hogy miért: mert ideálja az ember jövőbeli, végleges életében van, holott az ember átmeneti állapotát éli e földön. Az a jövőbeli végleges élet majd elkövetkezik, de csak a cél elérésével, ha majd az ember a természet törvényének megfelelően, véglegesen más természetűvé születik, olyanná, amely nem nősül és nem fajtalankodik.

Azonfelül maga Krisztus is ideálnak hirdette tanítását, maga megjövendölte, hogy a világ végén harc és fejlődés lesz (a kardról szóló tanítás), mert a természet törvénye kívánja úgy, mivel a földi élet fejlődési folyamat, holott ama másik élet teljesen szintetikus, örökké élvező és megteljesült, az idő fogalma tehát rá nézve nem létezik.

Az ateisták, kik az Istent és a jövendő életet tagadják, mind a kettőt az ember nézőszögéből hajlandók felfogni és éppen ebben van a tévedésük. Az isten természete merőben ellentéte az emberének. A tudomány magasztos megállapítása szerint a sok alakúságtól a szintézis felé halad az ember, a tényektől azoknak általánosítása és fölismerése felé. Az Isten természete azonban másmilyen. Új szintézise az az egész létnek, amely a sokféleségben, az analízisben szemléli önmagát.

De ha az ember nem ember - micsoda lesz akkor a természete.

Megérteni azt e földön nem lehet, de közvetlen kisugárzásaiban (Proudhon, az Isten eredete) az egész emberiség és minden ember külön-külön is előre megérezheti a törvényt.

Ez az "Én"-nek, a tudásnak és a szintézisnek a mindenséggel való egybeömlése. "Mindenkit úgy szeress, mint önmagadat." A földön ez lehetetlen, mert ellentmond az egyéniség fejlődésének és ama végleges cél elérésének, amelyhez az ember kötve van. Következésképpen nem eszmei ez a törvény, mint ahogy Krisztus ellenségei állítják, hanem eszményünk törvénye.

Így tehát minden attól függ, hogy a keresztény hit elfogadja-e Krisztust végleges ideálnak ezen a földön. Ha Krisztusban hisz, akkor abban is hisz, hogy az öröklétben élet lesz.

Minden "Én"-re jövőbeli élet vár tehát ilyen esetben? Úgy tudjuk az emberről, hogy ki fog pusztulni és teljesen kihal. Hogy a "teljesen" határozó nem áll, már abból is látnivaló, hogy az ember, ki fizikailag fiút nemzett, lényének egy részét átadja neki és ugyanúgy ráhagyja - erkölcsi tekintetben - az emberiségre a maga emlékét (jellemző a temetési szertartásokon hangoztatott a maga elméjét (jellemző a temetési szertartásokon hangoztatott örök emlékezet kívánsága,) ami annyit jelent, hogy régebbi, a földön élő egyéniségének egy részével belép az emberiség jövőbeli fejlődésébe. Bőven van alkalmunk látni, hogyan él közöttünk az emberi fejlődés nagy előbbre vivőinek emlékezete (éppen úgy, mint a fejlődés ellenségeié), sőt, hogy az emberek a legnagyobb boldogságot látják abban, hogy hozzájuk hasonlók lehessenek. Ezeknek az emberi természeteknek egy része tehát testileg is, lelkileg is más emberekbe olvad. Krisztus teljesen felolvadt az emberiségben, az egyes ember pedig arra törekszik, hogy "én"-jét Krisztussá, mint ideáljává, változtassa.

Amint oda eljutott, világossá válik számára, hogy mindazok, kik ezt a célt a földön elérték, végleges természetük állományába, vagyis Krisztusba olvadtak bele. (Krisztus szintetikus természete bámulatos. Hiszen az Isten természete; Krisztus ennélfogva az Isten tükörképe a földön.) Hogy miként fog valamikor minden "ám" az egyetemes szintézisben föltámadni, nehéz elgondolni. De mindenekelőtt az eleven, a hallhatatlan e végleges ideált, amelyben visszatükrözötten jelenik meg, elérné, a végleges, a szintetikus, a végtelen élethez kell hozzá érlelődnie. Egyéniségekké leszünk, kik a mindenséggel egybeömleni meg nem szűnünk - minthogy nem fajtalankodunk és meg nem nősülünk.

Akkor azután sokan örökre megérzik és megismerik magukat. Hogy azonban miként történik ez, milyen alakban, minő természetben, azt az ember csak bajosan tudja végleges módon elképzelni.

*

A földi ember tehát olyan ideál felé törekszik, amely ellentétes a természetével. Ha az ideál felé törekvés törvényét nem teljesíti, ha tudniillik szeretetből nem áldozza föl énjét az embereknek, vagy egy bizonyos emberi teremtménynek (én és Masa,) akkor szenvedést érez és ezt az állapotot bűnnek nevezi. Az embernek tehát szakadatlanul szenvedést kell éreznie, de kárpótolják érte az áldozatos törvény teljesítés paradicsomi örömei. Ebben van a földi élet egyensúlya. Másként a földi élet elgondolhatatlan lenne.

A materialisták tanítása: az egyetemes testiség és az anyag mechanizmusa - a halált jelenti. Az igazi filozófia tanítása (a testiség megsemmisülése, az eszme) középpontja és szintézise a világegyetemnek és külső alakjának, az anyagnak: az Istennek, tehát a végtelen életnek szintézise.

*

Fogalmaink zavarosságának és határozatlanságának oka az elképzelhetően legegyszerűbb: egyrészt az, hogy a természet helyes tanulmányozása csak igen kevés ideje kezdődött el (Descartes és Bacon) és hogy eddig végtelenül kevés olyan tényt gyűjtöttünk össze, melyből valami végső következtetés volna levonható. Mégis nagyban igyekszünk elsietett végső következtetéseinket levonni, noha ezzel fejlődésünk törvénye ellen vétünk; a rendelkezésünkre lévő tényekből végső következtetéseket levonni és amellett megnyugodni: erre csak teljesen korlátolt lelkek képesek, bármint neveztessenek, vagy bármely rendűek legyenek is.



[*] Dosztojevszkijnak ez az írása kiadatlan. Semmilyen nyelven, oroszul sem került eddig nyilvánosságra. A Nyugat-ban jelenik meg először.

Forrás: Nyugat · / · 1925 · / · 1925. 18. szám

Fernando Magellán (Magalhaes)- portugál tengerész, felfedező




Magellán, Fernando


1480-ban született Portugáliában. Először portugál szolgálatban dolgozott, Almeidával hajózott Kelet-Indiába. Egy csata során Marokkóban megsérült, és egész életére lesántult. Spanyolországba ment, ahol támogatták tervét, hogy nyugat felől közelítse meg a Fűszer-

szigeteket. 1519. augusztus 10-én indult el Sevillából a Trinidad fedélzetén, melyet a Santiago Juan Serrano, a Concepción Quesada, a San Antonio Cartagena és a Victoria Luis de Mendoza vezetésével követett. Első állomásuk a Kanári-szigetek volt, ahol élelmiszert, ivóvizet valamint a hajók tömítéséhez használt szurkot vettek fel. December 13-án érték el Ri o d e Janeirót. Innen délre tartottak a Rio de l Plata torkolatához, de még ez sem a várva várt átjáró volt, ezért Magellán úgy döntött, hogy a Sa n Julián-öbölben telelnek át. Ekkor törtek ki az első zendülések, melyet Magellán Espinoza segítségével levert, ezzel megerősítve tekintélyét. Quesadát lefejeztette, Mendozát feldaraboltatta, és Cartagenát kitette a partra. 1520 októberében érték el a Szüzek fokát, innen délre megtalálták az átjárót. Az ítéletidőben eltűnt egy hajójuk, de 38 nap alatt megtették a 600 km-es utat, és kiértek a Déli tengerre. Innen csak a megérzéseikre támaszkodva északnyugati irányba tartottak a Fűszer-szigeteket keresve. Három hónapig hajóztak, de nem találtak A Csendes-óceán lakott szigetet. Szerencséjükre az időjárás nyugodt volt, ezért
Csendes-óceán
nevezte el Magellán "csendes"-nek az azelőtt Déli-tengernek nevezett óceánt. 1521. március 6-án érték el Guam szigetét, ahol élelmiszerrel és vízzel megrakodva nyugati irányba hajóztak és kikötöttek II. Fülöpről elnevezett szigeten, ahol a bennszülöttek behódoltak nekik. A szomszédos szigetek lakói viszont háborút indítottak a spanyolok ellen. Magellán itt vesztette életét 1521. április 27-én. Miután felgyújtották a Concepciónt, a spanyolok elhajóztak a Fülöp-szigetekről, és hosszú bolyongás után eljutottak a Fűszer-szigetekig. A hét megmaradt hajó visszaindult Spanyolországba, ám a portugálok rajtacsaptak a Trinidadon. Három év hajózás után Afrika megkerülésével a Victoria tért vissza az öt hajóból, már Magellán nélkül. Gyakorlatban is bizonyosságot nyert, hogy a Föld gömbölyű és körülhajózható.


Forrás: Sulinet

Brenner János atya élete





Szombathelyen született 1931. december 27-én. Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után, 1950-ben jelentkezett novíciusnak a ciszterci rendbe. Beöltözésekor kapta az Anasztáz nevet. Csak néhány hétig tapasztalhatta meg a nyugodt, Istennek szentelt életet, mert a
szerzetesrendek elleni támadás Zircet sem kímélte. Brenner János a budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett két szemeszteren át, miközben titokban végezte novíciusi évét. Ezt követően 1951-ben tette le első fogadalmát. Miután a rendi vezetés már látta, hogy a kommunista diktatúrának egyhamar nem lesz vége, úgy próbálták biztosítani a növendékek jövőjét, hogy felvételüket kérték egyházmegyei szemináriumokba. Így került Brenner János 1951-ben a szombathelyi egyházmegye kispapjai közé.

A következő évben a szemináriumok nagy részét feloszlatták. Brenner Jánost társaival együtt 1952-ben átvették a győri papneveldébe. Kovács Sándor püspök szentelte pappá 1955. június 19-én a szombathelyi székesegyházban. A város Szent Norbert-templomában mutatta be újmiséjét.

Rábakethelyen, a határ menti Szentgotthárd második kerületében lett káplán. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa. Kozma Ferenc plébános jó példát adott és sokat segített az ifjú papnak. János atya minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Tisztelte, szerette az embereket, nem volt személyválogató.

Az egyik hívő így emlékezik a szent életű káplánra: "Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket. Ez volt az ő fő bűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek, szerették a cigányok is. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az egyháznak. Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akár csak két szót ne szólt volna hozzá. Az az örökös kedves mosoly az arcán... Komolyan hirdette Isten igéjét, tanúságot tett minden pillanatban a hitről. Jó volt nála gyónni, mert tudott adni útravalót."

Mindezeket a kommunista hatalom rossz szemmel nézte, főleg azt, hogy a fiatalokkal is foglalkozott. Hittanosai, ministránsai elmondták, milyen komoly munkát végzett körükben, nemcsak hittanórát tartott számukra, hanem játszott és sportolt is velük.

Az állami egyházügyi megbízott el akarta helyeztetni az ifjú papot. Miután ezt a püspök Brenner János tudomására hozta, ő csak ennyit szólt: "Nem félek, szívesen maradok." A püspök kiállt a káplán mellett, és úgy döntött, továbbra is Rábakethelyen marad. Az egyházügyi megbízott erre azt mondta: "Jó, akkor lássák a következményeit!"

János atya tisztában volt azzal, hogy a papi hivatás gyakorlása ebben az időben még emberpróbálóbb feladat, mint amikor a szerzetesrendeket szétverték. Lelki naplójának alábbi gondolata is erre utal: "Uram, Te tudod azt, hogy boldogságot itt az életben nem keresek, hiszen mindenemet beléd helyeztem... Uram, tudom, hogy tieidet nem kíméled a szenvedéstől, mert mérhetetlen hasznuk van belőle."

Egy őszi este, amikor kismotorral hazafelé tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlen személyek fahasábokat hajigáltak eléje, de ő ügyes manőverezéssel kikerülte őket. Hazaérkezve azt mondta: "Nem volt szerencséjük!" - és jót derült rajtuk.

Mind a mai napig nem lehet pontosan tudni, mi történt az 1957. december 14-éről 15-ére virradó éjjelen. Csak mozaikdarabokból - a gyanúsítottak, elítéltek vallomásából, valamint néhány szemtanú visszaemlékezéséből és a nyomokból - lehet következtetni az eseményekre.

Szemtanúk elmondása szerint december 14-én nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet rendeztek, és ezzel egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben a másnapi fiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, egy bőrkabátos csoportot látott a templom és a temető körül. A plébános pedig Zsidára ment karácsonyi gyóntatásra. Az éjszakát egy családnál töltötte, mert másnap reggel ő misézett ott.

Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember - egy korábbi ministráns - zörgetett be a plébániára, azzal a kéréssel, hogy súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel. Brenner János átment a templomba, nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető koromsötét gyalogúton elindult Zsida felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza mellett kapták el. Ez is azt bizonyítja, gyilkosai tudták: Brenner János komolyan veszi hivatását. Ezért várták a megadott címen. És ott, nyakában az oltáriszentséggel, harminckét késszúrással megölték. A boncolási jegyzőkönyvből azt is tudjuk, hogy a nyelvcsont és a gégeporc szarvainak többszörös törése volt látható a holttesten. Ezt fojtogatással nem lehet előidézni, a sérülés úgy keletkezett, hogy ráléptek a nyakára, megtaposták. A reverendához tartozó fehér papi galléron talajnyomok voltak, és egy cipőtalp körvonala is kirajzolódott rajta. Tehát nemcsak megölni, hanem meggyalázni is akarták.
Sulyok János népi fafaragó alkotása

A nyomozás színjáték volt, mindenki gyanúsított volt, még a plébános is. Végül egy személyt a járási és megyei bíróság halálra ítélt, majd a Legfelsőbb Bíróság felmentette őt. Később azt a fiút ítélték el, aki Brenner Jánost kihívta a plébániáról, de őt is felmentették.

"Az Istent szeretőknek minden a javukra válik" (Róm 8,28) - Brenner János újmisés jelmondata papi életének vezérgondolata volt. Ezzel a lelkülettel élt és halt Krisztusért és a rábízottakért. Rövid, de Istent szerető élete alatt minden a javára vált, még (vagy legfőképpen) a halál is, hiszen az ő vére is a kereszténység magvetése. "A jó pásztor életét adja juhaiért." Brenner János ezt tette: életét adta egy nem létező betegért, életét adta hivatásáért, Krisztusért. Minden áldozatra képes volt. Nem félt a fenyegetéstől, az üldözéstől.

Több vádat is felhoztak ellene a nyomozás során (féltékenység, embercsempészet), keresve a gyilkosság okát, amit rábizonyíthatnak, de nem találtak senkit, aki roszszat mondott volna róla. A nyomozás végén valaki megjegyezte: "Lefolytatták Brenner János szenttéavatási perét!" Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált az Isten ügyét hűségesen szolgáló, tiszta lelkű, becsületes pap élete. Nem embercsempész volt, hanem emberhalász...


Császár István - Soós Viktor Attila - Új Ember Katolikus Hetilap
 

2014. április 19., szombat

García Márquez félt az emberektől magyar fordítója szerint




A csütörtökön elhunyt Gabriel García Márquez egyszerre volt visszahúzódó ember, és magas politika körökben mozgó figura, akivel nagyon nehéz volt felvenni a kapcsolatot - mesélte Székács Vera, Márquez leghíresebb regényeinek magyar fordítója, aki egyszer találkozhatott a Nobel-díjas íróval.

"Mélyen megrázott a halálhír" - mondta el Székács Vera, a csütörtökön elhunyt Gabriel García Márquez Nobel-díjas író halálával kapcsolatban. A Száz év magány, a Szerelem kolera idején és az életmű más fontos alkotásainak fordítója szerint nem várhatók lappangó művek a hagyatékból.

Székács Vera felidézte, hogy 1977-ben személyesen is találkozott Gabriel García Márquezzel; mexikói otthonában kereste fel a zárkózott írót. "A címét sem volt egyszerű kideríteni, de fogadott: nagyon kedvesen és nagyon tartózkodóan. Félszeg ember volt, félt az emberektől, noha ez nem látszott rajta" - fogalmazott a fordító, aki felidézte, hogy bár próbálkozott a műfordításról beszélgetni, Márquezt a téma és az, hogy a Száz év magány magyar fordítója ül vele szemben, nem érdekelte. "Csak akkor lelkesedett fel, amikor a festmények kerültek szóba" - mesélte Székács Vera, hozzátéve, hogy kolumbiai író szenvedélyes műgyűjtő volt, kollekciójában főként a legnagyobb dél-amerikai modernek sorakoznak.

Amikor kiderült, hogy van egy Amelia Peláez-festményem, egyszerre a magázódásról tegezésre váltott - idézte fel a szokatlan találkozót, hozzátéve, hogy Peláez az egyik legismertebb kubai festőművész, akit már akkor is tanítottak a magyar képzőművészeti főiskolán. "Ez volt a legemlékezetesebb pontja a beszélgetésünknek, a fordításom továbbra sem került szóba" - jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy Márquezzel nem volt könnyű érintkezni, mivel levelezni nem szeretett, barátaival telefonon kommunikált. "Nagyon nagy életet élt, a politikában is részt vett, többnyire a szürke, közvetítői eminenciás szerepet öltötte magára. Imádott államelnökökkel társalogni, felsőbb körökben forogni. Ezenkívül csak régi, gyerekkori barátaival tartotta a kapcsolatot" - emlékezett Székács Vera.

A fordító felidézte azt is, hogy a Száz év magányra egy évvel az argentin megjelenése után, 1968-ban bukkant rá, a fordítás csaknem három évébe telt. Az összes Márquez-fordításából ezt tartja a legnehezebbnek; mivel korábban nem járt Dél-Amerikában, így főleg a megérzéseire, műfordítói empátiájára kellett hagyatkoznia. A mű Magyarországon is óriási közönség- és kritikai sikert aratott.

Székács Vera számára az életmű legkedvesebb darabja A szerelemről és más démonokról című, 1994-ben megjelent mű (magyarul 2000-ben látott napvilágot), ezt sorban a Szerelem kolera idején és az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája követi. A Márquez műveinek többségét a Magvető Könyvkiadó jelentette meg.

A fordító úgy véli, Gabriel García Márqeztől annyira várták a rajongók az új műveket, hogy nem valószínű, hogy hagyatékban maradt befejezett alkotás, ugyanakkor azt elképzelhetőnek tartja, hogy az íróasztalból előkerülnek töredékek. "Az utóbbi években nagyon beteg volt már, az önéletrajzát sem tudta folytatni" - jegyezte meg.


Forrás: hvg.hu