2018. augusztus 31., péntek

15 éves a Design Hét Budapest




.

Noha az idei Design Hét Budapest csak október 5-19. között kerül megrendezésre, érdemes felidézni, milyen nagy számú hazai kis- és középvállalkozás megerősödéséhez járult hozzá a fesztivál. A korábbi Design Hét Budapest rendezvényeken ugyanis számos olyan vállalkozás bukkant fel, mely azóta nagy hazai és nemzetközi sikert aratott – ami azt bizonyítja, hogy a Design Hét Budapest nem elsősorban kulturális rendezvény, hanem a vállalkozásfejlesztés fontos platformja, mely kézzelfogható üzleti előnyöket kínálva járul hozzá a magyar kreatívipar fejlődéséhez.


Így segítette a vállalkozásokat az évek során az esemény
Idén ünnepli fennállásának 15. Évfordulóját a Design Hét Budapest fesztivál. Az idén 15 napos rendezvénysorozat a fővároson kívül több vidéki helyszínen is várja a design iránt érdeklődőket, programjai száma pedig több, mint 150 lesz 2018-ban. A hazai designszcéna legfontosabb programjának számító esemény kerek évfordulója alkalmából felkerestünk néhány olyan designert és designvállalkozást, akik az elmúlt években sikerrel vettek részt a Design Hét Budapest rendezvénysorozaton.

A magas minőségű bútorok és lakáskiegészítők tervezésével és gyártásával foglalkozó YOZA tulajdonosa, Józsa István formatervező szerint például „…a Design Héten történő részvételnek elsősorban a márkaépítésben, az ismertség növelésében volt pozitív hozadéka, de a rendezvényt követően konkrét megrendeléseket is kaptunk .” Józsa István kiemelte, hogy márkája építésében fontos lépés volt az idei OTTHONDesign kiállítás, ahol a Design Hét Budapest szervezésében megvalósult Pure Design blokk keretein belül a széles vásárlóközönség előtt is bemutatkozhatott. Mint elmondta, „nagyon jó, hogy egyre több nem szakmabeli, laikus érdeklődő is meglátogatja a Design Hét programjait, hiszen a későbbiekben belőlük lesznek a vásárlók.”
„A tavaszi OTTHONDesign rendezvényen debütált Pure Design blokk csak az egyik kezdeményezésünk azok közül, melyek a hazai design kis- és középvállalkozások fejlesztésére hivatottak, a Design Hét Budapest fesztivál időpontjától függetlenül” – emelte ki Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora. „A programot ősszel, a Design Hét Budapest időtartama alatt is megszervezzük annak érdekében, hogy még szélesebb közönség előtt mutatkozhassanak be a magyar tervezők.” Az OTTHONDesign és a Design Hét Budapest együttműködéséből született Pure Design blokkban ugyanis egy nagy forgalmú lakberendezési, belsőépítészeti vásáron: az OTTHONDesign Ősz-ön mutatkozhatnak be a vállalkozások, a Hungexpo vásárközpontban.

Az egyik legizgalmasabb hazai startup, az okostérkövek fejlesztésében élenjáró Platio alapítója, Ilyés Miklós tájépítész is nagy előrelépésnek élte meg a Design Hét Budapesten való részvételt. Mint elmondta, a rendezvény lehetőséget adott nekik arra, hogy kapcsolati hálójukat teljesen más irányból érkező emberekkel bővítsék: „számos építőipari szereplővel könnyítette meg az egymásra találást számunkra a Design Hét Budapest, ez pedig hosszú távon különösen gyümölcsözőnek bizonyult” – tette hozzá.
A iamart újgenerációs mozaiklap és terrazzo manufaktúra a Csepel Művek területén, egy egykori repülőgépmotorokat gyártó üzemben nyílt meg 2017 nyarán.  Múlt ősszel már Nyitott Stúdióként mutatkoztak be a Design Hét Budapesten, ami Lengyel Kristóf, a iamart társtulajdonosa szerint óriási élmény volt számukra. „Nyitott Stúdióként a tervezés és gyártás teljes folyamatát bemutathattuk az érdeklődőknek, a látogatók pedig akár ki is próbálhatták a cementlapkészítés egyes fázisait. Az eseményen számos belsőépítész, építész, lakberendező, stylist is részt vett, akikkel később sikeres együttműködéseket alakítottunk ki, így számunkra egyértelműen üzletileg is sikeresnek bizonyult a részvétel, már középtávon is. A rendezvény intenzív médiajelenlétének köszönhetően emellett a célcsoportjaink azon tagjaihoz is eljuthattunk, akik nem vettek személyesen részt a programunkon” – emelte ki.

Egyes, ma már jól ismert márkák a Design Hét Budapesten debütáltak. Ilyen volt a mára sikert sikerre halmozó Hello Wood is, ami az évek során kis műhelyből komplex oktatóprogrammá nőtte ki magát. Táborok és workshopok szervezése mellett a Hello Wood ma már fesztiválokra, rendezvényekre tervez és kivitelez ideiglenes épületeket és szobrokat, szemléletformáló tevékenységük pedig világszerte ismert az építészek között. „Az első nagyobb megjelenésünk a Design Hét Budapest-en volt 2011-ben. Az itt kapott visszajelzések megerősítették a csapatot abban, hogy érdemes, kell folytatni a munkát. Ez hatalmas lendületet adott ahhoz, hogy a Hello Wood sikeres vállalkozássá válhasson” – emeli ki Farkas Andrea, a Hello Wood senior project managere.

Babits Tamás Kerékgyártó András, Magyar Formatervezési Díjjal jutalmazott tervezővel karöltve hozta létre a PlyDesign vállalkozást 2014-ben. 2017-es bútorkollekciójukkal a nemzetközi szakma is találkozhatott már: idén februárban bemutatkoztak a Stockholm Design Fair-en – itt elsősorban olyan forgalmazókat kerestek, akik segítségével bekerülhetnek a skandináv piacra. Kerékgyártó András szerint a Design Hét Budapest „az itthoni design közélet legfontosabb eseménye, melyen új szakmai kapcsolatok alakulhatnak ki más tervezőkkel, vállalkozásokkal – olyan kapcsolatok, melyek egy részéből a mi esetünkben például több ízben közös munka is született.”

Áron Eszter 2012-ben alapította meg márkáját, az AERON-t. Üzlettársával hittek abban, hogy ha sikerül megvetni a lábukat a külföldi piacokon, később itthon is nagyobb biztonságban építkezhetnek. Stratégiájuk sikeresnek bizonyult, hisz a hazai, de még a kelet-közép-európai divatiparban is ritkán látott, nagymértékű növekedésnek indult a márka az elmúlt években. „2013-ban vettünk részt a Design Héten, és mi nagyon élveztük – úgy éreztem, sokaknak érdekes volt, hogy a kulisszák mögé láthatnak, bekukkanhatnak a műhelybe, az irodába. A Design Hét sokat segített abban, hogy minden korosztályt elérhessünk, a diákok és idősek is egyaránt többet tudhattak meg a márkáról.” - nyilatkozta Áron Eszter, a márka alapító-tervezője.

A Rózsavölgyi Csokoládé márka több alkalommal is részt vett a Design Hét Budapest programsorozatban, 2009 óta pedig az egyik legrangosabb kézműves csokoládékészítővé nőtte ki magát hazánkban. A Rózsavölgyi designtudatos márka, melynek egyik fő erőssége a lenyűgöző csomagolás és a termék designja: az egyszerű, mégis kifinomult, a négyszög alakú táblás csokoládék mintázott csempékre hasonlítanak. Csiszár Katalin, a Rózsavölgyi Csokoládé eredetileg grafikus végzettségű tulajdonosa mindenkit arra ösztönözne, hogy gasztronómiai vonalon is támaszkodjon a Design Hétre, hiszen a food design is egy speciális területe a designnak. „Bennünket, tervezőket is inspirál a rendezvénysorozat, laikusok számára pedig rengeteg élményt kínál” – tette hozzá.

A designerek és designstúdiók egyedi bemutatkozásain túl számos szakmai programot szervez a Design Hét Budapest projektstáb is a vállalkozások fejlesztése érdekében. „Idén is lesz a kockázati tőke és a kreatívipar összefonódásaihoz kapcsolódó konferenciánk, számos vállalkozásfejlesztési kerekasztal-beszélgetésünk, előadásunk, workshopunk. Programjaink döntő része ingyenes, így rengeteg tudást, inspirációt, kapcsolatot gyűjthet be az, aki eseményeinken részt vesz – a nemzetközi sztárdesignerek előadásaitól kezdve a termékbemutatókig, a felsőoktatási intézményeket bemutató Hova tovább? rendezvényünkig. A Design Hét Budapest mára egy nagyon komplex, sokszínű rendezvénysorozattá nőtt” – egészíti ki a fentieket Osvárt Judit, a Design Hét Budapest kurátora. „S bár programjaink döntő többsége a laikusok számára is élvezhető kiállítás, workshop vagy bemutató, a legtöbb esemény meghatározó szerepet játszik a résztvevők üzletfejlesztésében is: rendezvényeikre eljönnek a már meglévő és a potenciális üzletfelek, a szakmabeliek, tanárok, hallgatók, szakújságírók, üzletek és barátságok köttetnek, lehetőségek nyílnak meg és együttműködések indulnak el. A Design Hét ma már egyértelműen meghatározó vállalkozásfejlesztési platform a hazai designszcéna szereplői számára – Budapesten és vidéken egyaránt.”

A 15. Design Hét Budapest 2018. október 5–19. között kerül megrendezésre.


Forrás: EuroAstra
 

Bródy János Ráadás koncert




.

Bródy János koncertjével zár a Fesztiválkatlan. Szeptember 1-jén aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalokkal érkezik Bródy János a Tokaj Fesztiválkatlanba. A Ráadás című lemeze után, tavaly mutatta be azonos című koncertjét, amelyet most a tokaji közönségnek is előad. Koncertje méltó zárása lesz mind az idei nyárnak, mind a Fesztiválkatlan idei szezonjának.


Amikor a Kossuth-díjas Bródy János és Szörényi Levente 2010-ben megkapta a Fonogram Életműdíjat, néhány percig úgy tűnt, hogy mindketten a visszavonulás gondolatával foglalkoznak. Ekkor jelentette be Bródy János, hogy egy pályafutását összegező albumot tervez, ami 2011-ben „Az Illés szekerén” címmel jelent meg, és annak ellenére, hogy a hivatalos média támogatását mellőznie kellett, hamarosan dupla platina példányszámot ért el és 2012-ben az Év Lemeze elismerést is kivívta. A követők és rajongók népes tábora kitörő örömmel vette tudomásul, hogy a Mester újra lendületbe jött, és a koncertek hangulata felforrósodott. Közeledett a 70. évforduló és ebből az alkalomból barátai és tisztelői rábeszélték egy nagyszabású jubileumi koncertre, és egy reprezentatív 5 lemezes bakelit (vinyl) összeállítást terveztek a legjobb Bródy dalokból. Ennek 5. lemeze vadonatúj és néhány újraértelmezett dallal a „Ráadás” címet kapta.  A Ráadás album 2016 elején CD formában is forgalomba került, és néhány hét alatt aranylemez lett. Elmúlt ősszel a Budapest Kongresszusi Központban tartott dupla koncert alkalmával átvehette a Ráadás album után járó platinalemezt is.

A „Lesz még egyszer” címmel az Arénában tartott születésnapi koncert felejthetetlen élményt jelentett minden résztvevőnek, és Bródy János koncertfellépései iránt az érdeklődés soha nem látott magasságokba ívelt. Telt házas koncertek jelzik az életműből válogatott újabb és régebbi legendás dalok sikerét, és az új összeállítású zenekar Kirschner Péter vezetésével országszerte elnyerte a közönség elismerését. A fellépéseken a közönség nem szűnt meg követelni az újabb és újabb ráadásokat, és erre Bródy János egyszer ironikusan megjegyezte, mostantól minden koncert már Ráadás lesz.

Sokak kérésére lesz látható és hallható a legendás Művész Ráadás koncertje Tokajban, a Katlan színpadán. Reméljük, hogy újra jól fogjuk érezni egymást ezen az estén, ahol Bródy János két órán keresztül megosztja velünk dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról.

Bródy János a mai napig hűséges maradt önmagához, 8 önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerzői és előadói tehetségével hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán Bródy János megmaradt örök Tininek, aki hetvenévesen is hetvenkedés nélkül áll ki a színpadra, és miközben dalokba fordult költészetével elvarázsolja, a rá jellemző iróniával kijózanítja a szebb és igazságosabb világról álmodókat.


2018. szeptember 1. 20.00
Bródy János Ráadás koncert
Tokaj Fesztiválkatlan

 

2018. augusztus 30., csütörtök

Programok sokasága várja a közönséget a VII. Állatkertek Éjszakáján




.

E hét pénteken, azaz augusztus 31-én lesz a VII. Állatkertek Éjszakája. A jeles eseményre a Fővárosi Állat- és Növénykert változatos és izgalmas programok sokaságával készül. Állatbemutatók és tréningek, látványetetések, állati érdekességek, zenés programok, jégszobrász és tűzzsonglőr bemutató, fényfestés, homok- és festékanimáció és sok más látnivaló, élmény várja a közönséget az este héttől éjfélig tartó eseményen.


Augusztus 31-én, azaz most pénteken kerül sor a VII. Állatkertek Éjszakájára. Ez alkalomból az ország tizenkét állatkertjében, illetve állatkert-jellegű bemutatóhelyén várják különleges esti, éjszakai programokkal a nagyközönséget. Nincs ez másként a Fővárosi Állat- és Növénykertben sem, annál is inkább, mivel a városligeti intézmény kezdettől fogva részt vesz a mára hagyománnyá vált kezdeményezésben.

Az Állatkert ezen a napon nap közben a szokásos rendben üzemel, majd 18 órakor bezár. 19 órakor pedig újra kinyit, ekkor már az Állatkertek Éjszakájára érkezők előtt. A programok 19 órától egyből elkezdődnek, és folyamatosan tartanak késő estig. Belépni 23 óráig lehet, a Varázshegy 23.15-kor, az állatházak 23.30-kor zárnak, és éjfélig kell majd elhagyni a kert területét. A belépés megkönnyítése és meggyorsítása érdekében három kapu is üzemel majd: a közismert „kőelefántos” főbejárat, az elefántházi bejárat, illetve be lehet majd lépni a Holnemvolt Vár új kapuján is, amely az Állatkerti krt. 14-es számnál, a régi körhinta mellett található.

A szervezők idén is gazdag és változatos programkínálattal várják az érdeklődőket: Az est folyamán két alkalommal is tartanak különleges éjszakai fókabemutatót, amelynek során az oroszlánfókák medencéjének vizét alulról világítják meg. Lesz elefánttréning, orrszarvú és zsiráf etetés a közönség bevonásával, valamint látványetetések az óriásvidráknál, a cebui disznóknál, a komodói varánuszoknál, az aldabrai óriásteknősöknél és a tigrispitonoknál is. Különleges hangulatú program keretében lehet megcsodálni a Lepkekert lakóit, de lesz kakadu és lajhár bemutató is, és két aranyos erszényes állattal, a cukormókussal és egy kuszkusz kölyökkel is lehet majd testközelből ismerkedni. A Madagaszkár-házban a makik életének titkairól lebbentik fel a fátylat az állatgondozók.

A Varázshegyben többek között éjszakai „állatok akcióban” bemutatót is tartanak, de lesz itt állati helyszínelés, kígyóles, különleges ízeltlábúak bemutatkozása, térhatású vetítés, sőt még időgép szimulátor is. Ugyanitt bepillantást nyerhetnek az érdeklődők a levélvágó hangyák életébe, és az is kiderül, esznek-e vért a denevérek.

Az Állatkert több pontján fénnyel festett köntösbe öltöznek az épületek, a fák, valamint a Nagy- és a Kisszikla is. A Főbejáratnál lévő központi téren 22 órától homok- és festékanimációban lehet majd gyönyörködni a nemzetközi hírű Quartzbox jóvoltából, a Japánkertben pedig jégszobrász és tűzzsonglőr bemutató teszi teljessé a programot.

Számos program várja a nagyközönséget az Állatkert új játszóparkjában, a májusban megnyílt Holnemvolt Várban is. Működni fognak a Vurstli Zóna körhintái, de kisvonatozni is lehet majd a csillagos ég alatt. A Mesterségek Udvarában izgalmas kézműves programokon próbálhatják ki a gyerekek kreativitásukat, és be lehet járni a Hetedhét Palota mesés kalandokon átvezető útját is.

Nem lesz hiány zenés programokban sem! A kert több különböző pontján csendülnek majd fel dallamok, lesz gitár- és hárfamuzsika, sőt az ausztrál őslakosok népi hangszere, a didgeridoo is megszólal majd. Különlegességnek ígérkezik a nagyhírű Strokes Percussion Group előadása, amely 20 óra 30 perckor kezdődik a Pálmaház melletti sétánynál.

A részletes programkínálat időpontokkal és helyszínekkel a Fővárosi Állat- és Növénykert  weboldalán olvasható (www.zoobudapest.com).

A Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatkertek Éjszakája alkalmából szervezett programjaira a helyszínen, illetve az interneten is lehet jegyeket váltani. A jegyek 3800 forintos, a 14 éven aluli gyermekeknek 2800 forintos áron vásárolhatók meg. Minden belépőjegy mellé jár két zseton is, amelyekkel a Holnemvolt Vár extra programjaira lehet beváltani.

Az Állatkert szorosan együttműködik a két másik, Budapesten, vagy annak közvetlen vonzáskörzetében található társintézménnyel, így lehetőség van kombinált jegyek megváltására is. A kombinált jegyek az Állatkertek Éjszakája ideje alatt a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Budakeszi Vadasparkba, illetve a Tropicariumba (Campona) is érvényesek, sőt, utóbbi két helyszínen szombaton és vasárnap is felhasználhatók napközbeni látogatásra. A kombinált jegyek ára 4200 forint, 14 éven aluli gyermekek esetében 3200 forint.


Így lehet Ön is sajtszakértő – 7 tipp a világhírű sajtmestertől




.

A közelmúltban a Pannontej Zrt meghívására Magyarországon járt Roland Barthélemy, a Francia Sajtmesterek Nemzetközi Céhének elnöke. A világhírű sajtmester nem először látogatott hazánkba, állítása szerint mindig szívesen inspirálódik a gazdag gasztronómiai kultúrával rendelkező Magyarországon. Ezúttal azonban ő mutatott újdonságot, amikor a nagy hagyományokkal rendelkező, mégis modern ízvilágú Ile de France sajtcsaládon keresztül beavatott minket a sajtgyártás és fogyasztás kulisszatitkaiba. Előadásán nagy hangsúlyt kapott a hagyományos sajtkészítés és a modern technológiai megoldások ötvözetének fontossága. Az ő pontokba szedett tanácsai segítségével magunk is értő és elkötelezett sajtfogyasztóvá válhatunk


  1. Tiszteld a természetet!
A természet gyönyörű körforgásának eredménye az ízekben gazdag sajt is. Egy jó körülmények között tartott tehén jó minőségű tejet ad, melyből könnyű kiváló sajtot készíteni. Becsüljük meg hát a termést adó földet, a haszonállatot és gondozója áldozatos munkáját is. Igyekezzünk helyi termesztésű, vagy helyben készült ételeket fogyasztani.

  1. Tradícióban a tudás
A XXI. századi ember életkörülményei jelentősen megváltoztak az elődeikéhez képest. Természetes, hogy a társadalmi fejlődés az étkezési kultúra változását is magával hozza. A modern sajtgyártás viszont csak akkor képes magas színvonalú és kiváló ízű sajtokat alkotni, ha a sajtkészítés több évszázados hagyományaiból merít ihletet. Olyan gyártók termékeit fogyasszuk, akik korszerű technológiai megoldásokkal, de a régi, gazdag sajtkészítési hagyományok átültetésével készítik el termékeiket.

  1. A praktikus és ínycsiklandó találkozása
A megfelelő ízélmény nagyban múlik a csomagoláson is. A visszazárható műanyag csomagolások lehet, hogy első látásra kevésbé vonzóak viszont sokkal tovább megőrzik a sajtszeletek ízét és állagát. Nem elhanyagolható tulajdonság ez, hiszen egy fárasztó nap végén senki nem szereti, ha egy hűtő ízű, kiszáradt sajttetem a vacsorája.

  1. Kóstolj, ne egyél!
A sajtok kóstolása a látvánnyal kezdődik és a szaglással és a tapintással folytatódik. Ha kicsomagolás után egyből, nagy falatokban megesszük a sajtot, akkor szegényebbek leszünk azokkal az élményekkel, melyek valódi kulináris kalandozássá változtatják az étkezést.
  1. Eredeti ízében az igazi
A legtöbb sajtnak nem áll jól a konyhai feldolgozás. Az Ile de France sajtcsalád öt tagjának például mind egymástól nagyon különböző, karakteres íze van. Van köztük lágyan tejszínes, és gyümölcsösen karakteres is. A legnagyobb ízélményt akkor adják, ha jó minőségű, friss alapanyagokkal együtt fogyasztjuk őket. A legtöbb sajtra ugyanez igaz. Vékonyan vajazott, ropogós kenyér, egy szelet sajt, friss menta, paradicsom és egy csipetnyi frissen őrölt bors: kész is az isteni vacsora!

  1. Nem kell különleges alapanyag
A nagyszerű kulináris élményhez nem kell különleges alakalom vagy különleges alapanyag. Egy dolog viszont nélkülözhetetlen: a kreativitás. Vásároljunk helyi, az idénynek megfelelő alapanyagokat és bátran párosítsuk össze! A savasabb bogyós gyümölcsök még jobban kihozzák a sajtok gyümölcsös ízét, a rusztikusabb hozzávalók pedig az erősebb ízekhez passzolnak. Fogyaszd könnyű ebédnek, készíts belőlük vendégváró hideg vagy melegszendvicseket, vagy gyors családi vacsorát. Az Ile de France sajtok minden alkalomra tökéletesen alkalmasak.

  1. Annyi mindent nem szerettem még…
Légy nyitott az új ízpárosításokra. Legyen a kedvenc sajtod az, amit még nem kóstoltál! Próbáltál már almával camembert sajtot, zsenge újhagymával nagylyukú sajtot, sült paprikával pedig olvadó, mégis karakteres sajtot? Itt az idő, hogy megkóstold! És még annyi minden mást is. Ne várj holnapig…

Forrás: EuroAstra
 

Hét nap, nyolc előadás – újra Vidéki Színházak Fesztiválja




.

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében kerül megrendezésre 2018. szeptember 3–9. között a Vidéki Színházak Fesztiválja.


A Thália Színházban zajló felújítási munkálatok miatt idén ősszel a Pesti Magyar Színház (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.) fogadja be a fesztivált, melynek keretében a hét nap alatt nyolc előadás várja majd a színházkedvelő közönséget.

Szeptember 3-án a fesztivál nyitóelőadásaként kerül színre a Pesti Magyar Színház Nagyszínpadán a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában Anton Pavlovics Csehov: Három nővér című remekműve. A 2018 februárjában bemutatott előadást a fiatal orosz Ilja Bocsarnikovsz állította színpadra, akinek ez már a második rendezése Debrecenben.

Szeptember 4-én, kedden tekinthetik meg – szintén a Nagyszínpadon – a kecskeméti Katona József Színház előadásában a 2017 őszén bemutatott, örökzöld operettet, Leo Stein – Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, Béres Attila rendezésében.

Ezt követi szeptember 5-én az Agatha Christie híres bűnügyi novellájából készült előadás – melyet a szerző maga alkalmazott színpadra –, A vád tanúja. A darabot Simon Kornél rendezte, és a Győri Nemzeti Színház viszi színre este hét órától.

Szeptember 6-án, csütörtökön Székely János: Caligula helytartója című drámáját láthatják – szintén a Nagyszínpadon – a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában. Rendező Sztarenki Pál.

Szeptember 7-én a Miskolci Nemzeti Színház mutatkozik be az „AHOGYTETSZIK” című vígjátékával, mely William Shakespeare azonosnak tűnő műve alapján készült. A produkció rendezője Rusznyák Gábor.

Szeptember 8-án, szombaton két előadás is várja az érdeklődőket. 16:00 órakor kezdődik a Pesti Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este című vígjátéka, rendezője: Tege Antal, játsszák: Földesi Ágnes és Czitor Attila – a darabot a Békéscsabai Jókai Színház állítja színpadra. 19:00 órától pedig a Nagyszínpadon a Pécsi Nemzeti Színház előadásában tekinthetik meg Christopher Hampton: Veszedelmes viszonyok című színművét, Horgas Ádám rendezésében.

A hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Vidéki Színházak Fesztiválját szeptember 9-én, vasárnap a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház A név: Carmenje zárja. A Prosper Mérimée 1845-ben született műve nyomán készült új drámát a teátrum művészeti tanácsadója, Sediánszky Nóra jegyzi íróként és rendezőként. Az előadás este héttől lesz látható a Nagyszínpadra épített stúdiótérben.

A programot ezúttal is öttagú zsűri kíséri figyelemmel, akik a fesztivál díjait ítélik oda. A zsűri tagjai: Dobák Lívia dramaturg, Lackfi János író, költő, Tóth Auguszta színművész, Hábermann Jenő producer és Makk Zsuzsa közönségzsűri, a Mezei néző blog írója.

Jegyek kaphatók a Thália Színház közönségszervezésén (1065 Budapest, Nagymező utca 19.), a Pesti Magyar Színház jegyirodáján (1061 Budapest, Dalszínház utca 10.) nyitvatartási idő alatt, illetve online a Thália Színház weboldalán.

2018. szeptember 3–9.
Vidéki Színházak Fesztiválja
Pesti Magyar Színház

2018. augusztus 29., szerda

Újpesti Rendezvénytér




.

Az UP Újpesti Rendezvénytér hamarosan bekerül a Főváros kulturális- is program vérkeringésébe. Bár a nagy megnyitóra még egy pár hónapot várnia kell a nagyközönségnek, az üzemeltető cég, az UP Event Zrt. és a tulajdonos, az Újpesti Önkormányzat szeptember elsején megnyitják az UP kapuit a látogatók előtt. A nyílt napok alkalmával a közvélemény betekintést nyerhet a ház kulisszái mögé és ízelítőt kaphatnak abból a programstruktúrából, ami 2019-től várja majd őket az év minden napján.


Kultúrában otthon vagyunk!

Az UP kulturális-művészeti programjai elsősorban a minőségi közösségi együttlét élményének megteremtését szolgálják. AZ UP tereiben olyan események zajlanak majd, amelyek örömöt és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget adnak, és  amelyek a budapestieket kreativitásra, részvételre ösztönzik.

Célunk, hogy ezek az  események elsősorban a kerületből minél nagyobb tömeget érjenek el, és minél több embert vonjanak be a nagyvárosi életformába, ezt szolgálják a társasági élet elengedhetetlen színterei is, a kávézó, a vendéglátóhely, az utcazenészek, a piactér és a különös látványt nyújtó lounge.

AZ UP-ban folyamatosan megjelennek a különleges eddig talán kevés figyelmet kapott,  de szerte a világon sok embert vonzó  új műfajok. Szeptember elsején az Újpesti Városnapokra, mint a kerület legfiatalabb rendezvényhelyszíne csatlakozik rá egy nagy happeninggel. Ebből ad ízelítőt az Újpesti Városnapokhoz kapcsolódó NYITÓKAVALKÁD szeptember elsején, amikor is ebben a modern, innovatív épületben visszavisszük a látogatókat a Millennium korába, a kultikussá vált Újpesti Piac alapításának korába. Az utcazenészek, zsonglőrök, akrobaták, mutatványosok, élőszobrok, bábszínházak elbűvölő atmoszférába varázsolja a nagyközönséget. A szórakoztató programok, aktivitások mellett először lesz lehetősége a publikumnak megszemlélni Újpest elmúlt 30 évének legnagyobb beruházását. Vissza nem térő alkalom, hiszen az artisták, bohócok és más művészek exkluzív házbejárást is tartanak.

Program

UP Újpesti Rendezvénytér

bemutatja

NYITÓKAVALKÁD

2018. szeptember 1. 11:00 – 17:00 h

 

PROGRAMOK, FELLÉPŐK


  • Bűvészek, mesemondók, bábszínház
  • Pantomimművész, illuzionista előadások
  • Lufi hajtogatók, arcfestők, bohócok, bohócképzősök,
  • Zsonglőrök, artisták, énekesek, tangóharmonikások, verklis
  • Kígyósimogató, idomított kiskutyák, csúzlizda
  • Antal Andrea és Valkai Réka fénykerámia kiállítása, ahol a modern kor mesél újszerű megjelenítésben a Kishercegtől a Star Wars-ig
Részletes program: www.up4event.hu
Helyszín: Újpesti Rendezvénytér
1042 Budapest, Szent István tér 13-14.

Forrás: EuroAstra
 

Szeptember 16-án startol az Európai Hidak fesztivál a Müpában




Száz év története, az északi fény varázsa, „indie pop tündérek” és „arany paraziták”. Komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, kiállítások, irodalmi est és egy izgalmas szimpózium: idén a balti országok – azaz Észtország, Lettország és Litvánia –, illetve Lengyelország kulturális gazdagságára fókuszál a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata, az Európai Hidak. A fesztivál szeptember 16-án Piotr Anderszewski és a Sinfonia Varsovia koncertjével kezdődik, és számtalan különlegességgel várja a látogatókat.


Az Európai Hidak immár hatodik alkalommal válogat az izgalmas kulturális értékekkel bíró országok alkotásaiból: idén ősszel a Baltikum és Lengyelország sokszínű kultúrájában merülhetünk el. „Vegyünk példát Bartók Béláról, aki tudományos alapossággal és nagy odaadással kutatta a magyar mellett a szomszédos országok népzenéjét is. Most, hogy egy nagy európai családhoz tartozunk, kezdjünk el ismerkedni új családtagjaink kultúrájával. Ígérem, hogy a balti országok és a lengyelek zenéjének hallgatásakor kincsekre fogunk bukkanni” – mondja Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója. „Európa történetében egy-egy fontos fordulópont gyakran a szabadság ünnepe is: így különösen büszkék vagyunk arra, hogy függetlenségük kikiáltásának 100. évfordulóján, Lengyelország és a balti országok állnak fesztiválunk középpontjában. Érdemes rácsodálkozni e négy ország kivételes kulturális gazdagságára, higgyék el, a felfedezés élménye az egyik legizgalmasabb dolog a világon! – emelte ki Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

Szeptember 16-án, a fesztivál nagyszabású nyitókoncerjén a világhírű lengyel zongoraművész, Piotr Anderszewski a Sinfonia Varsovia zenekarával és a kiváló orosz dirigenssel Andrej Borejkóval lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A koncerten a 20. századi lengyel és balti zene remekművei mellett egy Kodály-mű is felcsendül majd.  A Budapesti Fesztiválzenekar is igazi csemegékkel készül. Szeptember 21-én, 22-én és 24-én az egyik legtöbbet játszott ma élő szerző, az észt Arvo Pärt misztikus művei állnak majd a középpontban, de felejthetetlen élményt tartogat Čiurlionis szimfonikus költeménye és a lett Pēteris Vasks letisztult, minimalista kompozíciója is.  Szeptember 25-én, a BFZ kortárs együttese lép színpadra: az észt Tõnu Kõrvits zenéje egy férfi szemén és lelkén keresztül mutatja meg a varázslatosan pulzáló természeti jelenséget, az északi fényt. A koncert szólistája, a portugál Pedro Carneiro számára az észt Erkki-Sven Tüür írt mutatós darabot Ardor (hév, szenvedély, fényesség) címmel. A szintén észt Eduard Tubintól a hipnotikus, szenvedélyes darabok után pedig egy tömör, sötét hangulatú szimfóniát hallhatunk majd. Szeptember 26-án, a BFZ fesztiválzáró barokk koncertje lengyel földre repít, megmutatva számtalan árnyalatot, az üde korai barokk dallamoktól a lélekemelő énekes kompozíciókig. Az itthon kevéssé ismert darabok mellett izgalmasan csengenek majd a korszak német óriása, Johann Sebastian Bach művei.

A fúziós könnyűzene balti üdvöskéi is Budapestre látogatnak szeptember 19-én. A Sus Dungo hat fiatal énekesnője mintha csak egy modern tündérmeséből csöppent volna a színpadra. Az „indie pop tündérnek” is nevezett formáció tagjai ugyanis amellett, hogy mindannyian énekelnek, a zenei paletta szinte összes hangszerét meg tudják szólaltatni: játszanak harmonikán, furulyán, fuvolán, különféle ütős hangszereken, dobokon, gitáron, ukulelén, zongorán és a xilofonszerű metallofonon is. A duóként indult, de mostanra kvintetté bővült litván Golden Parazyth sokoldalúságát pedig kiválóan példázza azon zenekarok sora, akikkel együtt turnéztak: játszottak többek közt az angol szintipop duó Hurts, az elektronikus zenei formáció Underworld, az izlandi techno-downtempo-ambient fenomén Gusgus, a kanadai R&B zenekar Rhye vagy épp a nemrég nálunk koncertező világsztár, Lana del Rey előtt is.
„Emlékezz a múltadra, de engedd a jövőben élni!” - idézte Uprooting című albumán a Burning Spear együttest a Warsaw Village Band. Ez korántsem csak hangzatos szlogen, hiszen a „varsói falusi banda” mindig is arra törekedett, hogy produkcióiban közös hangra találjon a városi és a falusi kultúra, a múlt és a jövő, az archaikus és a modern eszköztár, illetve a keleti és a nyugati világ, és ebből szeptember 21-én a fesztivál közönségének is ízelítőt adnak majd.

A fesztivál a filmművészet rajongóinak ingyenes filmvetítésekkel kedveskedik. A Riga védői című történelmi film 1919. novemberi eseményeken alapszik, míg Violetta Rotter-Kozera dokumentumfilmjének titokzatos címe - „Please Find - Henryk Mikołaj Górecki” - a lengyel zeneszerző 1990-es évek elején fellángolt hatalmas népszerűségére és egy neki címzett levélből kibontakozó felkavaró történetre utal. A 100 év együtt című művészeti vizualizációs projekt fotókon és dokumentumfilmen keresztül a Litván Köztársasággal egyidős emberek és családjuk visszaemlékezéseit, élettapasztalatait és történeteit osztja meg a nézővel. A 2017-es November című film pedig az észt Andrus Kivirähk regénye, az utóbbi húsz évben bestsellerré lett Rehepapp (magyar fordításban Ördöngös idők ) alapján készült.

Az irodalom szerelmeseit a legismertebb lengyel író, Witold Gombrowicz műveire épülő esttel várja a fesztivál. Az előadás alapját a Napló képezi, ám a három dráma, az Yvonne, burgundi hercegnő, az Esküvő és az Operett mellett a Gombrowicz-próza egyik-másik alakját is megidézi, Kátai Kinga, Sorbán Csaba, Szalontay Tünde és Sztarenki Pál közreműködésével.

A szeptember 16-án induló fesztiválon különleges installációk, kiállítások és ingyenes koncertek is várják a látogatókat.
https://www.mupa.hu/programok/europai-hidak-2018
 

2018. augusztus 28., kedd

3 tuti tipp: Így hosszabbítsa meg a nyarat!




.

Igazi nyárimádó vagy, és úgy érzed, még egy ideig élvezni szeretnéd a legmelegebb évszak hangulatát? Íme néhány tanács, hogyan hosszabbítsd meg a kedvenc évszakodat!

Sokunk kedvence a legmelegebb évszak, de sajnos eljön az idő, amikor búcsút kell mondanunk a nyárnak. Nem kell azonban elkeseredned, inkább tartsd távol a negatív gondolataidat, és koncentrálj arra, miként hosszabbíthatod meg a pihenés, feltöltődés és szórakozás időszakát, hiszen így a munkával teli hétköznapok is könnyebbnek tűnnek majd. Kovács Szilvia, a hévízi NaturMed Hotel Carbona szakértője szerint ez nem is olyan nehéz feladat. Lássuk, melyek a leghatásosabb nyárhosszabbító praktikák!
Minél tovább a szabadban!
A nyári kánikulában biztosan észrevetted, hogy sokszor nincs kedved igazán nekiindulni, mozogni. Itt az idő bepótolni az aktivitásokat! A mostani időjárás tökéletes a nagyobb túrákhoz, kirándulásokhoz, biciklizésekhez. Töltsd fel D-vitamin raktáraidat, legyél annyi időt a szabadban, amennyit csak tudsz! Strandolj még egy nagyot, és fedezd fel a környék látnivalóit! Használd ki minél tovább az őszi napsugarakat, ezek nemcsak a barnaság megőrzésében segítenek, hanem hangulatjavítóak is. A bőröd fiatalságát, egészségét táplálkozással is segítheted. Fontos, hogy minél több antioxidáns hatású vitamin (C és E) szerepeljen az étrendedben: egyél homoktövist, csipkebogyót, kivit. A karotinoidokat tartalmazó sárgarépa fogyasztása pedig az egészséges barna bőr kialakulásában, és hosszan tartó megőrzésében segít.
Folytasd a fesztiválszezont!
A nyár végével nem kell elköszönnöd a fesztiváloktól, hiszen még csak most kezdődik a szüreti időszak! Tele a rendezvénynaptár jobbnál-jobb kültéri eseményekkel, piknikekkel, gasztro fesztiválokkal, ráadásul sokszor nem a tűző napon kell sorban állnod, hanem végre elviselhető a hőmérséklet!
Készülj a hidegebb hónapokra!
Kovács Szilvia, a hévízi NaturMed Hotel Carbona szakértője szerint a kikapcsolódás mellett ne felejtsd el felvértezni a szervezeted a vírusos időszakra. Mozogj, sétálj, egyél sok gyümölcsöt, és ha szállodába mész, válassz olyan helyet, ahol kellemes környezetben figyelnek oda az egészségedre! Használd ki a lehetőséget, és mérd fel szervezeted állapotát, hogy tudd, miben kell erősítened a testedet. Próbálj ki új, egészséges ételeket, és vegyél részt egy immunerősítő, frissítő masszázson.
Ajándékozd meg magad egy wellness hétvégével!
Az igazi top tipp természetesen egy wellness hétvége, ha megteheted, mindenképpen ezzel hosszabbítsd meg a nyarat. Különösen jó választás, ha olyan hotelbe mész, ahol van melegvizes kültéri medence, és a pihenés, valamint gasztro élmények mellett szakemberek segítenek a különböző mozgásformák, például a nordic walking elsajátításában, így a szabadban sportolhatsz a friss levegőn. Meglátod, nem is bánod már, hogy vége a nyárnak!

Forrás: EuroAstra
 

A túró – a hazai „szuperélelmiszer”




.

A magyar táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® szerint naponta fél liter tejet vagy ennek megfelelő tejterméket kellene elfogyasztanunk, mert számos értékes tápanyagot – fehérjéket, szénhidrátokat, vitaminokat és ásványi anyagokat – tartalmaznak, amelyekre a szervezetnek szüksége van. A fogak és a csontok épségéhez nélkülözhetetlen kalcium például ebből az élelmiszercsoportból hasznosul a legjobban. A magyar konyha egyik kedvelt alapanyaga a túró, ami a tej összes hasznos tulajdonságával rendelkezik, ezért akár napi szinten is érdemes beépíteni az étrendbe.

Mi a túró?
A túró tejből készül a tejfehérje (kazein) kicsapásával. Attól függően, hogy mivel csapják ki a kazeint, kétféle túrót különböztetünk meg. A savanyú étkezési túró előállításánál az alvasztást vajkultúrával végzik, míg az oltós túró gyártásánál a vajkultúra mellett oltót is alkalmaznak. Magyarországon általában savanyú étkezési túrót gyártanak. Leggyakrabban tehén-, kecske- és juhtejből készítik. A túró koncentráltan tartalmazza a tej fehérjéit és ásványi anyagait, ezért táplálkozás-élettani szempontból nagyon értékes élelmiszernek számít és különböző diétákba, fogyókúrás étrendbe is remekül beépíthető. Hazánkban az étkezési tehéntúró három különböző zsírtartalommal kapható: a zsíros 12,2 g, a félzsíros 7 g, a sovány pedig 0,5 g zsírt tartalmaz 100 grammonként. Semleges íze miatt nagyon sokféleképpen felhasználható, sós ízesítéssel épp úgy, mint édesen.
Szuperélelmiszer a javából
Az ember néha csak kapkodja a fejét a felbukkanó, divatos „szuperélelmiszerek” hallatán, miközben sokszor észre sem vesszük azt, ami adja magát, hiszen régóta az étkezési kultúránk része. Ilyen a túró is, aminek sovány változatában több a kalcium, mint a félzsíros és zsíros fajtákban. 10 deka félzsíros túró pedig majdnem kétszer annyi fehérjét tartalmaz, mint 1 pohár (2,5 dl) tej. Ráadásul a tejcukortartalma 20–40 százalékkal kevesebb, mint a tejé, ezért az esetek többségében a túrót laktózérzékenyek is fogyaszthatják, bár a fogyasztható laktóz mennyisége egyéni tolerancia kérdése. Tejcukortartalma egyébként még a joghurtnál, kefírnél is alacsonyabb. A tehéntúró fogyasztása alacsonyabb energia- és zsírtartalmának köszönhetően előnyösebb, mint a zsíros juhtúróé. Bónusz tulajdonság, hogy nagyon sokoldalúan felhasználható, édes, sós vagy éppen savanykás ízű ételekben.
Sósan, édesen, bármikor
A túró a teljes menüsorban helyet kaphat és bármely napszakban, bármely étkezésre bátran fogyasztható. Kifejezetten ajánlják tízóraira, uzsonnára és sportolás utáni fehérjepótlásra. Az olyan nagy „klasszikusok” mellett, mint a túrós palacsinta, túrógombóc és túró rudi, néhány példa a sokoldalú felhasználásra:
  • túrós galuska vagy túrógombóc levesbetétnek vagy köretként
  • körözöttek, túrókrémek reggelire és vacsorára
  • túrós mártogatós, túróval dúsított turmix, édes túrókrémek tízóraira és uzsonnára
  • túróval készült fő(egytál)ételek, pl. sztrapacska, túrós tészta, puliszka túróval
  • túrós desszertek, pl. piték, palacsinták, pohárkrémek, parfék, torták, túró rudi
  • túróval készült feltétek, pl. túróval töltött vagdalt, gombafejek túróval töltve
Forrás: EuroAstra
 

2018. augusztus 27., hétfő

Spinoza




Budapest-Erzsébetváros, Dob utca. Itt található a Spinoza-ház. Zenés étterem, bár, társalgó, zsebkendőnyi színpad, csak kamaraelőadások férnek el rajta. De miért nevezték el Spinozáról? Talán magyar kapcsolatai vannak-voltak? Szögezzük le gyorsan, nincsenek magyar vonatkozásai. Hacsak az nem, hogy minden művét lefordítottak magyarra és egyes gimnáziumokban érettségi tétel.

  
Benedictus Spinoza (1632-1677) holland filozófus, a felvilágosodás korának megkerülhetetlen személyisége. Elég nehéz lenne munkásságát röviden összefoglalni, művei és a róla írt művek könyvtárnyi terjedelműek. A XVII. században a polgárság társadalmi mozgalmai már nemcsak a művészeti (reneszánsz), vagy vallási (reformáció) kérdések iránt lettek fogékonyak, hanem a kor valamennyi kérdése (iparosítás, nevelés, államigazgatás) is érdeklődésük középpontjába került. Spinoza művei tökéletesen megfeleltek kora követelményeinek.
   Fő műve, az Etika minden fejezete definíciókból, tételekből és ezek bizonyításaiból áll. Egyrészt azt szeretné ezzel a módszerrel szemléltetni, hogy az egyszerű tételekből levezethetők a bonyolultabb, összetett elméletek, másrészt az ő korában szokás volt a filozofikus írásokat a matematikai levezetésekhez hasonló objektív szigorúsággal kifejteni. A könyv öt fejezetből áll: 1. Istenről, 2. A szellem eredetéről és természetéről, 3. A szenvedélyekről,    4. Az emberi szabadságról, 5. Az emberi szabadság és az ész hatalmáról.  
   A könyv rövid összefoglalását meg sem próbálom, talán a hatásáról valamit vázolnék. Spinoza minden egyházat magára haragított. Ateistának bélyegezték, mert Istent a Természettel azonosította. Nem hitt a túlvilágban. Ez akkoriban elég kockázatos lehetett. A hatalmat is magára haragította, mert a királyok istentől kapott hatalmával szemben túlhangsúlyozta az emberi szabadságot és az ész hatalmát. Nem beszélve arról, hogy a lélek fogalma helyett azt vallotta, hogy az ember testből és elméből áll. Később korrigálnia kellett oly módon, hogy „az emberi lélek Isten végtelen értelmének része." Majd ismét korrigált. „Bármit is gondoljunk az anyagról, az életről, az érzékiségről, az értelemről, ezek létező dolgok.”
    Az sem tetszhetett a hatalomnak, hogy Spinoza szerint „az államnak az egyének szabadságát, tehát hatalmát kell biztosítania.” Spinoza „találta ki” a gondolat- és szólásszabadság fogalmát, akár az állam ellenében is. Nem csoda, hogy korában és tulajdonképpen a mai napig is a hatalom igyekszik filozófiáját negligálni.
   A leghelyesebb államformának tartotta a hatalom olyan mértékű elosztását, amely leginkább szolgálja a békét és az egyensúlyt. Talán ezért választotta a ház a Spinoza nevet.

Láng Róbert - EuroAstra

Fődíjat nyert Goztola Krisztina a Bujtor István Filmfesztiválon




.

Kisjátékfilm kategóriában a Les recherches continuent – Engedj el! című alkotás lett a nyertes a IX. Bujtor István Filmfesztiválon. A francia-magyar koprodukcióban készült film főszereplője Goztola Krisztina volt, aki első ízben mutatkozott be producerként, és osztatlan sikert aratott.

Augusztus 18. és 20. között immár kilencedik alkalommal rendezték meg Balatonszemesen a Bujtor István Filmfesztivált, ahol a független filmes alkotókat, alkotóközösségeket díjazták négy kategóriában.

A zsűri idén a Les recherches continuent – Engedj el! című pszichológiai drámát ítélte meg a legjobb kisjátékfilmnek, ami a legnépszerűbb olasz krimiíró, Giorgio Scerbanenco műve alapján készült. Scerbanenco több mint 50 regényéből és novellájából eddig tizenkettőt filmesítettek meg.

A film egy négyéves kislány eltűnéséről szól. A történet szerint az édesanyát alakító Goztola Krisztina kétségbeesetten berohan a rendőrségre, mondván, hogy elrabolták a gyermekét, és a végsőkig harcol a megtalálásáért.

A thriller Párizsban játszódik, de mivel a főszereplő egy olasz származású nőt alakított, ezért a forgatás ideje alatt beszédtanár foglalkozott vele, hogy a francia játékban érződjön az olasz akcentus.

A 17 perces kisfilmet Clayton Burkhart rendezte, aki lyan nevekkel dolgozott, mint Kate Moss és Christy Turlington. A másik két férfi főszereplő az olasz származású Xavier Bonadonna, aki a filmben Krisztina férje, és Eric da Costa, aki a nyomozót alakította.

Az Engedj el! Goztola Krisztina 2017-ban alakult saját produceri irodája, a Budapest-Párizs központú JONA FILMS PARIS első kisjátékfilmje volt.


Forrás: EuroAstra

2018. augusztus 26., vasárnap

Közeleg az 5. Magyar Népdal Napja 2018. szeptember 15-16. Martonvásár




.

Martonvásáron hisznek a magyar népdal erejében, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szeptemberben immár ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Népdal Napját. A martonvásári Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ, a Martonvásári Kulturális Egyesület, a Fonó, Martonvásár Város Önkorményzata és Kunos Tamás művészeti vezető, Kossuth-díjas népzenész szervezésében a Magyar Népdal Napja a térség legnagyobb népzenei fesztiváljává, mára országos hírű, több generációra is hatni képes családbarát eseménnyé vált, amely az idei jubileumi évben különösen gazdag és sokszínű programkínálattal várja a Martonvásárra érkezőket.

A gyerekprogramok, a kézműves vásár, az utcazenei és utcaszínházi látványosságok, az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Hungarikum Udvar és a nagyszínpadi koncertek mellett emlékezetesnek ígérkező gasztronómia újdonságokkal, népzenés kortárs divatbemutatóval, élő rádiós kívánságműsorral és egy 500 fős gyerekkórus felemelő koncertjével is készülnek a szervezők.
A szombati program a Kolompos együttes táncos-zenés mulatságával indul, majd fellép a Tükrös zenekar és ismét visszatér Martonvásárra a Nógrád megyei Dűvő. Szombat délután Erdélyből, a Kis-Küküllő völgyéből az élő magyar népzene egyik legismertebb tolmácsolója, a Szászcsávási Zenekar lép fel, majd Palya Bea, a magyar népzene egyik legsokoldalúbb nemzetközi hírű alkotója, és a debreceni Pendely Énekegyüttes is a fesztivál vendége lesz. Az esti tűzijáték előtt a komoly- és népzenét egyaránt magas szinten művelő Lakatos Róbert vezetésével a Fonogram-díjas Rendhagyó Prímástalálkozó ezúttal Berecz András és Harcsa Veronikaközreműködésével egy különleges műsorral áll színpadra.
Ahogy a kultúra, úgy a magyar népdal sem áll meg Magyarország határainál. Igaz ez akkor is, amikor a Kárpát-medencében élő magyarságra gondolunk, és akkor is, amikor a szomszédos országok kultúrájának összefonódásairól, közös kulturális örökségünkről és kelet-közép európai kulturális identitásunkról beszélünk. Az idei fesztivál vasárnapi napján ezúttal a V4 országok: a cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar kultúra közös örökségének bemutatására is vállalkozik. Szeptember 16-án, aVasárnapi VendégVáró Vigasság programjában a Kolibri Színház a közismert cseh mesejáték, Moha és Páfrány történetével várja a legkisebbeket. Délidőben Szőke András és Badár Sándor, a stand-up comedy ismert párosa készül egy különleges Kolbász-párbajra, ahol a lengyel kiełbasa, a szlovák klobása, a cseh utopenec és a magyar kolbász kóstolással kísért nemzetközi gasztro-showja várja a közönséget. Itt lesz az egyik legnépszerűbb szlovák népzenei formáció, Michal Noga és zenekara, majd a világhírű cseh-morva énekesnő és hegedűművész, Iva Bittová koncertjére kerül sor. A fesztivált a Magyar Állami Népi Együttes „Megidézett Kárpátok” című látványos előadása zárja.

 www.magyarnepdalnapja.hu

Forrás: EuroAstra