Toroczkay András: Séta

…és elmond majd mindent magának

Éhes Miklós becsukta az üvegajtót maga mögött, és kilépett a városba. Eszébe jutott Cseh Tamás, meg Bereményi Budapestje. Nem csak a dal, a dal is, de elsősorban az a Budapest, amit Cseh Tamás meg Bereményi negyven évvel ezelőtt láthatott, mikor megírták a dalt. Az, ahogy akkor nézhetett ki, hogy ugyanígy, de mégis egy pár évvel kevesebb. Pár évvel alacsonyabb. Vagy azt Másik Jánossal írta Bereményi? Miklós sohasem volt valami nagy Cseh Tamás-rajongó. Mindig én mutogattam neki a dalokat a videómegosztók valamelyikén. Koncerten se látta fellépni, még Kapolcson sem.

A zakója zsebében talált két cigarettát, a kabátja zsebében talált egy doboz gyufát. Nem szereti a hiányos mondatokat, megszakadt beszélgetéseket. A telefonja lemerült. Nem is hozta magával. A lemerültre rímelne az egyedül. Jó rím lenne egy versben, erre gondol. Csak kellene mindkét szó elé egy-egy jó sor. Bár nem akart gondolni ilyenekre, ezúttal sem ő irányított. Egyszer látta a Rádió előtt telefonálni Cseh Tamást. Akkor az énekes már tudta, hogy gégerákos, viszont neki csak később mesélte valaki.

Desiré is gégerákos volt. Ezerkilencszázharminchatban a budapesti Szent János kórház teraszán feleségét – a máshogyan összetört arcú Harmos Ilonát – karolta jókedvet tettetve. És egy bizonyos doktor Hauber Dezsőt, aki csüggedten, komoran állt mellette. Pizsamában és papucsban a műtét előtt. Eszébe jutott az a Schöpflin Aladár gondolat. Hogy száz évvel ezelőtt voltak olyan nagypapák Pesten, akik németül tudtak csak, de az unokák már nem tudtak németül. A nagypapája kardigánja volt rajta, alatta már domborodott a hasa. Mintha terhes lenne. Növekszik a magzat. Kit fog megszülni? Fiú lesz vagy lány? A saját nagyapját? Talán a kardigán újra és újra előállítja a neki legmegfelelőbb testet. Kopaszodik is. A nadrágszíján, amit még az apja vásárolt neki, lassan új lyukat kell fúrni. Új lyukat, igen – majdnem ugyanúgy, mint annak a rokonnak, aki harmóniumot lopott Hüvelykről a fiának, de néhány hónap alatt olyan sok kilót fogyott, hogy új lyukat kellett egy késsel vájnia a bőrszíjába. Ugyanúgy kopaszodik, mint a nagyapja. Akitől a csúnya szavakat is örökölte. Mikor barátnője meglátta az öregember fényképét, amit egy kekszes fémdobozból bányászott ki, hogy bemutassa a családját, elmosolyodott, és azt mondta: kiköpött, így mondta, hogy kiköpött olyan szemeid vannak, mint a nagypapádnak.
Így utólag csak remélni tudja, hogy nem javította ki, hogy õ úgy tudja, páros testrészeket nem szoktunk többes számba tenni. Hirtelen meghallotta a fejében a PG Csoport dalt. Venni akar egy diktafont és elküldeni valakinek önmagát magnak. Úgy döntött, a mozi után gyalog megy haza. Mint Batman szülei, akiket Joker emiatt tudott megölni, ezáltal megteremteni ősellenségét. Közel lakik, gondolta. Tévedett. Mintha a telefon nélkül magányosabb lenne. Átfut az agyán, hogy tulajdonképpen fel sem tűnne senkinek, ha kiradírozná egy kéz a történetből. Ha nem érne haza. Kikopna, mint a kék a sok térdepeléstől, mászástól a farmerjaiból még az óvodában.

Úgy érzi, mintha attól, hogy nincs nála telefon, a város kihaltabb lenne. Az emberek csak félig-meddig látszanának, minden utcában lenne egy-két kiégett villanykörte, mintha mélyebbre bújnának a kabátjuk melegébe. Ady másnapossága, ez jut eszébe. Minden tisztább, érzékszervei kiélesedtek, csak így lehet igazán verset írni. Néhány család már elég későnek ítélte meg az időt, hogy kukázni kezdjen. Alig múlt kilenc.
Januári köd, januári leheletek. A házak között hallani a lépéseit. Talán elhallatszódik az Alföldig. Vagy az alvilágig. Belebámul a pincékbe, a házakba. Nincs hideg, vagy nem érzi, hogy az lenne. Belebámul az ablakok fényébe. Egy motoros kikanyarodik egy mellékutcából és elhúz mellette. Fekete bukósisak, fekete bőrruha. Pizzafutár, vagy bérgyilkos, aki pizzafutárnak öltözött. Tovább lépdel. Elhalad egy kivilágított telefonfülke mellett. Mi lenne, ha megszólalna? Véget vetne a természetellenes csendnek. Mi lenne, ha őt keresné egy hang? És kiderülne, hogy az a hang önmaga, csak pár évvel korábbról. Figyelmeztetni akarná valamire.

Lapos. Kellene egy jó történet. Valami fordulatos, csattanóval a végén. Elege van a lopásokból és blöffökből. Maga elé köpött egyet a valahogy túl gyorsan olvadt hótól nedves járdára. Ugyanabban a pillanatban valahonnan fentről egy esőcsepp, vagy azzal megegyező súlyú valami zuhant a sapkájára. Még jó, hogy sapkát vett, gondolta, igaz, hogy kicsit furán néz ki benne. Mikor a barátnőjével egy karácsonyi faluban választották, még viccesnek találta, hogy hülyén áll. Lehet, hogy nem is esőcsepp volt, hanem köpés. Abban a pillanatban, ahogy köpött, valaki más is köpött rá odafentről, a rohadó, omladozó, golyószaggatta falú pesti bérházak sokadik emeletéről. Vagy mintha lenyúlt volna egy hatalmas kéz, hogy kobakon kólintsa.

Miklós egy tócsába dobja a félig szívott, rejtélyes cigarettát. Mintha felülről rángatná valaki alig pókháló vékony fonalakkal. Eszébe jut a biciklis futár barátja, hogy végigcsinált, így mondta, végigcsinált egy abortuszt valamelyik előző barátnőjével. Kivett egy hét szabadságot. Nem, úgy mondta, v-v-v-végigcsinált egy a-a-a-abortuszt, mert dadogott. Azt mondta, k-k-k-kemény volt. Bár az nem volt kérdés, hogy o-o-off. Nézett a biciklis futárra, és nem tudta gyűlölni érte. Abortusz bizottság előtt. Milyen lehet egy abortusz bizottság előtt. Pontoznak? Ki is volt az abortusz bizottság előtt abban a dalban? Tegnap egy barátjától épp ezt kérdezte félrészegen. Azt felelte, Kati? Furán hangzik ez a név. Talán.
Egyszer együtt lakott egy sráccal, aki műtőssegédként dolgozott valamikor még régebben, jóval azelõtt, hogy együtt lakott volna vele. Ez a srác mesélte, aki egyébként sokáig spermadonor is volt, hogy a nők közül, akiket betoltak a műtőbe előtte voltak páran, akik nem sírtak, de utána kivétel nélkül mindegyik. Napi nyolc-tíz. Csak abban a kórházban. Képzelje el. Miklós elképzelte.

Pár napja kapott vissza egy könyvet: Kutyasétáltatás. Benne röntgenfelvételek, mintha polaroid fotók lennének. Nem is tudta, hogy gyereke lesz annak a srácnak, gyerekkori legjobb barátjának, akinek kölcsön adta a könyvet, és aki azt mondta, hogy ugyanettől a szerzőtől a másik, amiben egy teherautó-sofőr meg akar baszni egy kurvát, az sokkal jobb. Vagy gyereke lesz, vagy halálos beteg valakije. Ilyen fotókon még ez nem dönthető el. A srác menyasszonya terhes lenne? Az a lány, akibe Miklós életében először beleszeretett még a Petőfi óvodában Hüvelyken. Vagy nem is szeretett bele, csak kijelölte, hogy innentől ő a szerelme?

Egy hajléktalan, sörrel a kezében próbál valamit elérni egy talán cigány ismerősétől. Talán látta az ismerősét felnőni, jóval fiatalabb, talán most látja először, nem is az ismerőse. Az ismerős fél tõle, látszik az arcán, hogy valami ősi kötelességérzet tartja csak az utcán, de már belépett a házba, mentegetőzik, tényleg mennem kell, várnak. A hajléktalan ócsárolja, milyen egy ember az ilyen. Mi lenne, ha látná őket összeverekedni. Esetleg a hajléktalan megölhetné egy harminc centis késsel a másikat. Mit csinálna? Feljelentené őket? Mi lenne, ha a hajléktalan hirtelen meglátná őt, tanúja lenne egy gyilkosságnak. Mi lenne, ha a hajléktalan elől kellene menekülnie. Mi lenne, ha végtelen menekülés lenne az élete. Ha a hajléktalan nyomozni kezdene utána, ha terrorizálná. Nem láttál semmit, érted, különben kitépem a beledet és azzal fojtalak meg, te fehér geci.
Elhalad mellettük. Láthatatlan szálakat szakít szét, amik mögötte csápokat engednek ki magukból és keresik egymást, és újra összetalálkoznak. Eszébe jut a diktafon. Régebben hangokat gyűjtött. Hallani a léptei zaját, a bakancsa kopogását. Jó bakancs, kissé kopott. Too much walking, shoes worn thin. Egy női fodrász fiától vette. A srácot látta felnőni, a női fodrászhoz vitte mindig édesanyja, mert a kisváros férfi fodrásza nem vágott jól. Illetve mindig ugyanúgy. Kaszperszky, Kaszperszky Antal. Általában kopaszra vágta az emberek haját. Ő is kopasz volt. Nagydarab és kopasz… Mint egy tehetségtelen Bergendy kalap és klarinét nélkül. Nem is a hajvágásért mentek oda az emberek, hanem mert tőle tudtak meg mindent. Imádott beszélni. Miklós szerint ezért is ment fodrásznak. Mit is tudott meg tőle például? Hogy a szex az sportként is elképzelhető. Mert zsírégető hatású és egy negyedórás menet kb. két körnek felel meg a sportpályán.

Miklós közben egy játszótérhez ért, elhaladt egy éjjel-nappali mellett, már közel van. Egy fodrászat, egy kocsma, egy étterem, egy… mi is ennek a neve? Ócskás. A pincében egy nagyon öreg, elhízott, mogorva ember ül nagy rakás régi lom között egy vájatban a pislákoló, búra nélküli körte fényében.

Hova lettek az emberek a városból? Két ölebet sétáltató férfi, fiatalok, harmincévesek sincsenek. Összetalálkoztak és elállják az utat. Keresztül kell vágnia rajtuk, a kutyákon, a pórázokon, a beszélgetésen, a láthatatlan szálakon. Alig hallhatóan, dadogva megköszöni az utat.
A bejárati kapu nem nyílik. Mi lenne, ha nem tudna bemenni. Aztán mégiscsak sikerül kinyitni, és amikor bezárja, visszhangosan csukódik. A postaládán ott a név, az ő neve. Nem érti. A régi szobájában ég a villany. Vagyis otthon vannak. Felmegy a lépcsőn. Venni fog holnap egy diktafont és elmond majd mindent magának. Kinyitja a lakásajtót. Fokozatosan véget ér a csend, a szimfonikus zenekar játéka beúszik.

Néhány perc múlva pedig eszébe jut, hogy elfelejtett egy évfordulót.

(1981, Kisújszállás - Budapest) E-mail: toroczkayandras@gmail.com

Forrás: PR Herald