A szecesszió korszakának irodalomképe

Szecesszió - Világirodalom

A szecesszió magyar neve a 'kivonulás' jelentésű latin "secessio" származéka. Más nyelveken az irányzat neve más megközelítést fejez ki: németül "Jugendstil" ('az ifjúság stílusa'), franciául "Art Nouveau" ('új művészet'), az angol megfelelője a "Modern Style", ill. a "preraffaelizmus" (1848-tól), az oroszoknál "sztyil modern". Mindezt összegezve a szecesszió újszerű művészetet jelent, a hagyományoktól való elhatárolódást, ill. a klasszikus előtti kifejezésmódokhoz való visszafordulást. A szecessziós művész a szépség kifejezésének újszerű formáit keresi, a művészetet az élet fölé helyezi, de nem kíván megoldást keresni a társadalmi lét ellentmondásaira.

A szecessziós mű dekoratív alkotás, stilizáció ékesíti, és erőteljes atmoszférát, túlfűtött hangulatot sugároz. A díszítő elemek egyszerűsített formák, többnyire természeti eredetűek. A középpontban a személyiség áll, jellemző vonása az énkultusz. Jellegzetessége a dekadencia, továbbá a halálmotívum és az erotika is, de ezek is átesztétizáltan. A hatása esztétikus és egyben bizarr.

A századforduló modern művészei — minthogy a két irányzat tartalma és formanyelve között több ponton átfedés keletkezett — gyakran egyidejűleg fordulnak a szecesszió és a szimbolizmus stíluseszközeihez.

A szecesszióra mint a klasszikus modernség előző irányzatainak összegezőjére is tekinthetünk, ilyen értelemben a századforduló (a "fin de siècle") sajátos jelensége. Ellenhatás a naturalizmusra, a szimbolizmus folytatása, ill. társa, egy újfajta művészi absztrakció keresése. Az 1890-es évtizedben alakul ki Nyugat-Európában, de Közép-Európában (a Monarchiában) is jelentékeny lesz. Társadalmi bázisa a tehetős polgárság, ezért is jelentkezik a városi építészetben. A természeti elemek stilizált megjelenítésével az ősi, természeti kultúrákkal igyekszik kapcsolatot találni. Különleges díszítőelemek idézik meg a távoli és az ősi civilizációkat, a "pogány" mítoszokat.

Az irodalomban a szecesszió kedvelt műfajai: a mese, a verses dráma, a fantasztikus novella, a lélekábrázoló regény és a lélekfeltáró, köztes műfajú lírai vers. Az összművészet, a több művészeti ág találkozási pontján születő műalkotás (pl. Wagner zenedrámája) is szecessziós jelenség, romantikus tartalmai mellett.

Az irodalmi szecesszió eszköztára: a különleges hatású jelzők, a metafora és a szinesztézia.

Az epikában egy-egy életérzés allegóriája jelentkezik, a tér zárt, a cselekmény kevés szerepet kap. A narrációt háttérbe szorítja a reflexió, amely az emberi élet értékhiányairól, tartalmatlanságáról, céltalanságáról szól.

Angliában Wilde szépségeszménye és lírája, valamint Swinburne (Algernon Charles, 1837—1909) költészete képviseli az új stílust, az akadémizmus ellenében. Franciaországban a szimbolizmussal párhuzamban él. Belgiumban a kisugárzó hatású Verhaeren (Émile, 1855—1916) teremt erős szecesziót. Németországban (központja München) az irányzat a romantikához talál vissza.

A végnapjait élő Monarchiában a hanyatlásérzet a szecesszióban erős visszhangot kap, Bécs 1897-ben lesz kiemelkedő szecessziós centrum. Az osztrák "Jugendstil" irodalmi képviselői Schnitzler (Arthur, 1862—1931), Hofmannstahl és Rilke.

A drámában az impresszionista és szimbolista színművekhez, illetve alkotóikhoz csatlakozik a szecesszió, pl. Maeterlinck esetében. Hauptmann 1895 táján — a naturalista és szimbolista korszaka után —került közel a szecesszióhoz is.

A szecesszió törekvései 1915 után — az avantgárd irányzatok közül — az expresszionizmusban találtak új megnyilatkozási lehetőségekre.

Szecesszió - Magyar irodalom

A szecesszió a magyar irodalomban többnyire a szimbolizmussal együtt bukkan fel.

1890-től A Hét biztosít fórumot az új irányzatnak, Kiss József (1843—1921) szerkesztésében. A korszak nagy stílusművésze Bródy Sándor; epikájában a dekorativitás és a stilizáció egyaránt szerepet kap, az újromantikával elegyítve.

A magyar szecesszió gyakran ötvöződik a stílromantikával, pl. Csáth Gézánál.

Thury Zoltán stílusában impresszionista és szecessziós jegyek keverednek.

Papp Dániel is a szecesszió közelébe helyezhető, elsősorban a líraiságra és stilizálásra való hajlama miatt.

Gozsdu Elek a pályája végén a tolsztojánizmus, a parnasszizmus és a szecesszió felé fordul.

Ambrus Zoltán főműve a Midas király c. filozofikus művészregény, ill. lírai énregény (1891—1892), a szecesszió egyik sajátos terméke. Parabolisztikus novellái intellektuális tartalmúak, és zömmel szintén szecessziós fogantatásúak.

Krúdy Gyula szövegeiben a műelemek az énhez viszonyítva kapnak jelentéseket. A hős léthelyzete a magány, ebből lép át a nosztalgikus, értékeket hordozó múltba. A konkrét tér mindig sivár, de az emlékek által, a mese és a vágy révén gazdag atmoszférájú lesz, jelentésekkel telítődik. A töblettartalmak zömmel a testi vágyak, az erotika területéről kerülnek ki.

Czóbel Minka (1855—1947) a magyar szimbolista-szecessziós formanyelv egyik kialakítója. Verseiben az álom, a fantázia képei jelennek meg: a hó, a halál, a köd és a tükör. Hatott Weöres Sándor költészetére.

A Cholnoky testvérek is kapcsolatba kerültek a szecesszióval: Cholnoky Viktor (1868—1912) és Cholnoky László is (1879—1929).

Szini Gyula (1876—1932) szecessziós-szimbolikus novellák alkotója.

Lesznai Anna (Moscovitz Amália, 1885—1966) költő, író és iparművész a magyar szecesszió fontos képviselője. Versei is figyelemre méltók, de hímzései és főképp könyvborítói (pl. Ady versesköteteihez) széles körben ismertek voltak. Fő motívumai: kert, virág, fa, föld.

Ady Endre költészetében a szecesszió sokféle módon megnyilvánul. Kezdő költői lépéseit ennek a stílusnak a jegyében teszi. Érett versvilágának egésze a szereplíra megnyilvánulása. Jellegzetes előadásmódja az önfeltárulkozás. Szövegeit a színgazdagság, a túldíszítés, a stilizálás magas foka jellemzi. Költeményeinek tipikus vonása a titok, a csoda, a misztikum. Alapmotívumai a könny, a halál, a bűn és az erotika; mindezek átesztétizáltan épülnek a versekbe. Pl. a Héja-nász az avaron c. versében (1905) a szecesszió két alapmotívuma, a halál és az erotika fűződik egybe.

Balázs Béla (Bauer Herbert, 1884—1949) költő és író, írásai erőteljes atmoszférát sugároznak. Szecessziós stílusában népi és szimbolista elemek is keverednek. Gyakori témája az álomvilág és a művész magánya.

Tóth Árpád jellegzetes költői eljárása a stilizálás és a szimbolizáció.

Nagy Lajos korai elbeszéléseiben gyakori elem a felfokozott szerelmi vágy; a stilizáció később is jellegzetes eljárása lesz.

Somlyó Zoltán (1882—1937) első versei népies-szecessziós stílusúak.

Déry Tibor pályakezdésekor, a Lia című regényével (1917) csatlakozott a magyar szecesszióhoz, ezután — elsősorban az expresszionizmus révén — az avantgárd követője lesz.

Forrás: Fazekas Kulturális Enciklopédia

Ludwig Hevesi: A művészet az utcán

Sütött a nap, mintha csakugyan tavasz lett volna. A Kärntnerstrasse felé sétáltam. Mindenütt csupa legújabb divat szerint öltözött, üde járókelő. Különböző hölgyek, már nem is különösebben modernek, a legmodernebb öltözékben, amit szecessziósnak szoktunk nevezni, igen, szinte már plakátszerűek. Szoknyájuk hosszú szárú liliomokkal szegélyezve, széles, szalagokból készült fekete liliomokkal. És a kiskabátok a varrás mentén és a gomblyukaknál tulipánstílusban paszományozva. Persze nem voltak olyan finomak és elegánsak, mint "Madame Mumm", Réalier-. Dumas karcsú pezsgő-hölgye. Olyan csak plakáton lehet az ember, és ott is csak minden tizediken. A mi plakátokkal teleragasztott falaink ismét ismét különös módon megcsúnyultak. Csupa gyenge majonéz-szín, összevissza keverve, csupa jelentéktelen apróság, semmi lényeg, ami már az első pillanatban elárulja, miről van szó. És a betűírás elsajátításával is újra felhagytak. Eleinte legalább még arra törekedtek az urak, hogy plakátjaik kellemesen olvashatatlanok legyenek: ez haladás volt. Most megint kellemetlenül olvashatóak, úgyhogy a járókelő egyszerűen elhalad a plakátok mellett, el sem olvassa őket. Jó plakátot csak elvétve látni. Például Auchenthaller munkáit, aki még az óriáskozákot is oly elevenen, tarka csempékre helyezte a Zachler-házon. Miért ne? Gondoljunk csak a regensburgi Góliát-házra, hiszen a precedens még mindig a legjobb mentség. A tavasz legjobb plakátja természetesen Roller nagy cédulája volta szecessziós kiállítás számára. Ez megint valami új. Az emberek (és az utánzók) már azt hitték, a titok a széles fehér keretben rejlik. És akkor hirtelen megjelenik valami, minden fehérség és minden keret nélkül, egy hatalmas fanfár kékben és sárgában, s az egész utcán hallható, mármint a szem által. A képzeletnek micsoda szépséges játéka, a művészetek ez aranysugárzású hármas csillaga a tenger horizontja felett, s a hullámok játékában a fény szélesen és egyre szélesebben eláradó aranyhídja. Kék éj odafenn, kék éj odalenn, és középen ezek a csodás jelenségek, amelyek még a csillagászokat meteorológusokat is arra kényszerítik, hogy megálljanak. Néhány nap múlva eltűnik az égről ez a csillagzat, de mindjárt másik kél fel. A legjobb nyári plakát Moser "Richard-forrás"-a Bad Königswart számára. Egy szecessziós fürdő. Ez minta-plakát lesz, vagy inkább példa, mert ebben a körben nem dolgoznak minta nélkül. Ez Moser plakátján is jól látszik. Poétikus festészet, érzéssel és leleménnyel megoldva. A fehér sellő lemerül a mély kékségbe, haja aranyszőke, sima karját előrenyújtja, lebegő sziluett, csattanóként a fejecske merész rövidülésével. És amint lemerül, a vízben szénsavas pezsgés támad, kisebb és nagyobb buborékok játéka, zsonglőrmutatvány levegőből való kristálygolyókkal.

(Hajnal Gábor)

Forrás: Pók Lajos: A szecesszió (396-397. oldal) II. kiadás, Gondolat Budapest, 1977

Hermann Bahr: A Szecesszióhoz

Ver Sacrum, 1898

Kedves Barátaim!

Büszkék lehettek -- méltán lehettek büszkék! Hiszen csodát műveltetek e hazában. Ilyen kiállítást még még sose láttunk: kiállítást, amelyen egyetlen rossz kép sincs! Olyan kiállítást Bécsben, amely a modern festészet teljes összefoglalását adja. Ez a kiállítás megmutatja, hogy köztünk, szegény bécsiek között olyan emberek élnek, akik méltóképpen sorakoznak fel a legjobb európai művészek mellé, és összemérhetik velük erőiket! Ki álmodhatott erről valaha is? Méltán lehettek büszkék. De, Barátaim, ne vegyétek rossz néven: a nagyszerű és nagyszabású öröm közepette aggódom is értetek.
Elmondom nektek, miért aggódom. Attól félek, hogy túl hamar eluralkodik rajtatok a megelégedettség. Az ég szerelmére, ennek nem szabad megtörténnie. Nem szabad megpihennetek, ne engedjétek, hogy megnyugtassanak. Nem szabad azt hinnetek, hogy most már mindent megtettetek. Persze nem pihenhettek. Percre sem pihenhettek. Még semmi sem történt, még csak most kezdődik! Ezzel az első tettel ígéretet tettetek nekünk. Váltsátok be! Ez az első siker kötelezettséget ró rátok, hatalmas kötelezettséget. Mutassátok meg, hogy méltók vagytok rá: teljesítsétek!
Ezzel az első kiállítással még semmi sem történt, ez csak a kezdet! Ez az első kiállítás egy nagy kérdés, amelyet ti tesztek fel a közönségnek. Évek hosszú során át azt hazudták nektek, hogy a mi közönségünknek nem kell a művészet. Ti pedig ezzel a kiállítással föltettétek a kérdést: akarod-e a művészetet, igen vagy nem? És a közönség igent mondott, igent kiáltott! Tódul hozzátok, ujjong felétek, mintha szent mámor fogta volna el. A közönség akarja a művészetet, akarja, akarja! És most rajtatok áll, hogy megadjátok neki.
De művészetet adni nekünk többet jelent, mint akár a legmodernebb képek legszebb kiállítása. Nagy varázslóvá kell válnotok. Mindazt a szubtilis örömet, bensőséges és gyöngéd vágyat, mindazt a nyugtalan reménységet, melyet mi bécsiek a lelkünkben hordozunk, mindezt láthatóvá kell tennetek számunkra, színekben és vonalakban kell megformálnotok. Meg kell valósítanotok azt, ami még sose volt: osztrák művészetet kell teremtenetek. Amennyiben nem vagytok képessek erre, akkor bizony jobb lett volna, ha továbbra is aludni hagytok bennünket. Ti felébresztettétek bennünk a vágyat. Most elégítsétek ki!
Osztrák művészet! Azt hiszem, mindnyájan érzitek, mire gondolok. Ha áthaladtok a mi szelíd, vén utcáinkon, vagy elnézitek, amint a nap rásüt a Volksgarten rácsaira, míg orgonaillat árad és bécsi kislányok kötélen ugrálnak, -- mindnyájan olyan furcsán érzitek magatokat, és egyikőtök sem tudja, miért van oly csordulásig tele a szíve, csak elmosolyodtok: Hát ez Bécs! Hát ezt: ami Bécs, azt kell megfestenetek. A modern művészet hatalmas eszközöket adott a kezetekbe; nyúljatok utánuk, használjátok fel, hogy segítségükkel kifejezzétek szülőföldünk lelkét. Olyan képeket kell festenetek, amelyek kint a nagyvilágban a rólunk semmit sem tudóknak is érzékeltetik, milyenek vagyunk: képeket, amelyek olyanok, mint a Don Juan nyitánya.
És még ez sem elég. A festészet még nem minden. Osztrák művészetről csakis akkor beszélhetünk, ha majd mindnyájunk számára mindennapi életünk eleven részévé válik. Látjátok, míg ezt írom, tekintetem elsiklik asztalom felett, kinézek az ablakon, a Liechtensteingartenra: ott áll a szürke palota, a maga nyugodt, komoly eleganciájában, mögötte már kizöldült a Kahlenberg; olyan szépség ez, amilyen nincs több a világon. Boldog vagyok. De aztán megint asztalomra nézek, amelyen írok, és az asztal felbosszant. Akár egy berlini lakásban is állhatna. De én olyan asztalt szeretnék, amely hozzátartozik az én Liechtensteingartenomhoz és az én Kahlenbergemhez, s asztalnak éppúgy bécsi asztal, mint ahogy Liechtensteingarten bécsi kert, a Kahlenberg bécsi hegy. Ilyen bécsi legyen az én asztalom, ilyen bécsi a lámpám, ilyen bécsi legyen a székem is. Értitek, mire gondolok? Csupa olyan holmi között szeretnék élni, ami része a bécsi művészetnek, annak a művészetnek, mely vonalaival és színeivel ugyanazt mondja nekem, mint a bécsi tavasz boldogító órái. Ezt kell megadnotok nekünk, nem nekem, nem ennek vagy annak a beavatottnak, hanem egész népünknek. Burkoljátok be népünket osztrák szépséggel! Addig nem szabad megpihennetek, nem szabad megnyugodnotok. Nagyot tettetek -- de a nagyja még hátra van. Csak most kezdődik. Ne tétovázzatok! Rajta!


(Hajnal Gábor)


Forrás: Pók Lajos: A szecesszió II. kiadás (379-383. oldal) Gondolat Budapest, 1977
Illusztáció: Gustav Klimt műve

Peter Behrens

Peter Behrens (1869-1940)


Az ipari építészet későbbi kiemelkedő képviselője a müncheni szecesszióból került 1900-ban néhány esztendőre Darmstadtba, a szecesszió egyik központjába. 1901-ben, amikor a darmstadti Mathildenhöhén már elkészültek a művésztelep szecessziós házai, nagy ünnepi játékokat, kiállításokat rendeztek. Ekkor játszották Richard Dehmel Lebensmesse híres szecessziós darabját is, amelyben Behrenséhez hasonló gondolatok hasonló pátosza szólal meg. Behrens írását a Jugendstil, Der Weg in XX. Jahrhundert (Hrsg: Helmut Seling, 1959. című kötetében szereplő szöveg alapján olvasható a

Peter Behrens: Az élet és a művészet ünnepei című írásban.

Peter Behrens: Az élet és a művészet ünnepei

Ők, ama hamis próféták bosszankodnak, mert nem volt igazuk, amikor nagy bölcsen így nyilatkoztak: teljesen új stílus nem lesz, soha nem lesz a művészetben; az új stílusnak a régiben kell gyökereznie; új stílust kitalálni nem lehet. Egyedül e legutolsó pont az, amiben nem tévedtek. Ma már egyre több jel mutat arra, hogy igenis lesz új stílus, amely nem a régiből keletkezik, sőt, már itt is van, ha egyelőre még csak kezdeti megnyilvánulásaiban is. Nyitott szem, derűs akarat és szépségbe vetett hit nélkül persze nem lehet felfedezni; de ha ezek az adottságok nem hiányoznak, rá fognak ébredni az emberek: valami keletkezőben, alakulófélben van, mégpedig olyasvalami, ami mélyebben korszerű, mint azok a keresetten bizarr formák, külsődlegesen "modern" dolgok, amelyeket többnyire olyan emberek gyártanak könnyed kézzel, akik az újat gyorsan pénzre akarják váltani. Ezeket a produktumokat a különböző folyóiratok és művészcsoportok neve után keresztelik el, látják el hivalkodó irányzat-címkékkel. Ám legyen: ettől az igazi alkotó érdemei nem lesznek kisebbek. A divat járja csak a maga nevetséges, kacskaringós útját. Az viszont, ami keletkezőben, kialakulóban van -- az új stílus -- , nem a külsőségekben munkál, nem önkényes találmány, és nem is a réginek valamiféle játékos, új egyvelege. Megkomolyodtunk, tisztában vagyunk életünk jelentőségével és fontosságával, s a munka nagy becsben áll előttünk. Sokat dolgoztunk, és sokat foglalkoztunk becsléssel, értékeléssel: beleuntunk a régi korokkal folytatott játékba. A munka a mi korunk és a mi életünk megértésére tanított: Mi dolgunk hát régmúlt korok idegen életének maskaráival! Ráébredtünk munkánk hasznosságára, és hasznos értékeket alkotunk. Úgy érezzük, hogy már elértünk valamit a gyakorlati élet számára, valamit, ami eddig még nem volt, s ami nem is veszendő. Ennek tudata jókedvre derít bennünket. Kezdjük érezni, hogy munkánk révén jogot formálhatunk az örömre, a termékeny nyugalomra. Nekünk, kemény munkát kedvelő komoly embereknek természetesen nem ama bizonyos játékok és romantikus álmodozások jelentenek örömet, nem azokra sóvárgunk. Mi arra vágyunk, azt akarjuk, hogy legyen elegendő szerszámunk, és semmi se zavarjon munkánkban. Nyugalmunkhoz zavartalanságot akarunk, örömünkhöz pedig tiszta ragyogást, amilyen a derék emberek mosolya. A mi örömünk megnemesedett és tisztult öröm, kedvünket már nem a hivalkodó látszatban és alantas ostobaságokban leljük, hanem a komoly dolgokban. Teli tüdőből jövő nevetés, az erős akarat biztonsága, magunkba és korunkba vetett hit a mi örömünk. Felfedeztük magunkat és korunkat, ráébredtünk a bennünk lakozó erőkre, és felismertük a ma emberének új szükségleteit. Erőinkkel élni tudunk, szükségleteinket ki tudjuk elégíteni. Fölösre is telik erőnkből, s ha majd nőnek e szükségletek, akkor is biztosan és szépen ki tudjuk elégíteni őket. Egy kultúra felé haladunk: a mi kultúránk felé. Ezért lesz új stílusunk: egy új stílus, amely minden alkotásunkat áthatja. Egy kor stílusa nem az egyes művészetek különleges formáit jelenti; minden egyes forma csak egy a belső élet sok szimbóluma közül, s minden művészet csak egy bizonyos részt ad a stílushoz. A stílus azonban az egységes, közös érzés, egy kor egész életfelfogásának szimbóluma: csak az összes művészetek egyetemességében mutatkozik meg ... Korunk iránt érzett jogos büszkeségtől áthatva, örvendezve mindannak amit az egyes művészetek már megvalósítottak az újból, bízva abban, hogy még jobbat is lehet alkotni, s magunkat folyvást magasabb célokra ösztönözve egy Házat akarunk emelni, Házat, amely minden művészetet befogad, mindegyiknek szent hajléka lesz, túláradó erőnk jelképeként, kultúránk ünneplésére ...


(ifj. Tálasi István) Forrás: Pók Lajos: A szecesszió II. kiadás (282-284. oldal) Gondolat, Budapest 1977
Illusztráció: Peter Behrens: Table_lamp alkotása

Anatole Baju: A holnap irodalma

Mivel nem egyértelmű többé a Dekadens szó, amelyet a zászlónkra írtunk, elvetjük hát, többé semmi közünk azokhoz, akiket a sajtó eleddig ezzel az üres jelzővel illetett. Szocialisták vagyunk, és ha a művészetet az élet legfőbb céljának tekintjük, akkor ezt a célt a tudományban akarjuk keresni, és nem kinyilatkoztatásban.
Számunkra a művészet a Mindent-tudás, olyan numerikus, számszerű kapcsolat, amelyet az intuíció elfed néha, de amelyet a feltárandó matematikai törvények határoznak meg. Szemünkre vetették, hogy a művészetet a tudatlan tömegek színvonalára akarjuk lesüllyeszteni: tévedés ez, vagy előítélet. Ellenkezőleg, a tömegeket fel akarjuk emelni a legnemesebb művészeti koncepciókhoz, szerintünk ugyanis nincsenek felsőbbrendű emberek...
Az esztétikai érzés az élvezet legemelkedettebb módja, s része az összes többi érzékek szabályos működésének, miből az következik, hogy ha minden ember számára biztosítani akarjuk a komplex fejlődést, akkor minden egyes egyén esetében igényelnünk kell a materiális élvezés teljességét. Az egész emberiség számára meg akarjuk valósítani a régi latin mondást: "mens suna in corpore sano". Ily módon a szocializmus, amely egy általános érvényű előítélet szerint a l'art pur l'art tagadása, valójában a művészet egyenes útja, eszköze, igazolása. Íme, ezek a mi irodalmi és filozófiai elméleteink, amelyeket minden haladó ember megért és elismer; mert Zola, Bourget és mások ellenére a holnap irodalma nem lesz sem naturalista, sem pszichológiai, sem szimbolista, sem román: hanem szociális lesz. A szimbolizmus tehát anakronizmus, olyasmi, mint a buddhizmus, melyet a századunkkal elégedetlen, rosszmájú szellemek úgy dobnak kortársaik arcába, mint valami nevetséges és gúnyos kihívást. A haladás nem veheti figyelembe ezt a regresszív gondolatot, amely a civilizáció felfelé haladó menetéhez képest még olyasminek sem mondható, mint a hegyoldalt megszakító apró szakadékok. Ernest Raynaud műve, a Faun szarva, vagy Moréas Szenvedélyes zarándoka nem téríthetik le útjáról az emberiséget, és nem szabhatnak neki új irányt. A szimbolisták hiába szerveztek a maguk érdekében reklámhadjáratot, semmire nem valók, és semmiféle hatást nem fognak gyakorolni korukra. A jövő a tudományé, a kisérletezésé, a számoké. A szociális művészet tehát a legvégső stáció, amely felé minden irodalom halad. Sok író megértette már ezt, és a rejtett költők légiója kész velük együtt igazolni az új iskola létezését.

(Nagy Géza)

Forrás: Pók Lajos: A szecesszió (205-206. oldal) - Gondolat Kiadó Budapest, 1977

Lechner Ödön: A SZECESSZIÓ MŰVÉSZI ÚJJÁSZÜLETÉS

Recept szerint, utólag, évszázadokkal egy stílus elvirágzása, egy formanyelv kialakulása után művészi értékűt ugyanabban a formanyelvben alkotni többé már nem lehet. Csak azok a népek fejleszthették a reneszánszot, a gótikát, a barokkot, amelyeknek művészi érettsége már akkor olyan volt, hogy idejekorán belevihették sajátosságaikat e nagy stílusok termőföldjébe. És az akkori formanyelvüket fejlesztették azok is, akik azt saját maguk alkották meg (pl. a franciák az ő gótikájukkal, amely az ő eredeti formanyelvük), de azok is, akik bár átvették a formanyelv szerkezeti és tudományos részét, de akik azonnal átgyúrták ezeket a sajátos formanyelvükké, s egészen mást, jellegzetest alakítottak az átvett gyökökből. )Pl. az angolok, németek stb. a gótikából.) De mindegyik mindenkor a magáét, a sajátját hozta bele.


... A magyar nemzeti stílus igenis megvan a magyar népnél; mégpedig határozottan felismerhetően. A járatos szem hamar megtalálja jellegzetes vonásait. Abban a szűk körben, ahol a nép az ő kis szükségleteit elégíti ki, bámulatosan kifejlődött és meghatóan konzerválódott e formanyelv mind a mai napig. Nekünk ezt a magyar népstílust meg kell tanulnunk, mint valamely nyelvet; mint ahogy megtanultuk a görög népstílust. Ki kell tanulnunk szabályait, bele kell mélyednünk sajátos szellemébe, hogy majdan mint kultúremberek belevigyük e formák szellemét a mai kor nagyobb, fejlettebb, sőt monumentális építő feladataiba.És innét a többi művészetbe. Ezen nincs nevetni, kigúnyolni , kicsinyelni való, s nem is olyan lehetetlenség, amilyennek feltüntetik.


... Magyar formanyelv! Még az is, akiben jóakarat lenne, a köztudatlanság behatása alatt gúnyosan mosolyog és rámondja, hogy: szecesszió! Akik így beszélnek, merő tudálékosságukban a stílszerűséget emlegetik, jól lehet, a fogalmat a maga mivoltában nemigen ismerik. De nem is tudom, hogy ugyan mit is értenek ezek az urak e szó alatt, hogy: szecesszió? Az egész világon észlelhető modern, vagy csak a mi speciális magyar törekvéseinket? Azt az elemi erővel érvényesülő evolúciót, amely jelenleg -- úgyszólván szemünk előtt -- az egész világművészetet átalakítja? Ebből az általános fejlődésből ki akarják kapcsolni a magyar kultúrát? Azt kell felelnem ezeknek, hogy mindaz, ami most klasszikus, vagy legalábbis történelmi, és ami előtt most ők dogmatikus hittel meghajolnak, valaha modern volt és szecesszióból származott -- akár disszidenciából, akár forradalomból. Csak a szó nem volt meg, de a szecesszió fogalma igen. Ennek a folytonos művészi újjászületésnek, újjáfejlődésnek és kialakulásnak -- mert ez a szecesszió -- köszönhetjük a régi stílusokat, és az eljövendőt is.

... A magyar formanyelv ma ott tart, ahol százötven év előtt tulajdon édes anyanyelvünk. El volt hanyagolva, elhagyatva, főuraink megvetették és németül beszéltek, nemeseink és az országgyűlés nyelve latin volt, és íme most?! Nyelvünk és irodalmunk bármely nyugat-európai nyelv és irodalom színvonalán áll. Pedig a magyar nyelv első vállalkozásait szakasztott úgy gúnyolták és nevették, mint most a magyar formanyelv első megnyilatkozásait. Mi lett volna a magyar irodalomból, ha Mária Terézia idején a gárdisták megadják magukat?

(A magyar formanyelv nem volt, hanem lesz. 1906.).

Forrás: Pók Lajos: A szecesszió (489-491. oldal) Gondolat Kiadó Budapest, 1977

Hírességek gondolatai a szecesszióról

Ady Endre: A SZECESSZIÓ


"... Ami pedig a morális hagyományokat illeti, Anglia már meg volt halva a tizenkilencedik század végén. A közgazdasági hatalom, amely csak néhány csoport között oszlott meg, zsarnokivá, önkényessé vált, elnyomva a lakosság erélyét és az ipari vállalkozást. A zsoldos háborúk és a visszatorlások megosztották a nemzetet. Az elaggott királyné alatt nem volt udvar, nem volt földarisztokrácia, mivel a föld tönkre volt téve, ki volt merítve. Csak egy istent imádtak, az aranyborjút, s csak az ő prófétái voltak az urak. A botrányok szaporodtak, a fényűzés és korrupció, a társadalmi hipokrízissel együtt orgiákat ült. -- Egyszóval a civilizáció betetőzte munkáját azáltal, hogy elnyomta az egyéniséget, az angolok, ez a férfias faj, elcsenevésztek azáltal, hogy fölvették az általuk meghódított barbárok szokásait, s így a brit birodalom a legszomorúbb kilátások közt ment át a huszadik századba..."
A Blackwood Magazine angol folyóiratban ezt a jóslatot mondja angol népének egy kétségkívül mély gondolkodású író, mint a jövő század Gibbonja. Komor, vigasztalan kép az, amelyet ő lát. Annál komorabb, mert a jelen csakis ilyen jövőt szülhet.
Nemcsak Angliáé ez a jövő, többé-kevésbé mindnyájunké. A miénk is.
"A mai civilizáció elnyomja az egyéniséget." Ezt mondja a "jövő Gibbonja". Nagy igazság, mely minden szívben él, csak hangot mernek neki oly kevesen adni!... Pedig ez az igazság a kor minden problémájának alapja. Az immár elkerülhetetlen társadalmi reformoknak ebből kell kiindulni: Mert az egyéniség elnyomva nem sokáig lehet!
A história bizonyítja, hogy a legvéresebb átalakulásokat az egyéniség szabadulási törekvése szülte.
Az elnyomott egyéniség még nem fegyverrel csinál forradalmat, de harcát megkezdte!...
Egyelőre a legmagasabb téren folyik a harc. A művészetben, irodalomban. A régi kotlátok hívei gúnyolják az apostolokat, félreértik törekvésüket, s legjobban félreértik e törekvés alapját. A nagy tömeg divatnak tekinti, pedig az egy nagy világátalakulás első, igénytelen előcsatározása. Hagyjátok hát a szecessziót ti, kik a korlátok bábjai vagytok! Forradalom és emberek kellenek hozzá, nem divatbábok.
A szecesszió új, átalakított világából fog erre a korra visszatekinteni a jövő század Gibbonja!
(Debreceni Hírlap, 1899. ápr. 19.) / A Szecesszió, gondolat - Budapest, 1977 (462-463. oldal)


Richard Wagner: ÚJ STÍLUS



A moder művészet az esztétikus számára is új elveket teremtett; az benne az eredeti, hogy nincsen benne semmi eredetiség, és óriási nyeresége, hogy az összes művészi stílusokat felhasználhatja, melyek így a legközönségesebb ízlés számára is hozzáférhetővé és felhasználhatóvá válnak. Meg kell adni, hogy még egy humánus elvet is megvalósított: a művészi ízlést demokratikussá tette. Azt mondják, hogy ez a jelenség reményt ad a nép művelésére, mert így a művészet és termékei már nem csak a legmagasabb osztályok élvezetére szolgálnak, hiszen a legszegényebb polgár kandallójára állíthatja a művészet legremekebb alkotásait, sőt még a koldus is élvezheti az üzletek kirakatában. Mindenesetre ezzel meg kell elégedni, és érthetetlen, hogy még tehetséges emberek is új stílus teremtésén törik a fejüket képzőművészetben és irodalomban, mikor minden stílus oly szépen összekeverve áll rendelkezésünkre. Ehhez a felfogáshoz hozzá kell járulnunk, mert mindez éppoly eredménye a történeti fejlődésnek, mint amilyen eredménye egész civilizációnk. El lehet képzelni, hogy civilizációnk letűnésével ezek a következtetések is elvesztik érvényüket, ha az egész történeti fejlődésben fordulat állna be, mint pl. ha az egész modern világon a szociális kommunizmus praktikus vallás formájában lenne úrrá. Mindenesetre civilizációnk produktív erejének a végén jár, legalábbis a plasztikai művészetekben, és így meg kell szoknunk, hogy ezen a téren, melyet az antik világot tekintjük utolérhetetlen ideálunknak, ne várjunk többé olyan újat, amely megközelítené ez ideált ...

(Gy. Alexander Erzsi és Radványi Ernő)

Forrás: Pók Lajos:A Szecesszió, gondolat - Budapest, 1977 (139-140. oldal)