2009. június 17., szerda

Az okkultizmusról ... 2. rész


2 ``Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket!''

Sok keresztény testvérünk vélekedik úgy, hogy ``Nem kell időt szánni a furcsa tanítások és más vallások kritikájára. Aki eljár templomba, azt baj nem érheti. Különben is, jó dolog ápolni a vallások és kultúrák közötti kapcsolatokat.'' Többen úgy vélik, a kereszténységnek csak a materializmus, a teljes hitetlenség az ellentéte, ezért a vallási jellegű tanításokat nem is tartják veszélyesnek a kereszténységre nézve, főként ha azok nem tiltják pl. a vasárnapi templomba járást, emlegetik a szeretetet. Különösen elaltatja a gyanút, ha valamilyen tanítást egy-egy ismerős keresztény ember, főként ha egy pap vagy apáca gyakorol.

A Szentírás azonban világosan figyelmeztet a következőkre:

  • Mindig lesznek tévtanítók, hamis próféták.
  • A tévtanok veszélyesek a keresztényekre nézve is.
  • A tévtanok egyik fő közös vonása Jézus megváltói művének lerombolása, új megváltók hirdetése.
  • A téves tanításokat akár nagy tömegek is követhetik.
  • A Sátánnak hatalmában áll csodákat is tenni a tévtanok terjesztése érdekében.

Csak néhány igehely, mely ezt mutatja:


Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.

Mt 24,5-6


A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak. Ezek képmutató hazudozók, akiknek meg van a lelkiismeretük bélyegezve.

Tiltják a házasságkötést és bizonyos ételek fogyasztását, jóllehet ezeket azért teremtette az Isten, hogy a hívő és igazságot ismerő ember hálaadással fogyassza.

Hiszen Istennek minden teremtménye jó, és semmi sem megvetendő, amit hálaadással veszünk magunkhoz, mert az Isten tanítása és az imádság megszenteli.

1Tim 4,1-5


Ekkor láttam, hogy a tengerből egy vadállat bukkan fel. Tíz szarva volt és hét feje, szarvain tíz korona, fején meg istenkáromló név. A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába mint a medvéé, szája pedig az oroszlán szája.

A sárkány neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt. Az egyik feje mintha halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a vadállatot. Leborultak a sárkány előtt, hogy hatalmat adott a vadállatnak. Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: ``Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?''

Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. Káromlásra nyitotta száját az Isten ellen, káromolta a nevét, hajlékát és az ég lakóit. Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre.

Jel 13,1-7


Az első vadállatnak minden hatalmát gyakorolta a jelenlétében. A földet és lakóit rávette, hogy boruljanak le az első vadállat előtt, amely kigyógyult halálos sebéből.

Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára. A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghezvihetett. Rávette a föld lakóit, hogy emeljenek szobrot a vadállatnak, amelyet a kard megsebzett, de felgyógyult. Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadállat szobra, meg hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt.

Jel 13,12-16

Egyetlen eszmét, irányzatot, mozgalmat sem igazol semmiféle csoda, gyógyulás, látszólagos hatalom, közvélemény általi elfogadottság önmagában. Csak egyetlen Evangélium van. A galatákhoz írt levélben ezt szent Pál fontosnak tartja a legerőteljesebben hangsúlyozni:


Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más evangéliumhoz, jóllehet nincs más, legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát.

De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen! Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit tőlünk hallottatok, átkozott legyen!

Gal 1,6-9

Más evangéliumot pedig sokan hirdettek és hirdetnek. Manapság az ezzel foglalkozó tanok nagy része a ``New Age'' (ejtsd kb. ``nyú éjdzs'') mozgalomba tartozónak vallja magát. Közös vonásuk, hogy azt hirdetik: az ember maga meg tudja oldani az összes problémáját, nincs szükség megváltásra, és rövidesen egy új kor (angolul: new age) köszönt be, melyben az ember megvalósítja az ideális körülményeket itt a Földön. Ezen mozgalmak többsége elismeri Jézust, de csak mint nagy tanítót, gurut, félistent, bodhiszattvát, Buddha egy reinkarnációját, stb. és nem mint Isten egyszülött fiát, az egyedüli megváltót, akirõl ezt írja a Biblia:


... Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Fil 2,9-11

Nem lehet tehát minden vallási tanítást összeegyeztetni a kereszténységgel. A keresztény hitnek vannak olyan sarkalatos pontjai, melyen nincs jogunk változtatni, mert azok az Isteni kinyilatkoztatáson alapulnak, és ezeket nem lehet egy ``új'', ``módosított'', ``feljavított'' evangéliummal korrigálni. Ezeket az alapigazságokat nagyon jól foglalja össze tömören az ``Apostoli Hitvallás'' (``Hiszekegy''), mely az õskereszténység korából származik. Minden tan, amely ellentmond ennek, nem egyeztethetõ össze a kereszténységgel. Az Apostoli Hitvallást, a keresztény alapigazságokat természetesen nem támadófegyverként kell használni egy vallásháborúban, erőszakos térítésben, hanem védőfegyverként a gonosz cselvetéseivel szemben, aki ``ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el'' (1Pét 5,8 ).

Igenis minden keresztény embernek kötelessége, hogy maga tisztába jöjjön azzal, mi az igazság és emellett szelíden, de határozottan állást is foglaljon. A sokszor elhangzó propagandaszólammal ellentétben nem a másik jogainak a megsértése, nem ``intolerancia'' ha hangoztatjuk meggyőződésünket, sem az, ha figyelmeztetünk másokat, hogy rossz úton vannak, hanem Isten által tőlünk elvárt kötelességünk. Jogsértést csak akkor követnénk el, ha másokra erőltetnénk az általunk igaznak vélt dolgokat. Álljon itt egy-egy ilyen értelmű rövid idézet az Ó- és az Újszövetségből:


Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon.

Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.

Ez 33,8-9


Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.

Mt 10,32-33

Forrás

Nincsenek megjegyzések: