Karthágó

TÖRTÉNET

Ókori város É-Afrikában, a Földközi-tenger partján, nem messze a mai Tunisztól. A hagyomány szerint Karthagót -- főníciai neve: Qart Madas, "új város" -- i.e. 825-819 k. Dido (Elissza) türoszi hercegnő vezette főníciai telepesek alapították.



Mint gyarmatváros, meglehetősen lassan fejlődött, és az i.e. VII. századig rendkívül óvatos politikát folytatott. A VI. században, midőn II. Nabukodonozor elfoglalta Türoszt (573), kihasználva annak hanyatlását, egyesítette a Földközi-tenger Nyugati medencéjének főníciai (pun) telepeit, és az i.e. VI. században létrehozta a pun birodalmat. A VI. és IV. század között Karthágó terjeszkedését a nagy hatalmú Magonida család kiváló vezérei irányították. Mago és leszármazottai kereskedelmi előjogokat szereztek Karthagónak Hispániában, Szardínián, Szicília nyugati részén, a Baleár-szigeteken. Feltartóztatták a görög terjeszkedést a Földközi-tengeren: kiűzték a phókaiakat Korzikáról (535, Alalia), Szürakuszai és Agrigentum azonban súlyos csapást mért rájuk Himéránál (480). E kudarc után Afrika felé fordultak, elhódították a líbiaiaktól a "Szárazföldet" (Terra ferme), majd a IV. században Szicíliában intéztek heves támadásokat a görögök ellen. II. Pürrosz távozása után (i.e. 275) elérkezettnek látták az időt, hogy az annyira sóvárgott Messana megszerzésével meghódítsák Szicíliát. A karthagói birodalom ekkor -- egyébként kereskedelmének köszönhetően -- hatalma csúcspontján állt. A nyugati pun gyarmatosítás egyetemes letéteményeseként maga köré csoportosította a volt főníciai telepeket, , átvette a főníciai városállamok örökségét, ellenőrzése alatt tartotta az É-afrikai (Utica, Szúsza), a hispániai (Gades, Málaga) partokat, Szicília nyugati részét, Szardíniát, Máltát és a Baleár-szigeteket; egyszóval tengeri nagyhatalommá vált. Új piacok keresésében nem állt meg Hercules oszlopainál (Gibraltár): ezt bizonyítja Himilco Anglia Hannó trópusi Afrika felé irányuló expedíciója. Kettős kikötőjével Karthágó lett nyersanyag-kereskedelem (arany, ón, ezüst) legfontosabb földközi-tengeri központja. A város lakói a kereskedelem és a tengerészet mellett nagyszerűen értettek a mezőgazdasághoz is: mintaszerűen művelték a kb. a mai Tunéziával egybeeső földterületet. Mago Agronomiai értekezése -- melyet a rómaiak Karthágó eleste után lefordítottak lati nyelvre -- rendkívül híres volt az antik világban. A kereskedő városállam politikai rendszere a kereskedő arisztokrácia uralmát biztosította. Az oligarchikus köztársaság, amelyet két főtisztviselő (szuffet) irányított -- a nemesség sorai közül választott 330 tagú szenátus közreműködésével --, jelentős katonai erővel rendelkezett: hadserege zsoldosokból, numídiai szövetségesekből és líbiai rabszolgákból állt. Tengeri flottája a türoszival azonos hírű volt. A kortársak előtt Karthágó etnikai szempontból sémi szigetként volt ismert. A kelet hatás főként a vallásban jelentkezett: istenvilágukban a Baal Hammon, Tanit istenpáros, a a város két védőistene uralkodott; válságos időkben gyermekáldozatot (molek) végeztek. Bár gyökeres hellenizációról a későbbiekben sem beszélhetünk, a hellenizmus hatását nem lehet letagadni; e hatás érződik a pun civilizáció vallásán is, legalábbis a pun istenek görög átvételei bizonyítottak.Karthágó az i.e. III. században mint tengeri nagyhatalom szmos esetben konfliktusba került az akkori Európa egyedüli szervezett erejével, a görög gyarmatokkal (e harcok már 480-ban megkezdődtek és 270-ig tartottak). Ekkor azonban új hatalom jelentkezett riválisként a Mediterráneumba: Róma, mely a Dél-Itália feletti uralom megszerzése után -- felismerve a messanai szoros kereskedelmi és stratégiai jelentőségét -- Szicília birtokáért azonnal megtámadta Karthágót (I. pun háború, i. e. 264-241). Karthágó -- miután Szicíliát átengedte Rómának -- újabb véres háborút folytatott a zsoldjukat követelő és azért felkelő saját zsoldosai ellen. Egy,a Barkas család befolyása alatt álló politikai csoport revánsháborúra ösztönözte és készítette fel Karthágó lakóit, amelynek jó alapul szolgáltakHamilkár és Hasdrubál hispániai hódításai, ahol új várost alapítottak Carthago Nova (Új Karthágó, ma Cartagena) néven. E népes és gazdag városállam szolgált kiindulóponttul Hannibál számára, aki átkelt az Alpokon, és betört Itáliába (II. pun háború, 218-201). A kezdeti sikerek után legyőzött Karthágó szigorú békefeltételek elfogadására kényszerült. Cato féltékenyen szemlélte a háborút követő újjászületését, és lerombolását követelte (Ceterum Censeo Carthaginem delendam esse). Sorsa megpecsételődött, a III. pun háború (149-146) a város teljes lerombolásával végződött. Karthágót a föld színével tették egyenlővé (146), területén -- ahol minden építkezést megtiltottak -- létrejött az Africa provincia. G. Gracchus nem egészen 25 évvel ezután sikertelen kísérletet tett újratelepítésére (i. e. 123), melyet később Julius Caesar felevenített, majd a triumvirek megvalósítottak. Kolóniát alapítottak, és Octavianus emberei a régi pun főváros szívébe települtek (33 k.). Karthágó (Colonia Iulia), amelynek flottája biztosította Róma ellátását gabonával, újabb virágkorát élte. Africa provincia fővárosaként proconsuli székhely: 300 ezer lakosával a Severusok alatt Róma után a második legnagyobb város a Földközi-tenger nyugati medencéjében. A többi városhoz hasonlóan Karthágót is utolérték a római birodalom afrikai területeinek történetéből ismert társadalmi és politikai zavargások az i. sz. III. és IV. században; 328-ban és 311-ben lerombolták. Karthágóban a kereszténység erőteljes szervezettel rendelkezett, a III. században egy rendkívüli személyiség, Szent Cyprianus a püspöke. 439-ben Geiserich véget vetett a római fennhatóságnak, és ezzel közel egy évszázadra a vandálok igájába került. Beliszariosz felszabadította ugyan (533), régi ragyogását azonban már nem nyerte vissza, és az arab invázió (698 k.) következtében végképp a történelem süllyesztőjébe került.

MŰVÉSZET

Óriási ásatási terület, kimeríthetetlen történelmi előzményekkel; mindenekelőtt az i. e. VIII. századtól i. e. 146-ig épült nekropoliszok és tofetek (szent helyek, ahol az áldozat gyanánt megégetett gyermekek földi maradványait tartalmazó urnákat a Tanit istennőnek és Baál Hammon istennek szóló áldozat emlékére állított sztélék tövénél tövénél temették el). A művészeti irányzatok a külső hatások jellegének (egyiptomi, perzsa, hellenizmus) megfelelően fejlődtek, mindazonáltal mélyen megőrizték a főníciai mítoszok nyomait. A várost körülvevő árkot légi fényképezéssel derítették fel, és kutatásokat végeztek a két, mesterségesen kialakított (kereskedelmi és katonai) kikötőben. Óriási építkezések (négyzetes utcahálózat, színház, gyógyfürdők, vízvezetékek, villák, utak stb.) tudósítanak Karthágónak, Africa Romana fővárosának egykori életéről.

Forrás: Larousse Enciklopédia 2. (361-362. oldal) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992