2018. november 30., péntek

5 tuti tipp szépészeti beavatkozások után – vagy éppen azok helyett




-

A szépségért meg kell szenvedni – tartja a mondás, de hogy meddig megyünk el, hogy elérjük a vágyott célt, az teljesen egyénfüggő. Sokan akár sebészkés alá is fekszenek, míg mások próbálnak a természetes módszerek mellett maradni.


Dr. Simon-Fiala Ágnes homeopata orvos elárulta, hogy melyek azok a szerek, amelyek segítségével a szépészeti beavatkozások mellékhatásait csökkenthetjük, és néhány olyan titkos fegyverről is lerántotta a leplet, amelyekkel kíméletesen, biztonságosan, drasztikus beavatkozások nélkül is tehetünk szépségünkért.

Ha valaki akár kényszerből, akár saját döntés alapján sebészkés alá fekszik, vagy komolyabb szépészeti beavatkozás mellett teszi le a voksát, akkor előtte néhány növényi homeopátiás alapanyagot nem árt megismernie, amelyeket gyakran használnak a nehéz gyógyulási időszakot megkönnyítésére.

Arnica montana, hegyi árnika (lásd a fotón): régi csodaszer a hegek ellen
- Bármilyen szépészeti műtét után elősegíti a hegesedésmentes sebgyógyulást, csökkenti a fájdalmat, a véraláfutások mennyiségét. Az elpattant hajszálereket is villámgyorsan gyógyítja, nyom nélkül.
- A rozáceás bőrt is ápolja.
- A pókháló vénákat eltünteti – visszér műtét után.
- A metszett sebek környékén a test természetes reakciójának köszönhetően felszaporodnak a pigmentsejtek, emiatt, ha valaki egy-egy beavatkozás után megfelelő fényvédelem nélkül, túl hamar napra megy, az adott terület pigmentálódhat, örökre barna folt maradhat a környékén. Arnica használatával, a naptól/szoláriumtól való tartózkodás időszaka jelentősen lerövidíthető. Ugyanez a probléma léphet fel hialuronsavas arcfeltöltés, dermaroller használata és mezoterápia esetén is. Mindegyik kezelés gyógyulási idejét lerövidíti az arnica így elkerülhető a barna pigmentfoltok kialakulása a bőrön.

Sebek szakértője: Staphysagria, kerti szarkaláb
- Késsel vágott vagy műtéti sebszélek szebb, gyorsabb, kevesebb fájdalommal járó gyógyulása céljából 2-3 héten keresztül érdemes használni.

Amennyiben úgy döntünk, hogy kevéssé drasztikus lépésekre vagyunk csak hajlandóak szépségünk érdekében, a természet akkor is csodaszereket tartogat számunkra:
Lycopodium - kapcsos korpafű – a bőr fiatalságáért
- Ősi növény, még a földtörténeti ókorból – ekcémára, vagy nagyon száraz bőrre ajánlott. Azok számára, akik korán öregszenek, bőrük száraz, sápadt, vízhiányos, igazi csodaszer lehet egy 3 hetes kúra esetén.

És végül gyógynövények a természet patikájából
Csipkebogyó: A tökéletes mosolyért
- A C-vitamin nem csak egészségünk, de szépségünk megőrzése szempontjából is fontos. A csipkebogyó például magas C-vitamin tartalmának köszönhetően segít megelőzni a fogínyvérzést, hogy mindig magabiztos és lehengerlő legyen a mosolyunk.
Ahhoz, hogy jótékony hatása a legjobban érvényesüljön, előző este kell beáztatni a bogyókat meleg, de nem forró vízbe. Ez az úgynevezett dekantálás folyamata.

 

Az adventi időszakban is folytatódik a "Kapj rá!" kampány




.

Halas finomságokkal, receptfüzetekkel és gyermekeknek szóló ügyességi játékokkal népszerűsíti a halfogyasztást az Agrármarketing Centrum (AMC) a budapesti "Adventi ünnep a Bazilikánál" címet viselő rendezvényen.

A "Kapj rá!" halfogyasztást népszerűsítő kampány 2018-as állomásairól, valamint az adventi megjelenésről a Szent István téren tartottak sajtótájékoztatót a promóció szervezői. Ondré Péter, az AMC ügyvezető igazgatója kiemelte: 2018-ban 34 budapesti és vidéki rendezvényen népszerűsítette a halfogyasztást a marketingszervezet, köztük olyan országos jelentőségű rendezvényeken, mint a Sziget Fesztivál, a Nemzeti Vágta, a VOLT Fesztivál, a Bajai Halfőző Fesztivál vagy a Halbazár, valamint két belföldi kiállítás. 
Mindezek által a promóció közvetlenül több, mint 1,5 millió emberhez jutott el. Mint elhangzott, a rendezvények pozitív tapasztalata szerint a hagyományostól eltérő, különlegesebb elkészítési módokkal - pl. a fűszeres halgolyóval, vagy a különböző halpástétomokkal - sokak figyelme felkelthető a halételek iránt és tudatosítható, hogy egészségünk megőrzéséhez hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztanunk. A szakember hozzátette: az ajánlott mennyiség heti mintegy 300 gramm, azaz évi több mint 15 kg/fő olajos húsú hal. 
Ondré Péter beszélt a kampány aktuális megjelenéséről is az "Adventi ünnep a Bazilikánál" címet viselő rendezvényen, ahol a "Kapj rá!" faházához érkezők nem csupán ínycsiklandó halas falatokat kóstolhatnak, de a halgazdálkodást és a halak életét bemutató fotókiállítást is megtekinthetik, míg a kicsiket gyermekfoglalkoztató
várja. Hétvégenként a kínálatot látványkonyha gazdagítja, ezáltal nemcsak megízlelhetik, hanem meg is nézhetik a vendégek, hogy miként készülnek el a friss és könnyű halfogások.


A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője, Lévai Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi lehalászás már megkezdődött, és a karácsonyi időszakra kiváló minőségben, nagy választékban lehet majd friss halhoz jutni az üzletekben és a piacokon. A szakember arról is szólt, hogy nem érdemes az ünnepekig várni a halvásárlással, mivel az 2-3 hétig tartó mélyhűtés esetén is megőrzi az ízét és az állagát. Mint mondta a "Kapj rá!" honlap oldalán a halbolt kereső funkció segítségével mindenki megtalálhatja a lakóhelyéhez legközelebb eső üzletet, ahol megvásárolhatja az ünnepi vacsorához szükséges halat. Lévai Ferenc
hangsúlyozta azt is, hogy a hal nem csak az ünnepek étele, hiszen a hétköznapokban számos kreatív és ötletes elkészítési módja létezik, amelyekhez többek között a "Kapj rá!" receptes füzetei is adnak tippeket.


A "Kapj rá!" kampány az adventi megjelenés után, 2019-ben is folytatja a halfogyasztás népszerűsítését. A televízióban, rádióban, nyomtatott és online felületeken többek között hirdetésekkel, reklámszpotokkal,
animációs kisfilmekkel hívják fel a figyelmet a halfogyasztás előnyeire. Országszerte pedig számos rendezvényen - például a SIRHA Budapesten, a FEHOVA Kiállításon, az OMÉK-on, vagy a debreceni Farmer Expón - kóstolhatnak ízletes halfalatokat az arra járók.

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló "Kapj rá!" kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán,  www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az
egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.


A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás - a hazai társfinanszírozással
együtt valamivel több, mint 16 milliárd forint - áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.


www.kapjra.huhttp://www.kapjra.hu/
https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.

2018. november 29., csütörtök

A bohém Belgrád az Air France új úticélja




.

A 2019-es nyári szezonban - 2019. március 31. és október 26. között - napi egy alkalommal repülhetnek az utasok Belgrádba az Air France légitársasággal a párizsi Charles de Gaulle reptérről. Szerbia fővárosába Airbus A319 és A320-as repülőgépek szállítják majd a látogatókat.

Az AF1660-as járat minden nap 12:20-kor indul a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről, és 14:35-kor érkezik meg Belgrádba. A szerb városból az AF1661-es járat 15:25-kor indul, és 17:55-kor érkezik vissza Párizsba. Emellett az Air Serbiával kötött megállapodásnak köszönhetően az utasok összesen 21 járat közül választhatnak Párizs és Belgrád között (ebből 7 légijárat az Air France által és 14 járat és az Air Serbia által üzemeltetett).

Belgrád, a bohém város
Belgrád a Száva és a Duna összefolyásánál fekszik Szerbia északi részének közepén, ahol a Kárpát-medence a Balkán-félszigettel találkozik. A fehér városként is emlegetett Belgrád csodás kulturális örökséggel rendelkezik. A lankás dombok, misztikus kastélyok és változatos építészeti stílusok teszik igazán bohém, bámulatos várossá.

Forrás: EuroAstra
 

November a Nemzetközi Tüdőrák Hónap




.

A tüdőrák olyan betegség, amely a legtöbb esetben csak akkor okoz tüneteket, amikor már áttéteket képezett. A tünetek sokfélék lehetnek attól függően, hogy hol található a daganat, és hogy a betegség melyik fázisában van a páciens. A tüdőrák típusát és a betegség előrehaladottságát különféle diagnosztikus eljárásokkal lehet meghatározni.


Szomorú statisztika
A tüdőrák nem egységes betegség: számos fajtáját ismeri az orvostudomány. Két fő típusa a kissejtes és a nem-kissejtes tüdőrák – az előbbi az esetek körülbelül egyötödét, az utóbbi pedig a négyötödét teszi ki a diagnosztizált eseteknek. 1

A tüdőrák világviszonylatban a leggyakrabban előforduló rákbetegség. Hazánkban minden negyedik, rák okozta haláleset tüdőrák következménye, évente mintegy 8000 beteget diagnosztizálnak tüdőrákkal, és a lakosság számához viszonyított előfordulási és halálozási arány sajnos nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő. [1] Az eurostat adatai alapján 2015-ben Magyarországon történt a lakosság számához képest a legtöbb tüdőrák általi haláleset (100.000 lakosból 89) a 28 uniós ország közül. A tüdőrák több mint kétszer annyi férfit érint, mint nőt, és leginkább az 50-70 éves korosztály a veszélyeztetett. [2]

Milyen tünetek esetén gyanakodjunk?
Mivel a tüdőben kevés a fájdalomérzékelő receptor, ezért a daganat megjelenése eleinte nem jár fájdalommal, a beteg tünetmentes. A tünetek fokozatosan jelennek meg, elsőként sok esetben tartós, száraz köhögés jelentkezik, mert a daganat irritálja a környezetét. További tünet lehet a véres köpet, amely esetén – a vér mennyiségétől függetlenül – fontos azonnal felkeresni az orvost. Szintén gyanakvásra adhat okot az elhúzódó, visszatérő tüdőgyulladás – ez esetben a daganatsejt elzárja a légutak adott részét, a hörgők beszűkülnek, begyulladnak. Jellemző lehet a légszomj, a rekedtség és a mellkasi fájdalom is.

A betegség előrehaladtával a tünetek is változnak, attól függően, hogy hol, melyik szervben képzett áttétet a daganat.

Meg lehet előzni a tüdőrákot?
A statisztikák szerint a tüdőrák kialakulását mintegy 90%-ban a dohányzás [3] – legyen szó szivarról, pipáról, vízipipáról, vagy akár az egészségesnek gondolt e-cigarettáról - okozza. A dohányosok mellett azonban komolyan veszélyeztetve vannak a passzív dohányosok is. A tüdőrák tehát a legtöbb esetben megelőzhető a dohányzás mellőzésével. De vannak egyéb kockázati tényezők is, mint például munkahelyi ártalmak – kemikáliáknak, azbesztnek, radon gáznak való tartós kitettség -, vagy a genetikai hajlam, amelyre a családon belüli gyakori előfordulásból lehet következtetni.

A korai diagnózis fontossága
Minél korábbi stádiumban sikerül a tüdőrákot diagnosztizálni, annál nagyobb az esély arra, hogy személyre szabott, célzott terápiával legyőzhető a betegség, vagy hosszabb ideig fenntartható a megfelelő életminőség. Késői diagnózis esetén minderre kisebb az esély, illetve a daganat már valószínűleg áttétes, és kevésbé műthető. A vizsgálatok első lépéseként mellkasröntgen felvétel készül, amelyet CT vizsgálat és hörgőtükrözés – szövettani vizsgálat - követhet a biztos diagnózis felállítása érdekében.

Sokat tehetünk önmagunkért és környezetünkben lévőkért, ha odafigyelünk a tünetekre, nem legyintünk egy elhúzódó köhögésre, tüdőgyulladásra, figyelünk a szervezetünk jelzéseire!

A jövő
A rákbetegségekkel szembeni küzdelemben új irányok jelentek meg az elmúlt években.

Ezek közül az egyik irány az onkolitikus viroterápia - egy vírusterápia- mely kétféle hatásmechanizmussal veszi fel a küzdelmet a rosszindulatú daganatokkal szemben. Egyrészt a vírus kifejezetten a rákos sejtekben szaporodik, elpusztítva azokat. Másrészt a vírusfertőzés javítja az immunrendszer képességét arra, hogy felismerje ezeket a rákos sejteket. Az immunrendszer ennek hatására elpusztítja mind a fertőzött, mind a nem fertőzött rákos sejteket, gátolva a daganat további növekedését.

Egy másik ígéretes kutatási irány a géndiagnosztika, amely szerint a daganat génhiba eredménye, tehát nem a tumorsejtet kell elpusztítani, hanem a daganatsejt burjánzásáért felelős gént kell megtalálni és blokkolni, aminek ismeretében célzott, személyre szabott terápiára nyílik lehetőség.

1) Nemzeti Rákregiszter
2) Eurostat - https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Cancer_statistics_-_specific_cancers#Lung_cancer
3) Rákliga - https://rakliga.hu/tudorak/

2018. november 28., szerda

284 tonna tartós élelmiszer a nélkülözőkért




.

Országszerte több mint 120 településen, 200 helyszínen zajló hétvégi akció során összesen mintegy 284 tonna tartós élelmiszert gyűjtött az Élelmiszerbank Egyesület 5350 önkéntese segítségével. Az adományokból közel 57.000 ezer élelmiszercsomag készül, amelyeket a gyűjtésben részt vevő önkéntesek juttatnak el a gyűjtés környékén elő nélkülözőkhöz.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2018-as karácsonyi élelmiszer gyűjtése során idén ismét három napon át: november 23-án, 24-én és 25-én több mint 200 budapesti és vidéki élelmiszer áruházban a vásárlók összesen 284 tonna tartós élelmiszert ajánlottak fel a rászorulók számára, amely 17 százalékkal meghaladja a tavalyi mennyiséget.
Az ALDI és a TESCO áruházlánc az adományt kiegészíti az összegyűjtött élelmiszerek értékének 20 százalékával pénzadomány formájában, hogy ezzel is segítse az Élelmiszerbank működését, a nélkülözők ellátását.
Az ALDI, az AUCHAN, a METRO és a TESCO áruházakban az Élelmiszerbank 5350 önkéntese segítette az adományok összegyűjtését. A jótékonysági akcióban részt vettek a Centrál Színház művészei is.
Idén közel 57 ezer csomagot állítanak össze az Élelmiszerbank önkéntesei az élelmiszerüzletekben átadott adományokból. A lakosság adományait az önkéntesek a gyűjtés környékén élő nélkülözőkhöz juttatják el még Karácsony előtt.
„Az idén 57.000 nélkülöző számára tudjuk szebbé tenni a karácsonyt. Minden adományozónak köszönjük, hogy gondolt nehéz sorsú embertársaira, és köszönjük önkénteseinknek, partnereinknek és a Centrál Színház művészeinek, hogy idén is segítették akciónkat!” – értékelte a gyűjtés eredményeit Cseh Balázs, az Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Forrás: EuroAstra
 

Kezdődik a 129. országos énekesmadár-etetési szezon




.

1890-ben indult el Magyarországon a lakosság települési madáretetési mozgalma. A mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál a kertekben, a parkokban és a sokadik emelet magasságában is. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a vízimadarakat soha, sehol, semmivel ne etessék, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja!



Az énekesmadár-etetési időszak dandárja hazánkban az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, ezen belül is főleg a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak. Az énekesmadaraknak adható téli madáreleségek 3+1 csoportba sorolhatók: napraforgó, amibe apró szemű kölest is lehet keverni; állati zsiradék (háj, faggyú, főzéssel sótlanított szalonna, cinkegolyó); alma (gallycsonkokra szúrva és földre szórva) és bogyók (vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa, fagyal); plusz ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet. Részletek: http://www.mme.hu/teli_madaretetes



Az énekesmadarak téli etetésével szemben a vízimadarak etetése tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli pusztulásra az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú hazai tapasztalatai, a tömeges madárelhullások rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.


A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól. Etetésük szennyezi a környezetet, közben kikapcsolja a téli túlélést szavatoló vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozza. Növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését. A tömeges érintkezés ránk is veszélyes, ez különösen a madárinfluenza kapcsán jelent madárra és emberre egyaránt óriási kockázatot. Ráadásul az etetés folyamatos kenyér diétája megbetegíti a madarakat, ezek egyik formájának külön neve is van ("angyalszárny-betegség").
Részletek: http://www.mme.hu/a-vizimadarakat-soha-ne-etessuk

2018. november 27., kedd

5+1 tipp, ha otthon is próbálkozna a japán konyhával




.
Különböző sake tipusok

A japán konyha Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Gombamód szaporodnak a sushi-bárok, yakitori éttermek, ramenesek és izakayák a főváros, sőt a vidéki nagyvárosok utcáin is. Ma már azonban nem feltétlenül szükséges étterembe mennünk, hogy élvezzük a japán gasztronómia nyújtotta örömöket, az alapanyagok akár már a nagyobb élelmiszeráruházakban is beszerezhetők, de a legkülönlegesebb hozzávalókért is elegendő a legközelebbi ázsiai üzletet felkeresnünk. Érdemes tehát otthon is próbálkozni kedvenc japán fogásaink elkészítésével.  Hogy ne okozzon gondot a megfelelő hozzávalók kiválasztása, hazánk egyik legismertebb japán séfje, a MakiFood főzőiskola tulajdonosa, Maki Stevenson nyújt most néhány tanácsot.


1.  A sushi rizs, mely nemcsak sushihoz jó
Magyarországon a japán típusú rizst gyakran sushi rizsnek nevezik – ez azonban nem jelenti azt, hogy mást ne készíthetnének belőle, például a japán rizses egytálak, a donburik alapját is ez képzi. A rizs kiválasztásánál fontos szempont, hogy a szemek ne legyenek nagyon töredezettek, vagy éppen sárgák, mert ez utóbbi oxidációra utalhat. A rizs szereti, ha sötét, hűvös, levegőtől elzárt helyen tároljuk. Erre tökéletesen megfelel egy jól zárható tároló edény vagy egy tiszta pet palack. Ha a rizst előzetesen szeretnénk megfőzni és lefagyasztani, fontos, hogy adagonként csomagoljuk műanyag zacskóba. Felhasználáskor az egyes adagokat aztán újra gőzölhetjük vagy mikrohullámú sütőben is felmelegíthetjük. 

2.   A változatos szójaszósz 
Ázsiában szinte minden országnak megvan a saját szójaszósza. Ami a japán szójaszósz különlegességét adja, az a hozzáadott búza és a fermentáláshoz használt koji baktérium. A japán szója íze a talán közismertebb kínai változatnál ezért némileg édesebb, és kevésbé sós. Bármilyen szójaszószt is vásároljunk, fontos, hogy hűvös, sötét helyen, és ha már kinyitottuk, hűtőben tároljuk. A minőség megőrzése érdekében érdemes egy hónapon belül felhasználni.

3.   Sokoldalú, de frissen a legjobb: a miso 
Nem könnyű kiválasztani a megfelelő misót abból a széles kínálatból, ami ma akár Magyarországon is elérhető. A színe azonban – mely a szinte fehértől az egészen sötét, vörösesbarnáig terjed – adhat némi támpontot a sósság és édesség kérdésében. Minél sötétebb színű, annál sósabb, és minél világosabb, annál enyhébb ízű a termék. A misót hűtőben, levegőtől elzárt tégelyben tároljuk. Idővel tovább fog erjedni, ezért ha rövid időn belül nem használjuk fel, érdemesebb fagyasztóba tenni. 

4.   Nem mindegy a minőség, ha soba tésztáról van szó
A legtöbb ázsiai országéhoz hasonlóan a japán konyha is sokféle tésztát használ a rizs mellett. Az egyik legismertebb a részben vagy egészben hajdinalisztből készült soba. Amikor szárított soba tésztát vásárolunk, a vásárlói tájékoztatón, a hozzávalóknál különösen figyeljünk arra, hogy az adott tészta mennyi hajdinát tartalmaz. A legtöbbre értékelt fajta kizárólag hajdinalisztből készül, de soha ne vegyünk olyat, amelyben 30%-nál kevesebb a hajdina. 

5.  Sanbaisu, mely jóval több lehet, mint japán étel alapanyaga
A sanbaisu a japán konyha egyik gyakran használt ízesítője. Szójaszósz, rizsecet és mirin (főzésre használt édes sake) általában 1:1:1 arányú keveréke, amelyet leginkább zöldségek, halas ételek és tenger gyümölcsei elkészítésénél alkalmaznak. Érdekesség, hogy jól használható a magyar uborkasaláta ízesítéséhez is. 

      +1 Japán ital? Van más is, mint a saké! 
Mindenki hallott már a japán rizsborról, a sakéról, mely valóban a japánok egyik nemzeti büszkesége. Az ugyanakkor talán meglepőbb, hogy a japánokat a világ legnagyobb sörfogyasztói között tartják számon. Nem ritka, hogy az étkezésekhez egy jéghideg pohár sört fogyasztanak, ami nagyrészt az ország legnépszerűbb sörének, az Asahi Super Drynak is köszönhető. A sör speciális, friss, száraz ún. Karakuchi ízjegyeinek hála ugyanis a legkülönbözőbb fogások kitűnő kísérője lehet. Az Asahi már Magyarországon is széles körben elérhető nem csak japán éttermekben, hanem nagy üzletláncokban, független boltokban, sőt több helyen már csapolt formában is kapható.

Forrás: EuroAstra

 

Ünnepi hangulat Pécsett nemzetközi sztárokkal




.

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásárt a Széchenyi téren, november 30. és december 23. között. Minden megtalálható lesz itt, ami az ünnepi készülődéshez és a lelki ráhangolódáshoz szükséges. Sőt, egy különleges, dél-afrikai a-capella kórus is hozzájárul az adventi varázslathoz, ugyanis európai turnéjának keretében Pécsre is ellátogat a The Boulevard Harmonists.


A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK), a Pécsi Egyházmegye és a Rotary Klub Pécs együttműködése nyomán közel 150 programból válogathatnak az érdeklődők.

Az adventi műsorfolyamban szerepelnek koncertek, kreatív műhelyek, adventi hangversenyek, állatsimogató, sok mese és természetesen vasárnaponként gyertyagyújtás.



Hétvégente a legkisebbeket várja a Kenderkóc kézműves foglalkozás és népi játszóház. Visszatérő programelem az Adventi mesetár, amelynek keretében a Kodály Zoltán Gimnázium önkéntesei mondják el kedvenc ünnepi történeteiket.

A térzenék és a kórusmuzsikák mellett advent minden vasárnapján hallható lesz a Pannon Zenebaráti Kör Egy kis pécsi zene című előadása. December 15-én interaktív gyermekkoncertet ad a Tamás Éva Játéktára. Talán a legjobban várt program a The Boulevard Harmonists fellépése lesz, akik december 12-én 18 órakor a Dzsámiban adnak ingyenes koncertet. Az 1994-ben alakult dél-afrikai a capella kórus repertoárja igen széles. Megtalálható benne a különböző korok és stílusok klasszikus zenéitől a populáris zenén keresztül a népdalokig minden, sőt, több eredeti dél-afrikai népdal is. A kórus számos hazai és nemzetközi díjban részesült. 



December 6-án 15-19 óra között a Mikulás többször feltűnik a Széchenyi tér különböző pontjain és a Mikulásházban, ahol a gyerekek természetesen szaloncukorra is számíthatnak tőle.



Az adventi programok zárónapján, december 23-án a pécsi Szélkiáltó ad koncertet a Művészetek és Irodalom Házában. Énekelt versek, egyházi népénekek és karácsonyi énekek csendülnek fel, ajánlva minden korosztálynak.

Olyan adventi kínálatot terveztünk, ahova jó érzés kisétálni a családdal, ami segít abban, hogy a rohanós hétköznapokon is ünnepi hangulatot csempésszen a szívünkbe – mondta el Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője.



A sokszínű programok mellett a gasztroudvar több mint 25 kitelepülőjének ínycsiklandozó kínálatából és több mint 30 kézműves portékáiból szemezgethetnek a látogatók.

Fontos, hogy a pécsiek ne hagyják otthon a Tüke Kártyájukat!

A Tüke Kártya tulajdonosok ugyanis az adventi vásár ideje alatt minden étel, ital, ajándéktárgy vásárlásakor 10 százalékos kedvezményt kapnak az árusoktól!



Részletes információk hamarosan az alábbi linkeken.



2018. november 30. - december 23.

Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár

Széchenyi tér






2018. november 26., hétfő

Az éttermek üresjáratait tölti fel az új magyar applikáció




.

A DiningHour egy repülőjegyfoglaláshoz hasonló rendszerben, az éttermek csúcsidőszakán kívülre kínál olcsóbb ételeket. Az applikációban jelenleg 70 minőségi budapesti étterem ajánlja időpontra foglalható üres asztalait akár 50 százalék kedvezménnyel. A vendéglátóhelyek között számos kategória fellelhető az újragondolt pecsenyésektől a Michelin-csillagos éttermekig.



Miközben a szállodák és a légitársaságok világszerte átlagosan 70% feletti kihasználtsággal működnek, az éttermek esetében ez mindössze 35%. A bizonyos idősávokban előforduló sok üres asztal nagyban megnöveli a cégek költségeit, ezért ételeiket is drágábban kell adniuk. A DiningHour célja, hogy csúcsidőszakon kívülre szervezzen vendégeket az éttermeknek, így növelve az asztalok kihasználtságát és egyben csökkentve az ételek árát a felhasználók számára. Könnyen lehet találni kedvezményes időpontokat ebéd és vacsoraidőben is, gyakorlatilag reggeltől késő estig vannak választható időpontok félórás bontásokban.
A most indult DiningHour applikációban a felhasználók jelenleg 70 minőségi budapesti étterem szabad időpontjai közül válogathatnak. A vendéglátóhelyek között már most számos kategória fellelhető a nemzetközi konyha remekeitől, a magyaros éttermeken, cukrászdákon és vegán éttermeken át egészen a Michelin-csillagos éttermekig. A fejlesztők arra számítanak, hogy egy éven belül több száz hely közül választhatnak a felhasználók, és nem csak Budapesten, hanem idővel Magyarországon és a világ más országaiban is.
"Ez a fajta költségoptimalizálási koncepció eddig ismeretlen volt a vendéglátásban, de szerencsére nagyon jó volt a fogadtatás az éttermek és a vendégek részéről is. Az akár 50 százalékos kedvezménnyel szeretnénk minél több ember számára lehetővé tenni akár a mindennapos étterembe járás élményét valamint, hogy egyre többen kipróbálhassák a felsőbb kategóriás éttermek gasztronómiai különlegességeit" - mondta Karaszi Csaba, a DiningHour egyik társalapítója.
Az új applikáció vezetője hozzátette: bővülésükhöz elengedhetetlen, hogy minél több minőségi vendéglátóhely csatlakozzon hozzájuk, ezért várják azoknak az éttermeknek a jelentkezését, akik csúcsidőn kívüli időszakra szóló kedvező ajánlatokat adnának. Emellett arra kérik a felhasználókat, hogy ők is írják meg, hova foglalnának még asztalt szívesen.
A DiningHour már ingyenesen letölthető a Google Play áruházból és App Store-ból, de elérhető a weben is a DiningHour.com-on.


Forrás: EuroAstra
 

Így erősítsd immunrendszered a télre




Megérkeztek a szürke, borongós, hideg téli napok, a szokásos influenzával, megfázással együtt. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy nagy eséllyel elkerüljenek a vírusok?


„Sportolóként, edzőként egyértelműen azt mondom, hogy az egyik legjobb immunerősítő a rendszeres sport. Aki folyamatosan edzésben tartja magát, annak a szervezete ellenállóbbá válik, és megfelelő étrenddel, vitaminokkal kiegészítve az immunrendszere optimálisan működik, így kevesebbszer betegszik meg. Arra azonban nagyon kell figyelni, hogy ha túlterheli magát valaki az edzések során vagy nem pihen, nem regenerálódik két edzés között, akkor a szervezete kevésbé lesz ellenálló. Éppen ezért a kiegyensúlyozott mozgás, táplálkozás és pihenés az, ami minden szempontból optimális” – mondja Czanik Balázs fitness edző, a Capoeira Aerobik megalkotója. 

Higiénia mindenekelőtt
Bár elcsépeltnek tűnnek azok a mondatok, hogy gyakran meg kell mosni a kezünket, illetve fogyasztás előtt a zöldségeket, gyümölcsöket, azonban nem lehet eléggé hangsúlyozni őket. A legfontosabb, hogy munkából, találkozóról hazaéve első utunk a mosdóba vezessen, mert sok betegségtől megóvjuk magunkat, ha megmossuk a kezünket. Nem különben az élelmiszerek esetében: szállítás során rengeteg szennyeződés tapadhatott rá, ezért csak akkor fogyasszunk zöldséget, gyümölcsöt, ha először alaposan megtisztítjuk!

Kiegyensúlyozott táplálkozás
Akkor támogatjuk szervezetünket leginkább, ha étrendünkben fehérje, szénhidrát, zsír, valamint vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok és nyomelemek megfelelő mennyiségben és arányban szerepelnek. Télen sajnos nehezebb friss zöldséghez, gyümölcshöz jutni, de amennyire lehet, próbáljunk beszerezni. Igyekezzünk kerülni a tartósítóval, mesterséges anyagokkal dúsított élelmiszereket, és a lehető legkevesebb fehér cukorral és a fehér liszttel készült étel kerüljön a tányérunkra.

Mozgás
A rendszeres mozgás – heti 2-3 alkalom már sokat jelent – nagyon jó hatással van az immunrendszerre akkor, ha nem hajtjuk túl magunkat. Ha hideg van, akkor is érdemes kimenni a szabadba sétálni, friss levegőt szívni, téli sportokat űzni!

Pihenés
A szervezetünk csak akkor tud tökéletesen működni, ha a pihenésre, regenerálódásra is szánunk időt. Ha alvásról van szó, akkor nem csak a mennyiség, hanem a minőség is fontos! Teremtsük meg a legjobb feltételeket ahhoz, hogy reggel kipihenten ébredjünk: körültekintően válasszunk matracot, a lehető legkevesebb fényt engedjük be a hálószobába, ne aludjunk túl melegben, szellőztessünk lefekvés előtt, és ami a legfontosabb, egyben a legnehezebb: próbáljunk kevésbé stresszes életmódot folytatni!

Vitaminok
A legjobb, ha zöldségből, gyümölcsből visszük be a megfelelő vitamin és ásványi anyag mennyiséget, de ez télen még nehezebb, mint nyáron. Ennek ellenére sok gyógynövény és természetes anyag létezik, amivel hatékonyan tudjuk támogatni az immunrendszerünket.
- fokhagyma vagy fokhagymás-gyömbéres-mézes keverék: vírus-, baktérium- és gombaölő hatású
- grapefruit vagy grapefruitmag-cseppek: magas C-vitamin és fehérje tartalma miatt vírusölő hatású
- homoktövis: kb. tízszer több C-vitamint tartalmaz, mint a narancs, emellett még sok A-, E-, F-, B1-, B2-, P-vitamint, karotint, flavonoidokat, cinket, magnéziumot, kalciumot tartalmaz.
- D-vitamin: ez biztosítja az immunrendszer elsőszámú védőinek erejét, amit a napfényből beszerezhetünk, de mivel ilyenkor abból kevés van, érdemes sok tojást és az olajos halakat fogyasztani.

Folyadékfogyasztás
Télen talán még inkább elfelejtjük, mint nyáron, pedig a szervezet a hideg évszakban is meghálája, ha megfelelő mennyiségű folyadékot iszunk. Napi 2-3 liter víz elengedhetetlen volna, amit finom gyógyteákkal kellene megkoronázni!

 

2018. november 25., vasárnap

Tartósélelmiszer-gyűjtéssel segít a Tesco és az Élelmiszerbank




.

A Tesco idén már 11. alkalommal csatlakozik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Karácsonyi Adománygyűjtő akciójához. A vásárlók november 23. és 25. között országszerte - többek között - 161 Tesco áruházban adhatják át a rászorulóknak szánt adományokat az Élelmiszerbank önkénteseinek. Az áruházlánc az előző évekhez hasonlóan a vásárlói adományokat kiegészíti az összegyűjtött élelmiszerek értékének 20 százalékával.

Bejgli, szaloncukor, ünnepi ebéd. Míg sokunknak természetes, hogy a karácsonyi asztalon illatoznak a finomságok, addig többeknek a napi étkezés biztosítása is problémát jelent. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület az ő ünnepüket szeretné szebbé és könnyebbé tenni a Karácsonyi Adománygyűjtő akciójával, melyben a Tesco évek óta az egyik legnagyobb partnere. A vásárlók tartós élelmiszerek, például olaj, cukor, liszt, tészta, bébiétel, édesség vagy épp tartós tej felajánlásával tudják segíteni a rászorulókat országosan 161 Tesco áruházban.
A kezdeményezés sikerességét az is bizonyítja, hogy tavaly csak a Tesco áruházakban 178 tonna élelmiszert gyűjtöttek össze az Élelmiszerbank önkéntesei, amelynek köszönhetően több száz család élhette át a karácsony ünnepi hangulatát. Az adományt 2017-ben a Tesco 18 millió forintos hozzájárulással egészítette ki, melyből az Egyesület több mint 500 millió forint értékű élelmiszercsomag célba juttatását tudta biztosítani. Az áruházlánc az elmúlt évekhez hasonlóan az adományt idén is kiegészíti az összegyűjtött élelmiszerek értékének 20 százalékával. A Tesco ezzel az összeggel is hozzájárul  ahhoz, hogy az Egyesület ne csak az ünnepek alatt, de az év többi napján is támogatni tudja a rászorulókat.
A Tesco a tavalyi évben - első alkalommal - felkérte partnereit is, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Ennek eredményeként a Szegedi Paprika Zrt. 426 kg konzervet ajánlott fel. Idén pedig újabb 2 szállító – az Aranyfácán Kft. és az Intersnack Magyarország Kft. – is jelezte közreműködését. Az előbbi paradicsomlé, az utóbbi pedig chips felajánlásával szeretne örömet okozni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. 
A helyi Élelmiszerbankok hagyományos karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtésén a Tesco Európa mind a 4 országa részt vesz, közel 800 áruházzal. A vállalat közép-európai vásárlói tavaly összesen 516 tonna, azaz 1,2 millió adagnak megfelelő élelmiszert adományoztak a rászorulóknak az Élelmiszerbankokon keresztül.
A tartósélelmiszer-gyűjtés mellett a Tesco Európa egész évben, több módon is támogatja az élelmiszerbankok működését és rajtuk keresztül a rászorulókat. Magyarországon a Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként rendszeresen részt vesz a szervezet egyéb gyűjtőakcióiban és kampányaiban is. A 2014-ben elindított áruházi élelmiszermentő program keretében már 160 hazai áruházban zajlik az élelmiszer-felesleg napi szintű felajánlása. Az élelmiszermentő program kezdete óta a Tesco összesen több mint 15 800 tonna élelmiszert ajánlott így fel jótékony célra, ami nagyságrendileg 40 millió adag ételnek megfelelő mennyiség. 
A karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő akcióban részt vevő Tesco áruházak listája megtalálható a tesco.hu/elelmiszergyujtes honlapon.
 
Forrás: EuroAstra
 

Mióta füstölgünk? Milyen ártalmakat okoz a dohányzás?




.

A nemzetközi Füstmentes Nap célja, hogy minden november harmadik csütörtökén egyetlen napra minden dohányos letegye a cigarettát. Az eredeti ötlet 1971-ből, Massachusetts állam kormányzójától származik, amelyet néhány évvel később az Egészségügyi Világszervezet is magáévá tett és nemzetközi nappá nyilvánított.

De mióta is dohányzunk?
A dohányzás szokása az Amerikában élő indiánoktól ered, akik a szárított dohányleveleket szívtak el növények levelébe csavarva. A szokást az Amerikába érkező telepesek hozták át Európába. Magát a dohány növényt Jean Nicot honosította meg Európában, innen ered a dohánytermékek alapjául szolgáló dohánycserje (Nicotiana tabacum) elnevezése is. A dohányzás szokása először Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Kelet-Európában, Angliában, Németországban, Svájcban, Ausztriában, majd a Török birodalomban, Lengyelországban és Oroszországban is elterjedt. A dohányt eleinte élvezeti szerként használták a bódító füstje miatt, de gyógynövényként és dísznövényként is számon tartották.
Az idők során a kezdetben növényi levélbe csavart „cigaretta” több átalakuláson, fejlődésen esett át: tubákolás, pipázás, szivarozás, szivarozás és végül a cigaretta ma is ismert és elterjedt formája, de ez már a XIX. század közepére tehető.
Azonban csak lassan, az 1920-as években született meg az a felismerés, miszerint a dohányzás összefüggésben lehet a tüdő megbetegedésével, a tüdőrákkal. Az azóta eltelt időszakban egyre több kutatás folyt a témában, és immár bizonyított a dohányzás és a tüdőbetegségek közötti összefüggés.
Tulajdonképpen mi okozza az ártalmakat?
A cigarettában – vagy a többi dohánytermékben – alapvetően háromféle káros anyag található: nikotin, valamint az égés során keletkező kátrány, szénmonoxid. A nikotin a függőséget alakítja ki a szervezetben, az égéstermékek közül a kátrány gyulladást, daganatokat okoz, a szénmonoxid pedig gátolja a szervek oxigénellátását. A káros anyagok azonban nem csak a dohányosra hatnak, hanem a környezetében élőkre, azaz a passzív dohányosokra is.
A dohányzás több mint húszféle megbetegedés kialakulásában és e megbetegedések okozta halálozásban játszik vezető szerepet. A szív- és érbetegségek 25-30%-a, a krónikus hörgőgyulladás és tüdőtágulat okozta halálozások 75%-a, a tüdőrákos halálozások mintegy 90%-a tulajdonítható közvetlenül a dohányzásnak[1].
A dohányzás okozta leggyakoribb betegségek – a COPD és a tüdőrák
A COPD (krónikus, obstruktív tüdőbetegség) egy hosszan tartó, a tüdő fokozatosan súlyosbodó, visszafordíthatatlan károsodásával járó betegség. Kiváltó oka elsősorban a dohányfüst, de egyéb tényezők - a tartós légszennyezettség, a kemikáliák, az allergia, légúti fertőzések - is elősegíthetik a kialakulását. A COPD fő tünetei a krónikus köhögés és a nehézlégzés, de a tünetek könnyen összetéveszthetők a hörghurut vagy a tüdőgyulladás tüneteivel.
A COPD jelenleg nem gyógyítható, a kezelése az állapot rosszabbodásának megakadályozására és lassítására, illetve a rohamszerű állapotromlások, az úgynevezett exacerbációk megelőzésére szolgál. A megelőző, fenntartó kezelés során alkalmazhatók különböző hatásmechanizmusú hörgőtágítók és gyulladáscsökkentők.
A tüdőrák világviszonylatban a leggyakrabban előforduló rákféleség, amely az esetek 90%-ában[2] a dohányzás számlájára írható. A tüdőben megjelenő daganat eleinte nem jár fájdalommal, a beteg tünetmentes. A tünetek fokozatosan jelennek meg, elsőként sok esetben tartós, száraz köhögés, véres köpet jelentkezik.
Minél korábbi stádiumban sikerül a tüdőrákot diagnosztizálni, annál nagyobb az esély arra, hogy személyre szabott, célzott terápiával legyőzhető a betegség, vagy hosszabb ideig fenntartható a megfelelő életminőség.
1 daganatok.hu
[1] Rákliga, http://www.rakliga.hu/