2017. november 30., csütörtök

Minden eddiginél fényesebb lesz az idei pécsi Advent




.

Pécs belvárosa újra megtelik ünnepi varázslattal, a VII. Adventi Kézműves és Mesevásár december 1–24. között várja a látogatókat a pécsi Széchenyi téren és az Irgalmasok útja felső részén. A Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZsÖK), a Pécsi Egyházmegye és a Rotary Klub Pécs együttműködése nyomán közel 150 programból válogathatnak az érdeklődők. Idén kiemelten nagy szerep jut a fénynek: látványos épületvetítések színesítik a rendezvényt.


A december 1-jei megnyitón a népzenei felvezetés után 17 órakor köszöntőt mond dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, majd sörcsapolás és a Sopianae Rézfúvós Együttes műsora várja a látogatókat.

Az adventi műsorfolyamban szerepelnek koncertek, kreatív műhelyek, adventi hangversenyek, állatsimogató, sok mese és tánc. A gyerekek minden hétvégén részt vehetnek a Kenderkóc kézműves foglalkozás és népi játszóház programjain, amelyek változatos tematikával zajlanak a Széchenyi téren. Fellép többek között a Receficélők és a felnőtteknek is jó szórakozást ígér a Daniel Speer Brass Band Swing Karácsony című koncertje. A Hangerdő Társulat előadásában A Mikulás és a Krampusz Kalandjai című darab látható. A Mikulás december 6-án 15 és 19 óra között többször is feltűnik a Széchenyi téren és a Mikulás házban, hogy szaloncukorral ajándékozza meg a gyerekeket.

A ZsÖK hagyományteremtő szándékkal indítja el a Francia karácsonyt a Művészetek és Irodalom Házában. Ennek keretében december 16-án Jean-Cristophe Giraud ünnepi, francia ételeket főz, kézműves foglalkozást tart az Alliance Française, a Leőwey Klára Gimnázium francia diákszínjátszói bemutatják Lálah című előadásukat és francia sanzonokat énekel Nagy Nóra.

Hagyományos adventi vásárral készültünk, és igyekszünk a gyerekeknek kedveskedni, ezért a programok jelentős része nekik szól – mondta el Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője. Hozzátette: A Zsolnay Fényfesztivál hatalmas sikerére való tekintettel télen is fényárba borítják a belvárost.

Advent első és második hétvégéjén látványos állóképes vetítés látható a Dzsámin. A ZsÖK és a Vizuál Tipp épületfestő gyerekrajz-pályázatot hirdet a Dzsámi homlokzatára; december 15-16-án a beérkezett pályaműveket vetítik ki, így minden gyermek élőben láthatja, ahogyan alkotása a rajzpapírról immár a Dzsámin elevenedik meg. December 21-én, a téli napforduló alkalmából a teljes Széchenyi tér fényfestést kap, Adventi fény-kör-panoráma cmmel.

A sokszínű programok mellett a gasztroudvar 20 kitelepülőjének ínycsiklandozó kínálatából és 42 kézműves portékáiból szemezgethetnek a látogatók.

Fontos, hogy a pécsiek ne hagyják otthon a Tüke Kártyájukat!
A Tüke Kártya tulajdonosok ugyanis az adventi vásár ideje alatt minden étel, ital, ajándéktárgy vásárlásakor 10 százalékos kedvezményt kapnak az árusoktól!

www.pecsprogram.hu/advent
http://www.facebook.com/adventpecs

Forrás: EuroAstra
 

BFZ-élmények karácsonyra




.

A Budapesti Fesztiválzenekar advent első hétvégéjén és karácsonykor sem hagyja zene nélkül közönségét. Ha pedig az ünnepi időszak túl zsúfolt lenne, januárra is igazi ínyencséggel készül az együttes.


3B – a tökéletes kombináció
Brahms szimfóniáiban olyan otthonosan mozognak a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei, mintha egy kényelmes olvasófotelbe huppannának. Bartók zenei nyelve szinte a sajátjuk, Bach 3. brandenburgi versenyét pedig színtiszta örömünnep játszani és hallgatni is. A BFZ december 2-4. között ezt a tökéletes kombinációt kínálja közönségének Fischer Iván vezényletével.
A program:
  1. S. Bach: III. (G-dúr) brandenburgi verseny
Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára
Brahms: III. (F-dúr) szimfónia
Müpa, december 2-4.
https://www.bfz.hu/event/38
https://www.mupa.hu

Egy karácsonyi élmény, amivel nem lehet tévedni
Ha karácsony, akkor meglepetés. A Fesztiválzenekar idén sem szokványos koncerttel ünnepel december 26-án. A közönség döntheti el, milyen darabok hangozzanak el az ünnepi hangversenyen, maguk állíthatják össze az este programját egy ízekkel teli zenei étlapról. A BFZ talán az egyetlen szimfonikus zenekar a világon, melynek zenészei egyszerre játszanak nagyzenekari darabokat, kortárs és barokk kamaraműveket, jazzt és népzenét, énekelni, sőt némelyek táncolni is tudnak, és bármikor zenét csiholnak elő néhány festékes vödörből vagy akár egy gyűszűből! Vezényel és varázsol: Fischer Iván
Budapest Kongresszusi Központ, december 26.
https://www.bfz.hu/event/168

Radu Lupu Budapesten
„Vajon van reinkarnáció a zenében? Elképzelhető, hogy valaki gyanúsan hasonlít valakire a múltból? Radu Lupu esetében van egy olyan érzésem, hogy ő egy Brahms-reinkarnáció. Hihetetlen nyugalom, egy kis borongósság, mégis fantasztikus tűz van benne. Oda sem merek nézni, ha ő játszik a zongorán, mert mindig azt hiszem, hogy Brahms ül ott mellettem” – mondja Fischer Iván karmester Radu Lupuról, a különleges 72 éves zongoraművészről, aki január 21-én, 22-én és 23-án Schumann a-moll zongoraversenyét játssza a Müpában a Budapesti Fesztiválzenekarral. Emellett az évadban utoljára hallhatják a zenekar barokk együttesét Bachot játszani egy szimfonikus koncerten, melynek második felében Rachmaninov filmzenéket idéző 2. szimfóniája szólal meg. Ehhez a darabhoz kötődik a BFZ egyik legnagyobb CD-sikere is. Hallgassák meg élőben!
Müpa, január 21-23.
https://www.bfz.hu/event/43

https://www.bfz.hu
https://www.youtube.com/watch?v=7YTji5npT4E
 

2017. november 29., szerda

Már zöld a szívünk, de még keveset szelektálunk




.

IKSZ felmérés: 10 év alatt megduplázódott a zöld attitűddel rendelkezők száma. Az elmúlt évtizedben, leginkább a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének és elterjedésének köszönhetően, megduplázódott a csomagolási hulladékot rendszeresen szelektíven gyűjtők aránya.


Ma már 10-ből 9 magyar lakos vallja magáról azt, hogy változó rendszerességgel, de szelektíven gyűjti a hulladékot - derül ki az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) legfrissebb felméréséből. A legtöbben a műanyag (92%) és a papír (86%) hulladékot szelektálják, de saját bevallásuk szerint a fémet is külön gyűjtik. Azonban ez a szelektíven gyűjtött anyagok mennyiségében nem nyilvánul meg, hiszen az italoskarton dobozok mintegy 80%-a a valóságban még mindig a kommunális hulladékba, azaz a lerakókra kerül.

Felmérésekkel egy tisztább jövőért
Az IKSZ célja, hogy népszerűsítse az italoskarton dobozok szelektív visszagyűjtését és újrahasznosítását, ezért rendszeresen végez szakmai kutatásokat és felméréseket a magyar lakosság szelektív hulladékgyűjtési szokásairól. Az IKSZ által október folyamán 1023 fő megkérdezésével készített online felmérésből kiderült, hogy az elmúlt 10 év során 46%-ról 90%-ra emelkedett a csomagolási hulladékokat valamilyen rendszerességgel szelektáló lakosoknak az aránya.

Az elv fontosabb, mint a pénz
Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtés valamilyen formája a lakosság körülbelül 71-80%-a számára elérhető, azonban az infrastruktúra kiépítettsége mellett a motiváció is kiemelkedően fontos szempont. Az IKSZ felmérésében megkérdezett lakosok 89%-a környezetünk tudatos védelmét, 53%-a pedig a családtagoknak és másoknak történő példamutatást jelölte meg annak okaként, amiért részt vesz a szelektív gyűjtésben. Zöld szemléletünk megerősödését és az erős elköteleződést mutatja az is, hogy a felmérésben megkérdezetteknek csupán 8%-a nyilatkozott úgy, hogy számára a gyűjtésben a legfőbb motiváló tényező az, hogy azzal csökkenthető a szemétszállítás díja.

A helyes út döntés kérdése, de még mindig sok a kifogás
A felmérésben megkérdezettek 35%-a, azaz 363 fő állította önmagáról, hogy nem gyűjti szelektíven a csomagolási hulladékot. A nem szelektálók 14%-ának otthonában fizikailag nincs erre lehetősége, míg 18%-uk arra hivatkozik, hogy a gyűjtés „nagyon macerás”, 21%-uk arra, hogy a gyűjtött hulladék „nem fér el”, 13%-uk arra, hogy a folyamat „időigényes”, 16%-uk arra, hogy „a hulladékgyűjtő sziget messze van”, 15%-uk pedig arra, hogy „nincs ideje kiöblíteni” a hulladékokat a kidobás előtt. Az olyan, a szelektív hulladékgyűjtésben beállt változások, mint a ritkább elszállítás, szintén negatívan hatnak a lakosság attitűdjére.

Ki mit gyűjt?
Az IKSZ megvizsgálta azt is, hogy mely csomagolási hulladékot gyűjtik leginkább a magyarok. A megkérdezettek, saját bevallásuk szerint a legnagyobb mértékben, 93%-ban a műanyag palackokat és flakonokat szelektálják. A papír hulladékot a válaszadók 86%-a, a fém és alumínium dobozokat 70%-a válogatja anyaga szerint. Sajnos a rangsor végén található az italoskarton dobozok szelektív gyűjtése, a megkérdezettek 62%-a gyűjt eltérő rendszerességgel.

„Örömteli tény, hogy a felmérésben megkérdezettek immár fele tudja, hogy az italoskarton doboz egy összetett, azaz társított csomagolás, mely papírból, alumíniumból és műanyagból áll – mondta Baka Éva, az IKSZ ügyvezető igazgatója – „A felmérésből az is kiderül, hogy a tejek és gyümölcslevek csomagolását, saját bevallásuk szerint a válaszadók 38%-a dobja a kommunális hulladékba. Azonban a lakosság környezettudatosabbnak gondolja magát, mint amennyire valójában az, mert a mért adatok szerint az italoskarton dobozok 80%-a végzi a szemétben az újrahasznosítás helyett” – tette hozzá az igazgató.
Az IKSZ célja, hogy folyamatosan javítson ezen az arányon, amit tájékoztatással, személet formálással kíván elérni, rávilágítva arra, hogy a tejek, gyümölcslevek csomagolásául szolgáló italoskarton doboz 75%-a papír, mely akár 5-10-szer is újrahasznosítható. A szelektíven gyűjtött italoskarton dobozokból újrapapír termékek készülnek, ezzel több száz fát óvva meg a kivágástól.

Aktiváld a környezeted
A környezetvédelmi szervezetnek jelenlegi is zajlik egy fiatalokat célzó edukációs pályázata a legnépszerűbb közösségi portálon a www.facebook.com/italoskarton oldalon „Aktiváld a környezeted” címmel. A pályázat keretében az IKSZ 12-19 éves tanulókat buzdít arra, hogy egy rövidfilmben mutassák be, hogyan motiválják családtagjaikat, osztálytársaikat, barátaikat a környezet védelmére, ezen belül pedig a szelektív hulladékgyűjtésre, illetve az italoskarton gyűjtésére.

https://www.facebook.com/italoskarton
http://italoskarton.hu
 

Advent Alsó-Ausztriában: amikor egy álomvilág életre kel




.

Kellemes kikapcsolódás, meghitt hangulatban nézelődés, kóstolgatás vanília és forralt bor illat-felhőben: Alsó-Ausztriában idén is csaknem háromszáz adventi és karácsonyi vásáron lehet a szeretet ünnepére hangolódni.


Mindegyik vásárnak, rendezvénynek megvan a maga mágiája, varázsa, más ugyanis az adventi időszak a hegyvidéken, a pincesoron, kolostorkertben, a kastélyparkban és a kovácsműhelyek környékén. A vásárok autóval, tömegközlekedéssel kényelmesen megközelíthetők, a legérdekesebb helyszíneket, ajánlatokat gyűjtöttük össze kicsiknek és nagyoknak.

Johannesbachklamm szurdok - Würflach település – a Hohe Wand közelében
  1. December 7. – december 10.
Hangulatos ünnepi fények, kézműves termékektől roskadozó standok, gőzölgő italok és hagyományos ételek – ilyen az advent a Johannesbachklamm szurdokban. A fő attrakció: „Ausztria legnagyobb karácsonyfája” óriás gyertyákkal, gömbökkel, szaloncukrokkal díszítve.
http://www.wuerflach.at

Advent Európa leghosszabb pincesorán: Hadres
  1. December 9-10., 16-17.
A festői pincesori eseményen szinte csak kézműves termékek - ételek, italok és faragások - kaphatóak. Zenei és gyerekprogramok, felolvasások színesítik az kínálatot a gőzölgő meleg italok mellett. Weinviertelben más pincesorokon is rendeznek adventi vásárt, mindenki talál érdeklődési körének megfelelőt.
https://www.also-ausztria.info/advent-a-weinvierteli-pincesoron

Advent várakban, kastélyokban
Karácsonyi falu a Schloss Hof – kastélyban
2017.November 18 - 19., 25 - 26. december 2 - 3., 8- 10., 16- 17.
Az árkádok alatt, a majorsági udvaron 100 stand kínál tradicionális kézműves és kulináris specialitásokat. Szombatonként, a vásár zárásaként 17 órától a marchfeldi filharmonikusok „Adventi Hangvarázs” elnevezésű előadása hallható. Karácsonyi kastélylátogatás, meghitt adventi zene és számos gyerekprogram teszi felejthetetlenné a Schloss Hof karácsonyi falut.
https://www.schlosshof.at

Advent az Aggstein-i várromoknál
  1. November 3 - 5., 10 - 12., 17- 19.
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén első alkalommal, már délután 15 órától tárva-nyitva a látogatók előtt a várkapu. A lovagi teremben kortárs kézműves művészek termékeiből összeállított kiállítás tekinthető meg. A várudvart középkori kereskedők lepik el, akik hiteles hangulatot varázsolnak a rég elfelejtett korról. A látogatókat buszok szállítják a parkolóból fel a várromig majd vissza. (2 EUR/fő)
http://www.ruineaggstein.at/index.php/home.html

Advent a Göttweig-i Apátságban
  1. December 2-10.
A bencés rendi göttweigi apátság idén immár 28. alkalommal nyitja meg kapuit, hogy tartalmas adventi programokkal csalogassa a kézműves termékek, karácsonyfadíszek és betlehemi figurák után érdeklődőket. Naponta 14:30 órától adventi koncert és hétvégenként érdekes gyerekprogramok is színesítik a kínálatot.
https://www.stiftgoettweig.at

Advent a Heiligenkreuz-i Apátságban/ 2017. december 16.
https://www.stift-heiligenkreuz.org
Advent a Reichenau-i kastélyban/ 2017.november 25.-december 17.  (Szombat, Vasárnap)
http://www.reichenau.at/cgi-bin/VKAL/VKAL.cgi?WHAT=VANZEIGE&FILE=TUP6987-2017322&SUCHBEGRIFF=&LAYOUTOVER=gast
Advent a Schallaburg-i várban/ 2017.december 15-17.
http://www.schallaburg.at/de

„Adventi tüzek“ a Gyümölcsbor-út (Moststraße) és Vas-út (Eisenstraße) karácsonyi vásárain - 2017. December 2-17. különböző helyszíneken
Ha forr a körtebor és izzik a vas, akkor advent van az úgynevezett Gyümölcsbor- és Vas-út mentén. Hat meghitt karácsonyi vásár gondoskodik az ünnepi hangulatról ebben a régióban. Itt nemcsak a forralt körtebor, hanem a tűzgyújtó kosarakban lobogó tűz is melengeti a látogatókat a kovácskalapács ritmikus kopogása kíséretében.
Tűz, vas és szakértelem tehát - a tartomány legkülönlegesebb vásárán a kovácsok a látogatók előtt készítik egyedi műremekeiket. A piactereken és kastélykertekben kézművesek mutatnak be olyan már-már feledésbe merült technikákat, mint a például a szövés, esztergálás, kosárfonás, gyertya-öntés vagy üvegfestés. Az ellenállhatatlan frissen sütött fánkról helyi fogadósok gondoskodnak.
https://www.also-ausztria.info/adventi-tuzek

Ízelítő, ahol az adventi tüzek lobognak:
Tüzes családi karácsony: Neubruck (Scheibbs, St. Anton/Jeßnitz)
  1. december 2-3.
Andreas Töpper egyszerű kovácslegényből lett a Monarchia legjelentősebb magánvállalkozója, az 1800-as években Európa legmodernebb vashengerművét üzemeltette, és 800 helyi munkást foglalkoztatott. Ott, ahol egykor Töpper kezei alatt izzott a vas, most adventi tüzek ropognak és a látogatókat kézművesek, zenészek varázsolják el. Egy igazi családi élmény vár mindenkit a felújított Töpper kastély kápolnája körül.
Belépő EUR 2,-, gyerekeknek ingyenes

Tüzes udvari karácsony: Seitenstetten
  1. december 15-17.
Égető élmény: ahogy a mostvierteli körtéből körtepálinka lesz – ez a különleges párlat útja. A kolostor fedett udvarán még több kulináris és zenei érdekesség, kézművesek és egy karácsonyi postahivatal is várja a látogatókat.
Belépő EUR 2,-, gyerekeknek ingyenes

További információk, ajánlatok Alsó-Ausztria honlapján.

https://www.also-ausztria.info/advent

Forrás: EuroAstra
 

2017. november 28., kedd

Egyre többször kerül magyar hal a családok asztalára




.

Az egészségtudatos táplálkozás, a célzott kampányok, valamint az étkezési hal áfájának jövő év januári csökkentése megteremti a lehetőségét annak, hogy a halfogyasztás tovább nőjön hazánkban – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Hortobágyi Halgazdaság Zrt-nél tett látogatása során.

Szeretnénk, ha a hazai, jó minőségű magyar halak minél szélesebb körben ismertek és kedveltek lennének – mondta a magyar agrártárca vezetője Közép-Európa legnagyobb tógazdaságának őszi lehalászásán, a Hortobágyon.
A haltermelők az őszi lehalászáskor szembesülnek az elmúlt három év munkájának eredményével, hiszen a lecsapolt halastavakból lehalászott halak sokszor a telepítést követően csak ekkor kerülnek „kézzelfogható közelségbe”.
Fazekas Sándor reményét fejezte ki, hogy egyre többször kerül magyar hal a családok asztalára, hiszen egészséges, egyszersmind finom étel. A hazai haltermelés az utóbbi években növekvő tendenciát mutat. A karácsony közeledtével a Földművelésügyi Minisztérium arra is ösztönözni szeretné az embereket, hogy lehetőség szerint Magyarországon megtermelt halat fogyasszanak. A miniszter elmondta: ma már a technológiai előírások betartásával halastavakban nevelt halak húsminősége megközelíti, vagy meg is haladhatja vadon élő társaikét.
A halgazdaságok a téli időszakban értékesítik a legtöbb halat, éves árbevételük mintegy 65-70 százalékára ekkor tesznek szert.

Forrás: EuroAstra
 

Adventi Ünnep a Bazilikánál 2017




Lélekölő bolyongás üzletről üzletre, fáradt kutakodás a netes ajánlatok között. Kinek van kedve tömött áruházakban vagy az interneten intézni a karácsonyi bevásárlást? Úgy tényleg intéznivaló lesz. Aki már kipróbálta, milyen egy meseszerű piactéren, forralt bort kortyolgatva, fesztiválhangulatban válogatni kézműves remekek és nívós iparművészeti alkotások között, az tudja, mennyivel jobban tud esni ez.

A hetedik Adventi Ünnep a Bazilikánál minden eddiginél látványosabb, nagyobb és barátságosabb lett. Ráadásul már nem csak a főváros, hanem Európa legjobbjai közt tartják számon, amióta a tekintélyes European Best Destinations utazási portál szavazói a kontinens tíz legjobb karácsonyi vására közé választották. A rendezvény jó eséllyel pályázik rá, hogy jövőre is az élmezőnyben maradjon, és nemcsak azért, mert a 2018-as listán egyedüli magyar helyszínként került be a húsz jelölt közé, hanem azért is, mert sok újítással készült a félmilliónál is több látogató fogadására. A november 24-én induló öthetes esemény közel kétszáz programja közül kiemelkedik a sötétedés után minden egész órakor vetített 3D fényfestés. Akár egy moziban, ez a technika már nemcsak a vásznat – a bazilika homlokzatát –, de a nézőteret, vagyis az egész Szent István teret is életre kelti. A szervezők nemcsak a videomapping alkotói stábjának engedték meg, hogy átírják (pontosabban átrajzolják) eddigi elképzeléseinket a szabadtéri fényfestésről, de a kiállítók közé is sok olyan kézművest, ipar- és konyhaművészt hívtak meg, akik magas szinten értelmezik újra a hagyományainkat. Kiderül, hogy kékfestéssel cool ruhákat és kiegészítőket is lehet készíteni, hogy a kürtőskalács lehet sós is, vagy, hogy az Unicum nemcsak pohárba, de kolbászba is való.
A tiszta utcácskák mentén, mint a katonatisztek, úgy sorakoznak a mesevilágot idéző faházikók. Egyformák, de az adventi naptár ablakaihoz hasonlóan, mást-mást rejtenek. A kiállítók egyforma köténye sokszínű egyéniségeket takar. Az installációk, a jégpálya, a gigantikus karácsonyfa és a Szent István-bazilika előtti szakrális tér meleg fényei már hozzátartoznak Budapest téli látképéhez.

A téli vásárok története
Német nyelvterületen, a városokban alakult ki a karácsonyi vásározás szokása, hogy az adventi időszak kezdetén fényt csempésszenek a hosszú téli estékbe. Igaz, az elsőnek, a bécsi „decembervásárnak” az 1200-as évek végén még sokkal profánabb célja volt: I. Albrecht császár arra adott felhatalmazást a kereskedőknek, hogy pár napon keresztül tartsanak vásárt, hogy a lakosság a tél elején feltölthesse a készleteit. 1384-ben a bautzeni vásár már azt jelezte, hogy terjedőben vannak a téli vásárok. Nemsokára már Drezda, Frankfurt, München és Augsburg főterén is ételt, italt és szezonális termékeket árultak karácsony előtt. A vásár első estéjén egy helybéli gyerek főszereplésével adták elő Jézus eljövetelét. 

A főként kézművesek termékeit árusító vásárok a XVIII–XIX. század fordulóján váltak széles körben ismertté, majd a német migránsok még a tengerentúlra is magukkal vitték a szokást. Ma a kölni vásárnak négymillió látogatója van, Berlinben pedig több mint hetven vásárt tartanak számon.
Az adventi időszakról
Ez a történelmi összefonódás, illetve a tény, hogy a templom és a piac is általában a települések főterén áll, az egyház szemében is elfogadhatóvá tette a vásári forgatagot az elcsendesedés időszakában. Az advent ugyanis visszafogott várakozás az Úr eljövetelére (adventus Domini). Az adventi koszorún a gyertyák a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálják. A három lilát egy rózsaszín gyertya követi a koszorún, ezt gyújtjuk meg advent negyedik vasárnapján, a december 25-ét megelőző utolsó vasárnapon.

Snell György, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye püspöke a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget tartja fontosnak az adventi időszakban, mégsem bánja, hogy a szakrális Szent István téren ilyenkor vásároznak az emberek. Ugyanis ilyenkor megsokszorozódik a templomba betérők száma, és aki egyszer betér Isten házába, az biztosan pár lépéssel közelebb került a bűnbánathoz, a szent fegyelemhez és az összeszedettséghez.
A betlehemi láng ott lehet mindenki otthonában
A Szent István-bazilika éppen ezért szorosan együttműködik az előtte zajló karácsonyi vásárral, és annak hivatalos megnyitóján, a belváros ünnepi fényeinek felkapcsolása után gyújtja meg Snell György az első adventi gyertyát – mégpedig betlehemi lánggal. Minden évben, advent kezdetén Betlehemben, a Születés Barlangjában ünnepélyesen gyújtanak meg egy gyertyát, amelyet azután az osztrák televízió és légitársaság segítségével Bécsbe visznek, ahol az osztrák cserkészszövetség által szervezett ökumenikus istentiszteleten veszik át a környező országok cserkészei, hogy elvigyék saját hazájukba azt. Így jut el a Szent István-bazilikába, és gyújtja meg az adventi gyertyákat, hogy aztán tovább lobogjon a templomban, ahonnan bárki vihet belőle haza a szeretteinek.

Helyhez méltó népművészeti és dizájnkínálat
Aki a betlehemi lángon kívül ajándékot vagy más emléket is vinne haza, annak lesz miből válogatni a bazilikánál. (Kiállítók listája: http://adventiunnep.hu/hu/kezmuves-kiallitok) A meséket idéző fényfüzérek alatt szabályosan sorakozó faházikókban kortárs alkotók kínálják portékáikat, megújítva a hagyományos kézművességet. A kékfestő kapucnis pulcsit tervez, a többszörösen Magyar Kézműves Remek díjjal kitüntetett mézeskalácsos karácsonyfadíszeket süt, miközben a gobelinező qr-kód formájában hímezi a házi áldást. A Pécsi Porcelán és a kicsi pesti ékszermanufaktúra egymás mellett állít ki, mert nem a méret, hanem a jó minőség a lényeg.

Ízek promenádja
A változatos gasztronómiai kínálatban is egy a közös, a magas színvonal. A halasnál a ráktól a hagyományos pontyhalászléig terjed a választék, a barbecue-s pultnál a magyar rostélyos kóstolható az ausztrál marha mellett, a kürtőskalácsos pedig nem restell sós finomságokat forgatni a parázs fölött. (Kiállítók listája: http://adventiunnep.hu/hu/gasztronomia) A vásár európai szellemiségéhez méltón a szervezők a gasztronómiai kínálat kialakításakor gondoltak az ételallergiával vagy cukorbetegséggel élőkre és a nagycsaládosokra is: a gluténmentes és diabetikus fogások mellett mindenhol lehet alacsony glikémiás indexű forralt bor kérni, és minden nagyobb árusnál biztosan kapható egytálétel ezer forint alatt. A rendezvényen felvonuló konyhák csak környezetbarát anyagokból készült evőeszközöket adhatnak ételeik mellé.

Az advent új dimenziója
Az öthetes vásár közel kétszáz programjából a leglátványosabbnak a fényfestés ígérkezik, amely idén új „dimenziót kap”. Sötétedés után minden fél órában indul egy káprázatos kisfilm, amelyek közül egyet kimondottan úgy gyártottak és olyan eszközökkel vetítenek le, hogy egy, a 3D mozikban megszokott vizuális élményt kapjanak a látogatók, ám ezúttal szabadtéren. Négy nagy teljesítményű lézerprojektor sugározza majd a karácsonyi mesét a 44 méter magas és 1000 négyzetméteres „vászonra”. Így épület falára még nem vetítettek Magyarországon – de a világon is ritkán.

„Míg korábban inkább a konkrét épületvetítési effektekre helyeztük a hangsúlyt, addig idén egy karácsonyi mesét álmodtunk a székesegyház homlokzatára – kezdi a kedvcsinálást Herczeg Ádám, VFX supervisor. – Részletgazdag felülete miatt a bazilikára videomappinget készíteni eleve komplex feladat, amihez képest a Mikulás és az őt segítő mézeskalács figurák meséjét sztereó 3D-ben animálni még nagyobb kihívás volt.” A sötétedés után minden egész órakor vetített, színeltolásos technikával készült kisfilm bármely kék-piros fóliájú 3D szemüveggel nézhető, de akinek ilyen nincs otthon, az a helyszínen is beszerezheti háromszáz forintért.
Kétszáz program öt hétre
Ilyen felhozatal mellett reggeltől estig tudna enni-inni az ember, de akinek nem ez a célja, az sem fog unatkozni. Az aktívabb időtöltésre vágyók beállhatnak a hétvégente villámcsődület keretében többször fellépő Göncöl Néptáncegyüttes soraiba, vagy felmehetnek az ország legnagyobb harangja mellé, hogy a bazilika 64 méter magasan lévő kupolájából csodálhassák meg a város és a vásár panorámáját. Erre a túrára szélcsendes időben, szilveszter napjának kivételével 10 és 17.30 között van lehetőség. A székesegyház falain belül szinte mindennap van koncert, december 24-én pedig, amikor az éjféli mise végéig nyitva van a templom, a helyi hittanos gyerekek pásztorjátéka tekinthető meg.

A jégpályát ingyen használhatják a gyerekek, akik korcsolyát és hétvégenként (pénteken 14-20, szombat-vasárnap 10-től 18 óráig) oktatást is kapnak. A biztonságuk érdekében csak 14 éven aluliak léphetnek a pályára, amely az időjárástól függetlenül is üzemel, hiszen borítása hűtés, vagyis energiafelhasználás nélkül is csúszik. Ez a  környezettudatos gondolkodás jelenik meg a vásár LED világításában és szigorú szelektív hulladékgyűjtési protokolljában is.
Hetedszer is bőkezűen
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet házikójában megvásárolható mézeskalács ellenértéke éppúgy jótékonysági célra megy, mint a HelloPay terminálokon fizetéskor választható adománya. Bár az elesettek az év minden napján segítségre szorulnak, a szervezők is jól tudják, hogy advent alkalmával többet gondolunk a rászorulókra, ezért minden támogatást megadnak a karitatív szervezeteknek és kezdeményezéseknek.

Immáron hatodik éve folyamatos az együttműködés az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek felhívására számos aktivista, diplomata és híresség több ezer mézeskalácsszívet süt meg a vásárra, hogy azok eladásával is segíthessék a rászorulókat. „2013 óta minden évben a Szent István téren rendezzük be az szeretet.éhség. kampány 'főhadiszállását'. Az Adventi Ünnep a Bazilikánál egyedülálló helyszíne meghitt hangulatával ideális arra, hogy az önkéntesek és az adományozók személyesen is találkozhassanak” – mondja Gáncs Kristóf, a szervezet kommunikációs igazgatója, aki szerint az Országos Adventi Pénzadománygyűjtésnek mára emblematikus eleme lett a vásárban található mézeskalácsszív sütödés adománypont.
Egyetlen magyarként Európa élmezőnyében
A környezettudatos gondolkodás, a magas minőségi elvárások és az aktív társadalmi felelősségvállalás mellett a European Best Destination közönségszavazásának eredménye is bizonyítja, hogy ez a vásár más, mint a többi. A mérvadó turisztikai weboldal által szervezett közönségszavazásokon már több mint 1,3 millió ember szavazott, és választotta meg többek között az öreg kontinens legjobb adventi vásárait is. 2017-ben a top 10-be egyetlen magyar helyszín és rendezvény került be, mégpedig a Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál, amely a jövő évi megmérettetésben is az egyik esélyes jelölt. Az európai utazók és a magyar vendégek az alábbi linken adhatják le voksaikat december 1-je és 11-e között: www.christmas.ebdest.in


Nyitvatartás 2017. november 24-étől 2018. január 1-jéig:
hétfő–péntek: 11.00–22.00
szombat-vasárnap: 10.00–22.00
december 24.: 10.00–14.00

Helyszín: Budapest, Szent István tér–Zrínyi utca
A vásár és a programok ingyenesen látogathatók.

www.adventiunnep.hu
 

2017. november 27., hétfő

November 27-e a véradók napja Magyarországon





„Adj vért és ments meg három életet!” Magyar Vöröskereszt


Ezzel az „ünneppel” köszönik meg minden véradó önkéntesnek, amit embertársaikért tesznek. A Magyar Vöröskereszt javaslata alapján, 1988-tól november 27-e a Véradók Napja Magyarországon. Azért esett a választás erre a napra, mert először 1954-ben november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak.
A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat ezen a napon tartja Véradók napi, központi ünnepségét Budapesten. Az évente megrendezett eseményen sokszoros véradók, több éve a véradásszervezésben tevékenykedők, véradóbarát munkahelyek és a véradó-mozgalom támogatói részesülnek elismerésben.
A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat felterjesztése alapján a 20 kiemelkedő véradásszámot elért véradó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozható Pro Vita díjat vehet át. Kiemelkedő önkéntes véradásszervezői munkáért húszan kapnak „Véradó Mozgalomért” Ezüst Emlékérem kitüntetést.
A Magyar Vöröskereszt, az Országos Vérellátó Szolgálat és sok más egészségügyi szervezet, intézmény közös célja, hogy a vérátömlesztésre szoruló betegek mindegyike megkaphassa a gyógyulásához szükséges vérkészítményt.2013-ban több mint 270 ezer önkéntes adott vért, s ezzel 600 ezer vérkészítmény előállítását tették lehetővé.
A Vöröskereszt nagy figyelmet fordít a fiatal véradók hatékony megszólítására is: 2006 óta minden évben meghirdeti az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. Ez minden évben szeptemberben indul, és következő év májusában ér véget – az eredményhirdetésre pedig június 14-én, a Véradók Világnapján kerül sor.
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) kezdeményezésére nevezték ki ezt a napot Véradók Világnapjává. Először 2004-ben tartották meg: céljuk, hogy felhívják a figyelmet a vérkészletek szükségességére, és hogy megköszönjék a véradóknak, hogy segítették embertársaik életének megmentését.
forrás: Vöröskereszt.hu
Minden évben rendszeresen szerveznek véradásokat (különböző helyszíneken: pl. iskolákba, véradó buszok is járják az országot), ahova a 18-65 év közötti egészséges embereket várják: egy évben a nők maximum háromszor, a férfiak ötször adhatnak vért. Alkalmanként általában 4,5 dl vért vesznek le, és az egész alig 5-10 percet vesz igénybe.
Olykor a levett vért nem egészben, hanem alkotóelemeiben használják fel: egyeseknek például csak vérplazmára van szüksége. Minden vércsoportú önkéntesnek örülnek, hisz ez segít, hogy mindig rendlelkezésre állhasson a kórházakban az életet jelentő vér.

Közel 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank




.

2017-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával. Három napon keresztül, november 24-én, 25-én és 26-án várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település majd 200 áruházában. A CIB Bank önkénteseivel is részt vesz az akcióban, melyhez az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.

2017-ben ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a CIB Bank főtámogatásával. Az akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt, köztük a CIB mintegy 190 munkatársa. Az adománygyűjtés magánszemélyek és a vállalati szféra példa értékű összefogása a nélkülözőkért. A kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál Színház közreműködésével.
Hogy minél több család asztalára kerüljön ünnepi étel, az Élelmiszerbank idén ismét három napon keresztül: november 24-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 25-én, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 26-án vasárnap 8 órától 18 óráig várja a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 120 településen. Az akció keretein belül az Auchan, a METRO és a Tesco üzletláncok biztosítják a helyszínt közel 200 áruházban, ahol az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket.
A 2017-es adománygyűjtő hétvége központi motívuma az ünnepi vacsora. A szervezők szerint, aki a hétvége során adományoz, az gyakorlatilag, az adomány nagyságától függően, vendégül lát egy vagy több rászoruló családot, hiszen az adományozók segítsége nélkül az ő asztalukra nem kerülhetne ünnepi étel. Erről szól a Centrál Színház színészeinek közreműködésével készült kisfilm is, amelyben a színészek egy otthon lakóit látják vendégül ünnepi ebéddel. Novemberben pedig a Centrál Színházban 3 estén keresztül 4 előadás is jótékonysági előadás volt, melynek keretében a színház közönsége a helyszínen vásárolhatott adománycsomagot, amely a kókuszgolyó összetevőit tartalmazta.
Az akciókban összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt. „A Karácsonyi Adománygyűjtési akciónk különös jelentőséggel bír számunkra, hiszen év végén nagyon megnő a hozzánk érkező segítség kérések száma. Bízunk benne, hogy idén is a tavalyihoz hasonló nagyságrendben tudunk segíteni rászoruló családoknak az ünnepek közeledtével. Ezúton is szeretnénk megköszönni a CIB Bank támogatását, az Auchan , a METRO és Tesco partnerségét, valamint több ezer önkéntes segítőnk munkáját, akik nélkül ezt az akciót nem tudnánk megszervezni” – mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.
Az adománygyűjtésben résztvevő áruházak listája innen letölthető
 

2017. november 26., vasárnap

1862. november 26-án született Stein Aurél




„Stein fölfedezéseket tesz, mert mindig tudja, hogy hol s mit keres.”

 
A jó családból származó Stein Márk Aurél indológiai és iranisztikai tanulmányokat folytatott a londoni, cambridge-i és oxfordi egyetemeken; miközben Budapesten a Ludovika Katonai Akadémián elvégezte a tartalékos tiszti tanfolyamot (ennek köszönhetően lett kitűnő térképész és lovas).
Így már nem csak az érdeklődése és természetes kíváncsisága volt meg Közép-Ázsia felfedezésére, hanem tudása is: nem csupán a kelet-kutatáshoz szükséges szakmai ismeretek, hanem az expedíciók megszervezéséhez szükséges gyakorlati készségek, nyelvtudás is.
Stein három nagy, sikeres utat is szervezett élete során. „Jegyzeteiből, könyveiből megállapítható, hogy milyen körültekintő, alapos munkával készült mindegyik expedícióra; filológiai, történeti és földrajzi tanulmányok révén menyire tisztában volt a felkutatandó területekre vonatkozóan az addig hozzáférhető anyaggal. […]
Karavánjaiban mindig az egyetlen európai volt: magára utalva szervező, vezető, orvos, archeológus, geográfus, tolmács, vezető kartográfus egy személyben.” Legszebb éveit a belső-ázsiai Tarim-medence kutatására áldozta: a régi, ragyogó ujgur-török kultúra nyomait kereste az oázisokon vezetett valaha keresztül a Selyemút is.
Első expedícióján (1900-1901) a Khotan környéki romokat kutatta át; a másodikon (1906-1909) óriási felfedezést tett: a dunhuangi Ezer Buddha Barlangtemplomokban egy titkos termet talált: benne mintegy 3000 ősi tekercs és 6000 kisebb dokumentum (ez volt a 20. század egyik legfontosabb belső-ázsiai felfedezése. Harmadik útja (1913-1916) a korábbi helyszínek mellett Kelet-Iránba vezetett – ezek mellett még 7 kisebb-nagyobb kutatóutat is szervezett.
„Stein Aurél munkásságának első szakaszának központi problémája Észak-India történeti földrajza és régészete volt. A második szakaszt az India és Kína közötti utaknak és kulturális kapcsolatoknak szentelte.” A harmadik szakaszban „India és Elő-Ázsia – különösen Mezopotámia – legősibb kapcsolatainak kutatását” végezte.
A nehézségek, betegségek s amputáció sem tartotta vissza az utazástól. 80 évesen egyik nagy álma vált volna valóra, amikor elindulhatott Afganisztánba egy kisebb expedícióra; út közben azonban megbetegedett, és Kabulban elhunyt. Expedícióiról beszámolókat, felfedezéseiről részletes leírásokat és számtalan képet készített, az összegyűjtött régészeti tárgyak és kéziratok jelentős része a British Múzeumba került (1912-ben lovaggá ütötték), könyveit a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta.
(forrás: Magyar utazók, földrajzi felfedezők. Tankönyvk., 1973, 274-281.o.)
 

Ünnepi ráhangolódás a Zeneakadémián




.

Igazi adventi hangulatot ígér december 2-án a kórusolimpiát is nyert Angelica Leányzenekar koncertje, Tóka Ágoston orgonaművész, a Budapesti Vonósok és egy grúz férfikórus közreműködésével a Zeneakadémia Nagytermének különleges környezetében.

Kórusműveket megszólaltató varázslatos emberi hangok – a számos hazai és nemzetközi elismeréssel büszkélkedő az Angelica Leányzenekar nem kevesebbre vállalkozott, minthogy programjával megnyissa Advent időszakát.
Elsőként a találkozás utáni vágy ébredésének, fokozódásának mozzanatát teremti meg Debussy kantátája, a La Damoiselle élue, amelyet Rossetti verse ihletett, és egy üdvözült leány sóvárgását ecseteli földön maradt szerelme után. A beteljesülés reményét Lajtha László gyengéd és alázattal megszólaló, női karra és orgonára írt Magnificatja csillantja fel. A mű alkotási folyamatát a szerző így foglalja össze: „Elővettem én is a nagy palettát: rajta a színek – de a legkisebb ecsettel festettem, annak is összesodortam a szőrpamacsát, hogy úgy rajzoljon, mint a hegyes ceruza – és leheletszerűen raktam fel a színeket.” Végül Saint-Saëns Karácsonyi oratóriuma mondja el a beteljesedés történetét advent kezdetének előestéjén.
Gráf Zsuzsanna karnagy 1989-ben alapította az Angelica Leánykart, amelynek tagjai a budapesti Városmajori Gimnázium zenei tagozatának tanulói, valamint a gimnáziumban érettségizett, ma már különféle egyetemeken tanuló hallgatók.
Az előadásra jegyek még kaphatók, akár online is.
Az esemény ideje és helye:
2017.december 02., szombat 19.30
Zeneakadémia – Nagyterem
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

:
http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/angelica-leanykar-20171202-1930

 

2017. november 25., szombat

Keretek között – Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában




.

2018. február 18-ig tekinthetünk meg egy érdekes átmeneti korszak magyar művészetét bemutató mintegy 350 művet, amelyeket nagy munkával a raktárakból kutatott fel és hozott az A épület kiállítótermeibe Petrányi Zsolt kurátor.

A belépéskor egy hatalmas modern ház torlaszolja el a kilátást a vörös márvánnyal borított előcsarnokban. Ennek kiváló dizájnere Somlai Tibor. Az épület ablakaiból látszanak a csöppnyi, de mégis emberhez méltó munkáslakások. A ház külsejéről óriási szocreál alkotás (Kádár György házdísze) tekint le ránk. A földszinten az 1958 és 1968 közötti korszak tipikus szobrait látjuk.
Szücs György igazgatóhelyettes vezette be az újságírókat abba a korszakba, amit máig a három T (tiltott, tűrt, támogatott kategóriák) idejének nevezünk.Petrányi Zsolt művészettörténész vitt végig az emeleti termeken.
A festmények, szobrok, grafikák, plakátok, iparművészeti alkotások zöme – még soha nem volt látható kiállításokon, a magyar közönség sem találkozhatott velük az elmúlt öt-hat évtizedben. Az időpontok fontosak, mert 1958-ban rendezték meg a Brüsszeli Világkiállítást és a Velencei Biennálét, valamint kezdődött a Hungexpo-sorozat. Az 1956-os szovjet megszállást követően a művészet hallgatott, csak kísérletezett az 1968-as prágai tavaszig, vagyis keretek közé szorult. Az 1958-68 közötti évtized a magyar művészet legellentmondásosabb korszaka. A hamis heroizmus itatta át a szocreál műveket, bár megjelentek a provokatív, neoavantgárd törekvések is – még súlyos önkorlátozásokkal. A közönség azonban megtanult „a sorok között olvasni”, a képzőművészeti alkotásokat a saját szempontjaiból értékelni. Az egységes könyvborítók ma is megtalálhatók a polcainkon.
Az emeleti termekben a szocreál stílus hamis derűje után még sokáig gyártottak az apró lakások számára kis bútorokat, asztalokat, székeket, de a lassú konszolidációból kinőttek a neoavantgárd törekvések is. 1967-ben az MNG-ben kiállíthatott Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Korniss Dezső, Bortnyik Sándor, Kerényi Jenő, valamint Somogyi József, akiknek munkássága még a 20. század eleji stílusokban gyökerezik. Jeges Ernő két festményéhez az enteriőr a konstruktivizmust tükrözi. A harmadik teremben plakátokat és a modern szobaberendezést iparművészeti tárgyak egészítik ki – persze az adott „keretek között”. A kézművesség iránti igény beindította a háziipari szövekezeteket, amelyekben szőnyegeket, gobelineket, függönyöket, dísztárgyakat készítettek.  Feltűnnek Farkas Aladár kisplasztikái és olyan nagy mesterek alkotásai, mint Kokas Ignác, Kurucz D. István, Berki Viola, Kondor Béla, Csernus Tibor, Gruber Béla, Gyémánt László, Mácsai István vagy Victor Vasarely munkái. Itt sorakoznak a magyar művészek példaképei: Picasso, Fernand Léger, Renato Guttuso, Bernard Buffet is. Mellettük érdekes szemlélni a kelet-német Willi Sitte munkáit.
Farkas Aladár szobrász olyan hírnévre tett szert, hogy meghívták Vietnamba. A termek előtti folyosón egyes művészek portréfilmjeit nézhetjük meg. A következő egységben a várost, azaz a jövőt építő, optimista, konstruktivista ember jelenik meg. Azután az egzisztencializmus kísérlete bukkan fel Vilt Tibor, Lakner Zoltán, Bortnyik  Sándor, Fáth Ernő, Deim Pál műveiben. 1956 után az új rezsim új elvárásokat támasztott a képzőművészettel szemben, de továbbra is a megtűrt „keretek között” – Aczél György ízlésének megfelelően, aki a szürrealizmusról azt tartotta: nincs benne üzenet. Hozzá jött rengeteg tabutéma: megszálló szovjet csapatok, diktatúra, pesszimizmus, Trianon, áruhiány stb. A századelő baloldali avantgardizmusát viszont valamennyire újjá lehetett éleszteni.
Az utolsó szekcióban a szűkebb nyilvánosság felé kitárulkozó alkotások szerepelnek, amelyeket lakástárlatokon, vidéki kultúrházakban vagy ifjúsági klubokban néhány napig láthatott a közönség, vagyis a tiltott vagy tűrt művészetek egyes ágait. Az érdeklődők között ott voltak a besúgók, a jelentéseket író ügynökök, hiszen a kiállítók gyanús személyeknek számítottak, mert nem a „dolgozó nép” közvetlen érdekeit szolgálták. De megszülettek az igényes köztéri szobrok, a sokszorosított grafikák és a jó könyvborítók. Az alkotók között szerepel: Gyulai Líviusz, Gyémánt László, Gross Arnold, Maurer Dóra, Hincz Gyula, Somlai Tibor, Ernyei Gyula, Gorka János, Konecsni György, Jean Cocteau.
A kiállítás alcíme: A hatvanas évek művészete Magyarországon (1958-1968). A korszak fontos fejezet a magyar művészettörténetben! Ezért mindenkinek látnia kell!
Az MNG a nagyszabású rendezvényhez kapcsolódóan értékes dokumentumfilmeket és előadásokat is szervez látogatóinak. Ezeken bemutatja a korszak építészetét, politikai folyamatait és szociológiai vetületeit. A vetítéssorozat kurátora Kodolányi Sebestyén. Az időpontok: 2007. december 10., 2018. január14. január 21., február 4., február 11. és február 17. Helyszín az MNG B épületi előadóterme, a helyár 500.- forint. Jelentkezés az MNG pénztárában és a www.jegymester.hu oldalon. Érdemes előre bejelentkezni a férőhelyek korlátozott száma miatt!
Rendhagyó tárlatvezetések: Petrányi Zsolt kurátorral: 2018. január 19-én, 27-én és február 10-én 16 órakor. A teljes árú jegy 2200.- forint. Nyitva tartás keddtől-vasárnapig 10-18 óráig.

Dobi Ildikó - EuroAstra
 

Idefigyeljenek, emberek!




.
Alfonzó. Kallus László karikatúrája  

Korosztályom meghatározó élménye volt Alfonzót (Markos József, 1912-1987) látni, hallani. Mindent tudott a szórakoztatásról. Szakképzettségét tekintve színész, artista, táncos, humorista, író, énekes, imitátor, pantomim művész, vérbeli showman, utánozhatatlan, egyedülálló zseni. „Találkozásaink” a háború utáni időkben, a Zeneakadémia ezerszemélyes nagytermében történek, ahol önálló esteket adott. Vendégszereplőkkel, de a műsor nagy részét ő töltötte ki. Egy hónappal a meghirdetett előadás előtt már elkeltek a jegyek. A „Hölgyeim és uraim!” megszólítás helyett az „Idefigyeljenek, emberek!”, szállóigévé vált szavakkal kezdte műsorát. (Néha hozzátette: Nekem teeeeljesen mindegy.) De ki is volt ő?

   Életének csak fő állomásait említem. Erős testalkatú gyerek lévén már fiatalon cirkuszi artistának szegődött az Angol Parkban működő Alpesi falunál. (Bajor mintájú söröző, vacsorázóhely, varieté műsorral). Majd a társulattal Bulgáriába utazott, ahol a „Hortobágy legyőzhetetlen bikája”, birkózószámával járta az országot. 1933-ban visszajött Budapestre a Royal Revühöz táncosnak, majd: egy évre Olaszországba szerződött. Később az Arizona varietébe szerződött parkett-táncosnak. Arany színű festékkel kenték be, így adta elő műsorát. Senger Mici („Miss Arizona”) közös műsort ajánlott fel a Kék Egér mulatóban. Aztán irány Egyiptom, majd  Szudán, Libanon, Szíria, Törökország, Olaszország, Franciaország mulatói. A párizsi Olympia varietében együtt játszott Marcel Marceau pantomim művésszel és a fiatal Louis Armstronggal is.
   Hazatérve a Shanghaj Bárban és a Moulin Rouge-ban táncolt Joe Stan művésznéven.  1941-ben, Magyarország hadba lépése után egy rendelet megtiltotta angol és francia nevű művészek fellépését. (Mi mindenre nem terjedt ki Hóman Bálint vallás-és közoktatásügyi miniszter figyelme?) Ezért vette fel az Alfonzó nevet.
   A háború után újra Budapesten dolgozott. Önálló esteket adott a Zeneakadémián, erre már az előzőekben utaltam. Jó ideig Rodolfo partnere volt a Fővárosi Nagycirkuszban. Láttam a Nagymező-utcai Moulin Rouge-ban amint jobb karját oldalra nyújtotta, rajta egy balerina állt. 1952-ben  a Vidám Színpad társulatához csatlakozott,  ezután évtizedekig, egészen nyugdíjazásáig megszakítás nélkül itt dolgozott
   Hangutánzó képessége páratlan volt. Egy sor nyelven úgy tudott halandzsázni, hogy a néző pontosan értette, mit akar kifejezni. Soha senkinek sem sikerült ez a trükk. Egyébként öt nyelven beszélt kifogástalanul.
   Ma is élvezhetjük néhány előadását a YouTube-on. (Botrány az operában, Mozart paródia, Ványadt bácsi, Hogyan eszik gyümölcsöt a pesti ember? Stb.)
Kedves Alfonzó, köszönöm, köszönjük!

Láng Róbert - EuroAstra

2017. november 24., péntek

Ránki György (1907- 1992)




Magyar zeneszerző és tanár volt. 1926-1930 között Kodály Zoltánnál tanult zeneszerzést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Utána a Néprajzi Múzeumban folytatott népzenei kutatásokat Lajtha László mellett. 1947-48 között a Magyar Rádió zenei osztályát vezette. 1948-49-ben Párizsban élt.
Hazatérte után írt operát, 50 filmzenét, balettet, színdarabokhoz és rádiójátékokhoz kísérőzenét, musicalt és sok kamaramuzsikát.

Ránki György munkásságáért megkapta a Kossuth-díjat, az Erkel Ferenc-díjat, a Bartók-Pásztory-díjat, a Magyarország Kiváló Művésze-díjat több más mellett Érdemes Művészként is kitüntették. Legemlékezetesebb szerzeményei: Egy szerelem három éjszakája – musical Hubay Miklós és Vas István szövegére, opera Az ember tragédiája témájára, zeneszámok Weöres Sándor darabjához, a Holdbéli csónakoshoz, Chitz Klára ifjúsági regényéből gyermekopera, a Muzsikus Péter, Fábri Zoltán Körhinta című filmjéhez zenei betéteket írt. 1951-ben kezdett foglalkozni Hans Christian Andersen szatirikus meséjére a Pomádé király új ruhája című, kétrészes gyermekoperával. A műnek akkora sikere volt, hogy az Operaház 1953-ban a szerzővel három felvonásos művé dolgoztatta át. Az Erkel Színházban és az Operaházban többször is műsorra tűzték.  Rádiófelvételét – nagy örömünkre – néha ma is hallhatjuk.
Pomádé király új ruhája
Képzelt időben és helyen játszódik Károlyi Amy szövegével, három felvonásban, nyolc képben. A mindenkori diktatúra ostoba önzésének kritikája.
A történetben Janit és Miskát lázadóként száműzik a tökéletes országból, mert bírálni merték Pomádé királyt. Jani elbúcsúzik kedvesétől, Rozikától, de megfogadja, hogy „a kölcsönkenyér visszajár”. A vásári forgatagban minden portékából hiányzik valami, mert a pénz folyton a király új ruháira kell. A nép nyomorog, a király naponta páváskodik újabb toalettjeivel. Jani és Miska – Dani és Béni alakjában – hamarosan visszatér, külföldi takácsokként jelentkeznek az udvarnál. A királynak kínálnak csodálatos kelmét.
A II felvonásban az udvar készül az új ruhabemutatóra, miközben a népnek sem ruhára, sem cipőre nem telik. Az ország egész bevételét csak a király költheti el. A balettmester táncosaival minden öltönyt felpróbáltat. A király dús reggelije közben szemléli a ruhákat, de már unja is a szokásos öltözékeket, újabbra vágyik. A külföldről érkezett takácsokat sürgetik, hogy mihamarabb elkészítsék a csodaköntöst. Nyársatnyelt Tóbiás kancellár berendeli a díszbemutatóra a 12 minisztert és a 12 udvari dámát. A király megcsodálja a fantasztikus fonalakat, amelyekből új ruhája készül. Dani és Béni közlik, hogy a szövetet csak az okosok és bölcsek látják, a többiek nem. Mivel senki sem akar ostobának tűnni, azt mondják, látják az elkészült ruhát.
A III. felvonásban Rozika éppen búsul, mert látja a nagy sürgés-forgást a palotából. Jani hirtelen megjelenik nála. Elmondja, hogy holnap eldől, meghal-e vagy sem. A király pedig gyötrődik álmában, különös árnyakat lát a falon, még a csokoládé sem ízlik neki. A takácsokhoz küldi Nyársatnyelt Tóbiást, hogy sürgesse a takácsokat. Sem ő, sem a miniszterek nem látnak semmit a ruhából, de nem merik bevallani. Dani és Béni mutogatják az anyagot: alul selyem, felül bársony. Tóbiás rettegve számol be róla urának, a miniszterek készségesen bólogatnak hozzá. Pomádé király is „látja” a csodakelmét, hiszen csak nem vallhatja be, hogy nem okos és nem bölcs. A királyt meztelenre vetkőztetik, felpróbálja a köntöst, persze neki is tetszik.
Pomádé népe várja a király fellépését. A nagy bemutatón döbbent csend fogadja. Egyszerre megszólal egy kis inas: „A királyon nincs semmi!”. A tömeg kacag, Pomádé király dadog, az udvaroncok elszökdösnek mellőle, mire a két „idegen takács” leleplezi magát. A nép elkergeti a királyt, és boldogan ünnepel. Jani és Rozi megöleli egymást.
A közönség is jól mulat a szép, fülbemászó dallamok hallatán, meg a jó énekesek humoros teljesítményén.

Dobi Ildikó - EuroAstra