2008. december 31., szerda

Szilveszter, Újév - idézetek, köszöntők



Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.

Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Puját asszony ölébe.

Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.

Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.

Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.

Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.

Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót -
Isten adjon minden jót!




Adjon az új év,
amit a régi nem adott:
nevető örömet, édes bánatot;
adjon az is, aki még nem adott,
hidegben meleget, melegben árnyékot;
kálváriánkban könnyű keresztet,
szőlőtőkénkre nehéz gerezdet,
ha száraz a mezsgye adjon az ég,
bőséges esőt, de ne legyen jég;
fagyosszentek ne hozzanak veszélyt,
gazdaszívekben ébresszenek reményt;
minden haragos béküljön jóra,
kaszálókon viruljon pünkösdirózsa;
adjon az isten mindig jó napot,
templomainkban áldásos papot;
ültessenek a kertbe legalább egyet,
teremjenek fáink roskadva meggyet;
búzatáblákba kevesebb egeret,
adjon az isten puha kenyeret;
adjon nekünk, ha nem is kérünk,
boldog szerelmet, ameddig élünk.


„Hogy boldog lehess, 3 kincset keress:
Higgy, remélj, szeress.
Hozzon az új év örömből végtelent, szeretetből önzetlent, sikereket mit csak lehet!”



Eldöcögött már az ó-év szekere,
Ez a szekér sok-sok gonddal volt tele.
Pusztuljon hát nyikorogva-zörögve,
Búját-baját felejtsük el örökre.

Asztalunkon mindig legyen friss kenyér,
Jó anyámnak mosoly legyen két szemén.
S a Jó Isten, kit félünk és imádunk,
Áldja meg két szent kezével családunk.



Dicsértessék a jó Isten Krisztus!
Angyal szál az égből, ruhája hófehér
csillagokon lépdel, míg a földre le ér.
Jobbjában az új év, még fátyol borítja,
de az ó esztendőnek készen már a sírja.
Angyal édes angyal, lebbencsd föl a fátylat,
hogy az új esztendőben ne érjen sok bánat.
Hozz reánk örömet, áldást, békességet,
hogy melegebben süssön a nap a házunk felett.

Nyitragesztei /felvidék/ népköltés

Örömötök sok, bánatotok semmi.
Segítsen az Isten boldognak lenni!
Legyetek mindig vidámak,
Örüljetek minden szépnek,
Én így kívánok nektek
BOLDOG ÚJ ÉVET!



Adjon Isten minden jót,
Vegye el mind a nem jót!
Mitől félünk mentsen meg,
Amit várunk legyen meg
Ez ÚJ ESZTENDŐBEN!



Itt az Újév, új jót hozzon,
Régi jónktól meg ne fosszon.
Hogyha új jót nem is hozhat,
Vigye el a régi rosszat!

Háromszéki rigmus




Nyisd ki a szíved az öröm előtt!





Az évnek talán ez az egyetlen szaka, amikor egy pillanatra megállsz. Ennek van itt az ideje: a magadba nézésnek, a belső életnek. Segítünk.




Megdermed ilyenkor az idő. Olyan tökéletességben, mint a pókhálón megülő cseppek alakzata lehullás előtt. Egy mozdulat tönkre tudja tenni, de a tökéletes pillanat akkor is megvolt.

Ezt a pillanatot te is elő tudod állítani, ha lelassítasz, megállasz, és arra összpontosítasz, ami igazán fontos. Mindennél érzékenyebb ez a pár nap, szép karácsony ünnepe, épp a kontrasztok miatt - mert azokat rosszul tűri a lélek: a nagy nyüzsgés után az eseménytelenséget, a felfokozott várakozás után a beteljesülés kietlenségét. Mert mindig élményekre készülünk ilyenkor, euforikus együttlétekre, az erőfeszítéseink jutalmát várjuk. Hogy kitalálják szeretteink, mire vágyunk, hogy elengedetten teljenek az öröm órái. Miközben a boldogság és az öröm az élet ritka, kivételes pillanatai közé tartozik, és nem szerepel a naptár piros betűs ünnepei közt. Vagy megtisztel minket, vagy nem.

A legtöbb, amit tehetsz, ha elereszted az elvásáraidat, és csakis egyet keresel december végén: a magad lelki békességét. Ebben szeretnénk segíteni az alábbi a gondolatokkal.

“Gyűjtjük az adatokat, dolgokat, embereket, ötleteket, “mélyenszántó tapasztalatokat”, anélkül, hogy megértenénk lényegüket… De néha eljönnek más idők is. Amikor megálljt parancsolunk magunknak.
Nyugodtan elüldögélünk valahol. Elveszünk egymásra rakódott emlékeink halma alatt. Figyelünk, és meghalljuk, amint egy másik világ halk szellői susogni kezdenek.” (James Carroll)

“Ha én ördög lennék, és kapnék egy megbízást egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.”
(Popper Péter: “Miért siettél, ha elmaradtál?”…)

“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.” (Anthony de Mello)

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”
(Marcus Aurelius - Rossz érzések ellenszere)


“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.
De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Az egyezkedésről; Arról, hogy a szívünkkel is kell élni)

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”
(Márai Sándor: Ég és Föld)

“Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Az emlékekről és a csodálatosról)

“A megpróbáltatásban csak a legelszántabb bátorság segít. A lélek élvezi a bátorságot, és elfelejti, hogy töprengjen a bajon.”
(Stendhal)

“Az emberi természet olyan, hogy mindennél jobban szereti azt, ami elveszett: annyira visszasóvárogjuk azt, amit elvesztettünk, hogy sokkal kevésbé becsüljük meg azt, amink megmaradt.”
(Seneca)

“Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. “Uram, Uram, miért hagytál el engem!” - ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül. Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk - mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.
(Pilinszky János)

“Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek… Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!” (Müller Péter)


Mihalicz Csilla

A legjobb francia és olasz pezsgők szilveszterre





Pezsgő nélkül elképzelhetetlen a szilveszter. Idén a nagy presztízzsel rendelkező ital legjobbjait válogattuk össze. Főleg eredeti champagne-okat és olasz verzióit. Mi ezekkel koccintanánk az újévre.


Hogyan készül a pezsgő?

Mielőtt azonban nekiállnánk, hogy szakszerűen kiszabadítsuk a szellemet a palackból, tekintsük át röviden, milyen feltételek szükségeltetnek ahhoz, hogy jó pezsgő kerüljön az üvegbe, onnan pedig a pohárba.

A jó pezsgő alapfeltétele az alapbor jó minősége. Champagne-ban három szőlőfajtával dolgoznak: chardonnay, pinot noir és pinot meunier.

A jó pezsgő alapfeltétele a jó minőségű alapbor

A jó pezsgőhöz vezető út első lépcsőfoka a fehér alapbor előállítása. Itt még a kékszőlőből, vagyis a pinot noirból és pinot meunier-ből is fehér lesz, mivel olyan kíméletesen préselik a szőlőt, hogy a bogyóhéjak színanyagának nincs ideje kioldódni.

Ezt hívják "blanc de noirs"-eljárásnak, ami szó szerint annyit tesz: fehéret a feketéből. A tisztán blanc de noirs igen ritka, sokkal divatosabb a "blanc de blanc", a fehérből fehéret, vagyis a tisztán chardonnay-ból készült pezsgő.

A szőlőből kinyerhető must mennyiségét törvényileg szabályozták: 160 kiló szőlőből legfeljebb 102 liter must nyerhető. A kipréselt mustot egy éjszakán keresztül ülepítik, másnap a letisztult mustot 50-100 hektoliteres erjesztőkádakba fejtik, majd fajélesztő hozzáadásával borrá erjesztik. Így születik az alapbor.

A szüretet követő tavaszon következik az assamblage, ami annyit jelent, hogy az alapborokból cuvée-t készítenek. Ehhez korábbi évek alapborait is felhasználhatják. Az alapbort palackozzák, majd minden üvegbe töltenek egy kis "liqueur de tirage-t", azaz tirázslikőrt, ami egy kevés borban oldott nád- vagy répacukorból és speciális pezsgőélesztőből áll.

A palackot ekkor söröskupakra emlékeztető ideiglenes dugóval hermetikusan lezárják, és vízszintesen elfektetik.

Ezután következik az érlelés. Körülbelül két hónap alatt a palackokban az élesztő alkohollá alakítja a hozzáadott cukrot. Az alkoholos erjedés természetes melléktermékeként szénsav keletkezik, ezért habzik a pezsgő. A szénsav miatt a palackban nyomás alakul ki.

Az érlelési idő elteltével az üvegben valami feleslegessé válik, mégpedig az elhalt élesztőgombákból álló seprő, amit egy idő után kell távolítani.

Ezért találták fel a rázóállványt, azaz a sátorszerűen egymásnak támasztott fatáblákat, melyekbe akkora lyukakat fúrtak, hogy a palackokat a nyakuknál fogva beleállíthassák.

A palackok először vízszintesen állnak, majd egy rázóember minden nap forgat rajtuk egy fázist, míg végül függőleges helyzetbe nem kerülnek, minek következtében a seprő a palack nyakába, a kupak belső felére csúszik. A művelet általában hat hétig is eltart. Sok helyen ma már gépek végzik ezt a munkafázist, de az igazán kézműves pezsgészeteknél továbbra is szakember forgatja az üvegeket.

Ezután következik a degorzsálásnak nevezett művelet, magyarul seprőtlenítés. A palack nyakát fagyasztó folyadékba mártják, a bor a seprővel együtt a felső négy centiméteren azonnal megfagy, majd a rögzítő kupakot eltávolítva a jégdugót a ráfagyott seprővel együtt kilövik.

Rengeteg munka van a buborékok mögött

Mielőtt a palackot parafa dugóval és drótkosárral lezárnák, kevés érett borból és folyékony cukor keverékéből álló, úgynevezett expedíciós likőrrel feltöltik. Ezt a mozzanatot dozírozásnak hívja a szaknyelv. A dozírozással alakítják ki az alábbi pezsgőkategóriákat:

Brut nature = 0-3 g literenkénti cukortartalom = száraz, fanyar íz
Extra brut = 0-6 g literenkénti cukortartalom = elegáns, kellemesen fanyar íz
Brut = kevesebb, mint 15 g literenkénti cukortartalom = érezhető édes íz nélküli
Extra dry = 12 - 20 g literenkénti cukortartalom = érezhető édesség finom savakkal
Sec = 17- 35 g literenkénti cukortartalom = édeskés ízérzet
Demi-sec = 33 - 50 g literenkénti cukortartalom = félédes
Doux = 50 g feletti literenkénti cukortartalom = egyértelműen édes

A pezsgővel kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre is megpróbálunk válaszolni.

Hogyan tároljuk?

A válasz egyszerű: sehogy. A pezsgők piacra kerülésük pillanatában fogyasztásra készek. Ha muszáj, az egyszerűbb pezsgőket legfeljebb hat hónapig tartogassuk, a legdrágábbakat sem érdemes három évnél tovább elfektetni. A pezsgő keletkezése során már átesett az érlelésen, további fejlődése általában nem várható.

Miből igyuk?

Manapság már nem divat a széles-lapos pohár, sem a karcsú flőte. A pezsgő szakavatott rajongói a fehérboros kehelyre esküsznek, egyharmadáig töltve a poharat, melyben jól érvényesül a látvány és az illat.

Milyen hőmérsékleten igyuk?

Általában hidegebben, 6-8 °C fokon szolgáljuk fel, így mire a poharunkba kerül, eléri az optimális fogyasztási hőmérsékletet, a 8-10 °C fokot. A "szabály": inkább túl hidegen, mint túl melegen!

Mihez kezdjünk a megkezdett üveggel?

A megkezdett palackot speciális, műanyag pezsgődugóval zárjuk vissza, hűtőben három-négy napig még semmit sem veszít élvezeti értékéből.

Mihez igyuk?

A pezsgő kiváló aperitif, de akár egy teljes menüsort is lehet rá építeni. Néhány jó tanács, zanzásítva, hogy milyen típusú pezsgőhöz milyen fogást válasszunk.

Nem évjáratos száraz pezsgő (brut): párolt halakhoz és fehér húsú szárnyasokhoz.

Évjáratos blanc du blancs: könnyű halakhoz, tenger gyümölcseihez, rákokhoz.
Blanc du noirs: nehéz ételekhez, mindenféle húsokhoz, pástétomokhoz és kemény sajtokhoz.

Rosé pezsgők: az édes és erős ételeket leszámítva a homártól a borjúpofáig.

Évjáratos pezsgők: nemes fogások, művészien elkészített ételek, pezsgőszószos pisztráng, sült szárnyas.

Édes (doux) pezsgők: önmagukban desszertként vagy sütemények kísérőjeként.


Ajánljuk

Az itt következő pezsgők sorrendje nem értékítélet, igazából nem is teszt. Azokat válogattuk össze, melyek közül egy-kettővel mi is szívesen koccintanánk december 31-én éjfélkor.

Ezekkel mi is szívesen koccintanánk

Billecart-Salmon Brut Rosé

A híres champagne-i pezsgészet 30 hektár saját ültetvényről szüretel, e mellett 140 hektár termését vásárolja föl Epernay város húsz kilométeres körzetéből. A Grand Cru területek termését régi, mészkőbe vájt, optimális hőmérsékletű és páratartalmú pincerendszerben érlelik.

Minden idők legkedvesebb rosé pezsgője. Illata tejszínes eper a gyümölcs frissességével. A habzás hamar lecsillapul, finom kis gyöngyök bizsergetik a nyelvet. Textúrája krémes, az eper íze egészen konkrét. Pezsgőben párolt lazachoz egészen különleges.

Billecart-Salmon Brut Reserve

A pincészet kifinomult példánya. A klasszikus fajtahármas alkotja: chardonnay, pinot noir és pinot meunier. A szőlők a Marne-völgyének legjobb fekvéseiből származnak. Színe aranyba hajlik. Illatában gyümölcsök és virágok, az élesztő elegáns, végletekig cizellált jelenléte mellett. Buborékjai aprók, krémes felületet alkotnak. Nagy test, gazdag ízvilág. Nagyon elegáns, ebből a pezsgőből érthető, miért olyan arisztokratikus ez az ital. Még a kocsonya sem derogált neki, a fokhagymás ízen is felülkerekedett. Édeskömény szószban fürdő vajhalhoz még jobb!

Deutz Brut Classic

Champagne egyik izgalmas pezsgészete, amelyet ketten alapítottak, és akiknek gyermekei összeházasodva sikerre vitték a pincészetet. A birtok Epernay-hez közel, Aÿ nevű faluban található. A családi birtok közel 200 hektár, amely 30 kilométeres körzetben terül el a falu körül.

A pohárba kitöltve klasszikus champagne. Élénk arany szín, komótosan gyöngyöző buborékok. Illata virágfesztivál, idővel egzotikus fehér húsú gyümölcsök, szárazpróbájában pirítós, mandula és marcipán. Nagy, krémes test. Tenger gyümölcsei mellett fantasztikus.

Veuve Clicquot Ponsardin

Régi motoros Champagne világában. Közel 400 hektár 400 különböző dűlőben, szóval nem az a tipikus kézműves kis vállalkozás. Fogalmazhatnánk úgy, hogy minőségi tömegpezsgő, ha nem lenne ilyen húzós az ára. Ám ahhoz képest, hogy mennyi készül belőle, nagyon jó. Mély arany szín. Illata gyümölcsös, kicsit füstös, diszkréten élesztős. Elegáns és jól iható, kellemesen száraz. Töltött jércemellhez, halakhoz, Szent Jakab-kagylóhoz.

Berlucchi Cuvée Imperiale

Az olaszok nem maradnak el a franciák mögött. Pezsgőik bizonyos tekintetben még divatosabbak, mert jóval kedvesebbek és olvadékonyabbak. Technológiailag nagyon a topon vannak. Ez az első pezsgő, amelynek címkéjén Olaszország elsőrendű pezsgőközpontja, Franciacorta neve megjelenik. Azóta is a Berlucchi az olasz pezsgők etalonja. Egyesek szerint a Ferrarit illeti ez a megtisztelő cím.

Három fajta ötvözete: chardonnay, pinot nero és pinot bianco. Szalmasárga szín, zöldes reflex árnyalja. Illatában is megjelenik a friss, pinot biancós, zöldes árnyalat. Vibráló savak, krémes szerkezet, citrusos utóízzel, melynek minden cseppjében tökéletes egyensúlyban van az élesztős világ a zöld-gyümölcsös jelleggel.

Minden idők legkedvesebb rosé pezsgője

A champagne-hoz képest ez az olasz pezsgő valahogy melegebb, gyümölcsösebb és közvetlenebb, hiányzik belőle az arisztokrata hűvös felsőbbrendűsége.

Berlucchi Cuvée Imperiale Max Rosé

Sokan választják aperitifnek, de annak szerintünk túlságosan is borjellegű és testes. Az olaszok többsége hideg előételekhez issza (szalámik, közepesen érlelt sajtok, fűszeres hideg húsok). Színe a benne lévő 50 százalék pino nerotól rózsaszín, melynek hőfoka az évjárat tükrében hol mélyebb, hol halványabb. Habzása finom, és apró szemű buborékok alkotják. Komplex illatában erdei gyümölcsök, piros áfonya, szamóca, ribizli és vadmálna.

Ferrari Rosé

Guilio Ferrari alapította a pincészetet az 1900-as évek elején, művét Bruno Lunelli folytatta és vitte sikerre. A Ferrari pezsgők 1906-óta, amikor a milánói nemzetközi kiállításon a dobogó legfelső csúcsát meghódították, töretlen sikernek örvendenek.
Hagymahéj rózsaszínét finom, tartós gyöngyözés és összetett illat követi, melyben következetesen tetten érhető a mandarin, málna és cseresznye. Később pirítós és őszibarack.

Két évig érlelték a palackban. A pohárban ízgazdagság, kifinomult, nemes struktúra.

Íze hosszan tartó és minden korty után még krémesebb. Rákhoz, kaviárhoz is nagyon jó, de libamáj és tonhal mellett egyenesen félelmetes.


Forrás: Deluxe Magazin


Szilveszter a világ másik felén




Egyre több tehetős utazó tölti az ünnepeket otthonától távoli egzotikus üdülőhelyeken vagy nyüzsgő nagyvárosokban. Egy váratlan utazás vagy egy családi síelés karácsonyi ajándéknak is kitűnő. Utánajártunk, melyek azok az utak, amelyekre még mindig van néhány szabad hely.

Későn foglalunk

"A korábbi években az ünnepek alatt is megváltoztak az utazási szokások" - mondta Földi Katalin, a Chemol Travel értékesítési és marketingvezetője. "Korábban szívesen töltötték inkább otthon az emberek a karácsonyi ünnepeket, és csak utána utaztak el. Most azokra az utakra van igény, amelyek a karácsonyt és a szilvesztert is magukban foglalják."

Ez az út nem a pihenésről szól

Nem ritkák a 10-12 napos programok a két ünnep közötti időszakban, azt, hogy ezekre van igény, az mutatja a legjobban, hogy december elején már alig lehet szabad helyet találni.

A magyarok az utolsó pillanatban döntik el, mit szeretnének. Bár az év végi utakat már szeptembertől le lehet foglalni, általában csak azok terveznek előre, akiket a munkahelyük arra kötelez, hogy előre megtervezzék a szabadságolást.

Európában más a mentalitás, és már kora ősszel lefoglalják a szilveszteri helyeket. Így sokszor előfordul, hogy decemberben már top sales van a szállodákban, és hiába rendelkeznek a vendégek rengeteg pénzzel, egyszerűen már nincs szabad szoba, esetleg a repülőjáratokon nem tudnak helyet bizosítani a számukra.

"Azoknak, aki konkrét igényekkel érkeznek, sokszor csalódniuk kell, mert külföldön jóval előbb elkelnek a repülőjegyek" - mondta Borsányi Balázs, az Exotic Travel értékesítési vezetője. "A szilveszter a világon mindenhol főszezonnak számít, és éppen ezért ilyenkor mindent el lehet adni."

Azért még van remény azok számára is, akik most kapnak észbe. Utánajártunk, melyek azok az utak, amelyekre még mindig van néhány szabad hely (legalábbis a cikk írásakor, néhány nappal ezelőtt még volt).

Egzotikus utak

A legtöbben a mínuszok helyett a trópusokat választják az ünnepek idejére. Arra, hogy igazán különleges helyszínekre jussunk el, már igen kevés az esély, a légitársaságok ugyanis nem indítanak olyan sok járatot a világ eldugott tájaira, mint a "kommerszebb" úti célokra, és nem egyszerű ilyenkor repülőjegyet találni.

A Chemol Travel utazási irodánál a karibi és a délkelet-ázsiai utak a legnépszerűbbek ebben az időszakban. A "Best of Cuba" nevű út december 30-án indul, január 10-ig tart. Az út első részében a legendás főváros, Havanna hamarosan talán örökre feledésbe merülő hangulatát ismerhetik meg.

Az itt töltött 3 nap alatt lehetőség van a látnivalók megtekintésére, a város és a helyi bárok felfedezésére. A negyedik napon az utasok az iroda által biztosított privát transzferrel Varadero tengerpartjára utaznak, ahol all inclusive ellátással pihenhetik ki az egész évet - és a havannai szórakozás - fáradalmait. Az út ára 400 ezer forinttól indul, a szálloda komfortfokozatától függően, illetékek nélkül.

Thaiföldön kipihenhetjük az egész éves fáradalmakat

Az iroda ajánlatában passzív kikapcsolódást kínáló egzotikus programok is szerepelnek. Ezek az ajánlatok olyan utazóknak kedveznek, akik nem a nevezetességek megtekintésre helyezik a hangsúlyt, hanem egyszerűen ki szeretnék pihenni az idei év fáradalmait.

A december 20-tól induló thaiföldi szilveszteri program során tengerparti üdülést kínálnak Phuket szigetén különböző fakultatív programokkal. Ha valaki megunja a nyaralást és a sziget kínálta programokat, kirándulásokat tehet a James Bond sziklához, a Phi Phi szigetekhez, vagy bevállalhat egy kajakos barlangtúrát denevérlessel.

Az út költsége 470-700 ezer forint, ugyanis a vendégek pénztárcájának függvénye, hogy milyen színvonalú szálláshelyeket engedhetnek meg maguknak. A hotelek közötti árkülönbség akár 200 ezer forint is lehet.

Ha valaki igazán aktív programokra és nem szokványos úti célokra vágyik, még jelentkezhet az Exotic Travel vietnami körutazására. Az út december 27-én indul és január 6-ig tart. A nem hagyományos, bulizós-pihenős szilveszteri program első két napja a fővárosban, Hanoiban telik, majd innen a Halong-öböl meglátogatása következik.
A résztvevők hajóról csodálhatják meg a karsztkúp hegyeket és barlangokat. A műemlékek megtekintése (Danang, Hoi An műemlékváros) még szilveszter napján is folytatódik, a gálavacsora után pedig két nap pihenés következik a tengerparton.

Amikor a vendégek kellőképpen összeszedték magukat a szilveszter után, igazi vietnami piacok, királysírok, városok látogatása szerepel a programban egészen a január 6-i hazautazásig.


Szilveszter a nagyvárosokban

Aki nem csendes tengerpartra és nyugalomra vágyik, búcsúztathatja az óévet több millió emberrel együtt New Yorkban a Times Squaren. A TENSI csoport december 28-án induló programja során panorámás autóbusszal járják végig a kihagyhatatlan nevezetességeket, mint például a Szabadság szobor, a volt World Trade Center helye, Városháza, Wall Street, Broadway, Fifth Avenue. Természetesen nem maradhat el az éjszakai panoráma az Empire State Building tetejéről.

Szilveszter a Times Square-en

Fakultatív programként el lehet látogatni egy igazi gospel misére Harlemben, és meg lehet ismerkedni a Central Park nevezetességeivel egy konflistúra keretében. Egész napos múzeumlátogatást és korcsolyázást is találhatunk a 400 ezer forintos út választható programjai között. Ugyanennyi pénzért az iroda Orlandóba is kínál szilveszteri utakat, ahol az elszántabb turisták éjszakai aligátortúrán vehetnek részt.

Ennél olcsóbb alternatívát jelenthet egy pekingi szilveszter. A Chemol Travel útja szintén nem a passzív pihenésről szól: a december 28-án induló 8 napos utazás során Peking nevezetességeinek megtekintése mellett a résztvevők a Nagy Falhoz is látogatást tesznek, és a szilveszteri buli mellett vásárlásra is van idő. Az út akciós ára 250 ezer forint.

Ahol biztosan hideg van

Ha a szilveszterről lecsúszunk vagy inkább sílécen szeretnénk tölteni az ünnepeket, érdemes minél előbb apartmant foglalni az egyik síparadicsomban, amíg van hely. A TENSI Tours segítségével apartmanokat és síházakat foglalhatunk, de az is talál megfelelő szállást, aki ragaszkodik az ötcsillagos kényelemhez.

A tehetős síelők egy része Ausztria és Svájc határán elhelyezkedő Ischgl "sígalaxisában" tölti téli vakációjátt. A 205 kilométernyi sípályájával rendelkező síparadicsom hóbiztos, ugyanis 90 százaléka 2000-2900 méter magasan fekszik, és gondosan kiépített hóágyúrendszerrel is rendelkezik.

Van, aki mínusz negyven fokra vágyik

Ha a svájci Zermattban, St. Moritzban, Davosban vagy Olaszországban luxuskörülmények között szeretnénk síelni, fel kell készülnünk arra, hogy a luxushotelekben egyre inkább terjed az a gyakorlat, miszerint érkezéskor a hitelkártyáról szobánként leemelnek egy nagyobb összeget (körülbelül félmillió forintot) kauciónak.

Az Exotic Travel még ennél is hidegebb helyet ajánl azoknak, akiket nem zavar, ha mínusz negyven fokos hidegben kell szabadtéri programokon részt vennie. December 28-án indul a "Szilveszter a finn hó- és jégmezőkön" elnevezésű program, ahol a résztvevők nappal huskyszánt vezetnek és a jeges vízben vesznek arktikus fürdőt, éjszaka a sötét jégmezőkön keresztül száguldanak hómobillal.
A kutyaszánok után a rénszarvasok által húzott szánt is kipróbálják, és ha elég hideg van, eltöltenek egy éjszakát a hóból és jégből készült ylläsi jégkastélyban.

Tavaly módosított útvonalon kellett megszervezni az utat, mert az enyhe tél miatt még Finnországban sem volt elég hó, tudtuk meg Borsányi Balázstól. Az idén azonban egyelőre kifogástalanok a körülmények, és 540 ezer forinttól bárki kiruccanhat az itthoni télből a sarkvidékre.


Forrás: Deluxe Magazin


A pusztán nincsenek ösvények


Anu Kukkonen

Magyarország a finn tankönyvekben


Oi terve, Magyar, jalo pustan mies!


Sua veljesi terveht�ä�ä.


(Von Schrowe, 1922)1



Ebben az írásban a finn szakos diplomamunkám (amely egyúttal hungarológiai szakdolgozatom is volt) eredményeit szeretném ismertetni. Dolgozatom témája Magyarország ábrázolása volt a finn tankönyvekben. Habár munkám elsősorban nyelvészeti jellegű, a hungarológia, a maga inter-diszciplinaritásával, társadalmi és kulturális többlettel gazdagította megközelítésemet. Más szóval hungarológiai tanulmányaim lehetővé tették a finn tankönyvek Magyarország-képének tágabb látókörű, a társadalmi és kulturális kontextust is figyelembe vevő kutatását.

Tanulmányomban arra próbáltam választ találni a kritikus diskurzusanalízis segítségével, hogy 1) milyen képet nyújtanak a finn tankönyvek a magyar államról, kultúráról és nyelvről; 2) miként változott ez a kép bő száz év leforgása alatt. E két alapkérdés tárgyalásán kívül röviden kitértem arra is, hogy 3) hogyan ábrázolják az említett tankönyvek a magyar nyelvet és kultúrát a finn és a többi finnugor nyelvhez és kultúrához viszonyítva, és 4) milyen szerepe van Magyarországnak a finn nemzeti identitás kialakításában.

A legtöbb finn nyelv- és irodalomtankönyvben nem esik szó a magyar vagy egyéb rokon nyelvekről, ennek ellenére sikerült találnom nyolcvankét, a témához kapcsolódó szöveget, amelyek közül negyvenhét tényközlő, harmincöt pedig szépirodalmi jellegű. Ezenkívül Magyarországot, a magyar népet ábrázoló húsz tankönyvi képet is találtam. Az anyag tanulmányozása során kiderült, hogy bizonyos szövegek hasonló vonásokkal rendelkeznek, ami miatt a kutatási anyagom magától értetődően két részre osztódott: a második világháború előtti és az azt követő időszak tankönyveire. Az első csoportba tíz kép és negyvenkét szöveg (ezek közül tizennyolc tényközlő és huszonnégy szépirodalmi jellegű), míg a másodikba tíz kép és negyven szöveg (huszonnyolc tényközlő és tizenkét szépirodalmi) tartozik.

A kutatási anyag tanulmányozásában Norman Fairclough kritikai diskurzusanalízis-módszerét alkalmaztam. E kutatási módszer bővebb ismertetésére e cikk keretében sajnos nincs mód, ezért az érdeklődők számára álljon itt Fairclough főművének címe: Discourse and Social Change (1992). A kritikai diskurzusanalízis interdiszciplináris referenciális keret, amelyben a nyelvi és társadalomtudományi diskurzuskutatás szempontjai ötvöződnek. A kritikus diskurzusanalízis alapgondolata egyszóval az, hogy a világ és a nyelv kölcsönhatásban állnak egymással, és mindkettő alakítgatja egymást.

Magyarország a második világháború előtt megjelent finn tankönyvekben

A második világháború előtt megjelent finn nyelv- és irodalomtankönyvekre a Magyarországgal kapcsolatos anyagok változatossága jellemző. A tényközlő szövegek adatokat tartalmaznak mind a magyar és a finn nyelv rokonságáról, mind Magyarország történelméről, kultúrájáról, népéről és földrajzáról. A szépirodalmi szövegek ugyanakkor népmesékből és költeményekből állnak; ezek nagy része fordítás magyarból. Annak ellenére, hogy a második világháború előtt íródott szövegek sokoldalúan tárgyalják Magyar-országot, mind a tényközlő, mind a szépirodalmi szövegekben van egy visszatérő téma: a vidék, a falu világa. Ugyanez észrevehető a szövegek illusztrációjában is: tíz képből nyolc a paraszti társadalom ábrázolására törekszik. Budapestről vagy más városokról készült kép nem található egyik tankönyvben sem.

A tankönyvek szóhasználatának tanulmányozása során nem kerülhette el figyelmemet az a tény, hogy a második világháború előtt íródott – főleg a magyar államról, a magyar nyelvről és Magyarország lakosságáról szóló – szövegekre a finn–magyar rokonságra utaló szavak használata jellemző: „A finn néppel rokon az a nép is, amelyet mások hungárusoknak neveznek, de amely önmagát magyarnak hívja. […] és amely nyelvében még mindig érezhető a finnugor rokonság. Ha az oroszországi szegény rokonainkat szégyellnivalónak találjuk, ne csodálkozzunk azon, ha a gazdag magyarok is szégyenkezve gondolnak majd a finnországi szegény rokonaikra.”2

A második világháború előtt íródott szövegekben a rokonsági terminológián kívül bőven akadnak a magyar állam, nép, nyelv és kultúra kitűnő mivoltát hangsúlyozó kifejezések is. „[…] Magyarország termékeny alföldjén […] a magyarok fényes ezeréves történelme […] Ez a gazdag termésű, csodálatos népköltészeten alapul […].”3

A magyarok ábrázolásában nincs semmiféle ellentmondásosság: egységes, pozitív tulajdonságokkal ellátott nemzetként vannak beállítva. Ugyanígy a kultúrájuk és az államuk is kizárólag dicséretre méltónak találtatik. A pozitív melléknevek még szembeötlőbbek, ha összehasonlítjuk a tankönyvek Magyarországát más rokon népek tankönyvbeli ismertetésével. Egyedül az intelligens és fürge népnek (Raitio 1891. 83.) tekintett észtek nyújtanak még követendő példát a magyarokon kívül, a többi rokon nyelvet és azok beszélőit nem illetik dicsérő szavakkal. A földrajzilag legtávolabbi „rokon nemzeteket” a második világháború előtti tankönyvek egyúttal szellemileg is távoliaknak ábrázolják. A tanulmányozott szövegek alapján azt lehetne gondolni, hogy a vogulok és az osztjákok a finnugor népcsalád fekete báránya: „A votjákok szorgos földművelő nemzet. […] ők [a zürjének] dolgos népség […] Ott, az Ob folyó mentén, két ugor nép él, az osztják és a vogul. Ők a finnek legkeletibb rokonai, és évszázadok óta barbárságban és szegénységben élnek. […] A vogulok és az osztjákok kétségkívül pusztulásra vannak ítélve: nagy részük a szegénység vagy az ital áldozata lesz, a többi pedig lassan elveszíti nemzeti öntudatát.”4

A kutatási anyag régebbi szövegeiben nem egyszerű megkülönböztetni a tényt a fikciótól és/vagy a szerző saját véleményétől. A régebbi tananyagokban vallásos és politikai jellegű diskurzus keveredik a pedagógiai diskurzussal, így például a következő, a Nagy-Magyarország és Csonka-Magyarország címet viselő szövegben, amely egy térkép segítségével „számol be” Magyarország első világháború utáni helyzetéről: „Nézzétek a térképet, gyerekek! Ez a hatalmas terület […] mindez a magyaroké volt. A magyaroké, az ősiség jogán, mivel ezer évvel ezelőtt is az ükapáik laktak ott, akiknek leszármazottjai hősiesen védték a hazát egy évezred viharaiban. Ők azonban nem tarthatták meg magukénak e földet. […] A cifrálkodó bitorlók letelepedtek az elhódított területeken, és felfuvalkodásukban bántani és gyötörni merészelték a haza igaz fiait, a magyarokat. […] De az igazságnak előbb-utóbb újból győznie kell. Hiszünk Magyarország feltámadásában!”5

Abban az időben, amikor az első csoporthoz tartozó szövegek íródtak, a finn nemzeti identitás csupán kialakulófélben volt, így a Magyarországgal foglalkozó régebbi tankönyvszövegek nyilvánvalóan hozzájárultak a finn nemzeti identitás építéséhez. A tankönyveken érezhető a finnugor rokonsági eszme hatása, amely rányomta bélyegét a két világháború közötti korszak (1920–30-as évek), valamint a második világháború finn–magyar kapcsolataira. A finnugor rokonsági eszme alapjában véve a finnugor népek (gyakorlatilag a finnek, az észtek és a magyarok) közös származásába vetett hitet jelentette, valamint azt a meggyőződést, hogy e népek feladata Európa, azaz a Nyugat megvédése a keleti barbársággal szemben. A finnugor rokonsági eszme már nem játszott szerepet a második világháború utáni időszak finn–magyar kapcsolataiban, viszont hatása meglátszik mind a finn nemzeti identitásban, mind a finnekben kialakult Magyarország-képben.

A kutatási anyag első csoportja azt bizonyítja, hogy a finn nemzeti identitás építésében fontos volt megszabadulni a finnekre ráragasztott mongolság címkéjétől és „bebizonyítani” a finn nemzet nyugatiasságát, európai mivoltát. A régebbi szövegek megjelenésének idején Magyarország mind földrajzilag, mind kulturális tekintetben közép-európai államnak számított, ezért tehát a magyar rokonság a finnek bejutását ígérte Nyugatra és egyúttal a Kelettől vagy annak határától való eltávolodást.

Magyarország a második világháború után megjelent finn tankönyvekben

Az újabb szövegek nem annyira változatosak tematikailag, mint a régebbiek, ugyanakkor rövidebbek is. Ezek a szövegek leginkább a nyelvtudománnyal foglalkoznak, így a történelemről, földrajzról és kultúráról ritkábban esik bennük szó. A kutatási anyag első csoportjában több szépirodalmi szöveg volt, mint tényközlő, míg a második csoportban a tényközlő szövegek a gyakoribbak. Az újabb tankönyvek képanyagában ellenben alig észlelhető valami változás a régebbi tankönyvekéhez viszonyítva, ugyanis annak ellenére, hogy a második világháború után megjelent könyvekben elvétve néhány Budapestet ábrázoló kép is található, a kedvenc ábrázolási téma továbbra is a népviseletbe öltözött emberek és a csikósok.

A második világháború után íródott szövegek elemzése során kiderült, hogy szókincsük eltér a régebbi szövegekétől. Így például a régebbi kutatási anyagban a magyarokat a finnek genetikai rokonainak ábrázolták, míg az újabb tankönyvekben azt hangsúlyozzák, hogy kizárólag nyelvi rokonságról van szó. A magyarokat már nem nevezik testvéreknek vagy rokon nemzetnek, sőt még csak meg sem említik őket, mivel a tanulmányozott szövegek a magyar nyelv kérdésére fókuszálnak. Az összes Magyarországot és a magyar népet dicsérő szólam eltűnt, azaz Magyarország elvesztette „fényes ezeréves történelmét”, valamint „Európa nagy kultúrnépeihez méltó” helyzetét. Az újabb tankönyvekben Magyarország, egy-két kivételt leszámítva, csak irodalmi nyelvének hosszú történelmével büszkélkedhet. Nem sokkal a második világháború után a magyarság státusa megváltozik a finn nyelv- és irodalomtankönyvekben, amint ezt a következő, 1952-ből származó példa is bizonyítja. A múlt idejű állítmány használata arra utal, hogy Magyarország nagyhatalmi helyzete már a múlté: „[…] a tízmilliós lakosú Magyarország, mely sokáig Európa nagy államai közé tartozott”.6

Az újabb szövegek első látásra világosaknak és ellentmondásoktól menteseknek tűnnek. A régebbi kutatási anyagban található, politikai és vallásos véleményeket kinyilvánító, illetve bizonytalanságról árulkodó diskurzusnak az újabb kutatási anyagban nem lelni nyomát. Mindezek ellenére egy szigorúbb elemzés rávilágíthat a problémátlannak tűnő szövegek belső ellentmondásaira. Így például a nyelvi és genetikai rokonság közötti különbséget a legtöbb szövegben zavarosan tárgyalják. Annak ellenére, hogy kijelentik, nem minden rokon nyelvet beszélő nemzet áll genetikai rokonságban a finnekkel, ennek okát nem magyarázzák meg kellőképpen; ráadásul egy ilyenfajta kijelentést követően zavartalanul továbbsiklanak a rokon népek tárgyalására: „Nem szabad elfelejteni, hogy a nyelvi rokonság nem ugyanaz, mint a faji rokonság. A génjeink sokféleképpen keveredtek az évezredek során. […] Annak ellenére, hogy a magyarokhoz fűző nyelvi rokonság távoli, a népeink közötti rokonsági kapcsolatokat sokféleképpen ápolják.”7

Időnként a szöveg és az illusztrálás is ellentmond egymásnak. Így például egy 1990-es évekbeli tankönyvben (Grünn 1997. 36.) az áll, hogy „a magyarok sokoldalúan modern kultúrával rendelkeznek”, míg a szöveget kísérő két képen népviseletbe öltözött erdélyi lakodalmas vendégsereg látható. Így tehát az olvasónak kell eldöntenie, kinek higgyen: a szövegnek, amely modernnek nevezi a magyar kultúrát, vagy a képeknek, amelyeken hagyományos lakodalmi táncot járó, hagyományos ruházatot viselő emberek láthatók.

Az első világháború előtt íródott tankönyvekben Magyarországnak fontos szerepe volt a finn nemzeti identitás építésében, mivel a bennük kialakított Magyarország-kép segítségül szolgált a finnek európaiságának hangsúlyozásában. A háború utáni Finnország már nem merte nyíltan hangoztatni nyugat-európaiságát, hanem inkább egy Kelet és Nyugat között közvetítő skandináv államnak próbálta magát feltüntetni. Az 1980-as évekig a finn nyelv- és irodalomtankönyvekben még csak nem is esett szó sem a finn nemzeti identitásról, sem arról, hogy miként viszonyul Finnország Kelethez vagy Nyugathoz. Magyarország történelméről, földrajzáról és kultúrájáról (az irodalom kivételével) is alig esett bennük szó. Magyarország már nem számított követendő példát nyújtó európai államnak, ugyanis a szovjet érdekkörhöz tartozó ország volt. Az 1990-es évek tankönyveiben újból szóba kerül a finn nemzeti identitás, amely ezúttal szilárdan európainak, az Európai Unióval szimpatizálónak mutatkozik. Mivel Finnország most már magától értetődően Nyugatnak számít, Magyarországra nincs szükség a finn nemzeti identitás építésében (ez a tényállás természetesen merőben eltér a kutatási anyag első csoportja esetében tapasztalható helyzettől). A génkutatások eredményei és az európai uniós csatlakozás azt hivatottak bizonyítani, hogy Finnország nyugati állam. Magyarország ennélfogva már nem jelent a finnek számára kiskaput, amelyen át besétálhatnának Európába. Finnország tehát saját érdemének érezheti a nyugati állam státusának elérését.

Testvérek vagy rokonok?

A második világháború előtt megjelent tankönyvekben nemcsak a magyar nyelvet, hanem a magyar nemzetet is rokonnak nevezték, és a magyarokhoz tisztelettel viszonyultak. Ezzel szemben az újabb kutatási anyagban a magyarok már nem számítanak genetikai rokonoknak, hanem csak egyszerűen nyelvrokonoknak. A finn nyelv- és irodalomtankönyvek Magyarország-képe tehát alaposan megváltozott a századelőtől a második évezred elejéig. Azt a testvérnemzetről alkotott sokoldalú és idealizáló elképzelést, amely a kezdetekben jellemezte a tankönyveket, felváltotta a nyelvi rokonságról szóló vázlatos és semleges tudományos tényközlés. A második világháború előtti Magyarország-kép politikai színezetű volt, mivel az a finn nemzeti identitást volt hivatott alakítani. A második világháború után publikált finn nyelv- és irodalomtankönyvek a magyar nyelvet nem tárgyalják a többi rokon nyelvnél részletesebben, hanem inkább a földrajzilag közelebb beszélt észt és számi nyelv ismertetésével foglalkoznak. Az újabb tankönyvekből az derül ki, hogy a korábban szeretett rokonoknak számító magyarokból a finn nép jó barátai lettek. Ezek a barátok a finneknél jóval többen vannak, irodalmi kultúrájuk irigylésre méltó hagyománnyal rendelkezik, habitusuk azonban nem sokban emlékeztet a modern finnekére.

Mindezek ellenére van valami a finn tankönyvek Magyarország-képében, ami nem sokat változott az évek során, éspedig – meglepő módon – a szövegek illusztrációi. Csikósokat, a pusztát és népviseletbe öltözött magyarokat ábrázoló képeket mind az 1931-es (Boros-Ylistalo 1931. 125–129.), mind a 2002-es tankönyvben (Saure ym. 2002. 245.) láthatunk. Ráadásul az egyik újabb tankönyvben egy olyan képet is, amely pásztorokat ábrázol, a háttérben erdős dombvidék. A kép címe „Magyarok a pusztán” (Havaste 1998. 258.). Egypár Budapestről készült kép is található az újabb tankönyvekben, az illusztrációk nagy része viszont még mindig olyannak állítja be Magyarországot, mintha annak hétköznapjaihoz tartoznának a hagyományos viseletet hordó, a pusztán fel-alá lovagoló csikósok, annak ellenére, hogy Magyarország társadalmilag és kulturálisan rengeteget változott a századelő óta.

A régi és az új Magyarország-kép abban a zavarosságban és sutaságban is tetten érhető, amelyet a cikkem címe – A pusztán nincsenek ösvények sugall. A régi, idealizáló Magyarország-kép gyenge pontja az volt, hogy nem sikerült tudományosan megmagyaráznia, miért számítanak a magyarok genetikai rokonoknak, míg a Szibériában élő finnugor népek csak nyelvrokonszámba mennek. A nyelvi rokonságot hangsúlyozó új Magyarország-képet génkutatásról és a nyelvészet terén tapasztalható fejlődésről szóló diskurzus jellemzi, ezekben az újabb tankönyvekben azonban nem sikerül érthetően elmagyarázni a diákok számára a nyelvi rokonság és a genetikai rokonság közötti különbséget. A finnek Magyarország-képét még zavarosabbá teszi az, hogy az idősebb generációban még mindig él a „magyar testvér” mítosza, amit egyébként az utazási irodák reklámjai ki is aknáznak.

A finnek az iskolán kívül sehol máshol nem hallhattak a rokon nyelveket beszélő népekről, ezért tehát a tankönyveknek nagy szerepe volt a finn Magyarország-kép kialakításában; ezt bizonyítja az a tény is, hogy a magyar rokonság eszméje még mindig tartja magát az idősebb korosztály körében. A tankönyvek Magyarország-képén könnyű változtatni, az emberekben élő mítoszokat viszont már nehezebb megdönteni. A fiatalabb generációk azt tanulják az iskolában, hogy a magyarokkal való rokonság kizárólag nyelvi, ami megalapozottá teszi azt a feltételezést, miszerint a finnek Magyarország-képe változófélben van. Manapság a tanulmányozott tankönyvek Magyarország-képe nyilvánvalóan már nem járul hozzá a finn nemzeti identitás építéséhez, viszont az újabb, vázlatosabb Magyarország-kép is tartalmaz olyan vonásokat, amelyek a régebbi kutatási anyagban is fellelhetők. Napjaink finn diákja a finn–magyar nyelvi rokonságról szóló száraz és elvont szövegeket böngészi, miközben tekintete el-elkalandozik a nagyszülei számára is ismerős illusztrációkra: csikósok a pusztán és csárdást járó magyarok.


Jegyzetek


1. „Üdv, magyar, puszta nemes sarja,


Testvéred szólít téged.” (Von Schrowe, 1922)


Korunk 2006 Január fotó: Kertész Ágnes

2008. december 30., kedd

Bajos szerelem





Szalai Nóra


Ha éjfélt üt az óra, te ott leszel velem
Puszit adsz és pár jó szót súgsz nekem.
De nekem több kell: Soha ne engedj el!

Mert az idő is múlik, s a nap is felkel.

Te elengedsz és többé nem látlak,
nem keresel engem, de én még mindig várlak.
Lassan megőrülök, mert félek,
Hogy ami szép volt köztünk másnak adatik meg.

Másnak tartasz karjaid közt,
másnak mondod: szeretlek,
Édes hangod, édes tested
más érintheti meg.

Ezért kérlek téged:
Ne engedj elmenni,
Két karod közt hagyj álmodni.
Hozd vissza boldogságom,
hisz nekem Te lennél az egyetlen kívánságom!

Forrás


Vármegyeháza, Szegvár


1773-ban Szegvár lett Csongrád vármegye központja, miután a Károlyiak eladták romos kastélyukat a vármegyének. A szép, új, barokk vármegyeházát drágán, ám mégis kicsire sikerült építeni, így gyakorta az udvarán felállított sátorban tartották a megyei közgyűléseket. Sőt a elkészülte után is rendeztek vármegyegyűléseket Vásárhelyen, Szegeden és Szentesen. Az udvarban egykor börtön állt, ahol a legenda szerint Rózsa Sándor is raboskodott.


galleries/Szegvar_Dóczy_vár_romjai_a_Kurca_felöl_medium.JPG

Vár és kastély

A vármegyeháza Kurca-parti telkén, közvetlenül a vízparton állt a Dóczy család 15-16. század fordulóján emelt erődített rezidenciája, melynek máig fennmaradt pincéje a vármegyeháza mellett található. Az ásatások során előkerült gazdag leletanyag, köztük budai márgából faragott reneszánsz faragványtöredékek arról tanúskodnak, hogy itt egykor falakkal, árkokkal körülvett, pompás udvarház állt. Fénykorát Dóczy János kincstartó idején élhette egészen 1534-ig, amikor a birtokost Szapolyai János királyhoz való hűtlensége miatt kivégezték.
1722-től gróf Károlyi (I.) Sándor uradalmi központját Szegváron alakította ki, és 1725-től kastélyt építtetett magának, mely magába foglalta a Dóczy-féle udvarház maradványait. Az építkezés 1728-ra fejeződött be.

Az 1760-as évekre romossá vált kastélyt Csongrád vármegye megvásárolta gróf Károlyi Antaltól 1768-ban. Az eredeti elképzelésektől eltérően végül nem a kastélyt alakították át vármegyeháza céljára, hanem mellette teljesen új épületet emeltek. Ennek pincéje és földszintje boltozott, ablakai kőkeretesek, kapuja és néhány ablaka kosáríves. Az udvar felől igen szép tornácsor van. Szép kovácsoltvas rácsok is találhatók rajta.

Vármegyeháza

galleries/Szegvár,_udvari_homlokzat_medium.jpgA Szegváron álló vármegyeháza 1768-1773 között épült késő-barokk stílusban. 1773-ban tartották meg itt az első megyegyűlést. 110 évig volt Csongrád vármegye székhelye Szegvár. 1883-tól Szentesre lett a közgyűlések helyszíne, így a szegvári épületet az Országos Gyermekmenhelynek adományozták, és benne árvaház kezdte meg működését.

A 20. század elején az épület gróf Károlyi (II.) Sándor tulajdonába került, aki 1902-ben leánynevelő intézet és óvoda céljára ajánlotta fel. Az intézményt az irgalmas nővérek működtették. A volt megyeháza egy része szegény sorsú öregek számára is otthont adott. Az irgalmas nővérek 1919-ig vezették az alapítványi iskolát, majd a Kassáról idetelepült orsolyita nővérek 1921-ben elemi és polgári iskolát indítottak lányok részére. Az iskola vezetését 1928-ban a Szociális Testvérek Társasága vette át. 1950-től egészen 1997-ig gyermeknevelő intézet működött falai között.

galleries/Szegvár,_lépcsőházi_kovácsoltvas_kapu_medium.jpgAz emeletes, téglány alaprajzú épület jellegzetesen barokk tömegű és térrendszerű, manzárdtetős, középrizalitos kialakítással. Udvari homlokzata előtt kétszintes tornác húzódik, melynek földszinti, kosáríves árkádsorral ellátott belsejét keresztboltozatok fedik. Az udvari traktus alatt boltozatos pince húzódik. Az épület belsejében a kapu mögött keresztboltozatos kocsiáthajtó húzódik.

A lépcsőházban az emeletet rokokó kovácsoltvas ajtó zárja, és a földszinti ablakokon is kovácsoltvas rácsok lettek elhelyezve. Az eredeti nyílászárók ma is megvannak. A földszinti helyiségek boltozottak, az emeletiek síkmennyezettel fedettek. A 19. század közepén egy felmérés szerint az épületben a 17 szobán kívül a földszinten volt a levéltár, a konyha és a pénztár. Az emeleten kapott helyet a megyei gyűléseket befogadó nagyterem. Az udvarán emeletes börtönépület, egy 10 szobás, földszintes nagyobb tisztilak, valamint egy 4 szobás kisebb tisztilak állt. A megyeháza 1905-ben lebontott börtönében raboskodott a hagyomány szerint Rózsa Sándor.

Az épület előtti téren egy az 1880-as években készült Szentháromság szobor áll.

A szegvári vármegyeháza épülete 2001 júniusától a Műemlékek Állami Gondnoksága vagyonkezelésben áll.

Forrás: Műemlékek Nemzeti Gondnoksága




FRÖHLICHNÉ KAFFKA MARGIT: CSENDES VÁLSÁGOK


Friss reggeli időben érkeztek és becsöngettek a szunnyadó házba. A legelső hajó hozta őket, mikor a folyóparti gyárak áttetsző, búgó tülökszava végigrezgett a Dunán és vízszagú, nagy garabonciás szellők nekilódulva átcsatangolták a homályos utcákat. A két fiú ma látta a hajnalt belepiroslani a víz hideg acéllapjába; szigetek halványan rügyező fáit látták, terhes szaladó uszályhajókat és lenge ladikokat, pihenve a fölengedett, tavaszi vízen. A sima, fiatal arcuk átszínesedett, amikor felhágtak a kis nyaralóváros hegyi sikátorán és lihegve, fújva álltak a zöldrácsos utcaajtó előtt.

A kiskerten át jött Rézi; jóindulatú, nyugodt családi házak e halk és derűs Rézije. A kulcs megzörrent a kezében és szólt ragaszkodó, csendes örömmel:

- Lám, a pesti úrfiak!

Úgy tett, mintha ismerné a másikat, a vendéget is, akinek az érkezéséről úgyis tudott. Körülrepeste őket, az ujja hegyét remegve és futtában végighúzta a fiatal gazda vállán, előrement, majd visszafordult.

- Felköltsem most az asszonyt? - kérdezte és aggódón, határozatlanul várta a "nem"-et.

- Dehogy! - nyugtatta Pál. - Anyám csak estére vár, ugye? Meglepjük. Csak terítsen háromra reggelihez és nekünk adjon addig valami kis italt. De ne szóljon ám neki, Rézi, míg csak ki nem jön! Mi addig megszállunk, Ferkó! Látja, Rézi, hát ez az a Ferenc úr! Itt még fűtenek?

A verandaszerű, üveges ebédlőben enyhén langyos volt a kályha porcelánja és a parázs gyönge izzása kellemesen lehelte be a szobát. Még jól esett, - húsvét hete volt és hűsen üde reggel. Az üvegfal keletre nyílt és már jó sok, tisztafehér napfény ömölt be rajta, megcsillogtatva a teríték ezüstjét s a csészéket, amint jól nevelt nesztelenséggel odaigazította Rézi. Pál itthon volt, - mosolyogva jött-ment, gyékény karszékeket hurcolt a kályha mellé, töltött, kínálkozott.

- Francia konyak, - nem rossz ugye? Friss pogácsa, - Rézinek ma jó napja van. Te, ez ritka egy Rézi ám, tizenöt éve van nálunk. Csak néha egy kicsit vénleány, tudod, - bogaras. Sokat beszélt, fesztelenül és valami kedves, diákos lelkendezéssel minden apró dologról. A csinos fiú arca csupa buzgóság volt és gyöngéd kedvkeresés. A vendége hallgatagabb, de erősen és komolyan megfigyelő.

- Még egy pohárral, - sürgette Pál. - Annak az essaydnek a sikerére, - mi is van vele? Beadtad?

- Az asszisztens megígérte, hogy felhívja rá majd az öreg figyelmét. Nem várok sokat!

- Ha tudná őméltósága, hogy az utódát kell tisztelnie benned a történetfilozófiai tanszéken.

Őszintén mondta ezt a gyerekséget. Tizenkilenc évesek voltak mind a ketten, az imént jelesen érettek; és a tarsolyuk, mint a többi sok eminensé, duzzadt a nagy elérések csillogó garderobjától. Náluk és bennük volt mindaz, ami idővel, lassan majd zálogba kerül és marad valami egyhangú, kopott emberuniformis... De tizenkilenc év!...

- Jöjj most, - kérte Pál, - nézzünk szét itthon. Lábujjhegyen, kérlek! Ezenkívül csak három szoba az egész; a mama szalonja, a háló, meg ez az enyim. Itt fogunk aludni, már itt a táskád. - Most gallért váltunk, - jó? Kormos lett a hajón.

Már megint igazította, öltöztette a plebejus fiút, - de közben a csinos, rokonszenves képe sugárzott a megértő ragaszkodástól és a jólneveltség dresszírozott készségével vette élét a szónak. Ferenc mosolygott, - tán valamicskét fanyarul, - aztán engedelmeskedett, kezet mosott, beférkőzött ő is.

- Rajtad meglátszik, Palkó, hogy édesanyád mellett nőttél, - mondta később sok egyébre is gondolva.

A háziasszony nappalijába mentek, e bronz és rezedazöld tapéták közé, ahol a világos, nagy áttört függönyök mögött, a reggeli interieur félderűjében könnyű, de azért mély, jelentős és bájos parfümillat úszott. Pál megállt egy percre idebenn.

- Milyen szép, - mondta a másik sóhajszerűen, akaratlanul.

- Igen, - mosolygott Pál. - Ezt én is úgy szeretem, - ez olyan igazi szoba, mert olyan nagyon hasonlít a gazdájára. Itt minden egészen a mama!

Kedves meghatottsággal intett az alvó szobája felé, tompított hangon beszélt inkább a bútoroknak és a tárgyaknak, amiket viszontlátott.

- Látod, - ez az asztal, amelyiknél leveleket ír. Minden más asszony-íróasztal tornyos és szűk, és buta holmikkal van telerakva. Ez nem nagy, de sima és téres, metszett üvegű és tompa élű. De ugye, valahogy formás és nyugodt. Nem találod? Az egész szoba nyugodt, ugye? Ez a nagyobbik perzsaszőnyeg csak utánzat, de azért nem ízléstelen. Úgy ismerek itt minden apróságot és tudom, hogy mama előbb sokáig kívánta és álmodta és gyűjtött rá; - amíg valahol kirakatban, vagy múzeumban, vagy zsibárusnál meglelte az igazit. Csacsi darab nincs is, csak egy; ez a beezüstözött babacipő, az enyém, egyéves koromból - nézd, hogy kitapostam a sarkát!

A másik nézett mindent, némán és csendes, nem is öntudatos megilletődéssel. Sajátságos módon úgy találta, hogy jó lenni idebenn. A horgolt terítőkhöz, plüss albumokhoz és lombfűrész-kazettákhoz szoktatott szemét valóban nem lázította itt kirakat drágaság gőgje, vagy a fabútorok zárkózott, hideg masszivitása, ami nagyon előkelő szobákban mindig szomorúvá és ellenségessé tette őt. Itt minden magától lettnek látszó volt, könnyed, de tartalmas és kedvesen mértékletes. Párnák egyszínű, sima selyemből, egy darab régi brokát, diszkréten tarka japán ellenző, néhány szoborvázlat agyagból, vagy sima rámás tollrajzok, - nem, - nem is látta darabonkint, csak érezte e négy fal közé zárt intimitást, szelíd harmóniát és lappangó, szinte fájó érdekességet. Arra gondolt, hogy az illatszer különös árnyalata ejti csak káprázatba és elmélyedésbe.

- Én nem ismertem az anyámat, - mondta csaknem gyerekes ellágyulással, amit mindjárt megszégyellt.

- Nem mind egyforma, - felelt Pál komolyan és kinyitott egy könyvet. - A legtöbb anya ósdi, tanulatlan és együgyű és sopánkodó, - olyanok, akiket szeretni és ámítani kell. Anyó egészen más! Ő a legokosabb ember és igazi jó barát. Nem is hiszed, mi mindent meg lehet tárgyalni ővele egészen fesztelenül. Nem ütközik meg semmin, mindent úgy fog fel, ahogy kell.

- És az ott édesapád?

Kicsiny platinakép függött az íróasztal fölött, fiatal egyenruhás férfi, szikár és elegáns, - hosszában végignyúlva egy hintaszéken és különös, ujjongóan lelkes szemeivel, beszédes, feszült izmú arcával szinte kihajolva a keretből.

- Apám? Dehogy, az apa nagy képe az én szobámban van. Ő korán elhalt, alig egy évi házasság után. Ez itt Wellingen bácsi, egy német báró, tengerésztiszt, - tavaly halt meg szegény. Mamának nagyon jó barátja volt.

Komolyan és kicsit buzgón lapozta a könyvét, de a másik fiú nem fordult felé. Egyébre gondolt, - körülbelül arra, hogy lám a pajtása, akivel egykorúak, némely dologban észrevétlen elébe emberedett. Az asszonyok például - és sok minden egyéb. - A könnyű és közvetlen észjárása mennyire tájékozott az életformákban, amikről ő még ezután készül egyszer behatóan gondolkozni. Nagyon is sokat küszködött mostanig; kalkulusok, ösztöndíjak, továbbvergődés, - minden olyan nehezen adódott neki...

- Ah, - fenn van anyó! - kiáltott Pál és gyorsan letette a könyvét. Az ajtót kicsapta és mindjárt kacagós, apró örömhangok ujjongtak odakinn a verandán. Már túlestek az első ölelésen, amikor Ferenc kilépett és bemutatkozott.

- Isten hozta, Farkas, - azaz, hogy Ferenc, - ugye így? Már karácsonykor is vártuk, Palkó senkit sem szeret és becsül úgy, mint magát. Épp egyidősek, ugye? - megálljon, hadd nézzem meg magukat így együtt!

Mosolygott. Nézte, hogy a fia mennyivel formásabb, megnyerőbb arcú, erősebb alkatú. Aztán még egyszer az idegen ifjút, - kicsit fakó, hosszas képét, vékony száját és nagy dióbarna szemeit. Csak ez volt rajta szép, - e két okos, meleg és felhős magyar paraszt-szem.

Asztalhoz ültek, friss, zamatos kávéillat párázott szét és az ismerkedés apró szószaporításai folytak. Ferenc csak akkor nézte vissza loppal, de tartósan a barátja édesanyját. Meg volt lepve. - Pál valóban mondta egyszer, hogy csak harminchét esztendős, de még annyinak sem látszott. Jól megőrzött, finom alakja okozta-e, vagy könnyű, világosszürke pongyolája, a sok fehér csipkével, amiket sima gráciával húzott nyúlánk, fehér alsókarja fölé, mikor a tejeskanna után nyúlt. De az arca is a későn hervadók közül való, nyugodt oválrajzos profilja, a kreol árnyalatú szín és tömött, sötétbarna haj, bő, puha hullámokban simítva a szabályos homlok fölé. A napfény végigdobta széles, eleven sárga csíkját az asztalon és az asszony vállán, Pál hízelegve vonta az ajkához a kezét és Ferenc egyszerre valami egészen különöset gondolt. Megint azt, hogy itten jó lenni; e világos, tiszta hely, langyos, fehér kályha, a virágcserepek a párkányon, a japáncsészék, meg az előrehajló, csipkés, mosolygó asszonyalak; - hogy mindez talán hozzátartozik a "jó"-hoz, az élethez, amiért neki még meg kell küzdeni, amit el kell érnie.

A csésze megzörrent a kezében, kicsit félszeg ijedséggel tette le és szétnézett. Semmi! Pál mosolyogva, halkan magyarázott valamit és a cseléd nesztelenül húzta be épp az ajtót. Milyen különösek, ujak ezek a pillanatok, - pedig itt nem történik semmi. Csak egy reggel egy tavasz nap reggele; - kizökkenés munkából, gondból, alvásból, - hajnali kapaszkodás a kicsi hegylejtőn, ahol világos fűfoltok zsendülnek; - ennyi! - És, hogy most ünnep jön és pihenés, - itt egy világos, szép kis ház, szívélyes szavak és egy mosoly, asszonymosoly, tele jósággal. - És lám, - érzések és álmok raja száll fel egy-két pillanat során; - egyszerűek, tiszták és meghatottak arról, hogy az élet még hosszú és tele van jóval, amiért eszes és kemény bízó és birkózó fiatal embernek érdemes türelmes daccal a sorát kivárni. Jómód, nyugalom, ízlés, - és igen, ház és asszony, - erre mostanig alig gondolt.

A háziasszony ráemelte a szemét egy átmeneti és néma pillanatban, tán semmire, vagy nagyon messzire gondolva; akkor megzavarodott, de visszanézett rá. A nő szeme szürke volt, szivárványos és mélyárnyékú - az arctól különvált életet élő és csaknem diszharmonikus. A fiúban valami ismeretlen, naiv részvét dobbant meg, - egészen szűzies tudattalan, amilyent rejtélyekkel és szomorúsággal teljes szépség idéz fel bennük.

-

Átkutatták a könyvszekrényt a fiúszobában és azzal telt a délelőtt. Csak tizenegy tájban ült be közéjük az asszony; a kezében kulcs volt, sonkát meg kalácsot hozott és néhány új könyvet. Beszélgettek. A fiát nézte egyre, - mintha valami rejtett, kétkedő aggodalommal, - amíg a másiknak a sorsát tudakolta. A tanulmányait, célját, anyagiakat; és mennyi puha tapintat volt ebben, kényes dolgokon átsikló jóság. Mosolygott és elhárította a fiú nekikészült köszönetét, amiért eddig is ismeretlenül jó volt iránta és a befolyásával ösztöndíjat szerzett neki.

Hisz a Pál jó barátja, - és senki, mint ő, nincs olyan jó hatással Pálra. Óvatos, könnyed kérdésekkel próbálkozott! rendesen élnek-e odabenn a két szobatárs, - vigyáznak-e egymásra és az egészségükre? Pál néha nagy gyerek, ugye? A Ferenc vélekedéseit, szavait ismételte némely dologról; mindent tudott. A fiú meglepetve látta, hogy baráti kettesük meghittségében mindig része volt a harmadiknak; - Pálnak az anyja volt a másik bizalmasa. Kedvenc eszméik, időszakos teóriák, tetszetős rájutásai két gondolkodó és lelkes fiatal fejnek, - mindehhez köze volt, része volt benne. Valami gyöngéd árnyalatával a nesztorkodásnak talán - a szüle kedvezésével, aki lépést tanulja kicsinyével az ábécét? - Ferenc tűnődve figyelt rá. Lelkesülten látszott a legújabb, néha forradalmi irányokhoz csatlódni, ízlése a legutolsó nemzedéké volt, rokonszenve a keresőké, a tekintélytörő ifjúságé. De mintha több volna ebben az okosság és a szándék, az ízlés nemes bocsánata, vagy azok fölényes melankóliája, akik már megjárták egyszer ez utakat. Akik már leszűrték önmaguk számára életük és az élet eredményeit és lojálisan engedik át e jogot az utánuk jövőknek is. És precieuse-ség nem volt a szavaiban sem, - sokkal több magától való báj. "Csodálatos, csodálatos!" - tűnődött az idegen fiú.

Hogy ez egy asszony, - hogy ilyen is lehet egy asszony, - valakinek az anyja. És a nőrokonaira gondolt, - akik házsártos mesterasszonyok voltak, vagy szűkölködő, elkényszeredett írnoknék.

Palkó felolvasta anyjának egynéhány versét. Újfajta poémák voltak, a fiatal forradalmárok érdekesen nyers, melódiakerülő modorában, egy-egy gondolat merész, rusztikus odagördítésével, egy-egy szó szokatlan oldalvilágításával. - Olyan versek, amilyeneket a kortársak legjobbjai irnak. A meghökkentés lírája, - mondotta egyszer valaki epésen. Az asszony komolyan és nagy figyelemmel hallgatta.

- Tudja, - fordult később Ferenchez, - közöltethetnők most mindjárt. A versek jók, - ugye - és nagy lapoknál vannak ismerőseink. De mégis várni szeretnék. Pál két év múlva, ha végezte a jogot, külföldre megy, - szeretném, ha akkor még szabad és zavartalan volna. Lehet, mire visszajön, nevetni fog a rigmusain és megszerkeszti a programbeszédét. - De hátha hoz valamit a lelkében, ami egészen ő lesz és megcsinálja, amit előtte senki sem csinált. Valamit, - például az egyszerűséggel.

- Azt hiszem én is, - mondta Ferenc - jobb készen, egyszerre kilépni.

Az asszony még egyre a fiát figyelte, a hangja csaknem sürgető volt az imént, - Pál hallgatott és egy árnyalat kedvetlenséggel tette félre a verseit. Az anyja megint visszatért ezekre, - az egyéves utazásra - a városokra, ahol meg kell állapodnia, - hogy lassan és időterv nélkül haladjon át Európán, sokat és friss lélekkel kell látnia és visszatérnie, ahova visszavágyik. Látszott, kedves gondolata ez és sokat vár tőle; hogy új és kész ember válik majd a fiából. Nem volt túlságosan gazdag, Ferenc is tudta ezt. Különös, - és Pál nem felelt.

- Mennyire szereti őt, gondolta a másik belsejében meghódítva. Megérdemli-e mindig? - fűzte hozzá becsületes buzgósággal. Egy ilyen anyát.

Odakinn postás kereste Pált egy levéllel, Rézi is beszólt, hogy tálalva van. Pál még feltörte a borítékot, komoly és kedvesen megilletődött arccal gyűrte zsebre, amikor elolvasta. Senki sem kérdezett semmit, - csend volt egy percig.

Az ebédnél inkább a vendéggel foglalkozott az asszony és megtisztelő kedvességgel hozzá intézte a kérdéseit. Komolyan látszott őt érdekelni mindaz, amit a fiatalember mondhatott. Csakhamar belemelegedtek. Ferenc megfelelt a halk és ingerlően szokatlan ellenvetésekre, tűzbe jött, csaknem ékesszóló lett, mint a hozzá hasonlók, ha tanulmányaikról beszélnek. Iskolai ízű párhuzamokat mondott, amiket önmaga talált meg és fejlesztett tovább, - amik legkedvesebb gondolatai voltak mostanáig. Az asszony mosolygott, - szürke szemével fogva tartotta egy percig. "Milyen céltalan mindez, hivalkodó és kicsiny!" látszott mondani egészen szelíden. És a fiatal diák megdöbbent. Mert nagy néha őbenne is ébredt már hasonló felszínes elméletek, - és valamit, - újat, pompázót, lüktető elevenségűt csakhamar halkan és kéretlenül ki fog bontani számára az élet. Ezt hozta az ő tizenkilencedik évének a gondolatok pillanatnyi csődje. - Az asszony mosolygott.

Eközben pedig pontosan és komolyan váltva a tányért, jól készült ételeket hordott fel Rézi és Pál mosolygó elmerüléssel nézte a tányérját.

- Lefekszem egy félórára, - mondta asztalbontáskor az asszony - elmehetnétek sétálni addig, - a helységen át, az erdő felé.

Megnézte őket, leporoltatta a kabátjukat, - a Ferenc nyakkendőjét mosolygó érdeklődéssel bontotta ki és újra kötötte. A fehér, karcsú ujjaival, hosszan, anyásan, bíbelődve. - Meglepettnek látszott, amikor észrevette a fiatal arc hirtelen felszökkenő bíborszínét. "Már jó!" mondta gyorsan, - megérintette a vállát, küldte őket.

-

A rügyezés halványzöld zománca fújta be a fákat és a ritka törzsek közé nedvesen csillogó fehér foltokat szórt a nap. A szélcsöndes reggelen az élet első, fájóan édes nyilallásait lehetett érezni, amint keresztül-kasul jártak; - az oldalak szakadékos, apró árkaiban halkan, csörögve szivárgott a talajvíz. A két fiú néma megegyezéssel vált ketté néha, - elbandukoltak, lábukkal suhogtatva a múlt évi száraz levelet, egymásra lelve, vagy meg-megállva, - téveteg és új érzéseikkel e méla, szelíd tavaszban.

Ferenc Pálra igyekezett gondolni, - barátságukra, mely serdült korának legerősebb és legeszményibb, ápolt és tisztes érzése volt. Ők mind a ketten a "jó" ábrándja felé, a dolgok komolyba vevése és saját bálványaik tisztelete felé hajoltak, - egyik inkább a nevelése, másik a lelke rétegezetlenül normális, törvényszerű és alázatos paraszt hajlama miatt. A Ferenc élete nehéz és rideg volt. A nagybátyja, egy agglegény asztalosmester házában élt mint kicsiny gyermek, onnét került az árvaházba, ahol szerencsére észrevették, hogy taníttatni érdemes. Hosszú ideje már, hogy csaknem maga gondoskodott az életéről, - leckét adott és térképeket másolt. A középiskolai években került össze Pállal, de házukat, az édesanyját ma látta csak először.

E házat, amelyről e percben azt gondolta, ilyen egy igazi, belsőleg úri ház. Most már érteni vélte mind, ami a pajtásában az ellentét erejével vonzotta; - jó modorát, bizalmát, - a kedélye őszinte báját. Itt nőtt fel, ahol rend van, csendesség, - gyöngéd és nyugodt szavak, az emberek hallgatagon megfigyelik egymás lelkiéletét és tisztelik, számba veszik a cselédlány kedélyváltozásait is. - Az ilyen asszonyok, - gondolta egészen egyszerűen, - arra születtek, hogy körülöttük nyugalom legyen és az emberek hozzájuk meneküljenek. De még ezenkívül is - van benne valami, kimondhatatlan és egyedül való érték. Egyszerre maga előtt látta a szemét és édes, fehér kezeit. Be akart számolni magának e különös, mély és emelkedett indulatról, mely pár rövid óra alatt megihlette a romlatlan, fiatal lényét: hála volt talán, vagy hódolat, - mert a Pál anyja a legtökéletesebb nőnek látszott. - Megállt és mélyen elpirult - érezte az arcán és a homlokán, - nagy lélegzetet vett és bevárta a másikat, aki fütyörészve szólongatta.

Elért hozzá és átfogta a vállát mosolyogva, hízelkedően.

- Arra gondolok, milyen jó, hogy most itt vagy, öreg. Nem veszed észre, hogy valami készül? Ma akarok beszélni anyámmal.

A másik rábámult.

- Igen, - hisz tudod; - Mirjam felől. Ma irt nekem. Végre tisztába kell jönni ezzel. Azt hiszem, könnyen fog menni. Mit gondolsz? Elhallgattak. Gyöngéd és kalandozó álmaiknak vége szakadt - és Pál komolyan figyelt a másik arcára. Új gondolatok szöktek közéjük, az a leány, - valami diszharmonia, aminek el kell simulni. Könnyen fog-e menni? És Ferenc ebben a percben hűvösen idegennek érezte magától az egész ügyet, - erőszakosnak, éretlenül komolytalannal. Ez a leány, - akit a barátja Mirjamnak nevez. - - -

Ismerte őt. A kis felföldi iskolavárosban került eléjük, ahol a gimnáziumi éveket rótták. Egy fűszeres árvája volt. A kis sarki boltot a tőzsdével a temetősor lejtős házikói fölött a testvérnénjével látták el és az idősebb leány fehérneműt varrt. Maga elé képzelte szinte provokálóan felragyogó fiatal szépségében, zseniális, borzas diákleány fejével, látta ormótlan, de kicsi cipőit, jól szabott, olcsószövetű és merészen reform alakú ruháit nyúlánk gazellatermetén, - a tisztessége bájosan vadóc gőgjét, - az egész kis különc, forradalmi, rendetlen, büszke és okos teremtést; és szinte vaskosan demonstratív nyíltságát a szerelemnek, mely Tacituson és az új szociológusok könyvein át szövődött két középiskola ifjúságának irigy féltékenysége vagy pártfogó rokonszenve közepett. Mirjam, - Braun Mari máskülönben, - csakugyan kivételesen szép és nem mindennapi jelenség, - gondolta, - de mégis - - -

Pál a karjába fűzte a kezét, kényszerítette, hogy lassú, taktusos lépésben együtt haladjanak és az ő könnyed, bő és kifizető módján halkan, rábelészőn magyarázni kezdett.

- Most, hogy ismered édesanyámat, félsz a dologtól, - valld be! De azt hiszem, tévedsz! Hát először is, te tudod, hogy milyen Mirjam. Vagy dehogy is tudhatod. Ha olvasnád a leveleit. Nem képzelhetsz kedvesebb, eredetibb és értékesebb lelket. És tanulékony, külsőségekben is fejleszthető, - tele van természetes előkelőséggel, ugye?

- Igen, - kétségkívül.

- És te mamát is rosszul ítéled meg, azt hiszem. Ő felőle is el akarok neked valamit mondani.

Ferenc gyönge ütést érzett a belsejében, mintha bántani akarnák. És igyekezett eltitkolni, hogy feszülten figyel. Pál komoly volt és ő látta, hogy ez közlékeny pillanata.

- Anyám, - kezdte, - nagyon sok évig, amióta csak özvegy, szeretett egy embert, egy német tengerésztisztet, - Wellingen báró volt a neve. Az arcképét láttad a nappaliban. Valahol útközben találkoztak; sohasem ismertem hozzá hasonló férfit. Katona volt, talán a karrierjének ártott volna egy házasság, - vagy mama miattam nem akart messze költözni, vagy nem is ezért; - azt hiszem, erről keveset beszéltek és mind a ketten tudták, hogy úgy szebb és jobb. Nagyon szép szerelem volt az, és hosszú ideig,egészen zavartalan. Éveken át egy hónapot töltöttek együtt Gradoban vagy más kis tengeri fürdőn, - rendesen a májust. Az én szünidőm azután következett.

Letört egy barkás, fiatal gallyat és a fogaival csipegette, majd suhogva lóbált vele a levegőben.

- Egyszer, - folytatta - és gyöngén mosolygott, - a hetedikbe jártam épp, és akkor tárgyaltuk Boricsot a magyar irodalomból - igazi kamasz voltam, nagyon rám jött a gondolkodás és valami olyas buzdult fel bennem, - a férfiú, aki hivatva van megvédeni a neve tisztaságát, Telemachos, a Penelopé fia, vagy hasonló. Szóval, a vizsga után elhatároztam, hogy szólok mamának. Valami ostoba célzáson kezdtem, - soha ezt semmi le nem mossa rólam. Ha láttad volna mamát, - a csendes, okos és szomorú gúnyját, ahogy megfelelt és az életemben először röviden és gőgösen elhallgatott. Nem tudnám neked ismételni az egész jelenetet, de nagyon sokat tanultam akkor.

Nem tudom, érted-e, amit mondok.

A másik némán bólintott.

- Hát igen, - Ferenc, - mióta csak megszülettem, elfoglaltam és lefogtam egy másik embernek, az anyámnak az egész életét. Mikor még kicsiny voltam, maga öltöztetett, ő fürdetett meg este és míg el nem aludtam, ruhástul mellém dőlve a kis ágyamba suttogott, mesélt és dalolt nekem. Az ember könnyen lesz önző, ha nagyon szeretik. - Azt hittem, hogy ő egészen és csupán ennyi, - nincs rajtam kívül más élete, vagy vágya vagy joga. Énnekem nem maradt adósom soha egy jó szóval, egy karácsonyi aranydióval sem; azt hittem, követelhetem, hogy az én kedvemért ne élje az önmaga életét. Már ezeken túl vagyok. - Anyám később sem beszélt sokat erről a dologról, de könyveket adott nekem, - a nő és a férfi helyzetéről, a jövő társadalmáról és az ember anarchikus függetlenségéről. No jó, - öreg, hisz nem minden könyv színigazság. De a következő nyáron, megismertem Wellingen bácsit, - emlékszel, írtam neked Polából akkor, - velük töltöttem az utolsó hetet, - és rajtad kívül ő volt az egyetlen férfiember, akit nagyon megszerettem. És nagy hatással volt rám, - ha tudnád, csodálatos és kitűnő ember volt az, és az egész világon csak ő volt mamához illő.

- Már nem él? - kérdezte röviden a másik.

- Másfél éve halt meg. Igen; - szomorú dolgok következtek azután. Az ő pompás agyvelejében valami lassan fejlődő, öröklött elmebaj fészkelt és készülődött, - később tudtam meg, hogy mama már évekkel ezelőtt tisztában volt ezzel. Mind a ketten. Készültek rá, tanulmányozták a patológiáját és rejtegették egymás előtt; ez tulajdonképpen borzasztó. Mama nagyon szerette. - Rosszul esik rágondolni, hogy e közben leveleket irt a professzoraimnak, tárgyalt a szabómmal az új ruháim ügyében és a szünidőn velem tanulta Virgilt. - A báró egyszer idejött egy napra, - már különösnek látszott. A családja akkoriban fenyegetőn sürgette a házasságát valami unokanővérével, egy harminckét éves baronesszel, akit bonyolult örökösödési dolgok miatt el kellett volna neki venni. Az utolsó őszön váratlanul az eljegyzési híre érkezett, - két hét múlva dühöngeni kezdett a hajón. Evvel a hírrel együtt ért anyámhoz az utolsó levele, - és tavaszra meghalt egy szanatóriumban.

Puha talajra jutottak és elhalt a lépteik nesze. A fasudarak közt már homály húzódott el, - kikerültek a gyér, mogyorós erdőaljba, s a régi vár szürke romfalai alatt csendesen hazafelé tartottak. Pál arra gondolt, hogy mi okból is mondta el ezt a történetet.

- Igen, - szólt, - látod, akkor tanultam meg, hogy bizonyos dolgokat külön kell átélnünk, - jót, rosszat, - függetlenül a legközelebbiektől is. Mama ezután is az maradt számomra, aki volt; engem sohasem hanyagolt el, sőt akkor nyáron együtt mentünk Svájcba és az nagyon jó időm volt nekem. Mikor legényedni kezdtem, úgy beszélt velem, mint egy apa és egy orvos. Tudta, hogy a mostani világberendeződés mellett nem lehetek liliomfi, nem is kívánta ezt, de legalább megőrizte a kedélyem és az egészségem. A szomorúsága pedig egyedül az övé volt és én nem is kérdeztem efelől soha. De ebből tudom, hogy ő is így akar és így fog viselkedni velem, az én külön és emberi ügyeimmel szemben.

- A leányt feleségül akarod ? - kérdezte Ferenc az ingerültség valami rejtett árnyalatával.

- Természetesen, - felelt a társa és nyílt szemekkel nézett rá. - Nekem nincs okom egyébre. Nagyon sok kellemetlenségünk lenne, ha demonstrálni akarnók a szabad szerelmet, - és hát gyermekeink is lesznek. - Mamának ki kell eszközölnie a hadmentességemet. Mirjam az idén tesz érettségit, - tudod, ugye, - jövőre beiratkozik az egyetemre. Együtt fogunk járni, mint férj és feleség, - együtt tanulunk. Nem érzed, milyen kedves ez?

- Hárman, - hiszen te is! - tette hozzá nevetve, rosszul értve meg a másik hallgatagságát. - Meg vagyok győződve látod, hogy ez igazában az anyám eszménye is. Hogy fiatal testtel és lélekkel, romlatlanul jusson egymáshoz két egészséges és intelligens ember. Hogy a lelki fejlődésben mindig nyomon követhessék és ellenőrizhessék egymást és egymás számára mindig ugyanazok maradjanak. Két éve ismerem már a leányt és soha, senkit sem tudnék így szeretni.

Az alkonyat szétterült már a mezőn és a városka ablakaiból lámpafények pislogtak feléjük. Ferenc nem felelt, - gyorsabban lépkedett és középen fogott sétabotját szórakozottan megforgatta erős ujjain. Sok mindenre gondolt és tulajdonképp nem tudta, hogy mire kell gondolnia. Annyi új dolog támadt rá egyszerre. A világ dolgaiban járatlanabb volt a társánál, de mérsékeltebb és pozitívabb, - úgy érezte, hogy mindez nincs rendén. Ő idáig csak könyvekből tanult és az "asszony"-ról egy-egy régi bölcselő álláspontját tette a magáévá; a férfi és nő vonatkozásainak mai közkeletű társadalmi formáit sem ismerte egészen - és barátja most komolyan forradalomról, a jövő berendezkedéséről beszél. És - ejh, gyerekség, - házasodni akar a Forel, vagy más valaki recipéje szerint, diákésszel, a csacsi, érzelmes, makacsul állhatatos kedélye első szerelmével. - Azelőtt is, sohasem akart egészen hinni e dolog komolyságában, - és most valami idegenkedő, türelmetlen nevetés kerülgette, mikor Pál az ő benső és külön emberi ügyeiről beszélt. - Nem, - ez a háborúsdijátékhoz hasonló, - hisz ők mégis, - mind a ketten gyerekek.

Majd eszébe jutott, hogy hiszen Pált az édesanyja nevelte így, - ez ideális elvontságban, elméletek közt és konvenciók nélkül. Ő pártolta barátságát vele, a mesterember fiával, mert a társai közt a legkülönbnek hitte. Az anyja hangolta úgy, hogy undorodjék a szerelem útszéli szurrogatumaitól és szegény pária-lányok iránt rokonszenves, de szinte önváddal tele részvétet érezzen, - a mások burleszk tréfái és trágár bizalmaskodása helyett. Miért adott neki izgága könyveket,- most itt az eredmény. Mennyi ellentét, mennyi zűrzavar.

- És az édesanyád tervei veled? - kérdezte tanakodva. A jövőd és az utazások?

- Istenem, - hát nem azt kívánja-e legjobban, hogy boldog legyek? - Az élet hosszú, még sok mindenre ráérek, - és Mirjamnál nem kell jobb útitárs. Nem, - mama nem lehet előítéletes.

A másik nem szólt többet. Egyszerre megint eszébe jutott az asszony, mélyen jelentős szépsége, különös szemei, hullámos egyszerű mozdulatainak egyéni intelligenciája, - az az egész csodálatos bűvkör, mely előtte és utána szállt könnyű illatos ruhája fodrainak, - minden, amit nem értett és hódolva csodált rajta, - az átremegésig, a sóhajig, a sírhatnámság édes megindulásáig. - Igen, - története, melyet az imént hallott... Ez hát a szerelem, e tragikus, szent és éretten emberi, - e rejtett és magányosan átélt nagy szomorúságok, - érezni vélte őket a rezedazöld szoba illatában. - És csaknem föllázadt a gondolatra, - hogy ez az asszony most vegyen ide menyül egy Mirjamot, - egy kicsi fűszeres lányt a Hóstyáról. Az ő csendes, lelkes, diszkrét életébe, az ő zajtalan házába. Miért volna ez az áldozat, miért? -

Pál kutatva nézett rá. Már tudta, mit szokott gondolni, amikor hallgat.

- Remélem, - kérdezte lehangoltan, - nem fogsz ellenem szólni ebben?

- Nem fogok. -

A bronzsárga-ernyős nagy függőlámpa fénye széles, melegszínű sávban vetődött eléjük a terasz lépcsőjén.

- Mennyire illik egymáshoz ez a kettő, - mondta Pál, - a Grieg zenéje és anyám.

Leült barátja mellé, a szalon kerevetén és cigarettára gyújtott, - teáscsészék illata párázott előttük az asztalkán és a háziasszony a zongoránál szemben ült velük.

Ase halálát játszotta. - Tudással, magas nívójú egyszerűséggel és egyéni ízléssel, - döntötte volna el egy zeneértő; de a fiatal vendég nem volt az. És félbarbár idegzete sejtő felviharzásával többet, csaknem mindent megérzett e percekben, - a muzsikát, a kimondhatatlant, - az élet nagy, hűs és mindent egymásba simító hullámveréseit, a vágyakat és tetteket, - és mind a véres és álmatag mysteriumot, amelybe dacosan, kérkedőn és kétségbeesetten tapos bele az északi lélek gőgje. És borzalmak, gyötrődések, téboly, halál mögött, - lágyan, piano, - mint meg-meg újuló szelíd és örök kíséret, mint engesztelő könnyek harmatozása, - a melódia, a mese, a báj. - Csodálatos, - gondolta, - hogy menynyire világos ez a nyelv, a hangoké, melyet ma engedett először a lelkéig jutni. Lám, egy új életérték! Lebűvölten meredt maga elé, két kezével átszorítva térdét; azon erőlködött, hogy gondolkodjék. Miért éppen ma? - Mintha kivedlett volna valami kemény és holt kéregből, mely alatt sajgó elevenségű, színes és nyilallóan érzékeny az élet. Ezentúl mindig így lesz vajon?

- Miért is játssza ma éppen ezt anyám? - kérdezte félig önmagától Pál és egy selyempárna fodrain babrált.

Az asszony kissé hátravetett fővel ült, arcát könnyedén fölemelve és szépvonalú, gyöngéd leányválla utána lendült az ütemsoroknak. A két gyertya sápadt sugárcsíkja alakján kereszteződött, szinte átlátszóvá tette és kiemelte a sötét fal teréből. - Félig leborult szemhéjai és a mély gyűrűk sötéten alárajzolt fátyolfoltja megöl különös, tompán sugárzó pillantása feléjük szállt néha. E két csodálatos, okos és erős sebzett-szarvas szem. E titokszerű és fájdalmat okozó szemek! Melyikükre néz vajon. Az egész arcát szokatlanná tette a zene, áthangolódottnak látszott, felszabadult életűnek és nyugtalanítónak. "Milyen szép ma anyám!" - mondta félhangosan Pál.

Melyikükre néz vajon? Ferenc összekulcsolta az ölében a két kezét és akaratlanul imádságos volt e mozdulata. Előre görnyedt, nézte őt és éles, fájó, boldog villanások jártak át a lelkén. Már eldöntötte magában, - hogy íme, elkövetkezett rá valami, - jött-jött, puha lábakkal, halkan, diadalmasan és komolyan, - be az ő okos, egyszerű és szegény életébe. Egy ilyen szerelem! Mi lesz vele. Ám ez az élet legigaza és legelevenje. - - Leborulni elé, vagy meghalni érette, - ez volna jó. Az óra zengő kis érc szava fulladtan vert el valamit; tízre járt. Az óra fölött a falon arckép, - egy eleven, feszült, vonzó és nyugtalan férfiarc hajolt ki a keretből. Ez volt, - a férfi, az egyetlen, aki hozzá illett és itt már minden elvégződött. A zongora még egyszer összefogta a halálballada tompa, fáradtan szelíd motívumait, - az asszony arca halványan átpiroslott, - a technikai fáradságtól talán. - - Hullámszerűen egyre feljebb-feljebb tört a fiú belsejében a zokogás vágya; a sok elfojtott bennrekedt forró gyermekérzés mind, mind. Mit tegyen, mit tehetne? Mindig így lesz már ezután? Az utolsó accordoknál az asszony elfordította a fejét. Mosoly volt ez, - gyors, meleg és szomorú? Neki szólt? - Bocsánat volt.

- Én még anyóval maradok egy kicsit, - mondta Pál, amikor Ferenc búcsúzni készült.

A másik felállt. Egy percig még azon félt és ujjongott, hogy mindjárt-mindjárt a kezében lesz egy pillanatra az asszony keze. Aztán ez is megvolt. Egyedül haladt a fiúszoba felé, a lelke tántorgott belül; - olyan egyszerre jött mindez. Arccal a párnákra borult, azt hitte, sírni fog és örült, hogy egyedül lehet. Ám csak mélyen, szaggatottan sóhajtott, - fölkelt megint, - és lassú, álmatag, boldog babrálással szedte le magáról a ruhát. Falnak fordult és gyorsan, édesen elszunnyadt.

Az álma szűzies volt és boldogan izgalmas. Valami folyó partján látta ülni az asszonyt gyászos és királynői pompájú öltözetben, és nehéz vasbéklyóban két csodálatos kezét. Eddig nem ismert idegáramlások futottak végig rajta e bilincsek láttán. Ő gyors, zakatoló, kicsi hajón sietett megmentésére, minden pillanat közelebb vitte; ám az nem nyújtotta felé szép fogolykezeit. Némán és sápadtan ült és nézte őt félig hunyt pillái alól. Talán mosolygott.

Felriadt, - szeme kipattant és ebben a pillanatban már szégyenletesnek érezte az álmát. Egy idegen asszony; - ha a fia tudná. Meg akart fordulni és maga előtt látta Pált.

Köpeny volt rajta és fején kalap.

- Hová készülsz? - kérdezte tőle majdnem ijedten és felült az ágyban.

Vállat vont és leült mellé a takaró szélére. Ideges volt, a szája remegett, mint akit nem volna nehéz sírásra fakasztani.

- Mi bajod ? Hova akarsz most menni ?

- Egyelőre, - nevetett fel röviden, - valami egészen alkalmatos helyre. A "Bolero"-ban friss a személyzet, - nem jönnél velem te is? - A városba, - no.

- Most, - megőrültél? Mit beszélsz? Mit gondol édesanyád?

- Hát, - öreg mesterem, - úgy látszik, ő éppen ezt akarja. Tanuld meg, hogy egy asszony se okosabb a többinél. Semmi na! Most azután nyakára mászok az életnek, - Wein, Weib und Gesang, - valahova majd csak kilyukadunk. Még rámtalálsz egyszer a halottnézőben vagy a rendőrségnél, - anyám úgyis karriert akar tőlem.

Sarkon fordult, elment, - hangos ajtónyitással, élesen fütyörészve. Felindulásában és keserűségében végletes és durcás volt, egészen kivetkőzött önmagából. Sok mindenre képes ilyenkor, - gondolta Ferenc, - és félálmosan utána-révedt egy ideig. Még zavaros volt előtte a dolgok összefüggése, - ösztönszerűen nyúlt megint a ruhái után. Felöltözött. Közben ajtók halk nyitódását hallotta ott kinn, csöndes lépteket, suttogást. A verandán találkozott a háziasszonnyal.

Rézi abban a percben húzta be maga után az ajtót. Az asszony fel-alá járt, - mikor meglátta, a kályha falához támaszkodva állt meg és bevárta őt.

- Szegény gyerek, - mondta, - ugye felzavartuk?

Mosolyogni próbált és úgy beszélt, mintha apró házirendtelenségről volna szó. De a hangján, egész alakján izgalom remegett, nagyon halvány volt és mélyárkú, szépséges szemei alatt, - valóban könnyek nyoma. A fiatal fiú az arcába nézett, és egy pillanat alatt forró lelke egész elfogultságával, a hivő egyoldalú áhítatával pártjára szegődött. Szinte gyűlölte Pált, amiért fájdalmat okozott neki. Ízetlen, erővel-esett, korcs és éretlen szerelmét, gyerekesen különc életprogramját; - és a leányt, e ravasz kis kékharisnyát, aki bizonyára számítással és nagyravágyással van tele. - - Úgy érezte, fel tudná áldozni az egész világ minden idegen ügyét, - és az ő fiatal testét-lelkét, - mind, egyetlen könnye miatt.

- Elment ugye? - kérdezte az asszony, szelíd bizalommal és már nem palástolta aggodalmát. A fiú némán bólintott és eltelt keserűséggel a másik ellen. Most messze csatangol a tavaszi éjszakán, poétás, bolond tetszelgéssel a számkivetettség pózában, - milyen önző és gonosz igazság az ő igaza! - Ferenc, aki sohasem ismerte a szülőit, mély, lélekig ható részvéttel értette meg e percben a nemzedékek tragédiáját. Hogy eljön egy nap, amikor nem értik egymást többé, és hiába volt az egész élet áldozata, gond, munka, lemondás. - Mennyi elpazarolt érték van itt, mennyi szépség, asszonyos, édes báj, fennkölt jóság; - mindez kinek?

Szemben álltak, - az asszony puha alakja a kályha langyos, fehér falához simult. Egy félig nyitott ablakszárnyon hűs északi lég szállongott be hozzájuk, - messzeterülő, ázott, nagy barna földek illatával tele. Csendben voltak. - "Ha én lehetnék a fia!" - gondolta a fiatalember, rettegve, mintha ezzel is megsérthetné. És már gyűlölte ezt a félénk, áhítatos gondolatot. - Lázas merészséggel fordult az idegen, halott férfiarckép ellen. "Kije volt ez?" Vad, keserű szégyenkezés fogta el. A torka szárazon, égve szorult össze, - már pillanatokig tartott a csend, - és egyszer látta lassan lecsukódni az asszony szemét.

- Mit tehetnék, - tört ki majdnem nyögve. Mit lehetne! - -

Az asszony felnyitotta a szemét és ránézett. Az első pillanatban összeszorította ajkait és elpirult kissé. Most már látnia kellett. E szorongó, áhítatos, félig naiv és félig epedő fiatal arcot; nagy, néma izzású szenvedélyt a szép, felhős, sötétbarna szemekben, szikár, csontos vállai remegését, e fogvacogtató izgalmat és hasztalan, bús igyekezetet, hogy mindezt palástolja. Látta és meg kellett éreznie, hogy ez itt mégis a kész, teljes férfiúi-szerelem immár, - a hallgatag, komoly és elszánt; nincs magyarázata, értelme vagy kelte, - ez a szerelem. És férfi áll mellette egész, forró, odaadó valójával e percben, amikor minden, amiért élt, elhagyni készül őt. Most - egyszer utoljára még, - a szerelem, a fiatalság. Erre gondolt vajon?

- Mit tehetnék? - - Minden megtennék, - ismételgette a fiú görcsösen, jelentés nélkül, - mert szüksége volt ilyen semmitmondó szavakra. Aztán elszállt egy sóhaj, - rövid, nagyon picike és önkénytelen, - az asszonyé. A szeme nedves volt, melegsugárú és bánatos, - talán több is ennél, hamvadó rejtélyekkel, álmatag, fojtott veszedelmekkel teli. Feléje nyújtotta a jobb kezét, - puhán, hajlékony simulással fektette bele a kemény, barna tenyér érdes mélyébe, - és úgy hagyta egy pillanatig. - Még egyig aztán, - vagy tovább. - Ennyi volt.-

Visszavonta, - leejtette egy percre, - nem következett semmi. Már egyenesen, komolyan, kedves, szomorú fölénnyel nézett a szemébe.

- Igen, - mondta, - ha jó akar lenni, - menjen utána. Menjen és vigyázzon rá. Magára hallgat; - megteszi ugye?

A fiú némán, görnyedten hajolt meg előtte. És vette a köpenyét, - alázatosan, kiverten, boldogtalanul. Szinte örült, hogy mindjárt kinn lesz a levegőn, ahol megállhat, - nekiborulhat valami falnak és sírhat. -


Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 2. szám