A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jazz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jazz. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 1., csütörtök

Paloznaki Jazzpiknik




.

A nyár leghangulatosabb fesztiválja, a Jazzpiknik augusztus 1-3. között Paloznakon! 4 színpadon, több mint 30 koncerttel a festői szépségű Balaton-felvidéken, a fűben ülős piknik hangulattól, a klubhangulaton át a „nagykoncert” élményig minden meglesz az idei Jazzpikniken.


A Balaton északi partjának egyik legkedvesebb falujában, Paloznakon a Homola Pincészet 2019-ban nyolcadaik alkalommal rendezi meg a Paloznaki Jazzpikniket, ami kis Tájház udvari dzsemboriból vált 3 napos, mára már 4 színpados, 33 koncertes rendezvénnyé, 2015-től pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat oszlopos tagjává.

Az alapötletet a jó borok és a jó zene kapcsolata adta, az ötletgazdák Homola Szabolcs és Valde Orsolya. Egy olyan színvonalas rendezvény létrehozása lebegett a szemük előtt, amely a tömegfesztiválok mellett kínál alternatívát a Balatonon. A legjobb hazai és nemzetközi előadók mellé fontos a minőségi gasztronómia, a helyi termelők jelenléte és a fenntarthatóságra való odafigyelés. A Balatontól egy kőhajításnyira, a paloznaki szőlőhegyen igazi piknik-hangulatra számíthatnak a látogatók. A 500 lakosú falu ilyenkor három napra a jazz balatoni fővárosa lesz: a falu melletti nagyszínpadon napközben a plédeken ejtőzve, este pedig a füvön táncolva, a csillagok alatt szólnak a nagykoncertek.

A 2019-es fesztivál sztárfellépője: Rick Astley a Never Gonna Give You Up ’80-as évekbeli slágerének énekese, aki nagy sikerrel tért vissza néhány éve új, kifinomult soul hangzásával. A Michael Jackson fiútestvéreiből álló The Jacksons formációt most először hallhatják a rajongók Magyarországon. A jazz, a funk és a soul kiemelkedő alakjaival találkozhatnak a piknikezők: csütörtökön a The Jacksons adja a nyitókoncertet, előzenekara a Peet Project, akik az idei Jazzpiknik fesztiválhimnuszának szerzői is. Pénteken a The Brand New Heavies, Little G Weevil és a Silhouette & Vinx varázsolja el a közönséget, majd a szombati záróesten, augusztus 3-án Rick Astley, Maceo Parker és Adani&Wolf lép fel a nagyszínpadon. A további színpadokon a magyar jazzélet jeles képviselői varázsolják majd el a piknikezőket.

Programok:
Augusztus 1., csütörtök
Nagyszínpad
18:45   Peet Project
21:00   The Jacksons
23:00   Dan von Schultz & Andrew J

Audi Jazz Stage
17:30   Écska &Hubs
20:00   Acoustic Cuts
23:00   Gabo Acoustique

Tattinger Jazz és Pezsgőbár
19:00   Postmodern Songbook
22:00   Szilárd Piano Projekt

Augusztus 2., péntek
Nagyszínpad
18:15   Little G Weevil
20:30   The Brand New Heavies
23:00   Silhouette&Vinx

Fábián Juli Színpad
17:30   Arcadenoe
19:30   Véczi Eszter Quartet
21:30   Rafael
23:45   Singas Projekt

Audi Jazz Stage
18:15   Veraszívem
20:30   Apey
23:00   Four Seasons

Tattinger Jazz és Pezsgőbár
16:30   Haraszti Ádám Projekt
19:00   Horváth „Tojás” Gábor Trió
22:00   Judie Jay Quartet

Augusztus 3., szombat
Nagyszínpad
17:30   Zolbert
19:15   Maceo Parker
21:30   Rick Astley
23:30   Adani&Wolf

Fábián Juli Színpad
19:15   Balázsovits Edit & Nő Comment
21:15   Nunky Bay Starship
23:30   Myrtill és a Swinguistique

Audi Jazz Stage
18:00   Hangácsi Márton
20:30   Szervezés Alatt
23:00   Gero Live Act

Tattinger Jazz és Pezsgőbár
16:30   Antal Gábor Trio
19:30   Soma Mamagésa Vanavan Trio
22:15   Király Martina Trio

2019. augusztus 1-3.
Paloznaki Jazzpiknik
Homola Pincészet – Paloznak

 

2019. július 9., kedd

Chris Potter – Gilad Hekselman – Németh Ferenc Trió a Budapest Jazz Clubban




.

Augusztus 13-án három vérbeli virtuóz jazz muzsikus találkozását tekintheti meg a közönség. A határokon átívelő trió zenéjében könnyen tetten érhető a tagok saját kultúrájának lenyomata. Zenéjük legmeghatározóbb eleme a zabolátlan szabadság és a kreativitás kompromisszumokat nem tűrő szárnyaló kiteljesedése.


A jazz dobolás és zeneszerzés terén egyaránt kiemelkedő Németh Ferenc közel negyven ország több mint háromszáz városában szólaltatta meg azonnal felismerhető stílusával különleges perkusszív kiegészítőkkel színesített dobfelszerelését. Többezres nézősereg előtt játszott a Los Angeles-i Playboy Jazz Festival-on, a New York-i JVC fesztiválon a Carnegie Hall-ban Herbie Hanckock-kal szerepelt. Az elmúlt években olyan kaliberű zenészekkel működött együtt, mint John Patitucci, Marc Turner, Joshua Redman vagy Russel Ferrante, csak a legismertebb ikonokat említve a hosszú listából.

Chris Pottert szintén nem kell bemutatni a hazai közönségnek, hiszen számtalanszor koncertezett már Budapesten és a jelentősebb hazai fesztiválokon. Közel húsz saját albuma mellett több mint száz korongon hallható erőteljes, virtuóz játéka. A közönségét minden alkalommal zseniálisan frappáns, precíz, villámgyors észjárást tükröző játékával lehengerlő muzsikus a honi koncertek alkalmával csakis a magyar jazz legjobbjaival működik együtt. Nem volt ez másképp 2011 nyarán sem, mikor a Dresch Quartet oldalán varázsolta el a közönséget a BJC-ben, vagy legutóbb a hazai rajongótábor legnagyobb várakozására saját zenésztársaival szerepelt a BJC-ben, hogy a már ismert szerzemények mellett 2017-es The Dreamer is a Dream című korongját is bemutassa.

Gilad Hekselman mindent tud a jazzről, játéka egyszerre virtuóz, egyedi, ízléses és kreatív. Az izraeli születésű akusztikus és elektronikus gitárt egyaránt bravúrosan megszólaltató művész mára a New York-i jazz szcéna egyik legkeresettebb alakja, aki az utóbbi években Mark Turner, Danilo Perez és Esperanza Spalding mellett vált a műfaj kortárs képviselőinek meghatározó egyéniségévé. Aktív résztvevője New York jazz életének, így rendszeresen játszik a legismertebb klubokban, köztük a  Blue Note, The Jazz Standard, Dizzy's és Small színpadain. A klubkoncertek mellett visszatérő szereplője a legrangosabb, így a Montreux, North Sea, Montreal és San Francisco jazz fesztiválnak is.

2019. augusztus 13.
Chris Potter – szaxofon, Gilad Hekselman – gitár, Németh Ferenc – dob
Budapest Jazz Club
Hollán Ernő utca 7.
Jegyár: 5.900 HUF

 

2019. április 2., kedd

Sárik Péter Trio X Beethoven




.

A Sárik Péter Trió Magyarország egyik legnépszerűbb jazz formációja. Sikerük záloga a nyitottság és a közönség szeretete, zenéjük dinamikus, változatos és humorral teli, így azok számára is élvezetes, akik csak most ismerkednek a jazz műfajával - saját szerzeményeik mellett gyakran közönségük zenei kívánságait dolgozzák fel saját stílusukban - például április 3-án egy különleges, izgalmas Beethoven újragondolással érkeznek Budakalászra.


Sárik Péter zeneszerzői munkásságát számtalan díjjal jutalmazták itthon és külföldön egyaránt, szerzeményei rendre dobogós helyezéseket érnek el az Egyesült Államok és Nagy-Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein is. A trió a saját szerzemények mellett gyakran kalandozik más műfajok felé. Jazzkívánságműsor című programjukban közönségük kéréseit dolgozták fel saját stílusukban: klasszikus, pop, rock és népzenét adaptálnak jazzre. Jazzkívánságműsor című lemezük 2014-ben Fonogram-díjat kapott, mint “Az év hazai jazz albuma”, gyerek jazz-mese kiadványukat 2014-ben, a Jazzkívánságműsor 2-t  2016-ban, a Lucky dog című CD-t pedig két évvel később jelölték ugyanerre a díjra. 2016 őszén jelent meg Beethoven műveinek jazz-feldolgozásait tartalmazó korongjuk, melyet a Zeneakadémia Nagytermében mutattak be óriási sikerrel, teltház előtt. 

A Sárik Péter Trió legutóbb Beethoven műveit dolgozta át saját stílusára.
A koncert repertoárjában a mester szimfóniáinak és zongoraszonátáinak részleteit adják elő. Beethoven dallamai és harmóniái keverednek a jazz és a popzene ritmusaival. A műsor nagy része természetesen improvizáció, a trió megidézi azt a kort, amikor még a klasszikus zenészek is rögtönöztek. A Sárik Péter Trió koncertjein megszokott, hogy a közönség aktív részese az előadásnak, ez április 3-án, budakalászi koncertjükön sem lesz másképp: a zenekar együtt adja elő az Örömódát a hallgatókkal.

Sárik Péter X Beethoven című produkciójukról így nyilatkozott:
"Megtisztelő és hatalmas feladat egy olyan korszakalkotó zeneszerző műveit feldolgozni, mint Beethoven. Mint minden újragondolásnál, itt is nagyon fontosnak tartottam megőrizni a szerzemények eredeti üzenetét és hangulatát. Emellett megpróbáltam elképzelni, hogy, ha a Mester ma élne, és lenne egy ilyen nagyszerű jazz-triója, mint nekem, hogyan hangszerelné át a saját darabjait. Úgy gondolom, ma is merész, karakteres és újító szellemű lenne. Ezt az irányt követtük mi is a feldolgozásoknál, így valószínűleg többször meglepjük majd a közönséget, hisz' bátran használjuk a ma divatos ritmusokat, a modern jazz- és popzene új stílusjegyeit. Nagyszerű játék ez, és többszörösen bebizonyosodott, hogy az igazán nagy művek nem csak az idő próbáját állják ki, hanem mai környezetbe kerülve újjászületnek, és olyan hatást keltenek, mintha most írták volna őket..."

A zenekar tagjai: Sárik Péter (zongora), Fonay Tibor (bőgő), Gálfi Attila (dob)
Belépő a koncertre: 2500 Ft

2019. április 3. 18:00
Sárik Péter Trio X Beethoven
Kós Károly Művelődési Ház, Budakalász

 

2019. március 9., szombat

Lábtörése és felépülése után újra Budapesten koncertezik Rhoda Scott




2019. április 14-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a 80. születésnapját ünneplő Rhoda Scott, aki korábban már több ízben is adott koncertet Magyarországon. A Hammond Orgona mezítlábas Királynője mellett Zeffer András is fellép majd.



Rhoda Scott eredetileg tavaly novemberben adott volna koncertet Budapesten, de lábtörése miatt meg kellett műteni, ezért az összes hátralévő 2018-as koncertjét új időpontra kellett áttennie. Az orgonaművész már teljesen felépült, és 2019. április 14-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a Lady Quartet néven megismert formációban, három jazz tehetséggel kiegészülve. A koncerten a klasszikus mester legismertebbdalai lesznek hallhatóak, a trió stílusára jellemzően modern, virtuóz és meglepő harmóniai fordulatokban gazdag előadásmódban. Az eseményen Zeffer András is fellép.

Rhoda Scott az amerikai New Jersey államban született egy metodista vándor lelkész legidősebb lányaként. Gyermekkorában a gospel istentiszteletek légkörében nevelkedett, itt fantasztikus zenei és énekes fogékonyságra tett szert. Az eredetileg autodidakta módon tanult zenész 25 éves korában egy mester diplomával a kezében kikerült a New York-i Manhattan School of Music padjaiból, ahol a végzős évfolyamban a legmagasabb adható kitüntetést szerezte meg. Az első fellépésére a Count Basie’s Lounge-ban, Harlemben került sor, ahol az összes jazz híresség azonnal a befogadta.

Sikerének titka, hogy ugyanolyan könnyedén játszik komolyzenét, mint ahogy jazzt, gospelt, vagy bluest. Bámulatos memóriával van megáldva, saját maga szerzi a zenét és állítja össze színpadi repertoárjának nagy részét. A színpadon profizmusa, karizmatikus kisugárzása mellett, kedves mosolya és jellemző.

Rhoda Scott egy időben szinte hazajárt Magyarországra. Egy korábbi interjúban azt is mondta, ha van előző élet, akkor biztos, hogy Magyar volt. Magyar vonzalma azzal kezdődött, hogy a Kodály-módszerről és Bartók népdalgyűjtéseiről írta a diplomamunkáját, a magyar közönség pedig mindig bőkezűen bánt vele. A Harlem Orgona Királynője pályafutása kezdete óta mezítláb játszik. Mint mesélte, gyerekként került egy olyan drámai hangszer közelébe, mint amilyen az orgona, és számára természetesen jött, hogy levette a cipőjét. Később már tudatosan csinálta, hogy jobban érzékelje a hangokat a pedálon.

Jegyek itt: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/rhoda-scott-80-lady-quartet-koncert-budapest-papp-laszlo-sportarena-492447/event.html

  

2019. március 2., szombat

Újra Budapesten koncertezik Chris Botti




.

2019. június 5-én a MoM Sportban ad koncertet Chris Botti, a Grammy-díjas trombita művész és zeneszerző. Nevét a hazai jazz közönség jól ismeri, és most újra visszatér Magyarországra.



Chris Botti a fiatal trombitás generáció talán legnagyobb alakja. Tizenéves kora óta vonzódik a műfajhoz, és az évek során egyedi stílust is alkotott: szeret improvizálni, de zenéje nem zabolázatlan. Inkább a pop-os formákat kedveli, de vonzza az az atmoszférikus minőség, ami a jazzt jellemzi.A RIAA aranydíjazottjaként olyan jól ismert művészekkel dolgozott már mint Sting, Michael Bublé, Barbra Streisand, Tonny Bennett, Yo-Yo Ma és Jill Scott. Pályafutása során már elnyerte egyszer a legjobb jazz album címet is, amely címre több lemezét is jelölték. A zenéjét már a filmes világ is felfedezte, s Stinggel együtt 1999-ben filmzenét is írt, de talán a legnagyobb elismerés a 2005-ös Grammy díja volt. 

Akár illusztris szimfóniákat ad elő, akár híres koncerttermekben lép fel, páratlanul tiszta és poetikus hangja/hangzása átvágja a zene határait. Nincs még egy Chris Botti koncerthez fogható élmény. Benne minden megvan: egy varázslatos trombita művész, aki a jazztől kezdve, a popon át, a rockig mindenben otthon van. Egy zseniális vezér, aki hagyja, hogy a zenésztársai is ragyogjanak, aki egyben egy nagyszerű showman, akinek az előadása és a színpad szeretete fertőző/átragad a közönségre is. Nézd meg élően is, hogy megértsd, miért akartak együtt zenélni vele olyan zenei zsenik mint Sting, Paul Simon vagy Joni Mitchell. Chris Botti 2019. június 5-én a budapesti MoM Sportban ad koncertet.

Jegyvásárlás:https://www.eventim.hu/hu/jegyek/chris-botti-koncert-budapest-mom-sport-516724/event.html

A budapesti koncert szervezője a Danubius Music Produkciós Iroda.

 

2019. február 6., szerda

A jazz fiatal tehetségei és legnagyobb csillagai a Jazz Showcase-en




.

Idén ismét hangulatos jazz-szentéllyé alakul a Müpa: 2019. február 8. és 10. között a hazai jazzélet krémje és ifjú tehetségei lépnek színpadra a tizenkettedik Jazz Showcase-en. A közép-európai régió egyik legfontosabb zenei tehetségbörzéjének délutáni koncertjein kilenc fiatal együttes verseng a zsűri és a közönség kegyeiért, a háromnapos jazzünnep nagykoncertjein ezúttal is a hazai-, illetve külföldi jazzszcéna legismertebb előadói vonulnak fel, idén először pedig szakmai programmal, workshoppal és mesterkurzussal bővül a Jazz Showcase.


Februárban három napra ismét a jazzé lesz a főszerep a Müpában: vidám fesztiválhangulattal, izgalmas szakmai programokkal, feltörekvő fiatal tehetségekkel és a műfaj hazai, illetve külföldi kiválóságaival a színpadon jön a tizenkettedik Jazz Showcase. A tehetségbörze a régióban egyedülálló módon biztosít bemutatkozási lehetőséget a fiatal zenészek számára hazai és nemzetközi szaktekintélyek előtt. A 2008-ban indított sorozat célja, hogy továbbtanulási lehetőséghez, lemezfelvételhez, és koncertturnéhoz segítse a magyar jazz-utánpótlást. A Jazz Showcase-en korábban bemutatkozó tehetségek mára a hazai jazzszcéna megkerülhetetlen előadói, akik külföldön is egyre nagyobb sikereket érnek el.

A délutáni koncerteken ezúttal is háromszor három fiatal csapat verseng majd egymással, a fellépők a legkülönbözőbb jazzstílusokban és hangszer-összeállításokban lesznek hallhatók. A produkciókra a hagyomány szerint idén is hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri szavaz majd, a közönség pedig a helyszínen és online is leadhatja voksát kedvenceire. A szakmai fődíjas, valamint a nézők választottja hamarosan újra zenélhet a Müpában, a Nemzetközi Jazznapon, illetve a Jazz 0820 program keretében.

A seregszemlét február 8-án az Organism zenekar koncertje nyitja, akiknek zenéjére ugyanúgy hatással van a gospel és a blues, mint és a funk, illetve a kortárszene. Őket követi az andalító hangú jazz-énekesnő Szczuka Panka és kvintettjének koncertje, majd az izgalmas hangzásvilágú: post-bopot, a szabad zenét és a hip-hopot különlegesen elegyítő Mordent Quintet. Az első napot egy igazi nagyágyú zárja: a jelentős nemzetközi sikereket maga mögött tudó Párniczky András nevével fémjelzett Párniczky Quartet lép színpadra, hogy bemutassák legújabb lemezüket, a Bartók Electrifiedot. Mindezt olyan kiváló külföldi vendégművészek társaságában teszik, mint a portugál bőgős, Carlos Bica, akit hazájában az év zenészévé választottak, valamint az ECHO Jazz-díjas dobos, Dejan Terzić.

A Jazz Showcase második napja két szakmai programmal indul: a Mindent a jazzről Nemzetközi Jazztanulmányi Workshop ingyenes, nyilvános előadásai és a kerekasztal-beszélgetés elsősorban a fiatal jazzmuzsikusok, a szakmabeliek és általában a jazzt szerető közönség érdeklődésére tarthat számot. Ezt követően Living Jazz – Interaktív mesterkurzus fiatal muzsikusoknak címmel Philip Yaeger amerikai jazzmuzsikus, a Jazz Showcase nemzetközi zsűrijének tagja korunk egyik legnagyobb kihívására, a megváltozott piacon való érvényesülés lehetséges módjaira és technikáira kívánja felkészíteni a fiatal jazzmuzsikusokat.

A délutáni tehetségbörze fellépőinek sorát a Nagy Emma Quintet nyitja, akiknek idén megjelenő első albumán helyet kap minden zenekari tag egy-egy saját kompozíciója. Őket követi a Szász Ágnes énekesnő kezdeményezésére létrejött Senga elnevezésű projekt, amely egy újfajta zenei világba varázsolja el a hallgatót, ötvözve a soul, neo-soul, r'n'b, jazz- és groove-elemeket. A Farkas Zsolt Quartet névadója a Snétberger Zenei Tehetségközpont egykori diákja, aki ma már tapasztalt koncertezőnek számít: fellépett Oslóban, Londonban és Tel-Avivban is.  A második nap esti nagykoncertje valódi örömzenélésnek ígérkezik: debütáló lemeze anyagát mutatja be a Solati Music. A formáció életre hívója a nemzetközileg is elismert jazz-zongorista, Tzumo Árpád, aki olyan tehetséges zenésztársakat verbuvált maga köré, mint Pocsai Kriszta, Heilig Tamás és Toni Snétberger. Az est vendégeként pedig hazánk egyik legismertebb gitárművésze, Snétberger Ferenc lép színpadra.

Február 10-én a groove-os, drum and bass- és swing alapú hangzásokkal operáló Varga Tivadar Trió koncertje nyitja a napot, utánuk következik a Varga Dániel Quartet, akik a kortárs modern jazzt ötvözik lírai free hatásokkal, a Bencze Alma Project 4 zenéjében pedig a spontaneitás és a közös improvizatív örömzenélés kerül reflektorfénybe. A zárónap nagykoncertjén a műfaj egyik meghatározó hazai énekesnője, Karosi Júlia lép színpadra kvartettjével, amellyel főként az ő klasszikus zenéből és a modern jazzből táplálkozó szerzeményeit játsszák. A zenekar igazi különlegességgel készül az estére, hiszen a New York-i jazzélet egyik legkeresettebb gitárosa, Ben Monder lesz a vendégük. Saját kompozíciói és transzcendentális játéka, összetéveszthetetlen soundja rendkívüli módon illeszkedik a Karosi Júlia Quartet stílusához, így a közönség felejthetetlen élményre számíthat.

https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2019

A Jazz Showcase digitális műsorfüzete itt érhető el: https://www.mupa.hu/media/musorfuzet

További izgalmas részletek a Müpa Magazin 40. oldalán: https://www.mupa.hu/media/mupa-magazin

Organism
2019. február 8. 16:00 – 16:50
Átrium (Előcsarnok)
Közreműködők: Möntör Máté, gitár; Vas Bence, Hammond-orgona; Szabó Sipos Ágoston, dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-organism-2019-02-08_16-00-atrium-elocsarnok

Szczuka Panka Quintet
2019. február 8. 17:00 – 17:50
Zászlótér
Közreműködők: Szczuka Panka, ének, ukulele; Cseke Dániel, szaxofon, fuvola; Menyhért Márton „Malac”, gitár; Arday Dániel, bőgő; Baranyi Bence, dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-szczuka-panka-quintet-2019-02-08_17-00-zaszloter

Mordent Quintet 2019. február 8. 18:00 – 18:50
Átrium (Előcsarnok)
Közreműködők: Raboczki Balázs, alt- és szopránszaxofon; Táborszky Bence, trombita, szárnykürt; Jónás Rezső, zongora; Miskolczi Márk, bőgő; Richter Ambrus, dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-mordent-quintet-2019-02-08_18-00-atrium-elocsarnok

Párniczky Quartet feat. Carlos Bica, Dejan Terzić
2019. február 8. 20:00 – 22:00
Fesztivál Színház
Közreműködők: Párniczky András, gitár; Bede Péter, szaxofon, tárogató; Carlos Bica, bőgő; Dejan Terzić; dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/parniczky-quartet-feat-carlos-bica-dejan-terzi-2019-02-08_20-00-fesztivalszinhaz

Mindent a jazzről – Nemzetközi jazztanulmányi workshop 2019. február 9. 09:30 – 14:30 Előadóterem


https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/mindent-a-jazzrol-nemzetkozi-jazztanulmanyi-workshop-2019-02-09_09-30-eloadoterem

Living jazz – Interaktív mesterkurzus fiatal jazzmuzsikusoknak 2019. február 9.  14:30 – 16:00
Előadóterem


https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/living-jazz-interaktiv-mesterkurzus-fiatal-jazzmuzsikusoknak-2019-02-09_14-30-eloadoterem

Nagy Emma Quintet 2019. február 9. 16:00 – 16:50 Átrium (Előcsarnok)
Közreműködők: Nagy Emma, ének; Cseh Péter, gitár; Papp Tamás, zongora; Dénes Ábel, bőgő; Klausz Ádám, dob;

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-nagy-emma-quintet-2019-02-09_16-00-atrium-elocsarnok

Senga
2019. február 9. 17:00 – 17:50
Zászlótér
Közreműködők: Szász Ágnes, ének; Vikukel Dániel, zongora; Tenki Dániel, basszusgitár; Takács Bálint, dob
https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-senga-2019-02-09_17-00-zaszloter

Farkas Zsolt Quartet
2019. február 9. 18:00 – 18:50
Átrium (Előcsarnok)
Közreműködők: Farkas Zsolt, zongora; Soso Lakatos Sándor, szaxofon; Szajkó Adrián, bőgő; Snétberger Toni; dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-farkas-zsolt-quartet-2019-02-09_18-00-atrium-elocsarnok

Solati Music: Debut
2019. február 9. 20:00 – 22:00
Fesztivál Színház
Közreműködők: Tzumo Árpád, billentyűs hangszerek; Pocsai Kriszta, ének; Heilig Tamás, basszusgitár; Toni Snétberger, dob; Snétberger Ferenc, gitár

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/solati-music-debut-2019-02-09_20-00-fesztivalszinhaz

Varga Tivadar Trió 2019. február 10. 16:00 – 16:50
Átrium (Előcsarnok)
Közreműködők: Varga Tivadar, zongora; Bartók Vince, basszusgitár; Egri Márton, dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-varga-tivadar-trio-2019-02-10_16-00-atrium-elocsarnok

Varga Dániel Quartet
2019. február 10. 17:00 – 17:50
Zászlótér
Közreműködők: Varga Dániel, szaxofon; Piotr Lipowicz, gitár; Ivar Krizic, bőgő; Matheus Jardim, dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-varga-daniel-quartet-2019-02-10_17-00-zaszloter

Bencze Alma Project 4 2019. február 10. 18:00 – 18:50 Átrium (Előcsarnok)
Közreműködők: Bencze Alma, ének; Révész Richárd, zongora; Fonay Tibor, bőgő; Szendőfi Péter, dob

https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-tehetsegborze-bencze-alma-project-4-2019-02-10_18-00-atrium-elocsarnok

Karosi Júlia Quartet
2019. február 10. 20:00 – 22:00
Fesztivál Színház
Közreműködők: Karosi Júlia, ének; Tálas Áron, zongora; Bögöthy Ádám, bőgő; Varga Bendegúz, dob

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/karosi-julia-quartet-es-ben-monder-2019-02-10_20-00-fesztivalszinhaz

2018. november 1., csütörtök

Németh Ferenc Trio (US-H) Budapest Jazz Club -- 2018.11.07




.

Németh Ferenc az egyik legsikeresebb magyar származású, mostanra nemzetközi hírnevet szerzett, sőt nevét, a jazz arcvonalában, a tengerentúlon is az elsők között jegyzik. Már pályája elején a manapság egyik legtöbbet emlegetett gitárossal, Lionel Loueke-vel koncertezett. A bostoni Berklee College of Music majd a Thelenius Monk Institute tanáraitól tanult, majd néhány pillanattal később már közös lemezfelvételeken dolgozott velük. Nem kisebb klasszisokról van szó, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Joshua Redman, John Patitucci, Mark Turner és Russel Ferrante, csak a legismertebbeket említve az impozáns névsorból.


A trió fúvósa, Greg Tardy első lemeze 1992-ben jelent meg. A formáció rangidőse dolgozott Elvin Jones-szal, Avishai Cohen-nel, Brad Mehldau-val és Joshua Redman-nel is. A Müpa-ban pedig szintén Németh Ferenc kísérete mellett Chris Potterrel lépett színpadra 2015-ben.

A trió billentyűse Tzumo Árpád ebben a formációban a basszusokért is felel. A zongorajátékot szintetizátorral és samplerrel egészíti ki. A kísérletezést mindig is elsődlegesnek tartó komponistát a BJC közönsége jól ismeri, hiszen SoLaTi nevű formációjával majd' minden hónapban teltházas koncerttel szerepel Pocsai Kriszta, Heilig Tomi és Toni Snétberger társaságában.


A trio zenei világa hosszú kísérletezőmunka eredménye, melyben klasszikus jazz standardeket és régi magyar dallamok egyaránt megszólalnak új köntösbe bújtatva, jazz-es, RnB-s, Hip-Hop-os elemekkel gazdagítva az eredeti lüktetést. Németh Ferenc ebben a zenekarában a verők mellett hangszálait is használja, hangját pedig egy vocal harmonizer teszi még különlegesebbé.


Németh Ferenc – dob, Gregory Tardy – szaxofon, Tzumo Árpád – zongora

2018.11.07. 20.00
Budapest Jazz Club
Belépő: 3.900 HUF

Forrás: EuroAstra
 

2018. október 29., hétfő

„Jazzkívánságműsor” – jazzkoncert Gyulán




.

A „Jazzkívánságműsor” koncertek 2010-ben indultak és sikerük a mai napig töretlen. A közönség bármilyen stílusú és műfajú dalt kérhet, és a zenekar eljátssza jazzben. A koncertsorozat legjobban sikerült darabjai szerepelnek „Jazzkívánságműsor” lemezeken, melyből az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott, mint „Az év jazz albuma”, a második pedig 2016-ban volt Fonogram-díj jelölt, szintén ebben a kategóriában.


A Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált. Sikerük egyik záloga, hogy mindhárman nagyon nyitott, sokoldalú muzsikusok, így a közönség sokkal szélesebb rétegét szólítják meg, mint a jazz-zenekarok többsége. Az együttes koncertjeinek hangulata sokszor inkább pop vagy rock koncerthez hasonlatos, még akkor is, ha a Zeneakadémián, vagy a legkomolyabb koncerttermekben játszanak. A zenekar közvetlenségével, energiájával sok új rajongót hoz a jazznek.

Szőke Nikoletta a Montreaux-i Nemzetközi Jazz-Énekverseny 2005-ös döntőse és közönségdíjasa, a 2010-es Megasztár döntőse, Junior Prima Díjas jazzénekesnő. Olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Bobby McFerrin, Kurt Elling vagy Michel Legrand, Fellépett New Yorkban, Tokióban és a világ számos fontos jazz klubjában, lemezei listavezetők voltak Japánban. Magyarország vezető jazz-énekesnője, többször elnyerte hazánkban az „Év Jazzénekesnője” díjat.

A Gyulai Várszínház őszi-téli kamaratermi szezonjára Jazz bérletet válthatnak, amellyel három koncertet tekinthetnek meg, ebből kettőt teljes áron, a harmadikat pedig mindössze 100 forintos áron.

Az őszi-téli kamaratermi szezon jazz koncertjei:

Október 30.: Sárik Péter Trio feat Szőke Nikoletta: „Jazzkívánságműsor”
November 13.: Gayer Mátyás Trio: Never Ending Story
December 18.: Balázs Elemér Group karácsonyi koncertje
Gyulai Várszínház, Kamaraszínpad
Gyula, Kossuth u. 13.

 

2018. augusztus 20., hétfő

Swinggel és jazzel búcsúzik a nyár a Müpában




.
Glenn Miller:In the Mood

Lendületes jazzel és a swing hőskorának három ikonikus alakjával zárja a nyarat a Müpa. Augusztus 20-án délutántól egészen a tűzijátékig az ingyenes Jazz 0820 különleges koncertjei várják a közönséget, az augusztus 24. és 26. között zajló New Orleans Swingfesztivál pedig az 1930-as, 1940-es évekbe repít vissza.

A hagyományokhoz híven a Müpa idén is jazzel köszönti a nemzeti ünnepünket. A Jazz 0820 programjában ezúttal ismét a műfaj tradicionálisabb, közkedvelt irányzata dominál majd, amit többek közt a fiatal jazzgeneráció kiemelkedő alakjai szólaltatnak meg. Az Üvegteremben Gayer Mátyás lesz hallható triójával – a zongorista művészetének vonzereje nem is annyira fantasztikus technikájában rejlik, hanem az eredetiségében, amellyel a legismertebb sztenderdeket varázsolja magáévá. A negyvenes nemzedék kiválóan képzett, sokoldalú gitárosa, Czirják Csaba is triójával érkezik majd, amelyben ezúttal Bögöthy Ádám bőgős és a formáció állandó dobosát helyettesítő Csízi László lép színpadra.. A két trióhoz tehetséges ifjú szólisták csatlakoznak majd a hazai jazzélet krémjéből. A szabadtéri színpadon is izgalmas előadók váltják egymást: elsőként az idei Jazz Showcase győztese, a Wind Singers a cappella énekegyüttes lép fel, amely lélegzetelállító technikával és magával ragadó energiával szólaltatja meg a legkedveltebb jazzszámokat. Utánuk a klarinétvirtuóz Joe Fritz és kvintettje kápráztatja el a közönséget, ők a legendás Benny Goodmant idézik meg műsorukkal. A napot pedig az ünnepi finálé, a Police Big Band koncertje zárja, melynek művészeti vezetője a hagyományos jazz egyik hazai koronázatlan királya, Szalóky Béla.
Ahogy az elmúlt években, a Müpa idén is swinggel búcsúztatja el a nyarat. Augusztus 24. és 26. között az 1930-as, 1940-es évek zenéje költözik be a ház falai közé. Az idei New Orleans Swingfesztivál a műfaj hőskorának három ikonikus alakját idézi meg, hogy még alkalmunk legyen egy kis nyár végi pezsgésre.
Az augusztus 24-i nyitókoncerten rögtön a korszak egyik legjelentősebb szereplőjét, az amerikai harsonás-zeneszerző Glenn Millert idézi meg három kiváló énekesnő – Koós Réka, Fehér Adrienn és Tunyogi Bernadett – az őket kísérő Dixie Kings of Hungary zenészei segítségével. Miller első zenekarát 1937-ben alapította meg, de az átütő sikert az 1939-ben indított big bandje hozta meg. Újszerű, swinges hangzásukkal rövid idő alatt az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb zenekarává váltak, olyan korszakos slágerekkel, mint az est címadója, az In The Mood, a Moonlight Serenad vagy épp a Chattanooga Choo Choo, amely a zenetörténet első aranylemeze lett. A sikernek az időközben kirobbanó II. világháború vetett véget, melynek hatására Miller úgy döntött, katonai szolgálatba lép, és újonnan szervezett szolgálati zenekarával nyújt morális támaszt a harcoló csapatoknak 1944 decemberében épp Párizsba tartott egy karácsonyi műsor miatt, amikor repülőgépének nyoma veszett a tenger felett.  Annak ellenére, hogy karrierje fájóan rövidre sikerült, a jazzre gyakorolt hatása messze túlélte. 
1928-ban, pontosan 90 évvel ezelőtt a korszak minden addigi konvenciót átlépő sztárja – páratlan előadó művészete mellette aktívan részvett polgárjogi mozgalmakban, publikált és egyetemeken tartott előadást a szegregációról –, Josephine Baker első alkalommal lépett fel a budapesti Orfeumban. A 20-as évek Magyarországán a „Bronz Vénusz” mind egzotikus külsejével, mind szexuálisan túlfűtött előadásával alaposan felkavarta a főváros életét. Kosztolányi Dezső a Pesti Hírlapba írt egy glosszát róla, az Orfeum akkori igazgatója, Zerkovitz Béla pedig dalban örökítette meg a híres-hírhedt performanszot. A Gyere Josephine óriási sláger lett: maga Baker is imádta a szaftos sorokat tartalmazó szerzeményt, és Párizsba visszatérve gyakran énekelte a belőle készült francia verziót. Augusztus 25-én ez a dal is elhangzik majd, mind a magyar, mind a francia változatban. Utóbbiban Baker 21. századi megtestesítője, a francia-amerikai énekes-színésznő, Nicole Rochelle lesz a Bényei Tamás vezette Gramophonia Hot Jazz Orchestra segítségére. A jazzélményt a Keep Swinging Tánccsoport és Kautzky Armand narrálása teszi majd teljessé. 
Geroge Gerswin alakja és munkássága egyfajta híd a klasszikus zene és a jazz között. Az amerikai zeneszerző munkásságát sokan ismerik, ám azt már kevesebben tudják, hogy nem csak olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint az Egy amerikai Párizsban, a Rhapsody in Blue vagy épp a Porgy és Bess. A sikerek előtt a fiatal Gershwin pluggerként – zeneboltban dolgozó zongoristaként, aki az épp aktuális slágereket játszotta a vásárlóknak – kereste a betevőt. Ebben az időszakban nemcsak a korszak szinte teljes könnyűzenei repertoárját ismerte meg, de a „slágergyártás” mivoltából is ízelítőt kapott. A New Orleans Swingfesztivál utolsó estéjén ebből a gyűjteményből kaphatunk egy bővebb merítést a Szalóky Béla vezette kvintett tolmácsolásában, akikhez erre az alkalomra csatlakozik a kiváló stride-zongorajátékáról ismert Rossano Sportiello is.  
Jazz 0820 Ünnepi örömzene délutántól a tűzijátékig (ingyenes)
2018. augusztus 20. 17:00 – 23:00
Zászlótér, Üvegterem, Kültér

 https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-0820-2018-08-20_17-00-zaszloter

In The Mood – Utazások Glenn Millerrel New Orleans Swingfesztivál
2018. augusztus 24. 20:00 – 21:50
Fesztivál Színház
 https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/in-the-mood-utazasok-glenn-millerrel-2018-08-24_20-00-fesztivalszinhaz
„Az én babám egy fekete nő” – Josephine Baker-emlékest New Orleans Swingfesztivál
2018. augusztus 25. 20:00 – 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/az-en-babam-egy-fekete-no-2018-08-25_20-00-bbnh

Gershwin, a slágergyáros New Orleans Swingfesztivál
2018. augusztus 26. 20:00 – 21:50
Fesztivál Színház
 https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/gershwin-a-slagergyaros-2018-08-26_20-00-fesztivalszinhaz 
  

2018. július 9., hétfő

Ingyenesen elérhető, exkluzív tartalmakkal készül a nyárra Müpa




.
Jazz 0820 koncert szinpadképe

Jonas Kaufmann, Bobby McFerrin, Chick Corea, Melody Gardot, a Hudson, a King Crimson, Martha Argerich, Joyce DiDonato, Zubin Mehta és a Bécsi Filharmonikusok, Rolando Villazón, Pinchas Zukerman és a Camerata Salzburg: csak néhány azok közül a világsztárok közül, akik a 2017/2018-as évadban a Müpa színpadán nyűgözték le a közönséget. A régió egyik legmodernebb kulturális intézménye márciusban mutatta be különleges, az épületet 360 fokban megjelenítő VR-filmjét, a nagy sikerű Budapesti Wagner-napokon debütált az eseménysorozat új, hangképelemző szoftver segítségével készült különleges arculata, a nyárra pedig ingyenesen megtekinthető exkluzív online tartalmakkal, hangfelvételekkel és videóanyagokkal készül.


„Hatalmas büszkeség számunkra, hogy nem csak a művészeti élet kiválóságai, a hazai alkotók és a világsztárok biztosítanak minket arról, hogy "szeretnek itt lenni", de a közönség is évadról évadra  megajándékoz minket lelkesedésével és bizalmával. Immár közel 15.000 tagot számlál Müpa+ hűségprogramunk, és idén minden eddiginél több, rekordszámú bérletet adtunk el jövő évad előadásainkra” – fogalmaz Káel Csaba vezérigazgató a 2017/2018-as évad kivételes eredményei kapcsán.
A klasszikus zenei nagyságok közül Budapestre látogatott például Jonas Kaufmann, aki Diana Damrau szoprán társaságában tért vissza a Müpába. A világ legelismertebb zenekarai világklasszis szólisták kíséretében léptek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára: itt volt többek között Leonidasz Kavakosz és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara, Pinchas Zukerman és a Camerata Salzburg, Lars Vogt és a Royal Northern Sinfonia, illetve Piotr Anderszewski és a Skót Kamarazenekar is. Persze nem maradtak el az igazi kuriózumokat felvonultató könnyűzenei, világzenei és jazzkoncertek sem: mások mellett Dianne Reeves, Bobby McFerrin és a King Crimson adott teltházas koncertet, a hazai könnyűzene legjobbjai közül válogató Hey, June! fesztiválon pedig többek közt az Elefánt és Antonia Vai nyűgözte le a nézőket. De hatalmas érdeklődés kísérte a Recirquel Újcirkusz Társulat produkcióit, a népszerű Metropolitan-közvetítéseket és az irodalmi esteket is.
A 2018/19-es évadban pedig olyan világsztárokkal folytatódik a sor mint Sir John Eliot Gardiner, Sir Simon Rattle, Gyenyisz Macujev, Midori, Olga Peretyatko, Baráth Emőke és Philippe Jaroussky, Várdai István, Michael Volle és az Akademie für Alte Musik Berlin, Father John Misty, vagy épp a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében érkező Ólafur Arnalds és a King's Singers.

A Müpa 2018 márciusában mutatta be Teremről teremre című, virtuálisvalóság-technológiával készült házbemutató filmjét, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók VR-szemüveg segítségével 360 fokban barangolják be a Müpa épületét, illetve bepillanthassanak egy-egy izgalmas előadásba. A családi és ifjúsági programok sora idén gyerekeknek készült interaktív zenei VR-játékkal bővült, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel a VR-játék második része a 2018/2019-es évadban mutatkozik be.

A közönség persze a nyári szünetben sem marad Müpa-élmény nélkül: július 3-tól augusztus 31-ig ingyenesen és regisztráció nélkül érhető el több mint 60 koncert és előadás rögzített változata, illetve a Digitális Irodalmi Gyűjtemény hangfelvételei.
A nyári pihenő után augusztus 20-tól pedig újra nyitva áll majd a Müpa: a Jazz0820 keretében lendületes jazz köszönti a nemzeti ünnepet és az új évadot, augusztus 24-től 26-ig pedig ismét jön a nyárzáró New Orleans Swingfesztivál, amely ezúttal is kiváló zenészekkel és felejthetetlen koncertekkel vezeti fel a szezont.
A 2018/2019-es évad programjairól: https://www.mupa.hu/jegyek-berletek/berletek-2018-19
A nyáron ingyenesen elérhető tartalmakról: https://www.mupa.hu/rolunk/hirek/egesz-nyaron-szabadon-elerheto-a-mupa-tobb-mint-60-koncertfelvetele-es-hanganyaga-20180703
A Jazz 0820 koncertről: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazz-0820-2018-08-20_17-00-zaszloter
A New Orleans Swingfesztiválról: https://www.mupa.hu/programok/new-orleans-swingfesztival-2018


Forrás: EuroAstra