Héra és gyermekei

Görög mítoszok III.

Héra, Kronosz és Rheia leánya Szamosz szigetén -- vagy, mint egyesek állítják, Argoszban -- született, és Pelaszgosz fia, Temenosz nevelte fel Arkadiában. Dajkái az évszakok voltak. Miután Zeusz, Héra ikertestvére, száműzte apjukat, Kronoszt, meglátogatta Hérát Knószoszban, Kréta szigetén, vagy egyesek szerint az argoliszi Thornax-hegyen (ma Kakukk-hegynek nevezik), és udvarolni kezdett neki. Kezdetben sikertelenül. Hérának csak akkor esett meg a szíve rajta, amikor Zeusz megtépázott kakukknak álcázta magát. Miközben Héra gyöngéden melengette a keblén, Zeusz gyorsan újra felöltötte igazi alakját, és megerőszakolta Hérát. Így azután, hogy a szégyent elkerülje, Héra kénytelen volt feleségül menni hozzá.
b) Valamennyi isten vitt valamilyen ajándékot a lakodalmukra. Földanya például egy aranyalmafát ajándékozott Hérának. Ezt a fát őrizték később a Heszperiszek Héra gyümölcsösében, az Atlasz-hegységben. Héra és Zeusz Szamosz szigetén töltötték nászéjszakájukat, amely háromszáz esztendeig tartott. Héra rendszeresen megfürdik Argosz közelében a Kanathosz-forrásban, és így újra visszanyeri szűzességét.
c) Hérának és Zeusznak három gyermeke született, három isten: Árész, Héphaisztos és Hébé. Egyesek azt állítják ugyan, hogy Árész és ikertestvére Erisz, akkor született, amikor Héra hozzáért egy bizonyos virághoz, Hébé pedig akkor, amikor egy salátafejet érintett meg, s hogy Héphaisztosz ugyancsak szűzen fogant gyermek volt. Ezt a csodát Zeusz mindaddig nem akarta elhinni, amíg be nem ültette Hérát egy székféle gépezetbe, amelynek a karjai átölelték, és fogva tartották a benne ülőt. Így kellett Hérának megesküdnie a Sztüx folyóra, hogy nem hazudik. Mások szerint Héphaisztoszt Talosz, Daidalosz unokaöccse nemzette.
1. Héra nevét általában "úrnőt" jelentő görög szónak tartják, de lehetséges, hogy eredetileg Herwa ("oltalmazó") volt. Ő prehellén Nagy Istennő. Görögországban Héra kultuszának Szamosz és Argosz a központjai, az arkadiaiak azonban azt állítják, hogy ő Héra-kultuszuk a legrégebbi, egyidős földszülötte ősükkel, Pelaszgosszal ("ősi"). Héra Zeusszal való kényszerházassága Kréta és mükénéi -- vagyis krétai kultúrával áthatott -- Görögország meghódítását és azt jelképezi, hogy Héra uralma mindkét országban megdőlt. Azt, hogy Zeusz megtépázott kakukknak álcázva környékezte meg Hérát, úgy kell érteni, hogy egy sereg hellén, aki menekültként érkezett Kréta szigetére, beállt a királyi testőrségbe, palotaforradalmat szított, és magához ragadta a hatalmat. Knószoszt kétszer tették a földdel egyenlővé, valószínűleg hellének: Kr.e. 1400 körül; Mükéné egy évszázaddal később került az akhájok kezére. A Rámájanában Indra isten szintén kakukk képében udvarol egy nimfának. Zeusz megkaparintotta Héra kakukkal díszített kormánypálcáját. Mükénében találtak néhány, aranylemezből készült szobrocskát, egy meztelen argoszi istennőt ábrázolnak, kakukkal a kezében. Kakukkok üldögélnek egy ugyanonnan való, aranylemezből készült templommodel tetején. A Hagia Triadában levő közismert krétai szarkofágon szintén egy kakukk kuporog egy kétélű fejszén.
2. Az olümposzi vallásban Hébé istennő volt gyermekkorában az istenek pohárnoka. Miután Ganümédész elragadta tőle ezt a tisztséget, feleségül ment Héraklészhez. Úgy látszik, hogy "Héphaisztosz" a szent király mellékneve volt, mint Nap-félistené, "Árész" pedig -- akinek a vadkan volt a jelképe -- hadvezérének vagy helyettesének volt a titulusa. Amikor az olümposzi vallást bevezették, mindkét névből istennév lett, és viselőjüket tették meg hadistennek, illetőleg kovácsistennek. Az a bizonyos "virág", amelyet Héra megérintett, valószínűleg galagonya volt: Ovidius szerint a virágot Flora istennő mutatta meg neki, akinek tiszteletével kapcsolatban állt a galagonya. A galagonya a népszerű európai mítoszokban összefüggött a csodálatos fogantatással; a kelta irodalomban a galagonya "nővére", a kökény, a Viszálynak, azaz Árész ikertestvérének, Érisznek a szimbóluma.
3. Talosz, a kovács, krétai hérosz volt, Daidalosz húgának, Perdixnek ("fogoly") a fia. A mitográfus Perdix-szel azonosítja Hérát. A Nagy Istennő szent madarai, a foglyok, a Földközi-tenger keleti részén a tavaszi napéjegyenlőség alkalmával rendezett orgiákon is szerepeltek, amikor a résztvevők a fogolykakasokat utánzó "bicegő" táncot adtak elő. Arisztotelész, Plinius és Aelianus szerint a tyúkok a fogolykakas puszta hangjának hallatára megtermékenyültek. A bicegő Héphaisztosz és Talosz valószínűleg egy és ugyanaz a szűznemzéssel fogant személy. Dühös vetélytársaik mindkettőjüket lehajították valamilyen magaslatról. -- eredetileg isteni anyjuk tiszteletére.
4. Híres argoszi szobránHéra aranyból és elefántcsontból készült trónon ül; annak a mesének a forrása, hogy bezárták egy székbe, valószínűleg az a görög szokás, hogy az istenek szobrát odaláncolták trónjukhoz, "nehogy megszökjenek". Ha egy város elvesztette istenének vagy istennőjének régi szobrát, az isteni pártfogást is elveszíthette. A rómaiaknál épp ezért gyakorlattá vált -- ahogyan finoman kifejezték -- az istenek "Rómába csalogatása". Róma a császárok korára a lopott szobrok valóságos tárházává lett. "Dajkái az Évszakok voltak": ez azt jelenti, hogy Héra a naptári év istennője volt. Ezért került kormánypálcájára a tavaszt jelképező kakukk, a bal kezében tartott, késő ősszel érő gránátalma pedig az év halálát jelképezi.
5. A hérosz, miként már a szó is sejteti, Hérának feláldozott szent király volt, akinek teste a földben nyugodott, lelke pedig elszállt andalogni Héra paradicsomába az Északi Szél mögé. A görög és kelta mítoszokban az aranyalmák ebbe a paradicsomba szolgálnak belépőjegyül.
6. Az évenkénti fürdés, amely visszaadta Héra szüzességét, mint, Aphroditéét is Paphoszban, valószínűleg a Holdpapnő számára előírt megtisztulási szertartás volt, s szeretőjének, a szent királynak megöletése után kellett elvégeznie. Mivel Héra az éltető évnek -- az újholddal, teliholddal és fogyó holddal is jelképezett tavasznak, nyárnak és ősznek -- az istennője volt, Sztümphaloszban mint Gyermeket, Fiatalasszonyt és Özvegyet is tisztelték.
7. A szamoszi nászéjszaka háromszáz esztendeig tartott: talán mert a szamoszi szent év -- éppúgy, mint az etruszk -- csak tíz harmincnapos hónapból állt, azaz januárt és februárt kihagyták, s a szent év minden napja egy év volt. De lehet, hogy a mitográfus ezzel arra céloz, hogy a helléneknek háromszáz esztendő kellett hozzá, míg sikerült rákényszeríteniök Héra híveire az egynejűséget.

Forrás: Robert Graves: Görög Mítoszok (65-69. oldal) - Európa Kiadó, Budapest, 1981