Kernstok Károly: Óriási tisztulási folyamat

A művészetek, avagy mondjuk a festészet mindég a természetből indult ki. A primitív ember, tudjuk, a körülötte létező életet érzékelte meg legelébb. A gyerek pedig, amikor rajzol, avagy pláne, ha embert rajzol, meglátja a fejét, amin a szem van, az orr, a száj, a fül vannak, a végtagokat, amellyel jár, cselekszik. Többet nem vesz észre, többet nem tud visszaadni. De amikor ezt csinálja a gyerek, természetet rajzol, azt a természetet rajzolja, amelyet az ő értelmi foka megértett.
Értelmének fejlődésében, ha speciálisan diszponálva is van rája, mindég tovább tovább fog jutni a megösmerésével, de amint nem a természet az, amit kicsi korában látott fejletlen intellektussal, úgy sohasem lesz a természet az sem, amit később csinál belőle. Az eszköz ugyanis, amelyekkel a festő dolgozik, s amelyekkel a természet dolgozott, nagyon, de nagyon is különbözők. Nekünk nincs életsejtünk, nincs vízpáránk, nekünk nincs napsugarunk. Hanem van pemzlink, egy síkunk, festékünk s még egypár ilyen nyomorult eszközünk. Hiába ülünk a természet elé, hogy azt lemásoljuk, mint egy Kamera Obszkura, nincs fényérzékeny lemez bennünk, hiába akarjuk lefesteni olyan színesnek, amilyennek látjuk, nincs napsugarunk.
Van, az igaz, hogy van nekünk embereknek valamink, ami horderejében azokkal egyenértékű, és ez az értelmünk.
Ez az eszköz, amellyel a természet előtt fel kell fegyverkeznünk, ez az a valami, amivel a művésznek a természet elé kell mennie akkor, ha alkotni akar, s ahhoz a természet segítségét keresi. Nem tudományt a festésben, nem érzések játékát, hanem igenis értelmet a festésben, fegyelmezett emberi agymunkát. Ne abban keressük a festő értelmét, hogy milyen ideológiák szolgálatába viszi művészetét, hanem igenis abban, hogy milyen művészi, festői értéket tud kibányászni a természet örök bányájából.
S hogy igenis mennyire az értelmek, a kultúrák csinálják a természetből a meglátást, benne van a művészettörténet különböző jelenségeiben. Különböző művészetek, különböző kultúrák, s akik művészetükben mindég a természetből indultak ki, külső formáikban, milyen különböző, de lényegében teljesen egyező eredményekre jutottak.
Én a művészet mai forrongását egy nagy, óriási tisztulási folyamatnak tekintem. Tisztulási folyamatnak, amely mint láztól, úgy akar megszabadulni mindazoktól a külsőségektől, amelyek a festészetben ma még igen fontos szerepet játszanak.

Forrás: Pók Lajos: A szecesszió (510-511. oldal) Gondolat Kiadó Budapest, 1977