BODOR ALADÁR: A TENYEREM

Éji folyóviz, hulló hullám,
Fölpihegő mély fekete márvány,
Te, ki a partod csókolod s dúlod,
Szivedre hajlok szomorú-árván.

Belédhullajtom komor, nagy öklöm,
Benned meglágyúl, megnyil, szétroskad,
Ringasd mély hullám e béna istent,
Gyáva kezemet sodorjad, mossad.

Tenyérrel égnek ringassad ringva,
Ringassad forró fészkét száz tettnek,
Akik röpűlni sovárgón s félve
Suta kudarccal belőle kiestek.

Ringasd a kezem, e forró bölcsőt,
Kiben királyfik fejét ringattam,
Telhetlen dölyfök, nagyravágyások...
Dübörgőn kondúl sirjuk alattam.

Ringassad, mossad komoly hüvös viz
E forró méhét száz verő vágynak,
E szomjú méhét száz hatalomnak,
Kitárt kelyhét száz nyomorúságnak.

Ringasd a kezem, az égnek tárva.
Ez az öt ujj tud csókolni s marni,
Bűnbe ringatni, átkot fölásni,
Ezekre, jaj, mind gyászt kéne varrni.

Ringasd a kezem, az égnek tárva,
A sötét égnek torz tüköréűl,
Mindenhatóság fájó gúnytükrét,
Aki homályos könnytűl és vértűl.

Oh égnek gyászos fekete könyve,
Bús gyalázatod olvasd kezembűl,
E tenyér minden kusza vonása
Káromlást szór rád e bűnverembűl.

Most, most taposs rám Sors a szent égbűl
E zavart vizek sötét partjára,
Lecsüggedt kézzel és akarattal:
Fekszem alája, hanyatt alája.

Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 1. szám