.
Megindult a visszaszámlálás az iskolakezdésig. Ez pont elég idő arra, hogy újragondoljuk a gyerekszobát, és berendezzük a korral változó igényeknek megfelelően. A szülőket számos újdonság várja a boltokban, melyek komfortosabbá teszik a gyerek mindennapjait. A választásban Boncz Péter, a Praktiker szakértője nyújt tanácsot.
Megnyugtató színek
A
színek alapjaiban határozzák meg a gyerekszoba hangulatát. Klisék
(rózsaszín, babakék) helyett legjobb a semleges, világos bézs, hiszen a
játékok és használati tárgyak úgyis erőteljes színkavalkáddal kavarják
fel a hangulatot. Kisebb gyerekek nagyon szeretik a táblafestéket, amire
krétával tudnak rajzolni, illetve a mágnesfestéket, amire fémtárgyak
tapadnak. Ezek a felületek még több játékosságot csempésznek a
helyiségbe, és legalább nem az igazi falak lesznek összekoszolva. A
többi felületre mosható, dörzsölhető festéket vegyünk, így egy-egy balul
sikerült akció után is tisztán tarthatjuk a falakat.
Bútort hosszú távra
A
gyerekszoba évekre meghatározó eleme lehet a bútor, mely könnyedén
átalakítható és kevés helyen több funkciót is ellát. A legtöbb szülő
több korosztályt is kielégítő alapdarabokat keres, melyek évtizedeken
keresztül kiszolgálják a gyermekek igényeit. Így akár kamaszkorban is
elkerülhető egy nagyobb beruházás. Ilyenek az íróasztallal kombinált
polcok, a sok tárolóhellyel ellátott íróasztalok, de léteznek
multimédiás bútorok is, amelyeken még telefontöltőt és egyéb technikai
csatlakozókat is találhatunk. Minél komplexebb egy bútor, annál könnyebb
rendet tartani benne. Fontos a tisztíthatóság: kezelést igénylő
nemesfák helyett szappanos vízzel átmosható bútorokat keressünk!
Tanulásra ösztönző írósarok
Sok
gyerek szeret saját íróasztala helyett más helyet választani a
leckeíráshoz, mert nem elég inspiráló a tanulósarok. Válasszunk sok
tárolóval ellátott íróasztalt, amin lassabban alakul ki a káosz, ami
tudattalanul is taszít és rontja a koncentrációt. Figyeljünk a helyes
világításra, és legyen hely a médiának is! Sok íróasztalba építenek
telefontöltőt, konnektort, internet csatlakozót, így nem kell mindig
keresgélni. Egy kényelmes szék nagyon hosszú időre kiszolgálhat egy
gyermeket. Legyen ergonomikus kialakítású, megfelelő nyak és
deréktámasszal ellátva. Állítható fej és háttámlával, hiszen így mindig a
korhoz igazíthatjuk.
Funkcionális terek
Érdemes
a tanulósarkot elválasztani a pihenésre szánt tértől, ezt legkönnyebben
állópolccal tehetjük meg, ami mindkét oldalról látványos és tele lehet
pakolni. A kamaszok körében nagy divat a multimédiás relaxációs fotel,
amiben hátradőlve letöltött zenét lehet hallgatni, de a kényelmes
lazulásra a babzsákok is kiválóak. Segít a rendszerezésben és a szoba
hangulatos, vidám színfoltja lehet a ceruza formájú állófogas is,
amelyet még magasságmérővel is kombináltak. Egy szőnyeg is kijelölheti a
határokat, vagy a parketta védőbetét az íróasztal alatt, mely megóvja a
padló károsodását a szék állandó huzigálása mellett is. Falmatricákkal
is kijelölhetünk funkcionális határokat. Ezek a modern, tapétához
hasonlatos, nagyméretű matricák új hangulatot adnak a gyerekszobának,
könnyedén méretre vághatók és lecserélhetők. Akár tükörként is
funkcionálhatnak, növelve a térérzetet is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése