Zelk Zoltán: Télapó és a hóember

Én egy csókától hallottam, csóka a toronytól, a torony meg tavaly télen hallotta a holdtól, ha igazat mondanak a csókák és a tornyok, akkor én is ti néktek most színigazat mondok. Így kezdte a hold, a torony, a csóka is így szólt: az udvaron egy hóember mit gondolt, nem gondolt, azt gondolta, dehogy fog ő egész télen állni, ő lesz az első hóember, ki megtanul járni. Ennyit gondolt a hóember egy szóval se többet, s indulna már, mikor hallja, jóestét köszönnek, ő is köszön, ő is mondja: "Jó estét kívánok!" s látja, hogy egy piros csizmás öreg ember áll ott. "Jó, hogy jöttél, öregember, épp ebben a percben gondoltam, hogy útra kelek, induljunk hát ketten. Látom, nagyon öreg lehetsz, fehér a szakállad, Lehet, hogy a világot már kétszer is bejártad." "Körül bizony kétszer, százszor és még százezerszer- feleli nagy nevetve a piros ruhás ember-, de nem gyalog, úgy nem győzném, hanem szánon járok- úgy nézzél rám, te hóember, a Télapót látod!" Így történt, hogy akkor este- -látta aki látta- együtt szállt fel a hóember s Télapó a szánra, együtt vittek ajándékot házról házra járva, míg csak üres nem lett végül a Télapó zsákja. Ahány házba csak bementek, ahányból kijöttek, lett a répaorrú vándor egyre-egyre könnyebb, várták õket minden házban kályhával, meleggel, így olvadt el reggelre az útra kelt hóember!