Richard Dawkins: Isteni téveszme

A Nyitott Könyvműhely ajánlata

Richard Dawkins Isteni téveszme [The God Delusion] Nyitott Könyvműhely, 2007. Fordította: Kepes János 428 oldal, 3.580 Ft ISBN 978 963 9725 16 4

Richard Dawkins angol biológus, a 70-es évek közepe óta világsikernek örvendő Az önző gén szerzője, újabb letehetetlenül izgalmas, nagy vitákat kiváltó könyvvel állt elő. Mint az evolúció gondolatának egyik vezető képviselője előbb-utóbb szükségképpen összeütközésbe került a teremtés dogmájával. Ezúttal tehát a vallást és vallásosságot vizsgálja darwinista nézőpontból, az Isten létezésére vonatkozó kérdést, az „Isten-hipotézist” tudományos hipotézisként kezeli. Ugyanakkor „hitet tes”" az ateizmus mint bátran vállalható, tisztességes és nagy valószínűséggel helytálló álláspont mellett. Felháborodásának ad hangot, amiért az ateizmus ma az Egyesült Államokban körülbelül olyan heves elutasítást vált ki, mint ötven évvel ezelőtt a homoszexualitás. Miközben a nem hívők aránya a tudományos hierarchián felfelé haladva egyre emelkedik, sőt a Nobel-díjasok között a 90 %-ot is meghaladja. Dawkins tudatosan provokatív, szellemes és fölényes eleganciával megírt, a tudományos tisztesség elveit mindvégig szem előtt tartó könyve magától értetődő természetességgel, a legkülönbözőbb szakterületeken széleskörű tájékozottsággal és lenyűgöző tudással vet fel evidens alapkérdéseket és javasol rájuk a tudomány színvonalának megfelelő válaszokat. Miközben ellenállhatatlan, sokszor ironikus stílusával magával ragadja az olvasót, egyúttal rá is pirít, amiért eddig kétkedés nélkül megelégedett a konvenció által diktált tapintatos mellébeszéléssel. Az evolúció gondolatát nem egyszerűen szembesíti a vallással, hanem az ember vallásos viselkedésére, tekintélytiszteletére, erkölcsi magatartására is evolúciós magyarázatot kínál.

A kötet előszava:

A feleségem kislány korában utált iskolába járni, legszívesebben otthagyta volna az egészet. Amikor sok év elteltével, már huszonévesen beszámolt a szüleinek erről a szomorú emlékről, édesanyja döbbenten kérdezte: – Édesem, de hát miért nem szóltál nekünk erről akkor? – Mai napi szentbeszédünk tárgya az lesz, amit Lalla válaszolt erre a kérdésre: – Mert nem tudtam, hogy lehet.

Nem tudta, hogy lehet!

Gyanítom – sőt, biztos vagyok benne –, hogy sok-sok olyan ember van, aki egyik vagy másik vallásban nevelkedett, de nem érzi jól magát, nem is hisz benne, vagy bántja az a sok gonoszság, amit a nevében elkövetnek. Érez némi késztetést, hogy elhagyja szülei vallását, talán vágyik is rá, de egész egyszerűen nem ismeri fel, hogy erre van lehetősége. Ha az Olvasó is ilyen cipőben jár, ez a könyv pontosan neki szól. A tudatosítás szándékával íródott, hogy eszméljünk rá, ateistának lenni valóságos, ráadásul ragyogó, sőt bátor választás. Az ember ateistaként is képes boldog, kiegyensúlyozott, erkölcsös és intellektuálisan teljes értékű életet élni. Ez az első tudatosító mondanivalóm. Három másik módon is tudatosítani kívánok, amelyekre hamarosan kitérek.

2006 januárjában az angol televízió Channel Four csatornája bemutatta Root of All Evil? (Minden rossznak gyökere?) című kétrészes dokumentumfilmemet. A címmel kezdettől fogva nem voltam kibékülve. A vallás nem minden rossznak gyökere, ahogy semmi sem gyökere mindennek, bármiről legyen is szó. Viszont el voltam ragadtatva a Channel Four hirdetésétől, amellyel az országos lapokban reklámozta a műsort. Manhattan látképét ábrázolta a következő felirattal: „Képzelj el egy vallás nélküli világot!” De vajon mi az összefüggés? A képen még büszkén álltak a World Trade Center ikertornyai.

Képzeljük el – mint John Lennon az Imagine-ben – a világot vallás nélkül! Öngyilkos pokolgépes terroristák, szeptember 11-e, 2005-ös londoni metrórobbantás, keresztes háborúk, boszorkányüldözések, az 1605-ös angliai „lőpormerénylet”, India feldarabolása, izraeli-palesztin vérontás, szerb-horvát-bosnyák mészárlás, a „Jézus-gyilkos” zsidók üldözése, észak-írországi „zavargások”, „becsületbeli gyilkosságok” és persze a hiszékenység vámszedőiként fényes öltönyben pöf­feszkedő, tupírozott hajú tévéprédikátorok („Isten kér, adj anynyit, hogy fájjon”) nélkül. Ősi szobrokat felrobbantó tálibok, istenkáromlók nyilvános lefejezése, a bőrük egy darabkáját kivillantó nők megkorbácsolása nélkül. Mellesleg Desmond Morris kollégám mesélte, hogy John Lennon nagyszerű dalának amerikai előadásában időnként kicenzúrázzák a „no religion too” sort. De van olyan változat is, amelyik nem átallja átírni „one religion too”-ra.

Megeshet, hogy az Olvasó ésszerűnek gondolja az agnoszticizmus álláspontját, viszont az ateizmust ugyanolyan dogmatikusnak tartja, mint akármelyik vallást. Ha így áll a dolog, remélhetőleg megváltoztatja álláspontját, mihelyt a 2. fejezetnek sikerült meggyőznie, hogy az Isten-hipotézis tudományos feltevés a világegyetemről, tehát éppen olyan szkeptikus elemzésnek kell alávetni, mint akármelyik másikat. Vagy talán azt tanulta, hogy a filozófusok és teológusok jó érveket hoztak fel az istenhit mellett. Aki így gondolkodik, kedvét lelheti az Érvek Isten létezése mellett című 3. fejezetben – ahol látványosan fény derül mindezen érvek csalóka voltára. De az is lehet, hogy valaki úgy vélekedik, Istennek nyilvánvalóan lennie kell, máskülönben hogyan jöhetett volna létre a világ? Hogyan alakulhatott volna ki az élet egész sokszínűsége, amelyben minden egyes faj hátborzongatóan olyannak tűnik, mintha „meg lenne tervezve”? Nos, aki így gondolkodik, reményeim szerint megvilágosodik a Miért lehetünk úgyszólván bizonyosak, hogy nincs Isten? című 4. fejezetben. Az élővilág megtervezettségének látszata távolról sem utal tervezőre, sokkal gazdaságosabb, ráadásul lefegyverzően elegáns magyarázatot ad rá a természetes szelekció darwini elve. És bár az csak az élővilág magyarázatára szorítkozik, tudatosíthatja bennünk, hogy valószínűleg magának a kozmosznak a megértésében is hasonló magyarázó „daruk” lehetnek segítségünkre. A természetes szelekció és más hasonló daruk magyarázó ereje lesz a második a négy általam felvetett tudatosító eszköz közül.

Aztán, gondolhatják, már csak azért is lennie kell istennek vagy isteneknek, mert amint az antropológusok és történészek beszámolnak róla, a vallások minden emberi kultúrában uralkodó szerepet játszanak. Aki ezt az érvet meggyőzőnek találja, kérem, lapozzon az 5., A vallás gyökerei című fejezethez, amely rávilágít, miért annyira általános a hit. Vagy úgy vélik, az erkölcs megalapozásához van szükség az istenhitre? Olvassák csak el a 6. és 7. fejezetet, és be fogják látni, ez sincs így. még mindig elfogultak a vallás iránt, noha a hitüket már elvesztették? A 8. fejezet együttgondolkodásra invitál, arról, miért nem olyan jó a vallás a világnak.

Ha az ember úgy érzi, megrekedt abban a vallásban, amelyben felnevelkedett, érdemes feltennie magának a kérdést, hogyan is történt mindez. A válasz többnyire az, hogy valamiféle gyermekkori sulykolás következtében. A vallásos emberek túlnyomó többsége szülei vallását követi. Az az arkansasi, aki a kereszténységet igaznak és az iszlámot hamisnak tartja, miközben tudja, hogy pontosan fordítva gondolkodna, ha Afganisztánban születik, bizonyára a gyermekkori sulykolás áldozata. Mutatis mutandis ugyanez áll, ha Afganisztánban látta meg a napvilágot.

A vallásosság és a gyermekkor kérdésköre a tárgya a 9. fejezetnek, amelyben a harmadik tudatosító eszközről is beszélünk. Ahogy a feministák összerázkódnak, amikor „Hölgyeim és Uraim” helyett „Uraimat”, vagy „képviselő” helyett „honatyát” hallanak, azt szeretném, ha mindenki összerezzenne, ha a füle hallatára elhangzik, hogy „katolikus gyerek” vagy „mohamedán gyerek”. Beszéljünk bátran „katolikus szülők gyermekéről”, de aki „katolikus gyereket” hall, szóljon közbe, és udvariasan magyarázza el: a gyerekek túl fiatalok ahhoz, hogy ilyesfajta kérdésekben állást tudjanak foglalni, akárcsak a politika vagy a gazdaság kérdéseiben. Éppen, mert célom a tudatosítás, nem szabadkozom, amiért ezt már itt is megemlítem, nem csak a 9. fejezetben. Nem lehet elég gyakran hangsúlyozni, hogy természetesen nem mohamedán gyerekről, hanem mohamedán szülők gyermekéről van szó. A gyerek nem elég érett ahhoz, hogy tudja, mohamedán-e, vagy sem. Nem létezik olyan, hogy mohamedán gyermek. Ahogy keresztény gyermek sincs.

Az 1. és a 10. fejezet keretbe foglalja a könyvet, és különbözőképpen bár, de rávilágít, hogy a valóságos világ nagyszerűségének felfogása, ha soha nem is válhat vallássá, betöltheti azt a szerepet, amelyet történetileg – és jogtalanul – a vallás sajátított ki.

Negyedik tudatosító eszközöm pedig az ateista büszkeség.

Hogy az ateizmus miatt nem kell szégyenkeznünk. Éppen ellenkezőleg, kihúzott derékkal tekinthetünk a világba, mert az ateizmus szinte mindig az egészséges tudat egészséges autonómiájára utal. Vannak, akik lelkük mélyén tudják, hogy ateisták, de családjuk előtt, sőt egyes esetekben önmaguk előtt sem merik bevallani. Részben azért, mert kitartó munkával már magát az „ateista” szót is szörnyű megbélyegző címkévé változtatták. A 9. fejezetben felidézem Julia Sweeney tragikomikus történetét, amikor a szülei egy újságból értesültek, hogy ő ateista lett. Hogy nem hisz Istenben, az még hagyján, no de hogy ateista! ATEISTA! (És az anyai hang itt sikolyba csap át.)

Ezen a ponton el kell mondanom valamit, elsősorban az amerikai olvasónak, mert a mai Amerika vallásossága rendkívül figyelemre méltó dolog. Wendy Kaminer ügyvédnő nem nagyon túlzott, amikor azt mondta, kigúnyolni a vallást éppoly veszélyes, mint zászlót égetni egy amerikai Legion Hallban1. Az ateizmus helyzete ma Amerikában a homoszexualitás ötven évvel ezelőtti megítéléséhez hasonlítható. Ma már a Meleg Büszkeség mozgalom felléptével előfordulhat, ha nem is túlságosan könnyen, hogy egy vállaltan homoszexuális embert megválasszanak valamilyen köztisztségre. Egy 1999-es Gallup-felmérés arról kérdezte az amerikaiakat, szavaznának-e olyan, képzettsége szerint alkalmas személyre, aki nő (95% igen), római katolikus (94% igen), zsidó (92% igen), fekete (92%), mormon (79%), homoszexuális (79%), vagy ateista (49%). Jól látszik, hogy nagy út áll még előttünk. Pedig az ateisták száma, különösen a művelt elit körében, jóval magasabb, mint sokan gondolnák. És ez már a tizenkilencedik században is így volt, ezért írhatta le John Stuart Mill: „A világ megdöbbenne, ha tudná, hogy tündöklő büszkeségeinek, akár a bölcsesség és erény tekintetében legkiválóbbaknak is milyen nagy hányada teljességgel szkeptikus a vallás tekintetében.”

Ma ez bizonyára még inkább így van, a 3. fejezetben erre adatokkal is fogok szolgálni. Számos ember csak azért nem szerez tudomást az ateisták létéről, mert jó részük nem szívesen áll a nyilvánosság elé. Az az álmom, hogy ez a könyv majd segíti őket ebben. Akárcsak a meleg mozgalomnál, minél több „coming out” történik, annál könnyebb lesz másoknak is csatlakozniuk. Kell lennie egy kritikus tömegnek, amelytől beindul a láncreakció.

Amerikai felmérések szerint az ateisták és agnosztikusok száma messze meghaladja a vallásos zsidókét, de a legtöbb egymagában vett vallási csoportét is. Ellentétben viszont a zsidókkal, akik az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb politikai lobbiját alkotják, vagy az evangéliumi keresztényekkel, akiknek még náluk is nagyobb politikai erőt sikerült kovácsolniuk, az ateisták és agnosztikusok nem szervezik meg önmagukat, ezért nem is gyakorolnak szinte semmilyen befolyást. Az ateisták megszervezéséről éppenséggel azt is mondták már, olyan, mintha macskákat akarna csordába terelni az ember, hiszen ők inkább a független gondolkodásra hajlanak, és kevéssé igazodnak tekintélyekhez. Első lépésként azért jó lenne felhalmozni az olyan emberek kritikus tömegét, akik hajlandók kiállni, és ezzel másokat is ugyanerre sarkallni. Ha a macskákat nem is lehet csordába terelni, kellő számban azért éppen elég zajt tudnak csapni, hogy tudomást vegyünk róluk.

Vannak pszichiáterek, akiket nyugtalanít a címben szereplő téveszme szó, mondván, efféle szakkifejezésekkel nem szabad csak úgy dobálózni. Hárman is írtak nekem, hogy egy külön szakkifejezést javasoljanak a vallásos téveszmére: relusion (mondjuk tévhit).2 Egyszer talán meg is fogadom. Egyelőre azonban megmaradok a téveszménél, meg is mondom, miért. A Penguin English Dictionary az eredeti címben szereplő delusion szót így magyarázza: „hamis hiedelem vagy benyomás”. Meglepő módon a szótár az alábbi, Phillip E. Johnsontól származó idézetet adja meg a szó jelentésének illusztrálására: „A darwinizmus az alól a téveszme alól való felszabadulás története, hogy az emberiség sorsát egy magasabb hatalom irányítja.” Lehetséges, hogy ugyanarról a Phillip E. Johnsonról van szó, aki ma Amerikában a darwinizmus elleni kreacionista támadás élharcosa? Igen, lehetséges, és mint sejthetjük, ez egy összefüggéseiből kiragadott idézet. Remélem, ezt a megállapításomat méltányolni fogják, ahogy nekem számos alkalommal nem volt részem hasonló méltányosságban, amikor a kreacionisták műveimet szándékosan és félrevezetően szövegkörnyezetükből kiragadva idézték. Akármire gondolt is azonban Johnson, ezt a mondatot, ahogy így önmagában áll, magam is boldogan aláírnám. A Microsoft Word szótára a következőképpen magyarázza a delusion szót: „erősen ellentmondó tapasztalatok dacára kitartóan fenntartott téves hiedelem, többnyire valamilyen pszichiátriai rendellenesség tünete”.

Az első fele tökéletesen megragadja a vallásos hitet. A tekintetben, hogy vajon pszichiátriai rendellenesség tünete-e, magam is Robert M. Pirsig, a Zen meg a mo­tor­kerékpár-ápolás művészete szerzőjének véleményére hajlok: „Ha egyvalaki szenved téveszmében, azt őrültségnek mondjuk. Ha sokan, azt vallásnak.”

Ha a könyv olyan hatást gyakorol, ahogy elképzelem, a végére minden vallásos olvasója ateistává válik. Micsoda beképzelt optimizmus! Persze a vaskalapos szentfazekak be vannak oltva meggyőzés ellen, a sokéves iskolai sulykolás, évszázadok alatt kiérlelt (tudatos vagy spontán evolúció folytán kialakult) módszerekkel ellenállást épített ki bennük. A leghatásosabb immunizálás többek közt az a nyomatékos figyelmeztetés, hogy senki se nyisson ki egy ilyen könyvet, amely minden bizonnyal a Sátán műve. Pedig hiszem, hogy köztük is él számos nyitott eszű ember, akikben a gyermekkori sulykolás valamilyen oknál fogva nem „fogant meg” vagy nem ártott meg eléggé, talán természetes intelligenciájuk volt olyan erős, hogy végül felül tudott kerekedni. Az ilyen szabad szellemeknek csak egy kis biztatásra van szükségük, hogy teljességgel megszabaduljanak a vallás ártalmaitól. Mindenesetre abban bizakodom, hogy aki ezt a könyvet elolvasta, nem mondhatja többé: „Nem tudtam, hogy lehet.”

A könyv elkészítésében nyújtott segítségéért hálával tartozom sok barátomnak és kollégámnak. Ha mindegyiküket nem is tudom itt megemlíteni, egészen bizonyosan közéjük tartozik irodalmi ügynököm, John Brockman valamint Sally Gaminata és Eamon Dolan szerkesztők (a Transworld, illetve a Houghton Mifflin Kiadótól), akik mindketten érzékenyen és értőn olvasták a könyvet, támogatásukban a leghasznosabb arányban keveredett kritika és jó tanács. Nagymértékben sarkallt, hogy teljes szívükből, lelkesen hittek a könyvben. Gillian Somerscales példaszerű korrektorként járt el, amilyen aprólékosak voltak a javításai, olyan konstruktívak a tanácsai. A kézirat számtalan változatát ellenőrizte, és ezzel mélyen lekötelezett többek közt Jerry Coyne, J. Anderson Thomson, R. Elisabeth Cornwell, Ursula Goodenough, Latha Menon, legfőképpen pedig egészen kivételes kritikusom, Karen Owens, aki majdnem annyira részletesen ismerte a kézirat összekuszálódó változatait, mint én magam.

A könyv sokat köszönhet a Root of All Evil? (Minden rossznak gyökere?) című kétrészes televíziós sorozatomnak (és megfordítva), amelyet az angol televízió Channel Four csatornája mutatott be 2006 januárjában. Közreműködéséért fogadja hálám a produkció minden résztvevője, köztük Deborah Kidd, Russell Barnes, Tim Cragg, Adam Prescod, Alan Clements és Hamish Mykura. A dokumentumfilmekből vett idézetek felhasználásának engedélyezéséért az IWC Media és a Channel Four csatornát illeti köszönet. A Minden rossznak gyökere? kiváló minősítésben részesült Nagy-Britanniában, és átvette az Australian Broadcasting Company is. Hogy valamelyik amerikai csatornának lesz-e bátorsága bemutatni, az még a jövő zenéje.*

A könyv jó néhány éve formálódik a fejemben. Ez idő alatt egyes gondolatai elkerülhetetlenül belekerültek előadásaimba, például a Harvardon tartott Tanner-előadásokba, akárcsak újság- és folyóiratcikkeimbe. A Free Inquiryban rendszeresen megjelenő rovatom olvasói meglehetősen ismerősnek találhatnak bizonyos passzusokat. Hálás vagyok Tom Flynn szerkesztőnek, e kiváló folyóirat munkatársának is, mivel a felkérés ennek a rovatnak az írására nagyszerű impulzust jelentett nekem. A könyv befejezése körül támadt ideiglenes szünet után remélem, vissza tudok térni a rovathoz, minden bizonnyal ott fogok válaszolni a könyvre érkező reakciókra is.

A legkülönbözőbb okoknál fogva úgy érzem, köszönetet érdemel Dan Dennett, Marc Hauser, Michael Stirrat, Sam Harris, Helen Fisher, Margaret Downey, Ibn Warraq, Hermione Lee, Julia Sweeney, Dan Barker, Josephine Welsh, Ian Baird, legfőképpen pedig George Scales. Ma már egy ilyesfajta könyv nem is tekinthető késznek, amíg ki nem alakul körülötte egy működő weboldal, valamint fórum a kiegészítő anyagok, reakciók, viták, kérdések-feleletek közlésére – és hát ki tudja, mit hoz a jövő?

Remélem, hogy a www.richarddawkins.net, a Richard Dawkins Foundation for Reason and Science (Richard Dawkins Alapítvány az Értelem és Tudomány szolgálatában) be fogja tölteni ezt a szerepet, és végtelenül hálás vagyok Josh Timonen művészi, professzionális teljesítményéért, de már pusztán a befektetett kemény munkájáért is.

Mindenekelőtt pedig köszönöm feleségemnek, Lalla Wardnak, hogy átsegített a sok habozáson és önemésztő kételyen, nem csupán az erkölcsi támogatásával, szellemes javítási ötleteivel, hanem azzal is, hogy a teljes könyvet kialakulásának két külön fázisában felolvasta nekem, hogy közvetlenül érzékelhessem, hogyan hangzik az olvasónak. Ezt a módszer más szerzőknek is melegen ajánlom, bár előre kell bocsátanom, a legjobb eredmény érdekében ajánlatos, ha a felolvasó hivatásos színész, akinek a hangja és füle is érzékenyen ráhangolódik a nyelv zenéjére.

* A könyv nyomdába kerülésekor egyelőre nemleges a válasz. A műsorról készült DVD viszont beszerezhető a www.richarddawkins.net/store weboldalon.

Forrás 2007 október 20.