A világháló nélkül nem élet az élet? – Szex vagy net?

Bár az internet széles körben csupán egy bő évtizede terjedt el, e röpke idő alatt is olyan mértékben az életünk részévé vált, hogy egy friss amerikai felmérés szerint cirka minden második nő és harmadik férfi komolyan elgondolkodik, hogy ha választania kéne, a hálót vagy a szexet részesítené előnyben.

Az Intel megbízásából készített felmérés szerint az amerikaiak 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy internet nélkül nem tudna élni. Tévénézési szokásainkat tekintve még megdöbbentőbb, hogy a megkérdezettek 58 százaléka előbb lemondana a fekete dobozról: „csak" 39 százalék választaná inkább a kábeltévét. A leginkább elgondolkodtató adat azonban kétségtelenül az, hogy a nők 46, de még a férfiak 30 százaléka is azt állította, hogy a szörfölést kevésbé tudná két hétig mellőzni, mint a lepedőakrobatikát. A mi lenne, ha soha többé... kezdetű kérdésekre válaszolva kiderült, hogy míg 5-ből 4 amerikai állítja, hogy a shoppingról és a fitneszklubról is képes lenne lemondani, 3 megkérdezett közül kettő semmiképp sem válna meg a nettől. A múlt hónapban készült online felmérés 18 éven felüliek körében felvett adatokat tartalmaz, így a világhálót legnagyobb mértékben használó kamaszok véleménye nem is szerepel benne. Magyarországon egy tavalyi felmérés szerint a háztartások 38 százalékában volt internet. Az európai uniós átlag 42 százalék.

Azért a szex sem ment ki a divatból

Mielőtt teljesen elkámpicsorodnánk a nonstop az internetre kapcsolt, aszexuális társadalom futurisztikus vízióján, a Corriera della Sera című olasz napilap cikke megnyugtat afelől, hogy a szex még nem ment ki a divatból, sőt, az „alantas ösztöneinkre" épülő iparágak olyannyira jövedelmezőek, hogy az olasz kormány a gazdasági világválság kellős közepette úgy gondolja, hogy komoly bevételhez juthat egy 25 százalékos forgalmi adóval, melyet a tervek szerint a nem szimulált jeleneteket tartalmazó művekre vetnének ki. Miközben a pornóipar virágzik, a szakemberek pesszimisták, mivel a bevételek nagy része illegálisan, azaz nem adóztathatóan keletkezik. A „pornóadó" terve mellesleg már évekkel ezelőtt felmerült, de a gyakorlatban eddig nem valósult meg. A terv szerint már a 2008-as bevételekre is kiterjedő adóval kapcsolatban az olasz kulturális miniszter két hónapon belül nyújtja be a pontosított törvénytervezetet. Az olasz film két közismert alakja, Franco Zeffirelli és Tinto Brass egymásnak ellentmondva reagált a hírre. A Rómeó és Júlia konzervatív meggyőződésű, világhírű rendezője szerint „inkább szedjenek pénzt a mocskosoktól, mint a szegényektől", míg a Caligula című botrányfilm alkotója szerint hadd szórakozzon az ember szabadon, hiszen „mi lehet optimistább egy szép hátsónál?" Brass szerint szomorú, amikor e témában Platónt idézik, aki szerint az ember egy övön felüli nemes és egy övön aluli alantas részre tagolható.

Giovanni Tinto Brass és a Caligula

Az olasz filmművészet besorolhatatlan botrányhőseként számon tartott Tinto Brass, aki olyan mesterek mellett kezdte pályáját, mint Roberto Rossellini, és mellette Federico Fellinit tartotta a másik példaképének, a 60-as éveket követően fordult az erotikus téma felé, mivel szerinte a mozi addig nem beszélhet a szabadságról hitelesen, míg a nézőt fel nem szabadítja a szexuális gátlások és tabuk alól. Leghíresebb, azaz inkább hírhedtnek nevezhető Caligula című rettentő opuszában szinte minden határt átlép, amit egy moziban is forgalmazásra kerülő alkotás addig sosem merészelt. A dekadens Rómába, a történészek szerint is legkegyetlenebb, elmezavaros Caligula császár hatalomra jutásának és bukásának idejére kalauzolja el erős gyomrú-idegzetű nézőit a filmtörténet egyik leghírhedtebb alkotása, melyet a Penthouse-t alapító Bob Guccione finanszírozott, hogy a művészfilmet összeboronálja a pornóval. Az explicit szexuális orgiák és a témából eredő erőszakos jelenetek gyakorlatilag „szalonképtelenné" tették ezt a zavarba ejtő alkotást, melynek pikantériája, hogy a producer és csapata az éjszaka leple alatt lopódzott be a monumentális díszletek közé több tucat pornószínésszel, hogy titokban felvegyék a kőkemény szexjeleneteket, majd kicsempészték a kópiákat az országból, mivel az olasz törvények szerint a végső vágás joga a rendezőt illeti. Nem véletlen, hogy az amúgy bevállalós Brass letilttatta a nevét a stáblistáról, s így csupán operatőrként van feltüntetve, ahogy Danilo Donati művészeti vezető, Fellini egyik legfontosabb munkatársa, és a neves színészgárda egy része is elhatárolta magát a Guccione-féle változattól. A címszereplő, Malcolm McDowell mellett a producernek olyan sztárokat sikerült „bepalizni", mint Peter O'Toole, Helen Mirren vagy Sir John Gielgud. A legendás Shakespeare-színésznek volt annyi humorérzéke, hogy így interpretálja a dolgot: a pályám első pornófilmjét készítettem el 75 évesen.

Forrás