Kocsis Zoltán beszéde a Román Kulturális Intézet nívódíjának átadásán

Kocsis Zoltán kapta idén a Budapesti Román Kulturális Intézet Kulturális Nívódíját; a Kultúra-díjat Dragomán György író, a Média-díjat pedig Sükösd Miklós médiakutató, egyetemi tanár vehette át ma a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Alább Kocsis Zoltán díjátadón elhangzott beszédét olvashatják.

Fotó: Felvégi Andrea Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves barátaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy az adományozók rám gondoltak, illetve azokra a művészi credókra, amelyeket szerény személyem és munkásságom reprezentál. Hogy a napjainkban zajló folyamatoknak milyen mértékben esnek áldozatul épp a legértékesebb művészi ágak, annak mi, művészek vagyunk a megmondhatói, miután napi rendszerességgel a lehető legélesebben találkozunk megváltozott igényekkel, hajmeresztő értékítéletekkel, a maradandóság kritériumával köszönő viszonyban sem lévő handabandázásokkal. Változó világunk jelenleg nem kedvez a csöndes szemlélődésnek, az élmények kreatív feldolgozásának, a zavartalan alkotómunkának. Szeretném hinni, hogy mindez pusztán korjelenség, de lépten-nyomon szembesülnöm kell, azzal hogy a politika befurakszik az életünkbe, mindennapjainkba, családokat, jól és eredményesen működő munkacsoportokat dúl szét, polarizál még olyan, látszólag neutrális közösségeket is, mint amilyen a miénk, zenészeké. Politikai felhanggal támadták annak idején felbecsülhetetlen értékű román népzenegyűjtése miatt Bartók Bélát magyar és román oldalról egyaránt. Politikusaink tevékenysége többnyire szöges ellentétben állt és áll az általuk fennen hangoztatott szólamokkal, néha olyanba ütve orrukat, amiről halvány fogalmuk sincs; egyes cselekedeteik pedig - finoman fogalmazva - az euro konform viselkedés határain mozognak. Pedig megtanulhatnák éppen tőlünk, zenészektől, hogy mi a tolerancia, az egymásra figyelés, a másik ember, a többiek gondolataival való azonosulási szándék. Nemkülönben, hogy mik a differenciák, hol kezdődhet a vita, milyen szinten túl értelmetlen a további konfrontáció, nem szólva a távolabbi és magasabb célokról. Ha a felek pusztán saját fejük után mennének, még egy duó esetében is megtörténhet, hogy a darabot nem tudják egyszerre befejezni. A partnerség, az irányítás igen nagy felelősség. Ha valakik emberek millióit akarják vezetni, tisztában kell lenniük e fogalommal. Tévedés lenne azt hinni, hogy a zenészség - mint nyelveken, határokon, mindennemű különbségeken túlnyúló, illetve azokat közös nevezőre hozó művészet - elmossa a világos állásfoglalás kényszerét. Itt és most kijelentem, hogy a román embereket mindig is a barátaimnak tekintettem és ezután is így fogok tenni. Sőt tovább megyek: én a nacionalizmust sem ítélem el. Tetszik, nem tetszik, globalizálódunk, az Európai Unió megalakítása meglehet kissé tétova, bicegő, de mégiscsak előrelépés ezen az úton. Ilyen közegben egyenesen magától értetődő, sőt szükséges, hogy az ember büszke legyen a nemzetre, amelyből származik - mint ahogy én is büszke vagyok magyarságomra -, de ezt igazán az hitelesíti, ha ugyanakkor az egész világot is a maga teljességében akarjuk látni. Ha megvan benne a szándék, hogy a valósággal őszintén szembenézve, a lehetőségeket türelemmel számba véve, embertársaira empátiával tekintve gondolkodjon, nem lesz nehéz megértenie, hogy a múlthoz kizárólag tudományos szemlélettel, a jelenhez, a mindannyiunkat érintő kényes és még kényesebb kérdésekhez csakis az emberi jogok alapjáról lehet közelíteni. Csupán így van esélyünk, hogy a siker reményében alakítsuk jövőnket és - a költő szavaival élve - erőnktől és tehetségünktől függően "icipicit igazíthassunk a világon". Erre tanít többek között Bartók Béla és Gheorghe Enescu életútja is. Köszönöm, hogy meghallgattak. Mestre-Budapest, 2008. december 15-én Kocsis Zoltán

Forrás: Fidelio