Négyesy Irén:Karácsony

Karácsony, bizony -, hogy kellenél! Gyertyafényes malasztok, fehér kalácskenyér mit Nagymamám dagasztott, halk lámpa öble, szaloncukor édessége, aranydió gömbje, az esti béke - a lelki béke. Elgurult minden a múltba, nem a jövőbe s aminek értelme volt régen annak ma nincs értéke. A materiális valóság ronda ökle dörömböl a fülekbe. Oda a jó, a szép, a színes illúzió! Az Élet beteg lett, jónak hívják a Rosszat s a Jóság nem kell senkinek. Szaladgálunk, mint megzavart hangyaboly nyáron egy süllyedő világon. Az Igazság kidülledt szemekkel fetreng a porba', fojtogatja az Önkény. Hol van a Jóság meleg misztériuma? A lelki szépség elveszett, helyette halálos örvény kevereg. A Csoda - oda van! Oda. A holnap zsebe bombával tele. Amit oly régen a Sorstól vártam, reméltem: nem jött mint Érdem. Ferde szemszögével oly idegen nékem. De valahol fenn dereng már a Csillag, közeleg a Jászol - sok új jövendő Karácsony ontja fényeit arcomba, felemelem fejem s mielőtt elragad Korom pocsolyája, az Égi Kegyelem világot mozgató cérnaszála felránt a Magasba, a Lét ölén szunnyadó fényességes új Karácsonyokba!

Forrás