Titkos Tanok

Amikor mintegy 10000 évvel ezelőtt a Titkos Tanok a tibeti be­avatottak között először megjelent, nem intellektuális módszerek­kel tanították, és nem adták át nemzedékről nemzedékre egymás­nak. A Titkos Tanok csak akkor tárulhatott fel egy novicius előtt, ha az előzőleg asztráltestének központjait működésbe hozta, és ki­tágította éteri organizmusát. A majdani beavatott megvilágosodásának eme pillanatát köz­vetlenül megelőző felkészülés a kozmikus irat lépésről-lépésre való elolvasása volt, pontosan ugyanaz a folyamat, amelyet később a Grál-tradíció így nevezett: "az ábécé megtanulása a fekete mágia művészete nélkül".

Amikor a Harmadik Szemet felnyitották, hogy bepillantást nyer­jenek az Akashi feljegyzésekbe, a beavatott az egész világ és az emberiség fejlődésének élő tanújává vált. Az idő hatalmas távlatai­ban visszafelé utazva megjelent előtte az ember és a föld szellemi eredete, és képes volt követni az emberiség feltáruló végzetét az élet és a ciklikus fejlődés állandóan változó feltételei között.. A Titkos Tanok bizonyos rejtélyei, amelyeket Haushofer Adolf Hitlernek átadott, nagyrészt a fajoknak abból a történelem előtti időszakból származó eredetét érintették, melyet az okkult tudo­mány Atlantisznak nevez. Ez a civilizáció évezredeken át virágzott egy elveszett kontinensen, mely a mai Atlanti-óceán alatt fekszik valahol.

...

Észak-Európa népeinek mesés mitológiájában sok minden to­vább élt az Atlantiszon uralkodó viszonyokról, a környezet meg­döbbentő természetéről, a csodálatos forma-, képesség- és tudat­állapotokról. Az atlantiszi ember nem a tudomány előtti világ durva és primi­tív teremtménye volt, ahogyan a modern tudomány és a mai ant­ropológia gondolja. Atlantisz sokfajta és sokrétű civilizációinak né­melyike magas társadalmi és technikai tökéletességet ért el, mely­ben a tudományt, az oktatást és a művészeteket nagy gonddal ápolták és nagy becsben tartották. Az atlantiszi tudósok felfedez­ték, hogyan lehet magukból életerőt kivonni, és ezeket az erőket hozzáférhetővé tették a kontinensen működő kiterjedt kereskede­lem számára. Közlekedési eszközeik között nemcsak erőmeghajtá­sú hajók szerepeltek, hanem fejlett kormányszerkezetekkel felsze­relt repülő járművek is. A modern ember talán azt érti meg legnehezebben az atlantiszi örnyezeti feltételekkel kapcsolatban, hogy maguk a természeti elemek és összekapcsolódásaik módja teljesen eltérő volt a mai­tól. Igaz állítást teszünk, ha azt mondjuk, hogya Föld evolúciójá­nak akkori szakaszában a víz "hígabb", a levegő pedig, ennek megfelelően, "sűrűbb" volt a mainál. A mai érzet-észlelés számára Atlantisz sűrű ködbe burkolózva jelenne meg. Mindazonáltal az atlantisziakat semmiképpen sem hozta hátrányos helyzetbe ez a szituáció, mivel a jelenségvilágot nem közvetlen érzet-észlelés révén tapasztalták. Egyfajta élénk, képszerű tudatban éltek, amelyben a színes képzetek pontosan tükrözték az érzéki világ valóságos tárgyait. A mai és az ősi atlantiszi ember közötti legélesebb különbség az emberi tudat evolúciójában azóta történt hatalmas változásnak az eredménye. A modern ember, amikor "ébren" van, a jelenségvilágban töké­letesen tudatá nál van, ám az öntudat teljes eltörlődését éli át alvás közben. Ezzel szemben az atlanti szi a jelenségvilágban, munka közben tapasztalta tudatosságának csökkenését. Éjszaka öntudatá­nak megerősödését élte át, mert a vele mágikus eszközei folytán kommunikációban álló makrokozmosz mennyei hatalmairól köz­vetlen, tudatosan átélt víziókat látott. Az atlantiszi kornak hét kor­szaka volt, amelyek során hét alfaj fejlődése váltotta egymást. Mindegyik fennmaradt, miközben a többi kifejlődött mellette.

...

A rmoahalok, a tlavatlik és a toltékok mágikus erejének forrása egy tökéletesen kitágított éteri organizmus volt, mely messze túl­nyúlt a fizikai test határain. Beszédük például szorosan összekap­csolódott a természet erőivel, szavaik nemcsak a növények fejlő­dését, a vadállatok megszelídítését segítették elő, de azonnali és csodálatos gyógyulást hoztak a betegnek, és borzalmas pusztító­erővel rendelkeztek. ... Az atlantiszi alfaj ok vezetői nem voltak egyenrangúak a kö­zönségesen fejlődő emberi lényekkel, bár természetesen bizonyos szempontból összetartoztak társaikkal; ám mivel abban a korszak­ban a fizikai test lágyabb, hajlékonyabb, képlékenyebb volt, a ma­gasabb szellemi lények számára lehetséges volt, hogy emberi for­mát öltsenek. A vezetők mentális és szellemi kvalitásukban az em­berek felett álltak, és kortársaik emberfelettinek látták őket. Isteni­emberi hibridlényeknek lehetne őket nevezni, valamiféle Isten ­Embereknek. Minden alacsonyabb rendű halandó nagy hódolattal adózott nekik, hálásan fogadta irányításukat, és feltétel nélkül engedelmeskedett parancsaiknak. Ilyen felsőbbrendű lények irányították az embereket a tudomá­nyok, a művészetek, a jog és a vallás területén, és ők tanították meg nekik a szerszámkészítés technikáit és a kézművesség gya­korlatát is. Ezek a felsőbbrendű emberek az új fajok létrejöttének törvé­nyeit is ismerték. Jóshelyeiken kiválasztották a különleges tanuló­kat, és őket a többiektől elválasztva orákulumokba küldték. Ott ezeket a tanulókat megtanították arra, hogy kifejlesszék azokat a képességeket, amelyek egy új faj kitenyésztésekor szükségesek. Az ilyen, gondosan megtervezett mutációk, melyek az atlantiszi kor alfajainak születését és egymásra következését szabályozták, hatalmas ellentétben álltak a tökéletesen más természetű mutáns tí pusok megjelenésével. Ebben a történelem előtti korszakban a test méretét, formáját és képlékenységét nagyobb mértékben befolyásolták a lélek volta­képpeni minőségei, mint az öröklődés. Ha valaki a mágikus erő­ket nem helyesen használta fel, hanem ösztöneinek, vágyainak és szenvedélyeinek önző kielégítésére, akkor a teste - formájában és méretében - óriássá és groteszkké vált. ... Az atlantiszi korszak első felének tudatos evolúciója az emléke­zet erőinek kifinomítása irányában haladt. Miután akkoriban még nem létezett a fogalmi gondolkodás képessége, személyes tapasz­talatot csakis emlékezés útján lehetett nyerni. Amikor egy régi at­lantiszi lelke előtt megjelent egy képzet; számos hasonló, koráb­ban tapasztalt képre emlékezett vissza. Igy halmozódott fel a böl­csesség és az annak megfelelő személyes ítélet. A közösségi életet is az emlékezés képessége kezdte megfor­málni ezen az elveszett kontinensen. Az embercsoportok olyan férfit választottak vezérüknek, aki gazdag emlékraktárat halmozott fel magában. A faji identitás alapvetően a közösségi emlékezet egyik oldala volt. Egy további fokozat volt az, amikor az emlékezés egyfajta "vér­ségi emlékezet" formájában szállt nemzedékről nemzedékre. Az emberek olyan tisztán elevenítették fel elődeik cselekedeteit, ami­lyen tisztán saját életükre emlékeztek. Az uralkodók fiaiknak és uno­káiknak adták át bölcsességüket. Az őskultuszok valamelyest ha­sonlóan fejlődtek ki, mint sok évezreddel később az ősi Kínában. Királyi dinasztiák hatalmas királyságokat és birodalmakat építettek fel, és az uralkodás folyamatos fonala duzzasztotta a királyi emlé­kezetet, mely az ítélethozás alapja volt. Mégis, éppen az emlékezés hatalma volt az, mely nagymértékű és katasztrofális személyi kultuszt hozott magával, amelyben a személyes becsvágy a végletekig fejlődött. Minél nagyobb volt egy vezető személyes hatalma, annál jobban ki akarta használni azt. És mivel az atlantisziak mágikus erejükkel befolyásolni tudták a természetbeli életerőket, ennek tisztességtelen alkalmazása ka­tasztrofális következményekkel járt. A növekedés és a szaporodás erői, természetes funkcióikból kiszakítva és azoktól függetlenül al­kalmazva, mágikus kapcsolatban álltak a levegőben és a vízben működő elementális erőkkel. A leghatalmasabb turáni királyok kö­zül az orákulumban sokat bevezettek az elementális szellemek mű­ködésébe. Ezekben az iskolákban önző módon visszaéltek a taní­tással, és olyan szent termékenységkultuszokat teremtettek, ame­lyek a legborzalmasabb romlást idézték elő. Az emberi szaporodás erőinek eltérítését is alkalmazó fekete mágikus rítusok hatalmas és baljós hatalmakat engedtek szabadjára, és az egész földrész végzetes, katasztrofális szélviharok és vízözön közepette bekövet­kezett pusztulásához vezettek. Atlantisz történetének ebben a pillanatában teremtettek meg egy új fajt, amelynek az volt a feladata, hogy az ember szellemi lényegét megmentse a kipusztulástól, és az emberiséget megillető fejlődést biztosítsa az elkövetkező évezredekben, egészen a mi posztatlantiszi korunk első feléig.

Az Atlantisz degenerált népeinek mágikus képességeiben rejlő romboló hatalmakat csak egy magasabb rendű képesség megjele­nése állíthatta meg - a gondolkodás képessége. A gondolkodás ereje még a múltra való mágikus emlékezést is felülmúlja. Az ember a gondolkodás segítségével összehasonlít­hatja tapasztalatait, és improvizálhat. A gondolkodás következmé­nyeként feltűnik az erkölcsi ítéletre való képesség, mely az ösz­tön, az impulzus és a vágy egyébként telhetetlen erőit ellenőrizhe­ti és szabályozhatja. Az atlantiszi ember törekvésének, hogy per­verz étvágyát önző módon kielégíthesse, mely fokozatosan tönk­retette a földrészt, csak a gondolkodás hatalma és a lelkiismeret belső hangjára való hallgatás képessége vethetett véget. A szorongató szükség eme állapotában jött létre a "vezető faj". De ez az új faj, az árja rossz, nem csupán a korábbi atlantiszi al­fajok finomítása útján jött létre. Egyfajta ugrás következett be az emberi evolúció egész folyamatában azért, hogy megalkothassák a gyökérfajt, hogy az az Atlantisz teljes pusztulását követő idők­ben, új környezeti feltételek között tovább éljen. A régi típusú képi tudatot, mely a fizikai világ láthatatlan lénye­gét színes képzetekben tükrözte vissza, a lényegi világ közvetlen érzéki felfogás útján való látására való képesség váltotta fel. Az újfajta árja ember éteri organizmusa összezsugorodott, elősegítve ezzel a személyes intelligencia és az érzéki világ közvet­len látomásának megjelenését. De a gondolkodásra és az érzéki megragadásra való képesség megszerzésének az volt az ára, hogy az emberi szervezet teljesen elvesztette a természet és az életerők feletti mágikus hatalmát. Még az ember alapvető alakja is tökéle­tesen megváltozott. A tlavatlik, toltékok és turániak képlékeny, formálható, hajlítható, laza porcú testének helyébe a mai emberíi­gura, a csontvázzal rendelkező test lépett. Az új fajt kemény időjárási körülmények között, a földrész leg­északibb, kinyúló részén tenyésztették ki. Csak több emberöltősorán, fokozatosan sikerült olyan testet kifejleszteni, amelyik elég szilárd volt ahhoz, hogy ellenálljon a korábbi atlantiszi fajokat el­torzító ellenséges lelki hatalmaknak. Az éteri test eközben fokoza­tosan összezsugorodott, és az utódok már semmilyen mágikus ha­talommal nem rendelkeztek a természet felett. De az élettestnek ez a része - most már a fizikai testtel egyesülve - a gondolkodás alapvető eszközévé kezdte átalakítani a fizikai agyat. Ennek a fo­lyamatnak a lezajlása közben az új nemzedékek az "ént", vagyis az egót, a testen belül kezdték érzékelni, és ezáltal megszületett az "öntudat" első emberi élménye. A harcos vezetőknek kiválasztottakat hegyi orákulumokba küld­ték, és kemény fegyelem mellett rideg nevelésben részesítették óket.

Azt tanították nekik, hogy mindent, ami a földön látható módon szembekerül velük, a makrokozmosz láthatatlan hatalmai irányítanak, és nekik az életüket e hatalmak feltétel nélküli szolgá­latába kell állítaniuk. Képzésüket a hibrid Isten-Emberek vagy fel­sóbbrendű emberek irányították, akik eljuttatták őket addig a pon­tig, ahol gondolkodás útján megragadhatták az árja faj továbbfej­lesztésének alapelveit. Mindenekelőtt arra tanították meg őket, hogy tiszteljék és védelmezzék vérük tisztaságát. Megszilárdították és próbára tették erkölcsi akaraterejüket, mert önző természetű vágyaikat és sóvárgásaikat félre kellett tenniük. Ily módon a faj legkiválóbb egyedeinek legjobb tulajdonságait fejlesztették, s így folyt az árja faj kifinomítása. A földrész déli részén élő degenerált fajok hatalmas uralkodói meglátták az árják fejlődésében rejlő veszélyt, és háborút indítot­tak ellenük. Az árja hősöknek a hegyek lábát körülvevő ködben kellett szembeszállniuk a fosztogató népek rettenetes hordáival, melyek közül soknak groteszk alakja, hatalmas termete volt, s a leg félelmetesebb mágikus hatalmakat tudták megidézni, és ember­feletti tettekre voltak képesek. Az árják újsütetű intelligenciájukat használták fel velük szemben, és az improvizációra való képessé­gük magasabb rendűnek bizonyult minden rájuk küldött varázslat­nál.

Ezeknek a történelem előtti, az első tudatos lények és a ször­nyű mágikus teremtmények közt lezajlott csatáknak a kegyetlen­sége nyomokban megtalálható a mítoszokban, különösképpen az óriás lények legyőzéséről szólókban. Az árják és a földrész korábbi alfajai közötti legfontosabb kü­lönbség magában a tudatosság jellegében rejlett. Az új faj tömegei teljességgel képtelenek voltak a szellem bármiféle közvetlen meg­ragadására. Éjszaka beléptek az alvás ürességébe, nappal pedig vakok voltak a természetben működő szellemek megpillantására. A korábbi emlékezetre való képesség egyre apadt, és minden egyes Új nemzedék egyre jobban el volt zárva az emberiség szellemi erede­téről való mindenféle tudomástól. Ezek az árják sok tekintetben hasonlítottak a modern emberre, bár nem voltak a háromdimenziós tudatosság rabjai, mint mi, mivel gondolataikat valamiféle isteni hatalom ajándékaként értékelték. Akkoriban még nem létezett a gondolatok értelmi módon való irányításának és kombinálásának a képessége. Úgy tűnt, a gondolatok e helyett egy magasabb létből áramlanak, hogy vezessék őket, és irányítsák akaratukat. Hogy az árja népet megszabadítsák az érzéki világhoz való kö­töttségből fakadó szellemi vakságától, a faj elitje a "Nap-oráku­lumban" felkészült a beavatásra. További, még ridegebb önfe­gyelemre és engedelmességre való nevelés után a kiválasztott ke­vesek asztráltestében kifejlesztették és megnyitották azokat a köz­pontokat, amelyek lehetővé tették a szellemi hierarchiák meglátá­sát. Az új beavatottak a "napkerék" vagy "négykarú horogke­reszt" jelképe alatt átvették a faj vezetését, és az embertömegek és a láthatatlan magasabb hatalmak közötti közvetítőkké váltak. Új vallásuk az élet minden oldalát kapcsolatba akarta hozni a világ isteni egyetemes rendjével. Az árja népeket a nagy Manu, a felsőbbrendű emberek, azaz Is­ten fiai közül az utolsó vezette ki Atlantiszból. Európán és Ázsián keresztül vándoroltak a Góbi-sivatag területére, onnan pedig a tibeti Himalája magaslataira.

Ott, a világ közepén alapítottak egy Nap-orákulumot, mely az Atlantisz utáni kor hét civilizációját volt hivatva vezérelni és irányítani. Ebben az orákulumban beavatotta­kat képeztek, akik számos különböző nép vezetőiként születtek új­ra. Ezek a népek szintén túlélték a vízözönt, és Európa, Ázsia és Amerika különböző részein telepedtek le. A legtisztább árja népek legnagyobb része Indiában telepedett le. Nem nehéz elképzelni, milyen hatással volt a Titkos Tanok eme néhány részének feltárása Adolf Hitler termékeny és sátáni elmé­jének további alakulására.

/részlet : T. Ravenscroft, A végzet lándzsája c. könyvéből/