Téli asszonyi ünnepek

Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. November második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. (Tilos volt azonban fonni az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, így Borbála napján, Luca napján, karácsony két napján.)

Az asszonyok és lányok összegyűltek ilyenkor a fonóban; beszélgetés, énekszó, játék mellett jobban ment a munka, és megtakarították a világítás árát is. Az egyházi és világi hatóságok megegyeztek abban, hogy a fonót az erkölcstelenség egyik fő hajlékának tartották. A fonó valóban a társas összejöveteleknek, a népköltészet megszólaltatásának, a népdaléneklésnek egyik fő alkalma volt. Csík-, Gyergyó- és Kászonszék 1650-es „Constitutió”-jában olvashatjuk: „Mivel az előtt is volt végzés az éjjeli korcsmárlás felől, de azzal nem sokat gondolván némelyek annak felette az iffiaknak mind kocsmán éjjel valo heveresek… az leány renden valónak is guzsalyosban valo jarasok is iffiakkal valo gyülekezetek is szabad ne legyen” ^*

Fonókra ma már csak néhány községben találunk, de például az 1950-es években Turán a nagyleányok a fonás megszűnése után is béreltek szobát, ahol együtt varrogattak, kézimunkáztak. Lajos Árpád Borsodi fonó című monográfiájában végigkísérte a kender útját az elvetéstől a fonóig. A magyar szerelmi líra jelentős része is a fonókhoz kapcsolódott, a maskarázás, alakoskodás természetes „színpada” is a fonó volt.

November-december hónapban egy sor, női munkatilalommal kapcsolatos jeles napot is találunk, s ilyenkor szokták a lányok találgatni, ki lesz a férjük. András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük (Somogy megye). Szilvásgombócokba férfinevet tettek, s azt tartották, hogy amelyik gombócot először felveti a víz, olyan nevű férjük lesz. Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin napjához, a Borbála-naphoz és Luca napjához is. A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb Luca napja (december 13.). Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik fonni, szőni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonóasszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját. Hasonló történeteket fűznek a Borbála-napi munkatilalomhoz is.

„Ugye, nem szoktunk dolgozni egyáltalán. Egy nő dolgozott, a Luca ott megjelent neki, és kérdezte, hogy mér dolgozik máma? Nem tudja, hogy Luca van? Felel, hogy: mire a Luca ideér, addig én elvégzem a szövést. – A Luca bizony előbb odaért, és azt a kicsiny kis darabkát nem tudta bevégezni. Volt talán még egy méterre való szövés, és azt nem tudta elvégezni.” (Harkányfürdő.)

Luca napján alakoskodni is szoktak. A Luca-alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenőrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti. – Horvátkimlén Luca napján is, Borbála napján is megjelennek a fehér ruhás alakoskodók.^*

Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismerték a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője mindennap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól.

Az ország nyugati részében – főként azonban Dél-Dunántúlon – Luca-nap hajnalán „kotyolni” járnak a kisfiúk. Szalmát vagy fadarabot visznek magukkal (legjobb, ha ezeket valahol elcsenik), s arra térdelve mondják el köszöntőjüket.^* Utána kukoricával vagy vízzel öntik le őket a háziak, ők pedig a szalmával, fával „megvarázsolják” a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kapnak.

Luca széke

Újkéren így kotyolnak:

Luca, Luca, kity-koty! Tiktyok, lúdgyok jó ülősek legyenek! Fejszéjek, fúrójuk úgy megálljon a helibe, Mint a cserfa a tövibe! Annyi tojások legyen, mint az égen a csillag! Annyi pénzek legyen, mint pelyvakutyóban a pelyva! Akkora disznót öljenek, mint a falu bikája! Olyan hosszú kolbászuk legyen, mint a falu hossza! Olyan vastag szalonnájuk legyen, mint a mestergerendájuk! Annyi zsírjuk legyen, mint a kútban a víz!

Akár tavasszal, György napján, Lucakor is szabadon garázdálkodnak a gonoszok. A Luca-hiedelmekben két réteget különböztethetünk meg, egyrészt ilyenkor volt Szent Lucia ünnepe, másrészt Lucát kísérteties női alaknak is képzelik. A naptárreform előtt erre a napra esett a napforduló, ez volt tehát a leghosszabb éjszaka – a legrövidebb nap ideje. Maga a Lucia név is a latin fény szóval (lux) áll kapcsolatban.

Disznótor

A téli időszak egyik kedves szórakozása a disznótorral összekötött maskarázás és köszöntés. Tálasi István a Kiskunság népi állattartása c. könyvében kitért a disznótorhoz fűződő kántáló szokásokra is. „Disznótori estén Félegyházán régebben szokásban volt a kántálás” – írja. „A vacsora alatt egy csapat legény vagy gyerek rigmusmondó ritmusban az ablak alatt kántálni kezdett… A gazda behívja őket, és ekkor elmondják a disznó búcsúztatóját, ami az egész feltisztítás menetét magába foglalja. A kántálók végül is bort meg egy kis csörmeléket kapnak, s eltávoznak.” Az Alföldön általában szokás a disznótor alkalmából való maskarázás, s azok, akik különben nem részesülnének a disznótorból, különösen fiatal legénykék, a maskara és álarc védelme alatt vagy a tréfás köszöntő ürügyén részesülnek a lakomában. A háziak sem veszik tolakodásnak a hívatlan látogatókat, sőt sértve lennének, ha elmaradnának a tréfák.

A disznótoros köszöntés Somogy megyei formája a nyársdugás. Különösen a Zelicségben szokásos, még ma is dívik. Almamelléken (Baranya megye) szintén élő hagyomány. A disznóölés utáni vacsora idején a bandába tömörült gyermekek zörgetnek, s az ajtóba, a kilincsre teszik a nyársat, vagy az ablakra. Arra törekszenek, hogy a nyársnak minél több ága legyen. A legfelső ágon, a főágon levél van. Erre a levélre tréfás, többnyire durva hangú üzeneteket írnak. Minthogy általában rokon gyerekek, a szomszédok gyerekei járnak nyársat dugni, a háziak elolvassák a nyomdafestéket nem tűrő levelet, nevetnek rajta, majd megrakják a nyársat hurkával, kolbásszal, hájas pogácsával. Az ennivalóval megrakott nyársat ismét kiteszik az ablakra, ügyelve arra, hogy kutya vagy macska meg ne dézsmálja. Az elrejtőzött gyerekek előbújnak, elviszik a zsákmányt, és közösen elfogyasztják.

Miklós-nap (december 6.)

A Miklós-napi alakoskodás és a gyermekek megajándékozása hazánk nagy részében újabb keletű, a karácsonyfával együtt terjedt el. Csupán Nyugat-Magyarországon szólnak régebbi adatok Miklós-napi alakoskodásról, ahol a szokás osztrák eredetű. Egy 1785-ből származó csepregi tilalom említette ezt a szokást. „Minekutána ősi időktől fogva tapasztaltatott, hogy némelyek a lakosok közül a Szent Miklós püspök napja előtt való estvéli vagy éjszakai időben különféle öltözetekben és álarcokban járnak házról házra, s a gyenge gyermekeket is helyes elmével ellenkező, ijesztő, csúfos figurákkal rettegtetik, keményen meghagyatik, hogy senki a lakosok közül úgy gyermekeinek mint alattvalóinak ezentúl meg ne bátorkodjék engedni Szent Miklós előtti este az ily színes öltözetekben való járást.”

A nyugat-dunántúli falvakban a gyermekek többnyire papír álarcot, kifordított bundát öltenek, kezükben lánc, amivel csörgetnek;^* a Miskolc melletti Forrón (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) fa álarcban alakoskodnak.

Manga János az Ipoly mellékén másféle Miklós-esti alakoskodást figyelhetett meg: a legények ilyenkor tréfás, pajzán szövegek kíséretében „gyóntatták” a leányokat.

Forrás