CSŐGL JÁNOS: HÁZASSÁGI ABC 6.rész

17. Van-e ennél nagyobb öröm?

Egy asszonyt letorkolltak a munkatársai, mert azt találta mondani, hogy ők húsz év múltán is kimondhatatlanul szeretik egymást az urával, és sok örömük telik egymásban. Az egyik kollegina azt vágta rá: "Tudd meg, édesem, örök törvény, hogy először jön a szerelem, aztán a szeretet, aztán a megszokás, végén az elunás. Ne játszd meg magad, biztosan nálatok is csak így van." És a többiek helyeslően bólogattak.

Kedves Fiatalok! Ne higgyetek az ilyen hamis prófétáknak, akárhányan vannak, és akármennyire erősítgetik, hogy ők tapasztalatból beszélnek. Mondtuk, valóban, a házasságok többsége nem, vagy gyatrán sikerül. De legyetek ti a számos kivétel! A karambolozott ember is saját tapasztalatból beszél, de azért nem kell mindenkinek karamboloznia. Rengeteg házasság üthet ki balul vagy fulladhat kölcsönös unalomba, de azért a tiétek nagyszerűen sikerülhet.

Igenis vannak olyan házasságok, amelyekben nem fogy ki a szerelmes szeretet, inkább erősödik. Vannak olyanok, akik a tizedik évben jobban szeretik egymást, mint a mézeshetek idején, és a harmincadik házassági évfordulójukon még inkább örülnek egymásnak. Egy férj mondta a húsz éves évfordulón: "Tudod, édesem, két héttel ezelőtt gondoltam arra, hogy nem is lehet két embernek jobban szeretnie egymást, mint mi szeretjük. Tévedtem. Most, két hét múltán, boldogabb vagyok veled, mint akkor."

Higgyetek hát szerelmetek erejében! Egy adag jóindulatot, emberséget kell vegyíteni hozzá, akkor sosem romlik meg, inkább érlelődik. Akadnak, akik akkor szeretik egymást a legforróbban, amikor végleg búcsúzniok kell egymástól. Rettenetes is lenne nekik, ha nem hinnének az örök életben.

Ugye, látatlanban is elhiszitek, hogy ez a legnagyobb öröm?! Egy tervezőmérnök a munkája miatt egészen elhanyagolta feleségét és gyermekeit. Amikor ezt idős anyja szemére vetette, a mérnök azt mondta, ő a legtöbbet akarja kihozni életéből. Márpedig az életben a legnagyobb az alkotás. Ettől lett ő ember, és végtelenül boldog, ha végignéz mindazon, amit ő tervezett. Az anyja erre ezt mondta: "Fiacskám, az öcséd könyvelő, de jóval nagyobbat alkotott, és embernek is érettebb mint te." A mérnök méltatlankodva kérdezte, vajon mi nagyot alkotott az ő számkukac öccse. Az édesanya megmondta: Négy ember életét széppé tette. Ha ránéz a feleségére meg a három gyermekére, elönti a boldog tudat, hogy nekik azért jó élni, mert vele élnek. Hidd el, ismerlek benneteket, ő boldogabb ember. A munkahelyén is helytállt, de a családban is. Boldogabb bizony, és igazabb ember."

Kívánom, ismerjétek meg a legnagyobb örömet, alkossatok magatoknak olyan családi életet, amelyben egész embernek és egészen embernek érezhetitek magatokat. És mint hívő embereknek, tudnotok kell: a mennyország is csak azé lehet, aki sok-sok áldozatot hozva minden erejével azon iparkodott, hogy mennyországgá tegye a maga házasságát. Abból lesz Isten szentje, aki földi életében angyala volt hitvesének és gyermekének.

18. Ne rontsátok el!

Nemcsak a házasságát, hanem életét is elrontja, aki annyira nem tud magának parancsolni, hogy megcsalja házastársát. Alkalom akad elég a félrelépésre, mégis meg kell őrizni a hűséget.

Ezen senki "modern" ember ne mosolyogjon. A házastársi hűség egyáltalán nem elavult fogalom. Igaz, ma más világot élünk, mint az erkölcsileg szigorúbb felfogású korokban. Mégis, a boldogság anatómiája ma is ugyanaz, mint száz vagy ezer esztendővel ezelőtt. A hűtlenség és az úgynevezett "nyílt házasság" ma is megöli a szívet, elpusztítja a boldogság valódi lehetőségét.

Ismeritek a mondást: "A házasságok az égben köttetnek". Higgyétek el, igazán így van. Nemcsak arra gondolok, hogy akik összekerülnek, azok égi rendelésből találnak egymásra. Ebben is lehet valami, de nem ez a lényeg. Nem is csupán arról van szó, hogy akik templomban esküsznek, azokat az égből egymáshoz köti az Isten, megkövetelve, hogy el ne váljanak. Ez is igaz, de ez sem a lényeg. A lényeg az, hogy Isten, az ég Királya teremtette az embert és olyannak teremtett bennünket, hogy a házasságra lépett ember kizárólag úgy lehet boldog és igazán ember, csak úgy valósíthatja meg önmagát, ha monogám (egyetlen társhoz ragaszkodó) házasságban él, hűségesen, odaadóan, áldozatosan, egész életét párja boldogságának szentelve. Aki nem ezt teszi, elveszíti igazi önmagát, elvetélt, boldogtalan, üres emberré silányul. - Hacsak meg nem tér és új életet nem kezd, egészen a társának szentelve magát.

Megpróbálom most mindezt konkrét módon megvilágítani. Az ember úgy van megalkotva, hogy a nemiségben csak akkor találja meg igazi örömét, ha partnerével lelkileg is eggyé válik. Pusztán a testek érintkezése, élvezete - bármennyi gyönyörrel is jár - hamarosan elunható, megcsömörlik tőle az ember, ha csak annyi az egész.

Ezt ősi ösztöneink is "tudják". Ha nemileg egyesül egy férfi és egy nő, és lelkileg még egészségesek, akkor mindkettőjük egész lénye önkéntelenül ráhangolódik a partnerre. Akivel együtt keresi az ép lelkű ember a testi örömet, azzal ösztönösen lelkileg, érzelmileg is egyesülni akar. Kezd érte felelősséget érezni, feltámad benne az "örökké" vágya. Az egész ember kell neki, életközösség jut az eszébe. Akinél nem így van, az vagy születésétől beteg vagy már elrontotta magát.

Ha valaki megcsalja házastársát, akkor két eset lehetséges. Az egyik: megindul benne a leírt folyamat, az alkalmi partnerre irányul egész lénye. Az viszont lehetetlen, hogy valaki egyszerre kettőt vagy többet szeressen lelki odaadással is. Egyszerűen nem úgy vagyunk megalkotva, mindenki egészen csak eggyé lehet. Ha tehát a hűtlen az alkalmi kedves iránt is kezd úgy érezni, mint érzett a férjével, feleségével kapcsolatban, akkor a két érzés "összevész". A kettőt együtt fenntartani lehetetlen. Aki megpróbálja, az szétszakad bensejében, lelkében káosz keletkezik, egészen összezavarodik. Ilyenkor áll elő, mégpedig mindkettővel, a társsal és a kedvessel kapcsolatban is a "se vele, se nélküle" állapota. Kibírhatatlan, embert pusztító dolog ez.

De, mondjuk, dönt a hűtlenkedő. Például az új partner mellett. Örökké szerencsétlen döntés. Az igazin, a hitvestárson túljutni sosem lehet. Ez is belső törvény, nem teheti túl magát rajta senki. Állandó marad az emlék, az összehasonlítás, a tudatos vagy tudat alatti sóvárgás az első után. Látszólag bármennyire jól sikerül a második házasság, egészen igazi sohasem lehet. A rendes embert a lelkiismerete is holtig bántja.

Persze dönthet úgy is a hűtlen, hogy visszatér hitvestársához, elhagyja a kedvest. Ez az egyetlen helyes döntés, de nem egészen könnyű és nem lehet egészen meg nem történtté tenni a dolgot. A kettejük szép harmóniája bizony összezavarodik, akkor is, ha a megcsalt hitves semmit sem tud meg. Olyan a hűtlenkedés a házasságra nézve, mint a kései fagy a gyümölcsösnek. A szép házasság érlelődés, a hűtlenség olyan fagy, amely feltétlenül nagy károkat okoz.

Az is előfordulhat, hogy valaki érzelmek nélkül, azok elfojtásával csalja meg a társát. Nem engedi, hogy lelkében elhatalmasodjék a másikra irányulás, a teljes egység vágya. Ilyenkor mondják, hogy csak a másik teste kell. Nos, ezt meg lehet csinálni, de igazán életveszélyes. Nem a biológiai élet kerül veszélybe, hanem az élet emberi karaktere, maga az ép emberség. Mert aki nagyon akarja, az leállíthatja magában az alkalmi partner iránti teljes odaadást, ám ott a nagy veszély, hogy ez túlságosan sikerül és örökre "sikerül". Annyira, hogy a hitvesével való nemi együttlétében is csak a teste fog működni. A párjával kapcsolatban sem érzi a lelki, a teljes összetartozást. Pontosan az vész el nála a nemiségben, ami benne a legszebb, a legfelemelőbb, a legélvezetesebb és a legemberibb.

Aki - a lelket, a szívet kikapcsolva - "üresjáratban" éli a szexuális életet, az üressé válik, kiég. Egész házasélete üresjárattá silányul. Kielégítetlenül marad benne az örök emberi vágy, hogy legyen egy igazi "valakije". A nemileg felelőtlen embernek a földön elkezdődik már a pokol. Nem égő fájdalmat érez, hanem kongó ürességet. Dante poklában a legnagyobb bűnök elkövetői, az árulók, nem tűzben kínlódnak, hanem élve-érezve jégbe vannak fagyva. Ez az eredménye annak, ha valaki nemileg nem hűséges. Hiába van családja, magányossá lesz. Hiába mozog, élettelenné válik benne az ember. Minél több nemi kapcsolatot létesít, annál kevésbé élvezi. Hiába keresi a gyönyört, igazán kielégülni képtelen. Az ilyen - bár külsőre egészséges - élő holttest. Képtelen az őszinte érzelmekre. És otthontalanná válik a világban, mert kötődni képtelen az, akinek nincs igazi "valakije".

Erre gondoljatok, ha jön a kísértés. Bármennyire kívánatosnak tűnik egy-egy kis kaland, felmérhetetlen veszélynek teszi ki magát az ember. A Teremtő úgy tervezett meg bennünket, hogy a házas ember csak hűségben lehet igazán ember és igazán boldog. Ezért igaz, hogy a házasságok az égben köttetnek.

* * *

Az elmondottakból az is kiviláglik, miért ellenzi, miért nem akarja Isten a házasság előtti nemi életet. Nem önkényes, nehéz parancsot adott ezzel, hogy kipróbálja, szót fogadunk-e neki. Sokkal inkább arról van szó: ő tudja, annak van nagyobb esélye a szép házas életre, aki megtartóztatja magát addig, amíg nem talál rá a végleges igazira. Azt képes boldoggá tenni a nemi élet, aki benne egészen tudja adni magát, aki a másikat egész emberségében akarja és szolgálja, aki azzal a gondolattal egyesül társával, hogy ő az egyetlen, a végleges, aki mellett holtig ki akar tartani. Az a teljes, végleges, boldogító nemiség, amelyben az ilyen él.

Csakhogy a túlságosan fiatal fiú, leány ilyesmire képtelen. Nála a nemiség csak játék, élvezni akarás. Következésképpen, ha megteszi, különösen ha váltogatja partnereit, akkor nemi élete csupa üresjárat. Mire megérlelődne az igazi, boldogító nemi együttlétre, addigra kiüresedik, kiég, nem tudja már úgy adni magát, hogy abban egész lénye benne legyen. Egészen biztos, ez az oka annak, hogy olyan sok házasság nem sikerül. Kiégett emberek nem tudnak egészen egymásra találni.

Amikor meg már képes az ifjú ember, leány a teljes értékű nemiségre, a totalitás jegyében, akkor azért nem ajánlatos nemi életet élnie, mert nem tudja, ő-e az igazi, a végleges. A nemi gyönyör bódulatában nem képesek igazán megismerni egymást, nem tudják megállapítani, lehetnek-e ők ketten egymás "valakije" a holtomiglan-holtodiglan jegyében. Ha tehát jön a kiábrándulás, sőt a többszöri kiábrándulás, akkor bekövetkezik mindaz, amiről szó volt a házassági hűtlenkedés kapcsán. Jön a belső összezavarodás, lelki káosz, az ilyen fiatal nem képes már a teljességre, a lelki kapcsolatra, tehát az igazi szerelemre.

Azt szokták mondani, jobb, ha az ifjú pár némi tapasztalattal lép házasságra. Csakhogy az elmondottak alapján világos, hogy a tapasztalatszerzés sok szempontból veszélyes dolog. Tegyük még hozzá, úgy vagyunk ezzel is, mint a lakással. Sokszoros tapasztalat, hogy nem tesz jót az ifjú házasoknak, ha szüleik a teljes készbe ültetik bele őket. Könnyebben összeforrnak, ha közösen küzdenek meg a lakásért, a bútorokért, a szőnyegekért, a függönyökért. Az is csak előnyükre válik, ha együtt tanulják a nemi életet.

A másik érv, hogy jobb kipróbálniuk egymást, nemileg is összeillenek-e. De ennél mérhetetlenül fontosabb megtudni az udvarlás, együttjárás ideje alatt, hogy összeillenek-e mint emberek, lelkileg képesek-e egymásra találni, érzelmileg tudnak-e egyek lenni. Akik ilyen szempontokból egymásnak vannak teremtve, azoknál nem valószínű, hogy baj lesz a nemi együttléttel. Viszont a korán kezdett nemi öröm élvezete eltereli a figyelmüket a lényegesebb dolgokról, például arról, képesek-e beszélgetni egymással, nem túlságosan ellentétesek-e az elveik, emberséges emberek-e.

Nem könnyű az önmegtartóztatás parancsa, de nem is lehetetlen megtartani. És feltétlenül a jobbik megoldás. Mindenesetre Isten emberismerő bölcsességén alapuló törvény.

Kedves olvasó, ha nem vagy még házas, mégis elkezdted a nemi életet, jobb, ha abbahagyod. Akkor is, ha már jegyesed van. Sőt, főleg akkor. Legalább most, az utolsó időben kerüljétek a testi érintkezést. Csak így lehet megbízhatóan megtudnotok, képesek vagytok-e egymást emberként is becsülni, szeretni, képesek vagytok-e önzetlen barátságra, lelki kapcsolatra, az egymásért való felelősség vállalására. Nem könnyű az önmegtartóztatás, de ha megteszitek, egészen biztos, hogy utólag örülni fogtok neki.

19. Okosan féltsétek egymást!

A házasságban - okkal vagy ok nélkül - előadhatja magát a féltékenység. Ismerjük a két szélsőséges típust. Vannak eleve féltékeny természetű emberek, akik minden alap nélkül is tele vannak lelki háborgással és ezt többnyire kifejezésre is juttatják. Aztán léteznek olyanok is, akiknek ilyesmi meg sem fordul a fejükben, még akkor sem, amikor már mindenki tudja, mit művel a házastársuk. Mindkét szélsőség hibás magatartás. Egyaránt alkalmasak arra, hogy tönkretegyék a házasságot. Az alaptalan féltékenykedés eleinte akár hízelgő is lehet, de hamarosan kényelmetlenné, majd kibírhatatlanná válik. Vagy menekülésre, válásra késztet, vagy éppen házasságtörésre: "Ha ennyire gyanúsítasz, hát legyen igazad!"

A nemtörődömség, a szemet hunyás a másik hűtlensége felett pedig cserbenhagyás. Mert a félrelépő ember nemcsak párját sérti, hanem elrontja saját és gyermekei életét is. Tönkreteszi azt a gyönyörű kapcsolatot, amit a hűséges házasélet adhatna mindkettejüknek és gyermekeiknek. Aki nem féltékeny akkor sem, amikor kellene, az segédkezet nyújt a pusztításhoz, tehát bűnrészes. Mindkét szélsőséges magatartás gyökere ugyanaz: az önzés. Az értelmetlenül féltékeny önzően kapzsi: vagyontárgynak tartja élete párját, esztelenül fél elvesztésétől. Vagy úgy félti, mint nemi ösztöne tárgyát, vagy mint státusszimbólumot, esetleg, mint jólétének és kényelmének szolgálóját. Az oktalan féltékenykedés olyan szörny a szívben, amit feltétlenül le kell győzni, mielőtt jóvátehetetlen pusztítást végezne.

A teljes nemtörődömség is önzésre vall. Az ilyen ember csak magával törődik, ugyanakkor végzetesen elbizakodott és öntelt. Lehet, a maga kényelmét, nyugalmát, jólétét félti annyira, hogy észre sem mer venni semmi figyelmeztető jelet.

A nyitott házasság eszméje meg csak modernkedő póz. A valóságban csak úgy lehet megvalósítani, hogy tönkreteszi a házasságot is, a házastársakat is. Természetellenes ötlet, nem emberszabású és nem realista. Nem felel meg az ember természetének. Azok kísérleteznek vele, akik képtelenné váltak a boldogító nemiségre, a lelki kapcsolatra, a teljes odaadásra. Nem is modern dolog, értettek hozzá már a régi rómaiak és dédapáink is, akiknek a dédmamák sok mindent elnéztek.

A féltés természetes és emberi érzés. Nemes vágy, hogy ha valaki semmiképp nem akar lemondani arról, akivel a legteljesebb módon eggyé lettek, akivel valami nagyon gyönyörűségeset tudnának együtt létrehozni életük néhány évtizede alatt. Aki félti a párját, nem feltétlenül a zsákmányát, tulajdonát félti, nem is csak a maga boldogságát. Attól fél, a párja tesz jóvátehetetlent, önpusztító dolgot.

Hamis az esetleg önzetlennek látszó póz: "én nem állok boldogságod útjába, menj, ha akarsz". Boldogságot a házasság felrúgása sosem hozott. Aki könnyedén elengedi társát, lelki önpusztításba engedi. A hűtlenségben igaz emberségét, jobbik énjét veszti el mindenki.

Mit tegyen, aki észreveszi, hogy társa félrelépett, hogy közel áll ilyesmihez? Arra ügyeljen, hogy benne a bölcsesség, a szeretet, a felelősségérzet, a szeretet diktáljon, ne a sértődöttség, az elkeseredettség, a bosszúvágy. Hogy a gyakorlatban mit kell tennie, azt nehéz megmondani. Embere, helyzete válogatja. Némelykor elég és célravezető egyetlen "nagyjelenet", a kemény sarkára állás, a határozott figyelmeztetés. Van, amikor ez mindent elront. Van, amikor a taktikus viselkedés célravezetőbb. A taktika ismét sokféle lehet. A szerető szívnek kell eltalálnia a leghelyesebb utat. Egy a fontos, feladni nem szabad.

Azt feltétlenül tegye meg a megcsalt ember, hogy átgondolja, ő maga mennyiben hibás ebben az ügyben. Mert nagyon valószínű: vagy ő maga volt bizonyos kérdésekben olyan, hogy erre késztette a párját, vagy nem adott meg hitvesének mindent, amit aztán máshol megtalált. Rá kell jönnie, miben hibázott, akár úgy is, hogy némelyekkel megbeszéli, akik ismerik őt és házasságukat. Biztos, hogy van valami benne is, vagy hiányzott valami belőle is, ami miatt nem tudta megtartani a társát. Aztán ha rájött, hol a hiba, sürgősen változtasson, így kezdje a visszahódítást.

Azt mindvégig éreztesse párjával, van visszaút, nem kell félnie attól, hogy a jövő tele lesz szemrehányásokkal, emlékeztetésekkel. A "megbocsátok, de nem felejtek" álláspont tömény képmutatás, ezt nem engedheti meg magának rendes ember. Ha az "incidensnek" vége, el kell felejteni, nem szabad rá célozgatni sem. Okulni azonban szükséges. A jövőben mindketten igyekezzenek úgy adni a szeretetet, szerelmet, ahogyan az a másiknak jó.

Forrás