Város a középkorban

A XI. században az ispáni vár mellett vásár- és vámhely működött. A Somogyvárhoz vezető utakról I. András 1055-ben kiadott nevezetes okleveléből ismerünk adatokat. Az egykori hídőrzők a Hidas nevű faluban élhettek, Vámos pedig a hajdani vámszedők települése lehetett. A királyi várjobbágyokhoz hasonlatos volt az egyházi jobbágyok helyzete. Ezekre nézve Györffy György tárt fel adatokat 1163-ból. Ekkor a somogyvári ispán és jobbágyai pereskedtek a zágrábi püspökkel egy elfoglalt erdőbirtok miatt. A somogyváriak birtokviszonyaira vonatkozóan a XIII. század eleji pannonhalmi periratokból lehet bővebb információhoz jutni.

A királyi vendégekről, a főképpen szőlőművelésből élő hospesekről 1272-ből már vannak adataink. Ők – Magyar Kálmán szerint – legkésőbb a XII. században jelentek meg a városban. A hospeseket 1272-ben kötelezte az uralkodó a Szent Márton-napon esedékes egy nehezéknek, vagyis öt dénárnak a somogyvári apát részére történő megfizetésére.

A somogyvári polgárok élénk kereskedelmi tevékenységet folytattak. A városon keresztül több út vezetett: az észak–déli kereskedelmi, illetve hadi út, a boglár–lelle–péntekhelyi, az osztopán–szerdahelyi, valamint a kaposvár–szerdahelyi. Elsősorban a szőlőművelés, illetve a bortermelés, valamint a zarándoklatok miatt nagy forgalmat bonyolítottak le. A somogyvári bort Fehérvárra és még távolabb: Esztergomba, Budára és Szegedre is szállították. A fontosabb európai zarándokutak a Szent Egyed- és Szent László-ereklyék, valamint a Szent Miklós- és Szent Jakab-kultusztárgyak révén erre is vezettek. Ezt a kapcsolatrendszert természetesen az is erősítette, hogy – mint tárgyaltuk már – sokáig francia szerzetesek éltek az apátságban, akik közvetlen kapcsolatot tartottak Saint-Gilles-lel.

A szőlőművelés nemcsak a megye területén, de Somogyvárban is különleges jelentőségű. A szerzetes barátok mellett érkezett számos francia laikus testvér is. Ők az élelemtermelésében vettek részt. A burgundiai és a lotharingiai flamandok – korabeli szóhasználattal élve: a „latinok” és az „olaszok” – mezőgazdasággal, ezen belül főként szőlőműveléssel foglalkoztak. A „vendégek” egy része viszont iparral és kereskedelemmel kereste a kenyerét.

Maga az apátság is foglalkozott szőlőtelepítéssel a XIII. század elején. A források szerint ekkor már pincékben tárolták a Szent Egyed apátság borát. Kezdetben valószínűleg királyi szőlősök művelték az apátság nyest-hegyi szőlőit. A középkor virágzó szőlőművelésére utaló adat szerint János fia István deák és Pál deák somogyvári hospesek a somogyvári apátság Közép-Nyest nevű szőlőhegyén saját szőlejüket nyolc aranyforintért zálogosították, majd adták el. A városnak és a Somogyvár környéki falvaknak az intenzív szőlőművelésben való részvétele – más mezőgazdasági tevékenységgel együtt – a mezővárosokétól eltérő településszerkezetet hozhatott létre. Igaza lehet Magyar Kálmánnak: a „helyi szőlőmívelő hospesek is gazdagok, de a szőlővel foglalkozó parasztság is nagyobb szabadságot és kedvezőbb anyagi körülményeket alakíthatott ki magának”.

Somogyvár polgári településének első okleveles említése Békefi Remig szerint „Somogy mint város 1210-ben fordul elő legelőször. Majd legközelebb 1224-ben olvasunk róla.” A kolostor jelentőségét jelzi, hogy 1224-ben már működött a somogyvári hiteleshely. Kristó Gyulától azonban tudjuk, hogy korábban, a XI. század elején is készítettek itt oklevelet. A vármegye birtokoscsaládjai a bencés konvent hiteleshelyénél – mintegy közjegyzőnél – őriztették irataikat, íratták át, másoltatták vagy mutatták be okleveleiket.

A konvent által háromszáz éven át kibocsátott oklevelek nemcsak Somogy, hanem a környező megyék történetének is becses forrásai. Békefi Remignek alighanem igazat kell adnunk, hogy „…a rendtagok között a XIII. században magyarok voltak, …igazolja az a tény, hogy a somogyi konvent tagjai hiteles helyi teendőket is végeztek. Kimentek magyar, latinul nem tudó királyi emberek társaságában határt járni, iktatni és egyéb dolgok végzésére. …Kellett tehát tudniuk magyarul, mert különben kiküldetésük teljes lehetetlenség lett volna.”

A somogyvári apátság is azon hiteleshelyek közé tartozott, ahol birtokperekben is eljártak. Erre maga IX. Gergely pápa is utasította a konventet 1231-ben, megbízva a zirci apát és perjel mellett a somogyi apátot is, hogy „nyilvánítsa érvénytelennek azt az egyességet, amelynek értelmében a pannonhalmi szentmártoni apát a fehérvári káptalannak esedékes sójövedelem fejében, lemondott a fehérvári káptalan somogyi birtokain szedett tizedekről.” Négy évvel később IX. Gergely pápa a tihanyi apátot és dékánt, valamint a somogyi apátot utasította, hogy „…több vityai emberre – a remete Szent Jakab-kápolna felégetéséért és az itt lakó szerzetesek bántalmazásáért – kimondott kiközösítést, amellyel hat éve mit sem törődnek, minden vasár- és ünnepnap mindaddig ünnepélyesen hirdessék ki, míg cselekedetükért eleget nem tesznek és az apostoli szentszéktől feloldozásukat nem kérik.” A pápa ezt a levelet Perugiában keltezte júliusban. Augusztusban a somogyi és a tihanyi apátok bemutatták a pápa levelét a veszprémi püspöknek, majd e két férfi még ugyanabban a hónapban körlevélben jutatta el IX. Gergely levelét valamennyi magyarországi főpaphoz.

1241-ben Batu kán betörésének hírére, illetve IV. Béla király hívó szavára Kálmán herceg hazatért Horvátországból, s útközben magával vitte a somogyi bandériumokat is. A Muhi melletti csapást (1241. április 11.) követően IV. Béla, kitörve a tatár gyűrűből, a dalmát tengerpart felé menekült, és Segesdet érintve ért Zágrábba.

A tatár csapatok 1241–1242 telén átvonultak Somogy vármegyén, s kegyetlenül kifosztották, pusztították az útjukba esett falvakat. Szerencsére a monostor épületeiben nem tettek kárt.

A tatárjárást követően megindult várátépítés első írott emlékei a XIII. század második felétől maradtak fenn. A város hanyatlását akkor még nem lehetett érezni, erődje a XIII. század végén nem tartozott a „hadi jelentőségét vesztett” helyek közé. III. András seregeivel szemben a lázadó Henrikfiak 1296-ban még megvédték.

Hasonlóan Nyitrához, amely a IV. Bélától az elsők között elnyert privilégiumát később elvesztette, és püspöki várossá vált, valamint a többi püspöki székhelyhez, például Bácshoz, Csanádhoz, valamint Szerémhez, Somogyvár is hamarosan elvesztette azonban a tatárjárás előtti fogalmak szerint még városias karakterét és funkcióját. Ennek oka az ország kereskedelmi életének változásaiban keresendő.

A XIII. században fellendülő külkereskedelmünknek olyan új elosztóhelyekre, illetve országos vásárokra volt szüksége, amelyek lehetővé tették egyszerre nagy mennyiségű áru elhelyezését. A XIII–XIV. században fellendülő kereskedelmi élet a városokat is átrendezte: „A régi kereskedelmi központok tekintélyes része hanyatlásnak indult. …Esztergom, Pest és Óbuda mellett nyugodtan felsorolhatjuk a jelentéktelenné vált Barsot, Komáromot és Somogyvárt is” – mint azt Fügedi Erik írja.

Kőtöredékek a bencés kolostorból

Gábriel arkangyal domborműve az apátságból

Krisztus-relief a bencés monostorból

Forrás