Karácsonyi versek 2.

Babits Mihály:
Három angyal

Három,három,három,három,három angyal szállt felém.
Egyik fehér,mint a felhő,másik könnyű,mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,
mint egy könny szemből a szívbe,nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt,hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól?hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elrepülni?és az utolsót hova
rejtsem el,hogy senki,senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj késő!már az első hószín angyal csupa folt!
És a másik messze szállott,aki olyan könnyü volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.

Reményik Sándor:

Angyalszárnyak

A mennyezet itt négy boltívre válik,
Úgy hajlik mélyen, virrasztóan reám.
Észak, kelet, dél és nyugat felől
Négy kő-angyalszárny őrzi a szobám.
Ó mély boltívek: kiterjesztett szárnyak,
Boruljatok a néma arc fölé,
Amit itt vívok minden ördögökkel, -
Hogy végképp ne legyek az ördögé.

Négy ördög szakít engem négyfele,
Négy égtáj felé forgószél ragad,
Hogy kiszegezze a pokol kapukra
Meggyötört, felnégyelt tagjaimat.

Ó angyalszárnyak el ne hagyjatok,
Ó virrasszatok hű testvérekül -
Ha egyszer rémülve rebbentek el:
E szoba velem együtt összedűl.


Reviczky Gyula:
Karácsonykor

A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szivemben.
Egy szóval sem panaszkodám
A kis Jézuska ellen.

Nem vádolám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagy világon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.

Ágyamra dőlök s álmodom
Egy régi, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

Petőfi Sándor:
Karácsonkor

Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét multával
Hosszú nagy inség... tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.

De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!...

Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz...

Isten veled, te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény itélet,
Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentő üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.