Gogol

Százötvenöt éve, 1852. március 4-én hunyt el Moszkvában Nyikolaj Vasziljevics Gogol ukrán író, a Holt lelkek, A revizor, A köpönyeg, az Egy őrült naplója szerzője.

A poltavai kormányzóság Szorocsinci falujában (ma Veliki Szorocsinci), ukrán kurtanemes családban született 1809. március 20-án.

Apja tehetséges műkedvelőként barátai szórakoztatására verseket és vígjátékokat írt. Édesanyja szinte a fanatizmusig vallásos asszony volt, miszticizmus iránti fogékonyságát Gogol tőle örökölte.

Tanulmányait 1819-ben Poltavában kezdte meg, majd 1821-től a nyezsini gimnázium hallgatója lett. Tehetséges és meglepően sokoldalú ifjú volt, nem is igen tudta eldönteni, milyen pályára lépjen tanulmányai végeztével. Vonzódott a színészethez, a festészethez is tehetsége volt, a történelem is izgatta, Ukrajna, majd a világ történetét is meg akarta írni, emellett a közélet kérdései, a társadalmi igazságtalanságok, ezeknek orvoslása is foglalkoztatták.

S természetesen az irodalmat is hőn szerette, mint minden ifjú, ő is költeményekkel kezdte pályáját. Alig húszévesen megjelent a Hans Küchelgarten című romantikus elbeszélő költeménye, de a közönség nem figyelt fel rá.

1828-ban Szentpétervárra költözött, ahol előbb színészkedett, majd egyre kiábrándultabban különböző hivatalokban dolgozott. Útkeresésének egyetlen előnye volt, hogy alaposan megismerte a bürokrácia kusza útvesztőit, a kisemmizett, a létbe, a lélekölő munkába beleszürkülő hivatalnok típusát, s tapasztalatait későbbi műveiben is felhasználhatta.

1831-ben megismerkedett Puskinnal, aki rögtön felismerte barátja írói tehetségét, s arra biztatta, hogy a hivatalnokoskodás helyett inkább íróként kamatoztassa képességeit.

Hamarosan meg is jelent Gogol első elbeszélés-gyűjteménye, az Esték egy gyikanykai tanyán, amelyben falusi mesemondók stílusában adja elő tréfás-lírai, olykor borzongató történeteit.

Hasonló stílust képviselt a következő kötet, a Mirgorod is, amelyben közreadta a kozákság kultuszát hirdető Tarasz Bulba című romantikus hőskölteményét.

A két kötet megjelenése közti időben Gogol elszegényedett, a nyomortól Puskin mentette meg, akinek ajánlására a Szentpétervári Egyetemre került előadónak, egyetemes és ukrán történelmet oktatott. Egy év után azonban az egyetemnek is hátat fordított, s ettől kezdve csak az írásnak élt.

Újabb elbeszéléseinek tematikája ebben az időben változott meg, a falusi népélet, a romantikus hősök ábrázolása helyett a nagyvárosban helyét nem találó ember, az élet szorongató valóságát megkerülni nem tudó kisemberek, hivatalnokok felé fordult.

Nem lebecsülendő erénye, hogy a szorongást a humor, a szatíra eszközeivel tudta enyhíteni, Az orr, az Egy őrült naplója abszurditásában is mosolyt csal olvasói arcára. A groteszk helyzetek iránti fogékonyságát bizonyítják a Háztűznéző és A revizor című darabjai is, ez utóbbi gyilkos szatíra az orosz társadalom tudatlansága és korrupciója ellen. Állítólag I. Miklós cár jót derült a komédia bemutatóján, ám a hivatalos körök, a kritikusok Oroszország megrágalmazását látták benne. Több fronton is megtámadták a szerzőt, aki gyenge idegrendszere, érzékenysége miatt nem tudott megfelelően védekezni.

Gogol sajátkezű illusztrációja a Revizorhoz

Inkább elmenekült az országból, előbb Spanyolországba, majd Itáliába ment, s Rómában telepedett le. Itteni tartózkodása idején írta meg az Akakij Akakijevics szánalmas és nevetséges, ám mélyen megrázó tragédiájáról szóló A köpönyeg című művét, s ekkor fejezte be máig legismertebb prózai művét, a Holt lelkeket is. Ennek témáját Puskintól kapta, aki korábban folyton arra ösztönözte, hogy valami nagy művet alkosson, ne aprózza szét tehetségét csak a novellákban. A Holt lelkek afféle pikareszk regény, a nagyszabású kalandor, szélhámos Csicsikov utazása a provinciális Oroszországban. Útja során kitárul előttünk az isten háta mögötti, világtól elmaradott hatalmas ország minden ostobaságával, erkölcstelenségével és abszurditásával.

Állítólag Puskin, amikor barátja felolvasta neki a regény első fejezeteit, könnyesre nevette magát, s megjegyezte: "Milyen szomorú is ez a mi Oroszországunk!" Puskin véleménye azonban mélyen megrendítette Gogolt, s meg is írta a regény második részét, amelyben szándéka szerint a nemeset, a szépet kívánta megmutatni.

1841-ben Gogol hazatért, Moszkvában telepedett le, de nem találta a helyét, Puskin 1837-ben bekövetkezett halálával elvesztette legfőbb pártfogóját és barátját. Magányos és beteges volt, s a vallási elragadtatásban talált vigaszra. Válogatott szemelvények baráti levelezésből című könyvében végül megtagadta egész addigi életét, a pravoszláv egyház és a cár iránti feltétlen engedelmességre intette barátait.

1848-ban Jeruzsálembe ment zarándokútra, onnan visszatérve már csak a vallásnak élt. 1852. február 24-én elégette kéziratainak többségét, köztük a Holt lelkek második kötetének nagy részét, mint az ördögtől való dolgokat, ezt követően pedig ágynak esett, s elutasított minden ételt. Szenvedéseinek 1852. március 4-én bekövetkezett halála vetett véget.

Hatása óriási volt a következő nemzedékre, Dosztojevszkijtől származik a híres mondás: "Mindannyian Gogol Köpenyéből bújtunk elő." A magyar irodalomban Arany János és Gyulai Pál figyelt fel rá először, Arany fordította le - igaz, németből - A köpönyeget. A revizort hatalmas sikerrel mutatták be a hazai színpadok, s emlékezetes volt a Darvas Iván főszereplésével készült Egy őrült naplója című előadás is.

Forrás