Trópusokon élni európai szemmel...

Mitől más ott?

Lassan két éve élünk Kolumbiában, de még mindig egyfolytában tanuljuk az itteni életet.

Legutóbb például azt, hogy „télvíz” idején nem tanácsos álló vizet hagyni semmiben, mert a moszkító imádja az ilyen helyeket a szaporodásához... Eddig ez még nem is lenne gond, a baj azzal van, hogy egyes moszkítók csípésükkel dengue kórt terjesztenek. A denguének két válfaja létezik, a klasszikus, és a vérzékeny. A klasszikus magas lázzal, fej, szem, csont és izom fájdalommal jár, míg a vérzékeny fajtát az előbbi tüneteken kívül fogíny, orr és bőralatti vérzés kiséri és halállal végződhet. Védőoltás nincs ellene, egyedüli védekezés a megelőzés. A hatóságok többször is permeteznek a leginkább fertőzött helyeken, ezenkívül figyelmeztetik a lakosságot, hogy szüntessék meg a moszkítók szaporodására alkalmas vizes helyeket, ne őrízzenek a ház körül használaton kívüli, régi tárgyakat, amelyekben megállhat az esővíz. Kérnek mindenkit, senki ne hagyjon vizet vödrökben, virágcserepek alatt, mosogatókban, öblítő dézsákban (erről később írok még), és tisztítsák ki a lefolyókat, vízelvezető árkokat, szüntessék meg a pocsolyákat, ne dobjanak semmit a patakokba, nehogy valami akadályozza a víz folyását, és még a virágvázában, illetve az állatok vizes edényében is naponta cseréljék a vizet... A moszkító lárvák kb egy hét alatt kikelnek és már csípnek is... Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ne keverjük össze a moszkítót a „mezei” szúnyoggal. Aki tehát a trópusokra jön, ne essen pánikba minden repülő rovartól, ráadásul igen hatásos szúnyog és moszkító riasztókat lehet kapni, akár bőrre kenhető, akár elektromos párologtató formában. A mi kedvencünk egy szappanként viselkedő szúnyogriasztó szer, Nopikex a neve. Amikor kirándulni megyünk a hegyekbe, indulás előtt kis vízzel benedvesítjük, felhabosítjuk a két tenyerünk között és rákenjük a testünkre. Nagyon hatásos, kis helyen elfér és mindig kéznél van.

A „télvíz” kifejezés talán meghökkentő a forró égöv alatt. A helyiek így nevezik az esős időszakot (jún-aug), amikor is a sok felhőnek köszönhetően pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet és szinte mindennap esik. Ha kisüt a nap, akkor viszont ugyanolyan jó idő van, mint „nyáron”. Mivel itt az iskolákban a tanév februártól november végéig tart, a gyerekek júniusban téli szünetre mennek, decemberben pedig megkezdődik a nyári vakáció...

Az esőtől a trópusokon nem félnek annyira, mint a hűvösebb éghajlatokon. Teljesen normális, ha valaki elázva érkezik. A legtöbben nem hordanak esernyőt. Amikor szakadó esőben mi magunkra húzzuk az esőkabátot, ez sokaknak annyira furcsa és idegen, hogy a gyerekek például huncut mosoly kiséretében mutatogatnak ránk:). Talán viccesen hangzik, de van úgy, hogy itt tényleg el lehet menni az eső „sorja között”... Ez akkor fordul elő, amikor nagy „szemekben”, egymástól nagy távolságra esnek le az esőcseppek, és ilyenkor akár szárazon is megúszhatjuk... Persze nem mindig ilyen kegyesek az égiek. Sokszor olyan hevesen esik, hogy nyomában tízezrek maradnak hajlék nélkül...

Ha már szó volt a télről, akkor említsük meg a nyarat is. Kolumbiában attól függően, hogy a tengerszint felett milyen magasságban tartózkodunk, élvezhetjük ugyanazon időszakot kánikulának, kellemes nyárelőnek, vagy épp örök ősznek... A nyári nagy meleget gyakori fürdéssel enyhítik az ittlakók. A legtöbben délben, ebéd előtt letusolnak, így frissítve fel magukat. A munkahelyek általában 1, de leginkább 2 órás ebédszünettel járulnak ehhez hozzá, aminek egyetlen hátránya, hogy ezáltal a munkaidőnek elég későn lesz vége. Csak az utóbbi években terjedt el a lakásokban a gáz vagy villany üzemű vízmelegítő használata. Korábban a természet napos óráihoz alkalmazkodtak, ti. minden ház tetején van egy kis „házi víztorony” - kb 1 hl-es tank formájában -, s a rajta átfolyó víz a déli órákban a nap melegének köszönhetően kellemesen langyos, vagy akár meleg. Itt az az elterjedt, hogy az emberek reggel és/vagy délben fürdenek, naponta mosnak hajat és lefekvés előtt csak akkor tusolnak, ha fizikailag koszosak. A tisztaság büszke jelképe reggel vizes hajjal indulni az iskolába, vagy a munkahelyre. Azt tapasztaltam, hogy itt mindenkinek nagyon fontos az ápolt külső – vagyoni és társadalmi hovatartozástól függetlenül. Mióta itt élünk, egyetlen izzadságszagú emberrel nem találkoztam! Az emberek nagyon sokat költenek fodrászra, kozmetikusra, pedikűrösre (a férfiak is manikűröztetik és színtelenre festetik a körmeiket) és az utóbbi években egyre általánosabb a plasztikai sebészet, amely során leginkább a felesleges zsírtól igyekeznek megszabadulni, felvarratják a ráncokat, formásabb feneket vagy épp egy szép kecses orrot szabatnak maguknak. Aki -a mi európai szemünkkel nézve - nem engedhetné meg magának az efféle luxust – bizony az is áldoz erre. A fogszabályzó használata Kolumbiában annyira elterjedt, hogy itt egyetlen egy tinédzser vagy felnőtt sem szenved a fogaira rögzített „karperec” miatt, amely a divatnak köszönhetően akár kék, vagy rózsaszínű is lehet.

A takarítási szokások is kicsit mások errefelé. Egy szóval úgy jellemezhetném, hogy bővizű... Itt nem annyira feltörölnek, hanem inkább felsúrolnak. Takarítás előtt szétlocsolnak valamennyi vizet a padlón, majd sok felmosószerrel, kefeszerű seprűvel felsúrolják azt. Nem lehet kétséges, vastagon habzik minden!! A leöblítéshez akár slagot is használnak, pláne, ha nyitott helységről, vagy épp utcai járdáról van szó. Az üzletek, éttermek, vagy tömbházak előtti utcai járdát is fel szokták síkálni - nem sajnálva tőle a habzó tisztítószereket. Ami viszont nem nagyon szokás, az a klóros fertőtlenítő szerek használata házi körülmények között. A lakóépületekben egyáltalán nem jellemző a parketta. Járólap, vagy tégla van mindenhol. Ez a nagy melegben is frissességet áraszt, és az is, hogy az ablakok itt együvegűek, és egyáltalán nem fontos, hogy jól záródjanak, általában mindig nyitva vannak...

A korábban már említett hidegvizes fürdés szokása miatt talán érthető, hogy a mosogatás és a mosás is szintén hideg vízzel történik. A mosógépek is ilyen üzemmódra vannak kiképezve... (A hideg víz alatt természetesen nem az Európában télvíz idején szokásos alig 5-10 fokos vizet kell érteni, hanem ami itt a klímának köszönhetően kb 15-20 fokos).

A mosásnál szeretnék még szólni arról, hogy minden, új és régi építésű házban, lakásban, általában a konyhában, van egy ún. „lavadero”, amely egy kőből kialakított, kézi mosásra szolgáló „építmény”. Kb asztal magasságú, egy lefelé lejtő, bordázott felső borítással, jobb oldalán egy vízgyűjtő „dézsával”. Amikor mosnak, ezt teleengedik vízzel. A bordázott felületen kiterítik a ruhát, mosószappannal beszappanozzák, ruhakefével átsúrolják, majd egy öblögető edénykével vizet mernek a dézsából, és locsolgatva, nyomkodva, csavargatva fejezik be a műveletet. Engem ez kicsit a folyóban mosás civilizált leképezésére emlékeztet, mindazon által, hogy nagyon praktikus, és én, aki korábban még sosem láttam ilyet, én is szivesen használom

Azt hiszem, az is a trópusoknak köszönhető, hogy itt az ételt mindig frissen készítik, nem tartogatják napokig a hűtőben... A háziasszonyok megtanulták, hogy mindig pont annyit főzzenek ebédre, vacsorára, mint amennyit a család egyszerre el is fogyaszt. Ezt a szokást támogatja az is, hogy a sarki fűszeresnek teljesen természetes, ha valaki 1 db tojást, vagy a déli salátához 2 db saláta levelet és egy paradicsomot vesz. Otthon nem szokás élelmiszert készletezni, egyrészt a gyors romlandóság, másrészt a bogarak miatt, - a hangyák, csótányok rögtön kiszimatolják, és aztán lehet mindenfélével próbálkozni, hogy eltüntessük őket... A legviccesebbek nekem azok az icipici hangyák (kb 1mm hosszúak), akik az édességre jönnek, szigorú vonalrendben, végig a csempén, a falon stb. Bosszantó, amikor megszállják a cukortartót. Az egyedüli védekezés ellenük, ha onnantól kezdve a cukrot a hűtőben tároljuk... Amikor először ideérkeztünk, szigorúan ásványvizet, vagy forralt csapvizet fogyasztottunk. Aztán tájékozódtunk a vízhálózat minőségéről és azóta nem paranoiázunk, isszuk, ami kifolyik a csapból - minden baj nélkül:)

Az írásomat a moszkítókkal kezdtem és a denevérekkel fejezem be. A mi városunkban, ahol élünk, csaknem ugyanannyi denevér él, mint ahány ember – kb. egy millió. Van köztük gyümölcsevő, rovarevő, virágporevő, nektárszívó és vannak a vérszívók: a „vámpírok”. Ez utóbbiak főleg a marhákat, a lovakat, a disznókat, a kecskéket, a madarakat harapják meg és szívják a vérüket... Vámpír denevérek nagyszámban fordulnak elő az egész tartományban, így pl. az Andokban a Chicamocha kanyon barlangjaiban is. (Találkoztunk velük, amikor 3 éve ott jártunk. Nem zavartuk őket, és azok sem minket...) Elkülönülten élnek a többi fajtól, mivel nem szeretnek másokkal közösködni... Az embert nem támadják meg, csak ha okot ad rá, pl. bántja, piszkálja őket... Kolumbiában 176 olyan denevérfajta él, amely természetes módon, hordozhatja magában a veszettség vírusát... A hatóság kéri a lakosságot, ennek ellenére ne irtsák őket, hiszen rendkívül hasznosak, rengeteg szúnyogot, bogarat esznek meg.... Az utóbbi hónapokban országszerte nagy riadalmat keltett néhány halálos eset, amikor is gyerekek molesztáltak sérült, és mint utólag kiderült: veszett macskát, ill. denevért. Sajnos mind a két gyerek belehalt az állatok által okozott harapásba. A veszettséggel fertőzötteknek statisztika szerint csak a 20%-a betegszik meg, de azok belehalnak... A veszettség nyállal terjed. A lappangási idő elég változó, 5 naptól 1-2 évig is terjedhet. A történtek ellenére a veszettség itt sem jellemzően előforduló betegség. Az egészségügyi hatóság nagyon körültekintően jár el, minden esetet egyenként kivizsgál és elrendeli a védőoltássorozat beadását azoknál a személyeknél, akiknél a fertőzés gyanúja egyáltalán felmerült. A mezgőgazdasági miniszter meg utasítást adott minden tenyészállat veszettség elleni beoltására...

Azt javasolják a szakemberek, hogy ha valakit megharap egy veszettség-gyanús állat, lehetőleg 10 percen át mosni kell a sebet szappannal, de inkább mosószerrel, és mielőbb orvoshoz kell mennie, hogy megkapja a védőoltás sorozatot. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a vámpír denevér ürüléke is fertőző, így jobb nem turkálni benne....

Írta: Vass Éva

Forrás: Amazóniai Portál