Arckép: Ludvig Holberg

LUDVIG HOLBERG
(1684-1754)

Dániában már a kisiskolában is azt tanítják, hogy a legnagyobb dán író, költő, történelemtudós Ludvig Holberg volt. De Norvégiában a kisgyerekek is tudják, hogy már Ibsen és Björnson előtt jó évszázaddal az egész világirodalomban a legnagyobb hatású norvég író, költő, történettudós Ludvig Holberg. És egyik tananyag sem indokolatlan. Hiszen norvég volt, ott - Bergen városában - született, ott járta iskoláit a kitűnően letett érettségiig, azután tanulástól megszállottan végigjárta Párizs, Oxford, Róma egyetemeit. Ha szűkében volt a pénznek, hol nyelveket tanított, hol zenére oktatta a módosabb családok gyermekeit. Éhes volt a tudásra, játszva tanult filozófiát, történelmet, lázasan olvasta - mindig eredetiben - az ókori görög és latin vígjátékírókat, barátkozott az olasz "commedia dell'arte" színpadi lehetőségeivel, példaképének tekintette Molière-t, tanulmányozta a klasszikus francia dramaturgiát. Derűs, gúnyolódó verseket írt, gyakran latinul, néha franciául, de egyre inkább azon az északi anyanyelven, amelyet északabbra norvégnek, délebbre dánnak neveztek.

Ez a két ősi skandináv nyelv valójában és eredetileg egymástól eltérő beszédmód volt, de a két ország évszázadokon át közös királyságban élt, kultúrájuk központja a dán főváros, a közös király székhelye, Koppenhága volt. A két nyelv lassanként két tájszólássá vált. Az elegáns, irodalmi, hivatali változatot nevezték dánnak, a népi-paraszti nyelvet norvégnek. (A szétválás csak a XIX. században következett be, amikor Ibsen és Björnson irodalmi használatában önállósult az érvényes norvég nyelv.) A norvég Holberg irodalmi, tudományos nyelve tehát a dán volt. A világcsavargás után Koppenhágába ment szerencsét próbálni és szerencsét találni. Ezt a szerencsét mindig meg is találta. Tehetsége, vállalkozó szelleme, kalandvágya a szellemi világban eleve alkalmassá tette arra, hogy minden sikerüljön, amivel csak próbálkozott. Mert amivel próbálkozott, ahhoz kedve is volt, és szakszerűen értett is hozzá.

A feltörekvés, a siker lélekben rejtőző lehetősége családi örökség volt. Holberg apja norvég parasztlegény volt. Beállt katonának, hogy ott mutassa meg, mi lakozik benne. Bátor volt, leleményes, a szervezéshez és a parancsoláshoz is értett. Tanulatlan parasztfiú létére tanulni is kezdett. Hamarosan tiszt lett. Majd nemességre emelték, ezzel már ezredes is lehetett. Ki tudja, meddig emelkedik, ha fiatalon nem hal meg. Fia még iskolába járt. El volt szánva minden próbára, de tudta, ha tudós is kíván lenni - és nagyon kívánt -, akkor el kell jutnia a sikeres érettségiig. Hanem akkor már megpályázhatta az ösztöndíjakat. Ezek tették lehetővé vándorútjait a nagyvilág híres egyetemei között. És minthogy elméje úgy szívta magába a különböző nyelveket, mint itatóspapír a nedvességet, ahol csak járt, ott nemcsak megtanulta az ottani nyelvet, hanem még verselni is tudott rajtuk. Latinul, görögül már a gimnáziumban is úgy tanult meg, hogy otthonosan érezhette magát e nyelvek rejtelmeiben. Ez fontos is volt, hiszen a XVI. és XVII. század fordulóján a latin nyelv Európa-szerte minden tudomány hivatalos nyelve volt. Később, amikor már különböző egyetemek hívták professzornak, egymás után volt a metafizika (vagyis filozófia) professzora, majd a latin nyelvé és irodalomé, végül a már otthonnak tudott koppenhágai egyetemen a történelem nagy hírű tanára, akihez tódult a dán és a norvég múlt iránt izgatottan érdeklődő fiatalság.

Miközben egyre híresebb tudós lett, sohase lankadt érdeklődése a költészet, a színház és főleg a vígjátékok iránt. Szellemes, párrímes alexandrinusokban írt eposzparódiát épített fel "Peder Paars" kalandjairól. Ez az időszak a hajóskalandok divatjának kora volt. Robinson, Gulliver halhatatlan hajózásai világszerte érdeklődést keltettek. Peder Paars egy tengeri hajózás veszélytelen eseményeit úgy éli át, mint nagy veszedelmeket. Mulatságos mű, költője előtt kitárult az irodalmi sikerek lehetősége. Őt azonban az elbeszélő műveknél is jobban izgatta a vígjátékok lehetősége, a műfajnak Molière után a legfontosabb folytatója lett. A színjátszáshoz azonban színház kell. A XVIII. században a dániai színház is a vándorszínészet korszakában tartott, ott is - akárcsak minálunk - soron volt az állandó színház tervezése és szervezése. Holberg erre is lelkesen vállalkozott. A koppenhágai első állandó színház megvalósításában is az övé volt a főszerep. Volt tehát néhány évig színigazgató is. Ehhez is értett. Mint ahogy ahhoz is értett, hogy az anyagi ügyekben nehézségekkel küzdő egyetemnek - miután már egy ideig rektora volt - quaestora, azaz gazdasági vezetője legyen. A színház pénzügyi rendbentartása sem volt nehezebb feladat. Vállalta, sikeres volt itt is. A nagy jövőjű színház azonnal színtere lehetett néhány vígjátékának.

Ezek a vígjátékok hamarosan túllépték a dán és norvég határokat. Otthon a kettős hazában Holberg elsősorban tudós, kultúraterjesztő, a nemzeti múlt ébrentartója volt. Felsőfokon tanította azt, amire éppen szükség volt. Érdekes előadásai tömegestől vonzották a hallgatókat. Történelmi művei kelendő olvasmányok voltak. Tudós körökben nemzetközi elismerésben részesült. De mint vígjátékíró már életében világhíres volt. Szatirikus költészete is sikeres maradt, de meg se közelíthette komédiáinak kelendőségét. Mestere volt a humornak, szatirikus játékai mindenfelé azonnali sikert hoztak, de ugyanilyen népszerűek lettek hamarosan senkit nem bántó, gondtalan nevetést kiváltó bohózatai is. Tehát a néha keményen bíráló jellemvígjátékai és nevetve megbocsátó helyzetvígjátékai egymással versenyeztek népszerűségben. Az utat a telibe találó jellemvígjátékai vágták. Ezek olykor már nagyon közel jártak a tragikomédiához. "A dombon lakó Joppe" a mulandó szerencse elgondolkoztató színjátéka, a "Jean de France", amely az életidegen értelmiségieket úgy gúnyolta, hogy szánakozást is keltett, és még jó néhány ilyenfajta mű hamarosan Európa nagy részében otthonra talált. Holberget - alighogy megjelent a színi világban - kezdték fordítani franciára, németre, hollandra, majd angolra és olaszra. "Dán Molière"-nek nevezték az egész európai irodalmi világban. Ha a fordítóknak gondjuk akadt a szöveggel, tanácsért egyenest a szerzőhöz fordulhattak, hiszen amit írt, azt maga is fordíthatta a világnyelvekre, megírhatta volna maga is ezeken a nyelveken. Legnépszerűbb, legmaradandóbb műsordarab volt szinte valamennyi európai színpadon (minálunk is) a szakértelem hiányának híres komédiája, "A politikus csizmadia". Már a címe is mindenfelé közmondássá, szállóigévé vált. Nemcsak fordították, de utánozták is.

Ennek népszerűségével vetélkedett egy sajátos hangú regénye, amelyet egyenest latinul írt, hogy fordítani se kelljen. A XVIII. század első felében ugyanis a latin még mindig az iskolát járt értelmiség második anyanyelve volt. Csak jó száz évvel később kezdték fordítani a legkülönbözőbb nyelvekre, amikor már tömegesen akadtak latinul nem tudó olvasók is. Ez a mű a "Klimius Miklós föld alatt való útja...". Fantasztikus kalandregény az utópisztikus társadalomról, de emellett negatív utópia is egy elrémítő másik, sőt harmadik jövőlehetőségről. Képtelenségei sok mindenben emlékeztetnek Gulliver kalandjaira. Talán maga a kor igényelte az ilyenfajta képzelődést, hiszen Holberg és Swift kortársak voltak. Nem valószínű, hogy tudtak egymásról, de ugyanarról a világról tudtak. Klimius Miklós nem törpék és óriások közt érti meg az élet visszariasztó mozzanatait, hanem gondolkodó és beszélő fák országában és lassú mozgású, de jóindulatú és elmélkedő csodalények között, majd majomemberek képtelen életmódját megismerve. Ez a regény az utóbbi évszázadban valahogy kikopott a népszerű könyvek közül, de a XVIII. és a XIX. században igen népszerű volt. És talán a mi korunkban Huxley "Szép új világ"-ának is egyik ihletője lehetett.

Holberg a felvilágosodást előkészítő írónemzedék kortársa, a józan ész, a türelem, a babonaellenesség képviselője volt. De olyan ügyesen és szellemesen, hogy még csak nem is üldözték. Sőt: bőségesen fizették magas tudományos állásaiban is, műveinek honoráriumaival is. Gazdag ember lett, földbirtokokat vásárolhatott. És minden vagyonát odaadta az államnak, hogy kulturális intézményeket teremtsenek belőle és tanulási lehetőséget adjanak tanulni vágyó diákoknak. Ezért a tettéért királya bárói rangra emelte.

Vagyis az irodalomtörténet egyik legsikeresebb halhatatlanja lett. És amit alkotott, az három évszázad alatt sem avult el.

Forrás: Világirodalmi Arcképcsarnok