KEMÉNY SIMON: Motívumok

Csak egy szép dolog van az életben: az állandó életveszély. Nincs gyönyörűbb háttér, mint a csontember, akinek örökös permanenciában kell mögöttem állania. Mily izgatóak a finom distanciák a kasza s az életem fonala között! A habozásban - talán a habozásban - van még csak ekkora gyönyörűség, az akaratnak abban az állandó tántorgásában, amely végigkísér életem legfontosabb cselekedeteiben éppúgy, mint apró reflexmozdulataiban.

*

Úgy tudok Magára gondolni: olyan bensőséggel, annyira a lelkemmel, a testemmel, az egész létezésemmel, hogy ilyenkor maga tőlem távol bizonyosan mélyen elpirul - mondja a púder a pirosítónak.

*

Szavak, kik Érette születtek: hermelinpalástban, koronásan lépkedjetek végig ajkamon, ezen a fejedelmi szőnyegen...

*

Mindent megértek, de nem bocsátok meg semmit; csak azt nem értem meg, miért nem bocsátok meg semmit.

*

Ha az ég nem volna olyan elbűvölően kék, nem tetszenének nekem a sötét szemek.

*

Szent kételkedés ne hagyj el! Azon a napon, amelyen te eltávozol, főbelövöm magam.

*

Irigylek mindenkit, aki olyan szerencsés, hogy boldogtalan tud lenni.

*

Miért dolgozzam, mikor kritizálhatok? Miért kritizáljak, mikor hallgathatok? És miért ne hallgassak?

*

Mindent nézzünk meg jól, hogy valamikor emlékezzünk rája. Mily gyönyörűek az emlékek, amikor a nagy távolságból egyszerre csak megérkeznek. A hosszú út két oldalán úgy állnak az évek, mint az allé fái. És egyszerre jönnek tájképek s jönnek házaknak a képei. Áttetsző kék hegyek finom hullámú vonalai, bizonyos lakások, egyes szobák, egyszerre itt van valami kedves bútor, régi, barna és politúros, zenélő óra, rajta színes csatázó török katonák. Hirtelen megjelenik egy régi arc, váratlanul egy egész jelenet, minden hangjával, minden mozdulatával. És jönnek könnyfakasztó hangok emlékei és némely kezeknek simogatásai. Emlékezünk nézésekre; bizonyos harangozások örökre bennünk maradnak. Legszebb emlékem egy óriási zápor. Március végén volt egy pusztán, mikor eső után kimentem az udvarra, a levegőnek olyan illata volt, amit nem lehet elfelejteni és amivel kifizetettnek éreztem magam egész életemre.

*

Milyen illatai vannak az életnek és milyen ízei! Milyen boldogságok, milyen bánatok, milyen örömek és milyen kétségbeesések úsznak a levegőben! Hányféle fény van és mennyi szín; mi az oka, hogy őszintén semmi sem érdekel?

Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 3. szám · / · FIGYELŐ