Bejegyzések
Történet
1733-ban a vidék birtokosa, Esterházy József alapította a kamalduli remeteséget, melynek 1200 holdas pusztát, tavakat és malmokat is adományozott. A szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békét követően a Rákóczihoz hű, dunántúli nemesi családok adományaiból épült a némaságot fogadó kamalduli szerzetesrend majki remetesége a hallgatás szimbólumaként, mely az ellenállás egyik utolsó lehetősége volt a Rákóczi-szabadságharcot követően.
Az épületegyüttes megtervezésével Esterházy József a neves osztrák barokk építészt, Franz Anton Pilgramot (1699-1761) bízta meg. A remeteség épületei által körülfogott templom alapjait 1753-ban tették le, és az alapkővel együtt a hallgatás jelképeként egy halat is elhelyeztek. Pilgram koncepciója nem valósulhatott meg maradéktalanul: az 1770-ben befejeződött építkezés során az eredetileg tervezett húsz remetelakból csak tizenhét készült el. A házak magyar arisztokrata családok adományaiból épültek, donációjukat a lakok főhomlokzatán elhelyezett címerük jelzi.
A konventépületben (más néven foresteria = 'erdei kolostor') kapott helyet többek között a remeteség felügyelőjének (prior) és az átutazó vendégeknek a szállása, az alapító kegyúr lakosztálya, a laikusok számára is igénybe vehető vendégfogadó, valamint a refektórium (a közös ebédlőterem), a könyvtár, a levéltár, a gyógyszertár.
Kamalduli szerzetesek
A bencés szellemben élő szigorú remeterendet Szent Romuald (951-1027) alapította 980 körül az itáliai Arezzo közelében. Pápai jóváhagyást II. Sándortól kapott 1027-ben. Fehér ruhájuk miatt fehér bencéseknek is hívták őket. Magyarországon a rendnek négy kolostora volt, ezek közül az egyik az 1733-tól 1782-ig fennálló majki remeteség.
A kamalduliak az 1730-as évek közepén érkeztek Majkpusztára. A cellaházakban egy-egy szerzetes élt, aki a naponta előírt kötelező imákat ugyan hangosan mondhatta el, de a nap többi részében tartózkodnia kellett a beszédtől. Egymással csak a szentmiséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak. Beszélniük - az elöljárójuk engedélyével - évente két alkalommal, három-három napig lehetett. Küldetésük, hogy imádkozzanak mindenkiért a világon, még azokért és azok helyett is, akik maguk sohasem fordulnak Istenhez.
A rend önfenntartó volt, a földművelésből és jótékonysági adományokból élt. A gazdálkodást a némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek végezték, akik halászattal, földműveléssel foglalkoztak, valamint az ő dolguk volt, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik remete. Majk 1770-ben kapta meg a perjelség címet, ekkor még folytak a befejező munkálatok a templomban, a foresteriában (erdei kolostor) és a kápolnában. A kápolnában a kamalduliak minden vasárnap és ünnepnapokon miséztek.
A rend feloszlatása
A néma barátok csak rövid ideig élhettek Majk-pusztán, mivel 1782-ben II. József császár feloszlatta a császárság és királyság területén működő rendek többségét. A feloszlatáskor a kamalduli közösség tizenegy felszentelt atyából (páterből) és négy fel nem szentelt szerzetesből (fráterből) állt. 1782 után a szerzetesek egy része Magyarországon maradt, néhányuk azonban Olaszországban folytatta működését. 1784-re már kiürült a remeteség, a birtokon csak malombérlők és munkásaik, valamint a halastavak gondozói maradtak.
A remeteség 1782 után
1806-ban gróf Esterházy Károly megvette a birtokot és a területet bérbe adta. Majkon ebben az időben a környék legnagyobb posztógyára működött, a cellaházakban ekkor munkások laktak, az egyikben iskolát rendeztek be. 1860-ban az Esterházy-család a konventépületet vadász- és lakókastéllyá alakíttatta át. Egyes barokk részleteket meghagytak (pl. a refektórium eredeti freskóit). Ekkor készült a refektórium és a vadászteremmé alakított helység faburkolata, az utóbbi falképei és a délkeleti homlokzat kecses öntöttvas erkélye is. A franciaparkot angolparkká formálták át, a parkba értékes fakülönlegességeket - mocsári ciprus, platán, juhar, kocsányos tölgy - telepítettek. A ma is álló márványoszlopokra rózsalugast futtattak. A főbejárati kapu ekkor került a mai helyére. 
1810 nyarán egy villámcsapás következtében a Szent Jánosnak szentelt templom tetőszerkezete leégett. Részben az oroszlányi evangélikusok, részben Esterházy Károly csákvári kastélyának bővítéséhez szállíttatták el a köveket. A torony egyik oldalán, a sekrestye boltozatcsonkján még ma is látható freskótöredék. A II. világháborúban a kastély keleti mellékszárnya és a főszárny csatlakozó része leégett, ekkor pusztult el a családi levéltár anyaga, könyvritkaságok, újságok és több értékes bútordarab is. A háborút követően az épületegyüttes kórházként működött, majd az államosítás után középiskola és kollégium, majd munkásszálló költözött falai közé. Az egykori berendezésből a helyszínen ma csak nagyon kevés tárgy emlékeztet a régi időkre, a refektórium és a vadászterem kályháin kívül az emeleti kandalló és két csillár. 
Az udvar eredeti barokk, vörös márványkútjának medencéjét 1946-ban még virágtartóként ugyan, de használták, azonban mára nyoma veszett.
Majkpuszta
A Vértes-hegység északi részén fekvő Majk területét az Árpád-korban a Csák nemzetség kapta meg királyi adománybirtokként. Első okleveles említése 1235-ből való, amikor is a veszprémi esperességhez tartozó fiókegyházként említik. Okleveles adatok igazolják azt is, hogy már 1252 előtt fenn állt a majki premontrei prépostság, amelynek a patrónusa a Nagyboldogasszony volt. Az évszázadok során többször gazdát cserélt Majk területe és maga a prépostság is, amely a 16. század első felében a Vértes falvainak nagy részét feldúló, felégető, portyázó török csapatok útvonalába esett. 1727-ben gróf Esterházy József országbíró, Komárom megye főispánja vásárolta meg az 1200 hold területű, szántóföldből, szőlőből, rétből, legelőből, erdőből, halastóból, három malomból és a volt premontrei kolostor és templom romjaiból álló Majkpuszta területét. Ő volt az, aki majki birtokát 1733-ban a kamalduli szerzetesrendnek adományozta a remeteség megépítéséhez.
Környék
A majki kamalduli remeteség előzménye a mai épületegyüttestől délkeletre felépített Nagyboldogasszony premontrei prépostság volt, amely a török idők alatt elnéptelenedett és romossá vált. A tó feletti dombon áll az 1736 és 1757 között épült Celli Mária-kápolna, mely korábban megépült, mint a remeteség temploma: a remeték oda jártak imádkozni, amíg nem volt saját templomuk. Később a nők használták, akik nem léphettek be a kolostor területére. Terveit Franz Anton Pilgram készítette. A csehsüveg-boltozattal fedett téglalap alaprajzú hajóhoz kis szentély csatlakozik, bejáratához eredetileg huszonegy márványlépcső vezetett. Homlokzati záróköveit Mess János György faragta. Freskóiból 1910-ben már csak a bejárat feletti, valószínűleg Maulbertsch festette Madonna-kép látszott. Az oltár felett eredetileg Immaculata szobor állt, amely valószínűleg azonos a ma, a felsőgallai Szűz Mária templomban található szoborral.
Forrás: Műemlékek Nemzeti Gondnoksága
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése