David Cairns - Mozart és operái

Nemcsak operákat írt, hanem különös, sőt inkább megdöbbentő szerelmes leveleket is

Kiváncsi, milyen az igazi Mozart? Meg fog lepődni

Mozart-operákról kiadott könyvet ajánl mindennapi betevőnek Kolozsi László, de azt javasolja, érdemes a nagy zeneszerző élettörténetében jobban elmélyülni, mert meghökkentő dolgokat találhatunk. Például perverz szerelmes leveleket.

Annak, aki tudni akarja, milyen ember volt Mozart, hogyan és miért került Bécsbe, milyen körülmények közt írta a műveit, már nem kell németül tudnia, nem kell a levéltárakban turkálnia. Elég, ha levesz a polcról néhány, az utóbbi években megjelent könyvet. Ha Mozart operáiról vágyik többet tudni, ha csak az operák érdeklik, nem akar széles körűen tájékozódni Mozart-ügyben, nem akar belefeledkezni Mozart életének pikáns részleteibe, akkor megelégedhet egy nemrég megjelent könyvvel, David Cairns Mozart operáinak világát feltáró könyvével. (Ami valamivel jobb, ráadásul használhatóbb, mint a régi Spike Hughes-féle Mozart-opera-kalauz.)

Cairns nemcsak a nagy, ismert operákra tér ki, hanem az olyan kisebb jelentőségű, vagyis korábban kisebb jelentőségűnek mondott és keveset játszott darabokra is, mint Mozart kedvence, az Idomeneo vagy a kissé merev, hiszen merev szabályoknak engedelmeskedő Titusz kegyelme, ez az érdekes opera seria, amely azért is érdemel kitüntetett figyelmet, mert Mozart utolsó operája. Nem felejti el megemlíteni David Cairns, hogy a királyné szerint ez a darab egy német disznóság, de a mű elemzése sem nélkülözi a meglepő és érdekes részleteket. David Cairns jó elemző, érti és könnyedén, biztos kézzel bánik Mozart nehezebb műveivel is, bár néha hiányolhatjuk e könyvből is a nagyon eredeti, nagyon pontos meglátásokat.

A Mozart-operák világa a mi világunk. Vagy pontosabban, Henri Bergson aforizmáját alapul véve, azt is állíthatjuk, Mozart (Bergsonnál a színház) jobban hasonlít az életre, mint maga az élet, lévén sűrített élet. David Cairns csak kicsit intimpistáskodik, a művekre hegyezi ki elemzéseit.
Maynard Solomont – aki úgy ír Mozartról, mintha az analitikusa lett volna – és Volkmar Braunbehrenst szerint Mozart furcsa alak volt: a leghelyesebb döntése az volt, hogy otthagyta Salzburgot, ahol – ezt Solomon a műve elején leszögezi – még a 20. században is meg voltak sértődve rá (holott a város részben belőle él).

Nemcsak a salzburgiak, hanem apja is igen neheztelt rá. Mozart levelezésének egy jelentős része arról számol be, hogy a fiú nem tudja apját kiengesztelni, apja nem engedi el, és kifogásolja nőügyeit. Mozart Konstanze Weber előtt annak húgával, Aloysiával ápolt bensőséges viszonyt, annak előtte pedig unokahúgával, akit leveleiben Bäslének hív. A Bäsle a húgocska, Base becézett alakja. Ezek az úgynevezett Bäsle-levelek a zenetörténet legpikánsabb levelei.

Korábban néhányat lefordított Báthori Csaba, minden zeneértő – nem őszinte – megrökönyödésére. A levelekben nemcsak olyan kedvességek vannak, mint hogy „ha maga is szereti, amit én, akkor csak saját magát szeretheti”, hanem efféle vaskosságok is: „Írjon, ne késlekedjen, hogy levele hamar ideérjen, különben hűlt helye lesz netán hamar, s levél helyett bemázol a szar, a szar, a szar, a szar! Ó szar! A drága szó – szar – szőr – szép is az – gyönyör – szarszőr, gyönyör, szar, nyal, szar, nyal, élvezem, nyalj szart, lerágj kakát.” Vége-hossza nincs az ilyen és hasonló soroknak: „Sevégesehossza lesz a nyali, valagam belerokkani, félő, kevés lesz majd a főzelék, bár csócsálna, lakomázna még.”

Érzem, kissé méltatlan ezekkel a levelekkel éppen jó elemző műveket ajánlva előhozakodni, azt hiszem, kimerítem a bulvár fogalmát e magánlevelek megemlítésével, mentségem csupán annyi: ezek a levelek olyan megdöbbenést okoztak, hogy hónapokig nem hallgattam Mozartot. Mintha valami gaztettet követett volna el. Nem volt elég magyarázat, hogy százada bizony a felvilágosodás, a kicsapongás százada volt, hogy a Don Giovanni szövegkönyvébe valószínűleg beledolgozott Casanova is.

Mozart szabad ember volt. Gátlástalan és kezelhetetlen.

Érezte, hogy apja egyre jobban rátelepszik, és lelkiismeret-furdalása volt, hogy ezt nem tudja elviselni, és amint alkalom adódott, lelépett. Lelkiismeret-furdalása volt, mert tudta, hogy apjának benne van minden bizodalma, hogy ő egy befektetés is, s az apja azt várja, ez a befektetés haláláig hozamot hoz.

Van egy barátom, aki külsőre nagyon hasonlít Mozartra, roppant intelligens, alacsony ember. Nagytermészetű. El tudom róla képzelni, hogy írt már hasonló leveleket (egyébként a kis unokahúg hasonló stílusban válaszolt is): az ő társaságában kezdtem megszokni a gondolatot, hogy Mozart nem olyan, mint amilyennek gondoltam. Az ő társaságában – most már mondhatom így is – kezdtem felnőni. Mindig azt mondja nekem, hogy szeret szélsőségeket – legyen az érzelem, vagy alávetettség, vagy nyomor, vagy felfoghatatlan gazdagság – megélni. (Most éppen felfoghatatlanul gazdag.)

És nem vagyok ilyen bátor. De már legalább tudom, hogy miért is szeretek bizonyos Mozart-műveket. Nem minden előadás adja át, de a jobbak igen, hogy Mozart ezeket a szélsőségeket megélte. Én csak ahhoz vagyok bátor, hogy hallgassam, és immár másképpen hallgassam a műveit. A Mozart-művekben e szélsőség, egyáltalán, az élet teljessége, a Cosí fan tuttéban a szeretetéhség és a kiegyenlítetlen érzelem, a Don Giovanniban a szeretet, a szerelem és a vágy, a Tituszban az, hogy a hatalom magasztos és jó is lehet, benne van.

David Cairns: Mozart operái Park Kiadó 4500 forint

Forrás: Kolozsi László Zóna