Arckép: dr. László András

dr. László András

László András az 1960-as évek elején ismerkedett meg Hamvas Bélával, és Hamvas haláláig szoros kapcsolatban is maradt vele. Ő ekkor huszonkét éves volt, Hamvas pedig hatvanhat. Noha megismerkedése Hamvassal minden tekintetben – természetesen mindenekelőtt tradicionális vonatkozásokban – rendkívül inspiráló volt számára, akinek Hamvas bizonyos értelemben mestere vagy inkább atyai jó barátja lett, mégis a László András-i tradíció-értelmezés alapvetően más irányokban bontakozott ki. László András tehát nemcsak egyszerűen továbbfejlesztette a hamvasi eszméket, hanem egy Hamvasétól meglehetősen eltérő tradíció-értelmezést tett magáévá. Noha mindketten tradicionális szerzőnek tekinthetők, ahogy Hamvas Béla önálló szellem volt, éppúgy az László András is.

László András 1941. december 3-án született Budapesten. 1959. szeptember 1-én kapcsolódott a Buddhista Misszióhoz, és 1960-ban, közvetlenül az érettségi után kezdte meg tanulmányait a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Papi Szemináriumban. Egy évvel később – miközben folytatta tanulmányait a Buddhista Papi Szemináriumban – a budapesti református teológiára jelentkezett, azonban néhány nappal tanulmányai megkezdése után, 1961. szeptember 19-én politikai okokból letartóztatták. A vád eredetileg „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben betöltött kezdeményező és vezető szerep” volt, de végül is csupán a „népi demokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás” vádjával ítélték el, négy hónapra. 1963-ban ismerkedett meg Hamvas Bélával, és barátságuk egészen Hamvas haláláig, 1968-ig tartott. 1966-ben befejezte tanulmányait a Buddhista Papi Szemináriumban. 1970-ben újra elkezdte a református teológiát, de az első év után otthagyta és átment a katolikus teológiára, amit 1971 és 1975 között végzett el. Közben a Buddhista Papi Szemináriumban, későbbi nevén a Buddhológiai Intézetben rendszeresen előadásokat tartott, többek között az asztrológiáról és az asztrozófiáról. 1975-ben doktorált. Doktori disszertációjának címe: Licht des Alls im Menschenwesen. Magyar változata 1975-ben A mindenség fénye az emberben címmel a Kőrösi Csoma Sándor Intézet Közleményeiben jelent meg belső használatra. 1975-től 1983-ig a Buddhológiai Intézet rendes tanáraként tartott – elsődlegesen vallásfilozófiai, tulajdonképpen tradicionális bölcseleti – előadásokat. Mivel azonban az Intézet nem tudott helyiséget biztosítani, ezért az előadások félig-meddig magántermészetűek voltak. László András 1983-ban lépett ki az Ārya Maitreya Mandala Rend magyar szanghá­jából, előadássorozatát azonban ez nem befolyásolta: 1983-tól 1987-ig rendszeresen tartott előadásokat lakásán. Csak 1988-ben nyílt lehetősége arra, hogy nyilvános előadássorozatot hirdessen. Az előadások helyszíne eleinte a Fiatal Művészek Klubja volt. 1990-től Budapesten kívül rendszeresen tartott illetve tart előadásokat Nyíregyházán és Debrecenben, de nem rendszeres előadásokkal az ország számos pontján megfordult. Leszámítva doktori disszertációját és még néhány, időközben különféle orgánumokban (Út és Cél, Zománc, Mozaik, Kapu) megjelent írását, rendszeres publikációs tevékenysége 1991-ben kezdődött meg, eleinte a tradicionális iskolán kívüli Őshagyományban, később azonban a tradicionális iskola különféle kiadványaiban. Időközben fokozatosan létrejött körülötte egy tanítványi kör, melynek egyik része szerzőként vagy fordítóként, másik része pedig kiadóként vagy támogatóként járult hozzá az iskola működéséhez. A magyar tradicionális iskola számos folyóiratának elindítása és kiadványának megjelenése László András közvetett vagy közvetlen inspirációjára vezethető vissza, ezen túl pedig szerkesztője volt az Arkhénak, a Radixnak, főmunkatársa a Pannon Frontnak, desuperadvisora a Sacrum Imperiumnak és az Északi Koronának, mely utóbbi folyóirat szerkesztőbizottságának egyúttal örökös alapító díszelnöke is. Ami ezt a rendkívüli tradicionális produktivitást és kreativitást lehetővé tette, az mindenekelőtt az a lényegre irányuló, a dolgok és jelenségek legmélyebb pontjáig hatoló látás, az a különleges metafizikai elmélyültség, amely még a tradicionális iskola olyan meghatározó személyiségeinek életművéből is hiányzik, mint René Guénon vagy Julius Evola. Éppen ez a terület, vagyis a metafizikai szemlélet alapkérdéseinek rendkívül elmélyült vizsgálata az, amelyben László András olyasmivel tudott hozzájárulni a tradicionális iskola korábbi publikációs tevékenységéhez, ami mindaddig ismeretlen volt. Ilyen módon egyrészt Hamvas Béla, másrészt László András révén a magyar tradicionális gondolkozás és irodalom olyan egyedülálló eredményeket mondhat magáénak, amelyekkel még olyan kultúrnépek sem rendelkeznek, mint amilyen az orosz, a spanyol, a svéd, az angol vagy a német.

Azonban nemcsak tanításának tartalma hívta létre László András körül a magyar tradicionális iskolát, hanem tanításának módja is: mindenekelőtt szuggesztív előadói stílusa, valamint a leghétköznapibb kérdések tárgyalása közepette is megnyilvánuló – kiváló humorérzékkel párosuló – átütő lényeglátása. Noha László András elsősorban nem író, hanem inkább előadó, mindeddig öt könyve és több mint százharminc tanulmánya jelent meg. Legelső könyve, egyúttal doktori értekezése, A mindenség fénye az emberben a világ antropológiai struktúrájának – főként a távol-keleti tradíciók alapján történő – egyedülálló mélységű feltárása. Már ebben a korai művében is megjelenik gondolkozásának egyik legfőbb tárgya: maga a gondolkozás, s ezen belül is a gondolkozás kardinális spirituális illetve realizációs szerepe. A sors egészen különös kegye, hogy egy ilyen munka, ha korlátozott mértékben is, de megjelenhetett a kádári diktatúra kellős közepén. Második könyvében, a Tradicionalitás és létszemléletben (1995) szemléletének összefoglalását adja elsődlegesen a metafizikai tradicionalitás fundamentális témáira koncentrálva. Harmadik könyve a Baranyi Tibor Imrével és Horváth Róberttel közösen írt Kard, kereszt, korona, mely három, specifikusan a magyar történelemmel foglalkozó tanulmányát tartalmazza, s amelyek iskolapéldái annak, hogyan lehet a tradicionális radikalizmust alkalmazni olyan, egymástól időbelileg nagyon távoli, eszmeileg azonban mégis szoros kapcsolatban lévő területeken is, mint a magyar Szent Korona eredete és II. világháborút követő Magyarország de facto és de jure államformájának kérdése. Negyedik munkájának, a Solum Ipsumnak a címe szemléletének hüperontológiai fundamentumát, a szolipszizmust idézi. E mű valójában aforizmakötet, s mint ahogy a szerkesztő fogalmaz utószavában, „az az esszenciális tudás, amely bennefoglaltatik ezekben a maxi­mák­ban, mindazt tartalmazza, amit tud­ni érdemes. Megfogalmazásainak kivételes intenzitása, aforiz­má­inak éles fénye révén Lász­ló András képes volt arra, hogy olyan mélységeket is bevilágítson, amelyeket mindeddig a sötétség fátyla borított. Maximái rendelkeznek azzal az erővel, hogy az olvasóban lángra lobbantsák az értésnek azt a fokát, amely már az intuíciók világához tartozik.” Horváth Róbert írásban feltett kérdéseire úgyszintén írásban adott válaszaiból állt össze a Tradíció és metafizika. Kérdések és válaszok (2007) című kötet. Kérdései révén a szerkesztő e műben László Andrásnak elsősorban azokra a doktrinális és perszonális vonatkozásaira koncentrált, amelyek mindeddig nem kaptak elegendő fényt – miközben válaszai során a szerzőnek a korábban már kimerítő részletességgel tárgyalt tanításelemeit is sikerült még jobban elmélyítenie. E művein kívül tanulmányaiban rendkívül széles spektrumban foglalkozott szorosan vett metafizikai, realizációs, általános tradicionális, történelmi, politikai, asztrológiai témákkal. Ami ez utóbbit illeti, csupán néhány asztrológiai tanulmánya jelent meg, aki azonban részt vett asztrológiai kurzusain, s emellett rátekintése van a magyar és idegen nyelvű asztrológiai irodalomra, az tisztában van azzal, hogy László András a jelenkor egyik legképzettebb, legalaposabb teoretikus asztrológusa. Könyveit és tanulmányait – mely utóbbiak egy része előadásainak írott változata – az apodiktikus fogalmazásmód és az intellektuális szigorúság jellemzi. Bármilyen témához is nyúljon hozzá, rendkívül eredeti szemlélete miatt olyan módon tudja látni és láttatni azt, ahogyan korábban senki más. Eredetisége azonban nem individualisztikus alapú, hanem tradicionális megalapozottságú, s egy olyan koherens világlátásba, sőt világharmóniába illeszkedik bele, amelyről a modern világ már mit sem tud.

Forrás