2008. november 26., szerda

A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek)


Kenéz Ferenc

A fogadás kacsazsírja


A bizottság, ha kiszemelne,


bizony-bizony igen meglepne,


félrenyelnék, hogy tán félrenyaltam,


hisz az igazi holdat rég elnyaraltam,

meg hogy a lépték, és a mérték,


kiét nem adták, kiét nem kérték,


és hát ki kinek lop abból a másból,


hogy lett hívő a sok hitetlen Tamásból,


kik az ostyaosztásra felszenteltettek,


bírják bizalmát a trendnek,


s most kinyilvánítják komoly pofával,


már megbeszélték minden kofával,


súlyodat, mint a kacsazsírt, üdén kimérték,


fénylett orcájuk és cuppogott a mérték,


hogy lám-lám, barátom, végre, végre,


idecuppantál te is, idejébe’,


mielőtt elropogtatnánk jó


pirítós kenyerünkön, érezd, barátom,


itt hordtunk a tenyerünkön.




Szinte visszhang



Fáj, hogy nem éltem bűntelen,


és átal mentem sok-sok ajtón,


átmentem tán túl sok ajtón,


s túl sokáig álltam fényben.


S kértem mégis újabb ajtót,


újabb ajtót, újabb fényben,


nem híren, és nem kenyéren,


ajtón éltem, ajtón s fényen.




A sorvégi pont



A fiatal költők csak


óhajtó mondatokat írnak.


Bármiről beszéljenek is,


az mind csupa-csupa óhajtás.


A sorvégi pont,


az is csupán egy végsőkig lecsupaszított


formája az óhajtásuknak.


Ezért olyan tökéletes a világuk.


Az óhajtást nem lehet elvéteni,


és hát tulajdonképpen nem


lehet elméretezni sem.


Voltam, voltam fiatal költő.


Ismerem ezt az érzést.




Madártérkép s glória



Az újszülöttnek minden kijár,


mi fénybe szólít, de nem örökre.


Addig jár minden, csak addig jár,


míg el nem indul kinek-kinek


a kicsi malma, kinek-kinek


kis borsszem-ökre.


Attól kezdve a menny leáll,


hiány termelődik majd és többlet,


méricskélnek az akadémiák,


ki vásott el, s ki az, ki több lett,


de addig kijár, mindnek kijár,


mit csak te adhatsz, nem a haza


s nem az akadémia:


minden újszülöttnek kijár


a madártérkép s a glória.




A világ írófüzete



Oldásban, kötésben,


kifakulásban, elfeketedésben,


torok-szorításban, haranggá-válásban,


fellegek tornyában, gyalogúttá letten,


egyes-egyedülben, ketten, mind a ketten,


a rozsdában s a rozsban,


a húsban és a holdban,


ú a hosszú útban,


é a kéklő égben,


vonatút ú-jában hazatelepülten,


egecskék -jében visszapenderülten,


öntettem betűbe, üttettem viaszba,


minden, mi volt eddig:


ablakon kiszórva –


látsszam átderengve,


már-már észrevétlen,


vízjelként a világ


írófüzetében.


Forrás: Korunk


Nincsenek megjegyzések: