2008. november 30., vasárnap

Nem lesz többé időjárás


Most, midőn e sorokat írom, ősz van éppen, hajnali ködökkel, hűvös reggelekkel, ólmos esőkkel, korai esteledéssel, nincs ebben semmi újdonság, így volt eddig is, így lesz ezután is, lesznek még őszök, hajnali ködök, hűvös reggelek, ólmos esők, korai
esteledések, de időjárás már nem lesz többé, ennek vége, az időjárásról ezennel nyugodtan le lehet mondani. Persze, lesznek telek is, zúzmarával jönnek, esetleg hófúvással, szigorú szelekkel, majd szép pelyhekben hullani fog a hó is, de időjárás, az nem lesz többé, annak vége. És tavaszok is jönnek, ahogyan szoktak, hóvirággal, kinyílnak a barkák, kéklik az ibolya, s nő a fű, mintha húznák, lassan ereje lesz a napsütésnek, de nem lesz többé időjárás. Ez most már előre látható. Aztán a nyarak is szépen beérnek, jönnek melegek még és nyári záporok, de időjárás még a nyár kellős közepén sem lesz, elvész a nagy hőségben, mintha nem is lett volna.

Már most baj van az időjárással, a végét járja, lám, az időjárás-jelentéseket támogatni kell. Kiáll a tévébe a bemondó egy pálcikával, reámutat a térképre, elmondja mi vár reánk időjárásilag, aztán következik egy hosszú névsor azokról, akik ezt a jelentést támogatták. Van, amikor egy csöppnyi bemondást annyian támogatnak, hogy elolvasni is nagy gond a felsorolásukat. Egy bemondó, húszan támogatják a bemondását. Vagy harmincan. Nem számoltam. Maholnap csak az marad, a támogatók névsora. Az időjárás maga már nem fontos, csak az, hogy kik támogatták a bemondását. Csak az. Ezért vagyok most bátor kijelenteni, nem lesz többé időjárás.

Különben minek annyi időjárás? Minek ijesztgeti a népet, nagy zivatarokkal, hófúvással, kibírhatatlan kánikulával, árvizekkel, földcsuszamlással, forgószelekkel? Hogy pánikba essen a nép és ijedtében azt se tudja, merre szaladjon, mit csináljon, födelet javítson, vagy mindenét behordja a pincébe, el ne ázzon, mert ugye, tudjuk, milyen, ha pánikba esik az ember... Azt sem tudja, mihez kezdjen, csak lót -fut, amerre lát és fogja a fejét. Hát kell az ilyesmi a népnek? Nem kell.

Támogatók, azok kellenek. Abból semmi baj nem származhat, ha tudja az ember, kik támogatják az időjárás-jelentéseket. Semmi. Jó nyugodtan elolvassa az ember a névsort, esetleg az olvasásba belealszik. Nincs időjárás, nincs miért aggódni. Engem például boldoggá tesz, ha a támogatók kilétét tudom meg, ahelyett, hogy egy közelgő szélviharral fenyeget valaki ott a tévében, egy pálcikával állandóan hadonászva. Nem kell annyit hadonászni azzal a pálcikával, legjobb, ha nincs időjárás. Az a legjobb. Mert hogy nem lesz, az biztos. Már most baj van az időjárással. A végét járja, nagyon kell támogatni. Alig áll a lábán...

Marosvásárhely, 2008 október 10.

Elekes Ferenc


1 megjegyzés:

sat. írta...

a világegyetemen Varga úr bétött 1 Nemzeti Fö'drajzos tudós eredményekrül bészámoló "filmecskét", h. ki tehet az időjárástalanságrul. Mü semmikép
idv
sat.