Hol keressük a Szent Grált?

A Grál titka vajon csak a templomos lovagok és a régi alkimisták számára volt megközelíthető, vagy manapság is van esélye a modern grál-keresőknek megtalálni a templomosok féltve őrzött kincsét? A Da Vinci-kód csupán egy regény, vagy pedig XXI. századi útjelző a Szent Grálhoz? Ma is léteznek az Ősi Bölcsességet őrző és továbbadó titkos társaságok? Egyáltalán mi a Grál? Kehely? Tál? Irat? Személy? Vagy mindezeknél több?

Álljon itt néhány részlet Hild Károlyné A Grál-misztérium ezoterikus jelentése című könyvecskéjéből, mely a Magyar Teozófiai Társulat kiadásában jelent meg:

Az orthodox egyház elvesztette a láthatatlan világokkal foglalkozó ősi ismereteket, amelyek valamikor a Gnózis bölcseinek birtokában voltak. Történt ez pedig azért, mert erkölcsi alapjáról letért, hatalomra tört és azon igyekezett, hogy minden tudást, ami a hatalma körén kívül esik, elnyomjon.

Bár az egyház visszavonta Misztériumait, azok a valóságban sohasem szűntek meg létezni. Sok vándor bárd és kóbor históriás ismerte őket. Nekik módjukban volt a komoly kutatókat azokra az elhagyott rejtett helyekre vezetni, ahol a különféle üldözött rend tagjai éltek és hűen követték régi vallási szertartásaikat és tanításaikat.

Sokféle változata van a Grál-mondának, de még több magyarázata, melyek a mondának titokzatos eredetével foglalkoznak. Vannak, akik utalást látnak benne a kereszténység előtti vallások szertartásaira, mások azokat a belső tanításokat vélik benne felismerni, amelyekben néhány kiválasztottnak volt része. Ezek a kiválasztott tanítványok voltak azok, akiket a vallások külsősége nem elégített ki és épp ezért belső misztériumaik után kutattak.

Egy másik elmélet valamilyen titkos evangéliumra utal, amelyet az orthodox egyház tilalmával nem törődő gnosztikus iskolák adtak évszázadokon át nagy titokban tovább. Eckhartshausen ezt a titkos belső egyházat a “Kiválasztottak Gyülekezeté”-nek nevezi, amelyet valamilyen felvilágosodott Istenközösség köt össze, bár tagjai a nagyvilágban szétszórtan élnek, és csak az Igazság Szelleme vezeti és tartja őket együtt.

H. P. Blavatsky “Titkos Tanítás”-ában is olvashatjuk, hogy akadtak régi időkben papok, akik ismerték a természeti erők felhasználásának lehetőségét. A magasabb síkok életerejét le tudták hozni a fizikai világba. A gnosztikusok is tudnak ilyen életerőről, amely minden szférában azonos. Ez az erő, ha a föld felé irányul, a szaporodás titokzatos ereje; ha felfelé irányul, “Istent formál az emberből”. A természeti erők mibenlétét azelőtt misztériumok formájában tanították; a tanulóknak azonban, mielőtt közelükbe férkőzhettek volna, különböző előkészületeken és tisztulásokon kellett átesniük. Maga a tanítás, és a beavatás, többé-kevésbé szigorú és titkos volt.

Sok olyan tanítást, amelyről ma nyíltan szól a Teozófia, régen szigorú titokként őriztek. Erre nagy szükség volt, mert egykor nem csak elméletekre tanították a tanítványt, de meg kellett tanulnia, miként fejtse ki teljes öntudatát a magasabb világokban. Maga is meggyőződhetett a halál utáni életről és önmagán tapasztalhatta, hogy minden cselekvésének, sőt minden gondolatának folytatása és következménye van. De megtanulta az elemi erőkön való uralkodást is, varázsszavak és jelek használatát, amelyek segítségével elemi lények segítségét is igénybe vehette, más szóval megismerte a túlvilág rejtelmein való uralkodás titkát.

A nehézségek egyike az, hogy akkor, amikor a szellem éledni kezd, vele együtt életre kelnek a legkülönbözőbb vágyak is. A szellemi életre törekvőt mindig próbára teszik, vajon vágytermészete mennyire és milyen mértékben áll uralma alatt. Buddhának a Bodhi-fa alatt éppúgy meg kellett küzdenie Maranak és seregének csábításaival, mint Krisztusnak a Sátán kísértése ellen. Minden idők minden szentjével mindig újra és újra ugyanaz történik meg. Ma is megfigyelhetjük, miként szegődik társul az emberek általános szellemi ébredéséhez egyidejűen az erkölcstelenség. Okkult szempontból ez könnyen érthető. A kiáradó szellemi erők az ember természetének minden oldalát megmozgatják. Az alsóbbrendűt és a felsőbbrendűt is. De ha természetünk alsóbbrendű fele nem tisztult meg eléggé, nem áll uralmunk alatt, ha akaratunk nem erős és gondolataink nem önzetlenek, könnyen vesz rajtunk erőt valamilyen ellenállhatatlan szenvedély.

Az egymástól különböző grál-elbeszélések mindegyike az emberi fejlődés egy bizonyos fokára vonatkozik. Gawain történetében például az ételt adó Grál a fejlődés alacsony fokára utal. Az életerők az anyagiak felé irányulnak s az ember fizikai testét és szenvedélyeit éltetik, míg Wolfram von Eschenbach későbbi változata már magasztosabbnak, szentségnek mutatja be a Szent Grált, amely életet ad, gyógyít és a szellemi embert istenné teszi.

A “Bölcsesség Ösvényén” tett minden lépés felfelé vezeti a halandót. A gyengeség erővé válik, a tudatlanság tudássá, az önzésből részvét lesz és mindent átölelő szeretet. És ezen az ösvényen a törekvő sohasem marad magára, ha látszólag sötétség és félelmetesség is fenyegetik. A bátorság és elhatározottság nagy próbái előtt jól tudja, hogy már mások is járták ugyanezt az utat. Tudja, hogy biztosan célhoz ér. Mert a tövises ösvény végén ott találja azokat a Nagyokat, a Bölcsesség és Részvét Mestereit, akik, ha földi fejlődésüket be is fejezték, fiatalabb testvéreik iránti mérhetetlen szeretetből fenntartják velük az összeköttetést, hogy segítségükkel gyorsabban haladhassanak az útjukon. Minden lépésnek, amelyet halandó tesz ezen az ösvényen, megvan a maga különleges ismertetőjele. Fokozatosan tágul öntudata, birtokába jut a “Bölcsesség Kulcsá”-nak, amellyel felnyithatja a természet jól őrzött kapuit.

Forrás: Teozófia Portál